Moped blog

Bontatlan Simson S51 93.000 km-rel? Nem lehetetlen

2015. október 13. - gus

 ⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Néhány hete találkoztam Péterrel, mert itt a blogon szóba került, hogy van neki egy 93.000 km-t futott S51-es Simsonja. Mivel az én egykori spenótzöld Simsonomról csak rosszat tudok (illetve tudtam) mondani, nagyon érdekelt, hogy hogy néz ki egy ilyen sokat futott motor. Hát, szépen egyben van, és erről egy rövid próbaút során meg is győződhettem. Most következzen Péter részletes leírása saját motorjáról, amiből az is kiderül, hogy mi a hosszú távú problémamentes simsonozás titka. 

Blogunk történetének eddigi leghosszabb posztja következik, de szándékosan nem rövidítettem rajta, érdemes ebben a formában végigolvasni.

 

 ⇩ ⇩ ⇩

 

93.000 km, bontatlan blokk

Az 1987-es három sebességes S51B-s Simsonhoz 2001 júniusában jutottam hozzá, méghozzá úgy, hogy elcseréltem egy 125-ös ETZ-re. Ekkor sajnos működésképtelen volt a gép, azaz beindult, de induláskor minden esetben lefulladt. A hangja gyönyörű volt, mindene megvolt, eredeti, mindenfajta módosítástól mentes gépről van szó, világoszöld (saftgrün) színben. Otthon szétszedtem a karbit és rájöttem, hogy az előző tulaj összecserélte a fúvókákat. Valamint állítani kellett a keverékcsavaron is, hogy tökéletesen működjön.

Ezt követően egy évig munkába jártam vele (napi 50 km-t, de csak heti három-négy alkalommal), tökéletesen bírta a gyűrődést, majd 3 éven át csupán három-négy hetenként jártam vele, ami évi kb. 1.000 km-t jelentett. 2004-től gyakorlatilag szinte napi szinten használom, munkába járok, kirándulok vele, valamint futkosásra használom Budapesten.

Jelenleg 93.000(!) km-nél járok, szinte hibátlan blokkal. Sokan feltennék nekem a kérdést, hogyan lehetséges ez, szinte hihetetlen. Én erre azt mondom, hogy nagyon sok függ attól, mennyire van karbantartva (nem javítgatva, csupán megelőző karbantartásokra gondolok), illetve hogyan használja az ember a motorját. 40-45-tel járok, hatvan fölé szinte egy évben egyszer megyek, de csak azért, hogy ha valami hibája van, akkor kiderüljön. Mindehhez csodálatosan alacsony fogyasztás is párosul, városban 1,7-1,8 l/100 km, városon kívül 1,6 l/100 km.

Amikor megvásároltam a gépet, akkor az országúti fogyasztása 1,45 l körül alakult. Nagyon sok mai modern gép is megirigyelhetné ezt az értéket.

1003431.JPG

A három sebességes sallangmentes Simson S51

Ugye írtam, hogy kirándulásra is használom a gépet. Negatívumként írom le, hogy a B és N típusok ülései hosszútávon kényelmetlenek, meglehetősen töri az ember hátsó fertályát. Az Enduro és Electronic típusok ülései a vastagabb párnázottság miatt kényelmesebbek. A legtöbb, egyhuzamban megtett távolság (megállás és leszállás nélkül) 182 (!) km volt. De a másnapról inkább nem beszélnék. A géppel ez idáig a napi rekordom kereken 270 km.
Végtelenül jól eltalált kis szerkezet, van benne anyag, és még nem a fogyasztói társadalom számára készült. Ha az embernek van egy műszaki érzéke és némi sütnivalója, akkor a kis Simson nagyon sokáig, hosszú évekig, inkább évtizedekig megbízható társa marad. 
A Simson gyártását már befejezték, így egyre kevesebb az eredeti alkatrész, viszont a boltok tele vannak utángyártott alkatrészekkel, amiket inkább nem alkatrésznek, hanem hulladéknak neveznék. Nagyon sokan ezeket az alkatrésznek nevezett hulladékokat vásárolják meg. Beszerelik gépeikbe és szidják a márkát, hogy nem jó, nem tartós, nem megy stb.

Ez eredeti alkatrésszel és némi szakértelemmel párosítva kiküszöbölhető. Sajnos kezdi magát megadni az eredeti első Pneumant gumi és az eredeti gyári üléshuzat. Gyengének tartom a 6V-os elektromos rendszert (bár ennek ellenére minden darabja eredeti, még a kondenzátor is), de akkor csak ez volt, szerencsére nagyon nagy részben nappal járok a mocival. 
A váltóolajat évente kicserélem, a bovdeneket, km-spirált és egyéb csúszó felületeket évenként kenem.
30.900 km-nél kíváncsiságból óvatosan lehúztam a hengert, majd leszereltem a két gyűrűt, ugyanis a gyűrű-henger kopási értékeire voltam kíváncsi. A hengert csak szemrevételezni tudtam, karcolásmentes volt a belső felülete, szinte nem is volt még megkopva, válla nem volt a hengernek. Az eredeti gyűrűket behelyeztem a hengerbe és megmértem mindkét darab gyűrűhézagát. Mindkét esetben 0,35 mm hézagot mértem. (Beszerelési érték 0,2 mm, kopási határérték 0,7-0,8 mm.) Ezt követően óvatosan összeraktam a gépet ugyanolyan sorrendben, ahogyan szétszedtem.

kp038.jpg

A henger nem óhajt kopni

A fényezésről annyit, hogy a tank és oldaldeknik fényezése eredeti és szép (rajta az eredeti matricákkal), viszont a sárvédőket fényezni kellett. Amikor megvásároltam a gépet, akkor a két sárvédő mindkét vége le lett mázolva, gondolom azért, mert rozsdálni kezdett. Nekem ez így nem tetszett, ezért lefújtam a két sárvédőt kályhaezüsttel. Valamennyire érdes felületet kaptam, így egy évvel ezelőtt elvittem fényezőhöz, aki tökéletes darabokat varázsolt belőle. Sajnos a sárvédő eredeti festése (einschichtsilber), mint neve is takarja, nem az igazi, csupán egyrétegű ezüst fényezést kapott a gyárban, ami viszonylag sérülékeny. Sajnálom, hogy leálltak a gyártásával, ha gyártanák még (DDR-es minőségben), biztosan vettem volna már egy újat. Addig is marad a gyűjtésük, imádnivaló darabok.

„Tartóssági” tesztet végeztem a gépen, hogyan bírja melegben az állandó, szinte megállás nélküli hajtást. Tökéletesen. Az egy nap alatt megtett 420 km alatt semmilyen hibajelenség nem lépett fel. 
Ami esetlegesen említésre méltó hiba, az a - még eredeti - kb. 43.000 km után széthasadó elöregedett eredeti Pneumant gumi (az első keréken).

Gondolkodom, hogy milyen hiba lépett fel az eltelt idő alatt, de semmi más nem jut eszembe. És hogy milyen olajat használok? Egyik alkalommal egy lichtensteini benzinkút 2T-s polcát söpörtem be a táskámba, vettem néhány liter félszintetikus Coop márkájú olajat. Nos, idehaza ismeretlen ez az olaj, de jobb, mint a Sprint 2T, mivel az éves kipuellenőrzés során nem volt mit kitakarítani a kipuból.

Persze továbbra is maradok ennél a márkánál, úgy érzem, hogy nincs miért váltanom. 
2009 májusában elértem a 49 ezredik km-t, továbbra is bontatlan blokkal. A tempóm továbbra sem halálos, csupán kiránduló tempó, 40-45 körüli. Tovább hajtom a gépet, de azt már nem mondhatom el, hogy minden nap, munkámból kifolyólag. A gépet mostanság kirándulásra használom, hosszabb távokra, ami alatt 90-250 km-es túrákat értek. Egy-két apróbb szünet beiktatásával egészen jól tűrhető. Teletank után 480-490 km-rel váltok tartalékra, persze ebben nagyon kevés a város, inkább országút.

1003451.JPG

Épp a túratárs borzolja a kedélyeket

A téli karbantartás során csupán a hengerfejet vettem le, hogy megnézzem, hogyan is áll a hengerfal. Természetesen tükörsima hengerfal váll nélkül, gyári dugóval. Ha ez nem velem történik meg, akkor nem hiszem el. Azt is bátran elmondhatom, hogy még mindig jó erőben van, hiszen szinte majdnem minden dombot legmagasabb sebességi fokozatában megmászik, majdhogynem tartva az adott sebességet. (Börzsöny, Cserhát dombjai, Gödöllői dombok stb.)
Időközben az előző tulaj által felrakott rongy Barum gumit eldobtam és évjáratának megfelelő új K30-as Heidenau gumit kapott. 

A gyújtást és karburátort továbbra sem piszkáltam, a 8 évvel korábban beállított tökéletesen megfelel. A gyújtógyertyát (sikerült eredeti Isolatort szerezni bele) 33.000 km-nél tettem bele, majd 47.000 km-nél vettem ki a helyéről, hogy ellenőrizzem az elektródtávolságot. Az eredeti(!) fékpofák még mindig hibátlanul látják el feladatukat. 

 

Némi üröm az örömben


A sok pozitívum helyett negatívumot is kell, hogy mondjak: a téli karbantartás idején engedtem le a fáradt olajat a blokkból, amit tavaly februárban öntöttem bele. A gyárilag előírt 4 dl helyett kicsivel több, mint 2,5 dl folyt ki csupán a blokkból. Hová tűnt az olaj? Az olajleeresztő csavarnál néha-néha, több napos állás után kicseppen egy olajcsepp, valamint a blokközepek és a kuplungdekni tömítésénél is némileg „kiizzadja” a gép az olajat. Természetesen sok kicsi sokra megy. Ebből tanultam, negyedévenként ellenőrzöm az olajszintet. 
Köszönhetően az évenkénti olajcserének, illetve az rendszeres szintellenőrzésének, a váltó és a kuplung tökéletesen funkcionál.

A gép továbbra is úgy működik, mint az óramű, másfél havi téli állás után is (egy gyújtás nélküli szívatós rárúgás után) első rúgásra indult (hála a teljesen eredeti alaplapnak és elektromos rendszernek).

A kilométeróra állása jelenleg 93.500 km, azaz közelítünk a bűvös 100.000-hez, mondanom sem kell, hogy még mindig bontatlan blokkal! :) Az évek során természetesen egy-két apróbb alkatrészt kellett cserélni, de számottevően minden maradt az eredeti. A kilométerspirált 55.000 km után cseréltem ki, de nem azért, mert tönkrement, hanem azért, mert találtam gyári darabot, amivel szebben mutat. :) 

 

img_4287.JPG

Már 93000 km fölött

A sokat futott, már korábban emlegetett gyári Isolator 44.000 km után, azaz 76.000 km körül adta meg magát kb. három évvel ezelőtt. Szintén gyárira cseréltem, ugyanabból a dobozból valóak, amelyikből ez a bizonyos 44.000 km-t futott darab, de azokkal kevesebb szerencsém van. Az egyik 6-8-10.000 km-t futott, de terhelés alatt nem bírta a strapát, durrogott, ezért úgy döntöttem, kicserélem. Szintén gyári Isolator került bele, de kb. 8.000 km után ugyanoda jutottam. Ez is durrog időnként, de csak akkor, ha egy nap sokat megyek vele, és 60 km megtétele után, addig nem! :) Ki érti ezt? :)

A gyújtás rendben bírja, kivétel a gyári megszakító, ami 83.000 km-nél köszönt el. Gyárit tettem a helyére, amivel eddig 10.000 km-t mentem probléma nélkül. 

A gyári gázbovden 80.000 km környékén a rendszeres kenés ellenére is beadta a kulcsot, így egy másik eredeti darab került a helyére. 

A kuplungbovden méretpontos, utángyártott darab, ezt a németektől, a Langtuningtól rendeltem. Mivel fokozott igénybevételnek van kitéve, ezért a kenésére is oda kell figyelni. Kb. 30.000 km-t tettem meg vele, kopásmentes a bovden, de megadta magát a feje, lecsúszott róla a forrasztás. Sebaj, kapott másikat, azzal semmi baj nincs, még csak állítani sem kellett a kuplungbovden játékán! :) 

Az első fék és szívató bovdenje még mindig eredeti. 

Most már elöl-hátul Heidenau K30-as gumikat használok. A hátsó gumi normál használat mellett kb. 20-25.000 km-t, míg az első 35-45.000 km-t is lefuthat. 

A fékpofák maradtak még az eredetiek, de már nem az igaziak, mivel a hosszú túrán a nagy hegy egy kicsit megkoptatta őket. A karburátorhoz még mindig nem nyúltam, ugyanazok a cuccok vannak benne, mint eddig, emlékeim szerint még a tömítést sem cseréltem, de ez utóbbiban nem vagyok biztos.  Ami biztos, hogy a kuplung fogaskoszorún a kosár szegecselése meglazult. Ezt több, mint 60.000 km-rel ezelőtt vettem észre. 

kp065.jpg

A fékpofák sem óhajtanak kopni

A blokk továbbra is bontatlan, a dugó szintén maradt az eredeti. 61.000 km-nél készítettem egy cikket 73 fotóval illusztrálva, amin jól látszódnak a kopó felületek. Itt levettem a hengert, valamint szétszedtem a karburátort (azóta sem volt szétszedve), valamint levettem a generátor és a kuplung fedelét is, hogy megnézzem, mi van alattu, hogyan néz ki a primer hajtás. Továbbá levettem a hátsó kereket is, hogy látszódjon a fékpofa, valamint a hátsó fogaskerék is.

Más dolog most nem jut eszembe, amit kicseréltem volna, a Simson csak megy és megy!

Túrák

2012 nyarán egyik barátommal jó korán felkeltünk, és nyeregbe pattanva elindultunk megkerülni az Északi Középhegység egy jó részét: Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, majd a Borsodi medencében csorogtunk visszafelé Miskolcon keresztül, a hármas főúton. A nap végére az órám 530 km-rel mutatott többet. Mondanom sem kell, hogy hibamentesen abszolválta a motor a hosszú utat. 

2014 nyarán egy másik barátommal szintén gondoltunk egy nagyot. Az egyik kedvencemet, a Hochalpenstraßet tűztem ki célul. Többször láttam motoros oldalakon, büszkeséggel írnak arról, hogy nagy köbcentis motorokkal megmászták a csúcsot. Meg akartam mutatni, hogy ezt egy sima, sokat futott széria Simson is tudja. Itt most nem az egy nap alatt megtett táv volt a fő cél, hanem a Hochalpenstraße legmagasabb pontjának, a 2.571 m magas Edelweißspitze elérése. Több naposra terveztük az utat, először Kőszegig mentünk Budapestről, egyik barátnál szálltunk meg. Másnap a Hochalpenstraße közelében 350 km megtétele után találtunk szállást, majd harmadnap megmásztuk, talán mondanom sem kell, hibamentesen, negyedik nap már itthon aludtunk. Természetesen nem csak a Großglocknert kellett megmászni, az út során, több komolyabb 16-18 %-os (!) emelkedővel találkoztunk, ahol igencsak igénybe vettük a kis szerkezeteket. A túra 1.395 km-rel végződött, műszaki hiba nélkül. A fékeim sajnos már kezdenek elhasználódni, de a 100.000 km-t még mindenképp kibírják.

 1003408.JPG

Don Quijote és hűséges fegyverhordozója, Sancho Panza

A fogyasztás érdekesen alakult az eltelt évek alatt. Kezdetben, mint feljebb is olvasható, 1,7-1,8 l-es fogyasztási adatokat mértem. Az ember azt gondolná, hogy a km-ek számának növekedésével a fogyasztás is növekszik. Én is ezt gondolom. Nos, nem így van, azaz ez ennyire nem is egyszerű. Mivel nem hajtom nagyon a gépem, ezért időnként a viszonylag jó olaj ellenére is keletkezik lerakódás a kipufogóban. Ezt jól otthagytam 20-30.000 km-ig, majd csodálkoztam, hogy pozitív irányba indul a fogyasztás.

A gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy nálam ezzel a 42-45-50-es tempóban leginkább a könyök és a dob találkozásánál rakódik le a koksz, valamint a belső rezó végén, a tésztaszűrő résznél. Ennek köszönhetően a teljesen teli tanktól a tartalékra fordításig 570-590 km-eket mentem el. Egyik alkalommal 599(!) km-t mértem. Ez 1,3 l-es fogyasztást jelent! Nem, nem mértem rosszul. Gondoltam egyet, és kitakarítottam tisztára a kipufogó belsejét, minden rést a gázok számára átjárhatóvá tettem, valamint sok kokszot távolítottam el a könyök és a dob találkozásától is. A tisztítás után ércesebb lett a motor hangja, no de amire nem számítottam, hogy „erősen” megnövekszik a fogyasztása. A korábbiakkal ellentétben épp csak, hogy elértem az 510 km-t ugyanolyan hajtásmód mellett. Semmi máshoz nem nyúltam, csak a kipufogóhoz. Nem éreztem, hogy sokkal jobban megy, csak a hangja lett tisztább. A km-ek számának emelkedésével lassacskán nő a megtehető km-ek száma, már elértem az 530-at, de egyelőre még inkább az 520-hoz vagyok közelebb. 

1003424.JPG

Tankolni meglehetősen ritkán kell

 

De mi a titok?

Sokan feltennék a kérdést, milyen a hangja egy 93.000 km-t futott Simsonnak. Én azt mondom, szép. Leginkább az 5 és 20 fok közötti hőmérsékletet szereti, akkor még tökéletesen szép Simson hangja van. Időnként, amikor melegebb az idő és még hideg a motor, pici csörgést hallat, de ha bemelegszik a motor, ez a hang eltűnik. 20 fok alatt nagyon szép hangja van, nincs sem csapágy sem csörgő hangja, a motorja jó erőben van, a többi széria Simsonhoz képest még mindig jól megy, megfogja őket az emelkedőkön. (Túrákon tapasztaltam, hogy a széria simsonos kollégák sorra elmaradtak az emelkedőkön.) Azt gondolom, jelen állapota szerint a 100.000 km-t játszva átlépi bontatlan blokkal, alapméretes hengerrel. Ha saccolni kéne, akkor még 50.000 km-t biztosan elmegy a blokk bontása nélkül, legalábbis én ezt gondolom. Kicsi jelét sem mutatja még annak a motor, hogy bármihez is hozzá kellene nyúlni. 

Idén sajnos keveset mentem vele, mivel a család az első, a km-ek száma csak lassan emelkedik az elmúlt évekhez viszonyítva. További nagy európai túrákat tervezek vele. Számomra ez a Simson a megbízhatóság mintapéldánya, jól mutatja, hogy ha az ember odafigyel a motorjára, nagyon-nagyon sok közös km-t lehet együtt a legkisebb hiba nélkül megtenni.

Négy dologra érdemes nagyon odafigyelni:

  1. a megelőző karbantartásra
  2. a jó minőségű, lehetőleg nem utángyártott alkatrészekre
  3. a motor kezelésére (hogyan bánik vele az ember, mennyire defenzíven vezeti stb.)
  4. az utazósebesség megválasztására, ami az esetemben 43-50 km/h közötti tempót jelent.

 

Más Simsonokkal összehasonlítva ez a motor meglepően jól megy. No ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden széria Simsont legyorsul és 90 km/h a vége. Nem. 65 km/h a végsebessége, és pontosan annyit tud, mint egy Simson. Csak hát AHS kategória, tudva levő, nem minden Simson henger egyforma, valamelyik így, valamelyik úgy sikerült. Nos, az enyém a többiekhez képest nyomatékgyárnak tűnik, ami azt jelenti, hogy alacsony sebességnél is meglepően jól húz, egyáltalán nem kell pörgetni, hogy menjen. 25-nél már nyugodtan lehet kapcsolni a harmadik fokozatot. Azt lehet mondani, hogy 50-ig nyomatékból nagyon jól felgyorsul, felette már inkább csak forog-forog, a száguldásnak 65 km/h-nál van vége.

1003448.JPG

Egy ilyen túra egy nagy japán motorral se kutya

Az egyik évben voltunk a barátokkal a Mátrában, csak széria Simsonokkal. Én mentem legelöl, mutattam a többieknek az utat. Mátrafüred után a 24-es úton némileg emelkedni kezdett az út. Én nem váltottam vissza, mivel 42-44 között tartva a sebességet szépen ment felfelé. Azt vettem észre, hogy a többiek lemaradnak a lényegesen kevesebbet futott motorjaikkal. A csúcs felé vezető parkolónál vártam be őket. Volt aki 200 méterrel maradt le, és volt, akire 3-4 percet is várni kellett, pedig nem volt olyan meredek az emelkedő, mint az Alpokban.

Blokkbontás egyszer biztosan lesz, amit nem én fogok megejteni. A különböző simsonos oldalakon tudnak ennek a motornak a létezéséről, sokan követik figyelemmel a sorsát. Nos, hogy kerek legyen a történet, előttük lesz majd széthúzva a blokk egy hozzáértő mesterrel, akivel minden apró részletet fotózunk, kamerára veszünk. Ez egyelőre még várat magára. Nem tudom, mikor fog rá sor kerülni, de minél később, annál jobb.:) 

 ♠  ♠  ♠

Aki kíváncsi arra, hogy Péter a különböző Simsonjainak fogyasztását hogyan mérte, ide kattintva elolvashatja. A következő hetekben pedig Hondákkal fogjuk elárasztani a blogot, maradjanak velünk!

 

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.

A bejegyzés trackback címe:

http://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr417720212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

semmiselesz 2015.10.14. 07:19:37

Kedves Bxx

Látom megy a duzzogás, mert más sem hiszi el a süketelésedet.
Az a sok leírt km összevisszaság, már csak az egy nagy humbug, ha az utolsó hatévet nézzük akkor ott 44 ezer km van 87-től meg 2009- ig 49 ezer közbe meg napi szinten használod igaz előtte csak heti 3-4 alkalom de az évenként 1000 km. Áhh röhej az egész.
De a legjobb még mindig ez a vállnélküli tükörsima henger. 2 ütemünél nyílván olyan marad, sőt sztem nicasilal bevonja magát időnként.
89-90 körül 30ezer egy simson+10 ezer a kenőpénz. Aha persze, újabb hülyeség, jól csinálod.
Könyvet kéne írnod.
17-24 ezres számlákat már láttam de +10 ezres kenőpénz abban az időben már senki nem adott, főleg hogy akkor már nyíltak a kapuk nyugat felé.
Tudod lehet hülyeségeket írni, csak ne sértődj már meg ha rádpirítanak. Igaz nem hülyeséget írtál hanem összevissza hazudoztál.
Ennyi
Üdvözletem.

walaki_aki 2015.10.14. 08:46:15

A fogyasztás simán lehet 1,x liter. Nekem maszek dugós 60-as igaz gyorsító 4.-el. 1,7-2,2 között eszik. 45 km inga, ha épp ráfanyalodom de a sejhaj az már 20km után zsibbad.. Használtan vettem szép hanggal de már 6-8000 km után csörömpöl a henger benne. :(. A gyári alkatrész, karbantartás, megelőzés és óvatos használat simán kiadhatja ezt a futást. ETZ 125-ról tudok hasonló futással. Mondjuk az enyém egy csámpás vacak kerekű leharcolt darab = borzalom vele menni. Fék átlagosan fog (Simson mércével) de ez vesz el legtöbbet az élvezetből. Nem a teljesítmény az első hanem, hogy jól összeálljon a gép így lehet élvezetesen motorozni 3-4 LE-vel is.

walaki_aki 2015.10.14. 08:53:34

1989-ben a megszakítós 4 sebességes B-s Simson keravillban 17 500,- F -volt. Barátom jár vele mind a mai napig és egy nyugtához hasonló sajtpapír másolatával tudja igazolni a motor származását. Kb mint amit a kínai piacon adnak ha nagyon veri az ember az asztalt. Igaz az gyári állapotában (motorikusan) élt 8500 Km-t. Tábori 70-essel viszont ha jól tudom 45000 körül jár de már azért csörömpöl kicsit.

1127ccm 2015.10.14. 09:03:29

Az ujkoraban is olcso jelzot nezd kicsit tavolabbrol, magyar fizeteshez kepest minden draga. De egy korabeli, minosegi gyartohoz kepest olcso. Az anyagminoseg pedig, a 87 es kiemelkedo, de meg mindig fenyevekre van egy tenyleg jo, nagy nevu gyartotol. Termeszetesen nem fikazni akarom a simsont, csak a helyen kezelni!! Mondom , en szeretem. De legyunk engedekenyek: mondjuk nem ment a motor 93000 et csak a felet (akarmi miatt, mittudom en csal az ora, akarmi) az is bitangsok! Gratulalok hoza!! Kb 40 valahany ezer km, bakker az is szep gyuru csere nelkul, eredeti megszakitoval, trafoval, gyujtokabellel, mindennel.
De kicsit terjunk at mas temara, 1,2 liter / 100 ez igen csekely kenest feltetelez a hengernek (foleg alacsony dugatyu sebesseg mellett, foleg nagy terjeszkedesi vegnyomasnal) az also csaprol nem is szolva. Persze valamennyi olajat valoszinuleg egetett a valto olajbol ahogy irtad is, ezt is belevettem. A szimeringek ajkai is biztos koptak valamennyit, hisz az gumi, ott nincs akkora anyagminosegi szoras. A primer hajtas vegtelen sokat elmegy, azon nem is csodalkozom. De erdekel meg az uzemanyag ellatas. A tuszelep is kopik, nem is csekely mertekben. De a regi fajta rez uszo es a forrasztasa is el szokott engedni, vagy legalabb a benzinszint korrekcio idovel bekovetkezik. Ez nem kotekedes, hanem kivancsisag. A gyari ? Meretu fuvokakkal valositottad meg ezt a fogyasztast? Mert ugye a kenes a fogyasztassal aranyos ennel a tipusnal. A kipufogo is erdekel, hogy tisztitottad ilyen szepen, reszletesen? Elvagtad? Persze alacsony benzin (es olaj) fogyasztas alacsony lerakodassal jar. Vagy kiegetted? Es mennyi idot toltottel motoron? Gyakorlatilag evi 10 000 korul? Ez hogy all ossze? En egy szezon alatt 12-17 ezret mentem feny koromban csak hobbibol, es munkan kivul, de sok idomet elvitte es az egy lenyegesen nagyobb, gyorsabb (ergo rovidebb ido alatt belement a km) vegezetul a kedvenc tura motorom egy 125 os ketutemu robogo volt. Ket szemelynek is szuper volt. Lassan megy ezert volt ido nezelodni.

CSL 2015.10.14. 10:14:49

"A géppel ez idáig a napi rekordom kereken 270 km."
"„Tartóssági” tesztet végeztem a gépen, hogyan bírja melegben az állandó, szinte megállás nélküli hajtást. Tökéletesen. Az egy nap alatt megtett 420 km alatt semmilyen hibajelenség nem lépett fel. "
"Másnap a Hochalpenstraße közelében 350 km megtétele után találtunk szállást,"
itt valami nem stimmel a számokkal.. Mondjuk lehet hogy utánfutón vitték a motort de úgy nem nehéz összehozni a 100 ezret..

Billz 2015.10.14. 10:59:07

@CSL: Hát igen, kicsit szerencsétlen a cikk, mert hogy az a 270km-es rekord az szerintem még régre vonatkozik, amikor még "csak" 47E, vagy 61E km volt a motorban.
Később pedig ezt túlszárnyalta.
Pl. 2011-ben éppen velem túrázott amikor Budapestről indultunk reggel 6:00-kor és este 19:00-ra értünk haza. 550km-t tettünk meg a teljes nap alatt, hogy ebből mennyi volt megállás nélkül azt nem tudom, talán valami 180km körüli.
Mellesleg én is mentem a saját endurommal nagyobb túrákra. (Bécs, Balaton, Sátoraljaújehely, stb) -->
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=122857602&t=9018778

Billz 2015.10.14. 11:03:10

@Billz: "No, akkor ha valakit érdekel a hosszú Simsonos túrám:
- kiváltottam a külföldre is érvényes biztosítási "zöldkártyát"
- lemásoltam az eredeti adás-vételit és magamhoz vettem (évek óta enélkül jártam....)
- fölragasztottam a "H" matricát a hátsó részére a motornak
- váltottam magamnak euro-t
- guminyomást ellenőriztem ma, illetve teletankot kapott és felírtam a kilométer óra állását, hogy majd tudjak fogyasztási adatokkal szolgálni az út végére.
- Útvonalat terveztettem. Pályán ugye nem mehetek, a tervező program meg valami nagy kerülővel akar vinni Bécsbe. Jarovce felé akar vinni E75-ön, majd Ausztriában a 9-es úton. Én megpróbálkozok Hegyeshalomnál az 1-es útról átjutni az Osztrákok 10-es útjára, mert vagy 40km-t nyernék így. Nem tudja valaki, ott át lehet menni a határon vajon?
- Viszek magammal egy Magyarország autósatlaszt (a néve megtévesztő, mert a környező országok is benne vannak, pl. Bécsig tuti van térkép benne)
- De úgy tűnik egy ismerősömtől kapok kölcsönbe egy GPS-t is ha nem felejti oda adni holnap
- viszek pár pótalkatrészt is (izzókat leginkább, mivel éjszakai túra lesz odafelé) (2T olajat, láthatósági mellényt az autóból kivettem és viselem majd éjszaka)
- odafelé este 6kor indulok és kb. éjfél felé már szerintem ott is leszek, ebben még a fényképezések, pisilések is benne vannak szerintem
- visszafelé az út szombaton lesz valamikor nappal gondolom délután 2-3kor indulok haza. Este 8-9kor remélem itthon leszek Budapesten
Petinek szerintem az út meglenne egy tankkal. Kérdés nekem mennyit kell majd tankolnom, mert hogy én gyorsabban fogok menni. Az út oda kb 250km. vissza is ennyi. Ott nem nagyon fogok motorozni. Ez 500km. Én előre 2-2,2 literes átlagfogyasztást számolok magamnak ami kb. 10 literes fogyasztás az oda-vissza útra. Így nekem tankolnom kell majd.
Hol érdemes? Olcsóbb az Osztrákoknál a benzin jelenleg?
"

"Nem féltem. Utána kérdeztem. Csak nemzetközi biztosítást kellett kiváltanom (ezt ingyen adják a biztosítók ha van érvényes biztosításod, csak kérni kell. Mellesleg autónál is így van ha külföldre megy az ember) és a "H" felségjelzés kötelező külföldön az olyan járműveken amiken még nem EU-s rendszám van. Mivel nekem egyáltalán nincs rendszámom kell a felség jelzés. Mivel mi EU tagok vagyunk és nem kell a motorra rendszám, el kell fogadniuk így a motor külföldön is. Nem volt gond, pedig 2-3 kmig jött mögöttem egy Polizei feliratú autó. Nomeg éjszaka meg is álltak a rendőrök és igazoltattak. Egyikük sem szólt a rendszám miatt. Sőt inkább elismerően néztek, hogy Bp-ről odáig kimentem egy számukra ismeretlen motorral.
Egyébként náluk 45km/h-val lehet menni kismotorral, míg nálunk csak 40km/h-val.
"

Azért nem voltam pár napig, mert kiugrottam a Simsonnal Bécsbe. Nem vicc. Komolyan mondom. A képek is bizonytják. Odafelé nem nagyon kergettem a gépet így 5 és fél óra volt az út. Visszafelé kicsit siettem és 4 óra 15 perc alatt megjártam az utat. Így az átlag sebességem kb. 59km/h volt. Hazafelé végig előzgettem a teherautókat, furgonokat, mert vagy a magas benzinárak miatt, vagy a trafipaxotól valóó félelem miatt, de városban 40-45km/h-val mentek 50 helyett, országúton meg 70-75km/h-val mentek a 90km/h helyett. Az én motorom meg pont 82-84km/h végsebességgel rendelkezik, így az előzéseket azért meg kellett tervezni. A motorom: billz.hostei.com/simos.php
Az átlag fogyasztásom ezzel az elég erőltetett menettel 2,7-2,8l/100km lett, ami szerintem nem is olyan vészes. Olcsóbb, mint autóval, vagy vonattal az út (vonat jegy retur=50euro=14E Ft) és még élvezetes és izgalamas is volt. Bécsben egy nagymotoros elismerően mutatta a hüvejkujját, meg intettek többen is nekem az út alatt."

Billz 2015.10.14. 11:05:10

No akkor elsőnek a száraz adatok (fogyasztási adatom még nincs, mert nem tankoltam még amióta haza értem!). Kaptam kölcsön GPS-t, igazából, hogy a címre könnyebben oda találjak, de inkább máshol vettem hasznát!

A teljes túra (oda-vissza) 489km volt.

Szóval: 25.én szerdán 17:01 perckor indultam itthonról el. és 25.én este 23:17-kor érkeztem meg Bécsben a megadott címre. Ami azt jelenti, hogy 6 óra 16 perc volt a bruttó utazási időm. De ez ugye a teljes utazással töltött időm. A motoron ennél kevesebbet töltöttem. Hegyeshalomnál pl. ettem egy úti szendvicset. Illetve párszor megálltam útközben pisilni. Jah, és fényképezni is. Szerencsére ezeket is felírtam, így a nettó idő is kiszámolható. A nem utazással töltött időm az 49 perc volt. Így a nettó útidőm: 5 óra 27 perc volt oda felé.

Billz 2015.10.14. 11:11:55

@Billz: 28.-án a haza út. Délután 4 órakor indultam el hazafelé. 16:17 perckor hagytam el a Bécs vége táblát (kép). 17:39-kor álltam meg enni, inni egy kicsit Hegyeshalom után a sok benzinkút egyikénél. Innentől kezdve végig jöttem Budapestig megállás nélkül. Eső sehol nem volt. Sütött a nap, míg le nem ment. 20:33-kor értem haza. Ez 4 óra 16 perc. Ebből látszik, hogy kicsit gyorsabb volt a hazautam. Ami miatt gondolom a fogyasztási adatok nem lesznek túl fényesek, ha holnap vagy legkésőbb holnap után kiderülnek. Pedig az osztrák részen erős (kb. 30 fokos) szembeszéllel kellett megküzdenünk. Az ott lévő szélerőművek viszont vígan forogtak. Csak azért néha volt kcsit sok a motornak az emelkedő + szembeszél + sofőr + hátizsák kombó és vissza kellett 3-as ba is tennem. Nem is értettem mi van vele. Azt hittem túlmelegedett, vagy valami más baja van. Csak mikor a dombra felértem, vettem észre, hogy nemcsak szembeszél volt, hanem emelkedő is, és így össze állt a kép. Amint sík lett az út a szél ellenére is jól ment. Itt meg kell említenem, hogy az osztrák autósok haladási tempóját felvéve haladtam, arra gondolván, hogy a trafipax autóra van beállítva és nem segédmotorra. Így nagyon jó időben tudtam haladni. De azért amíg a határt át nem léptem féltem a gyorshajtástól. De mikor átjutottam, megtöröltem a homlokom, mert az alapján már nem kapnak el, hogy egy zöld motor, aminek a hátulján egy "H" matrica van...
Ami még lemaradt: Odafelé az átlag sebességem: nettó:44,4km/h; bruttó:39,04km/h
Visszafelé az átlagsebességem: nettó:58,1km/h; bruttó:54,2km/h

GERI87 2015.10.14. 11:53:26

@1127ccm:

"De kicsit terjunk at mas temara, 1,2 liter / 100 ez igen csekely kenest feltetelez a hengernek (foleg alacsony dugatyu sebesseg mellett, foleg nagy terjeszkedesi vegnyomasnal)"

Minél kisebb a fordulat és kisebb a terhelés, annál kevesebb olaj is elég: a szivattyús olajozásúak 1:100 aránnyal elmennek bizonyos üzemállapotokban.
Szóval elméletben nem lenne ebből baj ha a terhelés kicsi (nem is ezért hihetetlen ez a fogyasztás):
A sűrítési végnyomás egy ilyen hangolású kétüteműnél 6-7 bar körüli, vagyis az üzemanyagtöltet 30-40%-át kinyomja a picsába alacsony fordulaton is meg felül is...

@gus:

"de én nem látom, miért állna le 20 emberrel itt vitatkozni,"

Jaj! Mit nem? Simán! Vannak ilyenek, az egész net tele van ilyenekkel, amióta létezik!
Nem is értem mit lepődnél meg rajta! Naiv vagy.

.

Billz 2015.10.14. 11:54:19

@1127ccm: Azért olajat be lehet juttatni sűrűbb keverékkel, amiben több az olaj.
Kis terhelésnél tényleg kevés olaj jut be, mert ugye kevés benzin is, de itt kevesebb az egész motor terhelése is. Ráadásul Simson esetében ez a 42-44km/h ahol a legkevesebb a gyári grafikon szerint is a fogyasztás. Szerintem nem a keverék szegényítésével érte el a kis fogyasztást, mert akkor nem lenne a motorban erő.

Billz 2015.10.14. 11:56:57

@GERI87: Így van!

Létezett is 1:100-as keverékkel működő Simson gyárilag. Igaz az csökkentett teljesítményű volt. 3,7 lóerő helyett az csak 3,0 lóerőt tudott.

1127ccm 2015.10.14. 12:08:18

Minel kissebb a fordulat annal inkbb szukseg van kenesre! (a kozhiedelemmel szemben) a dugatyu kozepsebesseg a lenyeg mert feluszik az olajfilmre, persze holtponton igy is all! Es itt jon a lenyeg, fhp korul a terjeszkedesi vegnyomas no meg irtozatosan. Nem suritesi!

Billz 2015.10.14. 15:53:21

Mennyit számít az alkatrész:
Maga a cím a dugattyú berágódást jelent, azaz erre a kérdésre próbál rávilágítani az eredeti kontra utángyári henger és a dugattyúk szemléltetésekor.

Henger:

Egy laikus számára semmi különbség nincs a két henger között, de ha jobban megnézzük, az eredeti henger perselye centrifugális öntvény, aminek nagyon jó a minősége az utángyárihoz képest. Elemzi, hogy a henger csatornáinak kialakítása és elhelyezése pontos, így a vezérlési idő(k) szintén tökéletes(ek). Ennek eredményeként lényegesen nagyobb teljesítményt nyújtanak egy utángyárihoz képest.

Aztán kezébe veszi az utángyártott hengert, aminek a perselyét egy régi fém lefolyó vezeték minőségéhez hasonlítja azaz egy sima tuskóöntvényről van szó, amit ráöntéssel rögzítenek az alutestbe. A hüvely magas széntartalma sem kedvez a minőségének. A két felömlőt veszi először, aminek a kidolgozása tökéletlen, no meg nem szimmetrikusak. Persze a többi nyílást sem dícséri: ezeknek köszönhető a gyárihoz képest meglehetősen gyenge teljesítmény.

Zajteszt: végighúzza emberünk az ujját a henger bordáin, az eredetin kevésbé rezonálnak a bordák, mint az utángyárin. (emberünk szerint ez is felerősítheti az esetlegesen a hengerből jövő csörgést)

Hozzáteszi, hogy a dugattyú megszorulásához nincs köze a hengernek, de melegen ajánlja egy eredeti, megfúrt/javított henger beszerzését, mint egy vadonat új utángyárit.

Dugattyú:

Az utángyári MZA dugók Kínában készülnek. A megszorulás okát máris előre veti: a két dugattyú mérete és minősége erőteljesen eltér.
A gyári dugó kúposabb, mint a kínai, ami annyit jelent, hogy a dugó felétől felfelé 0,03-ot szűkül, no meg itt lép fel az anyag minőségég közötti különbség: az eredeti kevésbé tágul ki, mint a kínai.
Az utángyárottat már árával becsmérli, azaz egy kb. 3-4 €-s dugótól nem várhatunk sokat. (tudomásom szerint nálunk drágább egy mza-s dugó)
A dugó anyaga a gyűrű zónában meglehetősen kitágul, nincs meg a 3 százados hézag, ezért pillanatok alatt megszorulhat annak ellenére is, hogy odafigyelünk a megfelelő keverékre.
Mutatja a gyűrűket, hogy az utángyártottban mennyire fityegnek a gyűrűk, az eredetiben pedig finoman, passzosan járnak.
A gyűrű anyaga meglehetősen rideg/merev, nehéz összenyomni. Ez egyenes arányban áll azzal, hogy lényegesen jobban koptatja a hengerfalat, no meg az olajat is kelleténél jobban lehúzza. Nesze neked kopás és megszorulás...
A gyári gyűrű lényegesen rugalmasabb anyagból van, ezt akár egy negyedével is meg lehet "hajlítani" levételkor, míg a kínai nagyon hamar törik, holott mindkettő öntvényből készült.
Elemzi, hogy a dugó hézagoló alatti része milyen szépen és pontosan van kidolgozva, az utángyártotté el van nagyolva, semmilyen, holott ennek fontos szerepe lenne, mivel a Simson dugattyúja felül vezetett.
A gyárin az olajozó furat szépen, központosan van elhelyezve, az utángyárin pedig ahová sikerül.
Említi, hogy ha 250 fokos sütőbe tesszük a dugattyúkat, akkor több helyen megmérve ugyanazokat az értékeket kell kapnunk, legalábbis az eredetinél. Az utángyári persze kitágul, mint atom, nagyobb lesz, mint kellene.
Az eredeti dugó tetején grafitceruza jelölés is látható, amelyet a gyártó tett rá. Az utángyárin persze nincs ilyen.

Elmondja, hogy érdemes eredeti dugót beszerezni, mert azzal akár több, mint 20 E km-t is meg lehet tenni, míg az MZA-s változattal 1-2 E km után már baj szokott lenni.

Az eredeti hengerre 15-20 E km futásteljesítményt mond, az utángyárira 2-5 E km-t, már ha szerencséje van az embernek.

Kipufogó

Már az elején elmondja, hogy a gyári kipifogóval sokkal jobb teljesítmény érhető el, mint az MZA-s utángyárival, ami a valóságban 5-6 km/h-t jelent.

Az utángyári problémája többek között a könyökhöz való csatlakozás, mivel nem követi a könyököt, hanem azonnal tágul, így kifúj, valamint könnyen olajos lesz a csatlakozásnál.
Mondani sem kell, hogy a gyári kb. 3-4 cm hosszon hengeres, azaz követi a könyök vonalát, nem fúj ki.
Az utángyári krómozása újonnan szép, de szűk egy év után durván rozsdálni kezd. A gyári minősége jelentősen jobb, mivel van a króm alatt nikkelezve van, a kínai változatról ez hiányzik.
A gyárin a kónusz kialakítása, illesztése tökéletes, kör alakú, a mérete pont olyan, amilyennek lennie kell, míg a kínai változaton ez nem szépen kialakított, a felvételen látszik annak hiányossága. Természetesen ennek hátránya a menetteljesítményben mutatkozik.
Említi a konfúzor előtti lyukacsos lemezt, ami az eredetinél mindig pontosan oda került ahová kell, az utángyárin pedig ahová sikerül. Nem mindegy.
Kipuvég kialakítása sem teljesen azonos, az utángyárin általában úgy összenyomják a csövecskét, hogy azon a kipufogó gáz sem megy át (a felvételen egy viszonylag jól sikerült darabot látni), míg az eredetivel ilyen nem fordul elő.

GERI87 2015.10.14. 17:19:33

@1127ccm:

"Minel kissebb a fordulat annal inkbb szukseg van kenesre! "

Nem nem.
Ha nő a terhelés, akkor persze a kis fordulat ellenére is növelni kell az olaj mennyiségét.
Bármely szivattyús olajozású kétütemű olajrendszere ezt csinálja.
Alacsony fordulaton és terhelésnél csökkenti az olaj mennyiségét!

"dugattyú középsebesség"

Nem tudom mit akarsz ezzel?
Minél nagyobb a löket és a fordulat ez az érték annál nagyobb.
Alacsony fordulaton az is kicsi...a terheléstől meg nem függ ez!

autopult.hu/magazin/melyik-motor-a-leggyorsabb-dugattyu-kozepsebessegek-utan-kutattunk.html

Ha kis fordulaton kicsi a terhelés nem nő meg a nyomás, senki nem mondta hogy teljes terheléssel magas fokozatban, alacsony ford,-ról van itt szó!

Az olajfilmről meg annyit hogy az kétüteműnél mindenképp szar.
De ha telenyomod olajjal kis fordulaton, akkor nem ég el, beköpi a gyertyát, kokszosodik.

1127ccm 2015.10.14. 19:33:58

@GERI87: tudod, en nem vitazom. Legyen igy...

Bxx 2015.10.14. 20:01:26

@semmiselesz

A cikk valóban összeollózott, méghozzá ami a népítéletben van, van a 61 E km-es cikk, van a fogyasztásról szóló cikk és van a Großglockneres cikk. Amit olvastál, ezeknek az egyvelege, ezért van az, hogy fals következtetéseket vonsz le.
Itt a népítéletben megjelent, majd utólag kiegészített cikk:

nepitelet.hu/motorok/simson/a_megbizhato_mindennapi_tars/

A folytatás:

2015. augusztus 30.

Azt mondhatom, jó néhány év (szám szerint hat év) telt el azóta, amióta ítéletemet, tapasztalataimat írtam a Simsonomról. Sok minden változott az életben, de ez a kismotor továbbra is csak megy, napi használatban van.

A km óra állása jelenleg 93 E km, azaz közelítünk a bűvös 100 E km-hez, mondanom sem kell, hogy még mindig bontatlan blokkal! :)

Az évek során természetesen egy-két apróbb alkatrészt kellett cserélni, de számottevően minden maradt az eredeti.

A km spirált (ami egy szimpla utángyártott darab, korábbi írásomban is csak dicsértem) 55 E km után cseréltem ki, de nem azért, mert tönkrement, hanem azért, mert találtam gyári darabot, amivel szebben mutat. :)

A sokat futott, már korábban emlegetett gyári Isolator 44 E km után, azaz 76 E km körül adta meg magát kb. három évvel ezelőtt. Szintén gyárira cseréltem, ugyanabból a dobozból valóak, amelyikből ez a bizonyos 44 E km-t futott, de azokkal kevesebb szerencsém van. Az egyik 6-8-10 E km-t futott, de terhelés alatt nem bírta a strapát, durrogott, ezért úgy döntöttem, kicserélem. Szintén gyári Isolator került bele, de megint ugyanoda jutottam kb. 8 E km után, ez is durrog időnként, de csak akkor ha egy nap sokat megyek vele, és 60 km megtétele után, addig nem! :) Ki érti ezt? :)

A gyújtás rendben bírja, kivétel a gyári megszakító, ami 83 E km-nél adta meg magát. Másik gyárit kapott, amivel 10 E km-t mentem, továbbra is tökéletesen funkcionál.

Említettem korábbi írásomban az üléshuzatot utángyárira. Nyolc éve cseréltem, teljesen jól teszi a dolgát, ez pozitív csalódás számomra.

A gyári gázbovden 80 E km környékén a kenés ellenére is beadta a kulcsot, így másik eredeti darabot kapott.

A kuplungbovden méretpontos, utángyártott darab, ezt a németektől, a Langtuningtól rendeltem. Mivel fokozottan igénybe vett alkatrész, ezért a kenésére is oda kell figyelni. Kb. 30 E km-t tettem meg vele, kopásmentes a bovden, de megadta magát a feje, lecsúszott róla a forrasztás. Sebaj, kapott másikat, azzal semmi baj nincs, még csak állítani sem kellett a kuplungbovden játékán! :)

Az első fék bovden és a szívató bovden még mindig eredeti.

Gumikat időnként természetesen cserélgetek, elöl használt Pneumantok futottak, de az osztrák túra előtt előre is és hátra is 100 %-os Heidenau K30-as gumik kerültek. A hátsó gumi normál használat mellett kb. 20-25 E km-t míg az első 35-45 E km-t is lefuthat.

A fékpofák maradtak még az eredetiek, de már nem az igaziak, mivel a hosszú túrán a nagy hegy egy kicsit megkoptatta. :)

A karburátorhoz még mindig nem nyúltam, ugyanazok a cuccok vannak benne, mint eddig, emlékeim szerint még a tömítést sem cseréltem, de ez utóbbiban nem vagyok biztos.

Ami biztos, hogy a kuplung fogaskoszorún a kosár szegecselése meglazult. Ezt több, mint 60 E km-rel ezelőtt vettem észre.

A blokk továbbra is bontatlan, a dugó szintén maradt az eredeti. 61 E km-nél készítettem egy cikket 73 fotóval illusztrálva, amin jól látszódnak a kopó felületek. Itt levettem a hengert valamint szétszedtem a karburátort (azóta sem volt szétszedve), valamint levettem a generátor fedelet és a kuplung fedelet is, mi van alatta, hogyan néz ki a primer hajtás. Továbbá levettem a hátsó kereket is, látszódjon a fékpofa valamint a hátsó fogaskerék is.

Más dolog most nem jut eszembe, amit kicseréltem volna, csak megy és megy a Simson! :)

Túrák:

A hat évvel ezelőtt született írásomat azzal hagytam abba, hogy valami hosszabb túrát kellene eszközölni, mint 421 km. Lett is.

2012 nyarán egyik barátommal felkeltünk jó korán és nyeregbe pattanva elindultunk megkerülni az Északi Középhegység egy jó részét: Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, majd a Borsodi medencében csorogtunk visszafelé Miskolcon keresztül vissza a hármas főúton. A nap végére az órám 530 km-rel mutatott többet. Mondanom sem kell, hogy hibamentesen abszolválta a motor a hosszú utat.

Folyt:

Bxx 2015.10.14. 20:02:51

2014. nyarán egy másik barátommal szintén gondoltunk egy nagyot. Egy olyan túrát akartunk, aki előttünk ezt Magyarországról még széria Simsonnal nem tette meg, legalábbis nem tudunk róla. Az egyik kedvencemet, a Hochalpenstraßet tűztem ki célul. Többször láttam motoros oldalakon, büszkeséggel írnak arról, hogy nagy köbcentis motorokkal megmászták a csúcsot. Meg akartam mutatni, hogy ezt egy sima, sokat futott széria Simson is tudja. Itt most nem az egy nap alatt megtett táv volt a fő cél, hanem a Hochalpenstraße legmagasabb pontjának, a 2.571 m magas Edelweißspitze elérése. Több naposra terveztük az utat, először Kőszegig mentünk Budapestről, egyik barátnál szálltunk meg. Másnap a Hochalpenstraße közelében 350 km megtétele után találtunk szállást, majd harmadnap megmásztuk, természetesen hibamentesen, negyedik nap már itthon aludtunk. Természetesen nem csak a Großglocknert kellett megmászni, az út során, több komolyabb 16-18 %-os (!) emelkedővel találkoztunk, ahol igencsak igénybe vettük a kis szerkezeteket. A túra 1.395 km-rel végződött, természetesen hibamentesen. A fékeim sajnos már kezdenek elhasználódni, de a 100 E-t még mindenképp kibírják.

A fogyasztás érdekesen alakult az eltelt évek alatt. Kezdetben, mint feljebb is olvasható, 1,7-1,8 l-es fogyasztási adatokat mértem. Az ember azt gondolná, hogy a km-ek számának növekedésével a fogyasztás is növekedik, én is ezt gondolom, ezt tartom természetesnek. Nos, nem így van, azaz ez ennyire nem is egyszerű. Mivel nem hajtom nagyon a gépem, ezért időnként a viszonylag jó olaj ellenére is keletkezik lerakódás a kipufogóban. Ezt jól otthagytam 20-30 E km-ig, majd csodálkoztam, hogy pozitív irányba indul a fogyasztás. A gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy nálam, ezzel a 42-45-50-es tempóban leginkább a könyök és a dob találkozásánál rakódik le a koksz, valamint a belső rezó végén, a tésztaszűrő résznél. Ennek köszönhetően a teljesen teli tanktól a tartalékra fordításig, 570-590 km-eket mentem el. Egyik alkalommal 599 (!) km-t mértem. Ez 1,3 l-es fogyasztást jelent. Nem, nem mértem rosszul. Gondoltam egyet, és kitakarítottam tisztára a kipufogó belsejét, minden rést a gázok számára átjárhatóvá tettem, valamint sok kokszot távolítottam el a könyök és a dob találkozásától is. A tisztítás után ércesebb lett a motor hangja, no de amire nem számítottam, hogy "erősen" megnövekszik a fogyasztása. Korábbiakkal ellentétben éppen, hogy elértem az 510 km-t ugyanolyan hajtásmód mellett. Semmi máshoz nem nyúltam, csak a kipufogóhoz. Nem éreztem, hogy sokkal jobban megy, csak a hangja lett tisztább. A km-ek számának emelkedésével lassacskán nő a megtehető km-ek száma, már elértem az 530-at, de inkább az 520-hoz vagyok közelebb.

Sokan feltennék a kérdést, milyen a hangja egy 93 E km-t futott Simsonnak. Én azt mondom, szép. Leginkább az 5 és 20 fok közötti hőmérsékletet szereti, akkor még tökéletesen szép Simson hangja van. Időnként, amikor melegebb az idő és még hideg a motor, időnként pici csörgést hallat, de ha bemelegszik a motor, ez a hang eltűnik. 20 fok alatt nagyon szép hangja van, nincs sem csapágy sem csörgő hangja, a motorja jó erőben van, többi, széria Simsonhoz képest még mindig jól megy, megfogja őket az emelkedőkön. (túrákon tapasztaltam, hogy a széria Simsonos kollégák sorra elmaradtak az emelkedőkön) Azt gondolom, jelen állapot szerint, hogy a 100 E km-t játszva átlépi bontatlan blokkal, alapméretes hengerrel. Ha saccolni kéne, akkor még 50 E km-t biztosan elmegy a blokk bontása nélkül, legalábbis én ezt gondolom. Kicsi jelét sem mutatja még annak a motor, hogy bármihez is hozzá kellene nyúlni.

Az idén sajnos keveset mentem vele, mivel a család az első, a km-ek száma csak lassan emelkedik az elmúlt évekhez viszonyítva. További nagy túrákat tervezek vele, Európa irányába. Számomra ez a Simson a megbízhatóság mintapéldánya, jól mutatja, ha az ember odafigyel a motorjára, nagyon-nagyon sok közös km-t lehet együtt megtenni, a legkisebb hiba nélkül.

Három dolog a fontos:

1. megelőző karbantartás

2. a motor kezelése (hogyan bánik vele az ember, mennyire defenzíven vezeti stb.)

3. az utazósebesség megválasztása, ez esetben 43-50 km/h között

Más Simsonokkal összehasonlítva ez a motor meglepően jól megy. No ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden széria Simsont legyorsul és 90 km/h a vége. Nem. 65 km/h a végsebessége, és pontosan annyit tud, mint egy Simson. Csak hát AHS kategória, tudva levő, nem minden Simson henger egyforma, valamelyik így, valamelyik úgy sikerült. Nos, az enyém - a többiekhez képest - úgy sikerült, hogy egy "nyomatékgyár", ami azt jelenti, hogy alacsony sebességnél is meglepően jól húz, egyáltalán nem kell pörgetni, hogy menjen. 25-nél már nyugodtan lehet kapcsolni a harmadik fokozatot.

folyt.

Bxx 2015.10.14. 20:05:17

Az egyik évben voltunk a barátokkal a Mátrában, csak széria Simsonokkal. Én mentem legelöl, mintegy mutatva az utat. Mátrafüred után a 24-es úton némileg emelkedni kezdett az út. Én nem váltottam vissza, mivel 42-44 között tartva a sebességet szépen ment felfelé. Azt vettem észre, a többiek lemaradnak a lényegesen kevesebbet futott motorjaikkal. A csúcs felé vezető parkolónál vártam be őket, volt aki 200 méterrel maradt le, volt akire 3-4 percet is várni kellett, pedig nem volt olyan meredek az emelkedő, mint az Alpokban. :)

Blokkbontás egyszer biztosan lesz, amit nem én fogok megejteni. A különböző Simsonos oldalakon tudnak ennek a motornak a létezéséről, sokan követik figyelemmel a sorsát. Nos, hogy kerek legyen a történet, előttük lesz majd széthúzva a blokk egy hozzáértő mesterrel, akivel minden apró részletet fotózunk, kamerára veszünk. Ez egyenlőre még várat magára, nem tudom, mikor lesz, minél később, annál jobb.:)

Betegyem a másik három teljes cikk linkjét, amiből szintén csak részleteket olvastál?

GERI87 2015.10.14. 20:49:48

@Billz:

Jawa, Mz volt szivattyús olajozással (MZ talán csak nyugati exportra), ott előfordulhatott iylen arány...

de hogy állandó aránynak 1:100 legyen, a korabeli olajokkal...háát, Biztos ez?

Bxx 2015.10.14. 21:06:18

@1127ccm

Természetesen én a magyar körülményekre értettem, hogy viszonylag drága kismotor volt, főleg, hogy akkor Riga, Komar, Verhovina, Romet és Jawa stb. kismotorokat lehetett kapni. Ezekhez képest a Simson mindenben előrébb járt.
Jól látni a képen a km óra állást, ami a valós km futást mutatja, ne osszuk kettővel. Maradt az óra gyári kihajtása, 14-es csigakerékhez 15-ös kislánckerék, valamint a K30-as mintázatú Heidenau gumi. A hosszú túrák során főutak mentén volt alkalmam nézni a km óra pontosságát. A gyári óra 100 km-en az út melletti km-t jelölő táblákhoz képest 1-2 km-t LEFELÉ csal.
1:55-1:60- ba keverem minőségi olajjal.
Az év elején betöltött olajból nem igen csipeget, mivel nagyjából ugyanannyit engedek le, esetleg egy picivel kevesebbet (ez a váltókar szimeringnél ill. az olajleeresztőnél szokott icipicit engedni. Egyszer engedtem le 2,5 decit, de a mai napig nem tudom, hogyan lehetett ez.
A karburátorban még ennyi megtett km után is minden eredeti, sőt, utánállítanom sem kellett 2001 május óta.
A fúvókák gyári, BVF-es darabok, ezzel jött ki a gyárból, nem volt cserélve.
A kipufogó tisztításról is írtam valamelyik cikkben. Kevésbé minőségi olajjal valóban szezononkénti takarítás volt szükséges, de inkább minőségire tértem át. Most pár éve Elf xtech 2T-t használok.
Így egy ideje már nem kellett kipufogót takarítanom.
Korábban leginkább a könyök és a dob találkozásánál volt lerakódás valamint a belső rezó résznél. Mivel a képeken is látod, hogy a gyári kipufogó szép eredeti krómozású még, ezért nem akartam tönkretenni semmiképp. Egy szimpla vasrúddal kapirgáltam kb. 2 órán keresztül. A belső rezós részt csavarhúzóval kapirgáltam, ameddig elértem. (erről a kalandról is írtam)
Mivel szétszedhető a Simson kipufogó (végdob levehető), miért vágtam volna szét?

Primer: a kosár szegecselése a fogasívhez viszonyítva mozog, azaz laza. A fogas rész sem újszerű ránézésre, de még mindig csendben van, nem csörög-zörög, de ezt gus kolléga is írta korábban.

Mennyit töltöttem nyeregben? A fenn beemelt cikkben benne van, de ha fontosak számodra az óraállások, megnézem, mert a garázsban feljegyeztem több évre visszamenőleg.
Sosem volt egy évben 10 E, a legtöbb talán 2012-ben volt, akkor 9.500 körül.
No de itt van a sportmotoros profilom, itt rögzítettem fotókkal:

www.sportmotor.hu/tagok/103509

A fényképek között keresd, ott van napra pontosan.

@CSL
Javaslom olvasd végig a teljes cikket, amit az előbb beemeltem. Az oldalon lévő cikk több cikkből lett összeollózva, ezért lehet számodra is félreérthető.

@geri
Tegnap azt írtad, nem jön ide senki, aki engem igazol. Olvass vissza. Ők évek óta ismernek, ismerik a motort is. Van, akivel több, mint egy évtizede ismerjük egymást, kirándulunk együtt, persze Simsonnal. Ők is hazudnak?
Tegnap este egy öt éve nem látott Simsonos barátom hívott fel, hogy olvasta a cikket az oldalon, gratulált a km teljesítményhez, de elszörnyülködött az idióta hozzászólókon.
Valóban, vannak hitetlenkedők, hiszen sem a motort sem engem nem ismernek. Nincs ezzel semmi baj, magukból indulnak ki.
MIKI-nek volt egy jó hozzászólása tegnap, finom és precíz, minden benne van.
Gondolom őt sem ismered... ő sem ma kezdte a szakmát.

Gus kollégával jó egy órát beszélgettünk, elmondta a lényeget, ki is próbálta a motort. Valóban nem ismerjük egymást évek, évtizedek óta, de neki miért nem az jön le, hogy ennek átb@sz@s szaga van?

Szóval ezért megyek szembe hozzád hasonló x emberrel, mert nincs igazatok.

Látod, 1127ccm kolléga nagyon jól csinálja, belekérdez a részletekbe, keresztkérdéseket tesz fel. Te ajtóstól rontasz a házba.
A másik cikkben is ha azt mondtam fehér, te azt mondtad fekete.
Az is felajánlottam neked, hogy előtted megmutatom a motor fogyasztását. Felajánlottam 10 E Ft-ot, ha nincs igazam. Gorombán elutasítottad a felajánlást.
No de mindegy, nem akarok visszatérni a vitához, nincs értelme.

Valóban, sok hülye van a neten, nem is kell messze menni. No de mint írtam, néhány keresztkérdéssel meg lehet buktatni az elméletet, nemhogy még több ember is kiáll, aki látta, tanúsítja az adott dolgot.

Tudni kell különbséget tenni, ez neked még nem megy.

@semmiselesz
Látom, hogy fogalmad sincs, hogyan működött annak idején a Simson vásárlás. A fehér rollerem tulaja 1990-ben a Sugárban vette a gépet, ő sorolta ezt. Nem csak tőle hallottam ilyen történetet.
Amit nem tudsz vagy nem vagy biztos, miért kotnyeleskedsz bele és hazugnak nevezel másokat fotelből?
Pirítsál tovább, csak nehogy megégj.

Bxx 2015.10.14. 21:18:11

@Geri

Biztos. A Castrol Biolube volt az előírt olaj az 1:100-as keverési arányú változatokhoz.

GERI87 2015.10.14. 22:03:41

@Bxx:

Simson SR Bunny-ra írnak 1:100-at.
És azt hogy lehet, de nem ajánlott és amivel igen (akkor az említett Geentec vagy BioLube) , az marha drága és nem éri meg.

GERI87 2015.10.14. 22:25:49

@Bxx:

Mikor egy blogon kezdesz el diskurálni, vadidegenekkel, akkor teljesen alaptalanul várod el hogy ha fogadni akarsz, meg hasonlók, akkor majd lesz erre hajlandóság.
Az meg kiscsoportos szint hogyha valaki nem fogad akkor egyből neked van igazad...
Mondtam már hogy túl sokat képzelsz erről az egészről!
Mondtam hogy ha lesz cikk el lesz olvasva, elolvastam.
Ennyi, ennél többet ne várj, mivel nekem ez a téma nem ér többet.
A saját tapasztalatom, ismereteim és a többségi tapasztalatok nem téged igazolnak a szememben, aztán ennyi!
Messziről jött ember azt mond amit akar, a a haverjaidat is beleértve, aztán téma lezárva.

semmiselesz 2015.10.14. 22:56:40

Bxx történetesen van egy 1989_es simson sr 50 eredeti számlával.
Semmiféle 10000 es jatt nem volt. Dumában nagyon top vagy, de hiába beszélsz más se hisz neked, "messziről jött ember" , ha valaki meg írja akkor rögtön megy a hiszi. Sajnos melléfogás lett ez az utolsó hozzám intézett fotel hisztid is. De tetszik ahogy görcsösen ragaszkodsz a hulyesegedhez, és fokozni is tudod újabb írásokkal.

semmiselesz 2015.10.14. 23:04:18

150000 km nél mire szamitsunk? Vmi technikai fejlődés csak lesz.Meggyüruzi magát a blokk vagy vmi hasonló. Epkedve várom.

Bxx 2015.10.15. 08:18:00

@geri
Valóban nem éri meg, az üzemeltetése ezzel az olajjal túl drága. Ezt beszélték a német fórumon is.

Senki nem monda, hogy nekem van igazam, amikor felajánlottam a lehetőséget, hogy legyél te is ott egy mérés alkalmával.
Korábban írtad, hogy senki nem igazol engem. Közben ők is írtak, már ők is hülyeséget beszélnek.
Ha az a véleményed, amit eddig leírtál, miért koptattad a billentyűzetet? Nem volt értelme. Miért nem lapoztál tovább? Miért töltöttél itt órákat feleslegesen hozzászólások írásával?

@semmiselesz
Valósághoz ragaszkodom.
Lapozz tovább, nem értem, miért pazarolod az időt arra, hogy továbbra is itt olvasgatsz. Tudod, itt mindenki hülye... Te kivétel vagy, szóval magasabb röptű írásokat kommentelj.

semmiselesz 2015.10.15. 08:49:43

@Bxx: Ragaszkodsz görcsösen a süketeléshez, szíved joga, csak mikor már többen is megírják, hogy butaságot sőt hazugságokat írsz mondasz, akkor vicces ez a hiszti.
De hisztizz csak nyugodtan jól áll, sőt tetszik.

Billz 2015.10.15. 09:27:28

Bár sok embert meglep az ilyen kis fogyasztás de ez is lehetséges:
www.autonavigator.hu/sztori/soforje_miatt_rekorder_fogyasztasu_a_yaris-4717

Ahogy nekem is 5 literrel eljár az egyik autóm:
www.carstyling.hu/kozosseg/auto/waressz.1/wartburg-353w-24236

Bxx 2015.10.15. 09:37:28

@semmiselesz
Maradj meg a hitedben, hogy nincs ilyen, hazugság az egész, lapozz tovább. Hogy más mit hisz és mit gondol, maradjon az ő dolga.

Óvodás szint, hogy visszatérsz ugyanoda, nem bírsz túllépni dolgokon.
A te szavaiddal érve miért jó neked ismét visszatérned ide hisztizni?
Bölcs ember tovább tud lépni dolgokon, nem akad le egy helyen, mint te.
Részemről további hozzászólásaidat figyelmen kívül hagyom.

Tsyga 2015.10.15. 10:23:40

@Bxx: Nem, soha nem voltam Gergő, és nem is ismerlek személyesen. :) Én nem fikáztam a 93 000 km-t, már csak az előzmények miatt sem, hiszen nem ismerlek. Elméleti szinten számomra elképzelhető, de én jórészt annak tudom be, hogy kifogtál egy olyat, amit jól sikerült összerakni a Simson gyárban, meg mellette még vigyázol is rá.

A hektikus gyári minőség, illetve összerakás, továbbá a nem megfelelő használat együtt nyilván nem hoz ki 10-20 ezernél többet...

GERI87 2015.10.15. 12:45:32

@Bxx:

Nem órákat, 10 perc volt. Elolvasni a cikket ennyi se.
És nem csak neked írtam most.
És ennyit ér ez az egész téma, hogy írjak kommentet...(főleg hogy ez a szar blog.hu állandóan kiléptet és alig enged vissza, így ha akarnék se tudnék többet írogatni..)..de többet nem, pl nem fogadok és nem utazgatok sehová, erről beszélek már mióta...ha szerinted ez téged igazol, akkor lelked rajta, nem érdekel.

Amúgy ha már gus meglátogatott, egy pár liter benzint megért volna hogy cseréltek motort és egy kis túra keretében ő is leméri a fogyasztást hogy neki mennyi lett...az érdekesebb lett volna, így megint csak annyi sikerült összehozni hogy le lett újra közölve amit eddig is elmondtál, külsőre rendbe van, egybe van, eldumáltatok, és ennyi.

Ha meg neki nem jön ki az 1,3-6-8 liter/100 akkor "nem úgy ment ahogy te"..."egy mérés, nem mérés"...és ez igaz is lenne.
Szóval ennyit is érne ha elmennék megnézni én is.

Tegyük fel, én is odaadom a fiktív csoda motoromat, "600.000 van benne, és 1 litert fogyaszt 100 lóerő"....megy két kört: "hát egybe van, meg ezt mondta meg azt.."
Na ez kb ennyi volt.

De ha már azzal nyaggattál engem hogy el kell menni hozzád...
Én meg erre akkor erre mást mondhatnék: vidd el fékpadra lemérni a fogyasztását!
Az egy hitelese, pontos, a teljes tartományt átfedő, megismételhető egzaktabb mérés.
Plusz hitelesített jegyzőkönyv, videó, képek...

(ha meg nem teszed én is kezdjek el puffogni hogy miért nem tetted meg, mikor "felajánlottam?")

Ha én extra alacsony fogyasztással "házalnék" a neten, biztos hogy egy mérési jegyzőkönyvet lobogtatnák...ahogy teljesítmény adatoknál is ez a profi módszer....a bemondáson alapuló duma, meg a haverok, klubtársak, meg a két kört ment bloggerek egy lótúró ahhoz képest!

Persze nem muszáj ezt meglépni, így is lesz aki elhiszi...csak akkor ne csodálkozz hogy nem mindenki!

Természetesen nem várom el ténylegesen hogy vidd is el lemérni, fogadni sem akarok...mondtam már: nem érdekel annyira ez!
Ez csupán most egy jó példa arra hogy hogyan lehetne ezt az egészet ennél sokkal hitelt érdemlőbben bizonyítani!

Bxx 2015.10.15. 13:44:34

@Tsyga

Van egy utcabeli motoros barát, de mint most utólag utánanéztem, az ő nickneve Tsygga.
Az utolsó mondatoddal teljes mértékben egyetértek.

@geri
Gus kollégával beszéltünk a témáról, de időpontot nem tudtunk összehozni. Három gyerek és három melóhely mellett nem egyszerű.

Az órákat a korábbi és a mostani cikkhez írt kommentekkel való eltöltött időre értettem, nem a cikk olvasására.
Billz kollégával csináltuk a tesztet, ugyanott ugyanakkor tankoltuk tele a motorját, ahol az enyémet. Ugyanott mentünk ugyanolyan körülmények között, majd előttem töltötte tele a tankot 370 km után. 1,37-es átlag jött ki. Én csak később otthon mértem meg, nekem a túrán 1,44-es átlag jött ki.
Ha visszaolvasol, más is mért már másfél körüli fogyasztást.
De ha csak az előző, Tsyga kolléga hozzászólását olvasod vissza, abban is nagy igazság van.

GERI87 2015.10.15. 17:14:33

@Bxx:

Tudom. A régebbi kommentek is egyenként "10 percesek" voltak...hogy összesen órák jönnek az nyilvánvaló.

"Billz kollégával csináltuk a tesztet..."

Mondom "lótúró" ez a fajta mérés.

Bxx 2015.10.15. 17:42:09

Rendben, legyen lótúró a véleményed szerint.
A teljesség kedvéért legyen számodra az óraállás is lótúró.

GERI87 2015.10.15. 18:30:31

@Bxx:

Az meg főleg.

Elmondtam: ha mindenáron hitelt érdemlő, egzakt mérést és eredményt akarsz idetenni akkor fékpad!

Mással nem győzöl meg, de nyilván nem célod, rendben is van, ennyi.

Billz 2015.10.15. 19:06:57

@GERI87: Jogos, hogy egy fékpadi, jegyzőkönyves mérés lenne az igazi.
De általánosságban eléggé elfogadott az a fogyasztásmérési eljárás, hogy teli tank után megyünk a járművel, majd újra telitankoljuk. Persze Simsonnál a kis tankméret miatt (8-9 liter) kicsit nagyobb lehet az eltérés, de azért ez tényleg egy elég pontos módszer. Ráadásul a kutak nem szoktak felfelé csalni. Vagyis a kútoszlop csalása okán nem valószínű a jobb fogyasztás érték. A motorokat meg mindig azonosan felállítva a tankon jól látható szintig töltöttük.

A kilométer óráról nem tudok mit nyilatkozni hiszen annál nem voltam végig ott. De azt láttuk, hogy a műszer az évek alatt folyamatosan gyarapodó számokat mutat a zöld motoron.

Hozzátenném nekem is van egy bontatlan blokkos Simson endurom és ez is lassan 100.000km-t tett meg bontás nélkül. Csak nálam tuning okán volt henger csere, dugattyú csere, stb. Így ez már nem gyári gép. De a főtengelye még gyári. Igaz már 10 éve is azt mondta egy szaki, hogy eléggé lóg a főtengely és cserélni kéne. A motor azóta is köszöni szépen és szeli a kilométereket. Nekem 1998 óta van meg a motor. Adásvételivel és biztosításokkal tudom igazolni. Illetve Tábori motorszervizes javítási leírások/számlák.

Billz 2015.10.15. 19:13:35

@Tsyga: Ez teljesen igaz.
Sajnos tényleg nagy volt a szórás a Simsonok gyártása során.
Vannak jól sikerült darabok, mint Peti zöld B-se. Vagy mint az én méregzöld endurom. De voltak olyanok is amik korán hibásak lettek, vagy csak gyengébbek voltak.
Szerintem a selejtes Simsonok már lassan kihalnak/kihaltak. És amik még megmaradtak azok már a jobb eresztések lehettek.

Német leírásokban is 20E km körüli futásteljesítményt mondanak átlagnak. De kíméletes hajtással a jobb darabok 100E km körüli is elmennek. A Petién kívül még 1-2 ilyen motorról biztosan tudunk.
Voltak rosszabb gépek is amik 5E km után már sok bajjal küszködtek.

A Peti motorjánál nem csak arról van szó, hogy kifogott egy jó példányt, hanem tényleg nagyon kíméletesen hajtja. Én pl. sosem mentem még olyan megfontoltan a saját Simsonommal, mint amikor vele túráztam. A motor ezt azzal hálálta meg, hogy olyan fogyasztást is produkált mellé amit még sosem. Tehát a vezetéstechnikán is sok múlik. Harmadik pedig, hogy karbantartja a gépet.

GERI87 2015.10.15. 21:04:20

@Billz:

"De általánosságban eléggé elfogadott az a fogyasztásmérési eljárás, hogy teli tank után megyünk a járművel, majd újra telitankoljuk."

Igen, de most állít egy olyan fogyasztási értéket ami drasztikusan elüt a megszokottól és általánosságtól.
Ezért ebben az esetben különösen elvárható hogy ne a megszokott módszer legyen az alapja az állításának.
Végtére is ha "Béla" azt állítja hogy a Csomolungma 2000 méterrel alacsonyabb mint hiszik, akkor nem elég ha mellé áll és mutogatni kezd....ott komolyabb mérésre van szükség:)

"de azért ez tényleg egy elég pontos módszer. "

Körülbelülire jó, de már ez is decis, literes eltéréseket jelent, mert nem mindig ugyanúgy mész...pláne ha nem ugyanaz az ember...

Komolyabb méréssel kell előállni, ami megmutatja hogy adott üzemállapotban mennyit fogyaszt és ahhoz már lehet viszonyítani.
A fékpadnál pontosan kijön hogy adott terhelés, fordulatszám és sebesség, fokozat esetén hol mennyit fogyaszt. Így lehet viszonyítani.
Ez egy 50-es Simson....tudjuk hogy adott sebességhez minimum mekkora fokozat, terhelés és fordulatszám szükséges...nagyon elváltani, gázt visszavenni nem lehet mert nincs tartalék benne...ha különféleképpen akarsz 40-el menni, nagyjából csak a terhelést, fordulatot tudod növelni hozzá, alacsonyabb sebességfokozatokban...feljebb váltani, gázt visszavenni nem lehet mert csökkenne a sebesség...de nem is akarunk szélsőséges eseteket szimulálni...hisz elve arra ment rá hogy a fogyasztás kicsi legyen.

Ha azt állítja hogy tartósan 40-nél X litert fogyaszt, akkor azt fékpadon szimulálni, mérni lehet mert tudjuk hogy mekkora fordulat és terhelés járul hozzá...és nyilván nem 2-esben pörgette agyon, hanem pl 4-dikben volt....és világosan látni lehetne hogy hihető az állítás vagy sem!
Ha ugyanis mondjuk 2 liter jön ki, akkor (ha csak nem gurul 50 Km-en át vagy tolja) a büdös életbe nem fog 1,3-ra lemenni, mivel feljebb váltani nem lehet, a terhelést lejjebb venni nem lehet mert pl csökken a sebesség...stb.

"Csak nálam tuning okán volt henger csere, dugattyú csere, stb. Így ez már nem gyári gép. De a főtengelye még gyári."

Szóval nem elég hogy 100 ezret ment még tuningoltad is, amit a gyári főtengely kibír....ne, nem akarom, túl sok ez a hab mára....elég volt.

Tsyga 2015.10.16. 06:17:47

@Billz: Na jó, ez már kezd egymás ismételgetése lenni :D

Nem engem kell meggyőznötök.

Anno nekem sem akarták elhinni, hogy a Kawasaki Z750 lánca kibírt 36 ezret, pontosabban a haverom 36 ezer kilométerrel adta el, még a gyári lánccal... Jöttek az okostojások, akik nem tudják használni a motorjukat, hogy az lehetetlen... De le kell szarni őket.

semmiselesz 2015.10.16. 06:53:54

"Csak nálam tuning okán volt henger csere, dugattyú csere, stb. Így ez már nem gyári gép. De a főtengelye még gyári."

Váááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Muhahaha

Ez egyre jobb, ne hagyjátok abba.

Billz 2015.10.16. 07:02:48

@Tsyga: Nem akarok senkit meggyőzni. Csak leírtam a tényeket.
Ahhoz meg már hozzászoktam a fórumon is, hogy míg ki nem próbálták, nem hiszik el.
Aztán meg általában megrendelik, hogy ilyet akarnak ők is maguknak. :)

Billz 2015.10.16. 07:05:28

@GERI87: Pedig így van. Vicces, hogy te a gép mögül jobban tudod, mint mi itt többen. Akár szervizekkel megtámogatva. Nem általános esetek ezek, de létező dolgok. Ha nem tudod elképzelni, hogy ilyen létezik, az a te nem elég széles látókörödet bizonyítja.
Mellesleg tényleg vicces, hogy mindenki hülye csak te vagy helikopter.

Billz 2015.10.16. 07:07:00

@semmiselesz: Neked is az eggyel feljebbi hozzászólást tudom ajánlani.

semmiselesz 2015.10.16. 07:32:03

@Billz: Mondom nekem tetszik ne hagyjátok abba.
Én a Széles Gábor energia cellát is elhiszem csak még nem lett bebizonyítva.

Billz 2015.10.16. 08:49:00

@semmiselesz: Szép is az ha valaki egy barlangban él és semmire sem nyitott.
Persze a tedd a kezed a képernyőre tényleg egy hanta.
Node az én fogyasztásom bizonyítva van többszörösen és bármikor reprodukálható. Más kérdés, hogy Geri87-nek ez nem megfelelő, mert fékpadi mérést kívánna meg. De az legalább egy indok, még ha látszik is, hogy direkt belekötésként hozta fel, hogy nem jó neki a teli tankos mérés.

semmiselesz 2015.10.16. 09:02:11

@Billz: Nyitunk a hülyeség irányába. Tüv specifikált tankos mérés.
Muhahhhaaaahhhhaaa

Billz 2015.10.16. 09:10:12

@semmiselesz: A telitankos mérés általánosan elfogadott, még Geri is írta az előbb. Természetesen nem milliliter pontosságú. De most itt lényegtelen, hiszen ti egyáltalán nem akarjátok elfogadni a tényeket. Ha azt mondanátok, hogy lehet, hogy nem 1,37liter, hanem 1,40 vagy 1,45 liter/100km lenne a fogyasztása, akkor természetesen nem lehetne azt jelen bizonyítékokkal bizonyítani. Ennél nagyobb eltérés viszont biztosan nincs, hiszen a tank mérete és a megtett kilométerek miatt nem lehet több a motorok fogyasztása.

Egyébként előremutatóbb lenne és ha nem hinnek el egy fogyasztást én inkább az ilyenekre kérdeznék rá:
- vezetési stílus
- guminyomás
- átalakítás van e a motoron és ha igen, milyen
- mennyi a pilóta súlya
- milyen útvonalon történt a mérés
stb, stb.

Körülmények ismerete nélkül firkálódni. Eléggé amatőr és nem tudomány módszer. :)

semmiselesz 2015.10.16. 09:39:08

@Billz: Minden amit leírsz csak a tudományos módszer alapját igazolják.

GERI87 2015.10.16. 10:56:55

@Billz:

Jó, én meg nem hiszem el, aztán kész.
Nem kell látnom hogy eldöntsem mi a véleményem erről a megint csak extrém állításról... ahogy te is azt írogatsz amit akarsz...
Amúgy ha látnám akkor mi van? Kívülről nem látszik hogy hányszor lett széthúzva, de az se mond el semmit hogy hány kilométer van benne...megint a Csomolungma esete lenne csak...

Nem a látóköröm kicsit, hanem úgy látszik a fantáziám...
Senki nem mondta hogy mindenki hülye. Te, ti nem vagytok 'mindenki'!..
Az meg hogy itt páran vitázunk csak, nem jelenti hogy az egész világmindenség veletek ért egyet...remélem ez tiszta.

És igen, csak azért hoztam fel egy másfajta mérést, mert állandóan azzal traktált Bxx hogy "fogadjunk", illetve gus-al sem csináltak semmiféle mérést, hát akkor mérje le fékpadon, az pontos lesz...és téma lezárva.
Ez a "ránézésre egybe van" meg megyek két kört az semmi.

"nem jó neki a teli tankos mérés. "

Azért is hoztam fel, mert ez a telitankos dolog a valóságban körülbelülire jó, de még ilyen mérés sem történt gus-al...továbbra is csak a bemondottakra hagyatkozhatunk.
Az átlagtól való ekkora eltérésnél, nekem nem elég a bemondáson és telitankon alapuló bohóckodás..
Ha leméreti és van róla papír, az már valami.

"ha nem hinnek el egy fogyasztást én inkább az ilyenekre kérdeznék rá:"

Ezeket kb tudjuk:
leírta hogy mekkora sebességgel, milyen fokozatban, milyen gázkezeléssel, állapottal és hol szokott neki kijönni bizonyos fogyasztás, ezért nem kérdezte senki. Mert LE VOLT ÍRVA!
A literes eltérés meg olyan nagy, a sebesség viszont annyira nem kicsi, hogy az említett paraméterekkel nem kézenfekvő hogy elérhető.
Ezért léptünk túl a beállításokon, vezetési stíluson...mivel számomra világossá vált, hogy csak ezekkel nem hozható ki ez a fogyasztás, akkora sebesség mellett!
Itt 40-50 Km-es sebességekről beszélünk, nem arról hogy 20-al csattog és sokat tolja...

Billz 2015.10.16. 12:03:37

@GERI87: Szerintem ha le lenne méretve, akkor is belekötnétek valamibe.
A fogyasztásmérésnél ott voltam. Az tény, ha csak nem csempészett az én motoromba és az övébe is menet közben üzemanyagot... :)

A bontatlan blokkot én nem tudom igazolni, de én nem is írtam az ő motorjáról ebben a témában.

A fogyasztáshoz --> a sebesség nem nagy, a gyári fogyasztásdiagrammokon is itt a minimális a fogyasztása a motornak. Ez alatti sebességeknél nem ideális a töltetcsere a 2T résvezérlése miatt, ahogy a gyújtás sem ideális. E fölötti sebességeknél meg már ugye a teljesítmény szükségszerű növekedése miatt is nő a fogyasztás.

Mi alapján lett világos neked hogy nem jöhet ki ez a fogyasztás? Van netalán fékpados mérésed ami igazolja az állításod? Engem nem érdekel, elhiszed/hiszitek e amit én a saját szememmel láttam.
De a meghazudtolást nem szeretem, pláne olyan fotelfizikusoktól, akik nem mértek semmit, csak azt írják számukra világos, hogy ilyen nem lehetséges. Erre írtam hogy szűklátókörű. Nem ismeri, nem érti, de véleményt alkot.

Billz 2015.10.16. 12:04:15

Akik ki szeretnék próbálni azoknak van részletles leírás/jegyzőkönyv a túráról --> data.hu/get/9178276/Simsonos.pdf

Billz 2015.10.16. 12:09:30

A gyári diagram, 2 fő szállítása esetén --> img.index.hu/imgfrm/9/5/9/8/BIG_0010719598.jpg

GERI87 2015.10.16. 12:53:22

@Billz:

Múltkor linkeltem ugyanezt, és az volt a válasz hogy nem számít semmit hogy mi a gyári megadott fogyasztás! Le lettem szólva...Szóval akkor most ne gyertek nekem ezzel!
Amúgy az 1,3-tól ez is messze van.

másik:

billz.hostei.com/Simson/fogyasztas.jpg

GERI87 2015.10.16. 13:21:56

@Billz:

"A fogyasztásmérésnél ott voltam"

Nem érted hogy ez kevés? Nem erről beszélünk már mióta?

"Van netalán fékpados mérésed ami igazolja az állításod?"

Nektek van? Nincs.

"akik nem mértek semmit,"

Mikor egy motor teljesítményéről van szó, az hitelt érdemlően az akkor sem bemondásra történik hanem fékpadi, műszeres méréssel!
Ha valaki azt állítja hogy az övé erősebb a gyárinál, akkor ott komolyabb bizonyítékokkal kell előállni.
Fogyasztás terén ugyanez áll fenn.

"Nem ismeri, nem érti, de véleményt alkot. "

Akkor nem kell felhozni, meg nem kell cikket írni belőle és akkor nincs kritika!
Értem én: tankolások során mértetek, kijött valamilyen érték és nektek ezt el kell HINNI és ennyi.

GERI87 2015.10.16. 13:37:52

@Billz:

"Ez alatti sebességeknél nem ideális a töltetcsere a 2T résvezérlése miatt, ahogy a gyújtás sem ideális. "

Ebben is le lettem szólva Bxx álltal, hogy "mi köze ennek a fogyasztáshoz?"
Szerinte a tények nem számítanak csak a gyakorlat, te meg a tényekkel jössz, de azok meg nem igazolnak...
helyben vagyunk.

Idézek tőle:
"Te miért akarod azt, hogy tudjam mi a tuning motorom teljesítménygörbéje? Mi köze ennek most a fogyasztáshoz?"

"ne pedig innen-onnan vett adatokból, grafikonokból táplálkozz. "

"ezek a grafikonok kb. parasztvakításnak jók, ahhoz, hogy a hülye, hozzá nem értőket megetessék."

Billz 2015.10.16. 14:52:55

@GERI87: Én nem írtam cikket.
Elhinni nem kell a fogyasztási értéket. Mi ezt mértük.
Viszont ha nincs jegyzőkönyvezett hivatalos mérésed az ellenkezőjéről akkor nem kéne meghazudtolni minket, max. annyit mondani, hogy nem hiszed el. Ehhez jogod van. Mi meg láttuk amit láttunk. Nem egyedi eset. A többi túrán is hasonló értékek jöttek ki. 1,4L/100km körüli értékek.

Billz 2015.10.16. 14:55:21

@GERI87: Ebben nem is értek egyet Bxx-el, hiszen ezeknem bizony sok köze van a fogyasztáshoz.
Más dolgok is vannak, amikben nem vagyunk egy véleményen vele.
Viszont a tény, az annyi, hogy mennyit fogyasztottak a motorok, vagyis, hogy mennyit kellett beléjük tankolni.
A benzinkutak kútoszlopait meg időről időre mérik és hitelesítik, így jogosan feltételezzük, hogy ezen a kúton is jó volt a kútoszlop.

GERI87 2015.10.16. 15:55:06

@Billz:

"Viszont ha nincs jegyzőkönyvezett hivatalos mérésed az ellenkezőjéről "

Hogy lenne basszameg? Enyém a motor? Én írtam a beszámolót ? Én állítom ezeket az alacsony értékeket?
Nem.
Akkor miért is kéne nekem bizonyítani?

Nekem van lehetőségem rá hogy elvigyem lemérni?
Vigyem el ÉN az Ő motorját lemérni? Tán még fizessem is nem...
Elképesztő...

Érdekes ha valaki elhiszi amit mondotok, akkor még megfelelő a kúttól-kútig módszer, ha meg kételkedik akkor tőle követelsz jegyzőkönyvezett mérést...úgy hogy nem az övé a motor....főleg hogy ha nem hozom szóba eszedbe nem jutna ez a mérési mód!
vicces...

Itt nektek (Bxx-nek) kell hivatalos mérést végeznie, nem másnak.

"max. annyit mondani, hogy nem hiszed el. "

Nem hiszem el hogy annyit fogyaszt, vagy nem hiszek nektek...egyre megy.

"A többi túrán is hasonló értékek jöttek ki. 1,4L/100km körüli értékek. "

Ja, emlékszem:
"csináltunk egy Északi Középhegység körutat, 550 km-es volt a táv, 42-44-es sebességgel haladtunk folyamatosan. A barátom közel 100 E-t futott enduroja 60 ccm-es volt, ennyi volt a különbség, viszont a nap végén ő nyert: míg nekem 1,44-re jött ki az átlagfogyasztás, addig ő 1,36-ot mért!!! "

Hegyek, dombok között, ahol nem utolsó fokozatban mássza meg az emelkedőket a gép, tehát a fordulat és terhelés sem kicsi....lett a fogyasztás 1,4? Ugyan...

Billz 2015.10.16. 16:15:27

@GERI87: Egyáltalán nem egy, hogy elhiszed e dolgot, vagy azt állítod, hogy hazudunk!
Ha megmondod hol tévedtünk az általad is elfogadott tankolásos módszernél, akkor okés.
Addig viszont nekünk van bizonyítékunk, ha nem is fékpadi.
A legegyszerűbb és legolcsóbb módszer ez a tankolásos módszer. Totalcar, külföldi autósmagazinok is használják. Szerintem arra elég pontos hogy ne jöjjön ki 1,37l/100km 2,5l/100km helyett.
Sőt mi tovább ha olvasol autós magazinokat az autók computerét is az ilyen rátankolásos módszerrel szokták cáfolni. Elfogadott módszer, az hogy te nem hiszed el, a te bajod.
Viszont ha így történt nem mondhatunk mást. Ennyit fogyasztottak a motorok.
Mint Bxx mondta, a lehetőség adott, hogy bárki kipróbálja és egy másik túrán megfigyelje a fogyasztást.
Ezzel senki nem akar élni. Félnek, hogy pofára esnének a fotelfizikusi székükről... :)

semmiselesz 2015.10.16. 17:16:43

@Billz: Milyen bizonyíték?
Én nekem meg 0,8 -1,0 literes a fogyasztás 55 átlagnál négyen voltak velem ha nekem nem nekik hihetsz, vagy gyere próbáld ki.

GERI87 2015.10.16. 17:36:17

@Billz:

Ennek ellenére mégsem történt a bloggazdával való találkozáskor ilyen tankolásos mérés...pedig ez lett volna ennek a cikknek az értelme, ezért kellett volna létrejönnie.
Hogy ő is megy vele és akkor körülbelül látni lehetett volna hogy nála mi a helyzet.
Akkor lenne egy plusz érvetek.
De hát ilyen nem történt, megint csak nektek kellene hinni...
Innentől kezdve felesleges hajtogatni hogy "gyere el"...megvolt a lehetőségetek hogy egy kívülálló megmérje, de nem éltetek vele!
Nem tegnap lett kitalálva hogy elmegy hozzá megnézni a motort! Lett volna idő szervezni...

Na meg:
-Ti nem vagytok autós/motoros magazin, hiteles hírforrás, stb...."kicsit" más a helyzet a szavahihetőség terén is...ezért többet kellene letenni az asztalra...ha rendkívüli értékkel jöttök elő!
"Gipsz Jakab" állításai meg egy "Motorrad" között van némi eltérés azért, szerintem ez belátható.

-De pl a TC mérései is szubjektívek, az se szentírás. De nem szoktak fele annyit mérni mint mások, esetleg csak többet.

Nem mondom hogy egy újságírónak feltétel nélkül hiszek, (mondanak azok is ótvaros hülyeségeket sokszor) de egy akárki Kovács Pisti azért még annyira se hiteles..
Aztán kár megsértődni ezen.

Ezért kellene egy komolyabb mérés, nem azért mert nem tudsz tankolni...

Ha az írtátok volna hogy 2-2,3 litert fogyaszt a motor 40--es átlagnál...akkor azt mondom jól van, ez egy hihető adat....bár én nem szoktam sűrűn annyival menni..
-a saját tapasztalatok sem mondanak ennek ellent.
-a gyári adatok is erre felé mutatnak
-a legtöbb tulajdonosnál is nagyjából ilyen értékek jönnek ki.
tehát itt megállná ez a helyét...és akkor senki szóba se hozná hogy pontosabb módszerrel kéne mérni.

De így hogy gyári állapotú géppel, literrel kevesebbet állítotok, nincs mit csodálkozni hogy kételkedem.

gus 2015.10.16. 18:00:03

@GERI87:
Először a tankolásos módszer helyett a fékpados mérés mellett kardoskodsz ("Elmondtam: ha mindenáron hitelt érdemlő, egzakt mérést és eredményt akarsz idetenni akkor fékpad!"), aztán meg tőlem várod, hogy végezzem el a posztíróval a tankolásos mérést, mert szerinted ez lett volna a dolog értelme ("mégsem történt a bloggazdával való találkozáskor ilyen tankolásos mérés...pedig ez lett volna ennek a cikknek az értelme, ezért kellett volna létrejönnie").
Ha az én véleményemre is kíváncsi vagy: számomra nem ez a dolog értelme. Számomra az a dolog és a blog értelme, hogy érdekes motorokat és történeteket próbálok hobbiból - vagyis nem pénzért végzett tevékenységként - megosztani emberekkel. Nem vagyok sem Guinness Rekordok könyve, sem pedig szakhatóság, hogy mindenkinek minden állítását leellenőrizzem. Az 1,4 literes fogyasztással szemben én is szkeptikus voltam és vagyok, mert nekem is volt S51-em, és az jellemzően ennek a dupláját fogyasztotta. De tegyük hozzá, hogy annak annyi baja volt, mint égen a csillag.
Bxx a társaival elment túrázni, tankolásos módszerrel lemérték a fogyasztást, és ez jött ki nekik. Lehet, hogy elszámolták vagy elmérték, de hogy hazudnak, én azért nem mondanám, mert ahhoz többek között azt is bizonyítanom kellene, hogy szándékosan teszik ezt. Mert aki nem szándékosan állít valótlant, az legfeljebb téved. És akkor még mindig ott van az eshetőség, hogy igazat mondanak.

GERI87 2015.10.16. 18:42:01

@gus:

1. azt mondtam, az lenne az igazi, de tudom hogy nem igazán kivitelezhető és nem is várom el! nem akarok ráfogadni stb.
Csak arra mondtam példát mi győzne meg, akkor azt mondtam hogy ebben az esetben ez!

"Persze nem muszáj ezt meglépni, így is lesz aki elhiszi...csak akkor ne csodálkozz hogy nem mindenki!
Természetesen nem várom el ténylegesen hogy vidd is el lemérni, fogadni sem akarok.."

A tankolásos mérést SEM csináltátok meg, tehát még azt se lehet mondani hogy telhetetlen vagyok.
A cikk akkor lett volna jó ha megcsináljátok a te próbád alatt is, a SEMMINÉL az is jobb!
Szóval a cikk terén is hiányérzetem van.

ezt róttam fel.

"sem pedig szakhatóság, hogy mindenkinek minden állítását leellenőrizzem. "

Nem követelned és ítélkezned kellett volna felettük nyilván!. Egyszerűen csak mehettél volna vele egyet mérés céljából....én ezt szívesen láttam volna a cikkben.
Ez van.

Billz 2015.10.16. 19:46:22

@gus: Köszönöm szépen a hozzászólást. Ez korrekt hozzáállás. :)

Bxx 2015.10.16. 20:01:00

@geri87

Most beszéljünk a blokkbontásról.
Hogyan, hány ponton lehet megállapítani, hogy az adott blokk volt-e bontva?

gus 2015.10.16. 20:06:18

@GERI87: És nekem elhinnéd, ha a jelenlétemben ugyanazt az eredményt produkálná Bxx Simsonja? Megtisztelő a bizalmad, de hát engem sem ismersz jobban, mint Bxx-et, vagyis ha innen nézzük, az én szavam sem garancia semmire. :-)
De istenbiza valahogy összehozunk egy tankolásos mérést valamikor.

GERI87 2015.10.16. 20:35:54

@gus:

"engem sem ismersz jobban"

Nem, de valószínűleg kevésbé vagy elfogult, így az már egy érdekesebb dolog lenne.
Mondjuk kicsit meglepő hogy ilyen dolgokat kell magyarázni hogy viszonylagos az hogy kinek mennyire adunk a szavára...stb.

@Bxx:

Nem beszélünk.
Azt mondtad a tiédnél a hengert cserélted, azt tehát nem érdemes nézni úgyse...
Meg hiába nincs megbontva, a futott kilométert nem tudjuk megállapítani, max azt hogy mennyire kopott vagy kopott e. Hogy ehhez mennyi kilométer társul nem tudhatjuk.
Sőt, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a blokkokban üzemóra van, változó terhelést kapnak, annak meg látszólag van csak köze a megtett kilométerekhez....
szóval el se kezd, itt se tudsz bizonyítani semmit.
Ha nem kopott akkor mi van? lehet benne 200 meg 4000 Km-is stb....

gus 2015.10.16. 20:44:39

@GERI87: Én is elfogult vagyok, mégpedig alapvetően a Simsonokkal szemben, mert volt egy Simsonom, amit gyűlöltem, és ezért ha Simsont látok vagy hallok az utcán, görcsbe rándul a gyomrom, és lelki szemeim előtt megjelennek a lerohadások és a több kilométeres Simson-tolások. De mivel nem ismersz, nem tudod ezt leellenőrizni. Lehet, hogy nem is volt Simsonom, és csak felvágni akarok azzal, hogy milyen erős vagyok és milyen messzire tudom a Simsont tolni. Vagy egy Simson-fanatikus vagyok, aki azt gondolja, hogy a rossz reklám is reklám a Simsonoknak, mert legalább beszélnek róla. Vagy fogalmam sincs, hogy kell fogyasztást számolni, ergo hiába lennék ott a mérésnél, nem lennék hiteles ellenőr, esetleg elhinnék Bxx-nek bármit, amit mond stb. De ez igazából már ilyen ismeretelméleti problematika, amit fejtegetek, nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

Bxx 2015.10.16. 20:50:50

@geri

Az a baj, hogy kevered a dolgokat. Én egy szóval sem mondtam, hogy cserélve volt a henger, dugó. 1987 óta ugyanaz van rajta. 2010-ben vagy 2011-ben vettem le, 61.264 km-nél, amiről cikk készült szakmai fórumra hetvenvalahány fotóval (ami bármikor, bárki számára elérhető). Utána ugyanúgy raktam össze, minden alkatrész ugyanoda került, immár több, mint 30 E-t futott azóta. (neked ebből csak 30 km-t kell elhinni, vagy csak a felét)
Valószínűleg Billz kollégával keversz össze.

Szóval? Nem tudsz válaszolni a kérdésre? (azon kívül, hogy olvasatod szerint az adott blokk 200 vagy 4.000 km-t futott)

Bxx 2015.10.16. 20:52:43

@gus

Benne vagyok a közös fogyasztásmérésben, és leírod néhány sorban, amit tapasztaltál.
Már csak egy időpont kellene.

GERI87 2015.10.16. 21:28:59

@Bxx:

Sőt, pontosítsunk.
Ha a motort:

-alacsony fordulaton, alacsony terheléssel használod: mondjuk városi araszolásnál.
-nagy fordulaton nagy terheléssel: alacsony fokozatban: mondjuk terepen
-közepes terheléssel, alacsony fordulaton: magas fokozatban mondjuk egyenletes országúti haladásnál a motort.

(Lehet több más eltérő példa is, tökmindegy...)

-Mind a 3 esetben 1 órát üzemel a gép, a megtett kilométer és terhelés viszont eltérő lesz, ahogy a kopás is.
-Azonos kilométert teszel meg a 3 módon, de eltérő üzemidő és terhelés alatt, megint csak eltérő lesz a kopás.
Lehet azonos terhelés, de eltérő ideig, (meg megtett út) megint csak eltérő lesz a kopás, elhasználódás, igénybevétel mértéke...

Ezért van hogy amikor szétszednek egy blokkot és mérnek, akkor a kopás, állapot mértékét állapítják meg, pl hogy adott üzemóra vagy megtett kilométer alatt mekkora mértékű...
És nem a megtett kilométerek számát állapítják meg! Mert azt nem lehet, max a felhasználás módja és a motor évjárata alapján lehet következtetni rá. Na de ha évekig állt, és nem úgy használták ahogy mi gondoljuk, akkor az a feltételezés sem ér semmit!

Szóval nem tudom mit akarnál a széthúzással bizonyítani.
Lehet benne akárhány kilométer...ha kopott, ha nem...

GERI87 2015.10.16. 21:35:07

@gus:

Igazad van, lehet direkt kibabrálsz velem, lehet hogy velük...
csak azért hoztam fel hogy te mérhettél volna, mert hát ott voltál...meg lehetett volna írni.
De mindegy most már.
A legkézenfekvőbb hogy nem hiszek senkinek:)
Aztán kész...

Hagyjuk is ezt.

@Bxx:

Jó, most látom hogy Bxx és Billz...a név. összekevertelek titeket.
Azt hittem neki írok.

GERI87 2015.10.16. 21:38:43

@Bxx:

"Szóval? Nem tudsz válaszolni a kérdésre? "

Már leírtam hogy semmit mond el a kilométerekről hogy volt e bontva vagy nem!
Az hogy X éves a motor, még nem jelenti hogy 100 ezer belement, az hogy mennyire kopott pedig nem adja meg a kilométerek számát.

"azon kívül, hogy olvasatod szerint az adott blokk 200 vagy 4.000 km-t futott) "

szövegértés nem megy?
Példa volt arra méréssel, pláne ránézéssel a K,-ert megállapítani nem lehet.

GERI87 2015.10.16. 21:44:41

Az enyémet pl évek óta nem használom, ez alatt nem bent bele semennyi km-er, de ha azt mondom belement 5 év alatt 25.000 és mutogatom az 5000-et futott hengert, akkor mi van?
vagy megyek ennyi idő alatt 1000-ét...
na, ennyi mára.

Bxx 2015.10.17. 08:36:17

"-alacsony fordulaton, alacsony terheléssel használod: mondjuk városi araszolásnál.
-nagy fordulaton nagy terheléssel: alacsony fokozatban: mondjuk terepen
-közepes terheléssel, alacsony fordulaton: magas fokozatban mondjuk egyenletes országúti haladásnál a motort."...

Egyik sem. Nagyon nagy százalékban ideális körülmények között kiépített aszfaltozott úton, rendeltetésszerű használat mellett.

Motorrad is csinál tartós tesztet, ott sem foglalkoznak az óra állásával, tizenkétszer felújítják, majd tizenharmadik alkalommal ismét szétborítják és arról készítenek cikket. :) :)

Igen, baj van a szövegértéssel. Csak az a kérdés, hogy kinél. :)

Még egyszer megkérdezem, most egyszerűbben:

Van A blokk és van B blokk az asztalon az egyik már felújított, a másik még nem volt bontva. A feladat az, hogy meg kell állapítani, melyik volt már korábban bontva és melyik bontatlan.
Hogyan lehet megállapítani ezt?

Az utóbbi hozzászólásod alapján az jön le, magadból indulsz ki.
Még egy extra kérdés: mik az 1987-es blokkok külső ismertető jegyei? (Ami alapján meg tudod állapítani, hogy nem '86-os, nem '88-as stb. Szándékosan nem írtam 1986 előtti gyártásút.)

Bxx 2015.10.17. 08:52:59

Segítségképpen A és B blokk bontásának megállapításához mindkét blokkot meg lehet bontani.

floridian 2015.10.17. 11:12:08

Szoval,3 evig postaztam,anno az atkosban.Akkor meg keverek is volt a kuton.Simsonnal.Arollal.Max neha "bekopte a gyertyat" Geri,te a kakan is csomot keresel! Gus,nem tudom miert kellett tolnod,km-ket? A havernak 15 evesen,papir galacsint tomyunk a pipaba,felig lehuztuk,megis ment vele,tobb km-t.Nem tudta......,amugy kesz a mocc,igaz rezosavban kopog,de hasznalhato,szal 23-an jovok haza,1 hetre.Ha gondolod,meglatogathatsz! A fogyasztasom nekem se volt sosem alacsony,meg akkor se ha 50 kilo voltam,de hat teptem a szajat allandoan.Vagy elvezem a motorozast,vagy nem.En igy latom.Attol meg vannak olyanok,akik szeretnek csoren jarni....Nem ertem oket,de hat nem is kell.Ettol meg ok is motoros tarsak!!! Ugye Geri? Remelem semmisemlesz is olvassa e sorokat! Szal piheno,megejtik a merest,majd mindenki levonhatja a konzekvenciat.Vagy nem.Embere valogatja.Azert Petit megkerdezem,esoben es havas latyakos idoben is hasznalja a sok kilometerest?!

floridian 2015.10.17. 11:15:00

tomyunk=tomtunk (akko jo viccnek tunt,ma mar nem lennek buszke ra )

Bxx 2015.10.17. 11:50:55

@floridian

Esőben kerülöm a motorozást, nincs rosszabb, mint elázni. Aztán azt sem szeretem, ha a motorom koszos, mindig figyelek arra, hogy tiszta maradjon, a gumi részek ápolva legyenek, ne száradjanak ki, valamint a krómozott kipufogón a kosz lehetőség szerint a legrövidebb ideig legyen.
Így nagyon sokáig meg lehet őrizni a motor esztétikáját.

Úgy mondom neked, ha nedves az út, nem ülök motorra. Ha melóhelyről jövök haza és esik, akkor ez van, másnap motortakarítás.
A havat, latyakos utat kerülöm, mint a rossz pénzt. Még mindig előttem van a 125-ös ETZ-m, milyen károkat okozott rajta egy téli szezon. Akkor megfogadtam, télen soha többet nem ülök motorra.
Van autó, kettő is, azzal járok inkább télen.

floridian 2015.10.17. 16:14:57

Na,ezt is tisztaba tettuk.Koszi Peti!

GERI87 2015.10.18. 19:23:04

@Bxx:

"Egyik sem."

Mint mondtam: Lehet több más eltérő példa is, tökmindegy
Ez a pár példa általában véve az eltérő üzemeltetési viszonyokból adódó különbségekről szólt!
Ami alapján szemléltetni akartam hogy eltérő viszonyok mellett eltérő elhasználódás, kopás lép fel, hiába azonos akár a megtett kilométer, akár az üzemidő!
De szerintem mindenki más értette.

Továbbra is azt mondom, a tiéd is hiába nincs megbontva, a futott kilométert nem tudjuk megállapítani, max azt hogy mennyire kopott vagy kopott e. Hogy ehhez mennyi kilométer társul vagy milyen használati mód és mennyi idő alatt ....nem tudhatjuk. A fenti példákkal azt akartam illusztrálni hogy miért nem!

"és arról készítenek cikket. :) "

Vagy arról egyáltalán nem, mert hamar mérhető kopás jelentkezik...és nem jó reklám.

"Hogyan lehet megállapítani ezt? "

Gyári tömítések, gyári csavarok, gyári meghúzási nyomaték értékek vannak még benne, a villáskulcs nem baszta szét az anyákat, stb...amúgy tökmindegy az esetünkben...
Ha nem volt bontva, az miben igazolja vagy adja meg hogy hány kilométer van benne? semmiben.

"mik az 1987-es blokkok külső ismertető jegyei? "

Tudja a tököm, ez nem is számít most!
Úgyhogy hiába terelsz ilyen lényegtelen meddő téma felé...

Látom továbbra sem sikerült felfogni hogy a "volt bontva/ nem volt bontva" semmiben nem igazol.

De jobb is ha kifullad ez a téma...lényegtelen dolgokról akarsz beszélni.

Bxx 2015.10.19. 09:09:26

Oké.
Mindenki levonta a konklúziót.

Billz 2015.10.19. 12:28:28

Azért lesz újabb mérés Gus-al?
És akkor azt videóval vagy valahogy jobban lehetne dokumentálni, mint a múltkorit.
Bár a múltkorinak is sok körülménye jól meg lett örökítve: data.hu/get/9178276/Simsonos.pdf.

Bxx 2015.10.19. 20:41:06

Még nem volt mérés Gus-sal. :)
Az idén már szerintem nem lesz az időre tekintettel, de jövőre mindenképp sort kerítünk rá.

Nem is tudtam, hogy lementetted az írásom, amit a fórumra írtam. :)
Nagyon jó! Jegyzőkönyv született a túráról! :) Határozat nincs róla? :D

Billz 2015.10.26. 09:09:40

@Bxx: Értem. Jövőre. Nah az jó! :)
Csak jegyzőkönyv van. :D

Nah, amint szó lett arról hogy le lesz mérve újra, egyből elhallgattak a szkeptikusok és leléptek.

Bxx 2015.10.26. 20:44:44

Több, nagyon kedves barátom keresett meg, hogy olvasták a cikket a motorról, gratuláltak a km teljesítményhez és természetesen a cikkhez.
Persze megemlítették, ők is olvasták hozzászólásokat, majd mondták, hogy sajnos sok az idióta a neten. Persze én nekik idegen, messziről jött ember vagyok, nem kell elhinni semmit sem nekem, de amikor már ismerősök írnak ide, hogy valós a futásteljesítmény, megerősítik a cikk tartalmát, arra a fotelfizikusok semmit sem reagálnak, kötekednek, hajtogatják tovább a hülyeségeiket.
Természetesen, Te, mint írástudó mérnökember szavaira sem adnak, szerintük hazugság a cikk.
Hiába írtad, hogy jelen voltál a mérések idején, kutyát nem érdekelte az sem.
Az sem érdekelte őket, hogy GUS, az oldal szerkesztője is szólt néhány szót.
Amit a fb-os profilból fűztek a cikkhez, arra nem reagáltam, ott is van néhány írástudatlan, akik ráadásul még hülyeségeket is írnak. Magából indul ki... no de felesleges tovább ragozni.
Én senkit sem akarok meggyőzni, saját dolguk elhinni vagy nem elhinni a cikk tartalmát. Ha nem hiszi, lapozzon tovább.

Én ott folytatom, ahol abbahagytam, közeleg a 100 E.

Sajnos közeleg a rossz, hideg idő, no meg szabadidő hijján is vagyok most már az ünnepek előtt, sok a meló, a bést csak munkába járásra használom, napi 16 km.
Az idén nagyon keveset tudtam motorozni a kicsi születése miatt, hamarosan bölcsibe megy, így több szabadidőm lesz nekem is a munka mellett.
Mindössze 2.500 km-t sikerült motoroznom az idén, holott volt olyan év is, amikor közel 10 E-t is sikerült beletenni.

Tavasszal keressük egymást gus kollégával... csak hát ha mérünk, kijön egy eredmény. Hogyan fogják megtudni a szkeptikusok? Ez a cikk már rég süllyesztőben lesz, talán arra sem fognak emlékezni, hogy olvasták ősszel ezt a cikket. No mindegy, én ennek a kérdésnek a megoldását gus kollégára bíznám.

Billz 2015.10.27. 09:03:09

Igen, tudom. Gratulálok a babához! És remélem a motor hamarosan eléri a 100E km-t.

Szerintem le lehetne hozni egy új cikket, mint pl. "a nagy mérés", vagy ilyesmi, ahol linkelni lehetne ezt a régi cikket, hogy ebből nőtte ki magát az a cikk. De ez persze csak egy tipp. Gus majd eldönti, hogy lesz. :)

Én pedig várom majd a cikket! :D

Bxx 2015.10.27. 18:46:59

Köszönöm. :)

Én valami olyanra gondoltam hogy meglátogatni valami távolabbi helyet ezzel a mopeddel, mondjuk Monacot, ami egy mopeddel nincs közel, aztán abban megemlíteni. Külön erről írni badarság lenne.
Össze lehet majd fűzni a cikket, de majd ezt Gus eldönti.

gus 2015.10.28. 01:47:14

Oké, majd kitalálunk valamit.

errrrrrrrrr 2015.11.30. 16:25:32

ejj hát szép egy szinte gyári szimó, de...
1. tedd rá a hosszú nyakú karbit ami az endurókon volt.
2. henger kiömlőjét t marózd ki, legyen teljes a nyílás
3. gyári kipuff kuka, mehet rá egy rezó

így a fogyasztásod baromi sok lesz, olyan 6 liter körüli de úgy megy majd a szimó mint a golyó. egyedül a dobfékek lesznek gyengék mindehhez, de én is túléltem annak idején.

Bxx 2015.12.01. 14:43:33

@errrrrrrrrr

1. Milyen az a hosszú nyakú karbi?
2. Nem fogok soha hozzányúlni a hengerhez, mert ez nem erről szól, nem a sebesség hajhászása a cél. Szimplán az a cél, hogy egy "szürke" egyszerű S51B finoman bánva mire képes, meddig húzza úgy, ahogyan kijött a gyárból.
Tuning Simsonom van, az megint más tészta, másról szól.
3. Nincs az az isten, hogy ez a gyári kipuff lekerüljön róla. Mint már írtam, a gyári állapot megőrzése a cél, nem pedig holmi sufni tuning.

Valóban, lehet hat liter is a fogyasztás, de erre azt mondom, állapot és használatfüggő a fogyasztás. Membránnal jóval hat alatt tartható a fogyasztás még hajtós üzemmód mellett is.

A dobfékek 80-ig teljesen használhatóak, aztán már a biztonságos megálláshoz tárcsa kell, száznál pedig egyenesen használhatatlan a 125 mm-es dobfék.

Ha golyóként akarnék repülni, akkor van erre másik Simsonom, az ezresen pedig már túl vagyok.

Remélem érthető így, miért van ez a motor ilyen állapotában megőrizve, mint amilyen. Tuning Simsonból nagyon sok van, ilyenből pedig.... mutass másikat.

errrrrrrrrr 2015.12.02. 10:40:43

@Bxx:
na ezt jól megkérdezted. a 80as évek végén némely enduróra más karbit tettek. hosszabb volt a súberház, onnan ismerted meg kívülről. belül is volt valami turpisság mert egy sima karbicserével lényegesen jobban ment a gép.
világos, hogy a gyári állapot a kedvenced, csak jeleztem mit lehetne tenni vele.
szíved joga mit választasz.

Bxx 2015.12.02. 19:30:53

@errrrrrrrrr

Ezt pedig jól megaszontad...
Valamit valamivel keversz. 1986 januárjától valamennyi Simsont BVF16 N3-as (kis súberesnek hívják sokan)karbival szerelték. Az S51 E típusokat kizárólag szintén 16N-3-4-es karbival szerelték, a német piacra gyártott S70E típusok 16N3-5-ös jelűt kaptak, amiben más volt a főfúvóka, ill. egyéb kisebb apróság.

Amire te gondolhatsz, az a 16N3-12-es karbi, aminek valóban rövidebb a tolattyú ház (a 16N3-4-hez képest), ezt a típust kapták a magyar piacra gyártott rollerek (SR50/1B-H40), ill. az S51/1B-H40) valamint 1986-tól 1987-ig az S51N. A /2-es Schwalbe 1986-ban 16N3-11-es jelűt kapott. Ezek, mint nevük is mutatja, a 40 km/h-s változatok kapták, valóban kevésbé ment ezzel a gép, mint a fojtatlan N3-4-es karburátorral.
Külön enduro karbi nincs, a képen látható motorom gyárilag fojtatlan, tehát N3-4-es karburátorral szerelt.

Csak karbicserével teljesítménynövekedést nem lehet elérni, max. nem jól beállított karbiról lehet szó. A kétütem összetett rendszer, ha a karbival variálsz, akkor ott máshoz is hozzá kell babrálni a teljesítménynövekedés eléréséhez.

1988 óta sok Simsonnal találkoztam, volt is néhány van is még jó pár, a szakirodalom valamint német fórumok útján kiműveltem magam, de a jó pap is holtig tanul.

Tisztában vagyok a lehetőségekkel.

Ennek fényében továbbra is kíváncsivá tettél, melyik karburátorra gondoltál pontosan.

errrrrrrrrr 2015.12.03. 09:47:56

lenyűgöző a lexikális tudásod:)
nekem ez abban az időben teljesen lényegtelen volt. egy endurós gyerekkel cseréltem a hosszabb nyakú karbit. érdekes amit mondasz. józan paraszti ésszel azt gondoltam volna, hogy ha több nafta jár az égéshez, az azért befolyásolja a teljesítményt is némileg. mint az ezerötösön a dupla weber. de paraszt gyerek vagyok én. azt hiszem el amit látok. a számolgatást és méricskélést végezzék a mérnökök és egyéb tanult személyek.

errrrrrrrrr 2015.12.03. 09:56:30

ja, a nyócvanas években nem volt katalógus meg fórum. állami áruház volt gyalázatos készlettel és főként cserekereskedelem. vidéken meg pláne. igaz volt egy rabló berci nevű maszek, aki kisipari fosokat árult aranyáron, innen a neve. oda csak végszükség esetén mentél be.
maradj meg a gyári állapotnál. én élveztem mikor az alapos hengerbe belereszeltem a +1-es gyűrűt. volt olyan kompresszió rögtön mint a csuda. cikkszámokat és egyéb pontos műszaki adatokat tőlem ne várj. én a gázt szerettem húzni a kis szimón...

Bxx 2015.12.03. 11:35:18

Valóban, a '80-as években mendemondák voltak, ezt így csináld azt úgy csináld, jó sok marhaság terjedt, amit sajnos akkor én is alkalmaztam és terjesztettem is. Internet még nem volt, így egyszerű userként nem tudtam megállapítani, mi az igaz és mi nem.
Akkortájt még nem terjedt el a többfelömlősítés, hatvanasítás stb., olyat nem is láttunk akkor. Leginkább a kipufogó nyílást tágítottuk, de hát akkor ugye tudva levő, veszített az erőből, max. nagyobb fordulaton ment, már ha elkapta a lendület... :)

A gyári állapotot csak később kezdtem el értékelni igazán.
Pár éve a sógor árult egy nyakavéres S51-es electronicot, persze ki tudja, hányszor volt már felújítva, a hangjának semmi köze a gyárihoz. Tök véletlenül a garázsom előtt mutatta meg egy vevőjelöltnek. Láttam, igen húzták a szájukat, ők mégsem ezt keresik, hanem egy gyári darabot. A garázsom ajtaja résnyire nyitva volt, meglátták a motorom hátsó kerekét, lámpáját, kérdezték, megnézhetik-e. Mondtam igen, de nem eladó. Körbenézték nagyon tetszett nekik, mert nem volt rajta semmifajta átalakítás. Kérdezték, meghallgathatják-e a hangját, mondom persze. Amikor beindítottam, az egyik mondta a másiknak,: "Látod, ezt a hangot keresem, ez az, ami már nagyon sok Simsonban nincs meg."
A motor órája ekkor 53 E km-t mutatott.

A srác valahol 40 felett lehetett, mondta, nagyon sokat Simsonozott a '80-as években, még új S51-ese is volt. Valamikor '90 körül eladta, és most megint akar venni egyet, csak úgy nosztalgiából. Beállítaná a nappalijába és csak kedvtelésből, napsütéses vasárnapokon venné csak elő...

Valóban, sokat foglalkoztam a Simson típussal, ezek az adatok több év távlatából megmaradtak, egyedül az S70-es karbi típusát kellett meglesnem, mert nem ugrott be. :)
Számokra fogékony vagyok, fogalmam sincs, miért maradnak meg olyan lényegtelen számok, mint az alváz- és motorszámok... úgy, hogy nem kell tanulnom, csak látom egyszer vagy kétszer. :)

Xrájder 2016.09.23. 21:22:02

Mi anno nejemmel jártuk meg az Adriát egy ilyennel,problémamentesen.
Hogy egyértelmű legyen:1 motoron ketten.
3 hétig flangáltunk lenn vele, csak jó gyertya kellett bele.
Beru 310es is járt benne, de alapból a 280as Isolatorral ment.

Bxx 2016.09.24. 19:53:01

Igen, a németeknél is sokan használják két személlyel a Simsont.
A megbízhatóság leginkább a tulajtól függ.

Már több kollégát hallottam, hozzád hasonlóan két személlyel ilyen távokat tettek meg hibamentesen.
Én még nem próbáltam ezzel két személyt, de szerintem nem okozna problémát. Sajnos legálisan sosem fogom tudni kipróbálni, mivel nincs rendszámom, ill. nem is lehet hozzá kérni.