Moped blog

„Azzal a mozdulattal, ahogy a Babettát sztenderre húztam, a kipufogót gyönyörűen a vádlimra sütöttem”

Linda-napi interjú Görbe Nórával

2015. február 13. - gus

Mostanában a Duna World-ön adják ismét a Linda-sorozatot. Sok tekintetben kicsit fura nézni, mert például mindenki mindenhol cigizik, amit ma már nem lehet, a számítógépes programok mágnesszalagról futnak, a főhős pedig egy sárga csehszlovák mopeden közlekedik. Ugye a moped manapság nem nagyon divatos közlekedési eszköz, plusz azóta Csehszlovákia is megszűnt.

img_4038.jpg

(Fotó: Zomborácz Iván/Totalbike.hu)

Általában a negatív karakterek cigiztek, a jók inkább sportoltak. A Linda annyiban mindenképp eltér a ma készülő sorozatoktól, hogy filmre forgott. Akkoriban készültek tévéfilmek, ma nem forgatnak filmszalagra televíziós műsort, kizárólag elektronikus rögzítést használnak. Ez teljesen más világítást, vágást, felvételi módot igényel. A Linda utószinkronizált volt, nem volt eredeti hang, ami azért megdrágította és meghosszította a munkát. A Fotómodell című részben a Margit-hídon Barkasokat látni, sok Wartburgot, és összességében viszonylag kevés volt a jármű, tehát szinte üres a Margit-híd mögöttem, egészen elképesztő.

Le sem kellett zárni utakat a forgatáshoz?

Nem. Amikor az Erzsébet-hídon a középső záróvonalon kellett mennem a Babettával csúcsforgalomban azért, hogy a helikopter körülöttem tudjon körözni, akkor sem volt lezárva, de azért akkor már nagyobb volt a forgalom. Ez már a 80-as évek legvége volt. Három sáv jobbra, járom sáv balra, hát nem volt egy életbiztosítás az sem, sok minden más mellett, mert azért a helyszínt biztosító rendőrök nem mindig álltak a helyzet magaslatán. A Déryné étterem előtt például a rendőr mondta, hogy „nyugodtan hajts át itt ezen a négy sávon, meg a villamossínen”, de aztán valaki hátulról megszólította, ezért hátrafordult. Én meg úgy mentem át a négy sávon teljes gázzal, ami a Babetta esetében 50km/h-t jelentett, hogy pont fél centi volt az életem és az elrobogó terepjáró között, amit a rendőr később egy virágcsokorral próbált kompenzálni. Már nem beszélnénk itt, ha valaki nem segít odaföntről.

Komolyabb baleset akkor szerencsére nem volt...

Nem.

Pedig félelmetes nézni, hogy akkoriban még Linda bukósisak nélkül cikázott a városon át. Én a kertből sem merem kitolni a motort bukósisak nélkül.

Sok mindennel találkoztunk, helyszínelő részeg rendőrökkel… Nem tudom, hogy van-e ilyen ma…

Biztos nincs.

Biztos nincs, de az éppen éjszaka történt, mulatozásból mehettek haza, és tulajdonképpen kidőltek a kocsiból. A budapesti gépjárműpark jellegét azért a 80-as években megpróbálták ellensúlyozni, mert a Lindát külföldi piarca is szánták. Sok országban ment is, hallottam magamat például japánul és szlovákul is beszélni. A stábban volt valaki, azt hiszem, a fotós, akinek volt egy nyugati autója, az a bizonyos fehér Opel – még a szövegben is benne volt, hogy „egy fehér Opel áll az alagútnál, és benne van a tengerimalac” –, ami Budapest összes utcáján ott állt a háttérben, mert egyébként csak Wartburgok és a szocialista gépjárműpark legszebb példányait lehetett látni az utcán. 88-ban azért már picivel jobb volt a helyzet, de 81-ben ez volt.

linda_ff.jpg

(Forrás: Görbe Nóra Facebook-oldala)

Voltak rendezői instrukciók arra vonatozóan, hogy hogyan kell kamera előtt motorozni? Máshogy kell filmen motorozni, mint általában?

Nem, egyszerűen megkaptam gyakorlásra a motort, mielőtt elindult volna a sorozat. Olyan azért volt, hogy a kamera miatt a másik oldalon kellett leszállnom a motorról, és azzal a mozdulattal, ahogy a Babettát sztenderre húztam, a kipufogót gyönyörűen a vádlimra sütöttem. Lett belőle szép kis égési sérülés.

Ez nekem ismerős, a mopedemnek bal oldalt volt a kipufogója, a Simsonomnak pedig jobb oldalon, úgyhogy annak idején egy héten belül kétszer sikerült nekem is a vádliégetéses manővert előadni. Hasonló autós élményei voltak?

Nem igazán, a forgatáson Béla [Szerednyei Béla] vezetetett, ő meg jól vezetett. Azért volt gokartozás, ami rettenetes volt, de a krosszautót nagyon élveztem. A forgatás egy Kecskemét melletti gokartpályán zajlott. Azt borzalmas volt vezetni. Nem is tudtam olyan gyorsan menni vele, ahogy a forgatás szempontjából kellett volna. Rettenetesen kényelmetlen volt, ütötte a hátamat, derekamat… A krosszautó viszont, ahol a sarat nyeltem, az baromi jól ment! Az jó érzés volt. Ment is, mint az őrült!

A Babettából csak egy volt a forgatáson? A Knight Riderhez állítólag egyszerre vagy négy KITT-et használtak, hátha épp lerobban vagy összetörik valamelyik…

Azt nem merem állítani, hogy 88-ban ugyanazt vezettem, mint 81-ben, de egyszerre csak egy volt. A televíziónak volt még akkor gépjárműparkja…

A televízióé volt a Babetta?

Igen. De hogy ezt időközben bütykölték, újították, festették-e, nem tudom.

Volt olyan, hogy a forgatáson lerobbant a moped?

Nem.

img_4037_1.jpg

(Fotó: Zomborácz Iván/Totalbike.hu)

A Lindában a klasszikus nemi szerepek mintha megfordulnának. Mindig a nő a karakán, bátor, lendületes figura, a férfiak meg olyan pipogyák…

Mint az életben… Igen, ez erre épült. Pécsi Ildikó háromszor akkora, mint a Bodrogi. A Szerednyei Béla karakterével pedig Linda karaktere, munkamániája állítható szembe. A Linda tudatosan felépített erős lénye mellé muszáj volt… Az biztos, ha velem így beszélne bárki, mint ahogy Linda beszélt a vőlegényével, akit, szegényt, a filmekben mindig lepattintottam, akkor az illetővel már réges rég nem állnék szóba. Mikor megnézek egy Linda-epizódot, nem is értem, hogy Tomi miért van még Lindával…

Ezt én sem értettem soha. A 80-as években elvállalni a Linda-szerepet szakmai szempontból mennyire volt kockázatos, és mennyiben jelentett kiugrási lehetőséget?

Semennyire nem volt kockázat, mert sok tévéfilm készült akkoriban. Olyan sok mindent játszottam mellette – parasztlányt, fiatal feleséget, történelmi személyiséget kosztümös filmben… Az egyetlen dolog, ami határeset volt, az a balettes és ritmikus sportgimnasztikás múltam miatt a verekedés volt.

Úgy látom, ez elég jól sikerült. Barátnőm az egyik epizódot nézve kérdezte tőlem, az egykori karatékától, hogy amit a filmen lát, azok tényleg szabályos harcművészeti mozdulatok-e.

Igen, eredetileg a most már hét danos Harmat Lászlótól tanultam taekwondózni, aztán Patakfalvi Miklós mutatta a mozdulatokat. A kocsmai verekedéseket pedig Pintér „Oroszlán” Tamás dolgozta ki.

linda1.jpg

(Forrás: Görbe Nóra Facebook-oldala)

Időnként felröppen a hír, hogy a Lindának esetleg elkészítenék a folytatását. Ha erre lehetőség nyílna, örömmel beleugrana? Mennyi esély van erre?

Semennyi. Ez a mese kategória, mert nem szánnak rá ennyi pénzt. A tévésorozatok ennek töredékéből készülnek. Ez drága műfaj. A játékfilmet kétszer utasította el a Nemzeti Filmalap, mert kockázatosnak vélték, annak ellenére, hogy a négy főszereplő mindegyike él még. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a közönséget nem érdekelné, hogy egy mai közegben hogyan mozognak ezek a figurák, és hogy kivel mi történt azóta. Egy magánbefektető indította el az egész lavinát, vagyis az ő megrendelésére készült az első forgatókönyv, de ő később elhagyta az országot és a témát. Gondolom, amíg mozogni tudok, én örülnék neki, mert meghatározó dolog volt az életemben. De egyáltalán nem csak pozitív hozadékkal. A korabeli kritikának például eleinte nagyon furának tűnt. De idővel megszokták ezt a stílust. Egy szegedi fiatalember mesélte, hogy annak idején magnóra vette a filmet, s a hangját hallgatta. Lelki szemeivel pedig látta közben a jeleneteket. Meg hát azóta is rengetegen idéznek mondatokat.

Linda ma már valószínűleg nem mopeden közlekedne…

Nem. A tervek szerint a rendőrségi bevetéseken terepjáró lett volna, egyébként pedig egy zöld bicikli. Tiszta Critical Mass. Azért a keverék, amivel a Babetta ment, elég büdös volt ám… 

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr927001089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

V12 Power 2015.02.13. 12:54:33

Én bizony még moziban is megnéznék egy folytatást. Ez volt a gyerekkorom, nagyon jó lenne együtt látni a szereplőket!

octy 2015.02.13. 14:36:07

Mióta megy a DunaWorld-ön én is nézem és nagyon jó látni a 80-as éveket.
Pont nemrég állapítottam meg, hogy jól ki volt dolgozva a sztori, a számítógépes részben sem a szokásos filmes bugyutaságok voltak, amiket az informatikáról gondolnak a filmesek mai (na jó, amcsi filmesek).
Pedig akkor még igen gyerekcipőben járt a dolog, pláne ebben az országban.
A főcímdalt meg nem tudom kiverni a fejemből...
Ma néztem meg az ős főcímet, és tényleg két fajta volt, erre az elsőre is emlékszem de a másik jobban megmaradt.

octy 2015.02.13. 14:36:46

amit a filmesek gondolnak a mai napig... :)

gus 2015.02.13. 14:41:16

Valóban, a főcímdal sokunk fejében ott cseng.

átlátó 2015.02.13. 14:48:18

A kaszkadőrök közül megemlíteném a Piroch Gabit, a Kivés Gyurit...meg a Wieder Hédi volt az egyik fodrász kiskisasszony...:D Kemény volt a büfé stáb is...A Pörkölt tudta és tudta és tudta, de arra nem számított, hogy majd a Rákay lesz az, aki nem veszi föl a telefont neki olyan bő 10 év múlva...volt szerencsém látni azt a szerződést, amit a két fél aláírt akkor, amikor a TOP Tv-t szándékozott "megmenteni". A TOP TV egyik befektetője ugye az a WVM lízing volt, aki a 450-es telefonokkal üzletelt, csak hát miután a 900-as megjelent, nem volt ember, aki fizetett volna..olyat is láttam, aki az Erzsébetről a Dunába dobta... :D Na. Szóval a Pörkölt tudta és tudta és tudta, a Berecz János felesége is szerepelt, mint Sáfár Anikó, meg a fia is edzette a művésznőt a Dózsa pályán, - volt ugye az a rész a focista kislányokkal, a Postás pályán lett forgatva...az is maradandó élmény, amikor a György leordította az Óbudai Gázgyárban hajnalban a Homonnayék fejét, ( ők voltak a "ruhások") mert egy nadrágját rövidre varrták föl, de akkor is megszakadtam a röhögéstől, amikor a fehér kalapján ugrált a Hegyalja út-Sánc utca kereszteződésben, mert nem klappoltak a dolgok... :D Egyszer engem meg összekevert valakivel, fogtam magam, otthagytam helyben. :D Nem voltam én hozzászokva a vörös fejjel való üvöltözéshez. :D

tommygun 2015.02.13. 16:32:07

Aztán, volt az a rész ami a Budavári Panoptikumban játszódott, ott forgatás előtt derült ki hogy az a tucatnyi rohadó viaszbábú nem lesz elég a hangulathoz, úgyhogy a panoptikumot üzemeltető Domino Pantomim Egyesület növendékeit öltöztették be bábunak. (Köllő Miklós volt a vezető, a gyakorlóterem meg valahol az Úri utcában.) Ami azért volt vicces mert már kora délután ott állt beöltözve mindenki, a forgatás késő este kezdődött, úgyhogy azzal töltöttük az időt hogy sminkben, parókában, török kori jelmezben sétálgattunk a Várban a turisták nagy örömére. Azóta sem volt olyan menő csizmám mint egri janicsárként...

gus 2015.02.13. 16:56:41

Kéretik a kommentelésben is betartani a nyilvános véleménnyilvánításra vonatkozó szabályokat. Egy kommentet törölnöm kellett, mert a blog szerkesztőjét rúgják seggbe az esetlegesen becsületsértő kommentekért.

gus 2015.02.13. 17:28:25

jav: véleménynyilvánítás. csak hogy a helyesírásnak is adjunk

Sandokohn - a maláj jiddis 2015.02.14. 12:24:35

Nagyon jó sorozat volt anno, minden részét izgalommal vártam.
Arany idők voltak azok :-)