Moped blog

Simson S51 - Az egyetlen motorom, amit eladtam

Jó, nem szigorúan vett mopedes téma, de egyrészt most nem vagyok szigorú magammal, másrészt az eset nem tanulságok nélküli

2014. november 14. - gus

Talán még április elseje utóhatásának tudható be, hogy 2011. április 2-án megvettem életem második motorját, egy valaha szebb napokat látott Simson S51-et. Az első értelemszerűen a napszítta piros - mondanám, hogy tűzpiros, de hol van már szegény attól - Puch Maxi volt. Korábban már írtam, hogy a motorozásban igyekeztem a fokozatosság elvét követni, vagyis jó egy évet mopedeztem, mielőtt átültem volna a bivalyerős 3,5 lóerős Simsonra. Bár ne tettem volna!

Simson2.jpg

A Simsont télen is előszeretettel használtam - már ha éppen nem kellett hazatolni valahonnan

Az ötlet alapvetően nem volt rossz: kéne venni valamit, amivel messzebbre el lehet menni, mint egy mopeddel, kicsit nagyobb és kényelmesebb, nem kell hozzá motoros jogsi és váltós, hogy azért valami újat is tanuljon az ember. A második és a harmadik szempont bejött, az első nem. Akkor ugyanis sajnos még nem ismertem a simsonosok aranyszabályát, miszerint: "Simsonnal csak olyan messzire menj, ahonnan még haza tudod tolni!" Talán nem árulok el nagy titkot, hogy ezt a szabályt volt alkalmam többször is a saját bőrömön megtapasztalni: a szélrózsa minden irányából toltam már haza a Simsont, a kedvencem a Budaörsi út volt, ahol is a dugattyú úgy döntött, hogy jobb neki apró darabokra törve és beékelődve. Kora szeptember volt, de még kánikulai meleg tombolt, 36 vagy 37 fok, úgyhogy nem fáztam, amíg hazatoltam (ez több, mint egy órát vett igénybe, ugyanis a Moszkva tér vonzáskörzetében llakom), majd hazaérve egy röpke 12 órára lepihentem. 

A motort a tulaj "felújítottként" hirdette Jászkacsafaszán jó messze, de még az idézőjeles kifejezést is kedvem lenne idézőjelbe tenni, olyan messze volt a szerencsétlen jármű a felújított állapottól. A felújítás tulajdonképpen annyiból állt, hogy a pacalarcú tulaj a gondos gazda valami olcsó festékkel lefújta a tankot és a két oldaldeknit, ez utóbbiakra pedig felragasztott két S51 Enduro matricát. Az S51-ből két fő típus van: az enduro, meg a nem enduro. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem az enduro volt. (Az endurót egyébként onnan lehet megismerni, hogy a kipufogója magasra van húzva, aminek előnye ugyan nincs, de legalább van egy nagy hátránya: az ember lábát jól megégeti.)

termekn1682-matrica_simson_deknire_enduro_zold_mopedkod_.jpg

A rutinonos ember a hazahurcolt zsákmányon rögtön olajcserét hajt végre. Vagyis nem egészen nevezhető cserének, mert addig oké, hogy olajat töltöttem bele, de amit előtte leengedtem, az sem színében, sem állagában nem hasonlított semmiféle olajra. Ha szemcsés sárként jellemzem, akkor az egész jó közelítés, de végül is galvániszapnak neveztem el, no nem mintha láttam volna olyat, de legalább jól hangzik.

Az apróbb javítási műveletekkel nem untatnám az olvasót, elég legyen annyi, hogy másfél év alatt, amíg az életemet keserítette, kétszer kellett benne dugattyút cserélni, egyszer pedig főtengelyt felújítani. Jó, ezek nem drága műveletek, de majdhogynem fölöslegesek: olyan silány minőségűek az utángyártott alkatrészek, hogy a Simson folyamatos szerelést igényel, amit viszont szintén nem szeret: az egyetlen általam ismert motor ugyanis, ami karbantartás alatt is képes sz@rrá menni. Olyan vacak az anyagminőség, hogy amit le akarsz szedni, az letörik, amit be akarsz tekerni, az beszakad, amit pedig ki akarsz cserélni, az ugyanolyan sz@ar lesz, mint volt, vagy kicsit sz@rabb. Vagyis volt egy motorom, amit folyton szerelni kell, de a szerelést rosszul viseli. Na innen szép nyerni!

Simson1.jpg

A Margitsziget nem csak napsütésben vonzza az embereket

 

A Simsont tehát másfél évig használtam, ami azt jelenti, hogy kábé ugyanannyit toltam, mint amennyit motoroztam vele. Ha húztam neki, akkor normálisan lehetett vele a városban poroszkálni és megfutotta a 60-at is, de ilyenkor simán behúzta magának százon a 4l keveréket. Ha finomkodtam vele, akkor a pótos IFA is megelőzött, de legalább elvolt 3 literrel. Szerencsétlen motor igazából sosem volt jó, de legalább váltani megtanultam rajta. Sőt! A silány minőség miatt még nehezebb is volt rajta motorozni, mint egy normális motoron, ezért kiváló tanulópénznek bizonyult. Alapjárat sosem volt, piros lámpánál is tépkedni kellett a gázt, hogy le ne fulladjon, az első dobfék fékkulcsa pedig folyton megszorult, amit minden megállásnál vissza kellett rugdosnom a helyére. Szóval ha láttok egy motorost, aki a piros lámpánál idegesen rángatja a gázt és a nyeregben ülve az első kereket rugdossa, ne ítéljetek elhamarkodottan: nem biztos, hogy őrült, lehet, hogy csak simsonos.

Végül egész jól sikerült túladnom rajta - ez volt életem eddig egyetlen motoreladása -, a pénzt pedig beforgattam egy Honda CB 125X-be, amiről egy későbbi alkalommal fogok megemlékezni. Elöljáróban csak annyit, hogy azon is sz@r volt minden, de amit a kollégával megcsináltunk rajta, az azóta is jó. Alapvetően ez a különbség a 70-es/80-as évekbeli keletnémet és japán technika között. Ha nagyon komoly energiát fektet bele az ember, akkor mindkettőt gallyra lehet vágni, de az egyiket érdemes talpra állítani, a másikat meg, hát....

A bejegyzés trackback címe:

http://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr506853189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

midnight coder 2014.11.22. 20:48:28

Az eredeti keletnémet Simson elég jó és megbízható motor volt - szocialista viszonylatban mindenképpen. Az más kérdés, hogy a mai darabok már veteránnak számítanak, és az utángyártott alkatrészek sem biztos hogy olyanok mint az eredeti. Ami amúgy új korában 80-at is simán elment, és a cuculizmusban az átlag gyereknek álommotor volt. A realitás meg a Riga, Verhovina, Jawa mustang - na, azokat próbálná ki a szerző... Na, azok tényleg olyanok voltak anno is mint amit most leírt.

gus 2014.11.22. 20:56:44

@midnight coder: A szerző örömmel kipróbálja az említett keleti típusokat, ha adódik erre lehetőség.
Való igaz, a Simson egy jól megtervezett motor volt, amit a maga idejében ha nem is nyugati, de elfogadható minőségben gyártott az NDK. A ma futó Simsonok problémája a sufnituningolás, amivel rövid úton ki lehet nyírni még egy ilyen egyszerű szerkezetet is, meg a rossz minőségű magyar és feltételezhetően kínai utángyártott alkatrészek, amelyek anyagminősége, hát, mondjuk úgy, nem igazán értékelhető. De originál keletnémet alkatrészekből egész jól fel lehetne újítani egy Simsont, kérdés, kinek van erre anyagi kerete.

Fferkó 2015.02.20. 23:16:01

Nekem volt 4 db új Simsonom, meg jópár használt is.
Meg Etz-m. Meg TS Mz-m.
Ugyanazt tudom mondani erre az irományra, mint az Etz-t verbálisan abuzáló
sok dilettáns hozzászólására.
A halálfaszát körbemotoroztam már velük az évtizedek alatt de valahogy sosem kellett
tologatnom egyiket se. Ez ám a csoda , nem a hajózás , amikor a vas úszik a vízen!
Mindenki löki a sódert , hogy ezek olyan egyszerűek mint a krumplileves,
aztán mégis mindig tönkremennek?!
Fel sem merült bennetek, hogy NEM értetek hozzá???
Elromlik valamije , Te majd megszakérted, ugye?
Addig buzerálod, míg még szarabb lesz, utána belököd a sarokba, és durcásan mész a gép elé
megmondani a tutit, mekkora foshalmazt is gyártottak anno.
A billentyűzettel azért mégis csak könnyebb boldogulni , ugyebár?
Az internet korában pedig már nem lenne nehéz picit "kiművelődni" a témából,
mielőtt ekkora ökörségeket hordasz itt össze.
A Keletnémet motorkerékpárok érájuk messze legjobb gépei voltak,
az alkatrész beszerzést megoldva, ma is vállalható járművek,
aki ezt felfogni nem képes, az saját műszaki qualitásáról állít ki szegénységi bizonyítványt.
Pl. ha a karbi nem javítható, veszel egy utángyártottat kb. 6 rugóért, beállítod
(hozzáértés ugye) oszt jónapot.
Szutymák a Szimó , mert még a fékkulcs is beragadt?
Ezt inkább le se írtad volna Jason!
Az enduro kipufogó, sokkal nehezebben lazul le, és földutakon nem verődik be az alja.
Az enduró fékpedál gyárilag kijjebb van a hagyományoshoz képest, a lábtartóba pedig a jobb
oldalon egy kb. 4 cm-es toldást hegesztve még csak nem is kényelmetlen.
Az utángyártott alkatrészek többségében valóban szarok, ez egy másik pont ami hozzáértést kíván.
Abból, hogy valaki jól rádmelegített egy romhalmazt, ne vonj le messzemenő következtetéseket.
A"simsonosok aranyszabálya"? Erre már szavakat sem találok, pedig sokat keresgéltem.
Haver endurójában bőven több mint 20 ezer van és bontatlan a blokkja, nem csörög,
nagyon szép hangja van.
Másik cimbi megfúratta 300-asra az Etz-t , 3 év múlva 42-nél volt egy gyűrűtörése,
pedig a srácnak nehéz a csuklója.
De hozhatok én akár ezer példát is olyanoknak, akik a tapasztalni és a virtuálisan ismerni
fogalmakat séróból összecserélik...

gus 2015.02.21. 00:04:56

Kedves Fferko!
Láttad a cikk alatt a kommentemet? Idemásolom:
"Való igaz, a Simson egy jól megtervezett motor volt, amit a maga idejében ha nem is nyugati, de elfogadható minőségben gyártott az NDK. A ma futó Simsonok problémája a sufnituningolás, amivel rövid úton ki lehet nyírni még egy ilyen egyszerű szerkezetet is, meg a rossz minőségű magyar és feltételezhetően kínai utángyártott alkatrészek, amelyek anyagminősége, hát, mondjuk úgy, nem igazán értékelhető. De originál keletnémet alkatrészekből egész jól fel lehetne újítani egy Simsont, kérdés, kinek van erre anyagi kerete."

A simsonosok aranyszabálya egyébként leginkább a Magyarországon ma futó Simsonokra vonatkozik, nem a patika újakra.
"Haver endurójában bőven több mint 20 ezer van és bontatlan a blokkja, nem csörög,
nagyon szép hangja van." Azért egy japán gépnél nem lenne nagy dolog, hogy nem hullik szét 20 ezer kilométer alatt.
"3 év múlva 42-nél volt egy gyűrűtörése" De miért törik el a gyűrű 42 alatt?
Még annyit, hogy más motor blokkjánál még nem tapasztaltam, hogy széthúzásnál kitörik belőle egy darab. Simsonnál már igen.
Szóval neked jogod van nagyon szeretni a Simsont, de azért arról nehezen fogsz meggyőzni, hogy jó az anyagminősége. Simsonon és ETZ-n kívül volt esetleg nyugati motorod?

Fferkó 2015.02.22. 00:33:02

Sorban: ( de hosszú lesz )
Olvastam, de a valós kép árnyaltabb. Konkrét példa: A mostani Simsonomat 35-ért vettem
két éve. Sejtheted, hogy milyen volt. Teljes generál, futóműfelújítás fék elöl-hátul, teljes villamosság csere,másik hátsó kerék, másik ülés, másik első lámpa, másik komplett váltó,megatököm és már jó is lett.
Most mondjam én is hogy a DDR-ben gyártottak volna inkább helyette expandált lemezt? Lófaszt! Azt a szerencsétlen motort előttem már többször meggyilkolták,mégis mit lehetne várni tőle? Nem a márkával van baj, hidd el, hanem a tucatnyi szakidanival,(itt legalább egyetértünk) akik kalapáccsal és nagy csavarhúzóval veszik szét a blokkfeleket, akik ráverik a tengelyekre a zsírúj csapágyakat, akiknek semmit nem mond , hogy c3, akik úgy szerelnek gyújtást , hogy a villamosságról alapvető fogalmuk sincsen... szimering vagy karmantyú, demagnetizált lendkerék, keresztöblítés ,Mi van? "Ne káromkodj!" maximum ennyire futná, és ilyenek szerelték már három évtizede az enyémet,meg még tízezernyi másikat, naná hogy szarok. Így vettem egy ócskát és megcsináltam magamnak,sok munka volt vele, ugyanakkor ez nem fog otthagyni úton-útfélen. az anyagi vonzata itt irreleváns, mert tudom , mit honnan lehet megszerezni, így a vételárral együtt nincs egy kilóban.Annyit megjegyeznék viszont, hogy jópár utángyártott cucc is van benne. Tisztában vagyok vele, hogy nem várható el ilyen hozzáállás egy sima mopedfelhasználótól, de jelen esetben a fiatalabb gépek is negyedszázadosak már, ráadásul Magyarországon, ahol a műszaki kultúra csapnivaló.
Tételezzük fel, veszel egy új, mondjuk japán robogót, digitális gyújtás, immó, tubeless,önindító kiskutyafüle, működik, mint a Doxa , igaz? Na most, mikor a 80-90-es években vettél egy új Szimót, az úgy tudta ezt a megbízhatóságot produkálni (és úgy éljek,hogy tudta!) , hogy az anyagismeret és a gyártástechnológia fényévekkel volt hátrébb a mostanitól. Inkább a szakszervízek hiánya ásta meg sok gép sírját, mindjárt az elején. Nekem az egyik tirisztorosnál volt egy gyertya zárlat 3-ezer körül, más hibára nem emlékszem.
Nem kell patika új , ezt lásd fent. És aki ilyen kaliberű jármű birtoklására adja a fejét, az gondolhatja
hogy kell némi hozzáértés, ez szerintem evidens. Vagy egy ismerős, aki elrángatott volna a zöld Simsontól, és rámutat egy jobbra, akkor most nem kéne vitatkozni :-)
20-ezer km : Először is, ez egy 50ccm-s léghűtéses kétütemű kismotor! A korabeli "nyugati" társai mennyit mentek el vajon? Aztán, a konkrét motornak semmi baja sok kilométer van még benne,
csak az egygazdás ismert előélete miatt, hitelt érdemlőnek gondoltam a példát. De ennek az
embernek az apja első tulajként birtokol egy Schwalbe-t , ha annak az óraállását írnám ide,
egyből kapnék vagy tizenhét "menjél melegebb éghajlatra!" kommentet.
42-ezer km : Az egy 30 lovas Etz volt barátom,amit egy 140 kilós marha nyaggatott majd' 3 évig!
(nem csak a furata volt nagyobb...)Ráadásul a mikor szétszedtük kiderült, hogy a főtengely még nem is lógott. Annó az üzletből kihozott Etz-ket is generálozni kellett , legkésőbb 60 ezernél. Ha ez kevésnek tűnik, nézz utána egy rs Aprilia vagy tzr Yamaha szervízigényének.
Aztán : Tudod -e, hogy blokkszéthúzáshoz célszerszám kell? Az előző gazdik szerinted, hányszor kendácsolták már szanaszét a blokkot és volt-e ilyen alkalmatosságuk? A főtengelycsapágyak fogadjunk, megforogtak a fészekben!
"Feszülés az öntvényben"- nem tom ismerős kifejezés-e? 2013-ban javítottam egy öntvényházú 560 kg-os osztóművet, ami túlzott hő és mechanikai terhelés hatására megrepedt, és eldeformálódott.
Pedig ott a falvastagság már nem kevés! (de a blokkod lehetett zárványhibás is , nem vitatom, csak a tényt, hogy egy esetből vonsz le túlzó következtetéseket)
Szóval neked jogod van rühellni a Simsont de amit csinálsz, az bizonyos szempontból újságírás, tehát véleményformáló dolog, ami egyben felelősség is. Ezért elvárható tőled az objektivitás nemde?
Japán gyorsasági motorom volt 4 évig , tavaly vette meg egy jóbarátom, nagyon elégedett vele, ahogy én is az voltam. De a lényegen ez mit sem változtat.
Bár, most hogy belegondolok, nyugat felé is eljuthatunk Japánba...( ez de szar volt )
Na ennyi , nem meggyőzni akarlak , hanem több tiszteletet kérni egy méltánytalanul lesajnált kismotornak.

gus 2015.02.22. 14:41:15

Szia!

Na, kezd árnyalódni a kép. Amit ebben a posztban írok, az 90%-ban az én saját zöld Simsonomról szól. A simsonosok aranyszabálya egy humorosnak szánt kiszólás, szintén a Magyarországon ma futó motorokra értendő, bár ezt nem szögeztem le, de akkor most itt megteszem.
Az általános következtetés, amit levonok, nagyjából annyi, hogy az anyagminőség nem jó - de ezt is érdemes korabeli nyugati motorokkal összehasonlításban érteni, mert ugye ha nem viszonyítjuk semmihez, akkor nincs is értelme ennek a kijelentésnek. Egy Trabantról sem tudjuk, hogy lassú, ha nem hasonlítjuk legalább egy 1200-as Ladához.
Ami az újságírói objektivitást illeti: ez itt egy blog, ami merőben szubjektív műfaj, amelytől nem elvárható, hogy objektív legyen, merthogy nem is tud az lenni. Csak akkor tudna az lenni, ha a magyarországi Simsonokból reprezentatív mintát vennék, és a mintába bekerült példányokat mind megvizsgálnám, kipróbálnám. De ha már véleményformálóként a felelősségem kérdését felveted, akkor felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni: aki nem ért a motorszereléshez és nem tud olcsón jó minőségű alkatrészt beszerezni, ne vegyen Magyarországon Simsont. Ebben egyetérthetünk?
Ha te olcsón és jó minőségben fel tudod újítani a Simsont, erre csak azt tudom mondani, hogy ennek nagyon örülök, hiszen ez a legtöbb embernek nem szokott sikerülni. Merthogy - és ebben szintén egyetértünk - alapvetően a házi barkácsolás tesz be a Simsonnak, bár - és ezt továbbra is fenntartom - anyagminőségre elmarad a korabeli nyugati/japán társaitól. Van például egy 35 éves Puch Maxim, 6 éve hajtom majdhogynem napi rendszerességgel, eddig összesen két szimeringet kellett benne cserélni. Nem szakadnak be a csavarok, nem törik le róla semmi, nem rohad le (legalábbis eddig nem tette) stb. Nem zárom ki, hogy ez csak a véletlen műve, de azért inkább arra tippelnék, hogy jobban összerakták, mint a Simsont.

Fferkó 2015.02.23. 21:28:22

Szerintem kár vitatkozni, mert ez már két merőben más világnézet ütköztetése.
Bár meglehet hogy igazad van, és az a rengeteg kilométer, amit ezekbe a kis gépekbe (meghibásodás nélkül )beletekertem, csakis vízió lehetett...
További problémamentes éveket kívánok a Puch-hoz.
F.

gus 2015.02.23. 22:15:51

Én sem akarnék ezen többet rugózni, neked jobb a Simson, te simsonozz, nekem jobb a Puch, én puchozom. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy vegyen-e Simsont, én le fogom beszélni, ha téged kérdez meg, te pedig majd rábeszéled. Neked is további hibamentes simsonozást kívánok!

Zo HUN · www.kereknyom.blogspot.hu 2015.03.13. 20:25:39

A Simo titka, hogy egyszer legyen rendesen összerakva. Legalabbis a szerelm szerint! En két éve kaptam első motoromat, egy S50est. Mara mar azert bejáratott szerelonk meg is mondta, hogy nem kellett volna ezt megvenni mert sok ganyolast takart az egesz korrekt külső. Az első évben volt is vele gond, rengeteg dolgot ki kellett cserélni szepen egymas utan ahogy bukkantak fel a hibák. De! Egy alkalom kivételével, amikor az utca végén adta be a kulcsot a gyújtás, sosem hagyott ott sehol. A tavalyi év során egy alkalommal jartam meghibásodás miatt szerelőnél, akkor is a sajat laban ment a motor. A szereleseknel a fő szempont sosem a joltsegtakarekossag volt, hanem az eredeti vagy eleg jo minőségu utángyártott alkatrész. Meg is van az eredménye. Igaz csak kb. 2500-600kilometert mentem vele miota nalam van de ebből az utolso 1500 az orom kegyeben telt, rovid túrázni is mar elmereszkedtem vele, szo nelkul birta az emelkedokkel is rendesen tűzdelt utat. Egyaltalan nem állítom hogy hibátlan, sot... De merem ajánlani, a lenyeg hogy vagy tenyleg jot kell venni vagy igényesen megcsinálni. Persze ez nem olcso annyit, foleg ha nek tudod szerelni, ahogy én sem, de nem egy anyagi fekete lyuk. 45-50 a sebesség amivel jarom Pestet, igy 2,3 litert fogyaszt alattam a vas, ez egy korrekt ertek, es nem áll messze a gyárilag megadottol sem. Szoval szerintem az író eleg peches volt a sajat peldanyabol. Törődést igényel, de tapasztalataim alapján meg is halalja a gep.

Zo HUN · www.kereknyom.blogspot.hu 2015.03.13. 20:28:36

A hibákért es az ekezethianyert pedig mindenki elnezeset kérem, gyorsan gépeltem telefonról, erintobillentyuvel, ez pedig a legrosszabb kombináció.

gus 2015.03.16. 02:36:46

@Zo HUN: egyetértek veled, csak magamat tudom ismételni: valóban nem volt szerencsém a Simsonommal, amiről nagyrészt a korábbi tulajok igénytelen gányolása és hozzá nem értése, kisebb részben a korabeli japán motorokhoz képest gyengébb anyagminőség tehet. De ha valaki jó állapotban megőrzött egy Simsont, és csak minőségi alkatrésszel szervizeli, akkor simán el tudom képzelni, hogy elégedett lesz vele. Csak én ezt a pénzt inkább egy Hondába forgatnám (és forgatom is) be, mert azzal még elégedettebb leszek. De minden Simsonosnak önzetlenül, irigység nélkül azt kívánom, hogy legyen öröme a Simsonjában. Annál is inkább, mert nekem nem sok volt.

Bxx 2015.03.21. 09:24:15

Kár, hogy kitörölted a hosszú hozzászólásom a témával kapcsolatban...
Te is és mások is sokat tanulhattak volna belőle... Számodra maradjon meg a boldog tudatlanság a Simsonnal kapcsolatban.

gus 2015.03.21. 12:09:04

Nem töröltem ki semmit. Emailben megkaptam az értesítést, de a falon nem jelent meg. Visszaküldöm emailben, aztán másold be ide, reagálni fogok rá. De sok újdonság nem lesz a reakciómban, mert itt feljebb már más kommentekre leírtam, hogy mi a helyzet, kezdünk itt egy kicsit simsonos pszichoterápiás csoporttá válni.

Bxx 2015.03.21. 18:44:39

Ez esetben elnézésedet kérem az alaptalan gyanúsításért. Köszönöm, hogy átküldted.

Íme a szöveg:
Én azt látom, hogy egy lerágott csontot sikerült kifognod, ami már ránézésre is látszik a kép alapján.
Egy motor mindig a tulajdonosát (valamint motorjához való hozzáértését) tükrözi. Megkérdezném, hogy a piros lámpánál miért rugdostad a fékkulcsot? Vétel után azonnal ellenőrizni kellett volna a fékek állapotát (úgy, mint az olajcserét is megtetted). Azonnal kiderült volna, miért szorul a rendszer.
Beleszakadó csavarok? Ott valami mókolás, trehányság van.

Írásodból lejött a típushoz való hozzá nem értés.

A négy literes fogyasztás egy rosszul beállított karburátort takar. Igaz, Budapesten használom én is a Simsonom, de 1,5 literben megáll a fogyasztása 100 km-en. Esetleg annyi előnyöm van veled szemben, hogy 45-50-től nem hajtok gyorsabban.

Azzal sem értek egyet, hogy addig menj a Simsonnal, ahonnan még haza tudod tolni. Tavaly egészen a Großglocknerig merészkedtem egy kedves barátommal a széria B-s masinámmal. 1.400 km-t a legkisebb gond nélkül megjárta. Ajánlom figyelmedbe a simson.hu oldalon az írásomat a Großglockner túráról.

Feljebb az egyik kolléga írta, hogy valamelyik ismerősének Schwalbeja sokat futott. Ez szintén a típus megbízhatóságát tükrözi.
Az én '87-es S51 B-s Simsonom közel 20 E km-re került hozzám 14 éve. Most lassan 92 E km-t mutat az órája, amit ezidáig szinte hibamentesen teljesített a kis masina. Még nem csörög, jó erőben van a bontatlan blokk, nem tervezem a közeljövőben a felújítást.

Ha csak az S51 típust nézzük, több típusa van, nem kettő: S51 N, S51B1-3, S51B1-4., S51B2-4 (electronic) S51E, S51E-II, S51E/4, S51C, S70E S70C, S51/1B-H40, S51/1C1 (electronic), S51/1C, S51/1E1, S51/1E, S70/1E, S70/1C

Előttem szólók nagyon jól leírták, hogy a Simson a keleti blokk egyik legjobb kismotorja volt. Akinek Simsonja volt, az már király volt a '80-as '90-es valamint az azt megelőző években. Ez azért valamit tükröz. Ha valóban olyan rosszak lettek volna a Simsonok, mint ahogyan ecsetelted (mert az írásod alapján az jött le, hogy a Simson a hibás), akkor manapság nem lenne olyan magas árul. Egy jó állapotú, minimális futásteljesítményű (1000 km alatt) S51 többe kerül, mint egy 0 km-es 50 ccm-es márkás olasz robogó. Ez miért van? Miért keresik sokan még most is a Simsonokat? Valószínű nem azért, mert megbízhatatlan.
Te a másik oldalt választottad, azaz egy mások által levetett, tönkrevágott, agyongányolt példányt választottál magadnak. Ha már ezt tetted, akkor valami tudásnak lennie kellett volna a tarsolyodban, már ami Simson típust illeti. Ez hiányzott. Vagy gyári alkatrészeket kellett volna beépíteni, vagy pedig jó minőségű utángyártottat. Emellett nem árt némi típusismeret/hozzáértés is a témához. Ha ezek meg lettek volna, akkor ez az írás nem született volna meg, vagy legalábbis nem ezzel a címmel.

Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a Simson a világ legjobb kismotorja, mert van tőle jobb is. Az is igaz, hogy a nyugat jobb anyagminőséggel dolgozott és a gyári Simson alkatrészek között is volt szórás.
Említettél egy japán vagy olasz motort, amit lerágott csontként vettetek, illetve megjavítottátok. Ne hasonlítsd a Simsonhoz. Míg az általad említett típushoz nagy valószínűséggel csak gyári vagy jobb minőségű utángyártott cucc kapható, addig, a Simsonhoz tengernyi utángyártott cucc érhető el, még több gyártótól, aminek egy kisebb része egész jó, a legnagyobb része pedig egy kalap hulladék.

Mielőtt tőlem is megkérdezed, hogy volt-e keletnémet motoron kívül más motorom: igen, volt. Volt egy YZF 1000-es sportmotorom, no de megfordult nálam több robogó is, azaz olasz robogók. A robogókat nem használtam napi szinten, mint a Simsont, de csak a gond volt velük, ráadásul irdatlan sokat ettek. A sportmotorral sosem volt gondom.

Szumma szummárum, a Simson nem hiába "él" még mindig a mai napig. Vidéken még mindig nagyon sokat használnak, Budapesten kevesebbet. 2004 óta járok vele munkába majdnem napi szinten, egyszer sem volt vele problémám itt a nagyfaluban, pedig itt aztán kap hideget-meleget.
Ha egyszer kedvet kapnál egy Simsonhoz, ne lerágott csontot vegyél, hanem egy megbízható darabot. Hidd el, át fog formálódni a véleményed a típusról.
Ha esetleg sikerül ráülnöd egy 1-2 E km-t futott S51-re, akkor is írd meg az őszinte véleményed a típusról, szívesen olvasnám.

A Simsonos pszichoterápiás csoporttól távol állunk. Én leginkább saját tapasztalataimat írtam le a típussal kapcsolatban.

gus 2015.03.22. 00:14:47

A féket vagy 20-szor szétszedtükmés kitakarítottuk. Nm sokat javult, plusz a fékkulcs mély nyomott hagyott a fékbetétek anyagában, úgyhogy cseréltem azt is, de nem lett sokkal jobb, gyakran továbbra is beszorult. A porlasztót is nagyjából ennyiszer szedtük szét, bontottuk meg, állítgattuk a tűt, semmi javulás, stabil 4 liter.
Tudom, hogy 1000 féle kivitelben gyártották az S51-et, én csak a két FŐ típusról beszélek az írásban. Amíg nálam volt a Simson, mentem vele max 2000 km-t, ezalatt többször törte a gyűrűt és a dugót is, egyszer főtengely-felújításon is átesett.
Elhiszem, hogy minőségi alkatrészekkel jobban jártam volna, de nem akartam túlmsokat áldozni a Simsonra, mert akkor már azt a pénzt inkább egy alapvetően minőségibb motorba forgatom bele. Igy is lett. A 125-ös Honda minőségi alkatrészeket kap, szinte csak japánt, ezek ára pedig nem vészes, mert utángyártott alkatrészekről van szó, de japán minősegűekről. Ha a te Simsonod jól működik, ennek csak örülni tudok, és nyilván egy 1000 km-t futott példány jó benyomást keltene, csak hát hol és mennyiért lehet ilyet találni? Szép állapotban megőrzött, keveset futott 1200-as Ladát is lehet kapni több százezerért, de nem akarok venni. Inkább egy sokkal többet futott japán vagy német autóra költeném azt a pénzt. Nem csak azért kerülhet sokba valami, mert olyan világraszólóan jó minőségű. Lancia Delta HF Integraléból se könnyű olcsón jót venni. Mégse vennék se olcsót, se drágát. Egyszerűen nem akarnám folyton bütykölni és/vagy szervizbe hordani.
A Simson sztorihoz még annyit, hogy a kb. 35 éves Puch Maximnak soha semmi baja nem volt az elmúlt 6 évben, amióta megvan. Illetve egyszer szimeringet kellett a blokkban cserélni, meg a kipufogó hangtompítóján a lyukakat nagyobbakra fúrni, mert gyakran eltömődtek, de nem áll le alattam, nem kell hazatolni sehonnan, nem kell rugdosni a fékjét, a lámpánál nem kell rángatni a gázt, mert van rendes alapjárat, és nem tol be 4 litert, max 3-at. De azt is csak azért, mert szegényt nyélgázon hajtom, és nincs váltója. De eddig bírta ezt a használatot. És tudod, mennyiért vettem? 13e-ért egy bolhapiacon.
Amit leírtam a posztban, nagyrészt a saját Simsonomra vonatkozik, 1-2 ironikusnak szánt megjegyzéstől eltekintve, de azokon sem erdemes nagyon fennakadni.
További jó Simsonozást (és ha legközelebb az utamba kerül egy szuperul működő Simson, nem leszek rest ezt megírni).

Bxx 2015.03.23. 08:05:53

Sajnos nem látom, hogy milyen volt a fékkulcs. Írásod alapján valami takony anyagból készült cucc kerülhetett oda, ez alapján nem csodálom, hogy így jártál. Még arra tudok gondolni, hogy a fékpofa végeiről hiányzott a lemez (1, 1,5 vagy 2 mm-es). Így jónak kellett volna lennie. Ha pedig PAP-os fékpofa volt benn, akkor örülj, hogy nem tört a fékpofa, azaz nem blokkolt egy nagyot a kereked... Megint csak az utángyárott fémhulladék az, ami kellemetlen pillanatokat okozott neked, amit sajnos a típusra fogtál, pedig semmi köze hozzá.
A gyári fékkulcs örök élet plusz egy nap, ha megkapja a megfelelő karbantartást.

A porlasztóra megint nem tudok mit mondani, mert nem látom, mi van benne. Az utángyártott alkatrészek igencsak pontatlanok, nagyon meg tudják viccelni az embert. Az alkatrészek csak hasonlítanak az eredetire, a méretekről ne is beszéljünk, amit a kisiparos hasraütésszerűen gányolt bele az alkatrészekbe/re. Aki azt a szerencsétlen motort megindította a lejtőn, ott követett el hibát, hogy kiszedte a belőle a gyári cuccokat. Nekem 92 E km-nél még minden eredeti a karburátorban.
Ezek alapján ne csodálkozz azon, hogy annyit fogyaszt, mint egy autó, no meg az alapjáratot hírből sem ismeri. Megintcsak az utátángyártott szemetek szívattak meg, amit szintén a Simson számlájára írsz.

Két fő típus? Értem. Nézőpont kérdése, ki mi alapján sorolja be a típus modelljeit.

A többszöri dugótörés megint a hozzá nem értés vagy pedig az utángyártott szemét számlájára írható. Az a kérdés, milyen dugó került bele? (a piacon szintén sok a használhatatlan szemét) Nyíl melyik irányba állt? Hány századra lett illesztve? A hengerről mit lehet tudni? Hajtókar ki lett-e derékszögelve? A kutya megint csak itt van valahol elásva, mit ismét a típus számlájára írsz.
Nekem miért nem sikerült tönkretennem a közel 100 E km alatt azt a szerencsétlen K-20-as, Lipcsében öntött dugót? (a többi 10 Simsonomban is még az eredeti dugó teszi a dolgát)

Főtengely felújítás. Előbb-utóbb minden példány el fog oda jutni, az enyém is, de nem mindegy, milyen főtengely milyen hajtókarral és milyen tűgörgővel kerül be.

Na ettől tudok kiakadni sokszor: nem akartál túl sokat áldozni a Simsonra, hanem inkább a minőségibb Hondára költöd a pénzt. Azt nem vitatom, hogy a Honda minőségibb, mert valóban az. No de a Simson sem olyan rossz, mint ahogyan azt a cikkedben leírod. Itt a legnagyobb baj az, hogy fillérekből akarsz motorozni, a legolcsóbb alkatrészek összevásárlásával, aminek ez a cikk a szüleménye. Ha egy kalapáccsal ráütsz az ujjadra, akkor ne csodálkozz, hogy fájni fog. Ha így gondolkodsz, akkor miért nem Hondát vettél a Simson helyett? Vagy miért nem egy jobb állapotút vásároltál?

Ahhoz, hogy egy Simson jól működjön, nem feltétlenül 1000 km-es példányt kell vásárolni. 40-50 E km-es példány is működhet jól és kifogástalanul, kérdés, hogy a tulaja hogyan bánt vele, mennyire tartotta karban.

Dícséred a Puch Maxidat a hozzászólásod végén. Ez mind rendjén is van. Ilyen Simsont sikerült volna kifognod és egy rosszabb, cikkben leírt Simsonhoz hasonló Puch Maxit, akkor egy pont fordított cikket írtál volna.
Én ugyanezt tudom mondani a 28 éves S51 B-s masinámról, annyi különbséggel, hogy soha semmi baja nem volt az elmúlt 15 évben, azaz szinte nem kellett alkatrészt cserélni, csak a karbantartási időintervallumokat tartottam be. Sosem kellett hazatolni, mindig hazahozott, nem állt le sosem alattam, nem kellett idiótaként rángatni a gázt piros lámpánál, mert van rendes alapjárat. Nem 4, nem 3, hanem 1,5 literrel beéri 100 km-en. Jelenleg 92.400 km-t mutat az órája, de még nincs vége, 100 E km-t játszva túlfutja.
Amikor 2000-ben hozzám került, 65 E Ft-ért hirdette a gazdája, amit egy ETZ-re cseréltem el vele.

Az írásodból többünknek is az jött le, hogy a Simson megbízhatatlan, olyan, amit mindig szerelni kell. Erre még inkább rámutatnak a számodra irónikusnak szánt megjegyzések.

Nem Simsonos pszichoterápiás csoportban vagyunk. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az utángyártott, beszerelésre alkalmatlan cuccok tömkelegének, a hozzá nem értésnek és a filléreskedésnek ez a cikk a szüleménye.

gus 2015.03.23. 11:18:58

Szerinted találtam volna 13.000-ért olyan Simsont, amit nem kell folyton szervizelni? Mert Puch Maxi van bőven. Egyrészt mert nem állt neki bolsog-bolsogtalan a sufniban szervizelni, másrészt egyszerűen minőségibb anyagból van, mint a Simson. Jó, nem motor váza van, hanem moped, de amikor 45km/h-val megyek, és nem megyek nagyon messzire, akkor mindegy.
Nm tudom, miert bűn, ha az ember szeretne olcsón motorozni. Igen, ez volt az elképzelés. Minőségi alkatrészekre nem akartam összességében 100-200.000-et költeni egy Simsonban. Mert annyiért inkább más motort veszek. Nem tudom, mennyit kellett eddig költened a Simsonodra, én olyan 80.000-et toltam bele, fölöslegesen. Lehet, hogy ha beletolok 160.000-et, akkor nagyon jól működne, de akkor nem maradt volna pénzem pl. az 500-as Hondámra, amiben 40.000 km van, és nagyjából annyiért vettem No-ban, mint amennyiért egy ugyanennyit futott MZ-t szoktak hirdetni itthon.
Szóval igen, olyan motort szerettem volna venni, amit nem kell folyton szerelni. A Simsonom nem ilyen volt. A Cb Hondám sem ilyen sajnos, de már nincs messze tőle, és akkor újabb 30 évig nem lesz baja. De a Puch Maxim ilyen, és az 500-as Hondám is. Lekopogom...
Szóval igen. Már elsőre Hondát kellett volna vennem, vagyis hát másodikra, mert a Puch Maxi volt az első, azt nem bántam meg.
Ja, igen, a simson blokkjából széthúzáskor letört egy darab. És nyilván mondhatod, hogy rosszul csináltuk, de a Cb Hondát is mi újítottuk fel, de annak nem sikerült ilyen fura jelenségeket produkálnia.
Szóval megint csak azt tudom konklúziónak javasolni, mint itt pár napja (vagy talán hete is) egy kommentben tettem: a Simson, amit kifogtam, extra szar volt, erről szól az írás nagy része, a Simsonról meg általában annyit tudok elmondani, hogy a gyártási és anyagminőség nem érte el a korabeli japán motorokét. Az írásomból kiderül, hogy a silány minősegért nagyrészt a silány utángyártott alkatrészek tehetők felelőssé. Kisebb részben maga a Simson. Ha egy jobb Simsont fogtam volna ki, akkor azt írtam volna, hogy "ez egy nagyon szépen karban tartott példány, de azért az anyagminőség nem vetekszik a korabeli nyugati motorokéval". De mivel nagyon sok a gányolt Simson, akkor is óva intenék mindenkit attól, hogy 30 éves Simsont vegyen, mert nagy lutri (oroszrulett öt golyóval).
Szerettem volna olcsón motorozni. Ez a Simsonnal nem sikerült. De más motorral igen.

gus 2015.03.23. 11:24:37

Egyébként terveim szerint májusban megyek majd egy S53-ast megnézni. Azt fogom leírni, amit látok és hallok. Ha szép állapotú lesz, akkor azt, ha nem lesz szép állapotú, akkor pedig azt.

Bxx 2015.03.23. 17:23:44

Most sok minden olyan dolgot írtál le, amivel teljesen egyet tudok érteni veled, de még mindig vannak olyan részletek, amit nem jól látsz.
Nem kételkedem, hogy a Puch vagy egy japán motor anyag minősége jobb, mint a Simsoné. Erre azt tudom mondani, hogy a Simson alkatrészek minősége között is létezett szórás, de ez a szocialista érában messzemenően jobb volt, mint az akkor kapható mopedeké. Éppen ezért van az, hogy még mindig sok van belőlük, és mennek, bár egyre több a tönkrevágott, agyongányolt példány, amiből az jön ki, ami neked jutott ez esetben.
Egy szóval sem mondtam neked azt, hogy bűn olcsón motorozni, vagy olcsón motort vásárolni. Amennyiben ezt a nézetet képviseled, viselned kell a következményeket. Erre van az a mondás: olcsó húsnak híg a leve ill. olcsó a drága. A jó Simsonnak meg van a maga ára, amit le kell szurkolni. Nem kell feltétlenül keveset futottnak lennie, hanem olyat kell választani, aminek nem véres a nyaka. Már az adott példány kiválasztásához is szükséges némi háttértudás, tudni, látni kell, hogy mi lesz belőle. Ehhez menthetetlenül szükséges a típus ismerete is. Ha nincs meg, nem ért hozzá az ember, akkor pénznyelő tud lenni nem csak a Simson, hanem bármilyen más motor is.

100-200 E Ft-ot Simsonra költeni badarság, nem is kell. Csak azt az alkatrészt kell megvenni, ami jó és használható, szakszerű összerakás mellett. Nem árt a típus műszaki ismerete is, mert hát valóban, sokan mondják azt, hogy "ez csak egy Simson", pontosan ez lesz az eredménye, ami neked is osztályrészül jutott.
Az, hogy mennyiért lehet kifogni egy jó Simsont, nem tudom neked megmondani, mert nagy a szórás a Simsonok árai között. Hiába mondok neked mondjuk 150 E Ft-ot, amikor vidéken 80 E-ért is lehet olyan példányt vásárolni, amivel a tankoláson és a szokásos karbantartáson kívül nem lesz gondod.

Kérdés, hogy ki mit szeretne. Teljesen mindegy, hogy itthon mennyibe került egy ETZ odakinn mennyibe kerül egy Honda, én ETZ-t vennék, mert azt szeretem, azt akarok vásárolni. Ebben van némi fanatizmus is, no de több aspektusból lehet megközelíteni a dolgokat. Kéne a fenének öreg nyugati masina. Ez lehet pénznyelő is, de jól is járhat vele az ember. Bocs, én így látom.

Ajjaj. Hogyan húztad szét a blokkot? Ha a gyárilag előírt megoldással, akkor ott esély sincs arra, hogy letörjön belőle egy darab, bármennyire is agyongányolt darabról van szó. Azt gondolom, arról, hogy a alumínium blokkból kitörik egy darab, nem feltétlenül a típus tehet. Ez a blokkból való letörés nem jó ómen, ez már a szerelés nem megfelelő kimenetelét sugallja számomra.

A hozzászólásod végén olvasható mondatoddal nem értek egyet. Miért intesz mindenkit óva, hogy 30 éves Simsont vegyen? Egy tanácsot tanulj meg: a motor állapota és jövőbeli használhatósága sosem annak korától függ, hanem annak előéletétől valamint a tulajdonos hozzáértésétől, odafigyelésétől.

Miért van az, hogy a 47 éves Starom még mindig olyan, mint az óramű? Vagy a 37 éves S50 B-s masinámra miért lehet mindig számítani? Vagy a 34 éves S51 N-esemre? Óraműként működik mindegyik. A többit nem mondom, mert 25 és 30 év közöttiek.

Valóban, nem volt szerencséd a típussal, ezt sajnálattal olvasom. Hidd el, hozzám is hoztak már olyan példányt, amit más már régen kivágott volna. No de sikerült minden esetben rájönni a problémájára akár 1-2 napi folyamatos szívással. Tudod mi volt a baj legtöbbször? A hozzá nem értés és a rossz, pontatlan utángyártott alkatrészek. Gyári alkatrészt nem igen cseréltem még ki utángyártottra.

Szívesen olvasnám majd az S53-asról szóló írásodat. Remélem, ezúttal szerencséd lesz, talán egy nem véres nyakú példányt sikerül majd kifognod.
Őszintén örülök, hogy nem ment el a kedved a Simsontól.

gus 2015.03.23. 18:26:38

Azért intek mindenkit óva attól, hogy öreg Simsont vegyen, mert lutri, nagyrészt . Hacsak nem szeded szét a blokkot és nézel bele, amikor megveszed, hogy milyen alkatrész került bele. Másba is lehet szar alkatrészt tenni, de az utángyártott szar alkatrészekről az S51-es híres. Ebben asszem nem is vitatkoztunk. Hogy olcsó húsnak híg lenne a leve? Pont arra akartam rávilágítani, hogy auch Maxi erre rácáfol. Simsonból csak leharcoltat kapsz ennyiért. Én az MZ-vel szemben a Hondát részesítem előnyben.

Bxx 2015.03.23. 21:58:30

Utóbbi hozzászólásod első mondata addig igaz, míg laikus vagy, nem tudod, mit kell nézni. Másodpercek alatt, akár ránézésre megmondom neked, melyik a lutri példány.
Fontos az is, kitől veszed, milyen a blokkon lévő csavarok állapota, ergó azonnal kiderül, mennyit volt szerelgetve a blokk. Egyáltalán összetartozik a blokk és a váz. Évjáratnak megfelelő-e a tank, km óra, kipufogó, kábelezés, trafó, karburátor. Ezt követően már csak a motort kell beindítani. Nem kell a tulajra hallgatni, hogy csak karbit kell tisztítani stb. Ha baj van a blokkal, azonnal kiderül.
Innentől kezdve, ha ezeket tudja az ember, azonnal kiderül, mennyire lutriról van szó.

Olcsó húsnak dolog megint nem állja meg a helyét írásodban véleményem szerint. A Simson és a Puch nem hasonlítható egymáshoz, nem egy kategória árát tekintve. Hiába minőségibb alkatrészekből van összerakva a Puch, egy ugyanolyan állapotú Simsont akkor is jóval többért fogsz tudni megvenni. A Puch talán a Babettához hasonlítható árban, jobb esetben. A Puch nálunk egy ismeretlen motor, nagyon kevés van belőle, nincs piaca. Innentől kezdve lehet olcsó, a Simson egy teljesen külön kategória, ami a mai napig megállja a helyét.

MZ, Honda, Simson, Yamaha, teljesen külön kategóriák. Kinek a pap, kinek a papné.

gus 2015.03.23. 23:00:23

Szerinted a motorvásárlók hány százaléka veszi le a csavarokról ránézés alapján, hogy milyen állapotú a motor, amit venni készül? Szerinted aki motort vesz, az előtte több évig foglalkozott az adott típussal? A Riga pl. híresen megbízhatatlan motor. De ha valaki 20 éve Rigákat szerel, azt nyilván nem tanácsolnám el attól, hogy megvegye élete harmincadik Rigáját. De alapvetően nem javasolnám olyan embernek, aki nem ért hozzá eléggé, és nem szeret sokat szerelni. És tudom, hogy ezen nem fognak megsértődni a rigások, mert a hazai Riga Klub elnökétől tudom, hogy ezeket sajnos szerelni kell, és minél későbbi évjárat, annál rosszabb a minőség, ugyanis a szocialista járműgyártás a folyamatos költségcsökkentés nyomása alatt működött, ami az anyagminőségnek sem tett jót.
Én a Puchot egy kategóriába sorolom a Simsonnal, mert ugyanarra a célra használom (illetve akartam volna használni) őket. Persze, a konstrukció tök más, de én inkább a Puchra szavazok.
De akkor most már te is látod, hogy nem feltétlenül azért drága valami, mert jó, és azért olcsó, mert szar. Te magad mondod, hogy nincs a Puchnak piaca, ezért olcsó. Egyetértek veled, ez a megfejtés.

Bxx 2015.03.24. 06:19:36

Ha van egy hasított fejű vagy egy hatlapfejű csavar, nem kell ahhoz agysebésznek lenni, hogy mennyire vannak elnyalva a lapok vagy mennyire van szétdrincsolva csavarhúzóval a feje. Szimplán rá kell nézni. Aki erre képtelen, ne vegyen motort, mert nem való neki.

Ne sarkítsd le a dolgokat. Én csak azt akartam mondani ezzel, ha nem értesz az adott típushoz, vigyél magaddal egy hozzáértőt a vásárláskor. Laikusként nem biztos, hogy meg fogod látni azt, amit meg kell látni.

Amit a Rigákról írsz, azt már én is hallottam: "Egy jó Rigán mindig van mit szerelni." A Riga klub elnöke írt annak idején egy cikket a Budapest-Eger kirándulásukról. A leírásból kiderül, hogy ezt a rövidke távot sem bírta ki egy-két villáskulcs használata nélkül.

Jut eszembe, valamelyik hozzászólásodban kérdezted, hogy mennyit költök/költöttem a mindennapokban használt, mindennapi motoromra. 15 év alatt kellett 1 db km spirál, 1 db kuplungbovden, 1 db üléshuzat, 1 db karburátor tömítés, 1 pár főtengely szimering, 1 db fényszóró izzó, 1 db benzincsap tömítés, akku, 1 db gyújtógyertya (mert azzal használtam, amelyikkel megvettem, majd egy eredeti Isolatorral 45 Ekm-t futott), 1 db megszakító (az eredet 83 E km után dobta be a kulcsot), gumi és olaj. A gumi és olaj kivételével egy 10 E Ft körülii összeg kopó alkatrész 15 évre vetítve, ami véleményem szerint elfogadható a mindennapi használat során.
Az ezresem 6 évig volt meg, arra sajnos jóval többet kellett költeni: gyertyák, karburátor szinkron, lánc, lánckerekek, légszűrő, olajszűrő, fékbetétek, féktárcsa, akkumulátor, gumik és olaj. Vígan sokszorosan a Simsonra fordított összegnek.
Tisztában vagyok azzal, hogy a Simson és egy ezres sportmotor nem egy kategória.

Ezek alapján elmondhatom, hogy a Simson, ha odafigyelnek rá és karbantartják (amire minden más motornak is szüksége van), akkor egy igazi igénytelen kitartó és megbízható utitárs.

Valóban, a Simsonnak is van sajnos hullámvölgye, mint amit a Rigával kapcsolatban említesz. Azt mondják, a későbbi típusok (1990 környékiek) kevésbé jók. Igaz, nekem négy darab '90-es gyártású eredeti, nem felújított példányom van, egyikkel sem volt még gondom a közel 10 év alatt.

Oda sorolod a Simsont és a Puch-ot, ahová akarod, de a valóság teljesen más, teljesen különböző kategória. Azaz két dologban stimmelnek: mindkettőnek két kereke van és 50 köbcentisek.

gus 2015.03.24. 10:28:38

Az, hogy eg csavar feje mennyire van elnyalva, mit árul el arról, hogy jól fúrták-e fel a blokkot, hogy milyen minőségű dugattyút kapott, hogy a fékpofák nem olcsó utángyártottak-e stb.
Egyébként nem is tudom, ez a motorkategorizálás hogy jött elő, meg igazából nincs is nagy jelentősége, csak arra mutattam rá, hogy ami olcsó, nem mindig rossz, ami drága, nem szükségszerűen jő, ezt illusztráltam a Puchommal, meg azt, hogy lehet olcsón motorozni. Kopó dolgokon kívül amire költeni kellett: főtengelsszimeringek, egy izzó, egy gázbovden (ami már 6 éve ki volt szőrösödve, amkor vettem, de pár hete lecseréltem) plusz a hangtompítót kifúrtuk, hogy ne duguljon el könnyen.ja igen, a kilóméterórát lecseréltem 1500-ért, mert berohadt, de a bontott sem működik jól, amit vettem helyette, úgyhogy majd keresek egy másikat. Plusz vettem két felnit a vaterán, mert amivel vettem, rozsdás volt. További jó simsonozást kívánok.

Bxx 2015.03.24. 11:42:27

Az első mondatod kb. annyit jelent: a hajó hossza 20 méter, szélessége 8 méter, hány éves a hajókapitány.

A csavarok feje igenis árulkodik a motor előéletéről és arról, mennyire bántak vele szakszerűen.
Ha beindítod a motort, és mész vele egy karikát, sokat árulkodik a fúrás valamint a dugattyú minőségéről is. A fék ellenőrzése is egyszerű: fog vagy nem?

Motor kategorizálást én hoztam elő, mert a Puch-ot és a Simsont egy kalap alá vetted, ami nem állja meg a helyét a valóságban.

Az én motorom/Simsonom az olcsó motorozás megtestesítője. Ha a költségeket elosztod 15-tel, nem is olyan rossz egy évre. Ehhez hozzá jön az irdatlan futásteljesítmény, mert nem csak áll a garázsban, hanem nap mint nap használva van.
Szóval, valóban lehet olcsón motorozni Simsonnal is, de ezt már néhány hozzászólással ezelőtt is kivesézted.

A km órád is valószínűleg a helytelen tárolás miatt mehetett tönkre, mármint a Puch órája.

Szóval a km-eket és a költségeket összehasonlítva mérföldekkel a Simson vezet a Puch előtt.

gus 2015.03.24. 13:03:57

A kategorizálásnak több szempontja lehet, jó lenne belátni. Pl ha tüzet akarok gyújtani, nem különösebbén zavar, hogy a gyufa nem hasonlít az öngyújtóra. Ha olcsón akarok motorozni, akkor azt választom, amivel z megvalósítható. Igen, a km-óra lehet, hogy a helytelen tárolás miatt ment tönkre, nem tudom, az előző tulajok hol tárolták. De most, hogy kihoztad, hogy egy szoci motor megbízhatóbb, mint egy korabeli nyugati, sztem pontot is tehetünk, mert nem fogunk egyetérteni. Szerintem a te simsonjaid inkább a kivétel kategóriába tartoznak, a Puchom még tök átlagos. Nem kell hozzá nagy szakértelem, több évnyi tapasztalat puchokkal, hogy kiválassz egyet, mert valszeg nem fog széthullani. Nyilván van olyan szaki, aki fülre megmondja 20 trabant közül, hogy melyik az a kettő, amit érdemes megvenni, de inkább veszek egy régi Toyotát.

gus 2015.03.24. 13:11:01

Szóval nagyon örülök, hogy az elmúlt években kicsiszoltad a tudásod a Simsonokkal kapcsolatban, de a legtöbb ember csak motorozni szeretne, nem robbantott ábrákkal kel és fekszik, talán még simsonos szakértő ismerőse sincs, aki elmegy vele vidékre és hang alapján megmondja, hogy még szabad-e venni. Nincs kedve vagy ideje a megfelelő alkatrészforrásokat felkutatni, kikísérletezni, hogy melyik utángyártott cucc mennyit bír. Nagyon tiszteletre méltó ez a tudás, de átlagos felhasználótól nem lehet elvárni. Valszeg ha vennél egy Zaporozsecet, majd panaszkodnál, hogy szar minőségű, találnál egy Zaporozsec-zsakit, aki megmagyarázná neked, hogy nem megfelelően bántál a kocsival, és hogy ő 30 éve a típussal foglalkozik, és igenis ez egy nagyon jó autó, te még nem értesz hozzá, és hülye vagy.

gus 2015.03.24. 13:34:35

De van egy konstruktív felajánlásom. Ha van kedved és időd egy összefoglaló jellegű cikket írni saját simsonos tapasztalataidról, illetve arról, mi alapján kell simsont választani, mire kell a karbantartásuknál figyelni, milyen alkatrészekkel érdemes próbálkozni stb., akkor a saját tapasztalataim ellenére nagyon szívesen leközlöm poszt formájában itt a blogon. Mit gondolsz?

Bxx 2015.03.24. 13:52:15

Azt látom, megint túlmisztifikálod, erősen lesarkítod a dolgokat.
Fogalmam nincs a robbantott ábrákról, megmondom őszintén, de nem is nagyon érdekelnek. A motorozásnak viszont vannak velejárói, amit tudomásul kell venni, de ezt már feljebb ecseteltem. Ha csak motorozni akar az a valaki mindenfajta karbantartás és a legalapvetőbb hozzáértés nélkül, akkor jusson oda, ahová jut.

Ezt a hang dolgot se misztifikáld túl. Nem zene ez, hogy megállapítsd, hány és milyen hangszerrel játszanak. Csörög-csattog benne valami? Ne vedd meg. Ezt még a 9 éves lányom is könnyűszerrel megállapítja.
Az alkatrészekkel kapcsolatban azt tudom írni, hogy az olcsó alkatrészeket, mint pl. az olcsó dugót (Ambika) kerülni kell, mert csak szívás van vele). Csapágyat, tűgörgőt és szimeringeket csapágyboltban vásárolj, mert a motorosboltival csak baj lesz. Mindig a minőségit keresd.
Esetleg úgy tartozhatnak a kivétel kategóriába a motorjaim, hogy még nincsenek agyongányolva, agyonszerelgetve. Úgy vannak, ahogy a német annak idején összerakta. Épp ezért nincs is velük különösebb gond.
A Trabanthoz szintén nem kell szakértő, hogy meghallgasd, alkalmas-e a megvásárlásra vagy sem. Ha csörgőkígyó van benne, zörög, nem megy, akkor szintén nem szabad megvenni. Ezt egy szimpla laikus is meghallja.

Ennek a konstruktív felajánlásnak őszintén örülök, nem futamodok meg a feladat elől. Arra kérlek, adj egy kis időt, mert épp egy lakásfelújítás közepén állok, három helyen melózok, no meg májusban születik a harmadik gyerkőc, aztán kevés a szabadidő.
Összeszedem a gondolataimat, megírom, és jelzem feléd.

gus 2015.03.24. 16:50:34

"Ha csak motorozni akar az a valaki mindenfajta karbantartás és a legalapvetőbb hozzáértés nélkül, akkor jusson oda, ahová jut." Sokan autóznak hozzáértés nélkül, akár öregebb autóval is. Attól is függ, milyen autóról van szó. Trabantot vagy Wartburgot nem vennék úgy, hogy nem értek hozzá, jobb minőségű nyugati autót simán.
Igen, úgy tartoznak a kivétel kategóriába a motorjaid, hogy nincsenek szétgányolva. De talán nincs még egy olyan motor Mo-n, amit annyira szeretnének az emberek gányolni, mint a Simsont, mert mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, sok utángyártott alkatrész van hozzá, és viszonylag olcsó. Ezért mondom, hogy csak annak javaslom, hogy S51-est vegyen, aki már több éve foglalkozik vele, mint például a gépészmérnök haverom, akivel az enyémbe is próbáltunk lelket önteni, aki tényleg robbantott ábrákkal kel és fekszik, és aki maga szereli a saját Simsonját 15 éve. Eddig kb. 100-150.000 km-t ment vele, de nem szereti, mert valami baj mindig van vele (például hol első rúgásra indul, hol többedikre sem, úgyhogy be kell tolni stb.). Egy éve széthullott a főtengelye, de nem újíttatta fel (immáron többedjére), mert van helyette egy 250-es SR Yamahája, ami csak egy hajszállal fogyaszt többet, úgyhogy inkább azt használja.
"Ezt egy szimpla laikus is meghallja." Én motorszerelésben viszonylag laikus vagyok, de nem hallottam, hogy szét fog hullani az enyémben a dugó és a főtengely. Egyszer csak széthullott. De majd megkérdezem a haveromat is, hogy emlékszik-e furcsa hangokra, mert erről még nem kérdeztem.

Örülök, hogy elvállalod a posztírást, az csak jó, ha a pozitív tapasztalatoknak is nyomuk marad. Nem sürgős a dolog, és majd képeket is küldhetsz illusztráció gyanánt. Addig is minden jót!

Bxx 2015.03.26. 08:11:25

Valóban, sokan autóztak annak idején Trabanttal, Wartburggal stb. Volt, akik szidták a típust, de voltak, akik nagyon szerették, mert sosem volt baja az adott autójával. Azt gondolom, hogy egyrészt a gyártás minőségében is volt szórás, de sokszor a tulaj volt az, aki miatt az autó megbízhatatlan volt. Valahol a kettő között kell keresni az igazságot. Nekem több évig Trabantom volt, sosem kellett hozzányúlni, szerelni. Azaz de. Az egyik utángyártott gyertya adta meg magát az egyik alkalommal.

Egyetértek, így valóban külön kategóriát képeznek a motorjaim.
Abban is egyetértek, nincs még egy olyan motortípus, amit így, ilyen szinten szerelgetnek, gányolnak, mint a Simsont. Ez valóban az olcsó alkatrészeknek köszönhető.

Az a gépészmérnök barátod nem véletlenül Dudás Gábor?
Az a 100-150 E km tényleg nagyon sok. Én szerencsére nem ismerem a Simson robbantott ábráit, mert nem nagyon van rá szükségem a motor megbízhatósága miatt.
Meg kellene találni és ki kellene zárni a hibafaktort, azaz miért produkál ilyen jelenséget, miért indul egyszer egy rúgásra, máskor pedig nem.
Valóban, a 250-es SR Yamaha négy ütemű, ami keveset fogyaszt. De ha a Simsonja is majdnem annyit fogyaszt, akkor vagy a beállításokkal van baj, vagy a hajtásmóddal.

Képek mindenképp kellenek a cikkhez, amit ígértem. A cikk kezdete lehet, hogy csak májusra vagy júniusra tolódik az elfoglaltságom miatt.

gus 2015.03.30. 00:14:34

Oké, köszi előre is, májusban vagy júniusban is aktuális lesz a kérdés.
Nem Dudás Gábor az illető.

Üdv.

Gus