Moped blog

Moped blog

Puch Maxi (1980) - Az első kilométerkő

2016. január 19. - gus

Fura, hogy tulajdonképpen az egész blog ötletét a napszítta piros Puch Maxim, illetve a nyergében töltött jó néhány év tapasztalata inspirálta, mégsem szenteltem még neki egy teljes posztot. Itt-ott mellékszereplőként megjelent egyik vagy másik posztban, de azért ez nem ugyanaz, mintha saját bejegyzést kapott volna. A következőkben ezt a csorbát fogom kiköszörülni.

Egy korábbi posztban már említettem, hogy a motorozásba tulajdonképpen becsukott szemmel ugrottam fejest: egyszer, amikor Devecserben a bolhapiacon jártam, elém fújt a szél egy eladó Puch Maxit, ami nagyon hasonlított ahhoz a példányhoz, amivel az unokatestvérem jóvoltából a friss segédmotoros jogsim megszerzését követően a 90-es évek közepén néhány napig istenkirálycsászárnak érezhettem magam.

img_1156_1.JPG

A devecseri Maxihoz potom 13.000 forintért sikerült hozzájutnom. Jó, hiányzott róla ez-az (nem volt első féke és a gyári Magura-fékkar (!) is törött volt, az egyik pedálja hiányzott stb.), de azt gondoltam, hogy egyrészt ezeket nem lehet nehéz pótolni, másrészt ha szar is az egész úgy, ahogy van, legfeljebb buktam egy kétszemélyes szusizás árát, és majd eszünk helyette zsíros kenyeret. De nem volt szar, sőt, kimondottan jó volt. Vidékről olcsón beszereztem hozzá a szükséges bontott alkatrészeket, és napi használatba vettem. Persze főleg csak Budapesten használtam, de egyszer Ráckevére is elmerészkedtem vele a telekre (ami azóta sajnos már nincs meg), a csomagtartóra pedig felpókoztam egy nagy sporttáskát, amibe 2 napnyi cucc simán belefért. Így még kényelmes is volt a vezetés, mivel a hátamon lévő hátizsákot pont meg tudtam támasztani rajta, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy másfél óra után is felegyenesedett emberként (lásd még: Homo Erectus) tudtam leszállni a motorról.

maxi_rackeve.jpg

Üdvözöljük Ráckevén!

A Maxi nyélgázon is csak 45-öt megy, hátszéllel, kizsírozott szakadékban esetleg 50-et. Mivel nem akartam a Budapest-Ráckeve-Budapest túrán szétgyepálni, inkább 40 körül haladtam, és hogy a lehető legkevésbé képezzek forgalmi akadályt, próbáltam minél többet lakott területen motorozni, vagyis direkt Csepelen vágtam keresztül, amit autóval az ember Ráckeve felé persze rutinosan elkerül. 

A túrát a Maxi jól teljesítette, a 100 kilométerre vetített 3 literes fogyasztás a váltó és variátor nélküli kis jószágtól nem volt vészes, és egy kis részleges kipufogóeldugulást leszámítva műszaki gond sem adódott. (A kipufogó a túra után még többször eldugult, úgyhogy először tettünk néhány elvetélt kísérletet a kitakarítására, kiégetésére, de végül a hangtompító furatait kicsit nagyobbra vettük, amitől még éppen nem túlzottan tolakodó, karakteres hangot is kapott.) Az ülés és a rugózás a keményebb fajtából valók, a teleszkópok úthibákon sem koppannak fel.

Az első felni sosem volt igazán a topon, nem csak hogy korrigálhatatlan 8-as volt benne, de már el is kezdett szétrohadni: konkrétan átlyukadt. Lukács formára kalapált egy kis fémlemezt, amit a felnibe beragasztottunk, de ezt csak időszakos megoldásnak szántuk, amíg nem találok normál felnit hozzá. (Bolti kínait semmi szín alatt nem akartam venni, mert egy 30 éves osztrák felni még így szétrohadva-ragasztva is valszeg tovább bírja.) Aztán találtam.

dsc_0434.JPG

Jó, a CBR sem rossz

Egy idő után az ülőlap teljesen szétrohadt, és leginkább egy ásatáson frissen feltárt bronzkori leletre hasonlított, majd a kilométeróra is rövid úton beadta a kulcsot. Jó, ezek az elemek nyilván már kaptak korábban is hideget-meleget, de tönkremenetelükben a szabad ég alatt töltött 3-4 év is közrejátszhatott. Ülést szereztem Gödöllőről, és egy kilométerórát is találtam Budapesten, ez utóbbival viszont nem volt szerencsém: a bontott cucc legalább olyan szar volt, mint a régi, úgyhogy ezért nem is tudom megmondani, összességében mennyit futott alattam a Maxi, de egy pár ezret biztos belepörgettem.

A megbízhatóságára az elmúlt lassan hét évben sok panaszom nem lehet. Menet közben sosem rohadt le, soha sehol nem hagyott ott - amit az egykori spenótzöld Simsonom nem mondhatott el magáról -, és a javítások közül is legfeljebb csak a pár éve elvégzett szimeringcsere igényelt nagyobb nekifeszülést, de emlékeim szerint ez sem tartott tovább egy óránál.

dsc_0033.JPG

Bronzkori lelet, designed by Puch

Nyáron a Maxit a nagyobb és gyorsabb motorok, illetve az ugyancsak tetülassú, de kényelmesebb rugózású és halkabb Peugeot 103 rendszerint háttérbe szorítja. Most azonban a tél beálltával - és a Honda CB 125 ismételt szétborításával, valamint a Peugeot és az XBR kímélésének szándékával - újfent első számú közlekedőedénnyé tettem meg. Főleg, hogy a már évekkel ezelőtt a vállalhatatlanság szintje alá kopott gyári Semperit gumikat végre sikerült lehajítani róla, és az azóta szintén használtan beszerzett csillogó-villogó Puch felniket immáron vadi új VeeRubberekkel kínálhattam meg. 

img_1155.JPG

Nem is csúszott annyira

A tajvani gumiipar remekeiben tulajdonképpen nem kellett csalódnom. Állítólag kicsit jobban kopnak, mint márkás társaik, de a tapadásuk messze kielégítő. Amikor pár napja a friss hóba kivittem egy kicsit csúszkálni, meg is lepett, hogy mennyire nem csúszik. A gyenge blokk a hátsó kereket még hóban sem pörgeti ki, és fékezéskor is legfeljebb csak akkor csúsznak meg a gumik, ha a próba kedvéért szándékosan baromi ügyetlenül adagolom a fékerőt. 

Ha nagyobb lélegzetvételű kismotoros túrákról van kedvetek olvasni, akkor ajánlom figyelmetekbe itt a blogon a francia Benoît Denieulle többezer kilométeres túrájáról beszámoló interjút, a schwalbés Balatonkerülésről készült vendégposztot vagy a Riga Klub ausztriai túrájáról készített beszélgetést.

Következő posztunkban pedig igazán kimaxoljuk a Maxi-életérzést, de többet most nem árulok el. 

♠  ♠  ♠

 

Ne felejtsd, hogy most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr918236512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaaT 2016.01.19. 12:57:41

Egy ilyen (vagy valami nagyon hasonló) rohad hátul a kertben.

gus 2016.01.19. 13:52:06

@TaaT: Na, akkor nézd majd meg, hogy mi is az.

gus 2016.01.19. 16:52:21

@TaaT: Nekem nagyon Motobécane-nak tűnik. (aws-cf.caradisiac.com/prod/mesimages/297253/Moto%20n%C2%B01.jpg)
Szerintem mentsd meg az enyészettől, ha van rá lehetőséged.

TaaT 2016.01.19. 17:21:04

@gus: Tizenvalahány éve kint van a szabad ég alatt, nem tudom érdemes-e vele foglalkozni, de tavasszal meghirdetem, az ilyen fajta piaggio bravo-mal együtt pinthiscars.com/images/piaggio-bravo-wallpaper-1.jpg

gabroca 2016.01.20. 08:39:32

@TaaT: lomtalanításra való ilyen állapotban. aki pénzt ad érte az nem normális.

Gery87 2016.01.20. 11:37:17

cache.kepkezelo.com/images/yd966fbsfrvk3bnhbhwl.jpg

Nekünk sikerült néha beindítani egy hasonlóan tyúkólban letámasztva rohadó Puch-ot...nagy munka az ilyeneket rendbe hozni, mert így most ócskavasnak se jók...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.25. 21:48:16

Üdv Gász! :D

Régóta figyelem a blogot. igyexem elolvasni mindent.Én is szeretnék valami kétkerekűt, de nincs csak autós jogsim, ami valszeg már így is marad.Ami a gondot okozza, hogy nagydarab, tuflák állat vagyok, majd két méter 140 kiló.Ebből fakad az első kérdés: ha egy ilyesmi mopedet szeretnék, mint amikről írsz, milyen típust ajánlanál?Melyik típusok a legerősebbek, amiket akár lehet kicsit tuningolni?Az igazság az, hogy moped, robogó és e-bicaj közt vacillálok.Az e-bicaj elég húzós, bár több év alatt, rendszeres használatnál a gyakorlatilag 0 fogyasztás sokat visszahozna az árából.A mopeddel az a baj, hogy volt nekem, olasz, egy rakás szar volt, és úgy tudom, hogy sok japónak is olasz a blokkja.Budapest változatos helyszíneiről toltam haza.Ha csak lehet, ilyen sz@rt sose többet.Japánokkal saját tapasztalatom nincs.Van olyan, amelyik jó, de nem olasz blokkos?
A moped mellett az szólna, hogy kisebb, könnyebbb, egyszerűbb, szerelni is valszeg tudnám talán, meg tárolni is jobban.Vagy akár a kocsi kampójára feltéve ilyen V-alakú tartóra.Viszont félek tőle, hogy leégne alattam annyira harmatgyenge.Nem várnék el sokat tőle, nem akarom felgyűrni az aszfaltot, csak annyit, hogy menjen annyival alattam, mint a bringám.Ez mondjuk olyan 20-25 kmh sík úton.Meg emelkedőn ne guruljak azért vissza.Legfontosabb szempont a megbízhatóság lenne, ha tetű lassan is, de vigyen haza mindenhonnan.(ugye, a robogós sz*pások után...)
Sajnos nincs senki se barát se családtag, aki bármiféle motorizált kétkerekűt használna és akit megkérdezzek.Szóval milyen típus lehet érdekes szerinted ilyen igénybevételre.Ja, még annyit, hogy elővárosi használata lenne nagyrészt, vagy helyben rövid utakra, esetleg rövidebb vidéki kirándulásra, néhol dimbes dombos környezetben.
Kösz, ha van bármi tipped.
Ha aszondod, hogy felejtsem el az egészet, az is egy tipp... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.25. 21:59:18

@gus: csak hogy legyen linkelve is a kérés, hátha így hamarabb eljut az előző kommentem...

Illetve még úgy vagyok vele, hogyha egy e-bicaj meg a saját tekerőerőm felmegy egy szelídebb dombra, akkor egy mopednek is fel kéne, ha mondjuk 2-3 lóerős.Hiszen én meg az e-bicaj szerintem 1 lóerőt se teszünk ki, hiába vagyok akármekkora ló egymagam is...
:-)))))

A robogónál kihagytam azt ami még szintén bonyolítja ezt az egész kérdéskört, hogy a kétütemű sokat zabál, alattam megette a 4,5 litert akkor is, ha nem nyeleztem; bár igaz, hogy egész jól gyorsult.A négyütemű meg drágább is valszeg, meg bonyolultabb is.

gus 2016.01.26. 00:18:30

@geegee: Szia! Úgy emlékszem, mintha néhány hónapja már leveleztünk volna valamilyen témában. Ami a kérdésedet illeti: nem könnyű a helyzet. Azért mondom ezt, mert a mopedeket és az 50-es robogókat alapvetően nem 2 méterhez és 140 kilóhoz kalibrálják, és nem csak a felfüggesztésre, de a motorizáltságra és a fékekre is igaz. Vagyis ha ráülsz egy ilyenre, az neked lassú lesz, a kerekek kisebb bukkanókon is fel fognak ütni, és a fékek sem lesznek a helyzet magaslatán. És bár alapvetően leszögezted, hogy nem szeretnél nagyobb motorra jogsit, mégis alaphangon is egy 125-ös motort javasolnék neked, ami alattad kábé úgy fog menni, lassulni és rugózni, mint egy 60 kilós lány alatt egy 50 köbcentis robogó. A 125-ösöket már úgy tervezik, hogy 2 személyt is elvigyen, vagyis a fékje is jobb, és a felfüggesztése is masszívabb, meg hát a motorja is erősebb. Egy ilyen tanfolyamot Mo-n 2 nap alatt el lehet végezni, bár azért van trükk a dologban, mert a vizsga és a tanfolyam kijön 35-40e forintból, és pár órában 2 nap alatt le lehet tudni, de ennek megfelelően nem is nagyon van idő a kreszt részeletesen megtanítani. Viszont a vizsgán ugyanúgy számonkérik, mintha az ember 15 óra elméletet és 20 óra gyakorlatot vett volna. Szóval önszorgalomból érdemes hozzátanulni, plusz nem árt, ha az embernek van már motoros tapasztalata. Mert úgy meg lehet csinálni.
Ha mégis kismotorozni szeretnél, nézelődj a Puch Maxik és a Honda Caminók között, egyiknek sem olasz blokkja van. Persze nem csak a felfüggesztés, a fék és a motor lesz kevés neked, hanem már talán a váz is gyenge lesz, de azért remélhetőleg kettétörni nem fog. A Caminók nagy része variátoros, és bár nem mennek valami gyorsan, de a variátor miatt remélhetőleg az emelkedőket is legyőzik. Fékük hondásan jó, megbízhatóságukra nem szokott panasz lenni. Ami a Maxit illeti: a fék már nem annyira jó, de a blokk alapvetően örök életű, viszont nem variátoros, vagyis dombon ne várj semmi jót, de egyenesben a 40-et egy 140 kilós pilótával is fogja bírni. A Peugeot 103-asokat azért nem ajánlom, mert a hátsó felfüggesztésük már alattam is fel tudnak koppanni, medig én egy 40-essel könnyebb vagyok nálad. Viszont vannak belőlük variátoros verziók, amik szintén jók lehetnek dombra. Nem tudom, segítettem-e valamit.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.27. 11:03:37

@gus: Hali.Igen váltottunk pár kommentet, pont a jogsiszerzéssel kapcsolatban.Igen, gondoltam a B125-re én is, de ott is pont az van, hogy a rühelletes kresz vizsgát le kell tenni, amit mostanság, de már talán egy évvel ezelőtt is jól mexigorítottak, hogy rohadnának meg.Nekem meg így 40 után már nem fog úgy az agyam, főleg, hogy ilyen barom módjára vannak megfogalmazva a szabályok.Meg sokszor egy "és" vagy "nem" szócska megléte/nem léte a különbség a válaszok közt...Útálatos.
Ha az egészet újra írnák, simán, logikusan, józan paraszti ésszel felfoghatóan, akkor még talán nekimennék.De így nem valószínű.
Persze az is igaz, hogy 125-ös motor nem jogsival megy, hanem benzinnel...
:-))))))))))
Ezen is el fogok gondolkodni... :D
Először persze ki kéne próbálni egy ilyet (125-ös motrot), hogy el tudjam dönteni, megéri e a felhajtás a különbségért.Vagyis eléggé érezhető-e a nagyobb erő?

A kátyúkkal nem lesz sok bajom, mert itt felénk nem igazán vannak, szerencsére.De az tény, hogy még annó a kockaköves Bartók Bécin pattogtam eleget az 50-essel.De a tempóra nem volt azzal se panaszom, pedig akkor se voltam kis darab.Valszeg azért is zabált annyit az a gép, mert ment is elég jól.
Írod, hogy gyenge váz, meg fékek, de hát ez hogy lehet?
A biciklim nem egy nagy eresztés, asszem sima acél váz, meg egyszerű v-fékek és semmi bajom nincs a teherbírással, meg a megállással, szinte átesek a kormányon, ha satuzok az első fékkel.Hát akkor egy mopednek is illene ezt tudnia, nem?Vagy jobb konstrukció a v-fék, mint a dobfék?Tárcsát nem gondolnék egy 30-40 éves mopedre...Bár tunningnak lehet, hogy megjátszható...(?)
Köszönöm szépen a válaszodat, lehet, hogy egyelőre elteszem a kérdést későbbre, vagy belevágok az e-bicajba, Ahhoz nem kell se vizsga, se biztosítás, se semmi.Valahogy majd lesz...Kösz mégeccer.

gus 2016.01.27. 14:01:20

@geegee: Igen, fura, de tényleg így van: egy biciklit simán megblokkolsz két patkófékkel, de a mopedeken apró dobfékek vannak, amik általában nem fognak valami jól. Én sem a Puch Maximon, sem a 103-as Peugeot-m első kerekét nem tudom blokkolóra fékezni, akárhogy húzom, pedig a Maxiba Ferodo fékbetétet vettem direkt. A hátsó kerekeket viszont simán meg tudom blokkolni. Rejtély.
süti beállítások módosítása