Moped blog


Felújítom, mert megérdemli - még egyszer a majd' 60 éves Puch MS 50 V-ről

Ezúttal a tulajdonos tollából

2017. szeptember 30. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

 

Néhány hete hírt adtunk egy majd' 60 éves Puch mopedről, amit Esztergomban próbáltam ki, és nem is annyira meglepődve tapasztaltam, hogy akár mindennapos közlekedésre is alkalmas lenne. Bertalannak az a terve, hogy lehetőleg minél több gyári alkatrész felhasználásával szépen felújítja a kismotort. De szóljon most ő a tervekről.

 

⇩ ⇩ ⇩

 

Egészen véletlenül egy ismerősöm ismerősének az ismerőse révén bukkantam rá egy 1960-as évjáratú Puch MS50V mopedre. Egy idős hölgy garázsában állt jó ideje elfelejtve. Pár éve két unokája bíbelődött az öreg motorral, így szigszalag és drótkötegek tömkelege miatt könnyes szemmel toltam hazáig. Miután megszabadítottam a mérhetetlen mennyiségű kötözőanyagtól, tákolt kis dobozoktól, amik tele voltak fölösleges sárga-zöld földelés kábelekkel, kezdett egész szép lenni a kis Puch. A névtáblája rajta minden információval megvolt, de különös, hogy pont a gyártási évet nem írták rá. A vázszám szépen olvasható, és szerencsére megegyezik a blokkszámmal. A kis kényszerléghűtéses blokk sem tűnt rossz állapotúnak, számomra érthetetlenül azonban ezen is rengeteg fölösleges szigszalag volt.

Tovább

Puch MS50V (1963/64) - Kár volna odaadni az enyészetnek

2017. augusztus 04. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Mivel motoros és mopedes karrieremet is Puchhal kezdtem, kimondottan felcsigázott a lehetőség, hogy Bertalan középkorú (mármint egy középkorú emberrel egyidős) Puch MS50V típusú mopedjét kipróbáljam. Azért a dolog igényelt némi előzetes logisztikát, mert 1. a motor Esztergomban van, és 2. arra se nagyon van mostanában időm, hogy papucsban a kisboltig lecsosszanjak. Úgyhogy magamat is kész helyzet elé állítandó írtam gyorsan Mártonnak, hogy ismételjük meg a tavalyi XBR-es kiruccanásunkat Esztergom és Párkány felé, mert meg kéne néznem egy ritka madarat, meg az elmúlt évek során jól bejáratott párkányi menümre, a knédlis-pároltkáposztás tarjára is ki voltam már éhezve nagyon. img_5130.JPG

A képen valószínűleg nem jön át, de tikkasztó nap volt

Némi kerülővel közelítettük meg Esztergomot, mert a Csobánkától Esztergomig vezető szakaszt mindketten nagyon szeretjük, de azért bő egy óra alatt így is megérkeztünk a célhoz. Bertalannal az Esztergom-kertvárosi tófürdőnél találkoztunk, jó lett volna egyet csobbanni, de sajnos olyan feszített volt a menetrendünk, hogy a szaharai napsütésben is próbáltunk a motorra fókuszálni.

A sorszáma alapján 1963-ban vagy 1964-ben gyártott kis Puch két hónappal ezelőtt került Bertalanhoz, addig egy garázsban aludta téli álmát, várva, hogy új tulajdonosa jutányos áron megvásárolja, és felújítási alappá nyilvánítsa. A terv ugyanis a motor teljes szét- és összelegózása, vagyis tulajdonképpen teljes felújítása. Bár a motoron szinte minden eredeti, de az már első ránézésre is látszik, hogy a Simson-kapcsolóktól érzékeny búcsút kell majd venni, és a kis Puch még egy originál hátsó lámpával is adós az emberiségnek.  img_5136.JPG

Pofás darab

Ahogyan a teljes újrafestést és -matricázást sem lehet majd megúszni, mert az elmúlt fél évszázad során valaki mókusszőrecsettel és garantáltan alsópolcos fekete festékkel próbálta meg a váz harci sebeit korlátozott sikerrel begyógyítani. De mivel a motort 1954 és 1982 között majd' 30 évig gyártották, külföldi webshopokból sok mindent be lehet még hozzá szerezni.

Az olvasók valószínűleg tudják, hogy az én motorparkom átlagéletkora is 30 év fölött jár, de azért egy közel 50 éves motor még ebből a perspektívából nézve is a távoli múlt ködéből előtűnő világítótoronyként mutatja az utat - visszafelé. A legöregebb motor, amit valaha vezettem, emlékeim szerint Lukács Pannóniája volt, és meglepett, hogy egy közel 60 éves motor a városi és elővárosi közlekedésre - persze némi kompromisszummal, de - tökéletesen alkalmas. img_5133.JPG

50-ig azért jók vagyunk

A kis Puch MS50-est kipróbálva hasonló benyomásom volt, persze kicsiben: nem nagyon tudok elképzelni olyan úti célt, aminek mondjuk a 103-asommal neki mernék vágni, de az MS50-essel nem. Persze ergonómiáról csak korlátozottan beszélhetünk - egy kakasülőn gubbasztva kell a bokámnál nem sokkal magasabban lévő kormányt tekergetni -, de rövidebb távokra bátran elindulnék vele. Itt is az általam nem túlságosan szeretett kéziváltóval találkoztam, de az egyes fogozat olyan rövid, hogy a meredek kaptatókat leszámítva az ember nem is nagyon szorul rá.

img_5141_1.JPG Ha úgy hozza a szükség, simán fel lehet kapni

A próbakör során a motor baromira füstölt, de ez egyértelműen a biztonságból adagolt 1:25-ös keverék számlájára írható, hiszen amennyire meg tudom ítélni, a negyed pedálfordulatra víg pöfögésbe kezdő blokk egészséges hangot hallat. Viszont abban a nem várt esetben, ha mégis lerohadnánk vele, akkor akár a hónunk alá is csaphatnánk, az osztrák mérnökök ugyanis a motor tömegközéppontjába egy fogantyút is installáltak, és bár ettől még nem kap kedvet az ember, hogy bevásárlószatyorként lóbálja a motort, de aki próbálta már a kismotorját akárcsak 3-4 lépcsőfok leküzdésé céljából egymaga megemelni, az tudja csak ezt a tervezői gesztust igazán nagyra értékelni.

img_5137.JPG

A próbakört követően visszapattantunk az XBR-ekre, és nem csak elégedetten, de éhesen és szomjasan gurultunk tovább Párkányba, ahol a savanyúkáposztás tarja helyett vaddisznópörkölttel kellett beérnem, de legalább az éves Kofola-bevitelt letudtük, sőt, én még egy levendulás alkoholmentes Zlatý Bažanttal is tetéztem a bajt.

Mivel Bertalannal abban maradtunk, hogy majd szól, ha már látha a felújítás végét, úgyhogy Puch-ügyileg remélhetőleg újabb - rövid - beszámolóval jelentkezünk majd, ha eljön az ideje.

img_5144.JPG

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Trieszt or die... - mopedekkel!

2016. szeptember 10. - gus

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Amikor Zách Dani és Csikós 2012 októberében felpattant egy 110-es Honda Wave és egy 125-ös Vespa nyergébe, hogy bebizonyítsák, messzire menni nem csak 1000 köbcentis vasakkal lehet, valószínűleg nem gondolták, hogy túrájuk hagyományteremtővé válik. Néhány hete Péter tett egy nagyobb simsonos túrát Ausztriába és Olaszországba, négy babettás gondolt egyet, és Szegedről elugrott a Balkánra, a Budapest-Trieszt távot pedig ezúttal András és Sándor tűzte ki maga elé, de a túrázására ha lehet, még kevésbé alkalmas eszközökkel rugaszkodtak neki a kalandnak: egy Motobécane és egy KTM Sachs Pony 503 GTX mopedre esett a választásuk. Az alábbiakban az ő részletes élménybeszámolójukat olvashatjátok. 

 

Tovább

Miért jó néha (vagy gyakran) biciklizni?

2016. március 03. - gus

A nagyvárosi közlekedés ellehetetlenülése tulajdonképpen egy ismert társadalomelméleti paradoxonnal, az úgynevezett 'közlegelők tragédiájával' írható le. A terminus eredetével most nem untatnám az olvasót, a jelenség lényege ennyi: az egyéni szinten racionális cselekvések a társadalom szintjén irracionális következménnyel járhatnak, ami aztán negatívan visszahat az egyénekre és megkeseríti az életüket.

Esetünkben ez most így néz ki: aki a városban gyorsan szeretne közlekedni, az tömegközlekedés helyett autóba ül. Egy ideig el is éri a kívánt hatást, vagyis gyorsabban odaér az úti céljához, viszont azzal párhuzamosan, ahogy egyre többen ülnek autóba, a város elkezd bedugulni. Ilyenkor jön szóba alternatívaként (ismét) a tömegközlekedés, a motor vagy a bicikli. De ha tényleg bedugul a város, akkor már a gyaloglással is előrébb vagyunk.

elysees.jpg

A place de la Concorde-ot a Diadalívvel összekötő Champs-Elysées Párizs egyik legforgalmasabb útja. És a macskakő is veszettül ráz (forrás: http://critikparis.unblog.fr/)

Tovább

A motormánia nem csak férfidolog

Egy szenvedély evolúciója

2016. február 02. - gus

A motorozást csak kívülről szemlélők azt gondolhatják, hogy alapvetően magányos tevékenységről van szó. A helyzet azonban ezzel szemben az, hogy legtöbbünk szereti szenvedélyét másokkal is megosztani. Előfordul, hogy barátokkal, márka- vagy típustársakkal ugrunk el egy hosszabb vagy rövidebb túrára, mások barátnőjüket, menyasszonyukat, feleségüket (barátjukat, vőlegényüket, férjüket) ültetik maguk mögé, és párosan szép az élet jeligére várják a túrajavaslatokat, majd a lehetőségek függvényében nekivágnak a kiválasztott etapnak.

Még nyáron hivatalosan is felkértem a barátnőmet, hogy ha már egyre gyakrabban együtt motorozunk és járkálunk többek között Budapest és a gödi strand között oda-vissza, írjon már egy rövid posztot arról, hogy hogyan kedvelte meg fokozatosan a műfajt. A következőkben arról olvashattok, hogy Mrs. Gus hogyan került mellettem menthetetlenül a motorozás hatása alá. 

felkeres_jo.jpg

Érdekes dolog ez a motorozás.

Azelőtt semmi közöm nem volt hozzá. Vagy inkább azt mondanám, kifejezetten ellenséges volt a viszonyunk, bátyám húsz évvel ezelőtti motorbalesete miatt  a család testületileg utálta a motorokat, és számomra ez volt a természetes állapot.

Mikor Gusszal megismerkedtünk, mesélte nekem, hogy van egy Puch Maxi mopedje. Puch? Maxi? MOPED?? Egyik szót sem értettem. Aztán megláttam, miről van szó, és lesajnálóan legyintettem. “ Ja, csak ez? Azt hittem, valami menőbb.”

img_1196.JPG

"Ja, csak ez?"

Az életünkre a kis piros csoda megléte nem volt különösebb hatással. Az ám, de aztán jött egy zöld csoda, a zöld nyíl névre hallgató Simson S51, aminek velejárója volt az állandó motorszerelési szeánsz a hátsó kertben, nyakig olajos boyfriend olajos ruhában, három órákká duzzadt tizenötpercmúlvajövök felkiáltások és a lakásba sunyin bekúszó motoralkatrészek és szerszámok. Na meg a folyamatos anyázás, hogy “még mindig nem jó, pedig már ezt is, meg azt is, meg amazt is kicseréltük benne, már csak az XYZ alkatrész lehet a hibás”. És a lerobbant motorral együtt járó motortologatás (amiről nem is tudtam, hogy ennyire jó kardió + 16 órára kiüti az embert).

Valljuk be, egy lánynak nem nagyon imponál egy kétütemű, szocreál időket idéző rettenet (elnézést a rajongóktól), nem is voltam hajlandó felülni a Simsonra, mert egyrészt tökgáz, másrészt mert féltem. Aztán hallom, hogy lesz egy harmadik motor is. Hurrá! Hátha valami menőbb! A román határhoz mennek le érte, tuti, hogy állat motor lesz, hisz csak úgy nem mennének ilyen messze. Hazahozzák. Jó-jó, csak! "Van egy kis gebasz, de pikk-pakk megcsináljuk, és nagyon jó lesz…". (Ennek három éve, azért néha működik :)) Ekkor még mindig teljes érdektelenséggel és ellenállással volt jellemezhető a viszonyom a motorokhoz.

simson2.jpg

A rendszeres motortologatás kiváltó oka

Ám eljött a pillanat, amikor megérkezett a fordulatot jelentő jármű, a Honda XBR 500-as. Amikor megláttam, csak körbeszaglásztam, és konstatáltam, hogy nagyon szép. Felülni nem voltam hajlandó. Ha jól emlékszem, Gus fél évig nyüstölt, hogy vesz nekem egy sisakot, hogy motorozzak vele. Szokásos makacsságommal ellenálltam, de egyre halkult a nemértedmeghogyénsohanemfogokfelülniarraaszörnyetegre. Aztán egy szép márciusi napon beadtam a derekam, megvettük a sisakomat, és azóta minden megváltozott. Én szoktam rendszeresen kikönyörögni, hogy ide vagy oda motorral menjünk, bármit képes vagyok kitalálni, hogy az XBR-rel kelljen menni. Sőt! A dolgok odáig fajultak, hogy mikor júliusban lementünk a kis Twingónkkal Sopronba, hogy megvegyük a negyedik gyermeket (közben a Simsontól megváltunk, HÁLA A MAGASSÁGOSNAK), este már ketten mentünk mopedezni a városba, amiről ugyancsak be kell, hogy valljam, hogy elképesztően jó poén (azt leszámítva, hogy hiába nyomtam végig nyélgázzal, csak nem bírtam 60-nál gyorsabban menni, ami halálosan idegesített). [Azért a 60-as tempóért jobb, ha hálát adsz az ősrobbanásnak, alattam 45-öt is alig megy - Gus.]

img_0404.JPG

A Honda XBR 500 jelentette a lélektani fordulópontot

Közben pedig elkezdtem észrevenni magamon a mindenféle furábbnál furább jeleket: ha egyedül mászkálok a városban, megállok motorok mellett nézelődni, lefényképezem és elküldöm őket Gusnak szemrevételezésre; hang alapján állapítom meg, hogy milyen motor közelít; a nyaralásunkat motortéma miatt megváltoztatjuk (lásd a Tomos gyár felkutatására tett félig kudarcos kísérlet Szlovéniában); lelkesedem bizonyos motoros rendezvények iránt; és még sorolhatnám.

A legdurvább az, hogy most már motoros jogsit akarok csinálni, és - egyelőre- csak az tart vissza, hogy elég költséges hobbi lenne, valamint nem tudjuk már hol tárolni a járműarzenált. Lehet, hogy előbb kéne vennünk egy tanyasi házat, aminek a felét garázzsá alakítjuk, hogy elférjen a 2 motor, a 2 moped, a 4 bicikli és az egy szem autónk…, és amit még hozzá vásárolunk, mert meglehetősen biztosra veszem, hogy ez még nem a vége.

 ♠  ♠  ♠

Most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Puch Maxi 70ccm - Kisrobogót eszik reggelire

2016. január 27. - gus

Történt ugye tavaly nyáron, hogy vettem magamnak egy Peugeot 103-as mopedet. Akkor megírtam az első benyomásaimat, azóta már a benyomások kiérlelése is megtörtént, úgyhogy erről is hamarosan beszámolok. Ami a vásárlást illeti, ehhez a manőverhez egészen Sopronig kellett autózni, de nem bántam meg. Igaz, 35 fok volt, mi pedig a barátnőm garantáltan klímamentes Twingójával vágtunk neki a távnak, de azért csak betuszkoltuk hátra a 103-ast, majd mielőtt hazaindultunk volna, még csobbantunk egyet a helyi strandon. Nyáron a téli hideget, télen pedig a nyári kánikulát esik nehezünkre elképzelni, de higgyük el, hogy fél éve még nyár volt, és fél év múlva is az lesz. 

20140525_090546.jpg

Mindezt persze nem csak azért írom, hogy kopjon a ceruza, hanem mert mai tesztünk alanya, egy nem is akármilyen Puch Maxi, szoros összefüggést mutat a 103-asommal, amennyiben nyáron még mindkettőnek Balázs volt a tulaja.

Amikor Balázstól megvettem a Peugeot-t, a garázsban a perifériás látómezőmbe került egy Puch Maxi körvonala. Ugye mivel az első motorom egy Puch Maxi volt (az ominózus napszítta piros Maxi, amivel a mai napig is járok), a szemem eléggé ráállt a formára. A Maxi kiszúrását követően rövid diszkussziót folytattunk a tulajjal, amiből kiderült, hogy sztenderd kinézete ellenére egy meglehetősen spéci, 70 köbcentis, Polini-hengeres Maxiról van szó.image-1.jpg

Gyári állapot

Történt ugyanis, hogy munkába járáshoz Balázs olyan mopedet keresett magának, amihez szükség esetén nem nehéz alkatrészt találni, és éledező barkácshajlamát is kedvére kiélheti rajta. Az osztrák határ közelében lakva rutinos rókaként először az osztrák kínálatot mérte fel a virtuális térben, de a magas árak elrettentették. Ekkor kezdte el a magyar oldalakat is mustrálni: így akadt rá Mosonmagyaróváron egy tök szabvány 50-es, nagyon szép állapotban lévő Maxira, ami éppen új lovasát várta.

A vásárlást követően Balázs a motort gyorsan meg is kínálta két vadi új Michelin Gazelle mopedgumival, a csapágyakat megkente, a tankot kitakarította, a hátsó kontrás féket bovdenesre, a megszakítós gyújtást pedig elektronikusra cserélte, és új lánckerekeket dobott fel a régiek helyére.

20140308_122714.jpg

A 70-es Polini-henger nem okoz csalódást

Üzembiztossá vált tehát a Maxi, de a váltó nélküli jószág az emelkedőket nem igazán szerette, és tuningolásért kiáltott. Első körben jött egy új kipu, de ez nem sokat javított a helyzeten. Aztán érkezett egy 70-es henger, ami szintén nem hozta meg a várt eredményt. Végül egy nagyobb első lánckerék társaságában futott be egy másik, szintén 70-es Polini henger, ami a forgattyúsház felömlőinek felmarásával már érezhető teljesítménytöbbletet hozott.

Volt alkalmam menni a motorral, röviden csak annyit: megy, mint Guttenbergnek a könyvnyomtatás. Jó, ne a BMW S1000RR-t válasszuk referenciapontnak, de azért ha a Maxi az alacsonyabb fordulatszám-tartományon átküzdi magát, érzésre jobban meglódul, mint mondjuk egy Yamaha Jog, ami azt jelenti, hogy 50 és 70 között ajánlatos erősebben kapaszkodni. Hiszen azt még a Black Friday által megittasult vásárló is tudja a Tescóban, hogy csak az a tiéd, amit erősen szorítasz. 

image-2.jpg

A sztenderd Maxi-óra csak 60-ig mér

A blokk alkatrészein persze nyomot hagy a nagyobb teljesítmény: a dugattyút 3000km-enként gyűrűzni kell, 6000-enként pedig egy nagyobb toleranciás túlméretes dugattyút is installálni kell. Ha figyelembe vesszük, hogy kb. 6000 km-enként kell egy kicsit nagyobb toleranciás túlméretes dugattyú, amiből az alapmérettel együtt összesen négy méret (A,B,C,D jelű) létezik, akkor gyors fejszámolás után rájöhetünk, hogy fúrás nélkül nagyjából 24.000km-re van kalibrálva a Polini-henger, feltéve, hogy gyárilag A jelűvel szerelték, mert ugye ez sem biztos. Utánanéztem a neten: szükség esetén a hengert elvileg lehet fúratni és nicasiloztatni, de passz, hogy ez mennyire jelent minőségi végeredményt. (Ha van valakinek ezzel az eljárással tapasztalata, kommentben kéretik megírni.)

20140605_161152.jpg

A gyerekeknek mászóka

A munkába járásra használt Maxi zokszó nélkül teszi a dolgát, átlagban napi 15 kilométert tesz meg, fogyasztása pedig 3-3,5 liter körül alakul. Összességében Balázs nagyon meg van vele elégedve, nagyjából azt kapta, amire szüksége volt: egy végtelenül megbízható, alaphelyzetben fillérekből fenntartható mopedet, amit saját kénye-kedve szerint, a maga ütemében tud csinosítani, tuningolni. Persze a minőségi alkatrészekért időnként fel kell törni a malacperselyt, de összességében így sem beszélhetünk költséges hobbiról, főleg, ha az autópimpeléshez hasonlítjuk.

♠  ♠  ♠

Most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Puch Maxi (1980) - Az első kilométerkő

2016. január 19. - gus

Fura, hogy tulajdonképpen az egész blog ötletét a napszítta piros Puch Maxim, illetve a nyergében töltött jó néhány év tapasztalata inspirálta, mégsem szenteltem még neki egy teljes posztot. Itt-ott mellékszereplőként megjelent egyik vagy másik posztban, de azért ez nem ugyanaz, mintha saját bejegyzést kapott volna. A következőkben ezt a csorbát fogom kiköszörüli.

Egy korábbi posztban már említettem, hogy a motorozásba tulajdonképpen becsukott szemmel ugrottam fejest: egyszer, amikor Devecserben a bolhapiacon jártam, elém fújt a szél egy eladó Puch Maxit, ami nagyon hasonlított ahhoz a példányhoz, amivel az unokatestvérem jóvoltából a friss segédmotoros jogsim megszerzését követően a 90-es évek közepén néhány napig istenkirálycsászárnak érezhettem magam.

img_1156_1.JPG

A devecseri Maxihoz potom 13.000 forintért sikerült hozzájutnom. Jó, hiányzott róla ez-az (nem volt első féke és a gyári Magura-fékkar (!) is törött volt, az egyik pedálja hiányzott stb.), de azt gondoltam, hogy egyrészt ezeket nem lehet nehéz pótolni, másrészt ha szar is az egész úgy, ahogy van, legfeljebb buktam egy kétszemélyes szusizás árát, és majd eszünk helyette zsíros kenyeret. De nem volt szar, sőt, kimondottan jó volt. Vidékről olcsón beszereztem hozzá a szükséges bontott alkatrészeket, és napi használatba vettem. Persze főleg csak Budapesten használtam, de egyszer Ráckevére is elmerészkedtem vele a telekre (ami azóta sajnos már nincs meg), a csomagtartóra pedig felpókoztam egy nagy sporttáskát, amibe 2 napnyi cucc simán belefért. Így még kényelmes is volt a vezetés, mivel a hátamon lévő hátizsákot pont meg tudtam támasztani rajta, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy másfél óra után is felegyenesedett emberként (lásd még: Homo Erectus) tudtam leszállni a motorról.

maxi_rackeve.jpg

Üdvözöljük Ráckevén!

A Maxi nyélgázon is csak 45-öt megy, hátszéllel, kizsírozott szakadékban esetleg 50-et. Mivel nem akartam a Budapest-Ráckeve-Budapest túrán szétgyepálni, inkább 40 körül haladtam, és hogy a lehető legkevésbé képezzek forgalmi akadályt, próbáltam minél többet lakott területen motorozni, vagyis direkt Csepelen vágtam keresztül, amit autóval az ember Ráckeve felé persze rutinosan elkerül. 

A túrát a Maxi jól teljesítette, a 100 kilométerre vetített 3 literes fogyasztás a váltó és variátor nélküli kis jószágtól nem volt vészes, és egy kis részleges kipufogóeldugulást leszámítva műszaki gond sem adódott. (A kipufogó a túra után még többször eldugult, úgyhogy először tettünk néhány elvetélt kísérletet a kitakarítására, kiégetésére, de végül a hangtompító furatait kicsit nagyobbra vettük, amitől még éppen nem túlzottan tolakodó, karakteres hangot is kapott.) Az ülés és a rugózás a keményebb fajtából valók, a teleszkópok úthibákon sem koppannak fel.

Az első felni sosem volt igazán a topon, nem csak hogy korrigálhatatlan 8-as volt benne, de már el is kezdett szétrohadni: konkrétan átlyukadt. Lukács formára kalapált egy kis fémlemezt, amit a felnibe beragasztottunk, de ezt csak időszakos megoldásnak szántuk, amíg nem találok normál felnit hozzá. (Bolti kínait semmi szín alatt nem akartam venni, mert egy 30 éves osztrák felni még így szétrohadva-ragasztva is valszeg tovább bírja.) Aztán találtam.

dsc_0434.JPG

Jó, a CBR sem rossz

Egy idő után az ülőlap teljesen szétrohadt, és leginkább egy ásatáson frissen feltárt bronzkori leletre hasonlított, majd a kilométeróra is rövid úton beadta a kulcsot. Jó, ezek az elemek nyilván már kaptak korábban is hideget-meleget, de tönkremenetelükben a szabad ég alatt töltött 3-4 év is közrejátszhatott. Ülést szereztem Gödöllőről, és egy kilométerórát is találtam Budapesten, ez utóbbival viszont nem volt szerencsém: a bontott cucc legalább olyan szar volt, mint a régi, úgyhogy ezért nem is tudom megmondani, összességében mennyit futott alattam a Maxi, de egy pár ezret biztos belepörgettem.

A megbízhatóságára az elmúlt lassan hét évben sok panaszom nem lehet. Menet közben sosem rohadt le, soha sehol nem hagyott ott - amit az egykori spenótzöld Simsonom nem mondhatott el magáról -, és a javítások közül is legfeljebb csak a pár éve elvégzett szimeringcsere igényelt nagyobb nekifeszülést, de emlékeim szerint ez sem tartott tovább egy óránál.

dsc_0033.JPG

Bronzkori lelet, designed by Puch

Nyáron a Maxit a nagyobb és gyorsabb motorok, illetve az ugyancsak tetülassú, de kényelmesebb rugózású és halkabb Peugeot 103 rendszerint háttérbe szorítja. Most azonban a tél beálltával - és a Honda CB 125 ismételt szétborításával, valamint a Peugeot és az XBR kímélésének szándékával - újfent első számú közlekedőedénnyé tettem meg. Főleg, hogy a már évekkel ezelőtt a vállalhatatlanság szintje alá kopott gyári Semperit gumikat végre sikerült lehajítani róla, és az azóta szintén használtan beszerzett csillogó-villogó Puch felniket immáron vadi új VeeRubberekkel kínálhattam meg. 

img_1155.JPG

Nem is csúszott annyira

A tajvani gumiipar remekeiben tulajdonképpen nem kellett csalódnom. Állítólag kicsit jobban kopnak, mint márkás társaik, de a tapadásuk messze kielégítő. Amikor pár napja a friss hóba kivittem egy kicsit csúszkálni, meg is lepett, hogy mennyire nem csúszik. A gyenge blokk a hátsó kereket még hóban sem pörgeti ki, és fékezéskor is legfeljebb csak akkor csúsznak meg a gumik, ha a próba kedvéért szándékosan baromi ügyetlenül adagolom a fékerőt. 

Ha nagyobb lélegzetvételű kismotoros túrákról van kedvetek olvasni, akkor ajánlom figyelmetekbe itt a blogon a francia Benoît Denieulle többezer kilométeres túrájáról beszámoló interjút, a schwalbés Balatonkerülésről készült vendégposztot vagy a Riga Klub ausztriai túrájáról készített beszélgetést.

Következő posztunkban pedig igazán kimaxoljuk a Maxi-életérzést, de többet most nem árulok el. 

♠  ♠  ♠

 

Ne felejtsd, hogy most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Nem, nem Simson Star ferde tankkal és lábvédővel

Puch DS 50

2015. augusztus 01. - gus

Nem, nem Simson Star ferde tankkal, kis kerekekkel és lábvédővel...

Sanyi múltkori polemikus hangvételű olvasói levelét követően mai mustránk tárgya egy Puch DS 50 lesz (vagyis ha szigorúan nézzük, akkor most már DS 60, de erről majd később), amit István, a tulaj elmondása szerint már sok mindennel összekevertek az utcán, de legritkábban annak nézik, ami valójában, vagyis Puch DS 50-nek.

Ezt azonban az egyszeri járókelőktől és motoros társaktól botorság lenne zokon venni, hiszen ez a típus Magyarországon ritka, mint a fehér holló. És nem csak itthon, de származási helyén, Ausztriában sem jön szembe minden faluban. Azonban ez mit sem változat azon, hogy míg Magyarországon csak gombokért lehetne eladni, nyugati szomszédunknál 1000 euró alatt még egy lefingott darabhoz se lehet hozzájutni, és akkor még ott van, hogy gatyába kell rázni a dolgot, alkatrészeket felhajtani, krómoztatni, fényeztetni.
dsc_0837.JPG

Puch DS 50

Szóval akinek rengeteg pénze és ideje van, nyugodtan fogjon bele a veteránozásba. Vagy ha ezek nincsenek, igyekezzen megszállottsággal kompenzálni. A veteránozást nem nagyon lehet félgőzzel csinálni. Az ember éjjel szerszámokkal és alkatrészekkel álmodik, nappal pedig a buszon vagy villamoson ülve honlapcímeket mormol magában.

Tovább

Már csak Csoki hiányzott

Cruizin' in da city vol 3. (+ a szervezők remek videója az eseményről)

2015. július 16. - gus

Mielőtt bármit is tennétek, nézzétek meg ezt a hangulatos videót. Aztán mindjárt elmondom, mi is ez az egész.

 

Többször próbáltam már győzködni kedves olvasóimat arról, hogy mopedezni mennyire fun dolog. Nem tudom, hogy ezzel bármit is elértem-e, az is lehet, hogy az olvasótábor egyik felénél eleve nyitott kapukat döngetek, mert már évek óta le se lehet robbantani a mopedről, mint Lengyel Lászlóról a szürke kardigánt, a másik fele pedig csak afféle kibic Sancho Panzaként személi, ahogy Don Quijote (mondjuk én) szélmalomharcot vív a szélmalommal (értsd: megpróbálja elhitetni emberekkel, hogy mopedezni jó dolog).

2015. június 21-én került megrendezésre zsinórban a 3. Mopedmetal felvonulás (évente egy ilyen van). A felvonulás két fő részből áll, úgymint fejtor (egy hozzávetőlegesen egyórás kollektív motorozás Budapesten át), illetve potroh (egy lazább, kötetlenebb ökörködés a Görzenál területén).

moped_metal.jpg

Az idei volt a harmadik (forrás: a Mopedmetal Facebook-oldala)

A találkozón való részvétel előzetes regisztrációhoz volt kötve, vagyis a jelentkezőnek emailben el kellett küldenie néhány személyes adatot a szervezőknek, plusz egy képet a motorról, amivel majd a rendezvényen szerepelni óhajt. Erre azért volt szükség, mert a szervezők fenntartották maguknak a jogot, hogy - általam nem ismert szempontrendszer alapján - eldöntsék, melyik rendszám nélküli kismotort engedik be a rendezvényre, és melyiktől tagadják meg a részvételt. Hogy ennek mi volt az oka, azt nem tudom, lehet, hogy egyszerűen csak szerették volna elejét venni annak, hogy vonulás közben úton-útfélen széthullott bontószökevényekkel kelljen vesződni.

A jóváhagyott járművek tulajdonosai 1900 forint leszurkolása fejében a titkos találkahelyen kaptak egy mopedmetálos kendőt és egy hot dog kupont, amit később a Görzenálban lehetett beváltani.dsc_0808.JPG

A titkos gyülekező ezúttal a már megint átadott Várkert bazár előtt volt. Egész szépen összejöttünk

Az első, két évvel ezelőtti program híre egyáltalán nem is jutott el hozzám, így értelemszerűen lemaradtam róla, tavaly pedig a Puch Maxik védőszentje gondolta úgy, hogy a felvonulás napján megtréfál egy kicsit: a felvonulásra menet a Nyugati pályaudvarnál egyszer csak leállt a motor. Történt ugyanis, hogy pont előtte tíz perccel szükség törvényt bont alapon 2T olaj nélkül tankoltam rá a tankban lévő 1 liter keverékre még egy liter benzint (nemes egyszerűséggel elfelejtettem magammal olajat vinni), abban reménykedve, hogy ha nem húzom a csőgázt, és csak részterhelést kap a blokk, akkor a találkozóra megérkezve majd "Mindenkinek a vendége vagyok!" felkiáltással kunyerálhatok valakitől egy kis ütemfelező olajat. 

dsc_0825.JPG

Itt épp a Vámház körúton borzoljuk a kedélyeket

De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, persze nem az olaj volt a ludas, hanem egy rosszul szigetelt vezeték gondolta úgy, hogy jobban érzi magát, ha a hengerfejnek dörgölőzve letestelhet. Erre Lukács jött rá, miután a kánikulában a motort hol tolva, hol pedálozva nagy nehezen elvergődtem a Nyugatitól a Budagyöngyéig hogy a görzenálos részre azért kissé megtépázott lelkesedéssel, ámde büszkén odaérjek - ez végül sikerült is.

Na de vissza az idei programhoz. A motoros gurulás nagyjából egy órát tartott, és a városra lepelként ráboruló kékes-lilás füstfelhő előállításából nagyjából 120 kismotor vállalt aktív szerepet. Volt itt minden: Babetták, Rigák, Simsonok, Vespák, Puchok, KTM-ek, és még egy szalon állapotú '69-es Moto Guzzi(!) moped is tiszteletét tette a rendezvényen, amit egy későbbi posztban körbe is járunk majd. A Maxim, láss csodát, ezúttal nem tolt ki velem, és bár törekedtem arra, hogy a lehetőségekhez képes időnként kihúzassam a motort, de a gyertyát a lassú tempó miatt így is néha beköpte, és kelletlenül rángatni kezdett, majd lefulladt, de azért mindig újra tudtam indítani, gyertyakulcsra szerencsére nem volt szükség. (A tempót a szervezők értelemszerűen úgy választották meg, hogy a leglassabb csattogós lepkék se maradjanak le, de ugye ami egy vérszegény mopednek nyélgáz, az egy izmosabb 50-es kétüteműnek pont a gyertya-összeköpködős tartományba esik.)

dsc_0834.JPG

"de azért a járókelők, turisták alapvetően örültek és integettek a kismotoros zuhatagnak"

Mit mondjak, végtelenül jó érzés volt, hogy ezúttal, ha csak egy órára is, de a sokak által lenézett és gyakran az útpadkára szorított mopedesek és kismotorosok az utakat végre teljes szélességükben birtokba vehették.

A Görzenálba megérkezve tettünk néhány tiszteletkört, majd mindenki leparkolta a járművét. Elkezdődött a többiek motorjának mustrálgatása és a hot dog kuponok beváltása. A kötetlen nyálcsorgatás mellett szintén kötetlen és nem túl komolyan vett gyorsulási versenyen is részt lehetett venni, amibe még egy csiga lassú, de már 20-as tempónál is életveszélyesen billegő háromkerekű Piaggio Ape is benevezett. 

dsc_0864.JPG

A kötetlen nyálcsorgatás mellett szintén kötetlen és nem túl komolyan vett gyorsulási versenyen is részt lehetett venni

A vonulást BMW-s motoros rendőrök biztosították és zárták le szükség esetén a keresztforgalmat, méghozzá zökkenőmentesen és előzékenyen, köszönet illeti őket ezért.

A Mopedmetál keretében a kismotorok rajongói egy kellemes délutánt tölthettek el egymás - és én plusz még egy korsó Fóti Pils - társaságában, és bár a rendőri biztosítás miatt ezúttal nem derült ki, hogy a kismotorok is alkalmasak a normál városi közlekedésre, az esemény legalább felhívta a figyelmet arra, hogy a segédmotorosoknak is kijár a kellő figyelem az utakon. Ha a szervezőknek lennék, én jövőre Csuja Imre művész urat kérném fel fővédnöknek. 

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

További infó és képek az esemény részletes leírása a szervezők oldalán található.

És ha arra is kíváncsi vagy, kik ezek a lelkes srácok, akik ezt a jópofa rendezvényt megszervezték, akkor kattints ide.

 

Egyébként folyamatosan töprengek valami nagyobb, de mégis könnyen teljesíthető kollektív mopedes guruláson, de még nem jutottam dűlőre. Szentendrében vagy valami hasonlóban gondolkozom, szólok, ha jutottam valamire, vagy ti is bedobhattok ötleteket.

 ♠  ♠  ♠

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.