A Moped blogba tavaly októberben tulajdonképpen fejest ugrottam. Még aznap elkezdtem, amikor kitaláltam, megálmodtam. Kellene egy mopedes blog, mondtam magamnak. Az élet egyéb területein ez a gyorsaság nem jellemző rám, de valahogy a motor más tészta. Kábé ugyanezzel a hirtelen támadt és megállíthatatlan lendülettel vettem anno az XBR-t.
Szóval kéne egy mopedes blog, mondtam magamnak. Robogós van, nagymotoros oldal is van szép számmal, de mi van a mopedekkel? Érdekelnek egyáltalán bárkit is a mopedek?
Kezdetnek elég volt, hogy engem érdekelnek. Több éve mopedezem Budapesten, de a mopedesek száma azóta sem mutat nagy változást: nemigen mozdul el a nulláról.
Arra gondoltam, a mopedezés lehetne divat. Legutóbb talán a 80-as évek elején volt az, Párizsban, a kiskamaszok körében: aki látta a Házibulit, annak feltűnhet, mennyi moped van Vic (Sophie Marceau) gimije előtt letámasztva.
Mopedek Vic gimije előtt - sorry a minőségért, ennél jobbat nem találtam (forrás: http://mbk51.free.fr/)
A mai helyzet a következő: ha menő autód van, divatos vagy. A motorozás bizonyos körökben mindig is divatos volt. A kisrobogó is menő, főleg a fiatalabbak és a pizzafutárok körében. Az előbbiek azért szeretik, mert egy robogós srác a - tizenéves - csajok szívét könnyen megdobogtatja (legalábbis amikor én voltam tizenéves, még így volt), utóbbiak pedig azért, mert automata lévén a városi kínzásra alkalmasabbnak tűnik, mint egy váltós motor. Ha meg széthullik? Több is veszett Mohácsnál! Ki lehet dobni a kukába, és olcsón lehet venni másikat.
De ki a fene jár mopeddel? Egyelőre úgy tűnik, rajtam kívül nem sokan. Legalábbis napi rendszerességgel és Budapesten kevesen. De azért a blog elindítása óta rá kellett jönnöm, hogy itt-ott az országban nagyon érdekes mopedek lapulnak kertben, sufniban, garázsban. Vagyis a moped iránti rajongás latens formában van jelen: sokan féltve őrzik a maguk kis csattogós lepkéjét, de azért a mindennapokban nem ezzel közlekednek. Mert nem menő.
"A kisrobogó is menő, főleg a fiatalabbak és a pizzafutárok körében" (forrás: img.webike.net)
Divat tulajdonképpen bármiből lehet. Rendszerint a legirracionálisabb dolgokból lesz az, de miért ne lehetne valamiből, ami még valamennyire ésszerű is? A racionális dolgok folyója előbb-utóbb kivájja magának a maga medrét, de azért rá lehet kotrógéppel segíteni. Az előbbi lenne tulajdonképpen a moped, az utóbbi meg maga a Moped blog, amelynek egyik nem titkolt célja, hogy bebizonyítsa: mopeddel is lehet városban - kompromisszumok árán ugyan, de egyébként viszonylag normálisan - közlekedni. A mopedezés mellett szóló racionális érveket az egyik első bejegyzésben már megpróbáltam csokorba gyűjteni, úgyhogy most inkább az irracionális dolgokról, érzésekről, örömökről ejtenék néhány szót.
Furcsa mód mai szemmel nézve mopedezni amolyan tizenkilencedik, vagy még inkább tizennyolcadik századi dolog. Amikor még nem éltünk időprésben. Amikor mindannyian még a saját - szubjektív - időnket éltük, s csak kisebb mértékben voltunk a globális szinten összehangolt időrezsim foglyai. Nem csekkoltuk a Facebookot 10 percenként, telefonunk nem jelzett, ha új email jött, és az email küldője sem várta el, hogy levelére azonnal, de legkésőbb még aznap válaszoljunk. A levelet a postakocsi vitte el, s a válasz leghamarabb is csak "postafordultával" érkezett. Tudja még valaki, mit jelent az, hogy postafordultával?
"Tudja még valaki, mit jelent az, hogy postafordultával?" (forrás: www.curatofofshit.com)
1884-ig a Földön mindenütt többé-kevésbé a lokális, helyi (városi) idők domináltak, az emberek napi tevékenységüket kezdetben a nappalok és éjjelek ritmusához igazították, majd később már a templom harangja jelezte a hallótávolságon belül élők számára az idő múlását. A helyi idők összehangolását legfőképpen a vasúti közlekedés és szállítás tette szükségessé: ahhoz, hogy a célállomáson az áru kirakodásához a személyzet felkészülhessen, hogy a távoli rokonok tudják, mikor kell az érkező családtag elé az állomásra kimenni, igen jól jött, ha van egységes időben gondolkodó menetrend. A globális idő meghatározására csak 1884-ben került sor Washingtonban, a Nemzetközi Meridián Konferencián, de a Föld időzónákra történő felosztása nem ekkor, hanem csak évekkel később történt meg. Egészen eddig az olyan kijelentéseknek, mint például, hogy "New Yorkban 6 órával kevesebb van, mint Budapesten", nem is volt semmi értelmük. A New York-iakon kívül senki sem tudta, éppen hány óra van New Yorkban, meg hát nem is volt releváns kérdés. Időhiányban szenvedő hajszolt londoni üzletemberek ekkor még nem repültek előre megbeszélt üzleti tárgyalásra - Concorde-dal - New Yorkba.
A mopedezés tulajdonképpen a lassúság dicsérete. Az önmagáért végzett tevékenység öröme. A tökéletlen puritanizmus diadala a tökéletesre csiszolt fényűzés felett. Mert motorral túrázni kaland. Ahogyan autóval utazni is az. De az amerikai filmek, road movie-k kamasz hősei sosem luxusautóval vágnak neki a nagy útnak. Inkább valamilyen kényelmetlen és filléres japán csótánnyal vagy amerikai pick-uppal teszik. A szükségből kovácsolnak erényt. Ahelyett, hogy elkérnék a papa BMW-jét vagy Mercijét, azzal főznek, amijük van. A kevesebb néha tényleg több.
Ellar Coltrane, Boyhood, 2014 (a kép forrása: prominentmonkey.files.wordpress.com)
A mopedezéssel kapcsolatban is valahogy így érez az ember. Nem gyors, nem kényelmes, vagyis tulajdonképpen szükségmegoldás, de ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - nagyon lehet szeretni. Egy Honda Goldwinggel nem nagy kunszt Budapesttől elmotorozni a Balatonig. Na de mopeddel valóságos kaland, játék, kockázat. Ebben az értelemben a mopedezés a szárnyait bontogató slow food mozgalommal is rokon: egy időben divat volt az étkezést minél gyorsabban megoldani, letudni. Ez azonban olyannyira jól sikerült, hogy az öröm, az élvezet végül kiveszett az evésből. Befaljuk a csomagolópapírból a hamburgert, megisszuk a papírpohárból a kólát, a műanyag tégelyből a krumplival kitunkoljuk a majonézt (van, aki a fagyit is), aztán rohanunk tovább. Néha magunk sem tudjuk, miért és hova.
"Egy Honda Goldwinggel nem nagy kunszt Budapesttől elmotorozni a Balatonig" (a kép forrása: www.gold-wing.hu)
Igazából a legtöbben nem is szeretünk papírpohárból inni, ahogyan közlekedni sem szeretünk, mert általában csak a munkába rohanunk. De a munkát se nagyon élvezzük, várjuk, mikor telik le a munkanap, hogy rohanhassunk haza. Aztán amikor végre otthon vagyunk, este vagy hétvégén, megint a munkán agyalunk.
Egész nap az élvezeteken spórolunk, hogy aztán este, hétvégén vagy a távoli és bizonytalan jövőben majd végre elkezdhessük élvezni az életet.
Azonban pont az élvezeteken nem érdemes spórolni. Ne értsetek félre, nem a kritikátlan hedonizmust emelem itt pajzsra, nem a puszta élvezetek hajhászása mellett török itt lándzsát. Egyszerűen csak arra a - talán közhelyes, de sajnos túl gyakran elfeledett - felismerésre szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy ha valamit szeretünk csinálni, akkor azt csináljuk minél többet, minél hosszabban. Odaérhetnénk hamarabb is, de minek, ha maga az út okoz örömet?
Barátaim időnként kérdezik tőlem, hogy ha gyors és kényelmes motorom is van, minek járok néha mopeddel. Azt hiszem, a válasz a fentiekből kiderül.
Hogy a moped a csóró emberek járműve volna? Lehet, hogy így volt, és nagyrészt valószínűleg ma is így van. Mégis, ha tehetném, leginkább gazdag és folyton rohanó embereknek írnám fel, receptre. Thomas Mann szerint az író olyan ember, akinek az átlagnál nehezebben megy az írás.
A mopedes pedig olyan motoros, aki nem ér rá sietni.
♠ ♠ ♠
Annak, aki kedveli a magvas gondolatokat, és angolul is jól elboldogul, tudom ajánlani a tárgyban Bertrand Russelnek A semmittevés dicsérete című provokatív esszéjét, melyben többek között a nyolcórás munkanap négy órára történő csökkentése mellett érvel. A lustaságra való jog című írásában franciául ezzel rokon gondolatokat fejteget Paul Lafargue, aki pedig egyenesen napi három órára csökkentené a munkaidőt.
De ha az olvasó inkább valami könnyedebbet olvasna magyarul, úgy a szárnyait bontogató Slow Budapest mozgalom blogjára érdemes lehet egy-két pillantást vetnie.
♠ ♠ ♠
Következő posztunk tárgya egy igazi legenda, vagyis egy francia licenc alapján Magyarországon gyártott Vélosolex lesz.
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
