Moped blog

Fantic Motor GT 50 (1977) - Kapj el, ha tudsz

2015. november 30. - gus

A lelkes olvasók emlékezhetnek rá, hogy jó pár hónappal ezelőtt már terítékre került egy Fantic Motor moped, amit sajnos kipróbálni akkor nem volt lehetőségünk. Na ezt az adósságunkat törlesztjük most, mai tesztünk alanya ugyanis egy félelmetes Fantic Motor GT 50. Ezt a típust 1976 és 1981 között gyártották, a kétütemű léghűtéses blokk 8,7 Le-t produkál. És akkor a tankönyvízű adatok rövid felsorolásának végére itt pontot is tehetünk, mert olyan ritka olasz motorról van szó, hogy még az olasz weboldalak is alig tudnak róla bármi érdemleges információval szolgálni.

img_0614.JPG

Fantik Motor GT 50

Tamás a széltől is igyekszik óvni a Fanticot: gyakran a szobájában tartja, de ez nem csoda, hiszen egyrészt unikumról van szó, másrészt a külföldi oldalakon nagy ritkán felbukkanó eladó darabok is alaphangon 1000 euróért kelletik magukat. Ugye nem kell mondanom, hogy mi mindent lehet már 1000 euró környékén találni. Hogy mást ne mondjak, lehet belőle venni 4 jó állapotú Yamaha Jogot vagy Simson S51-et - mármint Magyarországon, mert a normális állapotú kismotorok ára Ausztriában és Németországban szépen elkezdett emelkedni: S51-est például ezekben az országokban ne is keressünk 7-800 Euró alatt. A magukat 500 Euró környékén kellető Simsonok jó részét pedig szemfüles hazánkfiai hirdetik a német hirdetőoldalakon osztrák és német vásárlóknak, némi árrés reményében. 

Na de térjünk is vissza a GT 50-hez: az aprólékos kidolgozásra nem lehet panaszunk, még az első teleszkópok és a kormánymarkolatok is Fantic Motor feliratot viselnek magukon, és a szép állapotú originál könnyűfém felnikre is kimondottan jóleső érzés ránézni. 

img_0623.JPG

Jó ránézni

Amiben az esztétikum mellett még az olasz járműgyártás erős szokott lenni, az a technika, ami jelen esetben már-már a versenyszintet idézi: nem tudom, ki látott 1976-os 50-es motoron hidraulikus első tárcsaféket és 140-ig skálázott sebességmérőt, de én biztosan nem. A tárcsa egyébként nem hülyeség, talán a GT 50 a legerősebb 50-es, amihez eddig szerencsém volt. Végsebessége valamivel 100 fölött alakul, de az embernek nem nagyon van szíve egy 40 éves motort üveghangon húzatni. Mivel a blokk és a kipufogó magas fordulatszámra van hangolva, alacsony fordulaton ne sokat várjunk tőle, nagyjából a poroszkálós városi tempót lehet vele tartani. Na de 8000 környékén hirtelen felgyorsulnak az útszéli fák: a 8,7 lóerő határozott rántással ad életjelt magáról. 

img_0615.JPG

A 140-ig skálázott óra egy 50-es motoron azért beszédes

Önindító nincs, de az elektronikus gyújtásnak köszönhetően a Fantic már egy finom rúgásra pöfögni kezd, és füstöt sem láttam egy darabot sem. László elmondása szerint a karburálással még kínlódni kell egy kicsit, a motor ugyanis hajlamos a rángatásra, de hogy mikor rángat, azt nem nagyon lehet kiszámítani. Úgyhogy túrázni a GT 50 helyett egy Honda SH 300-assal jár, mondjuk fogyasztani valószínűleg az sem fogyaszt többet, mint a Fantic, de inkább kevesebbet.

img_0619.JPG

Itt lakik mind a 7 lóerő

Az olasz mérnökök - némileg meglepő módon - a dizájn és a technika mellett a lánc megóvására is ügyet fordítottak: a Simson S51-hez hasonlóan itt is tokozott lánccal találkozunk, ami azért a karbantartásigényét lecsökkenti, ezzel párhuzamosan pedig élettartamát jócskán megnöveli. Nem is értem, miért nem terjedt el jobban ez a megoldás. Így ez a traktus kicsit pannóniás kinézetet nyert magának, bár ott a láncburkolat maga a lengőkar is egyben.

img_0617.JPG

 A tokozott lánc nem hülyeség

A megbízhatóság terén a Fantik bizonyítványa összességében nem rossz: az imént említett rángatáson kívül már hibát nemigen produkál, mondjuk az első fék folyatta magát egy kicsit, ezért egy kompatibilis mechanikát valahonnan be kellett szerezni, de reméljük, nem is lesz nagyon más nyűge a motornak, hiszen típusspecifikus hozzávalókat gyakorlatilag lehetetlen hozzá beszerezni. Szükség esetén jó eséllyel nem csak a szükséges alkatrészt, de az alkatrészt gyártó berendezést vagy az alkatrészt gyártó berendezést gyártó berendezést is le kellene hozzá majd gyártatni - és így tovább a végtelenségig. fantic_motor.JPG

Szóval László nem unatkozik, van még mit csiszolni a dolgon, de hogy eladni nem fogja, abban teljesen biztos. Lehet, hogy a vasfüggöny szerencsésebb oldalán élő népek 1-2000 eurót is könnyedén megadnának érte, de egy ennyire fürge, ritka és igényesen kidolgozott 50-est nehéz lenne megint leakasztani. Meg hát aki jobban szereti a Fantikját, mint az 1-2000 eurót, az Fantik nélkül a pénzzel mihez kezdjen? Esetleg ha szerencséje van, vehet belőle egy másik Fantikot.

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt jelezd a mopedblog@indamail.hu címen, és mi örömmel írunk róla.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr517846604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GERI87 2015.11.30. 16:38:54

"A 140-ig skálázott óra egy 50-es motoron azért beszédes"

Meg vicces:)
A 100 - lejtőn lefele - még hihető...

"Nem is értem, miért nem terjedt el jobban ez a megoldás."

Mert ronda, plusz költség és mert a gumi burok belső lánc megvezetésén súrlódik a lánc.
Ha fém, akkor nem, de akkor még ott az első kettő érv...vagy a rugózatlan tömeg, ami itt vicc nyilván..
A "lánclobbi"-t kihagyom.

Pepejoe 2015.11.30. 22:29:30

Geri87

Arról meg nem is beszélve, hogy ilyen kis gyöszöknél ugyan nem érdekes (nem megsértődni, nekem is van) annyira de egy nagyobb gépnél biza' elmaradozna a láncfeszesség-ellenőrzés a tok miatti láthatatlanságból kifolyólag és jó esetben csak szétverne mindent, rossz esetben másképp adna tudomást a létezéséről mondjuk 100+ Le. Így is rengeteg elhanyagolt láncú igen komoly gépet lehet látni.
Ráadásul így is elég macera egy hátsó kerék ki-be, nemhogy amúgy.

GERI87 2015.12.01. 11:03:41

@Pepejoe:

Elvileg - azt mondják a tokozás melletti érvnek - nem nyűlik annyira a lánc ha ilyen van.
Na meg akkor már valamilyen automata láncfeszítőt is is be lehetne építeni ha az egész zártan olajban, zsírban fut.
(aki láncolajozót használ az is kétszeres élettartamról beszél, a sprékkel szemben...)
Biztos meg lehetne oldani hogy lásd a láncfeszességet, gumisnál is azért látod mert a lánccal együtt mozog.
A kerék ki-be sem gond, ez a cucc általában a villához van rögzítve, magába foglalja a lánckereket és a menesztőgumin át kapcsolódik a kerékhez: nem lánckerékkel/menesztőgumival szeded ki a kereket hanem e nélkül is kész.
100+ Lóerőnél a súrlódás meg már elég tetemes erőt vinne el.
(tudtommal amelyik régi gépen még van tok és versenyeznek vele ott le is szedik, mert minek, meg mert plusz súly és súrlódás miatti veszteség)

Biztos hogy gyártói részről meg lehetne oldani minden problémát, de kisilabizálták hogy annyival többe kerülne amit már nem fizetne ki a vásárló, mert annyian nem igénylik, tehát nem éri meg.

Pepejoe 2015.12.01. 21:24:06

@GERI87:

Attól még lehet feszes a lánc a lánckerekek közt, hogy a lánckerék közepén le tudod emelni ujjvastagságban a láncot. Persze meg lehetne oldani, hogy lásd a feszességet, de akkor azt is jó lenne megoldani, hogy elemelhesd a láncot mert én azt tartom fontosabbnak. Jó, mondjuk egy laza láncot menet közben is "kiszagolok" mert érezni, odanézni sem kell.
Szerintem valamilyen műszaki oka van annak, hogy a lánckerék jobb, ha a keréken van.
Csak sportmocik vonatkozásában tudok beszélni, elég közel állnak a versenyverzióhoz, azon viszont a gyors áttételcsere lehetősége miatt nem o.k. egy villán tok-benne láckerék kombó. Így az utcain sincs. Gondolom.
A súly meg olyan dolog, hogy az enyémre még egy benzinszintjelző sem jutott. :D

Pepejoe 2015.12.01. 21:38:52

Még annyi jutott eszembe, hogy én jópár éve leszoktam a sprékről, egyik nagyobb csalódás mint a másik. Mindegyik lecsapódik és összeb-sz mindent, takaríthatatlan. Csak annyi a különbség, hogy amelyikre esküdnek, hogy nem verődik le mert annyira ragadós, az is leverődik de az idomon, a lábamon és minden felületen ragad. Ha pedig összegyűlik a dzsuva, a tököm se faragja le mindenhonnan a kiszáradt-ráégett sprét.
Sima fűrészolajat használok, 1-1 cseppet minden szükséges helyre, ecsettel elhúzom és ennyi. Könnyen leverődik, pár naponta olajozni kell, viszont takarítani is gyerekjáték, idomokhoz csak tiszta rongy kell ha nincs más kéznél. Magát a láncot pedig petróleummal és 10 perccel elsikálom fémtisztára.
A jelen szettben 18k. km. van és bruttó 1.5 év, ebből 2 hónap levonva a nettó. Csak nagyon télen nem használom a cbr-t, amúgy sosincs pár 100 m.-nél messzebb tőlem.

GERI87 2015.12.02. 16:29:49

@Pepejoe:

"Szerintem valamilyen műszaki oka van annak, hogy a lánckerék jobb, ha a keréken van."

Micsoda?
Akkor van külön ha a lánckerék egy menesztőgumin át adja át a hajtást. Ez semmi problémát nem okoz. A láncnak jót tesz ha van egy kis holtjáték, rugalmasság és nem közvetlenül éri ütésszerűen a nyomaték.

"a gyors áttételcsere lehetősége miatt nem o.k. egy villán tok-benne láckerék kombó."

Mivel ugyanazon a tengelyen van, ha a kereket kiszeded, a tengelyt is kihúzod, akkor meg a lánckerékkel együtt is kijön...ki se kell szedni a kerékagyból!

"Így az utcain sincs. Gondolom."

Vagy van van nincs. Nálam van. Mármint külön a kerékagy és a lánckerék.

"amelyikre esküdnek, hogy nem verődik le mert annyira ragadós, az is leverődik de az idomon,"

Nálam nem igen, mondjuk idom sincs.
A lánc oldali rendszámtartó olyan kicsit és ennyi.

A ragadós spré azért jó, mert rajtamarad a láncon.
A sima olajat ledobja és nem fog kenni!
Erre lenne vagy a lánctok vagy a folyamatos adagolás.
Előbbiről beszélünk ugye hogy nem alkalmazzák...utóbbi is volt szériában: pl a primer lánckerék felől a motorolajat vezették rá a láncra...de ilyet már nem lehet mert "környezetszennyező"...ugyanis folyamatos az olajveszteség, ami ugye az útra (környezetbe" kerül...
Házilag megoldják így és elvileg jobb is.

Szóval az igazi hatásos kenés nyilván az olaj lenne, nem a ragacs, de nyitott láncnál nem alkalmazható....elvileg...

Pepejoe 2015.12.02. 20:36:10

Nyilván azért van a lánckerék a lánckerékagyon és menesztőkkel a kerékben, mert így a jobb. Utána kell nézni, milyen oka van. Az az ok logikus lehet és nem véletlenül van így, ahogy van.
Mivel a versenygépen így van, nagyon nem térnek el ettől, egy utcai speednek épp az a lényege, (legalábbis anno jobban így volt mint manapság) hogy szinte csak a kötelező Kresz-tartozékokban különbözik a versenyverziótól. Túra, naked és egyéb vonalról nem tudok nyilatkozni mert olyanom sosem volt és sosem lesz, kb. 20 év alatt ez már nemigen fog változni, addigra meg már nyugdíjközeli leszek.
Most már nem értem, mi van külön vagy mi nincs :D...jelen esetben nálam a lánckerékagyra van csavarozva a lánckerék és be van tolva a kerékbe, ahol menesztőgumik adják át a hajtást. Véleményem szerint ez így egyszerű, pár db.-os és csekély súlyú szerkezet és szerelhetőségben is elviselhető, ennél csak bonyeszosabbat tudnék elképzelni.
Nem úgy értetted, hogy tok kell a villára és a kerék kivételekor maradjon ott/benne a lánc és lánckerék, szóval minden, csak a kerék jöjjön ki? Nem így gondoltad? Én erre mondtam, hogy a gyors áttételcsere végett ez nem jó megoldás. Ha a kerékkel együtt jön a lánckerék is (hiszen benne van) akkor csak kiveszed szerszám nélkül és beteszel másikat, ennyi.

Én azt tapasztaltam, hogy nem, nem marad a láncon a spré de annyira azért persze ragad, hogy még véletlenül se lehessen egyszerűen eltávolítani pl. idom, lánckörnyéki szerkezeti elemek, ruha, asszony kézbőre és egyéb.
És még g.ci drága is.
Ááááá, az olaj jól keni. Annyi mindig marad, amennyi kell. A többi persze repül. Épp ezért én sem öntöm, hanem csak 1-1 csepp a lánccsapokra. Pepecs meló, 10 perc mert tologatnom kell a mocit és valóban gyakrabban kell, ez van. Tényleg nem olyan elegáns, hogy csak fújom és csá. Viszont az évente 2 takarítás is csak max. 10 perc, nagyon tiszta meló és ez nekem mindent megér.
Az idő meg igazolta úgy érzem mert 220k. alatt a 10. láncszettem kerül cserére pár hónapon belül ezen a gépen és ezek közül az első pár db.-ot a gáz és a kuplung ráncigálása meg a durva visszaváltogatás végzett ki idő elött, ilyenkor meg hiába tocsog kenőanyagban a lánc, ha kinyírja a gáz/kuplung tépkedés meg a motorfék.
Ha valakit annyira érdekel a környezetszennyezés, használhat motorcsónak vagy fűrészgép-láncolajat, beleöntheted a Tiszába is mert bio.
Én bevallom, sima 15-40 vagy sűrűbb motorolajat használok.
Nem tudom milyen mocid van tokkal de ha nem speed, akkor kettő malomban őrölünk, egy naked-túra gép egyértelműen a célszerűségről szól, nem egy pályamotor utcai megfelelője. Oda kardán lenne a legeslegjobb, a finomabb felhasználású gépen ritkább a sportos megnyilvánulás is.
Ha neked van tok, akkor ott a válasz, az egy eredetileg is utcai felhasználású gép. Példámban én a speedekre gondoltam elsősorban, oda nem kell nekem efféle úri huncutság, hogy tok. :)

GERI87 2015.12.03. 19:21:55

"Utána kell nézni, milyen oka van"

Tompítja a terhelésváltásokat, a lökésszerű nyomatékokat...

"Most már nem értem, mi van külön vagy mi nincs :D..."
"lánckerékagyra van csavarozva a lánckerék és be van tolva a kerékbe, ahol menesztőgumik adják át a hajtást. "

Elbeszéltünk egymás mellett:)
Mert én másra gondoltam mikor azt írtad: "a lánckerék jobb, ha a keréken van." hisz ugye két megoldás van ha nincs tok:
-Csillapító gumisnál két elem van és ezek kapcsolódnak egymásba.
A lánckerék ilyenkor egy külön elemen van ami belemegy a kerékbe...a kapcsolatot a kettő között a gumi adja..

Menesztő (csillapító) guminál ez megy bele a kerékagyba:

m.cdn.blog.hu/zx/zxrash/image/csavarok/DSCI0309.JPG

-A másik ha nincs semmi gumi és a lánckerék a kerékagyra van fixen téve és kész:

img.jofogas.hu/images/Aprilia_rx_kerekek_59773157155787.jpg

A lánctoknál meg ugye csak maga a kerék jön le a tengely kihúzásával...

"Nem úgy értetted, hogy tok kell a villára és a kerék kivételekor maradjon ott/benne a lánc és lánckerék, szóval minden, csak a kerék jöjjön ki? Nem így gondoltad?"

Igen, ez a tokozott lánc megoldásoknál van, de ha belegondolsz, alig bonyolultabb ez a szokásos menesztőgumis megoldásnál...van egy plusz furatos tengely a lánckerék oldali villán, az tartja a helyén a lánctokot és a lánckerék-menesztőgumi kombót...és kész. Ha kihúzod a tengelyt ez tartja a villán az egészet. ennyi a különbség.

"Én erre mondtam, hogy a gyors áttételcsere végett ez nem jó megoldás."

Ebben igazad van.

"Ha a kerékkel együtt jön a lánckerék is (hiszen benne van) akkor csak kiveszed szerszám nélkül és beteszel másikat, ennyi."

Persze.
Ha olyan motort nézünk aminél gyakran cserélsz lánckereket - pl amiről te beszélsz a versenymotor vagy pl krossznál, - az áttétel vagy a gyors kopás miatt szempont lehet ez..más motornál nem, hisz ha lánckereket cserélsz (kopás miatt) akkor láncot is kell, tehát úgy is meg kell bontanod az egész hajtást.
Utcai motornál tehát ez nem érv ellene. Amiről te beszélsz annál igen.

"Én azt tapasztaltam, hogy nem, nem marad a láncon a spré "

Nálam igen, marad rajta egy grafitos réteg kb 5-700 Km-ig is akár, ha nem ázik meg...
De motorja válogatja.

"Ha valakit annyira érdekel a környezetszennyezés, használhat motorcsónak vagy fűrészgép-láncolajat, beleöntheted a Tiszába is mert bio."

Már amennyire...

"Ha neked van tok,"

Nincs. Úgy értettem hogy nálam van menesztőgumi..
A lánctokról meg az előnyei és hátrányai kapcsán írtam csak.