‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.
‹⊗›
A blog rendszeres olvasói valószínűleg emlékeznek Péter korábbi vendégposztjára, amit az akkor 93.000 km-t futott bontatlan blokkos Simsonjának szentelt. Akkor jó kis vita bontakozott ki akörül a kérdés körül, hogy vajon lehetséges-e, hogy egy S51-es ennyit elguruljon bontatlanul. Most ugyanezzel a Simsonnal Péter megjárta Ausztriát, a rendszám hiányával magára vonta a rend egy-két éber őrének figyelmét, mindeközben pedig még közelebb kergette a kilométerszámlálót a bűvös 100.000-hez. A blokk még mindig nem adta meg magát, de mintha már érződne a közelgő felújítás szele.
Következzen hát Péter részletes képes beszámolója idei ausztriai túrájáról, amibe még egy kis olaszországi kitérő is belefért.
⇩ ⇩ ⇩
Immár két éve, hogy egy kedves Simsonos kollégával elmentünk Ausztriába, hogy széria Simsonokkal meghódítsuk az öt osztrák alpesi út közül a leghosszabbat és egyben a legmagasabbra vezetőt. Természetesen sikerrel abszolváltuk az 1.400 km hosszú és egyszerű Simson számára megpróbáltatásokkal teli utat, a megbízható NDK technika nem hagyott cserben bennünket.
Sokan nem vállalkoznának széria Simsonnal ilyen hosszú útra, mert ugye megbízhatatlan a típus, és esetleg menet közben lehagyják őket a fák, céljukat sohasem érik el.
Pontosan ezért vállalkoztam most is ilyen hosszú útra, hogy bebizonyítsam, a Simson nem megbízhatatlan típus, csupán akkor van vele baj, ha nem hozzáértő kéz viseli gondját, esetleg szakszerűtlenül javították.
A motorom - amivel a hosszú útra vállalkoztam - egy 1987-es világoszöld, három sebességes széria példány, az órájában több, mint 96 E km-rel. És itt jön a lényeg, a motor még sohasem volt felújítva, ugyanaz az alapméretes, Lipcsében öntött 37/98-as dugattyú hajtja, amelyet 1987 év elején kapott meg a motorblokk. Fontos még megjegyezni, hogy sem a karburátor, sem a kuplung, sem pedig a gyújtás nem volt piszkálva, akarom mondani, az eltelt évek alatt egy megszakítót azért cseréltem benne. Egy alkatrész lett idén cserélve hozzáértő mester által: a primer hajtás nagy fogaskerekének a kosara. Mivel a kosár már régóta mozgott a fogaskeréken, a szegecselés még valamikor a '90-es években fellazult, ezért úgy döntöttem, megcsináltatom. Javítás után visszakerült az eredeti primerhajtás, ami szó nélkül tette a dolgát.
Készülődés a hajnali indulásra
Az indulás előtti nap megolajoztam a bovdeneket, megkentem a megszakítót, valamint a szekunder láncot. A párom bejött hozzám a garázsba, és kérdően nézett rám: "Te ezzel a motorral akarsz menni, nem a gyorsabbal?" Mondom, igen, ezzel. A nehezebb, erősebb, nagyobb motorral könnyű nagy távolságot megtenni rövid idő alatt. Ilyen agyament ember úgysincs sok, mint én, normál, hétköznapi embernek esze ágában sincs ilyen motorral napi 500 km-t bevállalni.
2016. július 26. kedd
Az ébresztőt 4 órára állítottam be, mert arra is gondolnom kellett, hogy szállást idejében kell keresnem, különben fedél nélkül maradhatok éjszaka, ami nem lenne kellemes dolog 500 km mopedezés után.
Időjárást nézve mondott némi esőt, de csak délutánra... ja, persze...
Izgatottan vártam a 4 órát, már ébren voltam, sikerült is 3/4 5-kor elindítanom a Simsont, majd az előző napon teletankolt masinával nekivágtam a nem mindennapi túrának. Mondanom sem kell, sötétben indultam még, az ég gyengén felhős volt, reménykedtem, hogy jó időm lesz. Budapest még csendes volt, a Hungária körúton még alig mentek autók. Gyorsan elhagytam a Budapest táblát a 6-os úton haladva - miközben egyre jobban világosodott -, és néhány körforgalom után a 7-es úton hajtottam Ausztria irányába. Próbáltam minél kevesebb időt veszíteni, felvettem a 43-45, ill. időnként 50 km/h-s tempót. Ez annyit jelentett nálam, hogy a tervek szerint az első megálló Körmenden lesz az OMV kúton, ugyanis ott találkozok néhány Simsonos kollégával, akik majd átkísérnek a határon Ausztriába. 77 km-rel a hátam mögött Székesfehérváron rátértem a nagyon hosszú (180 km) és unalmas 8-as számú főútra.
Simsonos kollégákkal még a magyar-osztrák határ innenső oldalán
100 km volt már a hátam mögött, amikor elértem Várpalotát. Jobbra némi ártatlannak tűnő ború, balra derült idő. Várpalota és Veszprém között maradtak a felhők - nekem - az út jobb és bal oldalán, amikor jobbra hirtelen szivárványt vettem észre. Gondoltam magamban, ez nem jó jel, az eső akár Veszprém után az utamba is kerülhet, de hát reménykedtem. Nem lett szerencsém, a veszprémi körgyűrűt elhagyva a napsütésben szemerkélni kezdett az eső, majd úgy döntöttem, megállok felvenni az esőruhát. Az első megálló 140 km után volt meg, néhány perc és indultam tovább. Jól tettem, a szembe jövő autók karosszériái vizesek voltak, egyre inkább mentem a feketeség irányába, a korábban Veszprém előtti esőfelhő keresztezte utam. Eleinte rákezdett, majd abbahagyta, Tüskevárnál sütött a nap, száradozott az út. Kám előtt ismét feketedni kezdett, majd iszonyatos zuhiba mentem bele. Gondolkodtam, megállok egy benzinkúton, míg elcsendesedik, de inkább időt akartam spórolni, a Simsonos kollégák - Laci bácsiék - várni fognak, így pedig soha sem fogok odaérni. Körmend előtt kb. 3-4 km-rel, mintha elvágták volna az esőt, száraz volt az út, majd kicsivel több, mint 200 km után 11 órakor befutottam a körmendi OMV kútra. Az esőruha jól vizsgázott, jól tette a dolgát. Gyorsan megreggeliztem, megettem néhány szendvicset, majd négyen - természetesen négy Simsonnal - folytattuk utunkat Ausztria felé, ahonnan még kb. 30 km választott el.
Körmendet elhagyva ismét esőbe futottunk, kb. 20 km-t mehettünk esőben, majd a határ előtt elállt. Néhány fotót készítettünk, és folytattuk utunkat az 57-es úton Jennersdorf irányába. Szerencsére jó időnk lett, kisütött a nap, meleg lett, az esőruha visszakerült a hátizsákba. Megálltunk egy bevásárlóközpont parkolójában, Laci bácsiék visszafordultak Magyarország irányába, én pedig magamra maradtam. Beütöttem a telefonomba az úti célt. Először Ledenitzent (Faaker See mellett) adtam meg, reménykedtem, hogy még az első nap eljutok idáig. A telefon 235 km-nyi hátralévő távolságot írt ki. Ránéztem az órámra, 13 órát mutatott, na mondom, ez jó mulatság lesz. :)
Nekivágtam hát a hosszú útnak, nem szabad vesztegetnem az időt, mert sosem fogok odaérni, mindenképp fontos volt, hogy valahol Villach közelében találjak magamnak szállást éjszakára.
Kis falvakon, hegyes-völgyes utakon haladtam, amikor egyszer csak elkezdett borulni, de nagyon. Hát merrefelé vitt az utam? Persze hogy a feketeség irányába. Mondom, nem lehet igaz, dörgött, villámlott, nem akarok megint elázni. Aztán nagy szerencsémre egy kisebb faluban egy körforgalom számomra jó irányba vitt, el a feketeségtől. Örültem, hogy utam ismét a napsütés felé visz, tükörbe nézve pedig nagy feketeséget láttam. No de hiába haladtam az ellenkező irányba, cseperegni kezdett az eső. Az út és a ruhám nedvesedni kezdett, mondom, ennek fele sem tréfa, el fogok ázni. Megálltam hát felvenni ismét az esőruhámat, és 5 perccel később már robogtam is tovább az úti célom felé, amikor egy rendőrautót láttam a tükörben, a csepergő esőben követni kezdett. Gondoltam, a rendszám hiánya tűnt fel neki, ezért kiszúrt, mindjárt megállít. Hát, így is lett, láttam a kéket felvillanni a tükörben, gyorsan félreálltam. Egy fiatal, fekete ruhás rendőr szállt ki, kérdezte, beszélem-e a nyelvüket, mondom, természetesen igen. Kérte a papírjaimat, gyorsan át is adtam a vezetői engedélyemet és a zöld biztosítási igazolást. Kérdését megelőzve mondtam neki, hogy a rendszámot hiányolja a motorról? Igennel felelt, majd elmondtam neki, hogy nálunk Mo-n a mopedeknek nincs rendszámuk, mert nem kötelező. Kérdezte, hány köbcentis a jármű, előadtam, hogy ez az egykori NDK-ban gyártott 50 köbcentis darab. Elmondása alapján ismeri a Simsont, amin nagyon meglepődtem. No de akkor miért kérdezte, hány köbcentis a masinám? Ezt már nem fogom megtudni.
Mutattam neki egy osztrák törvénykivonatot (§85 KFG 1967), amely alapján beléphetek és közlekedhetek rendszám nélküli mopeddel Ausztriában, de az országjelzésnek jól látható helyen kell szerepelnie. Az intézkedő rendőr minden gond nélkül elfogadta mindezt. Érdeklődött, honnan jövök és hová megyek, csodálkozott, hogy egyedül vállalkoztam egy ilyen túrára... majd udvariasan elköszönt és elhajtott.
Én is továbbhajtottam úti célom felé, időközben utolért az eső, és ismét szakadó esőben haladtam tovább. Eibiswaldnál rátértem a 69-es útra, az eső is kezdett alábbhagyni. Az Aibl-ben lévő körforgalomnál - a 69-es utat követve - jobbra fordultam, utam emelkedni kezdett, tudtam, közeledek Lavamünd felé, ahol az ellenkező oldal felől durva emelkedő van. Folyamatosan haladtam hegynek felfelé (kb. 20 km), motorom jól bírta a 3. fokozatot, időnként elkérte a 2-es fokozatot, majd durvulni kezdett, a Soboth-i tó előtt bizony olyan emelkedőhöz értem, ahol már csak 1-es fokozatban tudtam felfelé haladni. Szerencsére nem tartott sokáig, ismét lendületbe tudtam hozni a motort, kettes fokozatban, napsütésben értem fel 1.347 méterre. (A tóról annyit kell tudni, hogy a közeli erőművet látja el energiával, mélysége 80 m.)
Panoráma a Magdalensbergről lefelé, a háttérben a szlovén Alpok
A tavat elhagyva tudtam, hogy 15 %-os lejtő vár rám. Steiermark és Kärnten határát átlépve száguldottam lefelé a kis Simsonnal, helyenként 80 felett. Jól feküdte a kanyarokat, fékeim jól szerepeltek a "vizsgán". Kb. 2 km-rel lejjebb, Magdalensbergben megálltam, hogy készítsek néhány fotót a motoromról, mögötte csodálatos panorámával az osztrák és szlovén Alpok vonulataival. Fotó után gyorsan folytattam a még hátralévő 8 km durva lejtőn lefelé, pár perc alatt a lejtő aljára értem, Lavamündbe. A kis városkát elhagyva bal oldalamon a Dráva mellett folytattam utam, immár a 80-ason, az útvonaltervező még 100 km-nyi hátralévő utat mutatott. Gondoltam magamban, ez még teljesíthető lehet, de mi lenne, ha nem is mennék el egészen a Faaker Seeig, hanem a Wörthersee északi partján szállnék meg. Kb. 10 km lenne a differencia. No de ezek kósza gondolatok voltak, a bleiburgi leágazó után nem sokkal balra fordultam, ahol egy kis ficakot levágva kis falvakon áthaladva elértem a 70-es, Klagenfurtba vezető utat. Alighogy kikanyarodtam, közvetlenül Völkermarkt előtt ismét elhaladt mellettem egy rendőrautó. Láttam, lassít, majd félreállt egy buszmegállóban, rendőr kiszáll, kiállít. Ezúttal egy idősebb, ötven körüli rendőr állított meg, nagyjából ugyanaz a párbeszéd zajlott le, mint feljebb leírtam. Nem akadékoskodott, inkább már csak beszélgettünk a végén. Elcsodálkozott, hogy honnan és hová megyek, ő biztosan nem vállalna be ilyen távolságot mopeddel. Segítőkész volt, mondta, Völkermarkt mellett is van egy tó, ott is vannak szállások, ha gondolom. Megköszöntem az ajánlatot, de nekem más úti célom van.
Pár km-rel később beértem Völkermarktba, gondoltam, tankolok, ki tudja, hol és mikor jön velem szembe ismét egy benzinkút. Már 6 óra elmúlt, kb. 30 km-re jártam Klagenfurttól, ami már nem is olyan rossz eredmény, nagyjából tudtam hozni a tervet. Gyorsan bekaptam egy szendvicset és folytattam tovább az utam.
Az útvonaltervezőnek hála nem sokáig kavarogtam Klagenfurtban, gyorsan átértem, és rátértem a 83-as számú Villacher Straßera, ami a Wörthersee északi partján vitt. Ekkor néztem az órámra, 19 óra 10 percet mutatott. Itt döntöttem, Villach kb. 40 km, a kertek alatt vagyok már, itt az ideje szállást keresni. Klagenfurt után 6 km-re lévő Krumpendorfba értem, ahol az út mellett találomra becsengettem egy kellemesnek látszó motelbe. Egy nagyon kedves, 55 körüli hölgy jött ki csengetésemre. Sajnos nem volt már szabad szobája, nem tudott segíteni ez ügyben, de nagyon segítőkész volt. Adott egy térképet, illetve tanácsolta, ne közvetlenül az út mentén keressek szállást.
Nem sokkal később meg is láttam a Tala's Landhaus-t. Éppen kinn volt a házigazda hölgy, hát gyorsan rákérdeztem, van-e szabad szobája két éjszakára. Van szobája, de csak ma éjszakára, másnapra minden szobája ki van adva. Mivel fáradt voltam, az óra már este 8-at mutatott, nem sokat gondolkodtam a válaszon, 45 €-ért reggelivel, saját fürdőszobával, WC-vel, erkéllyel valamint wi-fi-vel örömmel vettem ki a szobát. A motoromnak gyorsan kerestem valami fedelet, mert anélkül nem maradhat éjszakára. Picivel több, mint 490 km után megérdemli ezt a kis odafigyelést. :)
A Simson az első éjszakát fedél alatt töltötte
A házigazda hölgy egy másik hölgy társaságában igen elcsodálkozott a nem mindennapi mopedes mutatványomon. Neki is feltűnt, hogy nincs rendszámom, no de azt nem kellett sokáig ecsetelnem. Előadta, hogy voltak már neki Moszkvából Harley-kon érkező vendégei, fából készült Harleyval érkező osztrák vendége, aki civilben rendőr, de már többször megbüntették alkalmanként 100 €-ra a hangos motorja miatt. Mesélt volna még a házigazda hölgy, de mennem kellett pihenni, mivel hosszú út állt mögöttem. Vettem egy forró zuhanyt, megvacsoráztam, majd lefeküdtem aludni, altatni nem nagyon kellett. :)
2016. július 27. szerda
Az éjszaka hallottam, hogy dörög az ég, szakad az eső, így reggel fél hétkor izgatottan néztem ki az erkélyen, milyen idő van kinn. Szerencsém volt, az út száraz, de némileg felhős az ég.
Reggel 8-ra már mindent előkészítettem, összepakoltam, útra készen voltam. 8 órától lehetett reggelizni, így ki is használtam, 8 után 5 perckor léptem be a kis ebédlőbe. Hát mit láttam? A házigazda éppen az ott reggeliző három tagú német családnak mutatja tableten a motoromat. :) Amikor meglátott, gyorsan eltette.
Reggeli után elköszöntem a szállásadómtól, készítettem néhány elmaradhatatlan fotót a motorról és a szállásról, majd továbbhaladtam Tuderschitz felé. Kb. 1 km után megláttam egy piros zászlócskát az út szélén "Zimmer frei" felirattal. Nagyon megörültem neki, mivel aznap nem akartam nagy táskával utazni, valahová ki kellett pakolnom. Gyorsan bementem hát, majd egy idős hölgy fogadott, aki mondta, jó helyen járok, van szabad szobája ma éjszakára. 30 €-t kért érte reggelivel, de itt nem volt wi-fi, no meg a zuhanyzó és a WC a folyosó végén volt. Mivel rajtam kívül nem volt más vendég a házban, nagyon nem is foglalkoztatott a dolog, örültem, hogy aznap már nem kell szállást keresnem. Gyorsan felvittem a szobába a táskát, kipakoltam a cuccokat, csak a szükséges dolgokat hagytam benne, majd elindultam a kb. 45 km-re lévő Villach irányába.
Kb. 900 méteren, háttérben Villach és az Ossiacher See.
Néhány km-t megtéve derülni kezdett, teljes napsütésben tudtam folytatni utam. Szép településeken haladtam keresztül, balra pedig a festői Wörthersee. Szerencsésnek éreztem magam, hogy a mai napon könnyű hátizsákkal motorozhatok a környéken, eső nélkül, napsütésben. A 83-ason egy lejtőn lefelé haladva megpillantottam Villachot, valamint a háttérben lévő Dobratschot is, ami utam egyik célpontja volt. A 2142 m magas hegy és a környező hegyek teteje nem látszódott a felhőktől. Villachba érve csúcsforgalom fogadott, némi keveredés után gyorsan odataláltam az útvonaltervező segítségével a Bleiberger Straßéra, amely a Villacher Alpenstraßéhoz vezetett. Innen már nem volt nehéz dolgom, minden ki volt táblázva. Alighogy a hegy lábához értem, magyar rendszámú motort láttam, egy idősebb úr volt valamivel elfoglalva az út szélén, így észre sem vett.
Néhány száz méter után erősen emelkedni kezdett az első osztályúan aszfaltozott útszakasz, majd egy sorompó zárta el az utam. Két autó állt előttem, gyorsan haladt a rövidke sor. Amikor sorra kerültem, mondtam, mopedre kérnék egy belépőt, de nincs rendszámom. Gyorsan előadtam, amit korábban a rendőröknek, majd 5 €-t fizettem.
Félreálltam, mindent gondosan elcsomagoltam, majd nekiindultam a durva, 15 %-os emelkedőnek, 1-es fokozatban. Gondoltam, 16 km-t így megtenni... hát, hosszú lesz, no de kb. 300 m után próba szerencse, kapcsolok egy 2-es fokozatot... szerencsém lett, összeszedte magát a masina, és máris 2-es fokozatban haladtam felfelé. Egy-egy nagyobb kanyarban egyenesedett az út, majd bepróbálkoztam a 3. fokozattal, de nem sokáig bírta, maradt a 25 km/h-s sebesség. Először 900 m környékén álltam meg egy pihenőben, csodálatos villachi panorámával a háttérben. Nem késlekedtem sokáig, készítettem néhány fotót, rajta a Simsonnal.
900 méterről letekintve Villachra
Következő pihenő 1200 méteren. Amikor megálltam, egy olasz rendszámú furgon állt meg mellettem, és egy 60 körüli úr jött oda hozzám csillogó szemekkel, majd tört németséggel előadta, hogy ő ismeri ezeket a motorokat, nagyon jó minőségben gyártották őket. A '70-es években ő is versenyzett (talán Vespával), és az NDK-ból jöttek a németek Simsonnal és MZ-vel, amikkel nagyon jó eredményeket értek el. Elképedve nézte a közel 100 E km-es óraállást, amit rögtön közölt is a kis csoport többi tagjával. A felesége odajött, fotózta a kis Simsont, illetve a fellelkesült férjét. :)
Következő pihenő a Dreiländerblick, ahonnan csodálatos panoráma tárult elém. Látható volt Villach, a kanyargó Dráva, valamint Ausztria, Olaszország és Szlovénia. Készítettem néhány fotót, majd visszamentem a motoromhoz. Épp egy család szállt be egy német rendszámú autóba, amikor az úr kérdezte, hogy ezzel jöttem Magyarországról? Mondom, igen. A felesége körbejárta a motort, dicsérte, milyen szép, eredeti darab, csillogott a szeme és nosztalgiázott: ő ilyenen tanult motorozni, pontosan ilyen színű S51-es motorja volt. Kérdeztem, hogy nem véletlenül az egykor NDK területéről jöttek-e? Mondták, hogy igen... ááá, mondom, innen az ismeretség.
Folytattam utam a csúcs felé, láttam, igencsak elborult. No de kanyargott az út, ismét világosság felé haladtam, a feketeség pedig felfelé, a fák között.
Már 1742 méteren
Nem sokkal később elértem a felső parkolót 1740 méteren, ami tele volt autókkal, motoros csak néhány volt. Felsétáltam a tetőre, foltokban felhőket láttam, sajnos messzi csúcsok nem voltak láthatóak. A Szlovénia felől érkező feketeség még mindig felfelé szállt, szerencsére nem esett. Tisztán láttam a Faaker See-t, a Wörthersee-t csak félig, valamint jól látható volt még az Ossiacher See. A Dobratsch-ra vezető gyalogút (másfél óra séta) is jól látható volt a másik irányban, de sajnos nem volt időm felsétálni, mert már dél elmúlt. Kb. fél órát nézelődtem még fenn, megnéztem a vendégfogadót, készítettem még egy fotót a magasságjelző táblánál, és elindultam lefelé. Élvezet volt ez a kb. 10 perces száguldás. Nagyon jól dönthető a masina, sokszor 80 km/h feletti sebességgel haladtam lefelé, egy rövid szakaszon egy Harley mögött döngettem a kis Simsonnal kb. 2 km-en keresztül, nem bírt meglépni! :) A gyári fékek még mindig jól tették a dolgukat, próbáltam csak a szükséges ideig és sebességig fékezni.
A 86-os, majd 83-as úton folytattam utam Olaszország felé. Amikor rátértem a 83-as útra, láttam, erősen borulni kezd az olaszok felől, mondom, sebaj, egy nyári zápor, legalább Arnoldsteinig jussak el, ott bemegyek a Sparba, veszek valamit, ha esetleg esni kezd, azt megvárom, legalább megebédelek. Hát, nem így lett, a feketeség gyorsabban érkezett a hegyek között, mint gondoltam. Az Arnoldstein előtt lévő településig, Lindig jutottam. Ahogyan haladtam a 83-ason, a szemből érkező autók nedvesek voltak. Mondom, ennek fele sem tréfa, át kell öltözni esőruhába. Szinte láttam, ahogyan felém jött az eső, gyorsan megfordultam, kb. 300 m-t visszafelé haladva beálltam egy fedett parkolóba, ahol felvettem az esőruhámat. Picit vártam, mintha csendesedett volna, de sajnos csak átmeneti volt. Elindultam hát esőben Arnoldstein irányába, bementem a Sparba, hogy bevásároljak némi szendvicsnek valóból. Reménykedtem, addig elmegy az esőfelhő. Már elmúlt 15 óra is, jóllaktam, de az eső még mindig csepergett. Gondoltam, egy kis csepergéstől nagy bajom nem lehet, így elindultam Tarvisio felé.
Az olasz-osztrák határon, újfent esőben
Ahogyan közeledtem a határhoz, egyre intenzívebben esett az eső, de már láttam némi derűt az égen. Az osztrák oldalon megálltam egy fotó erejéig, majd átléptem az olasz-osztrák határt, és a kb. 7 km-re lévő Tarvisio felé vettem az irányt, immár szakadó esőben. Áthaladtam egy 250 m hosszú alagúton (legalább addig sem áztam), majd elértem Tarvisiót. Öröm töltött el, elértem utazásom legtávolabbi pontját! Elkészültek a helységnév-táblánál az elmaradhatatlan fotók, majd továbbindultam, 1-2 km-rel később elértem egy körforgalmat, megfordultam és beálltam egy eresz alá, nagyjából a Tarvisio rendőrőrssel szemben. Ugyanis vártam a derűt, ami a magas hegyek közt érkezett, de az eső még mindig szakadt. Muszáj voltam egy fotót készíteni a tarvisiói esős csendéletről.
Kb. 20 percet vártam, de az eső nem állt el, a számításom sajnos nem jött be. Elindultam hát vissza, Ausztria felé. Átértem a határon, majd Maglernben a 111-es út felé vezető úton beálltam egy benzinkúton a fedél alá, és néztem a szakadó esőt, reménykedve, hogy alábbhagy. Az esőruhámról lepergett az eső, kicsit száradt, majd nagyjából fél óra múlva elindultam a Faaker See felé. Igazából semmi sem változott, az eső ugyanúgy szakadt tovább, nem volt választásom, követtem a feketeséget, majd Finkenstein am Faaker See előtt megálltam egy kicsit száradni. Szerencsémre az eső elállt, majd továbbindultam. Finkensteint elhagyva egy körforgalomnál balra fordultam, de ismét csepegni kezdett az eső, majd a Faaker Seet megkerülve a 83-as utat ismét elérve esni kezdett. Hamar elértem a Wörtherseet, de sajnos végig esőben haladtam, egészen a krumpendorfi jelzőlámpás elágazásig, ahol balra fordulva értem el a Hohenfeld felé vezető utat.
Az S51 a második éjszakát is viszonylag védett helyen töltötte
Szállásomra visszaérve gyorsan betoltam a helyére, azaz az erkély alá a motort, majd mintha az időjárás ezt érzékelte volna, elállt az eső. Na, mondom, de jó! :) Még a masina mellett levettem az esőruhámat, ami szerencsére nem ázott át, jól vizsgázott. Gyorsan összeszámoltam, ezen a napon kb. 70 km-t motoroztam esőben, amit én viseltem a legkevésbé jól.
A szobában kiteregettem a ruhákat, megvacsoráztam, és viszonylag hamar lefeküdtem pihenni, mivel másnap ismét hosszú út várt rám.
2016. július 28. csütörtök
Nem akartam korán hazaindulni, mert tudtam, este már nem kell szálláskereséssel töltenem az időt, ezért csak fél nyolcra kértem reggelit szállásadómtól.
Még reggeli előtt összepakoltam mindent, majd pontban fél nyolcra lementem az étkezőbe. Már minden szépen ki volt készítve a reggelihez. Nem sokkal később megjelent a házigazda, akivel politizáltunk egy kicsit, majd az időjárásra terelődött a téma. Este nézte a tévét, jó időt mondott mára, így vélhetően nem fogok megázni. Mondtam neki, így legyen, hazáig ne essen az eső! :)
Az idő valóban ígéretesnek nézett ki, derült és felhős időszakok váltották egymást.
8:45-kor indítottam a motort és elindultam hazafelé. A 83-ason Klagenfurtig, ahol gyorsan átmentem a városon egy kis GPS-es segítséggel, majd rátértem a 70-es útra, és a 80-ason a Dráva mellett tekeregve elértem Lavamündbe. 66 km-t tudtam magam mögött, amikor elértem a durva emelkedőt, pontosabban Magdalensberget , amiről már korábban írtam. Ugyanis ez volt a durvábbik, nehezebbik oldal. Tudtam, hogy sokáig csak 1-es fokozatban tudok majd haladni. Kezdetben ment még (néhány 100 méterig) a 2-es fokozat, de sajnos nem sokáig. Visszaváltottam hát 1-esbe, és gyönyörködtem a tájban 12-13 km/h-s sebesség mellett. Figyeltem az órát, mennyit haladok felfelé, nem akartam megsütni a blokkot, mert még több száz km várt rám, no meg a közel 100.000 km sem kevés egy Simson-blokk számára. 4 km után 10 perces pihenő mellett döntöttem. Ezt még kétszer ejtettem meg, telefonon fürkésztem az utat, hány km lehet még ebből a durva emelkedőből. Végül órám szerint (illetve az útburkolaton látható jelek szerint is) 10 km-re volt a vége az emelkedőnek, ahol egy pihenőhely várt, de én továbbhaladtam. Az út szélén álló motorosok - akik felfelé nagy sebességgel hagytak maguk mögött - kíváncsian szemléltek engem és az alattam lévő furcsa szerkezetet. Vajon mire gondolhattak? Elismerően nézhettek rám, vagy szánakozva, hogyan lehettem ilyen idióta, hogy egy egyszerű mopeddel nekivágtam egy ilyen emelkedőnek, főleg Magyarországról? Sosem tudom meg.
A helyzet állása hazaindulás előtt
Egy ideig vízszintesen haladt tovább az út, majd egy viadukton áthaladva lejteni kezdett. Időnként belekarcolt a mutató a 80-ba, majd a domb meredekségétől függően nagyrészt 60-70 km/h között váltakozott a sebességem jó 20 km-en keresztül.
Mivel az út további részén már nem akartam időt vesztegetni a tankolással, ezért megálltam Aiblban egy benzinkúton, hogy megtankoljak. Öt és fél liter körül ment a tankba, gondoltam, ez elég lesz hazáig, no meg még pár napig munkába járni is. :)
Miközben tankoltam, egy 35 körüli bajuszos-szakállas forma vigyorgott a kútoszlop másik oldaláról. A járművéből és narancssárga munkaruhájából ítélve útfelújító lehetett, mert a furgon után egy munkagépet vontatott. Tetszett neki a motorom, kérdezte, hány köbcentis, illetve hány éves. Ő még ilyen motort nem látott arrafelé. Jó utat kívánt, én pedig tovább folytattam az utam Magyarország irányába a 69-es úton. Menet közben időnként elővettem a kabátzsebemből a telefont, fürkésztem, mennyit kell még mennem a 69-esen. Szerencsére legalább 80 km-ig nem kellett semmivel törődnöm, csak a főutat követnem.
Dombos-völgyes, szőlőkertes vidéken vezetett utam, és élveztem a napsütést. Sorra hagytam magam mögött a kisebb falvakat, városokat, míg nem Gamlitzba értem egy útelágazáshoz. Egyértelműnek tűnt a tábla jelölése, úgyhogy jobbra fordultam, Berghausen irányába. Először az tűnt fel, hogy nem látom a 69-es utat jelölő táblát, no de nem foglalkoztam vele, van ilyen. Meredek emelkedőn haladtam felfelé néhány km-t, majd Graßnitzbergbe értem. Még itt sem tűnt fel semmi különös, mert még az út is teljesen jó minőségű volt. Egyszer csak szűkülni kezdett az út, és szőlők között találtam magam, illetve "Staatsgrenze", azaz államhatár feliratba botlottam, jobb oldalon Ausztria, bal oldalon Szlovénia.
Egy kis emlék az útról - segédmotoros belépő a hegyi szakaszra
Mondom, ennek fele sem tréfa, igencsak elhagytam a 69-es utat, nem jobbra, hanem balra kellett volna kanyarodnom. Elő a telefont, majd annak segítségével kerestem a 69-es út felé vezető irányt. Jó minőségű, de szűk aszfalton haladtam lefelé, fogalmam sem volt, merre. A szűk aszfaltút a szlovén határ felé vezető 67-es útba torkollott, amelyen néhány km-t haladva egy bekötőúton át ismét a 69-es útra jutottam. Biztosan elvesztegettem legalább fél órát, no de mindegy, lényeg, hogy jó irányban haladok a magyar határ felé. Weixelbaumig haladtam a 69-es úton, ahol letértem a 66-os irányába. Pár km-t haladva jobbra fordultam Tieschen irányába, ami gyönyörű erdős részen fekszik. Tieschent elhagyva Kapfenstein irányába fordultam, majd láttam, igencsak borulni kezd arra, amerre tartok. Kapfensteint elhagyva jobbnak láttam felvenni az esőruhámat, pedig azt hittem, megúszhatom eső nélkül. Jól tettem, csepegni kezdett az eső, majd abbahagyta. Mahrensdorfnál megint rákezdett, de nem sokáig esett, leginkább az útburkolat volt nedves.Tudtam, hogy már nem vagyok messze a határtól, egyre több magyar rendszámú autó jött velem szemben, illetve ment el mellettem. Azt is láttam, nem lesz már szükség az esőruhára, mert nálunk derülni látszott az ég. Hamarosan elhagytam Heiligenkreuzot, majd 16:00 óra után néhány perccel átléptem az osztrák-magyar határt, és a végtelen hosszúnak tűnő 8-as úton folytattam utam végcélom felé, csak Vasváron álltam meg egy rövid időre.
Napsütésben folytattam az utamat, picivel több, mint 200 km állt még előttem. Egymás után hagytam el a 8-as főút mentén fekvő településeket. Amikor elértem Veszprémet, már tudtam, csak 140 km-t kell megtennem hazáig. Veszprémet elhagyva lassacskán szürkülni kezdett, Székesfehérvárt elérve szinte teljesen besötétedett. Már Veszprémből láttam, Fehérvár környékén feketeség van, de ide megérkezve láttam, hogy szerencsém van, az esőfelhők déli irányba haladnak. Székesfehérváron itt-ott nedves volt az útburkolat, majd ráhajtottam a 7-es útra.
Jó érzés volt tudni, hogy már csak 77 km van hazáig. :) Az M7-es felett elhaladva már láttam, hogy párába hajtok, majdnem olyan volt, mint ősszel a ködös idő. Szerencsére csak néhány km-en keresztül tartott a pára, majd feltűntek Agárd fényei. Gyorsan hagytam magam mögött a 7-es főút mentén fekvő településeket, majd a 6-7-es út közös szakaszán haladva az érdi körforgalomnál ráhajtottam a 6-os útra. Néhány km-t megtéve láttam, az útburkolat még vizes az esőtől, de szerencsémre az eső nem esik, ezt az utat már remélhetőleg megúszom eső nélkül. Beértem Budapestre, majd az esti forgalomban viszonylag gyorsan tettem meg a maradék 25 km-es utat hazáig, 22:30-kor szálltam le a motorról.
Az óra állás a túra után
És akkor következzen az összegzés.
Három nap alatt 1.160 km-t tettem meg kb. 19 liter benzin (literje nagyjából 1 €) felhasználásával. Az első szállás 45 €-ba került, a második 30 €-ba, természetesen mindkét nap reggelivel. Az alpesi út díja 5 € volt, élelmiszerre kb. 15 €-t költöttem úgy, hogy odafelé vittem szendvicseket és innivalót, illetve még maradt némi élelmiszer a táskámban hazaérkezéskor.
Ez összesen 115 € a három napra mindennel együtt.
A Simson ismét tanúbizonyságot tett megbízhatóságáról, kitartásáról. Pontosan ezt vártam tőle. Ám ahogyan közeledek a 100.000 km felé (jelenleg picivel kevesebb, mint 2.000 km választ el tőle), úgy fárad a blokk. Leginkább városban ügyintézésre, munkába járásra, illetve túrázásra használom a Simsont, ami kevésbé megterhelő, mint az ausztriai kemény emelkedők. A két évvel ezelőtti Großglockner túra is igénybe vette a blokkot, egy picit mintha hangosabb lenne, és melegben a gáz visszaengedésekor már enyhén hallatszik a tűgörgő hangja. A mostani túra után ugyanezt tapasztaltam, az eddig halk blokk egy árnyalatnyit hangosodott, de ez még messze van a hangostól. Erőből nem veszített korábbi önmagához képest, továbbra is élénken szedi a lábát, ha kell, illetve a többi S51-es, jóval kevesebbet futott társához képest nagyon jól bírja az emelkedőket.
Közeledik a blokk vége, nagyon kíváncsi vagyok, hol és mikor adja meg magát. Lehet, hogy pár ezer km után, lehet, hogy 10.000 után, de az is lehet, hogy csak további 50.000 km után fekszik ki a blokk, de ez majd kiderül.
Amikor hazafelé jöttem, eldöntöttem magamban, soha többet nem vállalok ilyen hosszú utat ezzel a motorral, mert meglehetősen fárasztó, megerőltető. No de másnap már másképp gondoltam: de igen, újra belevágnék. Az oda- és visszaút unalmas és hosszú, de az ottlét mindent megér. Sajnos ez csak egy nap volt most, jövőre legalább két napot szeretnék kinn tölteni, már ha két napot utazok érte. Ez van, haza kellett jönnöm az itthoni teendők miatt.
Ha minden jól megy, jövőre is Ausztriába szeretnék menni, de még nem körvonalazódott teljesen, hogy hová.
‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.
‹⊗›
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.