Moped blog

Moped blog

Simson S51 - Az egyetlen motorom, amit eladtam

Jó, nem szigorúan vett mopedes téma, de egyrészt most nem vagyok szigorú magammal, másrészt az eset nem tanulságok nélküli

2014. november 14. - gus

Talán még április elseje utóhatásának tudható be, hogy 2011. április 2-án megvettem életem második motorját, egy valaha szebb napokat látott Simson S51-et. Az első értelemszerűen a napszítta piros - mondanám, hogy tűzpiros, de hol van már szegény attól - Puch Maxi volt. Korábban már írtam, hogy a motorozásban igyekeztem a fokozatosság elvét követni, vagyis jó egy évet mopedeztem, mielőtt átültem volna a bivalyerős 3,5 lóerős Simsonra. Bár ne tettem volna!

Simson2.jpg

A Simsont télen is előszeretettel használtam - már ha éppen nem kellett hazatolni valahonnan

Az ötlet alapvetően nem volt rossz: kéne venni valamit, amivel messzebbre el lehet menni, mint egy mopeddel, kicsit nagyobb és kényelmesebb, nem kell hozzá motoros jogsi és váltós, hogy azért valami újat is tanuljon az ember. A második és a harmadik szempont bejött, az első nem. Akkor ugyanis sajnos még nem ismertem a simsonosok aranyszabályát, miszerint: "Simsonnal csak olyan messzire menj, ahonnan még haza tudod tolni!" Talán nem árulok el nagy titkot, hogy ezt a szabályt volt alkalmam többször is a saját bőrömön megtapasztalni: a szélrózsa minden irányából toltam már haza a Simsont, a kedvencem a Budaörsi út volt, ahol is a dugattyú úgy döntött, hogy jobb neki apró darabokra törve és beékelődve. Kora szeptember volt, de még kánikulai meleg tombolt, 36 vagy 37 fok, úgyhogy nem fáztam, amíg hazatoltam (ez több, mint egy órát vett igénybe, ugyanis a Moszkva tér vonzáskörzetében llakom), majd hazaérve egy röpke 12 órára lepihentem. 

A motort a tulaj "felújítottként" hirdette Jászkacsafaszán jó messze, de még az idézőjeles kifejezést is kedvem lenne idézőjelbe tenni, olyan messze volt a szerencsétlen jármű a felújított állapottól. A felújítás tulajdonképpen annyiból állt, hogy a pacalarcú tulaj a gondos gazda valami olcsó festékkel lefújta a tankot és a két oldaldeknit, ez utóbbiakra pedig felragasztott két S51 Enduro matricát. Az S51-ből két fő típus van: az enduro, meg a nem enduro. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem az enduro volt. (Az endurót egyébként onnan lehet megismerni, hogy a kipufogója magasra van húzva, aminek előnye ugyan nincs, de legalább van egy nagy hátránya: az ember lábát jól megégeti.)

termekn1682-matrica_simson_deknire_enduro_zold_mopedkod_.jpg

A rutinonos ember a hazahurcolt zsákmányon rögtön olajcserét hajt végre. Vagyis nem egészen nevezhető cserének, mert addig oké, hogy olajat töltöttem bele, de amit előtte leengedtem, az sem színében, sem állagában nem hasonlított semmiféle olajra. Ha szemcsés sárként jellemzem, akkor az egész jó közelítés, de végül is galvániszapnak neveztem el, no nem mintha láttam volna olyat, de legalább jól hangzik.

Az apróbb javítási műveletekkel nem untatnám az olvasót, elég legyen annyi, hogy másfél év alatt, amíg az életemet keserítette, kétszer kellett benne dugattyút cserélni, egyszer pedig főtengelyt felújítani. Jó, ezek nem drága műveletek, de majdhogynem fölöslegesek: olyan silány minőségűek az utángyártott alkatrészek, hogy a Simson folyamatos szerelést igényel, amit viszont szintén nem szeret: az egyetlen általam ismert motor ugyanis, ami karbantartás alatt is képes sz@rrá menni. Olyan vacak az anyagminőség, hogy amit le akarsz szedni, az letörik, amit be akarsz tekerni, az beszakad, amit pedig ki akarsz cserélni, az ugyanolyan sz@ar lesz, mint volt, vagy kicsit sz@rabb. Vagyis volt egy motorom, amit folyton szerelni kell, de a szerelést rosszul viseli. Na innen szép nyerni!

Simson1.jpg

A Margitsziget nem csak napsütésben vonzza az embereket

 

A Simsont tehát másfél évig használtam, ami azt jelenti, hogy kábé ugyanannyit toltam, mint amennyit motoroztam vele. Ha húztam neki, akkor normálisan lehetett vele a városban poroszkálni és megfutotta a 60-at is, de ilyenkor simán behúzta magának százon a 4l keveréket. Ha finomkodtam vele, akkor a pótos IFA is megelőzött, de legalább elvolt 3 literrel. Szerencsétlen motor igazából sosem volt jó, de legalább váltani megtanultam rajta. Sőt! A silány minőség miatt még nehezebb is volt rajta motorozni, mint egy normális motoron, ezért kiváló tanulópénznek bizonyult. Alapjárat sosem volt, piros lámpánál is tépkedni kellett a gázt, hogy le ne fulladjon, az első dobfék fékkulcsa pedig folyton megszorult, amit minden megállásnál vissza kellett rugdosnom a helyére. Szóval ha láttok egy motorost, aki a piros lámpánál idegesen rángatja a gázt és a nyeregben ülve az első kereket rugdossa, ne ítéljetek elhamarkodottan: nem biztos, hogy őrült, lehet, hogy csak simsonos.

Végül egész jól sikerült túladnom rajta - ez volt életem eddig egyetlen motoreladása -, a pénzt pedig beforgattam egy Honda CB 125X-be, amiről egy későbbi alkalommal fogok megemlékezni. Elöljáróban csak annyit, hogy azon is sz@r volt minden, de amit a kollégával megcsináltunk rajta, az azóta is jó. Alapvetően ez a különbség a 70-es/80-as évekbeli keletnémet és japán technika között. Ha nagyon komoly energiát fektet bele az ember, akkor mindkettőt gallyra lehet vágni, de az egyiket érdemes talpra állítani, a másikat meg, hát....

Még egy Maxi (?)

Egy egyelőre fiktív motor, ami kilométerórának indult...

2014. november 10. - gus

Az ember eleve nem megy túl sokat egy évben a mopeddel, valamint  a lehetőségek hiánya vagy az igénytelen konstrukció tartósságába vetett végtelen - ámde nem teljesen megalapozott - hite miatt gyakran mostoha körülmények között tárolja. Eső, hó, fagy, napsütés váltja egymást, ami csak két dolognak nem tesz jót: 1. a fényezett elemeknek, 2. a fényezetlen elemeknek. Ez utóbbiak közé tartozik a kilométeróra, aminek a számlálója az első mondatban említett két okból viszonylag könnyen berohad. A Puch Maximon (amiről az előző posztban részletesebben is megemlékeztem) először a műanyag mutató adta meg magát: egyszerűen eltört, majd beesett, röviddel ezután pedig a kilométerszámláló szorult meg. Hát, ez van, az első számjegy viszonylag ritkán fordul át, az Isten is arra teremtette, hogy berohadjon.

Úgyhogy ez kuka, neten kerestem bontottat. Találtam is egyet nem túl drágán, úgyhogy szépen megrendeltem. Viszont, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az ideális megoldás a rendelés leadását követő napon jelentkezik: ráakadtam a neten egy majdnem jónak tűnő Puch Maxira, mondhatni jutányos áron. 

maxi zagyvarékas_1.jpg

A Maxi, aminek a gazdája a megállapodás ellenére nem kapkodja el a postázást

Az eredeti terv az volt, hogy a megrendelt Maxiból átmentem az alufelniket, a kétrészes csomagtartót, meg a jobb állapotban lévőnek tűnő hátsó teleszkópokat, így a két mopedből csinálok egy szebbet, amit megtartok, meg egy kevésbé szépet, amit eladok. A kevésbé széphez  elvileg dugattyút kell találnom, ez még a jövő zenéje.

De az is lehet, hogy minden fölösleges alkatrészt és vázelemet egyesével fogok eladásra meghirdetni. Mindenesetre no para, ha el is adom, szépen minden esetleges hiányosságáról tájékoztatni fogom a leendő vevőt. Nem a nyerészkedés a cél, olcsón fogom adni, ha nullszaldóban megúszom, már örülni fogok.

INSTANT UPDATE: Az eladónak az elmúlt két hétben nem volt érkezése küldeni a motort. Remélem, nem lesz túl nehéz, 40 kiló felett ugyanis a futárnak eszébe sem jut elhozni a csomagot. De ha végre valahára megjön, akkor megírom egy újabb posztban, hogy mit lehet vele kezdeni. 

UPDATE 2: Az eladónak három hét alatt sem sikerült  feltennie a motort a Jófogásra, hogy a Háztól házig opcióval olcsón kihozhassa a futár, úgyhogy valószínűleg cseszhetem az egész projektet. 

süti beállítások módosítása