Moped blog


Jelentés az ezer sajtok országából - Párizsi motoros körkép

2017. december 20. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Szegény ember vízzel, főz, tartja a mondás, ami esetemben azt jelenti, hogy ha már Franciaországban vagyok most 2 hónapig, hát kicsit nyitott szemmel járok, és összefoglalom, mit lehet tudni az itteni motoros közlekedésről.

Korábban éltem már huzamosabb ideig Párizsban, de akkor a Moped blog még csak kósza gondolat sem volt, sőt, most, hogy jobban belegondolok, korábbi párizsi tartózkodásaim nagy részében motoros jogosítványom sem volt. img_6349.JPG

Párizs, az Párizs

Ami rögtön feltűnt, hogy itt télre sokan nem is állítják le a motort, végigmotorozzák az egész évet. Ennek alapvetően három oka van.

Tovább

Mire való motoron a rendszám? - Alapozó kurzus

2016. október 19. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Korábban már szenteltünk egy leginkább ironikus hangvételű posztot a "kamu 50-esezés" rejtelmeinek, ezúttal megpróbáljuk a komolyabbik végét megfogni a dolognak.

Kezdjük azzal, hogy a motoron a rendszám a motor egyedi hatósági azonosítójele. Ebből sok minden következik, mindenekelőtt az, hogy nem szabad leszerelni, másokkal csereberélni, más motor rendszámát a sajátunkra felszerelni stb. (merthogy ilyenről is hallottam már). Emellett a motor hátulján lehetőség szerint függőlegesen, jól látható módon kell elhelyezni. Nem felhajlítva, nem kétrét hajtva, nem négybe flexelve, nem a kerékjáratba eldugva, nem 90 fokban elforgatva és nem 3 centi sárral betakarva.

Tovább