Moped blog

A B125-kompatibilis veterán - avagy egy Honda CB 125 igaz története

2015. április 10. - gus

Néhány év mopedezés és simsonozás után megérett bennem a gondolat, hogy kellene valami nagyobb motor, amivel utast is lehet szállítani, és a várost is kényelmesebben el lehet hagyni. Ehhez először meg kellett szereznem az A kategóriás jogosítványt, aminek a tanulságait egy korábbi posztban már összefoglaltam. Két éve találtam a neten Békéscsaba környékén egy veterán korú eladó CB 125-öst viszonylag olcsón, amit jó vételnek is titulálhatnék, ha az ezer egyéb hiba mellett nem hullott volna benne szét a főtengelycsapágy, ezután pedig nem sokkal nem kellett volna benne dugattyút cserélni. Mindkettő meglehetősen kacifántos történet. 

Békéscsaba jó messze van tőlem, még szerencse, hogy Lukács 205-ös Peugeot-jába be tudtuk dobni hátra. Jó, a csomagtérajtót nem lehetett teljesen lecsukni, és menet közben húzott be a nulla fokos cúg, de még ez ment a leginkább zökkenőmentesen az egészben.

dsc_0014_4_.JPG

Honda CB 125 X - a félig olasz Honda 1980-ból.

Történt ugyanis, hogy már a próbakör alatt is leállt a motor, de mint utóbb kiderült, ennek közvetlen kiváltó oka egy zárlatos vezeték volt. Viszont ami nagyobb gond volt, hogy nem sokkal a megvásárlás után a főtengely úgy beállt, hogy se előre, se hátra. A főtengelycsapágy-csere miatt közel 2 hónapot voltam kénytelen a 2013-as nyári szezonból kihagyni: mivel nem akarok hitelrontásért pert akasztani a magam nyakába, nem írom meg, hogy melyik motorszerviz volt képes a blokk összerakásánál a főtengelyre a vezérműláncot hajtó lánckereket fordítva visszatenni, ami miatt vissza kellett vinnem az egész 30 kilós blokkot, és újabb heteket várni, de aki kíváncsi, annak privátban szívesen megírom. Elég legyen annyi, hogy mint utólagos telefonálgatásokból kiderült, ennek a cégnek nagyon rossz híre van a szakmában. Azért a 43.000 forintot persze elkérték, aminek legalább a harmada munkaköltség volt, bár nem tudom, hogy ér-e ennyit egy pofátlanul lassan, de legalább szakszerűtlenül elvégzett javítás, ami miatt még nekem kellett pluszban a blokkal rohangálnom (már amennyire egy 30 kilós blokkal lehet rohangálni). Öröm az ürömben, hogy Koyo csapágyat és márkás japán hajtókart kapott, és ez remélhetőleg újabb 30 évre megoldja a problémát.

p1100923.JPG

Ha nagyon nekifeszül, a 110-et is eléri, de tartósan inkább a 80-at szereti

A főtengely valószínűleg azért hullott szét, mert a jelzőkkel nem minősíthető előző tulaj rossz dugattyút tett be a blokkba. Egy ócska minőségű kínai valamit, ami még méretben sem stimmelt: magasabb volt a kelleténél, ezért a szelepekbe is belevert, és a motor kompresszióját is az egekig emelte. Ennek az volt a következménye, hogy a kis CB-be 98-ast kellett tankolnom, mert 95-össel gyakran becsörgött, vagyis a benzin spontán öngyulladásba kezdett, a motor pedig baromira elgyengült, ami azt jelenti, hogy ilyenkor 60-nál többet nem lehetett belőle kipréselni. Ekkor még azt hittük, hogy mivel egy erősebb fajta (14Le-s) és olasz összeszerelésű 125-ösről van szó, lehet, hogy gyárilag is 98-asra tervezték, úgyhogy elkezdtem bele 98-ast tankolni. Ez javított a helyzeten, de olykor-olykor még így is becsörgött. Amióta viszont a kis CB a bele való - és nem kínai, hanem japán - dugattyúval jár, tudjuk, hogy a 95-ös is elég neki.

dsc_0121_1__1.JPG

CB 125 X a Dellorto porlasztóval és a berúgókarral - önindító természetesen nincs

Új dugattyúra azért volt szükség, mert a motor egy kicsit már akkor is füstölt, amikor megvettem, de ekkor még csak csipegette az olajat. Mivel nagyon ritka és nagyon régi, méghozzá, ahogy az imént említettem, olasz összeszerelésű Hondáról van szó (erről a vázon lévő Made in Italy matricán kívül a Paioli márkájú benzincsap és első teleszkópok, a Grimeca alufelnik és a Dellorto karburátor is árulkodik), gondoltam, amíg nagyon nem kell, ne nyúljunk hozzá, mert dokumentáció híján (ami után hiába túrtam fel az egész netet) úgyse tudjuk, mit kell belerakni.

Aztán elkezdett úgy füstölni, mint egy Barkas egy ausztráliai bozóttűz közepén, majd egy 100 km-es Budapest-Gárdony-Budapest etapon a beletöltött kb. 7 deci olajat jóízűen elfogyasztotta. 

p1100155.JPG

Gárdony

Szétszedtük a blokkot, ekkor láttuk, hogy az egyik dugattyúgyűrű szét van törve. Úgyhogy először új dugattyúgyűrűket csináltattam. Mondanom sem kell, nem változott semmi, illetve de: ugyanúgy füstölt, és néhány km alatt ezeket is apró darabokra törte, de szerencsére most már a dugattyú is széttört, úgyhogy abból is újat kellett venni.

Némi internetes kutakodás és telefonálgatás után Gyöngyösről megrendeltem egy T.K.R.J. dugattyút, amiről feltételeztem, hogy bele való. Hát, kiderült, hogy ez valószínűleg mégsem lesz jó, mert a szeleptányéroknak nem elegendő a dugattyú tetején a mélyítés. Visszapostáztam nekik, szépen kicserélték. Meg is jött hamar a megfelelő formájú dugattyú. Ekkor viszont arra kellett rájönnünk, hogy bár a forma már jó, ez mégiscsak egy túlmérettel kisebb, mint kellene, ugyanis lötyög a hengerben, pontatlanul mértünk a tolómérővel. Na, ekkor már nem akartam újabb kört futni a postával.

dsc_0095.JPG

Puch Maxi, Honda CB 125 X.

Gyors fejszámolás eredményeképpen úgy döntöttem, hogy majd magam viszem vissza Gyöngyösre a dugattyút, mégpedig motorral, mivel kábé annyiba kerül a benzin, mint a posta, és mivel mindez tavaly február közepén történt, ami emberemlékezet óta az egyik legmelegebb február volt. A motorszakértő kolléga éppen ráért, ő rápattant a Yamahájára, én meg a másik Hondámra, és már szeltük is a habokat levegőmolekulákat. Nem állítom, hogy melegem volt, de a több réteg ruhának köszönhetően a szétfagyást sikerült elkerülnünk. 2-3 fok volt, mikor indultunk, és délre, mire Gyöngyösre értünk, majdnem 10 fokig melegedett fel az idő.

A boltban kicseréltük a dugattyút a megfelelő méretűre, aztán indultunk haza. Illetve, ha már a környéken jártunk, megálltunk a Mátrafüredi büfésoron egy hamburgerre + teára, majd felmotoroztunk a Kékesre, ahol utoljára gyerekkoromban jártam, valószínűleg pont akkor, amikor Mátrafüreden táboroztam 6 éves koromban. Konstatáltam, hogy nagyjából ugyanúgy néz ki minden, mint akkor, bár az egykori Ibusz-üdülőt meglehetősen átalakították, és egy Hotel Füred nevű létesítményt hoztak belőle létre. Azért a kis focipályát megtartották, ahol a 80-as évek végén önfeledten, a politikai klíma fokozatos enyhüléséről mit sem tudva egyérintőztünk.

Végül hazafelé ránk esteledett, aminek az lett a következménye, hogy a kolléga a sötét plexije alól az összes szembejövő kancsal Wartburgot és Trabantot a kétütemű hangról és az egy fényszóróról MZ-ként azonosított, és lelkesen integetett nekik. Összességében a kiruccanást nem bántam, mert így legalább megtudtam, hogy az XBR országúton valamivel 4 liter alatt eszik, és az életem első motoros túrájának nevezhető valamit is kipipálhattam. 

matra.jpg

A Kékestetőről lefelé: kopár, de a napsütés miatt mégsem barátságtalan februári táj

Szóval végre megvan a jó dugattyú a CB-be, és amióta megkapta a Renault Clio-trafót (erről nemrég írtunk), plusz a kolléga a gyújtáskapcsolót is rendbe tette, egész szépen muzsikál, van normális alapjárat, de most magasabb fordulaton rángat. A Clio-trafó ki fog kerülni, amint találok a helyére egy jobbat. Addig a CB pihen.

Az aktuális - már majdnem jó - állapot eléréséhez az elmúlt két évben a kollégával közösen a következő artistamutatványokat kellett bemutatnunk (most a dugattyú-, hajtókar- és főtengelycsapágy-cserékkel járó szívásokat nem emelem ki külön): a vezetékezést megcsináltuk (muszáj volt, nem volt ugyanis töltése az akksinak), a megszorult kilométerórát és a széttört műanyag oldaldekniket a kolléga megjavította, tavaly nyáron a rettenetesen kinéző farokidomot lecsiszoltuk és újrafestettük+lakkoztuk, a hátsó fékbetéteket kicseréltük (nem tudom, mi volt benne, de Ferodót kapott), megkapta az előző bekezdésben említett Clio-trafót, a széttört tükröket megragasztottuk, az ugyancsak széttört első sárhányó helyett pedig egy fém sárhányót tettünk fel, amit csiszolni, hegeszteni és festeni is kellett... De lehet, hogy pár dolgot így is kihagytam.

Ja, és a motorral kapcsolatos információk után kutatva néhány hete ráakadtam a neten az előző tulaj blogjára, ahol egy korábbi posztban szépen leírja, mennyire ramaty állapotban van motorikusan a CB, ezért meg fog szabadulni tőle. Mondjuk amikor néhány hónappal később eladta nekem, már úgy reklámozta, mint amit félig felújított, és csak kisebb esztétikai hibái vannak. Most lepődjek meg?

cb_125.JPG

Összegzés, avagy a helyzet keserédes értékelése: hogy megérte-e ezt a CB-t megvenni? Még ha az eredetileg viszonylag alacsony vételárból indulok is ki, a belefektetett pénzt, energiát és hajtépést árban sosem kapnám vissza, ha eladnám. Anyagilag tehát nem jártam jól. Ha most keresnék 125-ös Hondát, biztos, hogy a vasfüggöny túloldalán nézelődnék. Magyarországon talán mopedet vennék, mást eszembe sem jutna használtan.

Viszont a folyamatos szerelés közben sok mindent megtanultam a motorok működéséről, és azért az emocionális oldalt se felejtsük ki: ez a kis motorka időközben a szívemhez nőtt. Egyszerűen nem tudok rá haragudni, mert amit megjavítottunk rajta, az azóta is jó. Igazából az előző tulajokra kellene haragudnom, akik nem egyszerűen elhanyagolták a motort, hanem ami rosszabb: elkezdték önerőből, kútfőből és hasraütésszerűen javítgatni, mert a kendácsoláshoz (sajnos ez a szó írja le a legjobban a dolgot) kellően képzettnek érezték magukat. Nem, többet nem veszek motort itthon. Főleg, amióta tudom, hogy külföldről sem bonyolultabb, a kínálat minősége pedig fényévekre van a hazaitól.

♠  ♠  ♠

Következő posztunkban szintén egy Hondát fogunk bemutatni, de hogy milyet, azt most nem árulom el, legyen meglepetés. Na jó, annyit azért mégiscsak megsúgok, hogy koros, mégis szalonállapotú példányról lesz szó.

♠  ♠  ♠

Ha van olyan mopeded Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. (A felhívást lásd itt.)

A bejegyzés trackback címe:

http://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr486964445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

GERI87 2015.04.10. 12:44:22

"a kis CB-be 98-ast kellett tankolnom, mert 95-össel gyakran becsörgött"

remek:)

"Magyarországon talán mopedet vennék, mást eszembe sem jutna használtan."

300 ezer alatt nem veszünk motort, még 125-öst sem!

gus 2015.04.10. 13:00:16

"300 ezer alatt nem veszünk motort, még 125-öst sem!"
Ha megtudnád, hogy mennyiért vettem Németországben a kitűnő állapotú Honda XBR-emet, szerintem átgondolnád ezt a kijelentést.

bibi bibi 2015.04.10. 13:33:37

Olcsón vett szart. Én is csináltam már ilyet.
Kellemetlen, de nem meglepő.
Egy 30 éves motor pedig (ami a próbaúton is leáll) ....... hát na.

Hart&Soul 2015.04.10. 14:30:50

Nekem van egy HONDA CM125T 1979-ből. Mindent kapok hozzá az Ebay-en a világ minden tályáról, és persze minden stimmel is mert JAPÁN!!!! Sőt, a vadonat új karburátora amit USA-ban gyartottak még az is perfekt! Én javítom, és maximálisan tökéletes a gép. És semmi baja a 95-ös benyával. De ha csörögne, akkor tessék venni bele ólom adalékot! Lehet ám kapni. Szóval sarkalok minden Vintage motor barátot hogy nyugodtan merjen bele vágni, Ebay a barátod!!!! Csak tudj németül és angolul megfelelő szinten, illetve előbb tölts le egy szerelési útmutatót. Abból ki lehet nézni az alkatrészek nevét és számát is. HAJRÁ!!!!

Hart&Soul 2015.04.10. 14:34:56

Én annó 200-ért vettem a '79-est. Azóta már legalább 250-et költöttem rá DE: vadonat új az egész blokk, a hajtáslánc, a fékek, a karburátor, a kuplung, a bovdenek, a gyújtás elektronika a lámpák..... A műszaki vizsgán mindig csodájára járnak. Igen, ahhez elszántság kell.

Hart&Soul 2015.04.10. 14:39:48

Még egy jótanács Vintage kedvelőknek: www.cmsnl.com a barátod szintén. Olyan nincs hogy a hollandoknak nincs valami. Robbantott ábrából választhatod ki mit szeretnél. Mindent szerezz be magad, ne bízd szerelőre hogy taknyoljon oda valamit.

Hart&Soul 2015.04.10. 14:44:47

Ja, és soha de soha nem cserélném el egy vadonat új kínai csodára sem! Pl Kymco....

tiger1342 2015.04.10. 14:57:33

Hart&Soul: Csak szólok, hogy a Kymco tajvani, 50 éves a cég és a híres japán Hondák nagy részét Ők szerelték össze... :) Ja és az ÖSSZES BMW robogó blokkot is ők gyártják...
Szerintem kevered a Keeway-el, vagy egyéb tetszőleges kínai vacakkal.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2015.04.10. 15:27:00

@Hart&Soul:

Simán kapni itthon olyan működő motort, amire a cmsnl csak széttárja a kezét. Sőt, még csak nem is ismeri a katalógusa az adott japán motort európai kivitelét.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2015.04.10. 15:29:39

Nekem a GT 125 bőven 300e alatt van, vételárral, ráköltéssel együtt. Pedig érvényes műszakival vettem itt Pesten, és vételkor mindene működött.

Érteni kell hozzá. Az meg idővel, türelemmel, a dologgal való foglalkozással összejön.

TomH 2015.04.10. 15:49:20

A "motort külföldről" link rossz a cikk végén, amúgy fasza poszt, különösen a februári motorozás.

GERI87 2015.04.10. 15:52:14

@gus:

Németországban lehet hogy kapsz normálisat, de ahogy elnézem mifelénk nem!
MO-on istentelenül lelakják a motorokat, a kor meg amúgy is amortizál..

@Hart&Soul:

'79-es gépbe még kell ólomadalék?
Tudtommal addigra már a fejlettebb világban kezdtek kiszorulni, kizárt hogy azt még ólmozottra tervezték...

gus 2015.04.10. 16:41:49

@TomH: Köszi, javítottam a linket!

gus 2015.04.10. 16:45:29

@tiger1342: Azért Tajvan helyzete eléggé bonyolult. Sokáig Kína része volt, és tudtommal Kína még mindig nem ismerte el független államként. De majd még utánaolvasok, mert érdekes.

GERI87 2015.04.10. 18:48:16

@gus:

Gyakorlatilag független szigetállam.
Hivatalosan "Kínai Köztársaság" 71-ig ők képviselték Kínát az ENSZ-ben.
Tulajdonképpen az 1912-ben alakult Köztársaság kormánya Tajvan szigetére szorult vissza a kommunisták elől.
A legtöbb ország nem ismeri el Tajvant "Kínaként", de ez a gyakorlatban gondot nem okoz...néha egy-egy csóró állam elismeri, mert Tajvan fizet érte:)

Yaesu 2015.04.10. 20:18:45

Bedobhatnád a volt tulaj blogjának a linkjét okulásképp.

Én is gondolkodom valami öregebb motoron úgy 500 cm3-ig, de olasz gépben, csak még nem tudom, hogy milyet is szeretnék, még nem kristályosodott ki teljesen.

póli 2015.04.10. 20:37:57

Amig lószar van,veréb is lesz

LucziI 2015.04.10. 20:47:54

Jóval többet szívsz vele, mint én a 84-est ETZ-vel. :D Pedig a volt tulaj alaposan gányolt. Volt mit javítani.

gus 2015.04.10. 21:19:24

Persze, nem vártam, hogy szalonállapotút kapok olcsón, de azért az meglepett, hogy nem belevaló, magasabb dugattyút rak bele valaki, ami nem csak belevert a szelepekbe, de a kompressziót is megnövelte, ami meg tönkretette a hajtókarcsapágyat. Szerencse, hogy gagyi kínai dugattyú volt, mert a hengerben legalább nem tudott kárt tenni. Úgyhogy a blokkom már gyakorlatilag szalon állapotú.
Németországban talán annyival jobb a helyzet, hogy ha valami baja van a motornak, akkor vagy megjavíttatják, vagy letámasztják, de viszonylag ritka, hogy nekiállnak kendácsolni. De persze azért ott is vannak roncsok.

Ad Dio 2015.04.10. 21:34:55

@GERI87:

"300 ezer alatt nem veszünk motort, még 125-öst sem!"

200-ért vettem egy '08.as Ybr125 Custom 6500km-el. Csak keresgélni kell...

GERI87 2015.04.10. 23:19:21

@Ad Dio:

Most amit kapásból kidobott 2009-es és 450-470-ért árulják...
De a simák is 300-ról indulnak 10 évesen...
Szóval nem tudom....de én is keresgéltem és a 125-ök mind 300 körül vannak ami olyan hogy nem koros, pöcc és mész....

GERI87 2015.04.10. 23:29:41

@gus:

"Persze, nem vártam, hogy szalonállapotút kapok olcsón"

Én 50-est (nem robogó) vettem nemrég, 200 alatt...hát persze hogy volt baja....kapásból ott kezdődött hogy ki volt kötve a különolajozás mert "Jóska gyerek" úgy gondolta hogy ő okosabb mint a tervezőirodában bárki....jellemző állapot, nincs pénz olajra(?)....aztán a gyűrűk is elszálltak, a kompresszió elment ...
Szóval nem érdemes a szerencsében bízni és "filléreskedni", nagy az isten állatkertje.

gus 2015.04.10. 23:42:02

@GERI87: Hát, az a baj, hogy önmagában a magas ár sem garancia semmire, szóval az a "filléreskedésben" a logika, hogy ha már nem tudod a minőséget kontrollálni, legalább legyen olcsó. Nem tudom, hogy ha dupla ennyiért vettem volna egy hasonló motort, arra nem kellett volna-e kábé ennyit költeni. A hazai használtmotor-piac eléggé necces.
Egyébként milyen 50-est vettél?

supernem 2015.04.11. 00:14:27

A kikötött különolajozásra nem fújnék, mert "Jóska gyerek"-nek igaza van. A benyába kevert olaj mindig odamegy, ahova kell, akkor amikor kell, annyi, amennyi kell (vagy amilyenre keverted), míg a különolajozó rendszer elszállhat, oszt akkor csókolom... A 175-ös cetkámat vettem kikötött olajzó rendszerrel, sosem vinnyogott a motor, hogy de most mér, pedig első "nagy"motorom volt, nyúztam rendesen (persze helyre szerettem volna állítani az eredeti állapotot, de nagyon nem volt hozzá már alkatrész akkor se).

A vintage hondáshoz, aki mindent kap a gépéhez, mert e-bay: 1979-es CB 750-hez nem kapni mostantól alkatrészeket, mert nem gyártják többé. Pl. húzó gázbowden. Az e-bayen találtam kettő használtat, azt meg nem veszek, arra ott a sajátom. Új ott se volt már. primer hajtás szimmering dettó, de lehet, hogy szerencsém lesz, mert a szerelőm beszállítója ismer valakit, akinek TALÁN van még elfekvőben... Szóval annyira nem muszáj bátorítani senkit oldtájmerezésre (mielőtt megköveztek sosem adnám el a motoromat, de így nem könnyű együtt élni)...

GERI87 2015.04.11. 10:52:22

@gus:

"önmagában a magas ár sem garancia semmire"

Dehogynem, az évjárat is nagy valószínűséggel koraibb, tehát megnő az esélye annak hogy 1 vagy csak pár tulaja volt a motornak és nem gányolták....

"a logika, hogy ha már nem tudod a minőséget kontrollálni, legalább legyen olcsó."

Téves logika.
Olcsón többnyire csak öreg, többtulajos, leharcolt, gányolt példányokat lehet találni...

"milyen 50-est vettél? "

Egy endurót.
A 200 ezer feletti darabok közül kellett volna elhozni egyet, de kockáztattunk, megspóroltuk egy Simson árát de cserébe még aznap beszart, műszerek nem működnek...ráment vagy 30 ezer, meg idő, idegeskedés...nem érte meg spórolni, bár az 50-es enduró eleve az a kategória hogy nincsenek igazán megkímélt példányok.

GERI87 2015.04.11. 11:06:27

@supernem:

"A kikötött különolajozásra nem fújnék, mert "Jóska gyerek"-nek igaza van."

Nincs igaza!
Hülyeség kikötni meg is mosnom miért:

"benyába kevert olaj mindig odamegy, ahova kell, akkor amikor kell, annyi, amennyi kell"

:D Szóval akik tervezték azok tök hülyék voltak?
Pont hogy a külön pumpa által szállított olaj megy oda ahová kell és annyi amennyi kell!
Ugyanis a fordulatszámtól és a terheléstől (gázállástól) függ a szállított olaj mennyisége.
Vagyis alacsony fordulaton kis terhelésnél kevesebbet kap, magas fordulaton nagy terhelésnél többet...kb. 1:100 és 1:20 közötti aránnyal.
A hozzákeveréses olajozás fix arányú, úgy van belőve hogy itt is ott is épp elegendő legyen, de ez nem ideális. Felül több kéne, alul kevesebb. Az ilyen motorok élettartama kisebb, nagyobb eséllyel tömődnek el, kokszosodik be stb.

"míg a különolajozó rendszer elszállhat, oszt akkor csókolom"

Vicc. Miért szállna el? A négyüteműnél elszáll az olajszivattyú? Nalátod.
Figyelni kell a tartályban a szintet (van rá visszajelző) és nem babrálni!
A négyüteműnél is kikötöd az olajpumpát és túltöltöd olajjal hogy "a hajtórúd csapkodja szét mert az biztosabb"?
Vicc, nevetséges, kontár baromság...

Az van hogy "Jóska gyerek" nem akar külön olajat venni mert az drágább és macera.
Belerakja az 1:50-et "Arol2T-vel" aztán csodálkozik hogy kokszosodik, füstöl, hamarabb kell generálozni...

gus 2015.04.11. 11:54:16

GERI87:Nincs szó téves logikáról. Nem hallottál még olyat, hogy valaki drágán vett szart? Hogy valakit átvertek? Hogy pont azért árulták drágán a leharcolt járművet, hogy a vevő azt higgye, hogy jó állapotút kap? Fordıtva ülsz a lovon, akarom mondani, motoron. Jót általában csak drágán kapsz (bár ez sem teljesen igaz), de ami drága, nem feltétlenül jó.

GERI87 2015.04.11. 13:02:26

@gus:

Bármi előfordulhat, de még mindig kisebb az esélye hogy egy 300 ezres 5-10 éves 125-el átvernek, mintha 100 valahányért veszel egy 15-25 éves többtulajos gépet!

Szerinted egy 5-6 éves motornál mekkora esély van rá hogy dugót cseréltek benne? hogy a kábelezése szar? Hogy belül egy retek? Hogy legalább 3 tulaja volt?
Nem sok.

"Nem hallottál még olyat, hogy valaki drágán vett szart? "

Nem, én olyat hallottam, olvastam mindig hogy "olcsó volt, jól nézett ki, megvettem...majd kiderült hogy egy gányolt fos".

GERI87 2015.04.11. 13:03:41

@gus:

"ami drága, nem feltétlenül jó. "

Ami olcsó az általában szar is:)

LucziI 2015.04.11. 13:51:45

300 ezerért meg kocsit veszek, bele a család és mehetünk. Ja, hogy az is 18-22 éves gányolt, kodvadék, fos az.

GERI87 2015.04.11. 16:23:21

@LucziI:

Akkor vegyél kocsit...a motor az más kategória, ne hasonlítgassuk már a kettőt!

Alapból olyan drága egy 'ÚJ' 125-ös hogy abból olyan kocsit veszel hogy a "segged kinyalja".

ktmkecskemet.hu/termek/2015_ktm_duke_125_abs

gus 2015.04.11. 16:34:34

Haverom 1000 forintért vett egy Citroën ZX-et. Most azzal jár. Jó, kicserélt 1-2dolgot, de majdnem mindent bontóból szerzett, pár 10e Ft-ot költott rá az átíratáson kívül.. Most akkor hogy is van ez a dolog az árakkal?

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2015.04.11. 16:40:24

@supernem:

A 175-ös Cetkámat én is kikötött olajszivattyúval vettem. Két pici szimmering és egy O gyűrű kellett a szivattyúba, meg alapos tisztítás. Utána összeraktam a rendszert, szabtam hozzá bowdent, szereztem 1 méter 4,5-ös olajcsövet és kész. Kevesebb olajat fogyasztott, mint ha a benzinbe kevertem volna.
Időnként bele kell nézni a tartályba, rá kell nézni az olajablakra. A tetejétől az aljáig 50 km alatt esik le a szint.

Alkatrész pedig minden van hozzá, az új olajtartály ablaktól az új blokköntvényig. Magyar, cseh és szlovák oldalak tele vannak cuccal.

GERI87 2015.04.11. 17:02:35

@gus:

És akkor most ez az általános? Hát nem.
Biztos lehet sorolni az ilyen eseteket napestig, na meg mindenki azt mond amit akar...én a magam részéről a jövőben (is) tartok egy ár- és állapotszintet.
Úgy is a legtöbbször az a vége ha olcsón veszel, hogy még költesz rá...

LucziI 2015.04.11. 19:03:10

@GERI87:
Azt akartam írni, hogy van akinek nincs pénze, mégis szeretne motorozni.

LucziI 2015.04.11. 19:15:29

Kevesebb is elegendő motorozgatni.

GERI87 2015.04.11. 19:31:49

@LucziI:

A motorozáshoz sajnos pénz kell, ez egy drága hobbi.

gus 2015.04.11. 19:50:21

GERI87: a "mindenki azt mond, amit akar" mit jelent, hogy szerinted nem mondok igazat?
Nem mondtam, hogy általános jelenségről van szó. Valóban, a drágább gépek általában újabbak és jobb állapotúak. De nem ezt akartam cáfolni, hanem csak azt állítottam, hogy a magas ár önmagában nem garancia. Ahogyan az olcsó motor sem feltéltlenul szar. Ennyi.
Vettem már olcsón szart és olcsón jót is.

GERI87 2015.04.11. 21:01:21

@gus:

" mit jelent, "

Én ezt mondom, te azt, nem fogjuk egymást meggyőzni...

"a magas ár önmagában nem garancia. Ahogyan az olcsó motor sem feltéltlenul szar."

Nekem mások a tapasztalataim és mást látok.
Ez a poszt is ezt mutatja.

Többek közt az egész TB/TC is erről szól, vesznek valamit olcsón és szopnak vele...

gus 2015.04.11. 21:11:19

én csak azt mondom, ami történt. egyébként arról nehezebb írni, ha veszel valamit, és jó.
a puch maximat 13e ft-ért vettem, és jó. a honda xbr-em is nagyon olcsó volt, és jó.

GERI87 2015.04.11. 21:26:46

@gus:

Ha érdekes én ezt is elolvasom meg azt is.

gus 2015.04.11. 21:48:00

Na jó, de ha jó, arról mit írsz? Hogy hogy nem romlott el a gyújtás? Vagy hogy a kerék forog? Hogy a motor annyit fogyaszt, amennyit kell neki? Hogy az előző tulajok hogy nem tették tönkre?
Az XBR-em beszerzése egyébként már szerepelt a blogon: moped.blog.hu/2014/12/10/motort_kulfoldrol_a_honositas_osszes_lepese_egy_helyen

GERI87 2015.04.12. 11:23:57

@gus:

Na igen, ha valami elromlik, probléma van, az tud anyagot szolgáltatni: miért romlott el és mi, hogyan lett jó, ki csinálta...stb.

De eddig is teszteltél. Volt téma, akkor mi a gond?

Ha motorozásról van szó akkor ami szóba jöhet téma az a:
túrázás, szerelés, felújítás, tuning, sport, teszt....nagyjából.

gus 2015.04.12. 11:42:26

Gond egy szál se! Csak arra utaltam, hogy egy szétgányolt motor mindig plusz témát jelent egy nem szétgányolthoz képest. Ebből adódhat az a torz percepció, hogy a totalcarosok mindig belenyúlnak a szarba, aztán nyavalyognak.
"Többek közt az egész TB/TC is erről szól, vesznek valamit olcsón és szopnak vele..."
A totalcarosoknak sok olyan gépük is van, ami miatt nem nyavalyognak, mert jó, csak arról nem kell megírni, hogy szar és sok vele a szívás.

GERI87 2015.04.12. 14:53:20

@gus:

"Ebből adódhat az a torz percepció, hogy a totalcarosok mindig belenyúlnak a szarba, aztán nyavalyognak. "

A teszteken kívül valóban a szarban nyúlkálnak csak..sőt konkrétan azért vesznek lomot hogy legyen téma:)

"mert jó, csak arról nem kell megírni,"

Akkor írni kell másról, nemcsak az "öreg gépet vettem, szívok, jajdejó" koncepció létezik...de mindegy, én Csikós marhaságait azért olvasom.
A többi nekem már erőltetett.

gus 2015.04.12. 15:59:40

Te úgy vetted le ezt a blogot, hogy az "öreg gépet vettem, szívok, jajdejó" égisze alatt készül? Szerintem eddig összesen 2 ilyen írás volt, és mivel több gépem nincs, amivel sokat szívtam volna, valszeg nem is lesz egy darabig.
Amikor a Cb-t megvettem, még tervbe se vettem, hogy valaha blogolni fogok.
Csak azt tudom tanácsolni, hogy olyan írásokat olvass, amelyek nem erőltetettek a számodra, amelyek pihentetnek, kikapcsolnak, s ha van kedved és örömödet leled benne, írj magad is blogot.

GERI87 2015.04.12. 17:22:49

@gus:

A TC/TB-re mondtam:
"A totalcarosoknak sok olyan gépük is van, ami miatt nem nyavalyognak, mert jó"

GERI87 2015.04.12. 17:24:07

@gus:

"amelyek nem erőltetettek a számodra,"

Nem is olvasok el minden TC anyagot...