Moped blog


Motormustra Szigetszentmiklóson - Motobécane, Romet Komar, Peugeot 103, Suzuki Birdie

2017. május 12. - gus

 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Tavaly szeptemberben itt a blogon már megjelent András és Sándor trieszti mopedes túrájának túrabeszámolójaGondoltam, érdemes lenne megnézni magamnak közelebbről is a kis pedálos jószágokat, amelyekkel tavaly nyáron kilenc nap alatt a két főhős több, mint 1300 kilométert tett meg, nem kis elismerést vívva ki ezzel a hazai mopdes szubkultúrában.

A motormustrához csak Szigetszentmiklósig kellett elgurulnom, ami az enyhe kora tavaszi időben az XBR-rel nem ígérkezett túl nagy kihívásnak, egyedül a fizetős útszakaszok elkerülésére kellett koncentrálnom. És úti célként Szigetszentmiklós egyébként is kézenfekvőnek tűnt, mert két gyári állapotú Suzuki Birdie gazdája is várt, hogy a kismotorokat jól szemügyre vegyem.

img_4444.JPG

A trieszti mopedtúra egyik főszereplője

András és Sándor először a "Béka" névre hallgató békazöld Motobécane-t túrta elő nekem a garázsból. Ahogyan arra számítani lehetett, szerkezetileg eléggé hasonlított egy variátoros Peugeot 103-ashoz, és költői módon még a sárga első világítás is a francia eredetre utal (bár az izzó nyilván már nem onnan származik). A kuplung csörgésén kívül az 1972-es gyártású kis Béka abszolút hadra fogható arcát mutatta, simán el tudtam róla képzelni, hogy a Budapest-Trieszt távot hiba nélkül teljesíti.

img_4446.JPG

Sárga szemű küklopsz

Aztán egy 1968-as Romet Komar is előkerült a sufniból, ami a Békánál jóval erősebbnek érződött. És nem csak a kétsebességes markolatváltó miatt, hanem úgy általában is. 40-45 körül még érezhetően volt benne erő, kérte volna a 3-ast, de már nem volt hova váltani. Pedig egy hosszú 3. fokozattal a lengyelek kiválóan alkalmassá lehették volna túrázásra, de úgy látszik, a tervutasításban ez a szempont akkor nem szerepelt. Alapvetően rémesen utálom a markolatváltót, mert pontatlanabb, mint a lábváltó, és vezetés közben szüntelenül az ínhüvely-gyulladások istenéhez kell fohászkodni, de ezen a példányon - részben a váltó pontos kapcsolhatósága, részben pedig a próbaút rövidsége miatt - mindez nem zavart. Mindenesetre megdöbbenéssel konstatáltam, hogy egy majd' 50 éves szocialista moped tökéletesen alkalmas lehet a városi poroszkálásra.

img_4454.JPG

A Komar még ma is alkalmas a mindennapi városi közlekedésre

Végül Sándorék váratlanul egy harmadik nyulat is előhúztak a kalapból, és örömmel láttam, hogy egy általam korábban már tesztelt típusról, egy ritka Peugeot 103 Chronóról van szó, ami a 103-as "sportmodellje", keményebb és állítható felfüggesztéssel, csutkakormánnyal, vastagabb gumikkal és egyszemélyes versenyüléssel. Sajnos a jelenlegi, még mindig nem tökéletes állapot eléréséhez is komoly erőfeszítéseket kellett tenni, cserélni kellett a szíjat, a szíjtárcsát, a gumikat, a láncokat, a lánckereket és a markolatokat is, de egy ritka madár megmentése érdekében sokmindenre képes az ember (én is másfél éve szívok az olasz-japán koprodukcióban készült CB125-ös Hondámmal, de ha egyszer sikerül összerakni, lehet, hogy megválok tőle, mert kezd fogyni a lelkesedésem). Főleg, ha egy ennyire dinamikus kis 50-esről van szó. Állítom, hogy a mai robogókkal is képes lenne rajtolásban felvenni a versenyt.

img_4487.JPG

Mindkét madárka - Birdie - újszerű állapotban van

A motorok kipróbálása után mindegyikünk felpattant valamelyik mopedre, és átcsattogtunk a csak néhány utcával arrébb minket váró Lászlóhoz, aki két szép Suzuki Birdie-t ajánlott fel megtekintésre és tesztre. Amikor pár nappal korábban Lászlóval telefonon egyeztettem a találkát, félő volt, hogy nem jön össze a dolog, mert éppen esett az eső, márpedig László kikötötte, hogy esőben szó sem lehet próbáról. Először nem értettem a helyzetet, de aztán amikor bepöfögtünk László udvarára, világossá vált: a két Birdie simál elmenne újnak is, nem hogy rozsdát, de egy árva porszemet sem találtam egyiken sem. 

img_4476.JPG

2000 km-nél is kevesebbet futott

A kisebb kerekű kék Birdie az újabb, 2009-es gyártmány, és még 2000 km sem volt benne. Az önindító elsőre életre kelti a kis négyütemű blokkot, ami halk duruzsolásba kezd, majd mire kitolom az utcára a nyeles telek végéből, nagyjából be is melegszik. Mivel László leszögezte, hogy csak fejvesztés terhe mellett merjek a motorral elesni, a Birdie-vel óvatosan indulok meg, majd kapcsolom egyre feljebb az ebben a műfajban már klasszikusnak számító 3 sebességes körváltót (a másik két japán testvérről, vagyis a Honda Super Cubról és a Yamaha Mate-ről - plusz a Town Mate-ről - korábban már írtunk). Mivel minden kezelőszerv teljesen új érzetet keltett, élményeimről részletes nem tudok beszámolni: a motor szépen gyorsul, a váltó akadásmentesen vált, a fékek határozottan fognak, bár némi megszokást igényelt, hogy az indexkapcsolót nem balra-jobbra, hanem föl-le kellett kapcsolni.

img_4489.JPG

A nagyobb kerekű

A kék Birdie után a jó néhány évvel idősebb zölddel is mentem egy hasonló kört, azonos tapasztalatokkal: 14.000 km után is minden úgy működik rajta, ahogy kell neki.

Ha nem lenne A-s jogosítványom, könnyen lehet, hogy általános használatra valami ilyen motort vennék: minőségileg kifogástalan, kinézete retrósan kellemes, a váltó mégiscsak megadja a motorosnak a gépészkedés lehetőségét, és csomagszállítás terén is verhetetlen. De ha AM-es jogsival virgonckodó francia kamasz lennék, akkor inkább a 103 Chronót választanám, és a Házibuliból tippeket ellesve megpróbálnám vele felcsípni korunk Sophie Marceau-ját.

948223-sophie-marceau-580x0-2.jpg

A kék Birdie egyébként eladó, itt lehet rá lecsapni.

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Peugeot 103 Chrono - Dreams are my reality

2015. szeptember 25. - gus

Van az úgy, hogy az ember nem mindig tudja, mi van a birtokában, és mit ad el. Így történhetett, hogy Adrián az egyik hirdetési oldalon néhány hónapja ráakadt egy Peugeot 103 Chrono mopedre, ami nem csak itthon, de hazájában, Franciaországban is nagyon ritka madárnak számít. A képeken is látszik, hogy itt a 103-as vérbeli sportkiviteléről van szó, csutkakormánnyal, felkunkorodó versenyüléssel, 17-es piros alu kerekekkel, bónusz - kiszerelhető - vázmerevítéssel és szemrevaló idomokkal.

11815936_948422515221658_635347533_n_1.jpg

Korábban általánosságban már írtam a Peugeot 103-asról, majd a saját 103-asom beszerzése is terítékre került, amelynek most egy ritka és igen vonzó altípusáról lesz szó, amivel a Házibuliban bármelyik kiskamasz simán fel tudta volna szedni Sophie Marceau-t. Ehelyett a fiúk inkább saját személyiségük varázsában bíztak és/vagy mindenféle lejárt szavatosságú dumával próbálkoztak. (Jó, én nyilván nosztalgiával nézem a filmet, mert két évet éltem Párizsban, és a forgatási helyszínek jelentős részéhez személyes emlékek is fűznek, de aki nem látta a Házibuli 1-2-t, Youtube-on legalább az 1. részt a klasszik magyar szinkronhangokkal - Pathó István, Halász Judit, Balázsy Panna - itt megnézheti. Az alapsztori egyszerűen nem tud elavulni, a román származású Vladimir Cosma filmzenéi pedig amúgy is messze Földön híresek. Ja, és a "méltán elfeledett autók" kategória dobogós helyezettjeként egy Matra Rancho is megjelenik a filmben, méghozzá kockás üléshuzattal, amit valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nagyon szeretek.) 

 la-boum-la-boum-2-cover.jpg

Zenéjét szerezte: Vladimir Cosma (forrás: www.music-bazaar.com)

Az Adriánék által megvásárolt példány, amit néhány hete a Mopedmetal felvonuláson szúrtam ki, nagyon szép állapotban van. A megvásárlás óta egyedül a gázbowden érezte szükségét, hogy elszakadjon, illetve mementóként az ülés oldalán tanyázik még egy kis sérülés: az előző tulaj valószínűleg a Chronónak döntve tárolta a fészer falát. Az alig 1600 kilométer az órában - amit egy budapesti futár két hét alatt beleteker - pedig azt jelzi, hogy a jármű gyűjtői példánynak is elmenne. Ebből is adódik Adriánék dilemmája: zsírpapírba csomagolva eltenni és előbb-utóbb egy jó szemű nyugati gyűjtőnek eladni vagy egyszerűen napi használatban tartani, hiszen önmagában rengeteg örömet okoz, meg hát tényleg nagyon megbámulja mindenki az utcán. Ha a problémát racionális nyelvezetre lefordítjuk, akkor tulajdonképpen én is azért adtam el az S51-emet, mert jobban szeretek motorozni, mint szerelni. (Az irracionális verzió pedig valahogy így hangzik: "agrfb+!/!´ö{@!")

 11843965_956727231058233_543426663_n.jpg

A 80-ig tartó óra azért így is túlzás

Szóval néhány hete magam is szert tettem egy 103-asra. Sajnos az enyém annyira fapados, hogy ha sokat ülök rajta, szálka megy a seggembe, de azért kezd eléggé a szívemhez nőni. Annál is inkább, mert 27 éves kora ellenére még 4000 kilométert se futott. Mélységesen átérzem tehát a dilemmát: talán mégiscsak jó lenne formalinos medencébe tenni abban a reményben, hogy egyszer majd lecsap rá egy gazdag vásárló az ezer sajtok országából.

Ami a műszaki tartalmat illeti, a Chrono paraméterei megegyeznek egy jobban felszerelt 103-aséival, vagyis 50 köbcentis kétütemű blokk hajtja, ami variátoron keresztül viszi át az erőt a hátsó kerékre. A gyújtás elektronikus, tehát beállítást nem igényel, és a megszakító sem fog elkopni vagy eltörni.

11830723_956727217724901_2009321056_n.jpg

Elektronikus gyújtás és variátor. Nem rossz párosítás

A kis Chrono nagyjából úgy indul meg, mint a variátor nélküli Puch Maxim, csak ugye a száguldásnak nincs vége 45-nél. Aztán ott van még a sportosérzésfaktor: a csutkakormány és a versenyülés miatt az üléshelyzet versenymotoros, ami még inkább arra ingerli az egyszeri rájdert, hogy nyélgázt húzzon mindenhol, ahol erre egy bolhányi lehetősége is adódik. Ha ezt teszi, akkor a dinamizmus összességében már elég lesz ahhoz, hogy a városi forgalomban elporoszkáljon a kis Chronóval, bár azért a gyorshajtani vágyók a napszélvitorla kifeszítését követően próbáljanak meg minél több lejtős 30-as zónát útba ejteni.

11857604_956727227724900_1113819978_n.jpg

11845888_956727194391570_331124015_n.jpg

Versenyülés és csutkakormány. A nagy hátsó lánckerék is a variátoros kivitel sajátja

Szerencsére a váz és a futómű mindenben megfelelő partnernek bizonyul. Bár a fekvőrendőrökön feltehetőleg nem esik olyan jól vele az ugratás, mint egy Maxival - ugye a "feltehetőleg" itt azt jelzi, hogy próbaúton más csalánjával nem csapkodom a fekvőrendőröket -, a nagy kerekeken magabiztosan gördül a Chrono, és ha a gyári futómű-beállítással nem lennénk maradéktalanul elégedettek, a hátsó rugózás előfeszítését is állíthatjuk. Látott már valaki mopedet gyárilag állítható hátsó rugóstaggal, versenyüléssel és kötényidomzattal? Na ugye!

 

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.