‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
Amikor másfél éve Péter egyébként nagyon szép állapotú lehetetlenrózsaszín SR50-es Simsonját teszteltem, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy guruló hokedlin ülnék. A poszt címe is végül ez lett, de ekkor még nem tudtam, hogy a gurulóhokedliségnek még csak a belépő szintjével van dolgom, mert a genuine guruló hokedli az olasz gyártmányú és 1974 és 1979 között gyártott Di Blasi R2-es.
Mint a fejét a szárnyai alá hajtó hattyú a Balatonon
A korán jött és kérészéletűnek bizonyuló március eleji tavaszt kihasználva a jelenleg egyedül hadra fogható 103-asommal elpöfögtem a Népszigetre, hogy Attila összecsukható veterán motorkáját szemügyre vegyem. A blog indulása óta láttam én már mindenféle furcsa szerzetet, de a Camping biciklibe ojtott motoros fűkaszára én is rácsodálkoztam. Amíg a lélegzetem az elállási jogát gyakorolta, Attila röviden vázolta a tudnivalókat: a motorkát egy évvel ezelőtt Magyarországon találta, egy szoci motorokra specializálódott gyűjtőnél. Ahogy a képeken is látszik, sok teendő volt a motorral: az első sárhányó hiányzott, a kipufogókönyökön csámcsogott a rozsda, úgyhogy az ment is a krómozóba, a váz és a tank homokfújást és szinterezést kapott, a karburátor pedig egy felújító készletet, és nem csak a kábelköteget, de a széthullott-szertefoszlott ülést is újra kellett gyártatni. Attila matricát is gyártatott hozzá, de ezt a következő tulajdonos nejlonban fogja megkapni. Merthogy a motor egyébként eladó, a hirdetést a poszt legvégére tettem be.
A tank így nézett ki...
Nehéz számokban visszaadni, hogy mire számíthat, aki a Di Blasi nyergébe pattan, de azért a biztonság kedvéért ne tekintsünk el a száraz tényektől sem: az egyhengeres kétütemű blokk 1,3 lóerőt teljesít meglehetősen alacsony, 3800-as fordulaton. A motorka tankja 3 literes, száraz tömege nem éri el a 30 kilogrammot, de egy megtermett lovast simán elbír. A gyári leírás szerint a végsebessége 30 mérföld/óra, vagyis 48 km/óra körül alakul, de nem lennék biztos abban, hogy ezt bárki ép ésszel is komolyan gondolta. Bár az is lehet, hogy csak a betárcsázós internet hőskorát idéző amerikai forgalmazói oldalon szereplő adatok nem pontosak. Mindegy, annyi biztos, hogy a kis Di Blasi ugyanis nem száguldásra termett. Sőt "a lassan járj, tovább érsz" elve menet közben kellő nyomatékot is kap.
... az ülés meg így
Nem mintha a motor méreteivel önmagában gond lenne, hiszen a 100 kilómmal és 183 centimmel is egész jól elfértem rajta, de a műfaj sajátosságából adódóan vannak a dolognak korlátai. A tervezők ugyanis leginkább az összecsukhatóságot és a hordozhatóságot tartották szem előtt, mint bármi mást, így a motorozhatóság már csak mintegy mellékes szempontként derengett lenyugvó napként a horizonton. A testhelyzet viszonylag természetes, de a rövidke váz miatt a kormány előrébb van, mint az első talicskakerék, ezért kicsit olyan érzése van az embernek, mintha alacsony padlós Ikarust vezetne, ahol a sofőr és a kormány másfél méterrel a kormányzott kerék előtt lakik. A fékek emlékeim szerint fognak, amennyire kell, bár mint azt az előbb sejtettem, nagy száguldásba a Di Blasival úgysem kezd senki.
F-Wheel DYU D1 elektromos kínai minimotor
A Di Blasi egyébként az R2 felfrissített utódját, az R7E-t 2549 eurós áron 1997-től mind a mai napig gyártja és forgalmazza, és 50 km-es hatótávval kecsegtető R70-esként elektromos hajtással is rendelhető. Alacsony tömegével és egyszerű összehajthatóságával jó ideig egyetlen mopedgyártó sem tudta felvenni vele a versenyt (egyébként a Di Blasi triciklitől kórházi ágyig gyárt mindent, ami összecsukható). Kérdés, hogy vajon az egyre olcsóbb akkutechnológia és a még mindig viszonylag olcsó bérmunka hatására terjedni kezdő kínai kismotorkák mikor fogják a Di Blasi kezéből kicsavarni a stafétabotot. Az F-Wheel DYU D1 elektromos minimotort még tavaly ősszel volt lehetőségem tesztelni, és bár úttartásról itt se nagyon beszélhetünk, de kezdetnek nem rossz, és az elektromos hajtás miatt sokkal könnyebb tud lenni, mint egy robbanómotoros szerkezet.
Se összecsukva, se kihajtogatva nem foglal sok helyet
Bár kisebb távokra, gyártelepre, fesztiválokra a Di Blasi bátran ajánlható, mégis a ritkaságfaktor és az ehhez társuló irányár miatt nagyobb összegben mernék fogadni, hogy Attila Di Blasija egy járműtörténeti csemegékre vadászó gyűjtőnél fogja a nyugvópontot megtalálni. Első körben magyar oldalakra kerül ki a hirdetés, de azért reálisabb forgatókönyvnek tűnik, hogy valamelyik nyugat-európai hirdetőoldalon fog a következő tulaja rátalálni.
És végül köszönöm Attilának, hogy a 103-asom leesni készülő hátsó lámpáját a helyszínen segített rögzíteni.
Az eladósorba került Di Blasi hirdetése itt található.
‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.