‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Mikor Dávid írt, hogy van neki egy feleslegessé vált Tomos mopedje, amit szívesen a Moped blognak ajándékozna, majd képeket is küldött, akkor a következő vicc jutott az eszembe:

A Szaratov hűtőgépgyár sztahanovistája nyugdíjba megy, és ebből az alkalomból interjút készítenek vele.
- Mondja, elvtárs, van magának hűtőszekrénye?
- Nem, nekem nincs.
- De ember, maga harminc évig egy hűtőgépgyárban dolgozott, nem próbált meg ennyi idő alatt egyet darabokban hazavinni?
- Én hazavittem hármat is, de akárhogy raktam össze, mindig tank jött ki belőle.

Na így vagyok én a motorokkal: akárhányszor elindulok valahová motorért, valahogy mindig piros moped jön ki belőle. A piros szín motorban messze nem a kedvencem, soha életemben nem akartam piros motort, de a sors úgy hozta, hogy életem első motorja, a napszítta Puch Maxi, majd a tavalyelőtt beszerzett Peugeot 103 és most a legújabb szerzemény, az 1986-os jugoszláv gyártmányú Tomos A3 MS is piros, és mindegyik moped. Illetve a Tomos csak félig, mert pedál helyett berúgókarral indul. Vagyis hát indulni nem indul, de erre mindjárt visszatérek. 

A fellelt állapot

Nem, nem akartam újabb mopedet, de motort se, esküszöm. De a motorral úgy vagyok, mint egykor az óvodában a tejbegrízzel: ha kínálják, el kell fogadni. Ki tudja, mikor lesz legközelebb. (Ide vonatkozó töredelmes vallomás 30 év távlatából: én a kakaóport szét nem keverők szektájába tartoztam.)

Dávid a blog oldalán jelezte, hogy van neki egy Tomos mopedje, amit már nem nagyon tud tárolni, ő is kapta valakitől, felújítani most nincs ideje, meg különben is van még négy másik komolyabb motorja, nem tartogatná tovább. Mondanám, hogy megörültem a felajánlásnak, és már épp készültem lecsapni rá, mint gyöngytyúk a takonyra, de a fejem fölött egy szövegbuborékban kigyúlt a villanykörte: odáig oké, hogy elhozom, de hova fogom rakni? A szomszédok már így is nyilván a vudubábumba szurkálják a kötőtűt, mert már nem bírják nézni a kertben a motorjaimat, szóval ide nem hozhatom. Átmeneti megoldásnak apám garázsa megteszi, viszont hosszú távon majd keresnem kell valami más megoldás. De most, hogy átmenetileg kikerült a garázsból a 103-as, amit a Honda CB 125 másfél éve folyamatban - nem - lévő felújítása miatt kénytelen voltam városi használatra befogni. Az XBR városba túl nagy, a Maxi pedig szintén gyengélkedik.

Tomos - még ma is működik a Tomos-gyár a szlovéniai Koperben

Úgyhogy szépen elmentem Dávidhoz. Úgy voltam vele, hogy ha a Tomos nagyjából rendben van, elhozom, nem minden nap kap az ember ilyen gáláns felajánlást. Első ránézésre a motor kimondottan szépnek tűnt, a vázon nem láttam sérülést, a burkolatok megvannak, a festése majdhogynem makulátlan, a felfüggesztés is oké, a fékek fognak, a tank nem rozsdás, a két gumi bár öregecske, de átmenetileg használható, viszont a blokk nem fordul át, vagyis hát a berúgókart nem lehet lenyomni, így azt sem tudtam megnézni, hogy egyáltalán ad-e szikrát. Hogy a blokkban mi hullott szét vagy rohadt össze, egyelőre nem tudom, hamarosan a végére fogunk járni.

Még elindulás előtt jól megsasoltam a térképet, 3 kilométert leszek kénytelen a motort hazáig tolni. Ez komótosabb tempóban is meglesz háromnegyed óra alatt, márpedig az S51-es Simsonom anno elég sok alkalmat adott a motortolás begyakorlására. Egyszer tűző napon 40 fokban toltam haza a Budaörsi úti Petőfi laktanyától a Széll Kálmán térig, majd röpke 12 órára lepihentem. 

A sasszeműek kiszúrhatják a csomagtartón az úgynevezett "tolósört"

Bár a napsütés ellenére most szeles és áprilishoz képest viszonylag hűvös időt fogtam ki, mégis elkélt némi hidratálás: féltávnál beugrottam a kisboltba egy ún. "tolósörért" - a nagymotorral ellentétben segédmotort nem tilos alkoholos befolyásoltság alatt tolni -, és aki tolt már haza messzebbről lerohadt motort, valószínűleg tudja, miről van szó. Itt most kivételesen nem az idegpályák kisimítása végett volt szükség a sörre, de azért az utolsó, emelkedős szakasz előtt jót tett a lendületemnek: Bayer Zsolt-i vehemenciával gyűrkőztem neki az utolsó néhány száz méternek.

Hazaérve kicsit áttörölgettem, így most egész pofásan fest. Különösen a mopedes viszonylatban hosszú, elvileg két személyes ülés tetszik, bízom benne, hogy ha utast vinni nem is fogok tudni rajta (meg ugye a bennem napi 24 órás szolgáltatban lévő kispolgár nem is engedné), de azért a kényelmes vezetési pozíció megtalálásában remélhetőleg sokat fog segíteni. A lecsoffadt hátsó lábtartókat - merthogy itt ilyen is van, kérem szépen - a rend kedvéért megpróbálom majd gyáriakkal pótolni. Az ülés alatt egy kis tárolóhelyet is kialakítottak, itt majd némi 2T olajat fogok tudni állomásoztatni, és újabb érdekesség, hogy a hosszított ülés mögött még egy masszív csomagtartó is helyet kapott. Valaha krómozott lehetett, de egyelőre ez a mattfekete Neolux-szín is megteszi. 

A hosszú üléstől sokat várok

A menettulajdonságokról értelemszerűen nem tudok beszámolni, annyit a Google segítségével kisilabizáltam, hogy az A3-at 1 és 2 LE között három teljesítményszinttel gyártották. Hogy az enyém melyik, azt majd kinyomozom, de bízom benne, hogy a kétsebességes automata váltó azért a meredekebb emelkedőkön is felsegít majd.

A kis Tomost szeretném viszonylag záros határidőn belül talpra állítani, a blogon jelentkező segítőknek előre is köszönök minden alkatrészt és jótanácsot, szükség lesz rájuk, mivel még életemben nem láttam Tomost ilyen közelről.

A fejleményekről pedig majd igyekszem folyamatosan beszámolni. 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.