Mivel magam is kétharmad részben hondás vagyok, a Hondákra mindig örömmel áldozok az energiámból (azt hiszem, ennek a legutóbbi poszt ékes bizonyítéka volt: ebben ugyanis a CB125-ösömmel folytatott két éves küzdelem részleteivel traktáltam a kedves olvasót). Legújabb tesztalanyunk megtekintéséhez Gödig kellett elpöfögnöm, szerencsére már nem volt nagyon hideg, a 2-es úton kellett csak menni, ami Váci útban kezdődik a Nyugatinál. Szóval eltévedni nem nagyon lehet, bár nekem így is majdnem sikerült. Jó, az már Gödön volt, de csak annyi történt, hogy a GPS nem állt a helyzet magaslatán: úgy 2 km-re a célállomástól, egy tök más utcában közölte, hogy már meg is megérkeztünk. De aztán a címet újból betáplálva második nekirugaszkodásra odatalált. 

Már hónapokkal ezelőtt tervbe vettem, hogy írni fogok a Honda PC50-es négyütemű ritkaságról, de sokáig nem találtam kipróbálható példányt. Aki emiatt esetleg izgulni kezdett volna, az megnyugodhat, azóta megtaláltam, de majd csak néhány hét múlva fogjuk a szemlét megejteni. Úgyhogy arra a posztra még egy kicsit várni kell.

A Honda PC50-es ritkasága (forrás: eagleash.wordpress.com)

Attilának hála adódott viszont egy másik, nem kevésbé érdekfeszítő lehetőség: egy Honda PA50-est, másképpen Caminót volt lehetőségem közelebbről is szemügyre venni és kipróbálni. Nyilván nem a pár éve szépen leaszfaltozott, a Dunára remek kilátást nyújtó gáton próbáltam ki, hiszen ha ezt tettem volna, akkor egyrészt vétettem volna a szabályok ellen, másrészt azt kellett volna tapasztalnom, hogy a kis motor igencsak egyben van, és nagyon szépen fut.

A PC50-essel szemben itt nem négy, hanem kétütemű konstrukcióról van szó, de a mopedrajongók ezen nem fognak nagyon meglepődni, hiszen majdnem minden moped kétütemű - a legújabbakat is beleértve. Attila Caminója tavaly ősszel érkezett Ausztriából, és alig több, mint 3000 kilométert futott, vagyis még szinte bejáratós. Még a gyári szerszámkészlete is megvan, amit a csomagtartó alatti váznyúlványba kell bedugni, majd a nyílást a szintén gyári kupakkal bezárni.

"Attila Caminója tavaly ősszel érkezett Ausztriából, és alig több, mint 3000 kilométert futott"

Már eleve gyanús volt, hogy Attila Caminójának pont ugyanolyan (német) VDO kilométerórája és (ugyancsak német) Magura fékkarjai vannak, mint a Puch Maximnak. Mikor ezt a húrt megpendítettem, Attila elmondta, hogy a Caminója európai összeszerelésű - a típus egészen 1991-ig Belgiumban készült. A váznyakra erősített kis táblácskán szereplő Honda Benelux N.V. felirat is erről árulkodik. Szerepel még egy érdekes sor a táblán: "présenté au service des mines à Paris le...", ami magyarul, szabadabb fordításban annyit tesz, hogy "a járművet .....-án a párizsi bányamérnöki testület előtt bemutatták". Ez a testület, melynek a mai Magyarországon leginkább a Nemzeti Közlekedési Hatóság felel meg, végezte ugyanis a gépjárművek műszaki ellenőrzését és regisztrálását nem csak Franciaországban, de más frankofón országokban is. A feliratból annyi kiderül, hogy ezt a motort francia piacra szánták, de a dátum hiánya arra utal, hogy Franciaországban végül valószínűleg nem regisztrálták. 

Európában szerelték össze, európai piacra

Ami pedig a technikát illeti: a kétütemű blokkból 1,5 lóerőt lehet kipréselni (létezett belőle egy ennél erősebb kivitel is, de szerintem ez a gyengébbik). Mivel a Peugeot 103-ashoz hasonlóan variátoros (bár a variátor ott más elven működik), ezért álló helyzetből egész szépen megindul, bár nagyjából 40-nél elfogy a lendület. A motor nagyon halkan és végtelenül kiegyensúlyozottan jár. Sajnos a tulajt erről elfelejtettem megkérdezni, de gyanítom, hogy ennél az évjáratnál a megszakítót a gyárban már CDI-gyújtásra cserélték. A fékek nagyon jól fognak, nyomáspontjuk  - jó, nem hidraulikus tárcsához, hanem mondjuk az én egykori elátkozott Simsonom dobfékeihez viszonyítva - kimondottan határozott.

Hondáról lévén szó, a motor nem produkál hibajelenségeket, úgyhogy szereléssel kapcsolatos érdekességeket, tudnivalókat nem tudok megosztani a kedves olvasókkal.

"a Peugeot 103-ashoz hasonlóan variátoros"

A japán mérnökök az apró részletekre is ügyeltek. Nem tudom, ki milyen eszközt használ a keverék előállításához, én egy alkoholos filctollal bevonalkázott félliteres üdítős palackot rendszeresítettem erre a célra. A Caminónál azonban nem kell ilyesmivel vesződni: a tanksapkát egy pohárkával gyógyították össze, amit előzékenyen még be is vonalkáztak nekünk. Vagyis a 2T olaj kiméréséhez nem kell a nálunk lévő/otthon felejtett palackra vagy a megbízható/megbízhatatlan szemmértékünkre hagyatkoznunk. Próbáltam erről az eszközről fotót készíteni, de a fényviszonyok, a fekete alapon fekete számok és rovátkák, valamint az én ügyetlenségem ezt együttes erővel meghiúsították.

Emellett bizonyos piacokra indexes verziók is készültek. Attila Caminója index nélkül gördült le a gyártósorról, de azért az ördög itt is a részletekben rejlik: az indexek vezetékezése, a vezetékek csatlakozói és a felfogatási pontok megvannak, vagyis utólag szinte gyerekjáték lenne feldobni négy irányjelzőt. Sőt. féklámpánk is van, amit a hátsó fék karjának meghúzása hoz működésbe.

Attilának a Camino mellett egyébként egy ma már sajnos ritkának számító 125-ös négyütemű, eredetileg svájci Yamaha Belugája is van, bár ez a robogó jó ideje téli álmot alszik. Azért egy-két fotó erejéig kitoltuk a garázsból. Ja, és akinek kétségei lettek volna azt illetően, hogy a Yamaha minőségi motorokat gyárt, ezt a motor emblémáján maga a gyártó is megerősíti. 

A Yamaha jó motorokat gyárt. A Yamaha szerint is

S hogy mire jó a Camino? Én városban simán eljárkálnék vele, a fogyasztása sem valószínű, hogy 2 liter fölé megy (mérési eredményt sajnos nem tudok prezentálni). A dinamizmusa mopedes viszonylatban korrektnek mondható, és a fékei is nagyon jók. Vagyis: ha húzom a gázt, gyorsul, ha húzom a féket, lassul. Ezt a bonyolultnak nem mondható mutatványt azért nem mindegyik moped tudja ám.

Azt hiszem, egy fanatikus mopedes ezzel a Caminóval simán nekivághatna egy néhány tízezer kilométeres túrának. Jó, az ülés ebben a műfajban nem szokott nagyon kényelmes lenni, de azért az megnyugtató, hogy az ultramaratoni távon nem a műszaki konstrukció jelentené a szűk keresztmetszet.

Következő posztunkban egy fanatikus francia sráccal fogunk interjút közölni, aki 2007-ben mopeddel bejárta majdnem egész Európát, 2009-ben pedig észak-amerikai túrára indult, és több, mint 33 000 km-t tett meg, természetesen egy Motobécane márkájú moped nyergében. Azt nem tudom, hogy ezzel a távval ő-e most a világcsúcstartó, de biztos, hogy a top néhányban benne van.

♠  ♠  ♠

Ha van a birtokodban olyan pedálos kismotor, amiről még nem írtunk a blogon, és egy rövid tesztre Budapesten vagy környékén szívesen kölcsönadnád, hogy írjunk róla, akkor ezt jelezd kommentben, és felvesszük veled a kapcsolatot. (A felhívást egyébként itt találod.)