(Szolgálati közlemény: most már nem csak itt a blog.hu-n lehet követni a blogot, de időközben a Moped blog Facebook-oldala is elindult. Szóval lehet nagy lendülettel lájkolni és interaktívkodni.)

A nagymotorosok és a robogósok között vitathatatlanul szimbolikus harc zajlik a "motor" kategóriájának meghatározása körül. Tény, hogy a robogósok egyre nagyobb mértékben helyet követelnek maguknak a nagyvárosi forgatagban, míg a nagymotorosok egy része továbbra is hajlamos úgy gondolni, hogy a robogózás nem motorozás, már csak azért sem, mert a robogón úgy ül az ember, mint a vécén, amiről ugye nem a száguldás, hanem egészen más dolgok jutnak az ember eszébe. 

Én ezt a vitát most tisztelettel elhárítanám magamtól, az viszont már a blog indulásakor számomra nyilvánvaló volt, hogy nem leszek képes pusztán mopedekkel megtölteni, régebbi-érdekesebb robogók-nagymotorok óhatatlanul be fognak szüremkedni a blogba. Mondanám, hogy ez így nincs jól, de tulajdonképpen egyáltalán nem bánom, hiszen a mopedeken kívül is bőven akadnak érdekes mustrálnivalók.

A minap például egy Vespa PK 50 Automatica formájában éppen egy ilyen érdekes példányt fújt elém a szél. 

Rómában járt az ősz

Arról, hogy az olaszok képesek-e megbízható és praktikus járművet gyártani, erősen megoszlanak a vélemények, de hogy minden olasz járműgyárban a dizájnrészleg keményen megdolgozik a pénzéért, ezt azért senki sem vonja kétségbe.

És hogy egy közhelyet is elsüthessek végre (csak aztán nehogy odakozmáljon): a Vespa nem csak két keréken guruló dizájn, hanem két keréken guruló történelem is egyben. A Vespára nagyjából ugyanazok a közhelyek igazak, mint a korabeli olasz autókra: sajátos műszaki megoldások, japán mércével mérve értékelhetetlen megbízhatóság, de egyedi, semmi mással össze nem téveszthető egyedi kinézet - és életérzés a köbön.

"két keréken guruló történelem is egyben"

Zsolt, aki az olasz járművek szerelmese, szeptemberben tett szert a képeken látható robogóra. Kismotoros karrierjét azonban mégsem most kezdte, hanem felesége Honda Giornójával, ami kihagyhatatlan vételnek bizonyult. Persze az olaszjármű-hívők szektájának tagjaként az embernek mindig le kell nyelnie a békát, ha japán járművel hozza össze a sors. De mivel a Honda Giornónak legalább a típusneve olasz volt, ez kompromisszumos megoldásként végül is megtette. 

A régebbi Vespák több dologról is messze földön híresek/hírhedtek voltak, ezek közül az egyik a három fokozatú markolatváltó. Na itt erről szó sincs, ugyanis a Zsolt által megszerzett zsákmány egy Vespa PK 50 Automatica, ami legjobb barátok között is automata váltót jelent. Na mármost, ez csak részben igaz, mert a váltó tényleg variátoros, de azért az olasz mérnökök nem eszik olyan forrón a kását. Hogy ne legyen túl könnyű az élet, egy markolatváltóval kapcsolható üresállást biztos, ami biztos, elhelyeztek a motoron. Magyarul: menet közben váltani nem kell, de elindulás előtt azért sebességbe kell tenni a motort.

"hogy ne legyen túl könnyű az élet, egy markolatváltóval kapcsolható üresállást azért elhelyeztek a motoron"

A kis Vespa menettulajdonságairól nem sokat tudok elmondani, mert valamilyen karburátor- és/vagy porlasztóbeállítási nyűggel küzdött épp, ennek megfelelően induláskor igencsak kellette magát. De ha egyszer belendül, az 50-et is megfutja, csak ne jöjjön szembe egy nagyobb emelkedő, mert ha lelassul, igen nehéz ismét 10 fölé imádkozni a tempót. A beállítási problémáknak megfelelően a fogyasztás is horrorisztikus, de nagyobb összegekben mernék rá fogadni, hogy egy kis reszelgetés hatására a mostani 5 liter helyett inkább 3 literben fog az érték normalizálódni.  

az 50 és 80 közötti szakaszra nem sok árnyat vet a mutató

"Aki cuccolni akar, vegyen inkább banyatankot vagy járjon kocsival" - mondhatná az egyszeri vespás, mindenesetre tény, hogy egy kisebb méretű kesztyűtartón kívül nem nagyon van hová pakolni, az ülés alatt ugyanis a benzintank lakik a maga teljes életnagyságában, illetve a különolajozás tartálya, más ide nem is fér. A vespás közlekedés tehát vagy rendkívül kompakt pakolási készséget vagy hátizsákozást feltételez. Szerintem erre a motorra topcase-t nem is lehet felszerelni, meg azért lássuk be, aki pont a stílusossága miatt vesz olasz robogót, az aztán nem fog rohanni a motorosdoboz-boltba, hogy egy motoros dobozzal végre jól elcsúfíthassa.

"az ülés alatt a benzintank lakik a maga teljes életnagyságában, illetve a különolajozás tartálya"

Aki vezetett már régi Vespát, az tudja, hogy az érzés némiképp a vitorlázásra hasonlít. Na nem csak azért, mert mind a kettő nagyon trendi dolog, hanem azért is, mert az olasz mérnököknek hála a motor súlyeloszlása nem szimmetrikus, a blokk ugyanis a hátsó kerék jobb oldalán kapott helyet. Ezt persze a bal oldalon megpróbálták pótkerékkel(!) és egy indokolatlanul nagy méretű akkumulátorral ellensúlyozni, akarom mondani, egyensúlyozni, de azért a végeredmény nem lett hézagmentes. Ha láttok messziről egy robogóst, aki 10 fokos szögben megdőlve közlekedik, és nem fúj orkánerejű oldalszél, akkor kezdjetek el gyanakodni, hogy feltehetőleg egy régebbi Vespával és a praktikumot a stílus oltárán boldogan feláldozó lovasával van dolgotok. (Persze a nagy akksi jó használatot tehet, ha nehezen röffen be a motor az önindítóról, berúgókarra ugyanis nem költöttek a gyárban.)

Itt, a bal hátsó fedél alatt találjuk a pótkereket és a méretes akksit

Zsolt azt tervezi, hogy jövőre megszerzi az A kategóriás jogosítványt, és keres magának valami nagyobb kétkerekűt, de a PK 50-estől semmiképp sem válik meg. Egyrészt tetemes összeget úgysem kapna érte, másrészt a városi közlekedésben ez a motorerő tulajdonképpen elég. Jó, a Hungária körútra és az Árpád hídra jobb, ha az ember nem merészkedik rá a Vespával, de ezeken a helyeken a kedves közlekedőtársak egyike-másika még a 125-ös Hondámmal is letol, szóval a hiba nem feltétlenül az ön készülékében van. A motoron a helykínálat egy normál méretű felnőtt számára is elegendő, egy kis Jog vagy Giorno mellé állítva egyenesen hegyomlásnak tűnik. A kormánynak pedig kanyarban sincs esélye a tértünkbe beleakadni. Summa summarum, a robogó nagyon Zsolt a szívéhez nőtt. Nem csoda, hiszen ennyire egyszerűen nem is lehet hasonlóan stílusos közlekedési eszközhöz jutni. Jó, ott vannak a szuper mopedek, amiben a potenciális retrófaktor százcsillió, mégis csak viszonylag kevesen harapnak rá. És akkor a hazabeszélést abba is hagytam.

Az olasz járművek iránti szeretet Zsolt esetében intézményes formát is öltött: tulajdonképpen ő a magyarországi alfás közösség motorja. Ha kíváncsiak vagytok, mit csinálnak itthon az alfások, vagy szeretnétek aktívabban is részt venni a pezsgő közösségi életben, látogassatok el az AlfaAmore oldalára, ott megtaláljátok a szükséges információkat.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a blog olvasóinak és mindazoknak, akik eddigi tesztjárgányainkat nagylelkűen biztosították! 

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.