Moped blog

Honda XBR 500 (1985) - A veterán gőzhenger

2016. február 26. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

Az 1985-ös Honda XBR-emre két éve tettem szert. Aki a korábbi posztokat is olvasta, talán még emlékszik, hogy Németországból, vagyis a vasfüggöny jó oldaláról származik. 39.000 km-rel árulta egy énektanár, aki a helyszíni megtekintéskor igencsak pironkodott, hogy mennyi baja van a motornak: kicsit karcos a festés, és a bal első index is le van törve. Vagyis magyarországi mércével mérve a motor hibátlan volt, ennél sokkal rosszabb motorokat is vettem már, pedig ezeket rendszerint úgy hirdettek, hogy "részben" vagy "teljesen" felújítva", "kitűnő állapotban" és egyéb eposzi jelzők a mesekönyvből. A Simsonomat és a CB 125-ösömet is így vettem, és hát talán mondanom sem kell, az egyikkel küzdöttem, a másikkal ma is küzdök rendesen. A napszítta piros Puch Maxi a devecseri bolhapiacról származik, na, az ritka jó vétel volt, de erről néhány hete már beszámoltam.xbr_in_ungarn.JPG

"39.000 km-rel árulta egy énektanár"

Most, hogy már belehajtottam 5000km-t az XBR-be, van némi alapom arra, hogy a tanulságokról beszámoljak. Nem akarom az XBR-re szakosodott Dugóhúzó blog kenyerét elvenni, de azért én is hozzátenném a magamét az összképhez.

Érdemes a negatívumokkal kezdeni, mert nincs belőlük sok. Nem vitás: a fék mai mércével mérve már nagyon gyenge. Nem mondom, hogy nem lehet vele megállni, de azért - főleg, ha utast is viszünk - a forgalomban észnél kell lenni, érdemes a közlekedők mozgását folyamatosan figyelni (bár ez természetesen jó fékekkel is megszívlelendő). A kétdugattyús első tárcsa és a hátsó dobfék ugyanis hamar eléri teljesítőképessége határait. Ismerek egy XBR-gurut, aki befejlesztette a Honda CX első villáját a dupla tárcsával, ami persze jó megoldás, de azért akárki nem tudná egy harapófogóval, egy tekercs szigszalaggal és egy flakon WD40-nel megcsinálni. A rezonancia miatt sokan nem szeretik a nagyköbcentis egyhengeres konstrukciót, úgyhogy akár ezt a negatívumok közé is sorolhatnám, ha nem az lenne a helyzet, hogy én viszont kimondottan szeretem, és a "kellemetlen" helyett inkább a "karakteres" jelzőt használnám rá.

dsc_0793.JPG

Felüljáró alá behúzódva: Honda XBR 500, Honda VT 500 

A 44 lóerő városban mindenre elég, ahogyan alapvetően országúton is. Az autók 98%-a rajtolásnál nem ellenfél, bár olykor egy-egy fapados Corsa vagy 1.3-as Suzuki kihívja maga ellen a sorsot, bár nem tudni, ilyenkor mire gondolhatott a költő? Valószínűleg erősen dolgozik bennük a fixa idea, hogy majd városban gyorsabbak lesznek, mint egy motor. A helyzet viszont úgy fest, hogy ha egy kicsit is sűrűbbé válik a forgalom, már a másfél lóerős mopedemmel egyértelműen gyorsabb vagyok, és körbemotorozom a dugóban várakozó 7-es BMW-ket. A lámpától lámpáig gyorsulásnak szerintem egyébként nagyjából annyi értelme van, mint Novoszibirszkben napernyő- és nyugágykölcsönzőt nyitni, de azért szükség esetén a jaszkarizó rizsrakétáknak meg lehet mutatni, hogy hol laknak a japánok istenei (a többes számot a sintoizmus politeizmusa indokolja).

img_0426.JPG

A motor és a doboz formája is a 80-as éveket idézi. De mintha a doboztervezés terén a 80-as évek kevésbé lettek volna sikeresek

Autópályára nakeddel eleve nem szívesen megyek, 90-100 km/h felett már nem esik jól a szél zúgása, lökdösése. A blokk egyébként sem pörgős darab:  a főtengely 100-nál 5-ösben 4200-at forog, a fordulatszámmérő pedig csak 8000-ig van skálázva. 3000-től 6000-ig folyamatosan húz, efölött már csak hangosabb lesz, nem is érdemes a pirosba belepörgetni. A csutkakormány gyári, engem nem zavar különösebben, de kétségtelen, hogy kis tempóhoz jól jönne egy magasabb kormány.

Ennyit a negatívumokról. A pozitívumokat viszont már hosszabban tudom ecsetelni. Egyrészt nekem már a motor formája is nagyon tetszik. Jó, a hátsó konzol és a doboz eléggé elrondítja, de ennyi engedményt kénytelen voltam tenni a jobb használhatóság érdekében. Emellett a műszeregység is kimondottan ízlésesre sikeredett. Értelemszerűen analóg fordulatszámmérőről és sebességmérőről van szó, amelyek nem csak szép tipográfiájukkal és króm keretükkel, de éjjel zöld háttérvilágításukkal is vonzzák a tekintetet. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nekem nagyon fontos, hogy a műszeregység szép legyen, mert amikor éppen nem az utat figyelem, akkor jobb híján ezt nézem.

img_0404.JPG

Tavaly szeptemberben még belefért a jó időbe egy hosszú hétvégényi balatoni túra

A mai 500-asokhoz képest az XBR meglehetősen karcsú és viszonylag könnyű. Városban sem nagyon kényelmetlen használni, bár itt inkább a Maxit, a 103-ast vagy a CB-t részesítem előnyben. A rugózása alapvetően kényelemre van hangolva, de nagyobb tempónál sem válik bizonytalanná, bár a buszok, kamionok, traktorok és billencsek által kialakított hosszanti útbordákat nem szereti. A gyári dupla kipufogó hatékonyan közvetíti az egyetlen henger dübörgését, erre a járókelők is gyakran felfigyelnek. (Az XBR-rel közös alapokon nyugvó, de még sokkal ritkább és drágább GB 500-nak csak egy kipufogója van, és a teljesítménye is csak 38 lóerő.)

Ami a megbízhatóságot illeti: még ha egy 30 éves motorról beszélünk is, világos, hogy japánban gyártott Hondáról van szó. Az XBR-guru XBR-je most esik át a 200.000 km-nél esedékes nagyszervizen, aztán feltehetőleg újabb 100.000-re le van tudva a dolog.

Eredetileg az olcsó fenntarthatóság és a könnyű és viszonylag olcsó szerelhetőség miatt akartam karburátoros és egyhengeres motort venni. Ugye a négyhengeressel szemben megvan a blokknak az az előnye, hogy ha javítani vagy cserélni kell, összesen egy henger van, egy dugattyú, egy hajtókar, egy porlasztó egy membránnal. Persze ezek elméletileg tönkremehetnek, de ebben a nem várt esetben is a költségek viszonylag alacsonyan maradnak. Egy első-hátsó gumiszett 50.000 körül alakul.
bajna.jpg

Bajnán márciusban az XBR-rel, Bajnán júniusban a CB-vel

A fogyasztása is igazán barátinak mondható. Télen kizárólag városban - és sok szívatóval - használva sem megy 5 liter fölé, de országúton 90-100 körül pöfögve 4 alá is levihető. Az enyém városban és országúton, illetve egy és kétszemélyes üzemmódban vegyesen használva 4,2-4,5 között eszik.

Időnként körbenézek a német hirdetőoldalakon nagyobb és erősebb motor után kutatva, de ez inkább csak amolyan rutinszerű hobbitevékenység a részemről, és eddig még nem is találtam olyat, ami miatt jó szívvel megválnék az XBR-től. Az XBR nekem kiváló kompromisszumnak bizonyult: már elég erős a tempós haladáshoz, egyedi, stílusos, és a fenntartási költségei is minimálisak. Ha most kéne motort vennem, valószínűleg ismét XBR-t vennék. 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

A bejegyzés trackback címe:

http://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr37513738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

khmizé 2016.02.26. 10:04:53

Szép motor! Gratula hozzá. És változatlanul érdekes és színvonalas a blog, örömmel olvasom a bejegyzéseket. Így tovább!

xbr 2016.02.26. 15:02:24

Úristen, már 2 éve volt? Hogy repül az idő! Jó kis leírás, bár nem könnyű szavakkal megfogalmazni, milyen érzés egy XBR, ezt meg kell élni!
Az úttartása szerintem nagyon jó, a hosszanti bordákkal is sokkal toleránsabb, mint bármilyen más motor, amin ültem! Az első fék fémhálós fékcsővel és jó puha betéttel ha nem is kíválóvá, de bőven megfelelővé tehető.
Még annyit hozzátennék, hogy elöl-hátul 18-as a kerék, van rajta berúgókar és a Honda Dominator száraz karteres blokkja van benne, amiből van 650-es is (csavarhelyesen illeszthető...) Ezeket még 2002-ig gyártották, vagyis az alkatrész-utánpótlás hosszú távon is biztosított! :)
Ja és a tankja 19 (!) literes, országúton kb. 400km után kell áttekerni tartalékra...
De tényleg, engem is érdekelne, hol van az a világ legszebb eladó XBR-je?

Gery87 2016.02.26. 15:26:35

"befejlesztette"

Akkor biztos nagyon jó lett...bármit is jelentsen ez:)

gus 2016.02.26. 16:04:11

@Gery87: Én csukott szemmel is rábíznám az XBR-emet.

gus 2016.02.26. 16:06:08

@xbr: Köszi a kiegészítéseket.Igen, már 2 éve, sőt, lassan 2 és fél. :-)

Gery87 2016.02.26. 16:24:07

@gus:

Nem arra nézve mondtam hogy milyen munkát végez...csak maga a szó fura ("fel van menve a fára").
Beépítette, berakta, beszerelte...inkább.

Gery87 2016.02.26. 16:25:32

Amúgy a motornak jót tesz hogy simán kéthengeresnek néz ki.

gus 2016.02.26. 16:46:40

@Gery87: Hát, ez amolyan szlenges szó, mint a "vereti", "csapatja", "nem adja ki a kanyar", meg ilyenek. Nem én találtam ki.

vénmotoros 2016.02.26. 20:33:19

@Gery87:

Akkor ha jobban megfelel: belekonstruáltam, bár nem olyan nagy dolog, ha rendesen felszerelt műhelye van az embernek. minimális esztergályos és marós munka után (hála a honda építőszekrény építési elvének) a váz és a váznyak érintetlen maradt, ezért a kormánygeometria sem változott, viszont páncélozott fékcsövekkel az első nagyon határozott, valamint a vastagabb villaszáraknak köszönhetően csavarodásra kevésbé hajlamos.
Egyébként GUS motorjára is ha feltennénk a páncélozott fékcsövet, az mindjárt nagyságrendekkel megjavítaná az első fék hatásfokát.
Én csak azért döntöttem az átalakítás miatt, mert nagyon sokat motorozok Ausztriában mellékutakon, és a hegyek miatt ott néha azért " elfogyott az első fékem......
egyébként most számoltam utána: itthon van 3,5 XBR ( 1 az enyém, 2 a fiamé, 1 épülő cafe racer) GUS motorját még ugyan nem szereltem, de járt már itt, a Dugóhúzó blog motorját együtt hoztuk, és szereltem, a Dezsőé majd jön vezérműtengelycserére, az eladó legszebb az most volt itt szervizen, és most készült el az Atilla motorja ami van olyan szép mit az eladósorba került gép.

vénmotoros 2016.02.26. 20:37:06

@xbr: a 600-as xl-t és Xlr-t kihagytad, és az FMX 650 is ugyanez. És most láttam Qad-ba beépítve ezt a blokkot benzinbefecskendezővel, és katalizátorral!!!!!

Gery87 2016.02.27. 20:22:50

@vénmotoros:

"belekonstruáltam"

Már vártam, nekem is eszembe jutott hogy mit lehetne még erre mondani:)
És nem kell magyarázni a bizonyítványt....marhára nem azért tettem szóvá, de látom nem jön le...

sajtkedvelő 2016.02.28. 08:44:43

Már nagyon várom a tavaszt, és az új BT45 gumikat. :) A fém fékcsövön is elgondolkoztam....
Üdv mindenkinek: Dezső

vénmotoros 2016.02.28. 21:19:23

@Gery87:

De lejött , nyugi.. Igazad van, mert azon pl már sokat gondolkodtam amiket Te is Írtál: nem adta ki, besokallt stb a fel van mászva a fára, az rendkívül jó!!

azok a nem adta ki megjegyzések annyira jellemzőek, mintha a magyar focit hallanám, miért nem lehet annyit benyögni: hülye voltam eldobtam a vasat!!

Gery87 2016.02.28. 22:03:33

@vénmotoros:

Mert az "ciki" lenne, meg ugye csak is 'rajtuk kívül álló okok miatt' lehet baj. ők 'nem hibáznak soha'.:)