Moped blog

Honda Giorno - Bármi volt is a kérdés, megvan rá a válasz

2016. január 12. - gus

Kicsit úgy érzem, kezdenek túltengeni a blogon a Hondák, de mivel egyébként az utakon is, ezt nem érzem túlzottan nagy problémának. Jelen esetben a túltengés annyiban tovább fokozódik, hogy most egy Honda Giornóról van szó, ami a kistestű robogók között is az egyik legnépszerűbb típusnak számít. Amióta a blogot csinálom, még jobban figyelem a szembejövő és a járdára ledobott motorokat, és a tévedés minimális kockázatával állíthatom, hogy Giornóban nem szenvedünk hiányt. (Tudnék olyan robogómárkát mondani, amiből bárcsak hiányt szenvednénk, de mivel nem akarok a gyártóval bajuszt akasztani, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mire gondoltam. Csak annyit mondok, hogy a Föld legnépesebb kommunista országa is érintve van a dologban.)

img_0005_1.JPG

 Kétszínű festés, mokány kiállás

Az ökölszabály, miszerint Honda motorról nem nagyon van mit írni, mert általában azt nyújtja, amit az ember elvár tőle, most is érvényes, de azért erőt veszek magamon. Annál is inkább, mivel legnagyobb meglepetésemre a Totalbike-on eddig nem szerepelt a típus, csak a Robogó blogon pár éve, és talán sokakat érdekel, hogy mi is ez az egyszerre stílusos és megbízható motorka, ami oly gyakran jön szembe az utakon, és amiről a következő vicc jut az ember eszébe: - Hát te mindenhez értesz? - Mindenhez IS! Mert a Giorno nem csak, hogy mindenre jó, hanem mindenre IS.

De nem csak a városban szoktam Giornókat látni, hanem az utcámban is szokott táborozni egy szürke, és egy piros Giorcub is időnként meg-megjelenik a házunk előtt, ami kinézetre a Giornóhoz nagyon hasonló, de műszaki megoldásai teljesen eltérőek (szíj helyett lánccal, kétütemű blokk helyett négyüteművel, automata váltó helyett pedig körváltóval szerelik.)

img_0011_1.JPG

nem megy rosszul, de azért pillantgassunk olykor-olykor a tükörbe

Gábor robogós karrierje egy Yamaha Minttel indult, aminek gyengesége és törpesége okán volt kénytelen búcsút inteni. Ezt követően egy 125-ös négyütemű Piaggióval próbálkozott, de nem járt nagy sikerrel: a blokk már a vételkor kukaérett volt, a felújítása pedig hasztalan pénzszórásnak ígérkezett. Ekkor jött a képbe a Suzuki Verde-Yamaha Vino paradigmába illeszkedő, és internetes kutakodásaim alapján 1992 óta gyártott Honda Giorno. Bár a tesztelt példány csak alig néhány hete került Gáborhoz, annyi megállapítható, hogy eddig hozta a tőle elvárható szintet: gázadásra gyorsít, fékezésre lassít, az új gumik tapadnak, a rugók rugóznak (az első lengőkaros felfüggesztés is teszi a maga dolgát, Gábor szerint például a felesége Honda Diójához képest meglepően ügyesen dolgozza fel az útegyenetlenségeket). Mondjuk, egy olyan motor esetében, amit csak a markolat kitartó csavarásával lehet 60 fölé kergetni, a felfüggesztés tekintetében túlzott elvárásaink nem nagyon vannak. Talicskán sem szoktunk gumiprofilmélységet mérni.

A Giornón tárcsaféket ne is keressünk, a dobfékek elöl-hátul elfogadható módon lassítják a megtankolva is csak 69 kilós motort és lovasát. Azt hiszem, a mókás aprócska hátsó csomagtartó is inkább csak geg vagy dizájnelem, semmint praktikus rakodófelület, de azért egy cipősdoboz méretű csomagot fel lehet ide is pókozni.

img_0004.JPG

"a mókás aprócska hátsó csomagtartó is inkább csak dizájnelem"

A 60-ig skálázott sebességmérő is maximálisan beváltja az általa tett ígéretet: a Giorno óra szerint valamivel 60 fölé hajszolható, bár Gábor inkább 50 körül járkál. Ez nem csak a tartósságra, de a fogyasztásra is jótékony hatással van: az 5,6 lóerős kétütemű blokk 100km-en megelégszik 2,5 liternyi keverékkel, amit egyébként magának állít elő, feltéve, hogy nem felejtettük el a különolajozás tartályát feltölteni. Erre egyébként külön olajlámpa is figyelmeztet bennünket a műszerfalon, csak ugye 35 fölött menetrendszerűen kigyullad a belpiacos japán robogók elhagyhatatlan tartozéka, a SPEED feliratot viselő lámpácska, ami a japán autókból kihagyhatatlan "szent kvarcóra" babérjaira tör motoros viszonylatban. (Lefogadom, hogy a japán autókat úgy gyártják, hogy leemelnek a polcról  egy kvarcórát, leteszik a futószalagra, majd köréépítik az autót.)

img_0009.jpg

"a Giorno óra szerint 60 fölé hajszolható"

Az általános iskolai olvasónapló-írásból sok mindenkinek ismerős lehet a zavarba ejtő kérdés: kinek ajánlanám? Na nem azért zavarba ejtő, mert már nem emlékszem, Jumurdzsáknak melyik szeme volt bekötve, és hogy a várvédő asszonyok hány Maggi leveskockát dobtak egy üstnyi gulyáslevesbe, amit a várfokról a török nyakába zúdítottak, hanem azért, mert a Giornót igazából bárkire jó szívvel ráakasztanám, aki nem nőtt olyan nagyra, hogy létra nélkül is ki tudja cserélni a mennyezeti világítást. A kétszínű festést viselő retrós külseje és kilométerórája szerintem stílusos, ülése kényelmes (egy zárt bukósisak is befér alá), fogyasztása baráti, gyorsulása korrekt, végsebessége városban is elegendő. Akit a kétüteműség sajátos füstje zavarna, keressen magának egy Giorno Creát, amit már négyütemű blokkal forgalmaznak. Egy szó, mint száz, aki lassú, megbízhatatlan, iszákos és kényelmetlen robogót keres, ne a Giornók környékén keresgéljen. Neki is tudnék tippet adni, de ugye a bevezetőben leírtak okán ezt most nem önteném konkrét formába. De Kína a kulcsszó.

♠  ♠  ♠

Most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr138121610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolleros 2016.01.12. 19:21:24

Hi,
Szidod a kínait ??

Jól teszed..:)

gus 2016.01.12. 22:48:54

@rolleros: Hát, nem nagyon láttam még kulturáltan kinéző, legalább 1000 km-t futott kínai robogót. De majd ha a kínaiak elkezdenek jó motorokat gyártani, én leszek az első, aki ezt készséggel elismeri. :-)
Meg kell nézni, hol tartott a dél-koreai autógyártás 20 éve (Daewoo Racer, Nexia, brrrr., a hideg is kiráz), és most.

Gery87 2016.01.13. 14:41:51

"Meg kell nézni, hol tartott a dél-koreai autógyártás 20 éve (Daewoo Racer, Nexia, brrrr., a hideg is kiráz), és most. "

Ezt sokan mondják, de szerintem nem feltétlen fog ez történni. Nem következik egyik a másikból!
PL a franciák és olaszok (vagy akár amerikaiak) járműveit, termékeit is megnézhetjük régen és most és nem fogunk folyamatos fejlődést (egyáltalán fejlődést:) ) látni a minőség és megbízhatóság terén, főleg pl a németekhez képest...legalábbis olyat nem mint ami Japán, Koreai viszonylatban történt!

Szóval szerintem idő ide vagy oda...lehet hogy a kínai mindig "kínai" marad a mostani értelmében, ahogy az "olasz" "francia" "amerikai" jelzők tartalmilag pejoratívak maradhattak, nem változtak, csak azért mert telt az idő....szemben a japánokkal...

Vagyis: attól még hogy ők is ázsiaiak és elkezdtek az iparban, piacon megjelenni még nem fognak japán utat bejárni!

Japán és Kína közt van akkora különbség munkakultúra és egyéb téren mint németek és pl az olaszok között.
Az egyik jobb, sikeresebb, minőségibb termékeket gyárt mint a másik, hiába telt el X év...hiába európai mind a kettő.

gus 2016.01.13. 15:16:18

@Gery87: Kínában gyors gazdasági növekedés van, és a bérek is folyamatosan emelkednek. A minőségibb termékeket már Kínában is egyre többen meg tudják engedni maguknak, és a munkabér emelkedése miatt egyre kevésbé éri meg Kínába telepíteni a csekély hozzáadott értékkel bíró iparágakat. Tudnak a Kínaiak, már nem csak a gyékénytalpú tornacipőt gyártják Kínában, hanem az Iphone-okat is.

Gery87 2016.01.13. 15:40:09

@gus:

Sok országról elmondható(volt) ez.
Nálunk is gyártanak sok mindent, pl Audit. De az attól még német termék, német fejlesztés, német know-how....amit speciel itt gyártanak., de a háttér nélkül nem lenne lehetséges.
Nem csoda hogy mikor pl államosítottak nyugati vállalatokat, nélkülük az egész hamar becsődöl, nem tartható a szint, hiába van ugyanúgy ott a gyártósor, a melós stb.

Az meg világos szerintem hogy Iphone-t gyártani is ugyanez!

"egyre kevésbé éri meg Kínába telepíteni a csekély hozzáadott értékkel bíró iparágakat. "

Majd ha ez le is áll szépen, akkor a kínai növekedésnek is annyi!

Gery87 2016.01.13. 15:49:45

"Tudnak a Kínaiak,"

Tudnak a magyar agyak is sok mindenben, nem ezen múlik...

Japán nem azért lett fejlett ipari ország, és a "Japán termék" a minőség szinonimája mert jól tudtak másolni, meg bármit legyártani...
Hanem mert ez a nyugati szürkeállomány nélkül is ment, megy nekik!
A nyugat Kínában gyárttat, Japán meg a nyugatnak gyárt....nem mindegy!

Az életszínvonal meg már megint egy másik lépcső:
A szovjetek az amerikaiakkal voltak versenyben a haditechnika és az űrkutatás terén...de életszínvonalban meg sem közelítették őket.

Kína sok mindenben Oroszországhoz (SZU-hoz) hasonlít, nem Japánhoz.

Gery87 2016.01.13. 16:08:50

Japán 1867 óta nyitott a nyugat és a világ felé, azóta szippantja magába mitől lesz sikeres egy gazdaság és társadalom...de ha a háború utáni időszakot nézzük, akkor is 30 év alatt lettek "kicsi sárga másológépekből" meghatározó ipari, technológiai szereplő.
Korea is 30 év alatt lett kistigris és jóléti állam...(6-7 szeresére nőtt az életszínvonal 1960 és 1990 között).
Kína meg '1949' óta lett egységes....a 70-es évek óta játszik piacgazdaságosdit...utóbbi is 40 éve volt már és még mindig a másolásnál tartanak...több százmilliós szegény réteggel...pedig a tőkebeáramlást ugyanúgy bazinagy volt...
Nem vagyok annyira bizakodó.

gus 2016.01.13. 23:25:19

@Gery87:
"A nyugat Kínában gyárttat, Japán meg a nyugatnak gyárt....nem mindegy!"
Nem hallottál még kínai telefonmárkákról? A világ 4. legjelentősebb mobilgyártóját lásd itt: en.wikipedia.org/wiki/Xiaomi
A kínai autóipar is folyamatosan fejlődik.
'Japán nem azért lett fejlett ipari ország, és a "Japán termék" a minőség szinonimája mert jól tudtak másolni, meg bármit legyártani...'
Nem pontosan értem a "másolás" és a tanulás közötti merev különbségtételt. Te nem úgy tanultál meg írni, hogy másoltad a tanár nénit? Ugyanazokat a példamondatokat írod, mint ált. isk. 1 osztályban?
+1 Nem lehet, hogy amihez a 60-as évek óta 30 év kellett, ahhoz a 2000-es években elég 10-15 év is? Internet, információs társadalom?

gus 2016.01.14. 11:47:30

@Gery87: A kínai tudományos és technológiai innovációkról, feljesztésekről, csúcstechnológiákról itt van egy elég hosszú lista: en.wikipedia.org/wiki/Science_and_technology_in_China

Gery87 2016.01.14. 15:42:00

@gus:

(Ez a szar blogmotor állandóan kirak és nem enged vissza, már írtam, de elveszett.)

"+1 Nem lehet, hogy amihez a 60-as évek óta 30 év kellett, ahhoz a 2000-es években elég 10-15 év is? Internet, információs társadalom? "

Nem hinném.
Kína ma sokkal nagyobb problémákkal küzd mint Japán vagy Korea akkor amikor az elképesző fejlődését produkálta.
Elöregedés, túlnépesedés, a nyugdíjrendszer hiánya, korrupció, százmilliós szegényréteg, környezetszennyezés, egykézés, diktatúra, elsivatagosodás, vízhiány, államilag irányított gazdaság, még mindig jelentős exportfüggőség stb.
Japán és Korea is csóró volt, de pont ezt nőtték ki...(vagy épp már ők is bajlódnak ilyesmikkel pl elöregedés)
Kína népességének egy része valóban jobban él és kitört, de nem akkora arányban javult a helyzet mint a két említett országban anno.

Erről is van adat rengeteg.

A világ sem afelé halad hogy az elkövetkező évtizedek a töretlen fejlődésről fognak szólni...
A nyugat is morális, kultúrális és identitás válságban van. Válságok vannak a küszöbön állandóan..

"A kínai tudományos és technológiai innovációkról, feljesztésekről, csúcstechnológiákról itt van egy elég hosszú lista:"

Ezek egy része is több ezer éves dolog, amit már meghaldtunk (jó nyilván nem ez a lényeg most) vagy olyan teljesítmény ami külföldi innováció, mérnöki munka eredménye pl európai tervezés vagy cég csinálta...vagy másolata egy nyugati fejlesztésnek. Ami nem feltétlen baj csak ne csináljunk úgy mintha ettől a jövö jóléti állama lennének egyszer.
Az űrtechnikáról meg már ott az orosz példa...ők is tudtak, de mégsem lett belőle jólét...

Emellett hamísítnak, lopnak technológiát, ipari kémkedés folyik állami jóváhagyással, a szabadalmi jogokra szarnak...
Igen, Japán is csinálta..kezdetben...Kína meg ezt csinálja már vagy 70 éve..és nem úgy látszik hogy elhagynák már ezt..

Ezek jelentős része erősdemonstráció pl a "leg- ek" legyorsabb, legnagyobb akármi stb. Tipikusan a partvidéki "kirakat/kikötő városokban" hogy ámulj...
Tipikus diktatúra, hatalmi erőfitoktatás miközben az állam gazdag (van pénz) de a fél ország csóró és fullad bele az eröltetett iparosításba, termelésbe, szemétbe...

Én egyszerűen nem látom azt hogy egy ilyen ország a jővő innovációs és jóléti társadalma lenne...
(Ahogy Braizliáról mondják: "a jövö országa és örökre az is marad"...ott is ott az Itaipu gát, a világ egyik "legje" meg Brazilia város, meg sikerek bizonyos téren...de attól még....szóval érted)
Egy hatalmas, túlnépesedett nagyhatalom, korrupt diktatúrával, ami európaiakhoz hasonló demográfiai és a harmadik világhoz hasonló környezeti és társadalmi problémákkal küzd.

De van okostelójuk...remek.

gus 2016.01.14. 23:49:30

@Gery87: Nem csak okostelójuk, de autóiparjuk és nanotechnológiájuk is van, és rengeteg állami pénzt fordítanak kutatás-fejlesztésre.
A pekingi olimpiai megnyitót talán láttad. Ott láthattad, hogy sokkal fényűzőbb performanszt csináltak, mint korábban bármelyik nyugati ország, ahol olimpia volt. Hogy miért? Meg akarták mutatni, hogy ilyet is tudnak. Mennyi pénzből? A korábbi megnyitók többszöröséből. Hogyan volt ez lehetséges? Úgy, hogy megvolt rá a politikai akarat, és semekkora ár nem volt túl drága ehhez. Ha van politikai szándék és tudás az autógyártás fejlesztéséhez, akkor lesznek vállalható kínai járművek, ahogyan már most is vannak. Hogy ez jó-e így? Nem állítottam. Hogy ez fenntartható? Ezt sem állítottam. Csak annyit, bogy ha lesznek jó kínai motorok, megírom. :-)

Gery87 2016.01.15. 10:10:46

@gus:

"Úgy, hogy megvolt rá a politikai akarat, és semekkora ár nem volt túl drága ehhez."

Pont az ilyenek miatt írtam hogy sok minden csak "kirakat" hogy ámulj....de mélyebben meg bajok vannak.

"Csak annyit, bogy ha lesznek jó kínai motorok, megírom. :-) "

Rendben:)
Hogy ne legyen tovább nagyon OFF a téma...visszatérve a motorokhoz...szerintem ez az "államilag nyomjuk" dolog nem szokott sikeres lenni.
Ha lesz is minőségibb motorjuk, szerintem a hazai és ázsiai piacot fogják megcélozni, ami európai/nyugati szemnek, minőségi kívánalmaknak nem feltétlen akar megfelelni.
Azért egy motornál más szempont is van mint egy autónál...pl a koreai motorok sem törtek be hozzánk.
És Ázsiában is ha nagyobb motorokról van szó, akkor európai nevet, márkát akarnak ők is...nem hiába van indiai HD...

Ahhoz hogy anno a japán motorok sikeresek legyenek, kellett a sor4-es forradalom, meg az európai/amerikai motoroknál minőségibb munka, sportsikerek, jó árak....ekkora ugrást végrehajtani ma nehezebb.

Robogó az persze más...de azért mindig eszembe jut hogy Japán 13 évvel a háború után (amikor még koránt sincs szárnyalás) megalkotta a Honda a Cub-ot...vagyis az tudás és hozzáállás kérdése volt nem elsősorban pénzé!
50 év után elvileg Kína csípőből tudna ilyen robeszokat fosni...ha mást nem akkor másolná, még sincs nekik!
van helyette megbízhatatlan, vásárlás után újraépíteni szükséges, bűzlő műanyagú kétkerekű...
szóval hozzáállás és szándékbeli eltérések vannak, a két mentalitás és cél eltérő...

gus 2016.01.15. 12:55:51

@Gery87: "államilag nyomjuk" dolog nem szokott sikeres lenni. Azért a NASA elég sikeres. :-)
"Ha lesz is minőségibb motorjuk, szerintem a hazai és ázsiai piacot fogják megcélozni, ami európai/nyugati szemnek, minőségi kívánalmaknak nem feltétlen akar megfelelni." De miért állnának meg ott, ha az európai piacra is betörhetnek? Majd egy kicsit átdizájnolják a motorokat. A Keeway már betört (jó, nem csúcsminőség, de azért veszik Európában is), és a minőségileg jóval magasabb szintet megütő Kymco is (bár ez utóbbi taiwani - de most Kína és Taiwan viszonyának történetébe ne menjünk bele. :-)
Szerintem az is elég a betöréshez az európai piacra, ha meg tudják közelíteni az elvárt minőséget, az árat meg alacsonyan tartják. Erre képesek a Kínaiak (még egy darabig, aztán a munkabérek emelkedésével Kínából is továbbáll a gyártás egy része).

Gery87 2016.01.16. 21:26:12

A NASA (űrkutatás) az más tészta, nem elsősorban profitorientált dolog,.

"De miért állnának meg ott, ha az európai piacra is betörhetnek? "

A japánokon kívül senkinek nem sikerült. Leírtam erről mit gondolok, nem ismétlem meg.

"A Keeway már betört"

ja, kb mint a kínai vackok...olcsó és ennyi.

"most Kína és Taiwan viszonyának történetébe ne menjünk bele. :-"

Pedig nagy különbség. Az egyik sikere nem jelent semmit a másikra nézve.
kb minta NDK, NSZK...

"Szerintem az is elég a betöréshez az európai piacra, ha meg tudják közelíteni az elvárt minőséget, az árat meg alacsonyan tartják. "

Akkor Banglades is betört....

gus 2016.01.16. 23:47:15

Ha a Nasa nem profitorientált, akkor a kínai állami nagyvállalatok igen? De hát pont te mutattál rá arra, hogy "ezek jelentős része erősdemonstráció pl a "leg- ek" legyorsabb, legnagyobb akármi stb. Tipikusan a partvidéki "kirakat/kikötő városokban" hogy ámulj...
Tipikus diktatúra, hatalmi erőfitoktatás miközben az állam gazdag (van pénz) de a fél ország csóró és fullad bele az eröltetett iparosításba, termelésbe, szemétbe...".
Bangladesh legfeljebb a ruhagyártással tört be.

gus 2016.01.16. 23:56:02

Indiát sem szabad előre leírni az európai piacon: Hero, Royal Enfield.