Moped blog

Moped blog

Még mindig a 103-ast reszelgetjük

2016. július 05. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Ugye ami jól működik, arról az ember kevés említést tesz, hiszen azt, hogy jó, nem lehet nagyon kreatívan leírni. Üröm az örömben, hogy ami szar, az legalább 1500 féleképpen tud szar lenni. Ha a gumit túlfújod, túl kemény lesz, és csúszni fog. Ha nem fújod fel eléggé, túl puha lesz, és csúszni fog. Az optimális tapadást csak akkor tudod elérni, ha a gyárilag előírt nyomásra fújod.

A karburálással ugyanez a helyzet. Ha sok benzint kap a motor, szarul fog menni, és sokat fog fogyasztani. Ha keveset kap, szarul fog menni, sokat fog fogyasztani, és még egy kis extra blokkmelegedésre is számíthatunk, szóval így még a gyertyát is meg lehet főzni, és ha nagyon odateszi magát az ember, akkor a dugattyút is meg tudja szorítani. 

img_0535.JPGAlcsút környékén

Mondanám, hogy mindez csak teoretikus kérdésként jutott eszembe, de azért ennél - legalábbis motorok tekintetében - földhözragadtabb gyerek vagyok. És akkor megint litánia jön a Peugeot-mról.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy a CB-met annyira borzasztó állapotban vettem, hogy a gatyába rázása elég sok muníciót fog nekem szolgáltatni a bloghoz. Ebben nem kellett tévednem. Persze a 95 művet tartalmazó Balzac-féle regényfolyammal, az Emberi színjátékkal nem tudnám felvenni a versenyt, és talán még egy Tarr Béla-féle hétórás filmet sem tudnék róla forgatni, de azért elég sokat tudok a dologról beszélni, még többet szentségelni és mérgelődni.

Ebből a szempontból váratlan fordulat, hogy tulajdonképpen a tavaly nyáron beszerzett Peugeot 103-asom is elég sok nyersanyagot szolgáltat a bloghoz. Félreértés ne essék, ezúttal nem roncsot vettem: időközben nagyon a szívemhez nőtt a kis 103-as, a motorikus alkatrészek is szépen tükrözik a mindössze 4000 km-es futásteljesítményt, és még Ivánnal is gond nélkül megjártuk tavaly az őszi vénasszonyok nyarában Etyek felé kerülve a Budapest-Gárdony-Budapest távot. Mégis, azért valami keserű szájízt adó nyűg mindig van vele. fullsizerender_2.jpg

A budai várban

Ősszel például végre sikerült lecserélnem az elöregedett és folyton csúszó ékszíjat, ami nem volt nagyon pénztárcaszaggató manőver (talán 500 forint lehetett), mégis sokáig halogattam a dolgot, mert nem voltam biztos benne, hogy a megfelelő méretű szíj van fent. Az interneten gyári méretek után kutatva feltúrtam az összes létező francia oldalt, de nem lettem sokkal okosabb, ugyanis az infók némileg ellentmondásosak voltak. Végül néhány hétnyi kutakodás után meguntam a dolgot, és megvettem az elöregedett szíjjal egyező méretű új szíjat, ami csodával határos módon mérethelyesnek bizonyult.

A karburálással azonban nincs ilyen szerencsém. Mivel a blokk korábban több normál hőértékű gyertyát is megfőzött, végül vettem egy mopedhez képest szokatlanul magas hőértékűt, plusz a 64-es főfúvókát kitakarítottuk, majd 70-esre tágítottuk. Lukáccsal úgy okoskodtunk, hogy még ha nem is tudjuk pontosan, mekkora fúvóka lenne ideális neki, ha dúsabb benzin-levegő keveréket kap, az még mindig kisebb galibát okoz, mint ha szegényet, értsd: nem ég szét a blokk. Lehet, hogy így egy kicsit többet fog fogyasztani, mint kéne neki, de legalább nem a MÉH-telepen fogja végezni. chromatic.jpg

Előttem az utódom (azért a Puch is megvan még, csak most pihen)

Teltek-múltak a hónapok, de a 3 liter fölötti fogyasztással csak nem tudtam megbarátkozni. Mivel Lukács Csillebércen lakik, és a szerszámai is ott tartózkodnak, kénytelen voltam magam a nagy útra rászánni. Nem tudom, ki mennyire ismerős Budán, de annyit azért leszögeznék, hogy a kis Peugeot pedálozás nélkül soha a büdös életbe nem tud magától felmenni Csillebércre. Úgyhogy ez a hadművelet a gázkar tövig húzásával párhuzamosan nagyjából fél órányi pedálozást is igényelt. Légvonalban nem lakik messze tőlem, inkább ennek a légvonalnak a vízszintessel bezárt szöge okoz gondot.

img_0011_2.JPG

Budapest, József-hegy

Kezdésnek ledobtuk a szívászajtompítót, és mentem vele egy kört. Sokkal jobban ment. Nem is annyira végsebességre, mert 50 fölé így is csak kizsírozott szakadékban tornázható, de az alsó és a középső fordulatszám-tartományban érezhetően nyomatékosabb lett. Aztán még kiszedtük a légszűrő 80%-át kitakaró fémkorongot is, illetve a főfúvókát egy hangyányival kitágítottuk, és újra mentem egy kört. Hát, most meg rosszabb lett, mint volt. Sokkal. 30 fölé nem is akart menni. Aznapra ennyi jutott, szépen 30-cal hazakullogtam. Aztán pár nappal később megint bontottunk: leszedtük a karbit, Lukács megnézte a szívómembránt, majd láttuk, hogy a szívócsonk elég lazán van föltéve, a tömítés magától leesett róla, könnyen lehet, hogy alatta falsot szívott. Szépen körbeszilóztuk, visszatettük, közben pedig a szívatót is megokosítottuk. Erre azért volt szükség, mert a szívatóbovden vége ki volt szőrösödve, ezért nem lehetett többet engedni rajta. Márpedig erre perzselő szükség lett volna, hiszen így, mint kiderült, folyamatosan negyedig behúzott szívatóval mentem. 

Aztán észrevettük, hogy a hengerfejet is csak három anya fogja a négy helyett, és ezért ott kifújt a blokk. Azon a részen a hengerfej-tömítés szemmel láthatólag elkezdett megperzselődni. Mivel szinte beszerezhetetlen spéci 7-es anya kell a hengerfejhez, kénytelenek voltuk a pedálékről lepörgetni a szintén 7-es anyát, aztán bicikliszervizben vettem új komplett pedáléket.

img_0794.JPG

A fojtásként gyárilag beszerelt fémkorong, ami a légszűrő jelentős részét kitakarta

A szívócsonknál a fals és a negyedig behúzott szívató, valamint a nem hézagmentesen rögzített hengerfej elfogadható magyarázat lehet a 3-4 literes fogyasztásra, amit hónapok óta tapasztaltam. Legalábbis én egyelőre megvettem ezt a teóriát, majd idővel tesztelni is fogom.

A szívató megjavítása, ha nem is bonyolult, de azért időigényes feladat volt. A bicikliboltban vettem egy bovdent, aminek a feje túlméretesnek bizonyult. Köszörűt nem mertünk bevetni, mert attól tartottunk, hogy a bovdent úgy felmelegítjük vele, hogy a forrasztás elengedi magát. Úgyhogy nem volt mit tenni, fogtuk szépen a reszelőt, és nekiestünk. Nem mondom, manapság jó kemény acélból készülnek a bovdenfejek. A reszelgetés alatt ránk sötétedett, Lukács elszívott egy fél csomag cigit, megittunk 2-2 sört, a szívócsonk alatt a szilólnak pedig volt ideje négyszer is megkötni.  

img_0505.JPGIvánt vártam Budaörsön, hogy indulhassunk a gárdonyi túrára

Azóta volt egy rejtélyes nap, amikor a 103-as megtáltosodott, és simán vitte az 55-60-at. Nem jöttem rá az okára, főleg, hogy azóta sem produkálta ezt a sugárhajtású üzemmódot, sőt, inkább a maximális 45-re állt vissza. És mivel továbbra is 2 perc alatt feketére kente a gyertyát, nem volt vitás: a falsok megszüntetésével most túl sok benzint kap. Lukács üzemen kívüli 103-asából átraktuk az 58-as fúvókát, azzal kísérleteztem 1-2 napig. (Fura, hogy az ő variátoros 103-asában kisebb fúvóka van, mint az enyémben.) Ezzel sem ment valami fényesen, viszont félig behúzott szívatóra egyértelműen megbokrosodott, és simán vitte az 50-55-öt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az előző, 70-esre bővített fúvóka túleteti, ez az 58-as pedig éhezteti a blokkot. Úgyhogy fél nap internetes keresgélés után rátaláltam egy franciaországi motoros boltra, ahol árulnak még Gurtner karbihoz fúvókát, és megrendeltem a két véglet közötti gyári méretet, a 64-est. Szállítással együtt nem volt olcsó mulatság, de nem nagyon maradt más választásom.

img_0566_1.JPG

Tavaly ősszel

Egy hét után megjött a csomag, kicsit izgultam, hogy a szemre okénak látszó fúvóka vajon méretben stimmelni fog-e, de stimmelt. Betettem a régi fúvóka helyére, egy egy darabig ígéretesnek tűnt a dolog. Az egyből látszott, hogy a rejtélyes 60-65-ös tempó nem jött vissza, de reméltem, hogy legalább a vánszorgás is megszűnt. De 2-3 nap után ismét jelentkezett a rángatás, ami abban csúcsosodott ki, hogy a júniusi Mopedmetálon nagyjából lerohadtam, illetve úgy 5-10-zel képes voltam még a rakparton elporoszkálni, de ha nem lovagolunk nagyon a szavak pontos jelentésén, akkor ezt nyugodtan tekinthetjük lerohadásnak. Másnap eltekertem kondenzátorért (egy 150 forintos alkatrészről van szó), és Lukáccsal kicseréltük a régit. Láss csodát, a rángatás megszűnt, és most nyélgázon az 50-55 is tartható, bár igyekszem inkább 40 és 50 között közlekedni, hogy a blokkból még pár ezer kilométer múlva is maradjon valami. És ami igazán meglepett: egyrészt beállt a fogyasztás 2,2-re, másrészt most már nagyobbacska emelkedőket is meg lehet mászni vele, ami szerintem egy kis mopedtől nem rossz teljesítmény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy még variátora sincs.

Azért biztos, ami biztos, az emelkedőket így is igyekszem elkerülni, mert az álmoskönyv szerint aki hegyen lakik, az liftet vegyen, ne mopedet.

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr768663672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metalex 2016.07.06. 09:22:38

7-es anya megoldása : autóbontó, a régi faros skodák tele vannak vele - csomagtértartó csavarjai, ajtózsanér felfogatás, stb. Csak egy tipp.

bervas · http://mt10.blog.hu 2016.07.06. 22:42:00

Én a vad fúvókázás előtt/közben kicsit foglalkoztam volna a levegőcsavarral is.
Sziloplasztot nem pártolom szívó oldalon. Ha bejut a membrán környékére, és odaköt, vicces dolgokra képes.

Bántás nélkül: ez a szösszenet erősen "bölcsész rácsodálkozik a belsőégésű motor működésére" kategória. Garantált kattintás mágnes.
Az én időmben az ilyen mágián 10-15 éves korunk között átestünk. Pedig akkor is volt már számítógép.

bervas · http://mt10.blog.hu 2016.07.06. 22:46:25

@metalex:
Nem beszélve az ún. csavarboltról :-)
Ennyire triviális.

2016.07.07. 09:26:01

Amúgy kedves blogíró, időnként megemlékezel róla, hogy a Simson így rossz meg úgy rossz, és hogy a Te zöld vasszamarad milyen makacsul nem működött anno.... Most aztán láthattad, hogy időnként a finomabban kivitelezett Peugeot is meg tudja magát makacsolni. Pedig ezt nem is barmolta előtted 10 másik tulajdonos... Remélhetőleg a jövőben elkerülnek a hasonló hibák, 4000km-el szinte új a bringád, a kondenzátor hibát inkább az "állásában megöregedett" kategóriába lehet sorolni.

gus 2016.07.07. 10:34:58

@bajodvane:
"Most aztán láthattad, hogy időnként a finomabban kivitelezett Peugeot is meg tudja magát makacsolni"
Kedves kommentelő, éles szemmel vetted észre, hogy valóban erről szól ez a poszt. Született korábban több poszt a szétbarmolt Honda CB-mről is, talán azokat is olvastad.
A Peugeot-t és a Simsont mégsem hasonlítanám össze, mert a Simsonnal 2 év alatt alig tudtam menni valamit, ellenben a Peugeot-ba egy év alatt belepörgettem 1700km-t minden nyűgje ellenére.

gus 2016.07.07. 10:37:14

@bervas: Ha úgy gondolod, nem kerestem 7-es csavart csavarboltban mielőtt pedáléket vettem volna, akkor tévedsz. Nem volt a csavarboltosnak, ezért vettem más éket. A környékemen tudtommal csak ez az 1 csavarbolt van, ellenben van kb. 5 biciklibolt. De ha akarod, megadom a csavarbolt számát, elmagyarázhatod nekik, hogy amikor nincs 7-es anyájuk, tulajdonképpen akkor is van.

gus 2016.07.07. 10:42:02

@bervas: Alapjárati levegőcsavar van a karbin, más nincs. Azzal hogy váltod ki a fúvókázást?
Bántás nélkül: hogy ki min esik át 10-15 éves korában, az egyéni szoc problem. Én például sokat olvastam, mert olyan bölcsész családban nőttem fel, ahol rengeteg könyv volt, ellenben szerszám nem sok. Ehhez képest szerintem szép dolog tőlem, hogy most 15 évvel később megpróbálom behozni a lemaradást a műszaki ismeretek terén. Ha mások, akik gyerekkorukban fúrtak-faragtak-szereltek, az olvasás terén szerzett hátrányukat próbálnák ledolgozni ilyen lendülettel, én lennék a legboldogabb ember.
Üdv.
Egy bölcsész

2016.07.07. 10:55:32

Kedves Gus!
A Peugeot egy klassz motor, jól is néz ki (legalábbis nekem tetszik ez a klasszikus moped forma), és remélhetőleg most jó néhány évig nem is lesz vele különösebb gondod. Ahogy nem lett volna a keletnémet libakergetővel sem annyi, ha nem teszik tönkre az előtt, hogy hozzád került. Elhamarkodottan ítéltél, és ezt még meg fogod kapni egy párszor komentben.
----
Egyébként jártam dolgozni Csillebércre Simsonnal pár évig. A Fogaskerekű kereszteződés utáni kaptató azt is megsiratja. Csak egyesben megy fel. (S50 3 sebesség) Illetve keményre fújt gumival hűvösben, ha az előző kanyarban sikerült lendületet venni, felmegy 2-esben is. De a csillagok ilyen szerencsés együttállása 10-ből csak 1-szer fordul elő.
----
Bár manapság már ritkán visz fel a munkába, megvan a Simson, és nem kizárt hogy valamikor összefutunk, mivel én is a budai oldalon szoktam kék füsttel rontani a levegőt. Szóval ha valaki szürke Simsonról nagyon integet, akkor sejtheted, hogy a blogod egyik kötekedő olvasója az.

gus 2016.07.07. 11:16:19

@bajodvane: Miben ítéltem elhamarkodottan? Amit a Simsonról írtam, az 90%-ban arra a példányra vonatkozott, amit volt szerencsétlenségem kifogni. Az pedig, hogy a 70/80-as években a japán technika a keletnémet előtt járt, inkább közhely, mint elhamarkodott kijelentés.

gus 2016.07.07. 11:25:14

@bajodvane: Egyébként attól még, hogy valami nem annyira high-tech, még lehet szeretni. A Riga Klubosok például nagyon jó fej emberek, akik maguk is tisztában vannak azzal, hogy a Riga nem a járműgyártás csúcsa, sőt, nagy részük a karbantartás ellenére is megbízhatatlan. De ezt ők tudják, mondják is, mert hogy én is tőlük tudom, de ettől még ők szeretik ezt, és akár külföldre is elmennek túrázni Rigákkal. Én sok simsonos esetében nem szoktam észrevenni ezt a fajta önreflexiót, sőt, inkább sértettséget tapasztalok, ha valaki a műszaki problémákat pedzegeti. Nekem van 4 különböző motorom, de estig is mesélhetném, hogy melyik mitől lehetne jobb, mit kellett volna máshogy tervezni rajtuk, milyen tökéletlenségeik, problémáik vannak. De ettől még szerethetem őket.

gus 2016.07.07. 16:00:11

@bajodvane: Na, akkor megtaláltad a posztban a 10%-ot. Ami egyébként egy ironikus utalás arra, hogy a hazai Simsonok nagy része szét van barmolva, silány minőségű alkatrészekkel van szervizelve. Ezt a vitát tavaly lefolytattam már egy másik simsonos kollégával ott a poszt alatt, ha van kedved, visszaolvashatod, az álláspontom azóta is ugyanaz: nehéz jó Simsont találni itthon, mert sose volt egy műszaki remekmű, és ezt kendácsolással általában tovább rontották. De mindenkinek joga van ahhoz, hogy ettől eltérő állásponttal előálljon.
A Peugeot 103-assal kapcsolatban nem hiszem, hogy bárkinek lenne itthon annyi tapasztalata, mint Simsonnal, ennek megfelelően valószínűleg nem sokan fognak elővezetni általánosabb érvényű tapasztalatot a 103-assal kapcsolatban.

"50 fölé így is csak kizsírozott szakadékban tornázható" - erre a kitételre miért nem kommentelted be, hogy kizsírozott szakadék nem is létezik?

bervas · http://mt10.blog.hu 2016.07.07. 20:41:00

@gus:

Akkor próbálok konstruktív lenni. M7 anya: Faborynál biztos van:
www.fabory.com/hu/K%C3%B6t%C5%91elemek/c/01
Lehet keresni, a környékeden merre vannak.

Ha nincs, az Üllői úton Gordosék boltjában találsz.
www.gordos.hu/

bervas · http://mt10.blog.hu 2016.07.07. 21:49:56

@gus:
A bölcsészek általában barátai a szakirodalomnak.
A karburálás alapjairól egy régi alapmű. a linkelt oldalon. A 67. oldaltól érdekes:
p-a-n-n-o-n-i-a.uw.hu/

Elektromos varázslás ügyében, tájékoztatólag:
moly.hu/konyvek/tomosy-m-jeno-frank-gyorgy-autovillamossag
www.szentimreantikvarium.hu/katalogus/index.php?action=item_details&item=15426

Meg persze a sokszor kiadott klasszikus:
hu.scribd.com/doc/153335257/Ternai-Zoltan-A-motorkerekpar

Ha ezeket már ismered, annyit össze lehet belőlük szedni, ami egy ekkora masina lelkivilágához szükséges.

bervas · http://mt10.blog.hu 2016.07.07. 21:54:51

Egyébként négy évig hajtottam Bervát. 10 éve adtam el. Volt, hogy napi 200 km-t lenyomtam vele, jóllehet az nem a 103 kategória, semmilyen értelemben. Négy év alatt egyszer kiköpte a gyertyát, egyszer szétment a váltóbowden, egyszer nem jutott olaj a benzinbe. Akkor hazapedáloztam 6 km-t.

Szóval nem a motor rossz, hanem még nem érted, mire kell figyelni és hogyan és mihez hozzányúlni. Ez olyan készség, mint a szabadkézi rajz, vagy a szabatos fogalmazás. Elvileg fejleszthető, csak megfelelő oktató kell.

Közben nézegetem a babetta fórumos elvetemülteket, a Bp-Szeged Rallyt, meg a Moped Metalt, és kicsit örülök. Amikor 1997 táján ketten toltuk a 30-as tempót az országúton néhai Öreg Bervással, még nem gondoltam volna, hogy ide fajul a világ.

gus 2016.07.07. 23:36:01

@bervas: A konstruktivitásnak magam is nagy barátja vagyok.

gus 2016.07.07. 23:52:46

@bervas: Az autóvillamosságba egyelőre nem vágnék bele, de ha a Ternai-féle könyvet el tudnád küldeni a mopedblog@indamail.hu-ra, azt hálásan megköszönném, mert a scribdről csak előfizetéssel tudnék letölteni.

gus 2016.07.07. 23:55:52

@bervas: "Szóval nem a motor rossz, hanem még nem érted, mire kell figyelni és hogyan és mihez hozzányúlni. Ez olyan készség, mint a szabadkézi rajz, vagy a szabatos fogalmazás. Elvileg fejleszthető, csak megfelelő oktató kell."
Ebben van valami, mégis vannak jelentős minőségi különbségek járművek között. Az egyikhez több készség kell, a másikhoz kevesebb. Gyanítom, hogy az, aki a készségei fejlesztésénél jobban szeret motorozni, az olyan járművet szeretne választani magának, ami a szükséges minimális karbantartások mellett sem rohad le.

Bxx 2016.07.08. 11:05:47

Ezt most típustól függetlenül írom:

A motor mindig a tulajdonosát tükrözi. Általánosíthatunk is, a jármű (legyen az autó, motor, moped, kerékpár stb.) a tulajdonos hozzáértését, igényességét és törődését mutatja.
Ha valami tönkremegy az autón, idő előtt meghal a turbó, befecskendezők, fék, futómű, a tulajdonos legtöbbször a járművet hibáztatja. Abba sosem gondol bele, hogy esetleg a HASZNÁLATBÓL adódóan, vagy kitolt csereperiódusok miatt léphetett fel a hiba. Nagyon sok járműtulajdonos úgy van vele, beül, felül a járműre és kulcs elfordítására induljon. Ez nem mindig van így, az adott jármű az odafigyelést mindig meghálálja.

No de térjünk vissza a mopedekhez, azaz ez esetben a Simsonhoz.
Aláírom azt, hogy a japán technika mindig is jobb volt, mint a Simsonnál alkalmazott technika, de a Simson sem tartozik a legrosszabb kategóriába. Mint korábban beszéltük, ha odafigyel az ember, betartja a csereperiódusokat, nincs agyonbarmolva az adott példány, nagyon sokáig megbízható.
No de nem szabad elfelejteni, hogy a Simsonok között (vagy bármi egyéb jármű legyen az) vannak olyan példányok, ami sokkal több törődést igényel, mint a másik. Nagyon fontos a jármű előélete.
Gus, osztom a véleményed, a hazai Simson park szanaszét van barmolva, nagyon nehéz már jó állapotú, barmolásmentes Simsont találni.
A barmolásnak több oka van:
- a tulaj nem akar költeni az adott példányra, így gányol, ide ez is jó lesz.
- a tulaj nem ért hozzá, pedig azt hiszi igen. Attól még nem lesz megbízható példány a motorból.
- a tulaj indokolatlanul elkezdi cserélgetni az alkatrészeket, büszkén mondva ez is új, az is új. Jajjj...
- a tulajnak fogalma sincs, milyen alkatrészeket kell beépíteni, megveszi az első alkatrészt minden előismeret nélkül.
- és el is érkeztünk oda, ha sem hozzáértés sem pedig a minőség nincs meg, máris készen vannak a megbízhatatlan hulladékok.

Apósomnak volt egy világoszöld, 1987-es S51B-s három sebességes Simsonja, amit újonnan vett. Kb. 5 E km-t tett bele, mert sosem indult, illetve nagyon nehezen. Mivel ő nem értett hozzá, szerelőhöz vitte, ahol garanciában kicserélték a fél motort, de a hiba okára nem sikerült rájönni. Évekig állt, majd eladta. Sajnos én már nem láttam a motort, nem tudtam kezelésbe venni.
Az én motorom ugyanez az évjárat, mégis megbízhatóan működik, sok 10 E km óta, még mindig hibátlanul.

Más. Két hét múlva indulok, majd írok neked a részletekről. :)

bervas · http://mt10.blog.hu 2016.07.08. 15:59:18

@gus:
Nem véletlen annyi egy olasz/német/osztrák/francia lomizott moped, amennyi.
Eleve olcsónak, kis hatótávra, alacsony sebességre tervezték ezeket, sokadik közlekedési eszköznek, ellentétben a Simsonnal és Babettával.
Az idővel az összes gumialkatrész, szimmeringek, tömítések, valamint a kondenzátorok, tranzisztorok elöregszenek. Tetszőleges hiba előfordulhat tetszőleges időben bennük.
Ha valaki csak motorozni szeretne, vegyen YBR 125-öt, vagy Honda Innovát :-)

gus 2016.07.10. 17:47:29

@Bxx: Oké, várom a részleteket, és drukkolok!

gus 2016.07.10. 17:51:19

@bervas: "Nem véletlen annyi egy olasz/német/osztrák/francia lomizott moped, amennyi." Igaz, hogy most a Simsonok ára elkezdett emelkedni, de amikor én vettem 2011-ben az én S51-esemet, a 38.000 forintos vételár nem volt extrém olcsó, 30-50.000 körül hirdették a kevésbé szépeket, de emlékeim szerint már 60-70.000 körül lehetett kapni normálisabb állapotúakat. A Babetták pedig még most is fillérekért cserélnek gazdát. Az olasz/német/osztrák/francia lomizott mopedek ára pedig elkezdett emelkedni, 40-50.000 alatt már nem nagyon van értékelhető állapotú.
Anno egyébként én azért vettem egy Honda CB125-öst, hogy csak motoroznom kelljen. De ez nem jött be, mert mint utólag kiderült, az előző tulajok mindent tönkretettek benne, amit lehetett.

gus 2016.07.10. 18:37:47

@bajodvane: A svábhegyi kereszteződésre gondolsz? Ott a posta mellett el lehet menni jobbra a Normafa úton az Eötvös út helyett, és akkor nem emelkedik annyira meredeken, viszont ugyanúgy feljutsz a Normafához.
A Simsonoddal nem szoktál a Marczibányi téren parkolni? Ott szoktam látni egy szürkét mostanság.

Bxx 2016.07.11. 08:39:38

Gus,

két fajta motorár létezik, az internetes ár valamint a nem hirdetett, ismerősön keresztül vagy csak úgy véletlenül fellelt példányok árai, ez utóbbi egész olcsó lehet, a hahus ár viszont sokkal több, jóval magasabb.

2011-ben a hahun is 40-50 E Ft (vagy alatta) a hulladék ár volt, véres nyakú, problémás darab. A valamivel jobb, megkíméltebb, vagy felújított (nem egy kategória!) példányok 90-100 E körül kezdődtek.
Most pedig a korábbi évekhez képest erősen elszálltak a Simson árak. A sima felújított, nem jól összerakott példányokért is képesek 150 E - 200 E Ft-ot elkérni... Sokan azt hiszik, a fel van újítva, csillog a motorjuk, akkor már százezreket ér...
süti beállítások módosítása