Moped blog

Trieszt or die... - mopedekkel!

2016. szeptember 10. - gus

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Amikor Zách Dani és Csikós 2012 októberében felpattant egy 110-es Honda Wave és egy 125-ös Vespa nyergébe, hogy bebizonyítsák, messzire menni nem csak 1000 köbcentis vasakkal lehet, valószínűleg nem gondolták, hogy túrájuk hagyományteremtővé válik. Néhány hete Péter tett egy nagyobb simsonos túrát Ausztriába és Olaszországba, négy babettás gondolt egyet, és Szegedről elugrott a Balkánra, a Budapest-Trieszt távot pedig ezúttal András és Sándor tűzte ki maga elé, de a túrázására ha lehet, még kevésbé alkalmas eszközökkel rugaszkodtak neki a kalandnak: egy Motobécane és egy KTM Sachs Pony 503 GTX mopedre esett a választásuk. Az alábbiakban az ő részletes élménybeszámolójukat olvashatjátok. 

 

⇩ ⇩ ⇩

 

 

A kezdet

A címben egy kis csúsztatás van, mivel a célállomás nem Trieszt volt, hanem Grado, Olaszország, de ez távolságban már elenyésző különbség, valamint nem titkoltan a Totalcar hasonló kezdeményezése adta az ötletet. A cél is hasonló volt: megélni a szabadság élményét és megmutatni, hogy kis költségvetésből is lehet motorozni és élményeket szerezni, nem is akármilyeneket, életre szólókat. 

A történet tavaly kezdődött, amikor rátaláltam a Motobécane - a továbbiakban Béka – mopedre, amilyet már évek óta szerettem volna. Kis alkut követően, de habozás nélkül hoztuk el novemberben Hevesből egyenesen Tomi mesterhez, akinek a felkészítés volt a feladata. Akkor még nem tudtam, hogy vérbeli túragépet vásároltam, ugyanis a márkának ezen a téren nagyon komoly múltja van, elég csak Walter Muma nevét megemlítenem. Persze mi nem készültünk akkora kihívásra, mint ő, de a gép is 44 éves, úgyhogy így talán arányos volt az általunk kitűzött cél.

fedelzeten.JPG

Sándor barátommal a vásárlás közben adódott az ötlet, hogy járjunk a Totalcar nyomában, lépjünk ki a süppedős kényelmi zónánkból. Miután nekem már megvolt a paripám, Sándoron volt a sor, hogy beszerezze a túragépét. Sokat keresgéltünk és szemezgettünk a Motobécane-éhoz hasonló konstrukcióval, a Peugeot 103-assal, végül Szilárd barátunk egy huszáros csapással megoldotta a dilemmát, felajánlva a kétes előéletű, ám általa nagyra tartott KTM Sachs Pony 503 GTX technikát, rövid nevén Póni, mely évtizedek óta porosodott a sufniban. Kicsit kételkedtünk, de a jelképes ár eldöntötte a kérdést. Később kiderült, valóban jó döntés volt. A két moped között legalább 10 év korkülönbség van a Póni javára, valamint hatalmas tervezésbeli szakadék, de a diverzitástól szép a világ ugyebár.

Az ötlet és az indulás között a munka dandárja Tomi mesterre hárult, nekünk csak a tervek dédelgetésére és a pénz elköltésére volt gondunk. Nem kell nagy költségvetésre gondolni, de a motorok felkészítése és a túrafelszerelés megvásárlása azért igényel némi anyagi áldozatot, számmisztika később.

Bevezetőben szokás még köszöneteket nyilvánítani, elsősorban társamnak, Sándornak, akinek hozzám hasonlóan szintén hiányzik két kereke, és aki nélkül nem indultam volna. Azt gondolom, ez kölcsönös. Tominak is hálásak vagyunk, mert a munkája érdeme, hogy műszakilag remek állapotnak örvendenek a mopedek. Valamint hálával tartozunk a kedveseinknek, hogy türelemmel viselték a sok tervezéssel töltött órát és támogatták érzelmileg a tervünket, nem utolsó sorban pedig a sok ismeretlen, ám annál segítőkészebb embernek, akivel utunk során találkoztunk.

1. nap - Aggodalmak

Az első napi etappal kapcsolatosan volt közöttünk egy kis nézeteltérés, ugyanis Sándor inkább a technika kímélését helyezte előnybe, megjegyzem hosszú távon jó célkitűzés és hálás vagyok érte, Ezzel szemben én úgy gondoltam, első nap rángassuk meg rendesen a bajszukat, inkább hazai földön jöjjenek elő az esetleges műszaki gondok. Végül 206 km lett a megtett táv. De menjünk vissza az elejére.

Az indulást Ráckevéről terveztük: csak a 9 órai lórévi komphoz kellett igazodnunk, minden másban menet közben döntöttünk. Az elindulás mindig vegyes érzelmekkel teli, hasonlóan az érkezéshez, csak ilyenkor az izgatottság és kétség érzései kavarognak bennünk. A kompnál megtörtént a búcsú, eddig kísértek el szeretteink. Az első pihenőt a kálózi ivónak álcázott kultúrközpontban ejtettük meg, a kocsmák ezek után vissza-visszatérő díszletei lettek a pihenőknek Magyarország területén. Sándor javaslata szerint óránként, de legalább 30 kilométerenként megálltunk. Figyelembe véve a becsült 25 km/h-s átlagsebességet, ez a két célkitűzés nem fedi pontosan egymást.1.jpg

Túrafelszerelésünk között nem voltak 21. századi eszközök, legalábbis ezeket nem használtuk navigálásra, inkább az égtájakra és a térképre hagyatkoztunk, valamint szükség esetén a helyi közösség segítségére. Így tettünk Kálozban is a kocsmában, ahol végül lenéző pillantásokat követően és az ismétlődő „mé’ nem használod a guglmepet?” kérdőmondat után azért megkaptuk a szükséges segítséget, öreg mopedeken ugyanis előnyben részesítettük a régimódi eszközöket. A tihanyi kompról legurulva ért bennünket az első ijedtség, ekkor vette észre Sándor, hogy a Póni korszerű olajos váltójából a beöntő nyílásnál szivárog az olaj, ugyanis a műanyag kupak és gumigyűrű nem illeszkedett tökéletesen. Itt már kezdtük hantolni a túrát, de utántöltés és a kupak meghúzása után mégis továbbindultunk, kockáztatva a lerobbanást.

Innen Balaton északi partján haladtunk, Révfülöpnél a Béka okozta a következő izgalmat, amikor dadogni kezdett a motor, de azért elvitt az első benzinkútig. Az ok talán a kevés benzin vagy a melegedés lehetett, aznap ugyanis 32⁰C-ban motoroztunk. Szerencsére kiderült, hogy végül a benzin alacsony szintje okozta a megkepetést, ugyanis a Béka tankja annyira rozsdás volt, hála a gondatlan tulajdonosoknak, hogy többszörös átmosás után is sok szennyeződés van benne, ami alacsony üzemanyagszintnél azonnal jelentkezik. Innentől kezdve mindig a Béka adta meg a tankolások ütemét. Miután a Póni és a Béka is jelezte, hogy törődést ugyan igényelnek, de elhivatottak ők is a táv teljesítésében, boldogan motoroztunk bele a naplementébe.

Az éjszaka Zalaapátiban ért bennünket, hát gyorsan megkerestük a helyi kocsmát. Némi hidratálás és a Németország-Olaszország focimeccs után elindultunk az erdő irányába, ahova az első szállásunkat terveztük. Amint kiértünk a faluból, baljós hangok kezdték megtépázni tervünket: a vadászok puskalövéseinél is  aggasztóbb volt a közeledő vihart jelző sok villámlás és dörgés, ami érzéseink szerint legfeljebb csak két kanyarral volt távolabb. Gyorsan visszafordultunk hát a faluban korábban megcsodált buszmegállóba, ami végül tökéletes szállásnak és garázsnak bizonyult. Sándor a földön aludt, hajnalban csikkek között ébredve, én pedig néhány órás kínlódás után a 40 cm széles padon, az eső elvonulását követően inkább kimentem a fűbe aludni.

2a.jpg

2. nap - Hidegfront

Reggel ébredésünket a helyiek megrökönyödése kísérte (eddig valószínűleg nem szembesültek a hajléktalanság társadalmi kérdésével), majd gyorsan összepakoltunk és elindultunk. Az előző napi forrósághoz szokott testünk nagyon kellemetlennek érezte a 18⁰C-os „hideget”, ami erős széllel párosul. Minden ruhát magunkra vettünk, de nagyon örültünk az első pihenőnk helyszínének, a meleg kocsmának és a kávénak. Újabb didergős szakasz után elfogyasztottuk reggelinket az erdőben egy farakás tövében.

Zala dombos vidéke Toszkánát juttatta eszembe, nagyon élvezetes ilyen tempóval gyönyörködni a tájban. A következő pihenő a Country Club Abbáziában volt, ez az utolsó Magyarországi pihenő. Itt a hontalan buszmegállóban alvással szemben megcsapott az élet jóléti véglete. A sisak alatt nagy mosollyal az arcunkon gurultunk át a határon, úgy éreztük, az első csatát megnyertük, és már bizakodva húztuk a gázt. Csodálatos utak következtek, mint később kiderült, a motorok szempontjából ez volt a legnehezebb szakasz: a 14%-os emelkedőkért viszont kárpótoltak a nagyon jó minőségű utak és az idilli táj, ez jellemzi a Muravidéket. Ezen a napon is belehúztunk, 175 km motorozás után találtuk rá Slovenska Bistrica után egy nekünk tetsző erdei szállásra. Ma függőágy lesz a menü, vannak még az étlapon finom szállások, csak ne essen az eső.

img_4395.JPG

3. nap - A kalandos nap és a Laško

Cudar éjszakánk volt, fáztunk. Sikerült az utunk leghidegebb éjszakáján erdőben aludnunk, ám az alvás pihentető része inkább a melengető reggeli napsugarakban történt, borítékolva volt a késői kelés. Sebaj, eddig jól haladtunk, gyorsan felkötöttük a nyúlcipőt és irány nyugat. Vojnikban, az első pihenő alkalmával láttuk az első rendőrt, akit inkább a kocsmáros lány foglalkoztatta, semmint a csend őrzése, bár szerintem nagyon jó a közbiztonság Szlovéniában. Ljubljanához közeledve sikerült felhajtanunk a városba vezető autópályára, majd pár kilométer után eszmélve elkezdtük a menekülő útvonalat keresni. Ez is megvolt, pipa. A benzinkúton egy kedves hölgy elmagyarázta, hogy csak bringaúton vagy autópályán tudunk eljutni a városba, de járműveinkkel inkább az előbbit javasolja. Elindultunk hát, de szembesültünk vele, hogy itt sem egyértelmű az eurómilliókból épült kerékpárút nyomvonala, szerencsére segítségünkre sietett egy munkából hazafelé tekerő hölgy, mint később megtudtuk Katusa, aki bevezetett a fővárosi bringautak rejtelmeibe, hálás köszönet neki ezért.

3.JPG

Ezek után már aránylag egyszerűen szeltük át a fővárost, persze úgy könnyű, ha lépten-nyomon pödört bajszos védőszentek igazítanak útba. Történt ugyanis, hogy útbaigazítást kértünk egy pödört bajszos szimpatikus gyalogos fiatalembertől, majd érzésre aránylag nagy távot megtéve a célegyenes előtti utolsó kereszteződésben ott termett mellettünk, igazolva hogy jó irányba haladunk. Biztosan van egyszerű és hétköznapi magyarázat arra, hogy került megint oda, de a védőangyal azért mégiscsak romantikusabb magyarázat, nem?

Vrhnikában a szokásos diszkontáruházban megvásároltuk a következő két étkezésre valót, ennél több nem fért volna a csomagokba, majd szálláskeresési szándékkal útnak indultunk az ismeretlen felé. Logatec előtt hatalmas felirat hirdette, hogy az útról letérve pár kilométert meleg szívvel fogadják a motoron elcsigázott utast. Büszkén sorolva magunkat ebbe a kasztba és engedve a marketing bűvöletének, úgy döntöttünk, aznap este végre ágyban alszunk, és tisztálkodni is fogunk. Szerintem ránk fért, bár minket nem zavart. A főútról letérve mopedes mércével egy nagyon meredek és kanyargós úton kellett oda feljutnunk, “LET’S RACE” felkiáltással nekiestünk, mint ahogy a tót szokott, kihasználva a hibrid hajtásban rejlő lehetőségeket, gázt koppanásig húztuk, mellé pedig legalább 250-nel tekertünk. Rendesen el is fáradtunk, de ezt az élményt még sokszor megismételtük utunk során, Sándort majdnem mindig hagytam nyerni. A dombtetőre felérve a tulajdonos nagyon kedvesen és laza hangulatban fogadott, az okmányok ellenőrzését mellőzve adott nekünk egy minden igényt kielégítő alpesi tájra néző szobát. Párbeszéd:

- Szoba van?

- Van.

- Sör van?

- Pszzzt - és már előttünk is volt két frisset szisszentett Laško.

Imádom, mikor ennyire értjük egymást, bátran ajánlom mindenkinek a helyet és a helyiek vendégszeretetét.

A napi táv 141 km volt, és kezdtük egyre jobban élvezni a dolgot.

4. nap - Benvenuto in Italia

Mivel az első napot jól meghúztuk, így minden nappal csökkenteni tudtuk a napi távot, több időt szánva a bámészkodásra és az élet élvezésére. Továbbá így egy nappal a tervezett előtt elérjük Olaszországot, na de ne rohanjunk a dolgok elébe.

kukoricasban.JPG

A szállásunkon bőséges reggelit kaptunk, fapados utazásunkhoz nem illőt, szégyenkezve gyorsan el is tüntettük, nyoma se legyen. Sietni okunk nem volt, Trieszttől csupán 75 km választott el bennünket, ami még ezekkel a csettegőkkel sem neveztető távolságnak. Magabiztosságunk minden megtett méterrel nő, mint a tömött liba mája a kukoricától. Az volt a terv, hogy este már a tenger hullámzása ringat majd bennünket álomba - de addig még sok élmény várt ránk. A kis táv ellenére élménydús nap elé néztünk, kezdve a Logatec utáni szerpentinnel, folytatva a planinai várral. Igazi motoros paradicsom ez, teletűzdelve a motorosokat különféle veszélyekre figyelmeztető táblákkal. A sok sportmotorost elnézve, akik hozzánk képest egy másik dimenzióban motoroztak, ezt meg is értem. Sándor szerint, ha az anyukájuk tudná, hogyan közlekednek, nem úsznák meg szárazon.

img_4455.JPG

Postojnában kávézás és beszélgetés szlovénul egy helyi motorossal, mármint ő szlovénul, mi minden más nyelven. Hárman összesen beszéltünk vagy öt nyelvet, de ő ebből csak a szlovént ismerte. Korábban is találkoztunk az utunk során sok szimpatizánssal, de nem tudom eldönteni, mikor mi váltotta ki belőlük a lelkesedést. Néha talán a sajnálat, hogy ezek a retardáltak világgá mentek ezekkel a lassú és büdös őskövületekkel, máskor pedig a saját életükből elszalasztott kalandok iránti sóvárgás, de ezeken kívül még ezer egyéb oka lehet egy-egy odavetett mosolynak. Lényeg, hogy ránk senki nem vicsorított. Mosolyt csaltunk az emberek arcára, ez már önmagában megérte.

Közeledünk az olasz határhoz, előtte már csak egy célkitűzésünk volt: megnézni a lipicai ménest. Intermezzóként Posztojna és a Lipica közé egy disznófarm mellet beiktattunk egy láncfeszítéssel egybekötött ebédet. Hiába, élni tudni kell! Miközben Lipicán a ménest fotóztuk, Sándor polifoamját erősen megkívánta egy kanca, de sikerült szép szóval lebeszélnünk róla, majd egy kis alapjárat-állítás a Békán, és búcsút intettünk a szeretett Szlovéniának. Már a határ közelében érezhető volt, hogy változik a közlekedési dinamika, a bárgyú szlovén jóindulatot olasz pezsgés kezdte felváltani. Megjegyzem, bár a két „stílus” merőben különbözik, veszélynek forrása egyik sem volt, szemben a kasztok Magyarországon tapasztalt egymásnak feszülésével. Ennek egyszerű oka szerintem az elfogadás, az egymásra odafigyelés és a felsőbbrendűség érzetének hiánya. Itt nem éreztük, hogy a mopedekkel a tápláléklánc alját képeznénk, annak ellenére, hogy iszonyatos tempóban kerülgettek bennünket Triesztben minden irányból. Az egész olyan flow-érzés volt, egy pillanatig sem éreztük magunkat veszélyben.

4.jpg

Igen, ez már Trieszt forgataga, nagyon felcsigázott hangulatban motoroztunk le a kikötőbe, motorosok, robogósok integettek, egy vespás ragazzo meg is kérdezte, szükségünk van-e segítségre, majd a kikötőben egy olasz pár fotózásra kért engedélyt. Hát persze, hogy büszkén megadtuk, örömittasak voltunk a majdnem célba érkezéstől, elterültünk egy stégen. Az éhségünk és a mehetnékünk vetett véget a naplementében való lubickolásnak, elindultunk hát a főtér felé. Természetesen a mopedek nyergében ülve áthajtottunk a sétálóutcán, kemény és törvényen kívüli motorosok vagyunk, még ha nem is kereskedünk fegyverekkel, mint Sam Crow.

Élveztük a forgatagban töltött minden percet, végig a part mellet motoroztunk, Miramar és egyéb látványos helyszínek mellett, amíg Sestinában meg nem szólított bennünket egy kellemes pizzéria. Beültünk hát, bízva abban, hogy jól választottunk, de ezt hamar megerősítette a gyors kiszolgálás és a sok várakozó, akik elvitelre kértek pizzát. A rövid távolság ellenére fáradtak voltunk, ezen a napon végül 107 km-t tettünk meg, és mindezt nagyobb forgalomban, mint a korábbi szakaszokon, ezért vacsora után szállást kerestünk. Nem kellett sokáig a nyeregben ülni, gyakorlatilag a ristorante után volt egy lehajtó a kikötőbe, ami éppen megfelelőnek tűnt éjszakára. A kikötő egy eldugott vadkempingezésre teremtett zugát már elfoglalták a nálunk nagyobb helyismerettel és csövezési tapasztalattal rendelkező cseh srácok, akik elmondásuk szerint minden évben lejönnek ide stoppal sátorozni és dolce vitázni. Maradt nekünk a part egy nyüzsgőbb része, nem volt nagy tömeg, de az valahogy nem akart takarodót fújni, így csak éjfél után kerültünk a kavicságyba.

img_4417.JPG

Elalváskor eszembe jutott egy aznapi érdekes jelenet, ami bizonyítja, hogy az átlagsebesség fontosabb a magas végsebességnél. Történt ugyanis, hogy Logatec előtt megelőzött bennünket egy nagy csapat sportmotoros, majd néhány kilométert követően megfogta őket egy útépítés, melyet mi laza mozdulattal kikerültünk a kerékpárúton, akadálytalanul tovahaladva a megszokott tempónkban. Beletelt még 2-3 kilométerbe, amíg újra megpillantottuk a rajt a tükörben, de akkor már megelőzni nem tudtak bennünket, mert letértünk Planina felé. Elmondhatjuk magunkról, hogy sportmotorokat aláztunk mopedekkel!

5. nap - A valódi cél

Ez a nap ajándék, előzetes elképzeléseink szerint csak este kellett volna Gradóba érnünk, úgyhogy egy nap előnyben voltunk. Korán kényszerültünk ébredni, mivel mozgolódni kezdtek a kukásautók, ezért még álmosan és behunyt szemmel is tudtam, ez már Olaszország. Sebaj, az öbölben csodálatos volt a napfelkelte, viszont egy vendéglátóhely sem volt még nyitva, melyben a hidegindító forró caffét megkaphattuk volna. Gyors és már rutinos pakolás után irány Grado. Duinóban befutottunk egy kávézóba, a barista úgy pörgött, mintha terrier vér csordogálna ereiben, megjegyzem, szükség is volt rá. Isteni kávét kaptunk, mellé omlós csokis sfogliatit, öröm és boldogság. Sajnos a Duinói várat zárva találtunk, a Castello Miramarhoz későn, ide pedig túl korán érkeztünk. A várfal tövében találtunk két lányt, akik még az igazak álmát aludták, jó érzés volt csavargókkal találkozni.

5.JPG

Gradóig már meg sem álltunk, határtalan boldogság közepette motoroztunk be az üdülővárosba. Megcsináltuk, jöhet bármi, ezt már senki nem veszi el tőlünk. Itt várt ránk egy jó kis apartman, amit a kedvesem foglalt otthonról, ezt gyorsan elfoglaltuk, majd a homokos partot is. Az utazási irodában, ahol a kulcs várt ránk, hitetlenkedve nézték a járműveinket, gyorsan engedélyt is kértek egy fényképhez, reklámarcok lettünk.

Igazán élveztük az életet, lubickoltunk a sikerünkben, ettünk tintahalat a kikötőben tölcsérből, városnéző motoroztunk, a belvárosban Aperol Spritz hűsítőt ittunk, s teljes nyugalomban nézegettük, a helyiek hogyan élik a hétköznapi estéket, mivel tudtuk, hogy két nap édes élet és pihenés vár ránk, mielőtt újra felnyergelünk. Azért ezen a napon is összejött 56 km.

6. nap – Megint aggódás

Két nap elvonás után újra motorozhattunk. Feszülten indult a nap, de nem a hegyek vonulatai között gyülekező felhők miatt, inkább magánéleti probléma árnyékolta be a napunk jó részét. Szerencsére az eső mindig egy lépéssel előttünk járt, újra bebizonyosodott, hogy kis sebességgel is lehet élvezni a motorozást, valamint délutánra a gondolataimat terhelő fellegek is eloszoltak.  Elkényelmesedett testünknek ismét kényelmes motoros szállást terveztük, a már megszokott Laško kíséretében. Mivel szombat volt, teltház lett, német motorosok utánfutón hozták le chopperjeiket, bőrtáskákkal meg sok csüngő bőrhínárral, megértem, nem minden motor alkalmas hosszú távok megtételére. Mi azért  ezen a napon is megtettünk 124 kilométert erre alkalmas mopedekkel.

7. nap – Wellness

Aránylag korán keltünk és pattantunk fel mopedjeinkre, át akartunk érni a szlovén fővároson, még mielőtt megnő a forgalom. Ez nem lett volna egyébként sem nehéz feladat, mivel vasárnap volt, de azért nekünk sikerült. Egy huzamban motoroztunk keresztül Ljublianán, és most nem is használtuk az autópályát. A főváros után egy Domzale nevű kisvárosban engedtünk szükségleteinknek, mi és a mopedek is, még az Instára is tudtunk képeket tölteni. Csak egészség legyen és wifi. Szép kanyarokkal és emelkedőkkel tűzdelt szakasz után Trojanjeben megettük életünk legméretesebb fánkját. Rengeteg embert vonzott ez a hely, biztos messzi földön híres ez a fánk.

8.JPG

Ezt követően egy unalmasabb szakasz következett, el is álmosodtunk, olyannyira, hogy Vojnicban ledőltünk egy szanatórium kertjében, el is aludtunk, amíg egy félnótás, aki pizsamában készült átmenni a szomszédos benzinkútra, fel nem ébresztett bennünket. Pragerskóban hozzánk csapódott a helyi motoros banda ifjúsági tagozatának csapata, sorompónál állva mustrálták a motorjainkat, majd a streetfighter motoron érkezett elnöküket, aki lazán strandpapucsban motorozott az 1000 cmᶟ gépen. Egy példaképnek tudnia kell veszélyesen élni. Innen már csak egy nagyon rövid etap várt ránk a Ptuj termál kempingig, ahol a sátorhelyhez belépő is járt a fürdőbe is. Áztatás, csúszdázás és szauna volt az előétele a fűben elfogyasztott vacsorának és Laškónak, csak hogy ne feledjük, ez még Szlovénia. A korai kelésnek az eredménye egy 172 km-es táv lett.

8. nap - Kánikula

Ismét a gyilkos Muravidéki dombok vártak ránk, a már szokásos reggeli tankolás és étkezés után. Kikanyarodva a benzinkútról a körforgalom közepén egy oszlopra száműzve egy szépen felújított Puch keltette fel a figyelmünket, mint később megtudtuk, tágabb értelemben Ptuj volt Johann Puch szülővárosa, de valójában Sakusakban látott napvilágot. Aki szeretné lexikális tudását bővíteni, itt olvashat róla. 

Letudva a motoroknak nehéz szakaszt, Ljutomer csinos főterén kávéztunk, miközben pihentek a jószágok. Ezen a szakaszon már megéltük utazásunk leghidegebb napját, hát most visszafelé megélhettük a legmelegebbet is. Átérve a határon nem bírtunk ellenállni a Hotel Abbázia éttermének és árnyékának, mielőtt bemotorozunk a zalai dombok közé a déli napsütésben. Kegyetlen meleg volt, itt éreztük először, hogy jó lenne a nagyobb tempóval járó hűsítő szél. Unalmas és fárasztó szakasz volt, pedig nagyon változatos errefelé a táj. Úgy terveztük Fónyódig motorozunk, de a Béka közbeszólt, Balatonfenyvesen leállt. Orromat lógatva toltam egy biztonságos helyre, közben azzal vigasztaltam magamat, hogy így is szép teljesítmény, hogy idáig hibamentesen hurcolt a hátán.

hoseg.JPG

Szerencsére Sándor nem egy ijedős fajta, ha motorszerelésről van szó, nem véletlenül lett az expedíció része, ha eddig nem derült volna ki, hogy mennyire számító vagyok. Gyertya ki, persze kormos, mint egy abáló üst feneke, új gyertya be, és a Béka pöfög tovább. Hurrá, örülünk, de véletlenek nincsenek, innen már nem megyünk sehova, amúgy is kezdtem már nyűgös lenni, mert a mai 182 km nehezebb volt, mint az eddigiek. Irány a fenyvesi strand, büfé nyitva. Amíg Sándor megbeszélte Tomi mesterrel, mit kell tenni, ha mégis állítani kell a Béka gyújtásán, beszereztem a napi sört. Igazán kedves kiszolgálásban volt részem, ráadásul üvegkorsóban kaptuk a nedűt, hát igen, az úriember csavargás közben sem vaddisznó. Sörözés hatására közeledni próbáltam egy partra vetett hattyúhoz, de kis híján ellátta a bajomat, jobbnak láttam távozni. Ilyen gyors lenne az evolúció? A 90-es évek legendás hattyúvadászai beépültek volna a genetikai állományba? Sötétedés és a strandolók távozása után egy kis meztelenkedés a Balatonban, majd alvás a bivakban.

9. nap - Balatoni nyár

Hajnalban keltünk, nehogy meglepjenek bennünket a korai strandolók. A Béka motorja hibátlanul jár, eltökélte, hogy hazavisz, a mai lesz az utolsó szakasz. Siófokon tankolunk és pihenünk, a reggelit jobb reményében elodázzuk, ugyanis a következő tervezett pihenőt egy barátunk nyaralójában, a Szöllősi-villában kívánjuk eltölteni. Vegyes örömmel fogadnak, a korai kelés fogalmában vannak különbségek, de oldott hangulatban osztjuk meg élményeinket Tamással, cserébe megosztja velünk a hűs izlandi kalandjaikat, miközben bájos felesége, Rita reggelit készít nekünk. Hosszú és kellemes pihenő után, megköszönve a szívesen vett háborgatást, Tamás útmutatásai alapján indulunk tovább. Időnk rengeteg, megállhatunk minden faluban a kulturális intézményben, így is tettünk Polgárdiban, Soponyán és Sárosdon. Utóbbiban kijött a kocsma apraja és nagyja megcsodálni a mopedeket, egy kedves kollega el is kezdte ecsetelni, hogy van egy Schwalbéja, ami nagyon régi, de csak rá kell néznie, és már jár is a motor. Szívesen maradtuk volna még a hozzáértő és kedves társaságban, de elindultunk, és hamar azon vettük észre magunkat, hogy a kompnál vagyunk, és lassan véget ér az utazásunk. Ahogy vártunk a kompra, szomorúsággal vegyes öröm uralkodott a hangulatunkon: a sok kétkedés ellenére megcsináltuk.

balatoni_nyar.JPG

Fáradtak vagyunk, a nap során megtett 162 kilométer és a korábbi napok miatt, de szerintem bármikor újra nekivágnánk, mértéktelen szabadságot tudtunk megélni ezekben a napokban. Csak ismételni tudnám, amit a bevezetőben már leírtam, aki kíváncsi és kalandvágyó, járjon utána maga. Ahogyan mi megcsináltuk, másnak is sikerülni fog, idén sem mi voltunk az egyetlenek.

Kicsit olyan vagyok, mint Colombo, de ezt még le kell írnom. Igazságtalanul a Póniról nem esett szó, bár szerintem ennek Sándor csak örülni tud, hát szeretném megdicsérni a kis igáslovat, hibátlanul és megingás nélkül teljesítette a távot. Megbízhatóság szempontjából a Béka is jól teljesített, hiszen hazahozott, de mindig ő jelezte, hogy igényel egy kis lustálkodást és törődést, mint egy francia örömlány, a Póni viszont olyan volt, mint egy szorgalmas, erős testalkatú alpesi menyecske, aki tudja, mi a feladata ebben a világban, és azt zokszó nélkül végre is hajtja. Néha azért odaver a férfiembernek, így tett Sándor ülepével is a nyereg, jól feltörve azt.

 

Σ Σ Σ

 

A túra számokban:

megtett táv: 1325 km

tankolások száma: 12

a két motor által összesen elégetett üzemanyag: 67 l 

kenésért felelős olajmennyiség: számolja ki, aki kíváncsi 1:40-as keverékkel

műszaki kihívások: 1 izzócsere, 2 láncfeszítés, 2 alapjárat-állítás, 1 gyertyacsere, 1 szíjhajtás burkolategyengetés

költségvetés: kb. 200.000 HUF 2 főre (a motorok felkészítése és a felszerelés nélkül)

sör: nem számoltuk, de több, mint ahányszor a sör szó szerepel a beszámolóban

konzervek: minden napra legalább 1

szúnyogcsípés: kérdezzétek Sándort

élmények és petit perception-ok: megszámlálhatatlan

aggódás: 3

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr8611673964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

poteka 2016.09.10. 10:35:07

Jól látom, hogy volt a mopedeken valamiféle rendszám? Ez igazi volt vagy az import után maradt rajta? Szlovénia hogy áll a rendszám nélküli magyarországi mopedekhez? És az olaszok? Jó lenne itt a blogon összegyűjteni, hogy mely irányokban mire számíthat az itthon törvényesen rendszám nélkül közlekedő motoros. Mi Rigákkal voltunk 800 km-es túrán Ausztriában (volt is beszámoló itt a blogon), ott vagy pecsétes papír a közlekedési minisztériumtól, illetve paragrafus is, ami alapján legálisan lehet ott közlekedni. Szlovákiában is voltunk többször, ott nem tudjuk, mi a hivatalos álláspont, de nem foglalkoztak velünk a rendőrök. Zách Dani pedig utánajárt, Horvátországban és Szerbiába nem engedik be rendszám nélkül a magyar mopedeket. Valakinek van még tapasztalat környező országokkal?

dreamhotep 2016.09.10. 11:04:11

gratulálok srácok. olvasni is élvezetes volt, hát még átélni - gondolom

alprazolam 2016.09.10. 12:04:47

Gratulálok srácok, én a szomszéd faluig nem mertem volna elindulni.

BLaci86 2016.09.10. 13:22:25

Helló! Ahogy látom azok német kismotor rendszámok lehetnek...

Bxx 2016.09.10. 19:50:19

Gratula srácok a túrához! :)
Kell hozzá elhatározás és legalább két hiányzó kerék, mert normális ember nem indul mopeddel ilyen hosszú útnak.
Én Ausztriát és Olaszországot jártam meg széria Simsonnal. A táv 150 km-rel kevesebb valamint 6 nappal és mopedenként majdnem fele annyi benzinnel. No de ne vegyétek ezt kötekedésnek, más volt a cél, valamint a feltételek is! :) Gratula még egyszer! :)

A cikket olvasva sok helyen azonos érzéseim voltak, ugyanazokat éreztem, mint Ti. Igaz, könnyű dolgom volt, mivel én mindkét éjszaka párnák között aludtam, nem csöveztem. Éppen ezért a túrátok sokkal jobb volt.
Pont ez a jó a túrákban, megtehetném luxus körülmények között is, saját, felső kategóriás autóval még nagyobb kényelemben, de így a tuti, a legjobb, de ezt Ti is nagyon szépen megfogalmaztátok a cikk elején.
Mopedekkel nagyon kevesen próbálkoznak, leginkább senki. De amikor kiér az ember a célországba, a csodálkozó tekintetek, elismerések és fotók mindenért kárpótolnak. :)
A költségvetést 9 napra sikerült nagyon olcsón megoldani. :)

khmizé 2016.09.10. 21:27:59

Gratula! Ismét kénytelen vagyok leírni, hogy mennyire tetszik a blog. Sőt, egyre jobban tetszik! Csak így tovább!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.11. 06:31:04

@dreamhotep: hat olvasni jo volt ketsegtelen, dehogy atelni nem akarnam az tuti
9 napig ulni egy mopeden, hogy eljussak oda, hogy visszaindulhassak?
mer' mas nem nagyon tortent
mondjuk kinek mi a hobbyja...

csalezlopez 2016.09.11. 13:14:25

Hali bár amit irok nem moped de ugyanezt nem probállnátok ki a BFB 01 2T Nevü "géppel"? Nekem ugyanis van 1 de ilyenre nem probáltam még ki ha megtennétek örülnék

Gery87 2016.09.11. 14:37:12

Biztos jó volt, de nekem ez a 25 Km/h átlag sebesség túl lassú...a mopedek kora is sok baj forrása lehet...kihívásnak jó persze csak nem 9 napig:)

Csikós Zsolt 2016.09.11. 21:54:40

Fiúk, annyira élveztem, hogy holnap indulnék én is egy ilyenre. Jók a mocik, jó volt a túra, jó a szöveg és isteniek a képek is. Ez a túra pontosan úgy megmarad majd, mintha egy 1000-es sportgéppel nyomtátok volna oda-vissza a Tre Sassi és a Falzarego között ötvenszer.

De lehet, hogy jobban.

szeri13 2016.09.12. 09:23:02

gugli mapszon nem csatolnal egy terkepet hozza, merre mentetek?

Gery87 2016.09.12. 10:57:03

@szeri13:

direkt gugli és gps nélkül nyomták, erre te ezt kéred tőlük...cöcöcö:)

gus 2016.09.21. 02:58:38

@khmizé: A vendégszerzők nevében is köszönöm!

Manac ;-) 2016.10.26. 21:43:39

Hahó!

Csatlakozom az előttem szólókhoz, gratulálok a túrához.

VISZONT; Poteka kérdésére (rendszámnak látszó tárgyak a motor hátulján) adandó válaszok engem is érdekelnének, mert pont ebben a régióban spekulálok magam is, csak 50cc-s robogóval.

gus 2016.10.27. 14:31:23

@Manac ;-): Nekem ezzel kapcsolatban a következő az álláspontom.
1. Szerintem ha nem kell egy motorra rendszámot tenni, akkor jobb nem tenni a rendszám helyére dekorációs céllal semmit, mert fölöslegesen bonyolítja a dolgokat. Esetleg megállíthat miatta a rendőr, mert azt hiszi, hogy valami külföldi rendszámköteles motorral van dolga, és ezekre egy időben nagyon rászálltak.
De!
2. Nem gondolom, hogy szabálytalan lenne nem rendszámköteles motorra dekorációs célra rendszámot tenni, hiszen ha nem kell rá rendszám, akkor amit feltették helyette, logikusan csak dísz lehet, azt meg nem büntetik. Olyan ez, mintha egy nyugdíjas, aki már ingyen utazhat a BKV-n, az ellenőrnek felmutatna egy diákbérletet. Nyilván fura lesz az ellenőrnek, hogy miért van nála a diákbérlet, de mivel neki egyáltalán nem kell bérletet vennie, ezért tovább fogják engedni.