‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

Hogy miért éppen a mopedek? Joggal merül fel a kérdés, hogy miért pont a mopedeket választottam vizsgálati tárgyul, miért nem a robogókat vagy a nagymotorokat. Erre a kérdésre korábban részben már próbáltam válaszolni, amikor a mopedezés objektív és számomra nyújtott szubjektív élménytényezőit számba vettem, azonban e listák egyes elemei minden kismotorra igazak, sőt, némelyek a nagymotorokra is érvényesek. De ezt csak nem régóta tudom, és akkor el is érkeztünk tulajdonképpeni témánkhoz.

Még kora tavasszal

Bár a motoros karrierem tényszerűen igen messzire nyúlik vissza, ez inkább csak passzív ismereteket, semmint aktív tapasztalatot jelent. Amikor 15 éves boldog gimnazistaként megszereztem a segédmotoros jogosítványomat, ezt azzal a nem titkolt szándékkal tettem, hogy ettől a szüleim majd feljogosítva érzik magukat arra, hogy folyamatos igénybejelentésemnek engedve mondjuk valamelyik születésnapom alkalmából könyvek, legó vagy különleges alkalmakra kapható felsőpolcos csokoládék helyett valami kismotorral lepjenek meg. Persze tudtam, hogy baromira nem szeretnék, ha motoroznék, de a finom főzeléket sem szereti a legtöbb ember, mégis unszolásra képes megenni. Szóval az unszoló én magam voltam, a finomfőzelék pedig a motor, amit szerettem volna a fenekem alá tenni, és ezzel legalább akkora császárnak érezni magam, mint az egyik unokatesóm osztálytársa a Honda Dióval - de császárrá koronázásom pillanata sosem jött el. Nem csak, hogy Diót, de semmilyen kismotort nem kaptam.

20 évvel ezelőtt egy kiskamasz számára kevés menőbb dolog volt egy Honda Diónál (forrás: http://cloudlakes.com/)

Saját motor híján tinédzser koromból igazából két értékelhető motoros emlékem van, és láss csodát, mindkettő mopedhez kötődik, pedig egy moped már akkor - a 90-es évek közepén - is édes kevés volt az elismerő tekintetek kivívásához. Az egyik élményem az volt, hogy néhány napra kölcsönkaptam egy másik unokatestvéremtől egy Puch Maxit. Hogy hogyan került hozzá, és hogy főleg, ha már nála volt, miért adta nekem kölcsön, az már sajnos a múlt ködébe vész, arra viszont határozottan emlékszem, hogy nagyon élveztem a dolgot. És mivel a gázkar szorult, vagyis a porlasztóban a rugó nem tudta visszahúzni, rutinos BMX-esként az elengedett kormánnyal közlekedés mutatványával hakniztam, amerre csak jártam. Ezen kívül így 20 év távlatából másra nem emlékszem, az tuti, hogy lerohadni nem rohadt le, és valószínűleg nem is mentem vele nagyon sokat, mert arról sincs emlékem, hogy bármikor is tankoltam volna bele.

Ez már a saját Maxim (a garázsba már csak a 103-as fért be, a Maxi ezért jobb híján kint telelt át)

A másik élményem Budakeszihez kapcsolódik. Egy volt osztálytársammal mászkáltunk itt fel s alá az ő patika állapotú Piaggio Si-jének másfél személyes nyergében, és mivel én akkoriban egy 50 kilós fiúcska voltam, ő meg egy 40 kilós lány, a kis variátoros Si-t nem tudtuk teljesíthetetlen feladat elé állítani. Egyedül az okozott gondot, hogy ez a történet még általános iskolás éveink végére datálható, vagyis segédmotoros jogsink aligha volt, és ezt a budakeszi körzeti megbízott nem mindig honorálta. Emlékszem, egyszer valamikor ősszel kapott el minket, és a kezem annyira el volt gémberedve a hidegtől, hogy nem tudtam a leállítót megnyomni, vagyis a nekünk címzett körzeti megbízotti fejmosást a kétütemű blokk pöfögő brummogásának zenei aláfestése kísérte végig. De a világ folyása csak addig zökkent ki medréből, amíg a volt osztálytársam el nem mesélte az anyjának a történteket, aki aztán elment, és jól lecseszte a körzeti megbízottat, hogy miért csesztet minket. Már akkor is világos volt számomra, hogy a formális hierarchia és utasítási rend nem feltétlenül fedi le a tényleges hatalmi és erőviszonyokat. 

Valami ilyesmi lehetett a budakeszi jármű, bár a színe tuti nem ilyen volt (forrás: http://zonderpump.com/)

Szóval valószínűleg ez a két, összességükben inkább pozitív élmény örökre meghatározta számomra a viszonyítási pontot: később is a mopedek érdekeltek, anélkül, hogy ennek igazából tudatában lettem volna. Kőhalmi Zoltán mesélte az egyik fellépésén, hogy mivel ő panelban nőtt fel, számára ez az etalon, a viszonypont, az origó. Ha nyerne a lottón, nem sportautót venne vagy palotát építtetne magának, hanem megvenne egy egész emeletet a panelban, és egybenyitná a lakásokat. Valahogy én is így vagyok a mopedekkel. Ha nyernék a lottón, vennék minden valaha gyártott típusból egyet.

És noha időközben vérbeli motorossá váltam, a mopedek iránti érdeklődésem azóta sem lanyhult. És bőven elég volt ahhoz, hogy 2009-ben 13.000 forintért megnyerjem magamnak a devecseri bolhapiacon az azóta is hűen szolgáló piros Puch Maxit, amely fakó piros színe miatt a "napszítta" epitheton ornanst érdemelte ki magának.

Kőhalmi Zoltán (forrás: http://www.dunafoldvar-muvhaz.hu/)

De ha nem csak érzelmi alapon közelítek, hanem racionális magyarázatot is kellene adnom arra a kérdésre, hogy miért éppen a mopedekre esett a választásom, mikor témát kerestem a bloghoz, akkor Kis János filozófusra hivatkoznék, aki a 80-as évek elején szerkesztőtársaival a szamizdatban megjelenő Beszélő folyóiratban publikált elemzéseiben azt a stratégiát követte, hogy úgy tett, mintha Magyarországon jogállam lett volna; a szerkesztők legtöbbje névvel és címmel is vállalta a rendszerrel szemben megfogalmazott kritikus írásokat, mondván: ha jogállam lenne, ezért őket nem érhetné retorzió. Úgy tettek, mintha a formálisan garantált szabadságjogok a valóságban is védelmet nyújtanának számukra. Tulajdonképpen az önbeteljesítő jóslat hatásmechanizmusában bíztak: ha kitartóan úgy csinálunk, mintha valami lenne, akkor előbb-utóbb talán lesz is. 

Önbeteljesítő jóslat (forrás: http://www.dunafoldvar-muvhaz.hu/)

Valahogy így voltam én is a mopedekkel: azt gondoltam és gondolom, hogy ha komolyan veszem őket, vagyis nagyjából úgy írok róluk, mintha komolyan vehető közlekedési eszközök volnának, akkor talán sokak szemében előbb-utóbb ténylegesen azzá is válnak.

A sikert illető várakozásaim ellentmondásosak voltak. Egyrészt biztos voltam abban, hogy a mopedek képzete olyannyira régóta és megváltoztathatatlanul egybeforrt a vidéki/tanyasi lét ideájával és/vagy a lúzerség fogalmával, hogy ha a fene fenét eszik, akkor sem fogja őket soha senki komolyan venni. Másrészről viszont bizakodásra adott okot az a felismerés, hogy ha a kockás ing, a favágó szakáll és az ecsethaj kombó is divatba tudott jönni, akkor talán a mopedekkel sem lesz majd olyan nehéz dolgom.

Mert ugye, ha tényszerűen közelítünk a kérdéshez, akkor azt kell látnunk, hogy egy mopeden szinte minden megvan, ami egy nagyobb motoron, csak kisebb, gyengébb és ócskább. Van rugózó felfüggesztés, de általában nem csillapított, van motorblokk, bár csak kétütemű és 50-es, vannak fékek, még ha csak szarul fogó dobfékekről van is szó stb. Jó, váltó általában nincs, meg ott vannak azok a fura pedálok, de talán nem is reális elvárás, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, vagyis hogy pont olyan legyen, mint egy nagymotor, csak ne kerüljön többe 300 forintnál, hasítson 100-zal és B-s jogsival is lehessen vezetni. 

 Egy erős kísérlet "a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon" témára (forrás: tomahawktuning.wordpress.com)

A pozitív és a negatív forgatókönyv kötélhúzásából egyelőre nem hirdetnék győztest, bár a helyzet 2009-hez képest, amikor napi szinten is elkezdtem mopedezni, sokat javult. Manapság a 103-as Peugeot-m nyergében a városon keresztülhasítva a "Ki ez a hülye majom ezen a gyerekmotoron?" kérdést sugárzó tekintetekkel szemben egyre több érdeklődő és elismerő tekintetet is látok. És az évente megrendezendő Mopedmetal felvonuláson résztvevők, illetve a Moped blog olvasóinak folyamatosan növekvő száma is azt mondatja velem, hogy ez a projekt nem teljesen reménytelen.

Számomra úgy tűnik, szimbolikus értelemben hozzám hasonlóan sokan egybenyitnátok egy emeletnyi panelt, ha tehetnétek.

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.