Moped blog

Puch Maxi Turbo (1988) - Most tényleg motorozni fogsz

2018. szeptember 16. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Néhány hete a Mammut környékén szúrtam ki a kis Maxi Turbót, de mivel úgy húzott el előttem, mintha nem lenne holnap, nem tudtam a tulajjal szóba elegyedni. Szerencsére van egy budai mopedes körökben eléggé járatos ismerősöm, aki történetesen ismerte a Maxi tulaját, és segédkezet nyújtott a kapcsolat megteremtésében.

A blog rutinos olvasói emlékezhetnek, hogy lassan közel 10 éve magam is egy Maxival kezdtem motoros karrieremet, amit kábé egy éve egy svájci kamionsofőrnek adtam el számára nevetségesen alacsony áron. Szóval amire Maxi van írva, az engem érdekel (persze a maxi ruhákhoz nem értek, de a Kinder Maxi Kinget kimondottan szeretem).

Olvasóim közül volt már, aki az eladó Maxik hiányára panaszkodott, de Béla Maxija Magyarországon még ennél is ritkábbnak számít, hiszen ez a 4 sebességes lábváltós kivitel, ami már eleve robbanékonyságot sejtet kismotoros viszonylatban. Ez a példány ráadásul a gyári Bing helyett egy combosabb Dellorto karbit is kapott, aminek a menetteljesítményre gyakorolt jótékony hatásáról magam is meggyőződhettem. Ezenkívül megújult a lánc és két új gumi is került a Grimeca felnikre, csak hogy jobb legyen a tapadás, és már kész is volt a Maxi a városi pöfögésre.

Tovább

A munkaerőhiány fog kinyiffantani?

2018. szeptember 04. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

A különböző országokkal kapcsolatos általános ítéletek gyakran elhamarkodottak és túlzók. Az olaszokra például szokás azt mondani, hogy hangosak, a franciák nem fürdenek, az amerikaiak pedig csak színlelik a kedvességet és az érdeklődést az első találkozáskor. (Erre szoktam mondani, hogy legalább színlelik. Jobb volna, ha rögtön lekezelő stílusban nyitnának?)

Ezen úgynevezett nemzetkarakterológiai jegyek felhánytorgatásával persze vékony jégen táncolunk, mert elfedik egy kultúra belső sokféleségét, és csak a közös elemekre koncentrálnak, de azért van ennek számszerűsíthető leágazása is, a proxemika, vagyis a térhasználat kulturális vizsgálata. Empirikus vizsgálatokkal nagyon pontosan ki lehet mutatni a különbséget a különböző kultúrák között azt illetően, hogy beszélgetés közben milyen távolságra állnak egymástól, mi az a távolság, amit már tolakodónak éreznek, milyen messze állnak meg egy idegennel szemben, mennyire elfogadott a testi kontaktus családtagok, barátok, ismerősök vagy akár az utcán az idegenek között, amikor útbaigazítást kérnek stb.

proxemics-use-of-space.jpg

A proxemika képes számszerűsíteni a különböző kultúrákhoz tartozók által preferált személyközi távolságokat (forrás: uaccmsph2303.wordpress.com)

Talán sokan tapasztaltátok, hogy a közlekedésben is vannak ilyen többé-kevésbé jól beazonosítható kulturális jegyek, még ha a túlzott általánosítás kockázatával itt is számolnunk kell.

Tovább

Útelágazódáshoz érkeztem - Ismét a Honda CB 125 X-ről, remélhetőleg utoljára

2018. június 18. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Az okos ember mások kárán tanul, szokták mondani, ami tényleg nem hülyeség, de az a helyzet, hogy ha csak elmondás alapján ismerném a CB-m felkavaró történetét, egy szót se hinnék el belőle. Nyilván én vagyok a hülye, hogy az A-s jogsi megszerzése után olyan megbízható rendszámos motort kerestem, ami nem túl drága, ha rutintalan motorosként egyszer-egyszer elborulok vele, nem keletkezik benne nagy kár, és azért viszonylag gyenge, hogy ezzel is korlátozzam vezetéstechnikai tudásomat messze felülmúló száguldási hajlamomat.

Tovább

2. (nem hivatalos) Hóvirág túra forever alone kid üzemmódban

‹⊗›

Extra érdekességekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Tavaly februárban szöget ütött a fejembe, hogy a hazai mopedes és kismotoros társadalom összerázása érdekében nem lenne haszontalan egy közös gurulást szervezni. Ezen a téren minden tapasztalatnak híján voltam, de végül összességében elégedett lehettem: a közös március eleji fővárosi pöfögésen kb. tucatnyian robogtunk egy kört Budapesten, és nem csak, hogy szép napos és enyhe tavaszi időnk volt, de mivel az eseményt az ORFK-nak előre bejelentettem, még rendőri felvezetést is kaptunk.

img_8627.JPG

A 2. Hóvirág túra motoros résztvevői teljes létszámban

A hirtelen jött sikeren felbuzdulva idén is március elejére próbáltam meg a Moped blog olvasóit egy újabb kanyarra összetrombitálni, de a gyér érdeklődésre való tekintettel abban maradtunk, hogy majd április elején újra próbálkozunk. Úgyhogy április elején újra próbálkoztam, de ismételten nem túl nagy sikerrel: a facebookos szavazáson az április 7-diki kora délutáni időpontra mindössze öten jelentkeztek be, de az esőfelhők látványa őket is elriasztotta.

Így történt, hogy a 2. Hóvirág túrán egyedül voltam, mint az ujjam. Persze ennek is megvannak a maga előnyei: olyan tempót választok, amilyet akarok, útközben megállhatok fényképezni vagy lángosozni, mivel nincs kihez alkalmazkodni. Kész szerencse, hogy ezt a tervezett vonulást nem jelentettem be előre a rendőségen, baromi furán néztem volna ki egyedül rendőri felvezetéssel. Még azt hihették volna a járókelők, hogy valami iszonyú nagy híresség érkezik mopeden, mondjuk Moped Man, aki elé épp csak ki nem gördítik a vörös szőnyeget.

img_8644.JPG

A 103-as mindig dacol az elemekkel, nulla és harmincöt fok között használom

Az időjárás egyébként meglepően kegyes volt a túra résztvevőihez, vagyis hozzám, bár előrelátóan cicanadrágot húztam a farmer alá, és a téli motoros kabátomat vettem fel, de a termobélést azért kiszedtem. Így végül sikerrel egyensúlyoztam végig azon a motorosok által dédelgetett, mindössze néhány atomnyi széles mezsgyén, amely alapvetően a szénné izzadás és a kutyaszarrá fagyás között húzódik. És mivel előző nap háromnegyed órát szórakoztam azzal, hogy a hátsó kereket úgy állítsam be, hogy ne súrlódjon, a Peugeot is szépen vitte az ötvenes tempót.

Ebben a forever alone üzemmódban eleinte a tavalyi túraútvonalat követtem. Láttam néhány érdekes és kevésbé érdekes dolgot: kurjongatva beer bike-ozó turistákat, egy kutyáját sétáltató férfit, aki a kutyájára zöld lufit kötött, egy gyanúsan szűk pupillájú pizzafutárt és sok-sok autóst, akik úgy dobták ki az ablakon a tövig leszívott csikket, mintha vetőmag lett volna.

img_8641.JPG

A tavalyelőtti Mopedmetalon pont itt rohadtam le a 103-assal

A békés cirkálás közben azonban egy idő után eszembe jutott, hogy mivel egyedül vagyok, nem szükséges ragaszkodnom az eredetileg kitűzött túraútvonalhoz. Miután keresztülrobogtam a váron és a túloldali szerpentinen legurultam az Attila útra, indokoltnak láttam, hogy némi sörért az Árpád híd pesti hídfőjéhez közel eső Penny Market felé kanyarodjak. A tett színhelyén kellemes meglepetésként ért, hogy a Penny egy viszonylag új söre, a Rychtář épp gigamega akcióban van, 169 helyett 129-ért hazagörgethető. Aki arra számít, hogy ennyiért nem lehet iható sört kapni, azt most ki fogom ábrándítani.

img_8649.JPG

És mivel a túra itt tulajdonképpen véget is ért, ezen a ponton a meglehetősen eseményszegény Hóvirág túra sörtesztbe csap át.

A dobozról/üvegről kiderül, hogy a Rychtářt a cseh Lobkowitz sörgyár gyártja. A gyár termékeihez Csehországban bolti és csapolt verzióban is volt már szerencsém, teljesen korrekt volt mindkettő, bár azért a brnói (brünni) Starobrno sörfőzdében frissen csapolt sört egyik sem tudta felülmúlni.

A brnói Starobrno sörfőzde saját sörözője. A galériában pedig még több kép Brnóról

A sör világos arany színű, illata korrekt. A habja nem túl sűrű, de nem is az a mosogatólé-szerű valami, ami a 3%-os csatornába való másodfőzetek sajátja, Nem esik össze túl hamar, bár azért a harmadik kortynál már nem sok van belőle (vagy csak én kortyolok túl gyorsan). Szerencsére nincs kukoricával felütve, vízen, árpamalátán, komlón és komlókivonaton kívül mást nem tartalmaz. Alkoholtartalma 4,6%, ami a középmezőnybe katapultálja, de most a kánikulai tavaszban nem is feltétlenül kíván az ember ennél erősebbet. Íze kellemes, utóíze enyhén kesernyés, és valószínűleg ezért is itatja magát ennyire: ha nem szereted a kesernyés utóízt, folyamatosan inni fogod majd, mert akkor csak egyszer kell utóízzel szembesülnöd, a tizennyolcadik üveg végén.

img_8770.JPG

Mai tesztünk főszereplője, a dobozos Rychtář (és a montreali 3 Brasseurs sörfőzdéből hozott korsóm)

Általános iskolában az olvasónapló-írás alapszabályaként megtanultam, hogy a végén meg kell mondani, kinek ajánlanám. Hát, igazából a Tüskevár korosztályán kívül bárkinek, aki nem is csak megfizethető, de kimondottan olcsó sört keres, és nem éri be a dobozba zárt erjedt esővízzel. A Rychtář 129 forintért gyakorlatilag ajándék, de 169-ért is vicc, amikor a Borsodi 200-220-ért próbálja saját kukoricasörét teríteni, de ugyanennyiért a Dreher sem kínál kukorica nélküli megoldást, és a Soproni gyár termékei közül is legolcsóbban (210 forint körül) a Gösser tud kukoricamentes pedigrét felmutatni. Szerintem a Lobkowitz alsó polcos söre simán hozza a jó ár-érték arányú cseh söröktől elvárható szintet, bár nyilván jeles alkalmakkor valami spécibb cseh sörért nyúlnék, mondjuk a tegnap a Bohémia sörözőben 700-ról 200-ra (!) leárazott 7%-os barna Valdštejnért, ha pedig búzafűlére vágynék, akkor legalább egy francia Kronenbourg búzasörért elnyújtóznék (a Lidl pár nappal ezelőtt még 300-ért szórta).

img_8773.JPG

Nem sűrű a hab, de nem is mosogatólé

Egy szó, mint száz, a második Hóvirág túra a magány jegyében telt. Egyedül szeltem keresztül a várost, majd egyedül ittam meg este a frissen felfedezett Rychtářt, de végül is egyáltalán nem éreztem rosszul magam. Azért legközelebb megpróbálok majd a magányos és a tömegrendezvény határán jobban egyensúlyozni.

Ja, és Brno fantasztikus hely, szinte mindent tud, amit Prága, csak fele olyan messze van (Budapesttől 350 km, gyakorlatilag végig autópályán), kisebb, békésebb, nem tapossák egymást mindenütt a turisták, és a pubokban nem csak a jobbnál jobb sörök, de a remek kocsmaételek is olcsók.

‹⊗›

Extra érdekességekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Puch Cobra T (1976) - T mint trial

2018. március 29. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

 

Aki csak olyan motoros írást hajlandó elolvasni, amelyet a szerző több hetes tartós teszt után vetett papírra, legyen oly jó és ne olvasson tovább. Merthogy a motorral, amiről szó lesz, egyetlen métert sem mentem. Mindjárt elmondom, hogy miért, de előbb kivárom, míg a fanyalgók becsukják a böngészőablakot.

...1...

...2...

...3...

Szóval. Mivel Milánnak láttam már egynéhány motorját, a mérges kis Honda Caminót, valamint a szinte új Fantic Sprintert pedig egy éve ki is próbálhattam, látatlanban is tudtam, nagyjából mire számíthatok, amikor beesett a Fb-message, hogy tulajdonképpen lenne itt egy Puch Cobra T névre hallgató érdekesség a blog számára.  29527005_1800824326648515_1085035360_o.jpg

A végeredmény meggyőző lett

Tovább

Di Blasi R2 (~1974) - A gurulóhokedliség felsőfoka

2018. március 16. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

 

Amikor másfél éve Péter egyébként nagyon szép állapotú lehetetlenrózsaszín SR50-es Simsonját teszteltem, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy guruló hokedlin ülnék. A poszt címe is végül ez lett, de ekkor még nem tudtam, hogy a gurulóhokedliségnek még csak a belépő szintjével van dolgom, mert a genuine guruló hokedli az olasz gyártmányú és 1974 és 1979 között gyártott Di Blasi R2-es.

20180212_12.JPG

Mint a fejét a szárnyai alá hajtó hattyú a Balatonon

A korán jött és kérészéletűnek bizonyuló március eleji tavaszt kihasználva a jelenleg egyedül hadra fogható 103-asommal elpöfögtem a Népszigetre, hogy Attila összecsukható veterán motorkáját szemügyre vegyem. A blog indulása óta láttam én már mindenféle furcsa szerzetet, de a Camping biciklibe ojtott motoros fűkaszára én is rácsodálkoztam. Amíg a lélegzetem az elállási jogát gyakorolta, Attila röviden vázolta a tudnivalókat: a motorkát egy évvel ezelőtt Magyarországon találta, egy szoci motorokra specializálódott gyűjtőnél. Ahogy a képeken is látszik, sok teendő volt a motorral: az első sárhányó hiányzott, a kipufogókönyökön csámcsogott a rozsda, úgyhogy az ment is a krómozóba, a váz és a tank homokfújást és szinterezést kapott, a karburátor pedig egy felújító készletet, és nem csak a kábelköteget, de a széthullott-szertefoszlott ülést is újra kellett gyártatni. Attila matricát is gyártatott hozzá, de ezt a következő tulajdonos nejlonban fogja megkapni. Merthogy a motor egyébként eladó, a hirdetést a poszt legvégére tettem be.

img_20170323_152013.jpg

A tank így nézett ki...

Nehéz számokban visszaadni, hogy mire számíthat, aki a Di Blasi nyergébe pattan, de azért a biztonság kedvéért ne tekintsünk el a száraz tényektől sem: az egyhengeres kétütemű blokk 1,3 lóerőt teljesít meglehetősen alacsony, 3800-as fordulaton. A motorka tankja 3 literes, száraz tömege nem éri el a 30 kilogrammot, de egy megtermett lovast simán elbír. A gyári leírás szerint a végsebessége 30 mérföld/óra, vagyis 48 km/óra körül alakul, de nem lennék biztos abban, hogy ezt bárki ép ésszel is komolyan gondolta. Bár az is lehet, hogy csak a betárcsázós internet hőskorát idéző amerikai forgalmazói oldalon szereplő adatok nem pontosak. Mindegy, annyi biztos, hogy a kis Di Blasi ugyanis nem száguldásra termett. Sőt "a lassan járj, tovább érsz" elve menet közben kellő nyomatékot is kap. 

img_20170319_134920.jpg

... az ülés meg így

Nem mintha a motor méreteivel önmagában gond lenne, hiszen a 100 kilómmal és 183 centimmel is egész jól elfértem rajta, de a műfaj sajátosságából adódóan vannak a dolognak korlátai. A tervezők ugyanis leginkább az összecsukhatóságot és a hordozhatóságot tartották szem előtt, mint bármi mást, így a motorozhatóság már csak mintegy mellékes szempontként derengett lenyugvó napként a horizonton. A testhelyzet viszonylag természetes, de a rövidke váz miatt a kormány előrébb van, mint az első talicskakerék, ezért kicsit olyan érzése van az embernek, mintha alacsony padlós Ikarust vezetne, ahol a sofőr és a kormány másfél méterrel a kormányzott kerék előtt lakik. A fékek emlékeim szerint fognak, amennyire kell, bár mint azt az előbb sejtettem, nagy száguldásba a Di Blasival úgysem kezd senki.

2017-09-08_12_37_40_1.jpg

F-Wheel DYU D1 elektromos kínai minimotor

A Di Blasi egyébként az R2 felfrissített utódját, az R7E-t 2549 eurós áron 1997-től mind a mai napig gyártja és forgalmazza, és 50 km-es hatótávval kecsegtető R70-esként elektromos hajtással is rendelhető. Alacsony tömegével és egyszerű összehajthatóságával jó ideig egyetlen mopedgyártó sem tudta felvenni vele a versenyt (egyébként a Di Blasi triciklitől kórházi ágyig gyárt mindent, ami összecsukható). Kérdés, hogy vajon az egyre olcsóbb akkutechnológia és a még mindig viszonylag olcsó bérmunka hatására terjedni kezdő kínai kismotorkák mikor fogják a Di Blasi kezéből kicsavarni a stafétabotot. Az F-Wheel DYU D1 elektromos minimotort még tavaly ősszel volt lehetőségem tesztelni, és bár úttartásról itt se nagyon beszélhetünk, de kezdetnek nem rossz, és az elektromos hajtás miatt sokkal könnyebb tud lenni, mint egy robbanómotoros szerkezet.

img_20180314_132538-01.jpeg

Se összecsukva, se kihajtogatva nem foglal sok helyet

Bár kisebb távokra, gyártelepre, fesztiválokra a Di Blasi bátran ajánlható, mégis a ritkaságfaktor és az ehhez társuló irányár miatt nagyobb összegben mernék fogadni, hogy Attila Di Blasija egy járműtörténeti csemegékre vadászó gyűjtőnél fogja a nyugvópontot megtalálni. Első körben magyar oldalakra kerül ki a hirdetés, de azért reálisabb forgatókönyvnek tűnik, hogy valamelyik nyugat-európai hirdetőoldalon fog a következő tulaja rátalálni. 

És végül köszönöm Attilának, hogy a 103-asom leesni készülő hátsó lámpáját a helyszínen segített rögzíteni. 

Az eladósorba került Di Blasi hirdetése itt található.

20180212_8.JPG

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Azért mindig akad egy hadra fogható

2018. január 09. - gus

A tél nem csak a barnamedvének, de sok motorosnak is alkalmat ad, hogy visszahúzódjon odújába, és megálmodja, hogyan fogja indítani a közelgő motoros szezont. A hozzám hasonló motorhalmozóknál ezen belül is újabb alkérdés, hogy hogy a fenébe fogjuk majd talpra állítani a gépparkot, amit kisebb részben mi magunk is óhatatlanul amortizálunk, de a fődíj az előző tulajoknak jár, akik az elmúlt évtizedekben kalapácsot, flexet és akkusavat nem kímélve keményen odatették magukat, hogy gajra vágják az elpusztíthatatlannak hitt technikát.

Ha sok motorja van az embernek, abban az a jó, hogy nagy valószínűséggel mindig akad egy, ami hadra fogható. De ez a rossz hír is egyben: baromi ciki, ha egy halom járműből csak egy hadra fogható akad. A makulátlanul működő kétkerekűek száma nálam is vészesen elkezdte az 1-et közelíteni.

farm9_static_flickr_com.jpg

Na ezt az állapotot kéne valahogy elkerülni (forrás: farm9.static.flickr.com)

Ez a helyzet nálam testi tüneteket is produkál: köd borul az agyamra, káromkodni kezdek, és nem is olyan bárdolatlanul megpendítem magamban azt a diskurzust, hogy vajon nem kellene-e ezt az egész szarkupacot megfogni és föltenni a Vaterára 1 forintról, hátha kapok értük annyit, amennyiből egy közepesen leharcolt 20 éves full fapados Swiftbe át tudok ülni, és akkor a berheléssel járó gondok egy időre le vannak tudva. A Swifthez hegyekben áll a filléres bontott alkatrész, vagy ha végképp széthullik alattam, azt is felteszem 1 forintról a Vaterára, és biciklire vagy rollerre váltok.

Jó, ez most azért egy rosszkedvű vészforgatókönyv volt, de azon komolyan el szoktam töprengeni, hogy nem lenne-e mindenkinek jobb, ha összeadnám, mennyit kaphatnék az összes így-úgy működő kétkerekűmért, és abból vennék 1 (azaz egy) darab olyan motort, ami megbízhatóan működik, olcsón fenntartható és szükség esetén olcsón javítható. Ilyenkor jelenik meg a fejem melletti buborékban rotációs rendszerben a Suzuki GS 500, a Honda CB 500 és a Kawasaki ER5. Mindhárom kiforrott kéthengeres technika, a konstrukcióból adódóan alacsony fordulaton is viszonylag nyomatékosak, és a pörgetést is jól bírják, választék is van belőlük bőven, szóval bármelyikük ideális választás lehet a mindenes közlekedési eszközre vágyók számára, nem véletlenül szokta a Nepperűző is csokorban ajánlgatni őket a racionális választás iránt elkötelezett levélíróknak.

cbf.JPG

Adjak el mindent, és vegyek egy CBF 600-at? (forrás: i.ebayimg.com)

Vagy ha nagyobbat akarok gurítani, és nagyon jó áron sikerül túladni az egész kupac levélnehezéken, akkor akár egy 12-13 éves négy hengeres CBF 600-as Hondáig is elnyújtózhatok, ilyenen tanultam 5 éve vezetni, kimondottan jó benyomást tett rám, nagyon kulturáltan reagált minden manőverre, és 78 lóerő mindenre elégnek tűnt. Persze akkor nem volt sok összehasonlítási alapom, és azóta sem tettem szert sokkal szélesebb körű tapasztalatokra a nagymotorok terén, bár azt azért két éve a saját bőrömön megtapasztalhattam, hogy például a Suzuki GSX 145 lóereje nekem tökéletesen fölösleges, sőt, már-már fárasztó: a markolat legcsekélyebb elfordítására is elképesztő vágtába kezd. Mivel én képzetlen és viszonylag óvatos motoros vagyok, ha választhatok, akkor inkább a veterán 125-ös CB-met szeretném nyélgázon veretni. Az a 14 lóerő még tréningek híján is könnyen uralható. 

Na de hogy ez a racionális váltás a kupac roncsról egy megbízható modern japánra eddig még nem történt meg, kétségkívül arról árulkodik, hogy mégsem én vagyok a racionális döntések apostola: lehet, hogy ez már perverzió, de így mindig van mivel molyolni a kertben, és arról álmodozni, milyen jó lesz majd ez vagy az a lefingott motorom, ha végre elérkezik a felújítás vége (vagy legalább a kezdete). Plusz az XBR-em és a lassan 40 éves CB 125-ösöm is kezd ritka madár lenni, eddig nem vitt rá a lélek, hogy becseréljem őket valami tucatmotorra.

httpwww_motorcycledaily_com.jpg

Normális közúti közlekedéshez egyszerűen túl erős (forrás: www.motorcycledaily.com) 

És akkor lássuk, hogy mivel főzünk ma.

A rendszeres olvasók láthatták, hogy a napszítta piros Puch Maximon, életem első motorján tavaly novemberben sikeresen túladtam. Egy svájci kamionsofőr bukkant rá az egyik hirdetőoldalon. Eljött, ránézett, nevetve a kezembe nyomta az általa kínosan alacsonynak vélt vételárat, bedobta a Skoda Octaviájába, és elviharzott. Szépen hazavitte Svájcba azzal a megnyugtató gondolattal a fejében, hogy ott akkor is dupla áron el tudja majd adni, ha be sem indul. Pedig beindul.

A Honda CB 125-ösömet több mint két éve szedtük szét, mert a hengerfej úgy kelepelt, mint egy Singer-varrógépbe ojtott gólya. Hogy mi minden baja van, azt most nem sorolom fel, hányattatott sorsáról többször is írtam (itt érdemes keresgélni). A hengerfejet azóta egyébként felújíttattam, most éppen szétszedve kosarakban alussza téli álmát és várja a tavaszt, reményeim szerint most végre jó kezekbe került. Egy ideig a teljes felújításán is eltöprengtem, de arra most nincs meg a keret, főleg, hogy a Tomost is fel kellene támasztani.

wp_20171023_006.jpg

A CB-mről mostanában leginkább ilyen képek készülnek

Azokat a dolgokat mindenképp meg fogjuk csinálni rajta, amik csak így szétszedett állapotban hozzáférhetők: többek között a váz új festést fog kapni, és a kuplungszerkezetbe is visszakerül a valamelyik korábbi tulaj által kifelejtett alátét, ami miatt a váltás nem volt zökkenőmentes. A már általam beletetetett főtengelycsapágyakban, a Prox hajtókarban és a T.K.R.J. dugattyúban (ami miatt kétszer is megjártam oda-vissza a Budapest-Gyöngyös távot) 5000 km sincs még, azoknak nem lehet bajuk. Két gumi mindenképp fog kelleni, valószínűleg Metzeler lesz, ár-érték arányban verhetetlen, 25.000-ből kijön a kettő, ennyiért csak kevésbé márkás holmikból válogathatok.

Az XBR tulajdonképpen többé-kevésbé rendben van, leszámítva, hogy novemberben lejárt a vizsgája, és mivel nem csak a kormánycsapágyat kellene már nagyon kicserélni, hanem az elöregedett és letöredezett indexek rögzítését is meg kellene valahogy oldani, nem tudtam időben vizsgára vinni. Az új kúpgörgős kormánycsapágy fél éve ott van a polcomon, várja a beépítést, az indexek rögzítésében pedig a Dugóhúzó blog szerzőjétől számítok majd némi segítségre, de elég sűrű volt a tavalyi év második fele mindenkinek ahhoz, hogy ezek végül az idei évre tolódjanak át. Ja, és az egyik elveszett kormányvégsúlyt is pótolnom kell.

p1100897.jpg

Az indexek már itt is szigszalagos támogatásra szorultak, de még mindkét kormányvégsúly megvolt

A kis jugoszláv Tomos A3-as tavaly tavasszal került hozzám Dávidtól, akivel abban állapotunk meg, hogy ha felújítom/felújíttatom, megtarthatom, de ha nem, akkor visszaadom neki, és majd ő próbálkozik meg a gatyába rázásával. A lényeg, hogy ne legyen a motor az enyészeté. A felújítás tavasszal el is kezdődött, nem mondom, hogy öles léptekkel halad, mondjuk inkább úgy, hogy csordogál a saját medrében. A tél végére jó lenne befejezni, szeretném városban a szükségmegoldásként bevetett Peugeot helyett a Tomost koptatni.

Hogy hogyan került hozzám a kis Tomos, arról itt írtam, és hogy a felújítás előtti szétszedéskor mit tapasztaltunk, arról pedig itt. Dióhéjban csak annyit: a motor valószínűleg sokáig vízben állt, a motorikus részek rozsdásodásából pontosan látszik az egykori vízszint magassága. Jó néhány dolgot mindenképp cserélni kell: a hengert vagy fúrjuk vagy cseréljük, a hajtókar és a dugattyú pedig megy a kukába. Amit viszont nem ért víz, az meglepően szép állapotban van, és a váz is meglehetősen jól tartja magát.

img_7089b.jpg

Amit nem rohasztott meg a víz, az szép állapotban megmaradt

A fentiekből logikusan következik, hogy legjobb esetben is csak a 103-as Peugeot-m van hadra fogható állapotban. De amióta Lukáccsal másfél éve adtunk neki egy új kondenzátort, nincs okom panaszra. Mivel a Puch Maxinak a karburátorával volt valami, amit többszöri szétszedésre sem tudtunk megtalálni, az XBR-t meg nem szívesen szedem elő rövid városi távokra, a CB pedig ugye két éve szétszedve, illetve kosárban, ezért jobb híján másfél éve a 103-ast fogtam be igáslónak, vele járkáltam be a városba majd' minden nap. 

Röviden ez most a helyzet, lehetne jobb is, rosszabb is, drukkoljatok, hogy a sok limlom tél végére értékelhető motorparkká álljon össze. A Tomos és a CB már nagyon hiányzik a városi közlekedéshez.

img_0535_1.JPG 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Jelentés az ezer sajtok országából - Párizsi motoros körkép

2017. december 20. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Szegény ember vízzel, főz, tartja a mondás, ami esetemben azt jelenti, hogy ha már Franciaországban vagyok most 2 hónapig, hát kicsit nyitott szemmel járok, és összefoglalom, mit lehet tudni az itteni motoros közlekedésről.

Korábban éltem már huzamosabb ideig Párizsban, de akkor a Moped blog még csak kósza gondolat sem volt, sőt, most, hogy jobban belegondolok, korábbi párizsi tartózkodásaim nagy részében motoros jogosítványom sem volt. img_6349.JPG

Párizs, az Párizs

Ami rögtön feltűnt, hogy itt télre sokan nem is állítják le a motort, végigmotorozzák az egész évet. Ennek alapvetően három oka van.

Tovább

Honda CB 50 J (197x) - Egyszerűen Honda

2017. december 05. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Attila már néhány hónappal ezelőtt jelezte, hogy készül egy - azóta kiderült, hogy emellett még három másik - veterán Honda CB 50 J felújítása, és mivel ennek most ért Keszte Rudi győri motorépítő segítségével a végére, meg is ejthettük a mustrát a Népszigeten. Az Óbuda és Újpest között a Dunában tanyázó Népszigeten soha életemben nem jártam, pedig tősgyökeres budapesti vagyok - már pusztán ezért megérte a próbát megejteni: az egykori ipartelepek és a természet kötélhúzása sajátos hangulatot kölcsönöz a szigetnek, amelyet így egyszerre lehet az elhagyatottság és vadregényesség terminusaival leírni. Lepusztult gyártelepek, garázsok, egy söröző, a kecskékkel teli Népszigeti Állatkert és buja növényzet sajátos keveréke a sziget, amelynek csak egy kis részét volt időm bejárni, úgyhogy mindenképp visszamegyek majd, hogy feltérképezzem az egész terepet.

img_20171028_123148-01.jpeg

A Népsziget egyszerre elhagyatott és vadregényes

A japán gyártók közül a Honda látott először fantáziát a kisköbcentis négyütemű technika fejlesztésében. A Yamaha például még a 80-as években is bőven kis kétüteműit fejlesztette, amikor a Honda már régóta a piac letarolására készült nagyobb mértékben a Super Cubbal, kisebb mértékben pedig a CB 50 J-vel. Most csak azért sem megyek bele abba a kimeríthetetlen témába, hogy "a két vagy a négyütemű a jobb-e?", egyrészt, mert mindenki döntse el maga, hogy melyik fekszik neki jobban, másrészt mindkettőnek van előnye és hátránya is a másik technikával szemben. Ha engem kérdeztek, én négyütemű párti vagyok, szeretem, hogy nem füstöl (hacsak nem tört el a dugattyú vagy ragadt le az egyik dugattyúgyűrű), környezetkímélő, és valahogy a hangja is sokkal megnyugtatóbb a fülemnek. Persze azonos lökettérfogatból általában kisebb teljesítményt lehet kihozni, és ha blokkfelújításra kerül sor, sokkal mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, mint a kétüteműek esetén. img_20161113_120529.jpg

Ilyen volt...

Én már csak tudom: a törzsolvasóknak elég, ha csak annyit mondok, hogy CB 125 X, aminek a gatyába rázása már másfél éve húzódik, de most végre úgy tűnik, sínre kerül, szakértő kezek fognak a felújításnak nekilátni. A felújítás mélységét az aktuálisan rendelkezésemre álló pénzkeret fogja meghatározni. De egyelőre már annak is örülnék, ha közlekedni tudnék vele. Hogy még szép is legyen, ennyit egyszerre nem is merek kívánni.

Na de vissza a gyönyörű CB 50 J-hez. A kiindulási alapot egy zöld színű ütött-kopott motorka jelentette, a cél pedig a gyárias állapot elérése volt, illetve nem 100%-ig, mivel ez a zöld szín nem lopta be magát Attila szívébe, ezért inkább fehérben gondolkodott. A felújítás igen jól sikerült, a kb. 40 éves motort simán el lehetne adni újnak is, főleg, hogy mostanában a gyártók is egyre jobban rászörfölnek a retróhullámra. _adi0159.jpg

...ilyen lett

A próbakör során nagy meglepetés nem ért: a CB 125-ösömmel a konstrukciót és az évjáratot tekintve is igen közel vannak egymáshoz, tényleg olyan volt vezetni, mintha egy kisebb és gyengébb CB 125-ösön ültem volna. Az úttartása példás, a rövidke út során az ergonómiájára sem  lehetett panaszom, a váltókar finoman és rövid utakon jár, és a hátsó fék is példásan fog. Az első fék viszont gyengélkedett, de ezt Attila elmondása szerint csak valami olaj vagy más szennyződés okozhatja, ami valószínűleg a felújítás során került a féktárcsára. Ezt a hipotézist annyiban én is meg tudom erősíteni, hogy a CB-m is nagyjából ugyanezzel a bovdenes (tehát nem hidraulikus) tárcsafékkel van szerelve, és bár erősen rá kell markolni a karra, ha érdemi lassulásra vágyik az ember, de egy határozott mozdulattal akár meg is lehet blokkolni az első kereket.  _adi0195.jpg

Mintha új volna

A blokk csendes és kiegyensúlyozott járásától viszont leesett az állam. A motor nem is pöfög, inkább csak morog, alapjáraton halkan, gázadásra valamivel hangosabban, és nagyon szép hangja van. A blokkot - már amennyire ebben a kategóriában ennek van értelme - inkább nyomatékra hangolták: indulástól a 60-as végsebesség eléréséig egyenletesen, érzékelhető rántás nélkül húz. Ez a kivitel nagyjából az európai piacra szánt verzió nyomán készült, ami a 95km/h-s végsebességre képes japán belpiacostól több ponton is eltér: a szelepeken kisebbet emelő főtengely, az eltérő gyújtás és a kisebb belső átmérőjű kipufogóval, illetve az ötödik sebességfokozat kiiktatásával sikerült a száguldásra hajlamos japán verziót megzabolázni. image-1_1.jpg

A 90-ig skálázott órát csak a japán belpiacos verzió tudja kiakasztani

Attilát nem kérdeztem, hogy mennyibe volt az egész felújítás, de a magyar piacon ez a CB nagyjából annyit érhet, mint egy új 50-es alsó polcos robogó, és másfélszer annyit, mint egy szalonállapotú Simson S51. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy a felújítás után már újszerűnek mondható az állapota, és iszonyú stílusos és itthon igen ritka járműről van szó, azt hiszem, a választás nem lehet nehéz. Mondtam is Attilának, hogy ha esetleg meghirdeti eladásra, nehogy szóljon nekem, mert még a végén rákívánnék. De tudatosítanom kell magamban, hogy amíg a meglévő motorjaimat nem sikerült gatyába ráznom, újabb jármű nem jöhet a háztartásba. Pedig ha nem lenne a 125-ös CB-m, nagyon komoly formában elgondolkoznék azon, hogy egy ilyen kis 50-esbe ne vásároljam-e be magam.  fullsizerender_5_1.jpg

 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Fantic Sprinter (198x) - A motorok pumpás Reebokja

2017. november 24. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Korábban már volt lehetőségem Fantic Motort tesztelni, akkor az 1977-es gyártású GT50-es erős motorjával (8,7 Le) és minőségi kidolgozottságával nagyon jó benyomást tett rám. Az olasz Fantic Motor gyár 1968-tól létezik, és a 70-es években crossmotorjaival és triálgépeivel vált ismertté, bár eleinte minimotorokat és gokartot is gyártott.

fantic_sprint.jpg

A tesztünkben bemutatandó Sprinter minden elképzelhető kismotoros mezőnyből azonnal kitűnik, ez a legómotor-dizájn valószínűleg a gyár valamilyen side projektje lehetett. Sajátos helyzete talán a DeLoreanekhez teszi hasonlatossá: egyedi műszaki megoldások, különc forma, alacsony példányszám és korlátozott siker. A DeLoreanekből összesen 9000-et gyártottak, de szerintem ebből a Sprinterből sem fogyhatott sokkal több. Mindenesetre érdekesség, hogy pont az idősebb magyar motor- és bélyeggyűjtők körében lehet ismerős, a Magyar Posta ugyanis 1984-ben, a gyártás kezdetén bélyeget szentelt neki. (Számomra rejtély, hogy miért és hogyan, de a tippeket nyílt levelezőlapon kommentben örömmel fogadom.)

Tovább