A moped blog rutinos olvasói talán emlékeznek Sanyira, illetve az ő szalon állapotú Babettájára, amiről februárban már megemlékeztünk. Na most úgy áll a helyzet, hogy a kétkerekű járműparkja - sajnos csak átmenetileg - egy újabb példánnyal gyarapodott, mégpedig egy soros kéthengeres Kawasaki GPZ 500-assal. Mondta, hogy szívesen megírná a beszerzés kalandos történetét, aminek én örömmel szabad folyást engedek itt a blogon, mégpedig azért, mert:

• a mopedes blog már a kezdetektől fogva nem kizárólag mopedek számára van fenntartva. Hogy miért, annak legalább két oka van:
  • lehetetlenség ilyen tempóban mopedeket felhajtani
  • magam sem csak mopedes vagyok, a nagymotorok is nagyon érdekelnek. Hogy miért mégis mopedes blogot csinálok, annak a következő okai vannak: 
    • mopeddel kezdtem motoros pályafutásom,
    • mopedezni praktikus dolog,
    • szeretek széllel szemben pisálni, és abban bízni, hogy a nem menő dolgok is idővel menőkké válhatnak.
• nagyon boldog lennék, ha olykor-olykor beesne egy-egy színvonalas vendégposzt, mert
  • levenné a vállamról a "munka" egy részét (ugye az idézőjel arra utal, hogy itt társadalmi munkában végzett hobbitevékenységről van szó),
  • más emberek szemszögéből és tollából is lehetne írásokat olvasni, nem csak az én visszatérő hápogásommal kellene beérnetek.

Na, hát akit a fenti kis ágrajz nem tántorított el attól, hogy tovább olvasson, az vegye fel a 3D-s szemüvegét, és készítse be a popcornt, mert most Sanyi története következik. Legalábbis az a rész, ahol a szerző a motorozással való megismerkedéséről elmélkedik. A második részt majd néhány nap múlva olvashatjátok, ebben arról lesz szó, hogy Sanyi hogyan tett szert - sajnos csak pár napra - egy Kawasaki GPZ 500-asra. 

 ⇓     ⇓     ⇓

Bizonyára sokan vagytok úgy, ahogy én is voltam, amikor még az egyetlen járművem 50 köbcenti alatt volt, hogy csináltam kisebb, húsz, harminc, ötven kilométeres túrákat. És milyen jól esett! Olyan helyeken, ahol a biciklivel már csak a leglassúbb fokozatban értem föl, a Yamaha Champ még majdnem 30-cal ment! Megelőztem a 22-es buszt a Budakeszi úton fölfelé! 6 lóerővel az ember a Kapy úton otthagyja a farmotoros Skodákat, Ladákat, fölfelé. Szóval 6 lóerő az bizony királyság. De voltam én már Ráckevén Schwalbéval, aznap száz kilométert tettem bele. Az már bevallom, annyira nem esett jól. A vibráció, amit a lábtartón hosszú ideig, egyhangúan éreztem, már nem volt érdekes. Pedig mennyivel több „vas” volt abban a motorban, mint a kétszer olyan erős Yamaha Champben! Erő nem volt benne annyi, na de fíling! Ez a szó. amit konzervatívabb nyelvművelők utálnak, bizony, hosszabb úton már a motorb*zinak is utálatos lehet. Ami kismértékben fűszer, az nagymértékben méreg.

Yamaha Champ (http://japan.webike.net/)

Budapesten sok a 70-es sebességkorlátozás. Ami azt jelenti, hogy ha én megyek negyvennel (mert annyival szabad, és én sosem megyek ám többel), már elég nagy sebességkülönbséggel és elég gyakran megelőznek ahhoz, hogy többre vágyjak. Mondjuk egy százhuszonötösre. Alig fogyaszt többet, ezt már sokan mondták, hosszabb életű, erősebb, azzal már lehet aztán túrázni! Még a legócskább váltós százhuszonötös is megy 90-et, simán. És egy 125-ös MZ vizsgával együtt volt akkoriban 50-60 rongy. Mint egy pizzás Simson! Igen ám, de ahhoz jogsi is kell, és ezt a használtpiac be is árazza. A Simson S51 volt az SMKP csúcsa („váltós” motor, talán az egyetlen számottevő naked bike a piacon), míg az MZ a „nagymotorok” alja (nem ritka oldtimer, de már szakadt, és... de erről később).

Szóval félre az ötvenesekkel, egy 125-ös mindenre jó felkiáltással letettem az A kategóriát. Nem spóroltam, a korlátlant választottam, mert bár nekem annak idején a 20 lóerő is durván hangzott, de tudtam, hogy jogsit egy életben egyszer elég csinálni. és nehogy már ez engem később meggátoljon bármiben is. Egy „brutális” 50 lóerős Kawasaki ER5 volt az oktatómotor, elvitt a hátán, de hogy kimotoroztam volna, akkorát nem mernék lódítani.

Meglett a jogsi, vettem egy MZ TS125-öst. Ami csörgött, zörgött, de mindig elindult. A fordulatszám-tartomány felső tíz százalékán megindult rendesen, de alatta csak szenvedett. Ehhez társult egy négyfokozatú váltó, ami ilyen karakterisztikához kevés. A töltése sem volt rendben, hát blokkfelújítás következett. Eltelt az a röpke másfél év, lett egy immár 150-es, szépen járó, kellemesen nyomatékos motorom Feri barátomnak köszönhetően – de a töltést ő sem tudta teljesen megjavítani. Így aztán hol a Lágymányosi hídon, hol az M1-esen állt le az a mocsadék - ilyet egy Simson sem csinál! Kész, mennie kell! Bukom a Feri munkáját, a drága gumikat, az új akksit, de nem vagyok hajlandó többet a munkahelyemen magyarázkodni, motoros kabátban rohadni a tűző napon, nekem rendes motor kell. A Pannónia gyújtása nem függ az akksitól, és ez óriási különbség. A motorja nyomatékosabb, bár csúcsteljesítménye csak 16 lóerő az ugyancsak kettőötvenes MZ-k 20-ához képest. De az a dübörgés! Az a hang! A 19-es kerekek! Ez a magyar Harley, ebben van fíling! Kell és kész! Na, hát amit vettem, az is csörömpölt, de itt is motorgenerálba mentünk el. „Ha már szétszedjük...”

Sanyi MZ TS 125-öse

Az MZ-nél jobb fékek és megbízhatóság, több erő, de persze valamivel több benzinért cserébe. Műszakilag ezt tudja egy TS125/150-hez képest. Stabilabb is nagyobb sebességnél, de az MZ kényelmesebb volt. Úgy vagyok én már a járművekkel, mint egy öregedő nőcsábász a nőkkel - nem várom már a tökéleteset, mert már TUDOM, hogy olyan nincs, de azért még váltogatok. Ez is egy rafinált dög ám: hidegen második rúgásra indul, melegen elsőre, langyosan meg csak sokadikra, ha sikerül. Kéne bele néhány szenzor, meg egy jó befecskendező rendszer... na persze. Fílingből viszont kívánhatok-e többet? Ezzel megnéznek fiatalok, idősek, fiúk, lányok, öreglányok, és nem azért, mert lerohadva állok valami lehetetlen helyen. Szóval nem hiába drágábbak a Pannóniák az MZ-knél mostanság. (Ilyenkor gondolkozom el, hogy de jó lett volna a kilencvenes évek közepén bevásárolni Pannóniákból, akkor még lenézett régi vackok voltak a használtpiacon. Ezzel volt azért pár gond: akkor még a szüleim nem engedték meg a motorozást, másrészt még a jogosítványhoz is fiatal voltam.)

Ezzel a motorral kapcsolatban volt egy vágyam: eljutni vele az osztrák határ mellé, Vasaljára, ahol már érezni az Alpok levegőjét, de a klasszikus parasztházak, Kádár-kockák, és az ilyen jellegűre átalakított házak látványa a szántóföldekkel, templomtoronnyal mégis ad egy kis hazai életérzést.

És ha ez megvolt, elmondhatom magamnak, hogy valóban túráztam is a Pannóniával, nem csak pózolásra volt jó. Mert közben feltűnt a láthatáron egy eladó GPZ 500S, a Kawasaki legendásan sokáig gyártott motorja.

Egy korabeli GPZ 500 korabeli fényképen

A GPZ 500 S annak az ER-5-nek elődje, amit a Totalbike nepperűzője is sokszor ajánl, és én is ismerem, ilyenen tanultam. Amit találtam, az állapotra és árban is jó vételnek tűnik, közel van Vasaljához, hát akkor én lépek. Megint jönnek az ideológiák: ez is 4-5 litert fogyaszt, de 16 helyett 60 lóerő (sixty, not sixteen, you know), ez már tényleg utassal, hegynek föl, autópályán, de persze nem a száguldozás a fontos, tényleg nem...

Arra lett volna egy ismerős ezres Fazerje, 143 lóerővel. Ja, ennek a típusnak a blokkja egy szupersportból lett visszaszelídítve. Igen, lehet vele túrázni, az utazója kétszáz, ha egy München–Hamburgot akarunk lenyomni motorral, igen kiváló túratárs lenne. De én a próbakörön sem mertem 7000-ig, vagyis a legnagyobb forgatónyomatékhoz tartozó fordulatszámig húzni (a legnagyobb teljesítmény egyébként 10.500-on jön, a piros zóna 11.500-tól). Nekem ez kib... túl erős. És akkor mit tudhat az eredeti blokk? Költői kérdés, nem merném kipróbálni.

Szóval egy csere-bere lánccal gyakorlatilag átülhettem volna egy hatvan lóerős motorra, ami már országúton is meg tud tréfálni autókat, meg egyébként is, mindenre jó, amire nekem kell (majdnem, most éppen, hozzáteszem). A dolog végül nem jött össze, de néhány túrázási tapasztalattal gazdagabb lettem.

A folytatást itt lehet elolvasni.

 ♠  ♠  ♠

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.