Moped blog


Simson S51 Enduro (1986) - Nem csak horgászoknak

2016. november 25. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért kövesd a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Na valahogy így kellett volna kezdenem a simsonos karrieremet, mármint, hogy ezzel vagy egy hasonló állapotú motorral. Persze amikor 2011 tavaszán 38.000 forintért megvettem a spenótzöld S51-esemet, nem vártam tőle sokat. De arra azért még a legmerészebb pesszimista sem gondolhatott, hogy minden szar lesz rajta. Értsd: MINDEN. Kinézetre nem volt vész, de ez sovány vigasz volt akkor nekem.

Simson2.jpg

"Kinézetre nem volt vész"

Alapjárat nem nagyon volt, a motor simsonos mércével mérve is szarul ment, cserébe megevett 4 litert százon, a fék nem nagyon fogott, de azért folyton beragadt, a váltó szét volt kopva, nem vette be az 1-est, a felfüggesztés rugói kipuhultak és a váz is ferde volt. A két év alatt, amíg nálam volt, kétszer is dugattyúcserére szorult a blokk, és mire Lukáccsal úgy, ahogy helyreráztuk, plusz ráraktam két vadiúj gumit, meg is érett az eladásra.

Tovább

Még mindig a 103-ast reszelgetjük

2016. július 05. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Ugye ami jól működik, arról az ember kevés említést tesz, hiszen azt, hogy jó, nem lehet nagyon kreatívan leírni. Üröm az örömben, hogy ami szar, az legalább 1500 féleképpen tud szar lenni. Ha a gumit túlfújod, túl kemény lesz, és csúszni fog. Ha nem fújod fel eléggé, túl puha lesz, és csúszni fog. Az optimális tapadást csak akkor tudod elérni, ha a gyárilag előírt nyomásra fújod.

A karburálással ugyanez a helyzet. Ha sok benzint kap a motor, szarul fog menni, és sokat fog fogyasztani. Ha keveset kap, szarul fog menni, sokat fog fogyasztani, és még egy kis extra blokkmelegedésre is számíthatunk, szóval így még a gyertyát is meg lehet főzni, és ha nagyon odateszi magát az ember, akkor a dugattyút is meg tudja szorítani. 

img_0535.JPGAlcsút környékén

Mondanám, hogy mindez csak teoretikus kérdésként jutott eszembe, de azért ennél - legalábbis motorok tekintetében - földhözragadtabb gyerek vagyok. És akkor megint litánia jön a Peugeot-mról.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy a CB-met annyira borzasztó állapotban vettem, hogy a gatyába rázása elég sok muníciót fog nekem szolgáltatni a bloghoz. Ebben nem kellett tévednem. Persze a 95 művet tartalmazó Balzac-féle regényfolyammal, az Emberi színjátékkal nem tudnám felvenni a versenyt, és talán még egy Tarr Béla-féle hétórás filmet sem tudnék róla forgatni, de azért elég sokat tudok a dologról beszélni, még többet szentségelni és mérgelődni.

Ebből a szempontból váratlan fordulat, hogy tulajdonképpen a tavaly nyáron beszerzett Peugeot 103-asom is elég sok nyersanyagot szolgáltat a bloghoz. Félreértés ne essék, ezúttal nem roncsot vettem: időközben nagyon a szívemhez nőtt a kis 103-as, a motorikus alkatrészek is szépen tükrözik a mindössze 4000 km-es futásteljesítményt, és még Ivánnal is gond nélkül megjártuk tavaly az őszi vénasszonyok nyarában Etyek felé kerülve a Budapest-Gárdony-Budapest távot. Mégis, azért valami keserű szájízt adó nyűg mindig van vele. fullsizerender_2.jpg

A budai várban

Ősszel például végre sikerült lecserélnem az elöregedett és folyton csúszó ékszíjat, ami nem volt nagyon pénztárcaszaggató manőver (talán 500 forint lehetett), mégis sokáig halogattam a dolgot, mert nem voltam biztos benne, hogy a megfelelő méretű szíj van fent. Az interneten gyári méretek után kutatva feltúrtam az összes létező francia oldalt, de nem lettem sokkal okosabb, ugyanis az infók némileg ellentmondásosak voltak. Végül néhány hétnyi kutakodás után meguntam a dolgot, és megvettem az elöregedett szíjjal egyező méretű új szíjat, ami csodával határos módon mérethelyesnek bizonyult.

A karburálással azonban nincs ilyen szerencsém. Mivel a blokk korábban több normál hőértékű gyertyát is megfőzött, végül vettem egy mopedhez képest szokatlanul magas hőértékűt, plusz a 64-es főfúvókát kitakarítottuk, majd 70-esre tágítottuk. Lukáccsal úgy okoskodtunk, hogy még ha nem is tudjuk pontosan, mekkora fúvóka lenne ideális neki, ha dúsabb benzin-levegő keveréket kap, az még mindig kisebb galibát okoz, mint ha szegényet, értsd: nem ég szét a blokk. Lehet, hogy így egy kicsit többet fog fogyasztani, mint kéne neki, de legalább nem a MÉH-telepen fogja végezni. chromatic.jpg

Előttem az utódom (azért a Puch is megvan még, csak most pihen)

Teltek-múltak a hónapok, de a 3 liter fölötti fogyasztással csak nem tudtam megbarátkozni. Mivel Lukács Csillebércen lakik, és a szerszámai is ott tartózkodnak, kénytelen voltam magam a nagy útra rászánni. Nem tudom, ki mennyire ismerős Budán, de annyit azért leszögeznék, hogy a kis Peugeot pedálozás nélkül soha a büdös életbe nem tud magától felmenni Csillebércre. Úgyhogy ez a hadművelet a gázkar tövig húzásával párhuzamosan nagyjából fél órányi pedálozást is igényelt. Légvonalban nem lakik messze tőlem, inkább ennek a légvonalnak a vízszintessel bezárt szöge okoz gondot.

img_0011_2.JPG

Budapest, József-hegy

Kezdésnek ledobtuk a szívászajtompítót, és mentem vele egy kört. Sokkal jobban ment. Nem is annyira végsebességre, mert 50 fölé így is csak kizsírozott szakadékban tornázható, de az alsó és a középső fordulatszám-tartományban érezhetően nyomatékosabb lett. Aztán még kiszedtük a légszűrő 80%-át kitakaró fémkorongot is, illetve a főfúvókát egy hangyányival kitágítottuk, és újra mentem egy kört. Hát, most meg rosszabb lett, mint volt. Sokkal. 30 fölé nem is akart menni. Aznapra ennyi jutott, szépen 30-cal hazakullogtam. Aztán pár nappal később megint bontottunk: leszedtük a karbit, Lukács megnézte a szívómembránt, majd láttuk, hogy a szívócsonk elég lazán van föltéve, a tömítés magától leesett róla, könnyen lehet, hogy alatta falsot szívott. Szépen körbeszilóztuk, visszatettük, közben pedig a szívatót is megokosítottuk. Erre azért volt szükség, mert a szívatóbovden vége ki volt szőrösödve, ezért nem lehetett többet engedni rajta. Márpedig erre perzselő szükség lett volna, hiszen így, mint kiderült, folyamatosan negyedig behúzott szívatóval mentem. 

Aztán észrevettük, hogy a hengerfejet is csak három anya fogja a négy helyett, és ezért ott kifújt a blokk. Azon a részen a hengerfej-tömítés szemmel láthatólag elkezdett megperzselődni. Mivel szinte beszerezhetetlen spéci 7-es anya kell a hengerfejhez, kénytelenek voltuk a pedálékről lepörgetni a szintén 7-es anyát, aztán bicikliszervizben vettem új komplett pedáléket.

img_0794.JPG

A fojtásként gyárilag beszerelt fémkorong, ami a légszűrő jelentős részét kitakarta

A szívócsonknál a fals és a negyedig behúzott szívató, valamint a nem hézagmentesen rögzített hengerfej elfogadható magyarázat lehet a 3-4 literes fogyasztásra, amit hónapok óta tapasztaltam. Legalábbis én egyelőre megvettem ezt a teóriát, majd idővel tesztelni is fogom.

A szívató megjavítása, ha nem is bonyolult, de azért időigényes feladat volt. A bicikliboltban vettem egy bovdent, aminek a feje túlméretesnek bizonyult. Köszörűt nem mertünk bevetni, mert attól tartottunk, hogy a bovdent úgy felmelegítjük vele, hogy a forrasztás elengedi magát. Úgyhogy nem volt mit tenni, fogtuk szépen a reszelőt, és nekiestünk. Nem mondom, manapság jó kemény acélból készülnek a bovdenfejek. A reszelgetés alatt ránk sötétedett, Lukács elszívott egy fél csomag cigit, megittunk 2-2 sört, a szívócsonk alatt a szilólnak pedig volt ideje négyszer is megkötni.  

img_0505.JPGIvánt vártam Budaörsön, hogy indulhassunk a gárdonyi túrára

Azóta volt egy rejtélyes nap, amikor a 103-as megtáltosodott, és simán vitte az 55-60-at. Nem jöttem rá az okára, főleg, hogy azóta sem produkálta ezt a sugárhajtású üzemmódot, sőt, inkább a maximális 45-re állt vissza. És mivel továbbra is 2 perc alatt feketére kente a gyertyát, nem volt vitás: a falsok megszüntetésével most túl sok benzint kap. Lukács üzemen kívüli 103-asából átraktuk az 58-as fúvókát, azzal kísérleteztem 1-2 napig. (Fura, hogy az ő variátoros 103-asában kisebb fúvóka van, mint az enyémben.) Ezzel sem ment valami fényesen, viszont félig behúzott szívatóra egyértelműen megbokrosodott, és simán vitte az 50-55-öt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az előző, 70-esre bővített fúvóka túleteti, ez az 58-as pedig éhezteti a blokkot. Úgyhogy fél nap internetes keresgélés után rátaláltam egy franciaországi motoros boltra, ahol árulnak még Gurtner karbihoz fúvókát, és megrendeltem a két véglet közötti gyári méretet, a 64-est. Szállítással együtt nem volt olcsó mulatság, de nem nagyon maradt más választásom.

img_0566_1.JPG

Tavaly ősszel

Egy hét után megjött a csomag, kicsit izgultam, hogy a szemre okénak látszó fúvóka vajon méretben stimmelni fog-e, de stimmelt. Betettem a régi fúvóka helyére, egy egy darabig ígéretesnek tűnt a dolog. Az egyből látszott, hogy a rejtélyes 60-65-ös tempó nem jött vissza, de reméltem, hogy legalább a vánszorgás is megszűnt. De 2-3 nap után ismét jelentkezett a rángatás, ami abban csúcsosodott ki, hogy a júniusi Mopedmetálon nagyjából lerohadtam, illetve úgy 5-10-zel képes voltam még a rakparton elporoszkálni, de ha nem lovagolunk nagyon a szavak pontos jelentésén, akkor ezt nyugodtan tekinthetjük lerohadásnak. Másnap eltekertem kondenzátorért (egy 150 forintos alkatrészről van szó), és Lukáccsal kicseréltük a régit. Láss csodát, a rángatás megszűnt, és most nyélgázon az 50-55 is tartható, bár igyekszem inkább 40 és 50 között közlekedni, hogy a blokkból még pár ezer kilométer múlva is maradjon valami. És ami igazán meglepett: egyrészt beállt a fogyasztás 2,2-re, másrészt most már nagyobbacska emelkedőket is meg lehet mászni vele, ami szerintem egy kis mopedtől nem rossz teljesítmény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy még variátora sincs.

Azért biztos, ami biztos, az emelkedőket így is igyekszem elkerülni, mert az álmoskönyv szerint aki hegyen lakik, az liftet vegyen, ne mopedet.

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

 

Mopedmetál vol. 4. - Harc az elemekkel

2016. június 25. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

Az idei, sorban a negyedik Mopedmetál felvonulás számomra két, egymástól jól elkülönülő részből állt, úgymint előre tervezett kollektív rész, valamint meglepetésszerű egyéni szakasz. Kezdem a kollektív résszel, mert az a kellemesebb, és mivel tavaly is írtam az eseményről, vagyis az általános tudnivalók ott visszaolvashatók, most személyesebbre veszem a figurát.

Három és négy óra között volt a gyülekező, én szokás szerint inkább a négyhez közelebb csorogtam be, épp annyival a rajt előtt, hogy néhány ismerőssel, olvasóval összefussak, csináljak pár fotót és felmérjem, hogy milyen motorokkal is van/lesz majd dolgom. Merthogy egy Moped blogger a Mopedmetálra nem csak élvezkedni megy, hanem próbál előre tervezni és muníciót gyűjteni az elkövetkezendő ínséges hetekre, amikor úgyis mindenki ízlésének és preferenciáinak megfelelően a Balaton partján sütteti majd habtestét teli lappal, vesz részt nyaralásnak álcázott all inclusive evőversenyen valamelyik egyiptomi vagy tunéziai szállodában, illetve fedezi fel magának Európa természeti, épített vagy kulturális örökségét, vagyis tömeges felajánlásokra a nyár hátralevő részében aligha számíthatok. Meg hát így élőben könnyebb is fülön csípni az érdekes és/vagy ritka kismotorokat. img_2485.JPG

Where's Waldo?

Tovább

Puch Maxi (1980) - Az első kilométerkő

2016. január 19. - gus

Fura, hogy tulajdonképpen az egész blog ötletét a napszítta piros Puch Maxim, illetve a nyergében töltött jó néhány év tapasztalata inspirálta, mégsem szenteltem még neki egy teljes posztot. Itt-ott mellékszereplőként megjelent egyik vagy másik posztban, de azért ez nem ugyanaz, mintha saját bejegyzést kapott volna. A következőkben ezt a csorbát fogom kiköszörüli.

Egy korábbi posztban már említettem, hogy a motorozásba tulajdonképpen becsukott szemmel ugrottam fejest: egyszer, amikor Devecserben a bolhapiacon jártam, elém fújt a szél egy eladó Puch Maxit, ami nagyon hasonlított ahhoz a példányhoz, amivel az unokatestvérem jóvoltából a friss segédmotoros jogsim megszerzését követően a 90-es évek közepén néhány napig istenkirálycsászárnak érezhettem magam.

img_1156_1.JPG

A devecseri Maxihoz potom 13.000 forintért sikerült hozzájutnom. Jó, hiányzott róla ez-az (nem volt első féke és a gyári Magura-fékkar (!) is törött volt, az egyik pedálja hiányzott stb.), de azt gondoltam, hogy egyrészt ezeket nem lehet nehéz pótolni, másrészt ha szar is az egész úgy, ahogy van, legfeljebb buktam egy kétszemélyes szusizás árát, és majd eszünk helyette zsíros kenyeret. De nem volt szar, sőt, kimondottan jó volt. Vidékről olcsón beszereztem hozzá a szükséges bontott alkatrészeket, és napi használatba vettem. Persze főleg csak Budapesten használtam, de egyszer Ráckevére is elmerészkedtem vele a telekre (ami azóta sajnos már nincs meg), a csomagtartóra pedig felpókoztam egy nagy sporttáskát, amibe 2 napnyi cucc simán belefért. Így még kényelmes is volt a vezetés, mivel a hátamon lévő hátizsákot pont meg tudtam támasztani rajta, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy másfél óra után is felegyenesedett emberként (lásd még: Homo Erectus) tudtam leszállni a motorról.

maxi_rackeve.jpg

Üdvözöljük Ráckevén!

A Maxi nyélgázon is csak 45-öt megy, hátszéllel, kizsírozott szakadékban esetleg 50-et. Mivel nem akartam a Budapest-Ráckeve-Budapest túrán szétgyepálni, inkább 40 körül haladtam, és hogy a lehető legkevésbé képezzek forgalmi akadályt, próbáltam minél többet lakott területen motorozni, vagyis direkt Csepelen vágtam keresztül, amit autóval az ember Ráckeve felé persze rutinosan elkerül. 

A túrát a Maxi jól teljesítette, a 100 kilométerre vetített 3 literes fogyasztás a váltó és variátor nélküli kis jószágtól nem volt vészes, és egy kis részleges kipufogóeldugulást leszámítva műszaki gond sem adódott. (A kipufogó a túra után még többször eldugult, úgyhogy először tettünk néhány elvetélt kísérletet a kitakarítására, kiégetésére, de végül a hangtompító furatait kicsit nagyobbra vettük, amitől még éppen nem túlzottan tolakodó, karakteres hangot is kapott.) Az ülés és a rugózás a keményebb fajtából valók, a teleszkópok úthibákon sem koppannak fel.

Az első felni sosem volt igazán a topon, nem csak hogy korrigálhatatlan 8-as volt benne, de már el is kezdett szétrohadni: konkrétan átlyukadt. Lukács formára kalapált egy kis fémlemezt, amit a felnibe beragasztottunk, de ezt csak időszakos megoldásnak szántuk, amíg nem találok normál felnit hozzá. (Bolti kínait semmi szín alatt nem akartam venni, mert egy 30 éves osztrák felni még így szétrohadva-ragasztva is valszeg tovább bírja.) Aztán találtam.

dsc_0434.JPG

Jó, a CBR sem rossz

Egy idő után az ülőlap teljesen szétrohadt, és leginkább egy ásatáson frissen feltárt bronzkori leletre hasonlított, majd a kilométeróra is rövid úton beadta a kulcsot. Jó, ezek az elemek nyilván már kaptak korábban is hideget-meleget, de tönkremenetelükben a szabad ég alatt töltött 3-4 év is közrejátszhatott. Ülést szereztem Gödöllőről, és egy kilométerórát is találtam Budapesten, ez utóbbival viszont nem volt szerencsém: a bontott cucc legalább olyan szar volt, mint a régi, úgyhogy ezért nem is tudom megmondani, összességében mennyit futott alattam a Maxi, de egy pár ezret biztos belepörgettem.

A megbízhatóságára az elmúlt lassan hét évben sok panaszom nem lehet. Menet közben sosem rohadt le, soha sehol nem hagyott ott - amit az egykori spenótzöld Simsonom nem mondhatott el magáról -, és a javítások közül is legfeljebb csak a pár éve elvégzett szimeringcsere igényelt nagyobb nekifeszülést, de emlékeim szerint ez sem tartott tovább egy óránál.

dsc_0033.JPG

Bronzkori lelet, designed by Puch

Nyáron a Maxit a nagyobb és gyorsabb motorok, illetve az ugyancsak tetülassú, de kényelmesebb rugózású és halkabb Peugeot 103 rendszerint háttérbe szorítja. Most azonban a tél beálltával - és a Honda CB 125 ismételt szétborításával, valamint a Peugeot és az XBR kímélésének szándékával - újfent első számú közlekedőedénnyé tettem meg. Főleg, hogy a már évekkel ezelőtt a vállalhatatlanság szintje alá kopott gyári Semperit gumikat végre sikerült lehajítani róla, és az azóta szintén használtan beszerzett csillogó-villogó Puch felniket immáron vadi új VeeRubberekkel kínálhattam meg. 

img_1155.JPG

Nem is csúszott annyira

A tajvani gumiipar remekeiben tulajdonképpen nem kellett csalódnom. Állítólag kicsit jobban kopnak, mint márkás társaik, de a tapadásuk messze kielégítő. Amikor pár napja a friss hóba kivittem egy kicsit csúszkálni, meg is lepett, hogy mennyire nem csúszik. A gyenge blokk a hátsó kereket még hóban sem pörgeti ki, és fékezéskor is legfeljebb csak akkor csúsznak meg a gumik, ha a próba kedvéért szándékosan baromi ügyetlenül adagolom a fékerőt. 

Ha nagyobb lélegzetvételű kismotoros túrákról van kedvetek olvasni, akkor ajánlom figyelmetekbe itt a blogon a francia Benoît Denieulle többezer kilométeres túrájáról beszámoló interjút, a schwalbés Balatonkerülésről készült vendégposztot vagy a Riga Klub ausztriai túrájáról készített beszélgetést.

Következő posztunkban pedig igazán kimaxoljuk a Maxi-életérzést, de többet most nem árulok el. 

♠  ♠  ♠

 

Ne felejtsd, hogy most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

33 000 km-es túra egy moped nyergében - interjú a francia Benoît Denieulle-lel

2015. április 28. - gus

A francia Benoît Denieulle 2007-ben meglehetősen nagy fába vágta a fejszéjét: egy Motobécane moped nyergében európai körútra indult. Ekkor összesen 27 280 km-t tett meg, és 20 európai országot érintett. 2009-ben még nagyobb túrára indult, ezúttal Észak-Amerikába, és már több, mint 33 000 km-t teljesített.

A mopedes túrázót a túra örömeiről, nehézségeiről és technikai részleteiről kérdeztem.

03-rue_du_verdeau_o_j_ai_habit_3_ans.jpg

Benoît Denieulle és mopedje Franciaországban (forrás: http://www.deniol.com/)

Gus: Nekem, aki leginkább csak városban használom a mopedemet, igencsak nehezemre esik magamat a te bőrödbe képzelni, te ugyanis már két meglehetősen hosszú mopedes túrát tudhatsz magad mögött. Honnan jött az ötlet, hogy fejest ugorj egy ilyen nagy kalandba?

Benoît: Gimnazista koromban egy reggel azzal a gondolattal a fejemben ébredtem, hogy ha befejeztem az iskolát, akkor utazni szeretnék. Azon gondolkoztam, hogy vajon milyen közlekedési eszköz lenne erre a legjobb. Először a bicikli jutott az eszembe, de már sok hosszú biciklis túráról hallottam, meg hát nem is vagyok nagyon sportos alkat. Mivel nagyon szerettem mopedezni, ezt a lehetőséget is fontolóra vettem, és úgy láttam, hogy mopeddel csak nagyon kevesen vállalkoztak eddig hosszú útra. Aztán az is fontos volt, hogy meg tudom magam szerelni a mopedet, ha elromlik, vagyis bátran merészkedhetek messzebbre.

G: Elmondanád nagy vonalakban, hogy a 2009-es túrád merre vezetett?

B: Egy kép többet mond ezer szónál. Egyébként 33068 kilométer, 226 nap és 4 ország a mérleg.

 benoit.png  "Egy kép többet mond ezer szónál" (forrás: http://www.deniol.com/)

G: A 2007-es túrádhoz viszonyítva hogyan értékelnéd a 2009-es túrádat?

B: Ez tulajdonképpen a projekt betetőzése, számomra a két túra egységet alkot. Egyébként mindkettő óriási vállalkozás és hihetetlen élmény volt. A 2007-es túrán mindent először csináltam: először vadkempingeztem és sátraztam hóban, először jártam mopeddel külföldön, először motoroztam fel egy hágóra stb. A 2009-es túrával tulajdonképpen rálicitáltam mindarra, amit 2007-ben teljesítettem. Napi átlagban és összességében is több kilométert tettem meg, -20 fokban vertem sátrat és még magasabb hágókra kapaszkodtam fel…

G: 2009-ben a választásod egy francia gyártmányú kis Motobécane-ra esett. Mi volt ennek az oka?

B: Az első túrához egyszerűen azért választottam a Motobécane 40V-t, mert ez volt meg. Második alkalommal pedig azért indultam megint Motobécane-nal, mert már betéve ismertem a konstrukciót. Ezt a Motobécane 51-est már kaptam az útra. Annyit változtattam csak rajta, hogy beletettem a 40V AV7-es blokkját, és a gyújtást elektronikusra cseréltem.

G: Miért nem inkább egy kényelmesebb, erősebb motorral vágtál neki egy ilyen ambiciózus vállalkozásnak?

B: Mint már említettem, az első túrára azért indultam mopeddel, mert ez volt kéznél. De az is motivált, hogy lehetetlennek tűnik az egész. Különben sem azért indul ilyen nagy útra az ember, mert kényelmes.

14-monument_valley_3.JPG

Nincs ám mindig az út kikövezve (forrás: http://www.deniol.com/)

G: Mennyit fogyasztott a mopeded?

B: Átlagban 3 liter körül, de a nagyobb hágókra felkapaszkodva az 5 litert is elérte.

G: Ráakadtam egy másik mopedes hosszútávfutó, Walter Muma honlapjára. Ő 18 000 km-t tett meg egy moped nyergében. A honlapján jó hosszú listát lehet olvasni azokról a műszaki hibákról és problémákról, amelyek a hosszú út során jelentkeztek. Neked is ugyanennyi nehézséggel kellett megbirkóznod?

B: Amikor 30 000 km-t teszel meg egy olyan mopeddel, amit eredetileg 10 000 km-re terveztek, egy nap pedig 300-at mész, nem pedig 20-at, akkor igencsak a moped végső határait feszegeted.

Csak hogy el lehessen képzelni, ez mit jelent, itt egy rövid lista arról, hogy mennyit bírnak a különböző alkatrészek:

  • kuplungdob és kuplungbetét: 40 000 km,
  • kuplungagy: 25 000 km,
  • első gumi (Hutcinson Funzy): 33 068 km, de még nem kopott el teljesen,
  • hátsó gumi (Michelin M29S): 12 000 km,
  • hátsó gumi (Hutchinson GP1): 10 000 km,
  • hátsó gumi (Michelin Gasel): 16 000 km (elméleti szám),
  • hajtáslánc: 8 000 km, ha rendszeresen keni az ember,
  • lánckerék: több, mint 16 000 km-t,
  • elektronikus gyújtás: több, mint 53 000 km-t.

 

01-2600m_d_altitude.JPG

Sok hágót meg kellett mászni (http://www.deniol.com/)

G: Miután útnak indultál, egyszer sem gondoltad, hogy „B.meg, ez de rossz ötlet volt”?

B: De, mindkét túra alatt egy-egy alkalommal. Az első túrán akkor, amikor Olaszország és Svájc között a 2008 méter magas Simplon-hágóra kapaszkodtam fel. A moped nem volt ehhez elég erős, és néha 18%-os emelkedők is szembejöttek. Hét órába tellett, mire felértem a tetejére. A második utamon pedig akkor gondoltam ezt, amikor a motor nagyon elgyengült, és 400 km-re voltam a legközelebbi településtől.

G: Mit csinál az ember menet közben? Zenét hallgattál, gyönyörködtél a táj szépségeiben vagy az élet nagy kérdésein merengtél?

B: Nagyjából ezt a három tevékenységet váltogattam attól függően, hogy éppen merre jártam és milyen kedvem volt. De igazából csak akkor rémes a dolog, amikor sokáig esik. Az baromi kellemetlen tud lenni.

G: Hogyan lehet az egyedüllétet és a monotóniát kezelni?

B: Az egyedüllét már a túra előtt sem okozott gondot. A táborhelyet pedig mindig egy megszokott rituálé szerint alakítottam ki, mintha csak otthon lennék. Monotóniáról pedig szó sincs! Minden nap történik valami, rengeteg új élmény éri az embert.

08-lac_meziadin.JPG

(forrás: http://www.deniol.com/) 

G: Volt lehetőséged új emberekkel összebarátkozni az út során?

B: Igen, de ahhoz, hogy meg is maradjon a barátság, személyes kapcsolatra is szükség lenne. Szóval ilyen átmeneti barátságokat kötöttem, de sok érdekes emberrel ismerkedtem meg.

G: Kitűzted már a következő útvonalat?

B: Szeptemberben egy 4 000 km-es túrára indulunk a barátnőmmel. 25 napig fogjuk róni a spanyol utakat - természetesen mopeddel.

 

♠  ♠  ♠

Benoît Denieulle 2009-es mopedes túrájával kapcsolatban saját honlapján további információk is elérhetők, de elsősorban a képek végigböngészését ajánlom, nagyon sok szép helyen járt.

 ♠  ♠  ♠

Következő posztunkban a közlekedés alapelveiről fogunk értekezni, és arra is kitérünk, hogy mely csoportokra érdemes külön figyelni, amikor közlekedünk. 

 ♠  ♠  ♠

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. (A felhívást lásd itt.)

 

 

Renault Clio gyújtótrafó a CB-ben...

... avagy végre pont került a közel két éves szívás végére?

2015. március 11. - gus

Ugye arról írtam már, hogy a Simsonom milyen állapotban került hozzám, aztán hogy adtam szerencsére túl rajta. Hasonló a történet a CB-mmel is, leszámítva, hogy 1) a főtengely-felújítás itt nem 5000 forint, 2) nem adtam el, ma is napi használatban van. Nem ritka, hogy motorból az ember különböző célokra különböző típusokat tart. Én elvileg a mopedet - a posztok visszatérő szereplőjének számító napszítta piros Puch Maximat - kis távokra használom, a CB 125-öst gyorsabb városi körökre és az agglomerációba, az XBR-t pedig túrázni, de ezt az elméleti felosztást az élet gyakran felülírja (például hogy épp melyikben van benzin, meg hogy melyikkel van aznap kedvem menni, mert ugye szép dolog a racionalitás, de azért ne feszítsük túl a húrt).

És akkor még mindig csak utcai motorozásról beszélünk, a terepmotorozással még el sem kezdtem ismerkedni.

cb_125.JPG

A CB 125-öst főleg gyorsabb városi körökre és az agglomerációba használom - már amikor ő is úgy akarja

A többféle motor egyidejű használata tényleg nem sznobéria: a méretbeli és teljesítménykülönbségek itt jóval nagyobbak, mint az autóknál. Míg egy moped 45 kiló és 1,5 lóerő, addig egy Suzuki Hayabusa 220 kiló és 200 lóerő. Akárhogy is számolom, ezek a számok két hozzávetőleges végpont között 4-szeres, illetve közel 140-szeres különbséget jelentenek! De ha egy másik csúcsgépet veszünk: a Honda Goldwing is 80-szor erősebb és 7-szer nehezebb egy átlagos mopednél. Míg a mopeddel jó leugrani a közértbe, de nagyon messzire nem igazán, addig a Hayabusával és a Gold Winggel pont a városban förtelem araszolni és egyensúlyozni, de a túrázásban mindkettő kiváló társ lehet. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az autók többsége városi használatra és távolabbi utazásokra egyaránt megfelelő. (Persze vannak hosszútávfutó mopedes fanatikusok, de azért nem véletlen, hogy nincsenek sokan.) A sznobéria vádját már csak azért sem igen tudnám a magam fejére vonni, mivel a három motorom együttes piaci értéke jó esetben is legfeljebb egy 10 éves Suzuki Swiftével vetekszik.

DSC_0118.JPG

A felső rakparton

Arról, hogy a CB-men mi mindent kellett eddig megjavítani, nemsokára írni fogok, úgyhogy most ezt nem fogom részletezni, mert félő, hogy betelne az internet, pusztán csak arról az örömhírről tudósítanék, hogy végre van normális alapjárata. Mikor hozzám került, egy valószínűleg zárlatos Simson-trafó teljesített benne nem túl jó szolgálatot. Ezt feltehetőleg az előző tulaj faragta bele, akinek a motorokhoz való hozzáállását most nem minősíteném, majd a később több hónap alatt kiküszöbölt hibák szisztematikus számbavételekor lesz rá alkalom, talán még csuklani is fog - és a Simson-trafót tényleg kellett kicsit "faragni", ugyanis a tank alá önszántából nem fért be rendesen, de sebaj, gondolhatta az előző tulaj, ha az ember kitartóan csapkodja a tankot, a trafó sarka szépen lelapul. Le is lapult. 

DSC_0038.JPG

"A tank alá nem fért be rendesen, de sebaj, gondolhatta az előző tulaj, ha az ember sokat csapkodja a tankot, a trafó sarka szépen lelapul. Le is lapult"

Szóval új trafó után kellett nézni. Külön öröm, hogy a magyarországi Honda-képviseletek nyilvántartása ezt a típust nem ismeri, úgyhogy tőlük még egy indexburát sem tudok típus- vagy vázszám alapján rendelni, de a kolléga talált a pincéjében egy Clio-gyújtótrafót, ami paramétereit illetően ígéretesnek tűnt. Néhány hete már egyszer bepróbáltuk a CB-be, de valamiért nem adott szikrát, aztán mivel már késő este volt, meg hideg is, nem erőltettük a dolgot, csak konstatáltuk, hogy nem jó, vagy nem ide való, és hagytuk az egészet a fenébe, a Simson-trafót meg szépen visszaraktuk.

Aztán úgy alakult, hogy a sz@r gyújtásnak és trafónak köszönhetően végül már semmi alapjarat sem volt: ha nem tartottam a fordulatot 3000 fölött, akkor a CB hajlamos volt lefulladni. Ugye mondanom sem kell, hogy piros lámpánál állva, amikor az ember a zöldre vár, és a mögöttünk lévő autó is gyors rajtot szeretne venni, milyen baromi veszélyes játék ez. Ja, és mivel nem önindítós a CB, külön öröm, hogy ilyenkor a berúgókarral is bíbelődni kell. Amolyan orosz rulett öt golyóval.

Úgyhogy rövid úton visszatértünk a gyújtás kérdéséhez, és arra jutottunk, hogy a Clio-trafónak mégiscsak jónak kell lennie, mert ugyan mi a fenéért lenne rossz (tudom, logikailag nem hézagmentes ez az érvelés, de néha segít). Jó, bontott alkatrészről beszélünk, de volt még mellette másik három (ugye a Cliók leggyakrabban négyhengeresek, leszámítva mondjuk ezt), azokkal pedig nem volt baj. Bár a kolléga szerint ezek ilyen fura gyertyapipatrafók, vagyis a motor melegéből a lehető legtöbbet kapják, ezért hajlamosak gyorsan elköszönni, de az installált példány a CB tankja alatt - távol a blokktól - olyan huzatot kap, hogy nincs az az isten, hogy túlmelegedjen.

Pencil_Dry_Ignition_Coil_for_Renault_Clio_123422539.jpg

A Simson-trafót váltó Clio-trafó

Szóval a kolléga beleszerelte a gyertyakábelt, és ismét beraktuk a CB-be. Rárúgtam a berúgókarra, és a blokk hidegen is úgy kezdett el ketyegni, mint egy svájci óra - amire korábban semmiféle hajlandóságot sem mutatott, még melegen sem. Mindehhez még annyit, hogy az akksi is baromira le volt merülve: még az üres állás ledes jelzőfénye is csak hunyorgott. De az alapjárat hibátlan volt.

Viszont! Noha az alapjárat megjavult, de a motor elkezdett magasabb fordulatszám-tartományokban rángatni. Nem mindig ugyanúgy csinálja, van, hogy 7000-nél rángat, aztán 8000 fölött elmúlik. Van, hogy már 5000-től rángat, és nem is nagyon pörög tovább. Aztán van, hogy nem rángat. Az okára a kollégával még nem jöttünk rá, de valószínűleg a Renault-trafó mégsem olyan jó, mint hittük. Sőt. Ezzel párhuzamosan egy újabb sajnálatos mellékhatás is jelentkezett: az akksi merül. Nem tudjuk még, hogy mitől, de valszeg nagyobb az áramfelvétele a trafónak, mint kellene. Multiméterrel kimérve ugyanis a többi fogyasztó áramfelvétele és az akksi töltése is normális értékeket mutat. De valamitől mégiscsak merül, és biztos, hogy nem az állásban, mert akkor a motoron az égvilágon semmi sem fogyaszt áramot.

cb_csiga.JPG

Tetűlassan mászik a csiga

Biztos, ami biztos, Lukács a gyújtás érintkezőit azért megtisztította, és milyen jól tette, mert kicsit össze voltak égve, én pedig kicseréltem a diódahidat, hátha az a ludas, plusz beruháztam egy új Yuasa akksira is (mert akár segít a helyzeten, akár nem, az előző noname akksim már igencsak kukaérett volt). Valamit javult a helyzet, de még mindig nem százas. Szóval mindenképp egy másik trafóval is meg fogunk próbálkozni.

A fogyasztást csak ezután lesz érdemes figyelni. Valószínűsíthetően az ócska Simson-trafó miatt elég sok benzin távozhatott elégetlenül a kipufogón keresztül, aminek köszönhetően a motor 4(!) liternél is többet beszippantott 100 kilométerenként. Ez egy 125-ös négyütemű Hondától - még akkor is, ha immáron 34 éve rója az utakat - enyhén szólva sok. Mivel egy erősebb (14Le) és (hál'Istennek) még karburátoros 125-ösről van szó, fogyasztási versenyt nem fogok vele nyerni, de becsléseim szerint 3-3,5-re fog az érték beállni, ha a gyújtásproblémát végre valahára megoldjuk. 

 ✿  ✿  

A következő posztban arról fogok elmélkedni, hogy tulajdonképpen miért is csinálom ezt az egész Moped blogot. Vigyázat, szubjektív és extra filozofikus tartalom!

✿  ✿  ✿

Ha arra is kíváncsi vagy, a fokozatosság elvét követve hogyan jutottam el a mopedtől a nagymotorig, itt elolvashatod.

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Ha pedig van olyan mopeded Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. (A felhívást lásd itt.)

Babettát szinte a szalonból

2015. február 20. - gus

A múlt héten a Görbe Nórával készített Linda-napi interjút adtuk közre, úgyhogy logikusan adja magát, hogy most közelebbről is szemügyre vegyünk egy Babettát.

A Jawa Babetta Magyarországon még ma is a népszerűbb járművek közé tartozik, bár egy jelentős részük a gyártás megkezdése óta valószínűleg már széthullott és/vagy donorként végezte, a maradék meg gyaníthatóan Budapesten kívül a templom-vegyesbolt-faluház aranyháromszögben édesíti meg gazdájának ráérős mindennapjait. (Mondjuk pont tegnap láttam egy motoros kollégát szürke 210-es Babettán a Nyugatinál, akit ismeretlenül ezúton is üdvözlök.) Blogunk lelkes olvasói talán emlékeznek rá, hogy pár hónapja már napirendre vettünk egy Jawa Idealt. De egy mopedes blog Jawa Babetta nélkül olyan, mint egy Kiszel Tünde-naptár Donatellácska nélkül. Úgyhogy biztos, ami biztos, most Sanyi Babettájának történetét tesszük közzé. (A modell átfogó történetével és technikai specifikációival többek között itt lehet részletesebben megismerkedni, mi ezekre most nem fogunk kitérni.) 

dsc_0163.JPG

 "Egy mopedes blog Jawa Babetta nélkül olyan, mint egy Kiszel Tünde-naptár Donatellácska nélkül"

Tovább

Riga 3 - a szovjet (r)igásló

2015. február 02. - gus

A Moped blogon eddig zömmel a nyugati típusokra helyeztük a hangsúlyt, ezért külön megörültem, amikor Kiss Péter, a Magyar Riga Motoros Klub elnöke lehetővé tette számomra, hogy igen nagy becsben tartott Riga 3-as mopedjét megtekintsem és kipróbáljam. 

Bevallom, némi előítélettel érkeztem a helyszínre, amennyiben arra számítottam, hogy egy közel 50 évvel ezelőtti szovjet moped minden porcikája csörögni fog és zörögni, indításkor pedig majd hatalmas  kék füstfelhőbe burkolja a tájat, de meglepődve és örömmel konstatáltam, hogy annyi füstje sincs, mint a Puch Maximnak - bár ebben a megfelelő mennyiségű és minőségű 2t-olaj is kétségkívül közrejátszott.

dsc_0037b.jpg

Az első sárhányója az MZ Trophyéra emlékeztet 

Tovább

Még egy Maxi (?)

Egy egyelőre fiktív motor, ami kilométerórának indult...

2014. november 10. - gus

Az ember eleve nem megy túl sokat egy évben a mopeddel, valamint  a lehetőségek hiánya vagy az igénytelen konstrukció tartósságába vetett végtelen - ámde nem teljesen megalapozott - hite miatt gyakran mostoha körülmények között tárolja. Eső, hó, fagy, napsütés váltja egymást, ami csak két dolognak nem tesz jót: 1. a fényezett elemeknek, 2. a fényezetlen elemeknek. Ez utóbbiak közé tartozik a kilométeróra, aminek a számlálója az első mondatban említett két okból viszonylag könnyen berohad. A Puch Maximon (amiről az előző posztban részletesebben is megemlékeztem) először a műanyag mutató adta meg magát: egyszerűen eltört, majd beesett, röviddel ezután pedig a kilométerszámláló szorult meg. Hát, ez van, az első számjegy viszonylag ritkán fordul át, az Isten is arra teremtette, hogy berohadjon.

Úgyhogy ez kuka, neten kerestem bontottat. Találtam is egyet nem túl drágán, úgyhogy szépen megrendeltem. Viszont, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az ideális megoldás a rendelés leadását követő napon jelentkezik: ráakadtam a neten egy majdnem jónak tűnő Puch Maxira, mondhatni jutányos áron. 

maxi zagyvarékas_1.jpg

A Maxi, aminek a gazdája a megállapodás ellenére nem kapkodja el a postázást

Az eredeti terv az volt, hogy a megrendelt Maxiból átmentem az alufelniket, a kétrészes csomagtartót, meg a jobb állapotban lévőnek tűnő hátsó teleszkópokat, így a két mopedből csinálok egy szebbet, amit megtartok, meg egy kevésbé szépet, amit eladok. A kevésbé széphez  elvileg dugattyút kell találnom, ez még a jövő zenéje.

De az is lehet, hogy minden fölösleges alkatrészt és vázelemet egyesével fogok eladásra meghirdetni. Mindenesetre no para, ha el is adom, szépen minden esetleges hiányosságáról tájékoztatni fogom a leendő vevőt. Nem a nyerészkedés a cél, olcsón fogom adni, ha nullszaldóban megúszom, már örülni fogok.

INSTANT UPDATE: Az eladónak az elmúlt két hétben nem volt érkezése küldeni a motort. Remélem, nem lesz túl nehéz, 40 kiló felett ugyanis a futárnak eszébe sem jut elhozni a csomagot. De ha végre valahára megjön, akkor megírom egy újabb posztban, hogy mit lehet vele kezdeni. 

UPDATE 2: Az eladónak három hét alatt sem sikerült  feltennie a motort a Jófogásra, hogy a Háztól házig opcióval olcsón kihozhassa a futár, úgyhogy valószínűleg cseszhetem az egész projektet.