Moped blog

F-Wheel DYU D1 (2017) elektromos minimotor

2017. október 28. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

 

Nem tudom, ki hogy van vele, én az elektromos bicikliket sehogy sem tudom megszokni. Na nem a tekerésüket, mert még életemben nem ültem ilyenen, hanem azt, hogy olyan csalás íze van a dolognak: majd belehalok, hogy a 40 éves Puch versenyemmel felküzdjem magam a Széchenyi-hegyre, erre jön egy ránézésre sem kimondottan sportos, középkorú úr, és úgy húz el mellettem az Istenhegyi úton, mintha én egy befüvezett csigateknős volnék, ő meg a kifutópályán robogó és az orrát éppen a levegőbe emelő Boeing 737-es. 

Tudom, hogy ez csak hülye prekoncepció a részemről, mert örülnöm kéne annak, hogy az elektromos kerékpároknak hála olyan emberek is végre mozogni kezdenek, akik egy hagyományos biciklivel már nem merészkednének el otthonról, de kérek még egy kis időt, hogy az előítéleteimet leépíthessem.

img_5895.JPG

Egyelőre nem tudom, hogy ebben mennyire fog a F-Wheel DYU D1 elektromos bicikli segíteni, hiszen itt nem pedálos, hanem pedál nélküli szerzetről van szó. Vagyis ha elektromos kismotornak nevezem, talán közelebb vagyok az igazsághoz. És a KISmotor itt tényleg NAGYON kis motort jelent. Azt hiszem, a képeken is látszik, hogy mennyire. 

A járgányt egy a hátsó kerékbe telepített elektromotor hajtja, amelyet a vázban tanyázó 4,4 mAh-s akksi hajt. És hogy ez a gyakorlatban mit jelent? Kb. 30 km/h-s végsebességet és nagyjából 15 km-es hatótávot, persze ez utóbbi nem nyél-, hanem inkább fél gázon értendő. Fékünk csak egy van (tárcsa), de nekem ezzel is sikerült megblokkolnom a hátsó kereket, szóval a megállással nem lesz gond, főleg, hogy a 100 kiló, alatt igencsak küzdött szegény járgány, de azért apránként lopta az aktuális sebesség és a 30-as végsebesség közötti távolságot. Pontos sebességadatot nem tudok mondani, mert azt a műszer nem jelzi ki, csak az okostelefonunkon követhetjük figyelemmel, miután bluetooth-on elvégeztük az összepárosítást. 

img_5896.JPG

Ami a műszerezettséget illeti: van egy - viszonylag hektikusan működő - kijelzőnk a kormányon, ami az akkumulátor töltöttségét mutatja. Jobb kéznél van egy sebességtartó automatika, bármilyen sebességnél benyomva tartja a tempót, és így még a gázkar húzásával sem kell fárasztanunk magunkat. Bal kéznél található a ki-bebekapcsoló gomb, valamint a duda, ami inkább vicces, mint hatásos: leginkább egy náthás kacsa hápogására emlékeztet, de legalább a gyalogosok a hasukat csapkodva fognak nekünk szabad utat adni.

A 250 W teljesítményű elektromotor alapján azt gondolhatnánk, hogy itt elektromos kerékpárról van szó, de mivel nincs pedálja, igazából kerékpárnak sem minősül. Furcsa szürke zónába kerül az F-Wheel DYU D1, ha gurulunk vele, leginkább talán gyalogosnak számítunk, és az elektromos rollerekkel és a segwayjel kerülünk egy kalapba. Ezek alapján azt gondolnám, hogy csak járdán, a gyalogosok között használhatjuk, de nehezemre esik magam elé képzelni azt a rendőrt, aki az úttestről felterel minket a gyalogosok közé, főleg, hogy a mezei kerékpárosoknál egyáltalán nem akadályozzuk jobban a közút forgalmát.

img_5898.JPG

Az egy szem tempomaton kívül kényelmi extrákról nemigen beszélhetünk, és az én esetemben kényelemről se nagyon: úgy gubbasztottam a kismotoron, mint veréb a dróton, az ülés nekem túl alacsony és kemény, a lábtartók nincsenek eléggé elöl, a 12 collos biliárdgolyókon kerekeken pedig meglehetős bizonytalansággal imbolyog a jármű, bár nem állítanám, hogy lépten-nyomon el akartam taknyolni, de azért azt a merész kaszkadőrtrükköt, hogy csak egy kézzel fogom a kormányt, nem mertem bevetni. A felfüggesztés fix, vagyis nincsenek rugók, ha nem akarjuk az összes hangyát és kavicsot döccenéssé konvertálni, akkor érdemes kicsit puhábbra fújni a gumikat. A kínai gyár nagylelkűen megajándékoz bennünket egy aprócska kitámasztóval, vagyis nem kell a kerítésnek vagy a falnak döntenünk a járgányt, ha beugrunk a cukiba egy fagyira.

Úgy tűnhet, hogy az F-Wheel DYU D1 kipróbálása után csak ironizálni támad kedvem, de ez távol áll a valóságtól. Persze aki ilyen járműre - főleg az én termetemmel - felül, annak legyen némi humorérzéke és/vagy öniróniája, de városban az F-Wheel DYU D1 kimondottan használható jármű, a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. A gyártás és az összeszerelés minősége kimondottan jónak tűnik, az akksit pedig 2-3 óra alatt teljesen fel lehet tölteni. És ez a pénztárcánkat sem fogja zavarba ejteni: a teljes töltés áramköltsége kb. 6(!) forint. Vagyis kb. 40 forintnyi áramból megyünk el 100 km-t, ami elég komoly fegyvertény.

img_5900.JPG

A mindössze 12 kilós tömeg és az összecsukhatóság lehetővé teszi, hogy szinte bárhová magunkkal vigyük, még akkor is, ha a vázon kialakított fogantyú nem pontosan a tömegközéppontban van. Például ha a Balatonon nyaralunk, de nem tóparton, és le akarnánk este ugrani a mólóhoz merengeni az élet nagy kérdésein, vagy el akarunk jutni a néhány kilométerrel odébb lévő borospincékhez a szállásunkról, ehhez ideális eszköz lehet a kis elektromos szerzet. A biciklivel szemben pedig a kismotoron meg sem izzadunk.

Amire azonban én használnám: ha külföldre megyek konferenciára vagy csak nyaralni, simán bedobnám a kocsiba, vagy akár a repülőre is feladhatom poggyászként.

A városnézésnek kevés hatékonyabb módja van, mint az elektromos kismotor, még akár Párizst is be tudnám járni vele, jó, nem egyhuzamban, hanem mondjuk egy töltést közbeiktatva. Ha délben beülök a könyvtárba vagy ebédelni, és közben hálózatra dugom a kis biciklit, akkor összesen már 30 kilométeres hatótávval számolhatok, és városnézésnél tényleg nem szempont a gyorsaság, vagyis simán van lehetőségem a hatótáv szempontjából optimális 15 km/h-s tempóval haladni.

2017-09-08_12_37_40.jpg

Ja, a legjobbat még nem is mondtam: az F-Wheel DYU D1 mindössze 400 dollárba kerül, ami, ha figyelembe vesszük, hogy a Decathlonban a legolcsóbb elektromos rásegítésű kerékpár is ennek közel a duplája, akkor igen kedvezőnek mondható. Sőt kuponkódos rásegítéssel tovább tornázható lefelé, az aktuális átváltási árfolyamot figyelembe véve 90.000 forintnál kevesebből kihozható a vásárlás.

A kismotor megvásárlásához a linket, illetve a fehér és a fekete kivitelhez a kuponkódokat a tesztelt jármű tulajdonosának cikkében találjátok meg, amit egyébként szintén érdemes végigolvasni.

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr3412813026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2017.10.28. 20:22:03

Adnék érte plusz 30 ezret meg elviselnék plusz 10 kilót ha rendes bicikli mérete lenne a váznak meg a keréknek, mert ez így egy vicc.
Elektromos roller, és a roller mint tudjuk 12 év felett vagy 200 méter próba után semmire nem jó...
Az a villa- meg kormányszög pedig kifejezetten riasztó.

Kalmani 2017.10.29. 11:05:22

Ismét egy iparilag előállított hulladék, amire -valójában- senkinek nincs szüksége.

TűzRóka 2017.10.29. 12:36:30

Évek óta érdekel egy ilyen, csak kár, hogy rövid a hatótáv egy töltéssel. Ha 30km lenne / töltés, akkor ok.

midnight coder 2017.10.29. 15:33:45

@Kalmani: Ha van kerékpárút a melóhelyedig, és nem vagy túlzottan nagy termetű, akkor kiváló alternatívája a BKV-nak, legalábbis tavasszal, ősszel, és nyáron.

delejes 2017.10.29. 18:46:23

Egyszerűen ez kicsi. 160cm és 50 kilóig még talán, vállalva a pofáraesés nem kis kockázatát a kis kerék, és a képtelen vázgeometria miatt.

zalcsi6 2017.10.30. 10:01:39

Az első sárvédőnek ha vizes az aszfalt semmi értelme sincs minden a pofádba megy. A hátsóval is vannak fenntartásaim.

gus 2017.10.30. 10:37:35

A forgó kerékről a vízcseppek érintőirányban válnak le, nem hiszem, hogy az arcodba megy a víz.