Moped blog

Budapest-Tihany túra egy Garelli moped nyergében

Beharangozó

2014. november 22. - gus

A kollégának van, pontosabban volt néhány hónapig egy Garelli mopedje. Már nem pontosan emlékszem, hogy honnan került hozzá (majd megírja, ha akarja), de közel sem volt hibátlan állapotban. Ő maga hozta rendbe, kapott festést, matricát. De a mi szempontunkból most nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy egyszer Gárdonyon és Székesfehérváron keresztül megjárta vele Tihanyt oda-vissza, és még csak le sem rohadt vele. Persze volt ideje a tájban gyönyörködni - illetve lett volna, ha nem szakadt volna az eső, és nem lett volna éjszaka -, de azért a kis moped üzembiztosan megjárta a mopedes viszonylatban nyugodt szívvel maratoninak is nevezhető távot.

SDC12724.JPG

A Garelli - internetes nyomozásaim alapján egy Garelli Jupiter

 

Elmondása szerint a moped fogyasztása 100 km-re 2 liter körül alakult, ami elég kedvező, mindezt tartós 50-es, nyélgázközeli tempóval. Természetesen egy huzamban azért nem jó a mopeden ennyit kuporogni, de 2-3 rövid pihenővel és némi folyadékpótlással abszolválni lehet a távot. Az persze egyértelmű, hogy nem ez a legideálisabb jármű arra, hogy az ember lemenjen vele a Balatonhoz, de azért az is biztos, hogy a szükségmegoldások közül sem a legrosszabb. Ha rendszeresen nem is, de évente egyszer én is simán bevállalnám.

SDC12714.JPG

Útközben

 

A kulturáltan és főleg a Puch Maximhoz képest csöndesen pöfögő mopeddel kapcsolatos tudnivalók hamarosan olvashatók lesznek itt a blogon - ahogy az imént beharangozott tihanyi történet is, melyben a kolléga az alábbi közismert vicchez hasonlóan az olvasás örömeit is taglalni fogja:

Józsi bácsihoz ellátogat vidékre egy újságíró, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
- Józsi bácsi, kérem, mesélje el egy napját!
- Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát...
- Na de Józsi bácsi, ezt így nem lehet, mondja inkább, hogy könyvet olvas.
- Jól van. fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk még 10 könyvet, egészen addig, amíg a könyvtár be nem zár. Na, utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki van nyomdája!

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr716898107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FJPO 2014.11.22. 19:14:38

Érettségim utáni napon hajnalban (1975) Komar (S38B) mopedemmel Felsőgödről elmentem Komlóra, meglátogatni egy lányt és egy barátomat. Beszélgettünk, aztán indultam haza - Kecskeméten keresztül. Másnap reggel már otthon is voltam, de éjjel aludtam kicsit egy útmenti padon.
A moci gond nélkül vette a távot. Ma is megvan!

xbr 2015.01.12. 08:06:01

Budapest-Tihany? Hú, nem semmi!

tiger1342 2015.01.20. 10:51:49

Babettával rendszeresen járunk túrázni 5-15 fős csapatban. Voltunk a Kékesen, Nagybörzsönyben, körbemotoroztuk a Csepel szigetet, Velence-tavat, Bp-Balatonfűzfő megvolt többször... Megbízható motorokkal inkább elhivatottság és társaság kérdése a dolog. Menet közben csodálni a tájat mopeddel a legjobb! :)

gus 2015.01.20. 16:43:14

És a Kékesre rendben felpöfögött a csapat?