Van az úgy, hogy befészkeli magát az ember fejébe a gondolat: jó lenne egyszer egy igazán jó motorra szert tenni. A 125-ös nem rossz, már legálisan lehet vele utast szállítani, elvileg nem fogyaszt sokat, el lehet hagyni vele a várost (aki most kitalálja nekem, hogy 1000 köbcenti alatt nem is érdemes motorra ülni, az jobb, ha ezen a ponton felhagy az olvasással), bár azért mégiscsak elsősorban városi használatra termett – na de ott aztán tényleg elemében van. 8-10 lóerő már elég ahhoz, hogy lámpától rajtolva se tartsuk fel a forgalmat.
Pár hónapja már a kis Honda CB 125-ösömmel róttam az utakat, mikor szöget ütött a fejemben, hogy mégiscsak kéne valami nagyobbacska motor, ami már kompromisszumok nélkül is alkalmas a kétszemélyes használatra.
Mivel az endurókért sosem voltam oda, de az erős egyhengeresek iránti racionális elköteleződésem és irracionális vonzalmam tökéletesen egy irányba mutatott, gyorsan egy eleműre szűkült a halmaz: Honda XBR 500 (mondjuk ott van még a Yamaha szintén egyhengeres SRX 600-asa, de arról ekkor még nem tudtam). Az 500-as a 125-ös perspektívájából nézve nagyon nyomatékos és gyors, plusz még mindig viszonylag takarékos és végtelenül megbízható, nekem pedig még a formája is tetszik. Google a barátod: a technikai specifikációk átfutása után rögtön az XBR 500-asra specializálódott Dugóhúzó blogra tévedtem, ahol a posztok végigolvasása után megerősödött bennem, hogy bármi legyen is a kérdés, a válasz csak az egyhengeres XBR 500 lehet. Felvettem a blog gazdájával a kapcsolatot, az ő tanácsára kezdtem el külföldi hirdetési oldalakon nézelődni (willhaben.at, mobile.de). Hamar meg is találtam a nekem való csemegét: fekete, 1985-ös évjárat, 38 000 km, Németország túlsó fele (a francia határnál), ja, és elég kedvező árfekvés, bár fotó nem volt.
Az XBR, már itthon. Jó, a doboz nem túl szép, de praktikus
Gyorsan írtam egy emailt a hirdetőnek, hamar jött is a válasz: megvan még, képet csak egy hét múlva tud feltenni, mert elutazik. Egy hét után képek feltöltve, újabb email elküldve: „nehogy eladd, megyek”. Válasz: „ha 3 napon belül ideérsz, a tied lehet”. Nem volt kiforrott terv, csak ennyi: odamegyek, lealkudom, megveszem, elhozom. Hogy mivel és kivel jutok oda, csak ezután kezdett el foglalkoztatni. Na, ilyenkor nem árt a Budapest-környéki kisbuszkölcsönzők szinte teljes listája, plusz egy talpraesett és mindig útrakész unokatestvér a vezetéshez váltótársnak. Úgy 15 telefon után megvan az ideális bérjármű, a motor még épp befér – ezúton is köszönet a Dugóhúzó blog gazdájának a részletes motorméretekért a rövid, de intenzív tervezési periódusban –, nem fogyaszt sokat, de bírja a 120-130-at: ezt aznap úgy hívták, hogy VW Caddy. Másnap este 6-kor indulás a kölcsönző telephelyéről, Pilisvörösvárról, téli gumi van, autópálya-matrica van, fűtés van, ihajja. Fél 7-kor már magunk mögött hagytuk az Osztyapenkót az autópályán száguldottunk.
Nem mondom, hogy közel két napig a magyar, osztrák és német autópályát bámulni jó mulatság, de hát ez ilyen műfaj. Kocsiban ásványvíz, kóla, cukorka, otthonról hozott vagdaltas zsemlye pulykasonkás zsömle, ja, és a CD-s rádió, amiben benne maradt egy Balázs Fecó Best Of. Jó, a ritmus és a rímek általában nem stimmelnek, de legalább menet közben nem hagyott minket elaludni. A Homok a szélbent ha 20-szor nem hallottam a másfél nap alatt, akkor egyszer sem.
"Homok a szééééééélben, azt monnndod, az vagyoook..."
Éjjel 2 körül tartottunk hosszabb pihenőt már Németország területén egy autópálya menti kamionparkolóban. A Caddy platója nem éppen vajpuha, de legalább egyenes. Párnám nem volt, jobb híján felvettem a bukósisakomat, abban aludtam. Nem bizonyult rossz ötletnek, az öt réteg ruhával és takaróval együtt legalább valamennyire melegített; hiába, nulla fok az nulla fok. A diszkomfort és a hideg kb. 2 és fél óra alvást engedélyezett, reggel 6 körül indultunk is tovább, hogy az eladóval megbeszélt délelőtt 11 órás időpontot tartani tudjuk. Mondanom sem kell, annak ellenére, hogy elég nagy ráhagyással dolgoztunk, a kitűzött időpontot nem sikerült tartani: hó, dugó, ez-az, de fél 1 körül azért csak megérkeztünk.
Takaros német falucska, barátságos és korrekt eladó: egy 50 körüli jól szituált énektanár, aki magánórákat ad és kórusban is énekel. 18 éve van nála a motor, garázsban tartotta, és a 18 év alatt kb. 3000(!) km-t ment vele, de természetesen minden szervizszámla megvan, plusz fénymásolt nekem a javítási könyvből (robbantott ábrák, milliméterek, miegymás), és lefűzte, a motort pedig exportra kivonatta a forgalomból (erre mindenképp szükség van). Ugye a magyarországi motorvásárlók többségenek ez az előzékenység nem cseng ismerősen? Próbakör, minden ok (már amennyire a szakadó esőben a falucska igen keskeny, de legalább rövid utcácskáin 30-cal végig lehet próbálni az ötös váltót), majd részemről egy kötelező, de igencsak erőtlen kísérlet az ár lefaragására – ugyan mi a fenére tudtam volna alkudni, a motor szinte hibátlan, és a virtuális térben többen álltak mögöttem sorba, mint ahány udvarlója Etusnak volt. Az általam előre kinyomtatott kétnyelvű adásvételi szerződést kitöltöttük, leszurkoltam az eredeti vételárat, átvettem a motor forgalmiját és a törzskönyvet, danke sehr für den Kaffee, motort kocsiba be, útravaló-vásárlás, tankolás, aztán irány haza. Egyikünk sem volt nagyon fitt, mikor éjjel 1 után, úgy 11 óra vezetést követően hazaérkeztünk, de megérte.
XBR 500 és SR 250 @ KFKI
Gondoltam, jobb, ha az ügyintézésbe minél előbb belevetem magam. November közepe volt, bíztam benne, hogy pár napot még tudok majd motorozni, mielőtt leesik a nyakig érő hó. (Mint később kiderült, ez volt emberemlékezet óta a legenyhébb tél, gyakorlatilag végigmotoroztam a téli időszakot.)
Szóval másnap este nyomás a Mozaik utcai vizsgaállomásra, ahol fél óra papírmunka és várakozás következett, utána újabb húsz perc a motor vizsgáztatása, minden ok, igazolás megvan, mehetek holnap regadót intézni. (Ehhez persze előbb a kötelező biztosítást meg kell kötni, amit éjjel online ezt húsz perc alatt meg lehet tenni, és szerencsére a rendszámot sem kell megadni, hiszen az még nincs meg.)
Harmadnap - pénteken - irány a hivatal, a forgalomba helyezést el kéne intézni. Beröffentem a kis Puch Maximat (a 125-ös Honda javítás céljából épp szét van szedve), az interneten direkt rákerestem, hogy hova kell mennem, úgyhogy cél a legközelebbi, Krisztina körúti NAV-kirendeltség. Na, itt közölték velem, hogy nem jó helyen járok, a regadót a Dózsa György úti NAV-ban kell befizetni. Ok. 15 perc csattogós lepkézés után a Dózsa György úton ismét megtudom, hogy lukra futottam, menjek a 3. kerületi vámhivatalba (csak a történeti hűség kedvéért: NAV Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, Csillaghegyi út 25.), a regadót ott intézik. Kösz a semmit, csattogok tovább. Amikor begördülök, azért már látom, hogy ezúttal jó helyen vagyok. A részleteket most hagyjuk, a kb. egy óra űrlaptöltögetést és várakozást siker koronázza: hétfőn jöhetek vissza a határozatért. (Az egyórás bajlódás 10 000 forinttal hivatalosan kiváltható lett volna, a hivatal ugyanis ennyiért végzi el helyettem a papírmunkát. De köszönöm, nem éltem a nagyvonalú felajánlással.)
Hétfőn délben vissza a vámhivatalba, a szükséges határozat megvan, menjek el befizetni a közeli bankba a megadott számlaszámra a szükséges összeget, az ott kapott igazolást pedig vigyem vissza. Volt is a közelben egy bank, ahol a pénztáros már tudta, miről van szó, nyilván nem én vagyok az első ügyfél a témában, szóval ezt fél óra alatt ki is pipáltam, a befizetésről visszavittem a fináncoknak a befizetésről az igazolást, akiktől egy újabb igazolást kaptam, amivel elcsattogtam az okmányirodába. Talán negyed órát vártam: a megszokás jegyében egy kis űrlaptöltögetés, pénzbefizetés, majd végre a rendszám és a forgalmi átvétele (a törzskönyv majd postán jön egy hónap múlva), és kész!
Még a törött bal első indexszel. Háttérben a Maxi
Szóval összefoglaló jelleggel az EU-ból behozott motor forgalomba helyezésének lépései emelkedő számsorrendben a következők:
0. Külföldre mindenképpen kétnyelvű adás-vételi űrlapot vigyünk magunkkal, a neten lehet találni. Érdekes módon a honi adásvételivel ellentétben nincs megkötve, hogy ennek a szerződésnek mit kell tartalmaznia, de azért arra ügyeljünk, hogy a vevő és az eladó neve, lakhelye, okiratszáma, a szerződés tárgyát képező jármű legfontosabb adatai benne legyenek.
1. Itthon a motor minden külföldi dokumentumával irány a műszakivizsga-állomás (Budapesten pl. a Mozaik utca), szükséges díjak kifizetése. Itt remélhetőleg motorunk kiérdemli az igazolást a megfelelő műszaki állapotról.
2. Kötelező felelősségbiztosítás megkötése online (nem féltetlenül kell hozzá rendszámot megadni), a megkötött biztosításról az igazolás kinyomtatása.
3. Az 1. és 2. pontban beszerzett dokumentumokkal, plusz a motor eredeti külföldi dokumentumaival és az adás-vételivel irány a vámhatóság.
4. A vámhatóságtól (ha flottul megy minden) aznap vagy a következő munkanapon beszerzett papírral irány a bank.
5. A bankban a regadó és az eljárási díj befizetése, majd az ezt igazoló papírral vissza a vámhatósághoz.
6. A vámhatóság igazolást állit ki arról, hogy a regadót befizettük.
7. Az összes még nálunk levő dokumentummal irány az okmányiroda: itt a törzskönyv, a rendszám, a forgalmi, miegymás díjainak leszurkolása, a végén pedig megkapjuk a polcról a rendszámot.
Tanulság: Ha csak az adminisztrációt nézzük, és az ember a honosítási eljárás imént vázolt menetével nagyjából tisztában van, egy EU-s országból motort behozni alig valamivel bonyolultabb, mint egy egyszerű honi adás-vételt lebonyolítani, a motorválaszték pedig mennyiségben és minőségben is fényévekkel jobb, és ha körültekintőek vagyunk, nem is feltétlenül drágább. Bár a kaland sok vezetéssel és kevés alvással jár, de valószínűleg megéri (itt rendszámos motorról beszélek, ugyanis mopedet venni külföldön jóval drágább, mint itthon). Persze vannak kockázatok a manőverben: esetleg beleszaladunk egy rossz motorba, az eladó nincs otthon, vagy mégis eladja az orrunk előtt, hiányosak a dokumentumok stb., de azért a vasfüggöny túloldalán Németországban ezekre nincsen nagyon nagy esély. Ha valakit csak a regisztrálás bonyolultságával kapcsolatban elterjedt tévhitek tartanak vissza a külföldi motorvásárlástól, ne hagyja magát. Információk hiányában bonyolultnak tűnhet, de valójában nem nagy ördöngösség.
Ha arra is kíváncsi vagy, a fokozatosság elvét követve hogyan jutottam el a mopedtől a nagymotorig, itt elolvashatod.
Ha pedig van olyan mopeded Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. (A felhívást lásd itt.)