‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Tavaly szeptemberben itt a blogon már megjelent András és Sándor trieszti mopedes túrájának túrabeszámolója. Gondoltam, érdemes lenne megnézni magamnak közelebbről is a kis pedálos jószágokat, amelyekkel tavaly nyáron kilenc nap alatt a két főhős több, mint 1300 kilométert tett meg, nem kis elismerést vívva ki ezzel a hazai mopdes szubkultúrában.

A motormustrához csak Szigetszentmiklósig kellett elgurulnom, ami az enyhe kora tavaszi időben az XBR-rel nem ígérkezett túl nagy kihívásnak, egyedül a fizetős útszakaszok elkerülésére kellett koncentrálnom. És úti célként Szigetszentmiklós egyébként is kézenfekvőnek tűnt, mert két gyári állapotú Suzuki Birdie gazdája is várt, hogy a kismotorokat jól szemügyre vegyem.

A trieszti mopedtúra egyik főszereplője

András és Sándor először a "Béka" névre hallgató békazöld Motobécane-t túrta elő nekem a garázsból. Ahogyan arra számítani lehetett, szerkezetileg eléggé hasonlított egy variátoros Peugeot 103-ashoz, és költői módon még a sárga első világítás is a francia eredetre utal (bár az izzó nyilván már nem onnan származik). A kuplung csörgésén kívül az 1972-es gyártású kis Béka abszolút hadra fogható arcát mutatta, simán el tudtam róla képzelni, hogy a Budapest-Trieszt távot hiba nélkül teljesíti.

Sárga szemű küklopsz

Aztán egy 1968-as Romet Komar is előkerült a sufniból, ami a Békánál jóval erősebbnek érződött. És nem csak a kétsebességes markolatváltó miatt, hanem úgy általában is. 40-45 körül még érezhetően volt benne erő, kérte volna a 3-ast, de már nem volt hova váltani. Pedig egy hosszú 3. fokozattal a lengyelek kiválóan alkalmassá lehették volna túrázásra, de úgy látszik, a tervutasításban ez a szempont akkor nem szerepelt. Alapvetően rémesen utálom a markolatváltót, mert pontatlanabb, mint a lábváltó, és vezetés közben szüntelenül az ínhüvely-gyulladások istenéhez kell fohászkodni, de ezen a példányon - részben a váltó pontos kapcsolhatósága, részben pedig a próbaút rövidsége miatt - mindez nem zavart. Mindenesetre megdöbbenéssel konstatáltam, hogy egy majd' 50 éves szocialista moped tökéletesen alkalmas lehet a városi poroszkálásra.

A Komar még ma is alkalmas a mindennapi városi közlekedésre

Végül Sándorék váratlanul egy harmadik nyulat is előhúztak a kalapból, és örömmel láttam, hogy egy általam korábban már tesztelt típusról, egy ritka Peugeot 103 Chronóról van szó, ami a 103-as "sportmodellje", keményebb és állítható felfüggesztéssel, csutkakormánnyal, vastagabb gumikkal és egyszemélyes versenyüléssel. Sajnos a jelenlegi, még mindig nem tökéletes állapot eléréséhez is komoly erőfeszítéseket kellett tenni, cserélni kellett a szíjat, a szíjtárcsát, a gumikat, a láncokat, a lánckereket és a markolatokat is, de egy ritka madár megmentése érdekében sokmindenre képes az ember (én is másfél éve szívok az olasz-japán koprodukcióban készült CB125-ös Hondámmal, de ha egyszer sikerül összerakni, lehet, hogy megválok tőle, mert kezd fogyni a lelkesedésem). Főleg, ha egy ennyire dinamikus kis 50-esről van szó. Állítom, hogy a mai robogókkal is képes lenne rajtolásban felvenni a versenyt.

Mindkét madárka - Birdie - újszerű állapotban van

A motorok kipróbálása után mindegyikünk felpattant valamelyik mopedre, és átcsattogtunk a csak néhány utcával arrébb minket váró Lászlóhoz, aki két szép Suzuki Birdie-t ajánlott fel megtekintésre és tesztre. Amikor pár nappal korábban Lászlóval telefonon egyeztettem a találkát, félő volt, hogy nem jön össze a dolog, mert éppen esett az eső, márpedig László kikötötte, hogy esőben szó sem lehet próbáról. Először nem értettem a helyzetet, de aztán amikor bepöfögtünk László udvarára, világossá vált: a két Birdie simál elmenne újnak is, nem hogy rozsdát, de egy árva porszemet sem találtam egyiken sem. 

2000 km-nél is kevesebbet futott

A kisebb kerekű kék Birdie az újabb, 2009-es gyártmány, és még 2000 km sem volt benne. Az önindító elsőre életre kelti a kis négyütemű blokkot, ami halk duruzsolásba kezd, majd mire kitolom az utcára a nyeles telek végéből, nagyjából be is melegszik. Mivel László leszögezte, hogy csak fejvesztés terhe mellett merjek a motorral elesni, a Birdie-vel óvatosan indulok meg, majd kapcsolom egyre feljebb az ebben a műfajban már klasszikusnak számító 3 sebességes körváltót (a másik két japán testvérről, vagyis a Honda Super Cubról és a Yamaha Mate-ről - plusz a Town Mate-ről - korábban már írtunk). Mivel minden kezelőszerv teljesen új érzetet keltett, élményeimről részletes nem tudok beszámolni: a motor szépen gyorsul, a váltó akadásmentesen vált, a fékek határozottan fognak, bár némi megszokást igényelt, hogy az indexkapcsolót nem balra-jobbra, hanem föl-le kellett kapcsolni.

A nagyobb kerekű

A kék Birdie után a jó néhány évvel idősebb zölddel is mentem egy hasonló kört, azonos tapasztalatokkal: 14.000 km után is minden úgy működik rajta, ahogy kell neki.

Ha nem lenne A-s jogosítványom, könnyen lehet, hogy általános használatra valami ilyen motort vennék: minőségileg kifogástalan, kinézete retrósan kellemes, a váltó mégiscsak megadja a motorosnak a gépészkedés lehetőségét, és csomagszállítás terén is verhetetlen. De ha AM-es jogsival virgonckodó francia kamasz lennék, akkor inkább a 103 Chronót választanám, és a Házibuliból tippeket ellesve megpróbálnám vele felcsípni korunk Sophie Marceau-ját.

A kék Birdie egyébként eladó, itt lehet rá lecsapni.

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

Korábban már szenteltünk egy leginkább ironikus hangvételű posztot a "kamu 50-esezés" rejtelmeinek, ezúttal megpróbáljuk a komolyabbik végét megfogni a dolognak.

Kezdjük azzal, hogy a motoron a rendszám a motor egyedi hatósági azonosítójele. Ebből sok minden következik, mindenekelőtt az, hogy nem szabad leszerelni, másokkal csereberélni, más motor rendszámát a sajátunkra felszerelni stb. (merthogy ilyenről is hallottam már). Emellett a motor hátulján lehetőség szerint függőlegesen, jól látható módon kell elhelyezni. Nem felhajlítva, nem kétrét hajtva, nem négybe flexelve, nem a kerékjáratba eldugva, nem 90 fokban elforgatva és nem 3 centi sárral betakarva.

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

Többeteknek ígértem, hogy majd több képpel fogom a posztokat meghinteni, de most előre is exkuzálni vagyok kénytelen magam, mert az idei Moped Metál felvonulás számomra eléggé zaklatottra sikeredett. Hogy miért, azt már itt részletesebben is olvashattátok. Úgyhogy kivételesen nem igazán maradt energiám arra figyelni, hogy elég képet készítsek.

A teszt alanyául szolgáló Suzuki Street Magicet a Moped Metálon szúrtam ki, konkrétan már a vonulás alatt. Fura mokány kis szerzetnek tűnt, és a csordogáló motorfolyamból olykor-olykor vehemensebben gyorsított ki az átlagnál. Korábban nem láttam még ilyen motorkát, és azt is csak utólag tudtam meg, hogy a Suzuki gyártotta, mert a felirat alapján csak annyit árult el magáról, hogy Street Magic.

Aztán a Görzenálba befutva elcsíptem a tulajt, aki nagyjából egy éve hajtja a kis Suzukit, nagyon elégedetten. Cserélni-javítani eddig csak a szokásos kopó-fogyó alkatrészeket kellett, gumi, szíj, ilyesmi, meg a karbit kellett kicsit gatyába rázni.

Izmos kis gépezet

[FIGYELEM! Az alábbi írás irodalmi alkotásként olvasandó, valóságtartalma töredékes, a benne szereplő információk szándékosan el lettek ferdítve! Nem bátorít semmire, legfeljebb csak ironizál.]

Magyarországon részben a szabályozás kiskapui miatt van annyi kamu 50-es, meg hát a kiskapus foci nálunk egyébként is nemzeti sport. Időről időre felmerül, hogy rendszámozni kellene a segédmotoros kerékpárokat is, de ez - általunk nem ismert, bár sejtett - okokból menetrendszerűen meghiúsul. Úgyhogy Magyarországon, Európában unikumként, vagyis hát tulajdonképpen hungarikumként a segédmotoros kerékpárok nincsenek regisztrálva és de jure nincsenek is forgalomba helyezve.

Adott a kérdés: honnan tudom, hogy 50-es motorral van dolgom? Onnan, hogy nincs rendszáma. És milyen motorra nem kell rendszám? Hát az 50-esre. A tautologikus körbenforgásnak köszönhetően olykor a lekvár teszi el a nagymamát, hiszen ha nincs rendszám a motoron, akkor jóhiszeműen vélelmezhető, hogy 50-es. Ilyenkor lenne kedve az embernek a fejéről a talpára állítani a problémát, ahogyan annak idején Marx tette Hegellel, és szépen mindenre rendszámot tenni, ami mozog, de nem szél vagy ember.

Marx, amint Hegelt fejéről a talpára - vagy talpáról a fejére - állítja (forrás: ausomeawestin.wordpress.com)

Kamu 50-esen nyargalva egyelőre nem vállalunk komoly kockázatot, a rendőrök nem utaznak rájuk különösebben, mert azonosításuk macerás, plusz nyilván a motoros úgysem állna meg, ha leintenék. Egy meg nem állással - még ha valahogy ki is derülne a vezető kiléte - legfeljebb egy 20.000-es csekket lehet nyerni, de tetten érésnél nagyobb nyeremények is a kalapban vannak. Akkor kerülhetünk bajba, ha komolyabban koccanunk vagy balesetet szenvedünk. Ekkor ugyanis rövid úton ki fog derülni, hogy milyen motoron is ülünk. Ennek megfelelően a forgalomban a lehető legorcátlanabb megoldásokkal találkozhatunk. Ahogy mondani szoktam: nincs az az egyszerű meló, amit ne lehetne szarul megcsinálni; ezt motorokra átfordítva: nincs az a 300 kilós monstrum, amit ne próbálna meg valaki 50-esként elsütni.

Ha kamu 50-es motort kellene választanom, én bizony gondolkodás nélkül egy 650-es Burgmant tolnék magam alá, hiszen ha a feliratban a 650 elejéről a 6-ost vésővel és kalapáccsal leütjük vagy szigszalaggal letakarjuk, már kaptunk is egy pofás kis 50-est. Ez a módszer sajnos behatárolja a választási lehetőségeinket, hiszen egy 1000-es sportmotorból számleütéses/-kitakarásos módszerrel nem tudunk segédmotort előállítani, de az 1500-as chopperek és cruizerek már ismét kellő kibontakozási lehetőséget biztosítanak kreatív hajlamainknak.

Suzuki VL 1500 Intruder - ha 50-es motort szeretnénk belőle faragni, akkor a feliratból az első és az utolsó számjegyet kell kitakarni (http://www.totalmotorcycle.com/)

A Burgman esetében a többletfogyasztás nem okoz komoly fejtörést, hiszen a 650-es motor sem fogyaszt többet, mint egy széttuningolt és 14 órás műszakban nyélgázon húzott Jog, és még egy enyhébb emelkedőn is könnyen tartja a segédmotorok esetében engedélyezett 40 km/h-s tempót.

Bár újdonsült kismotorunk 270 kilós tömege első ránézésre a segédmotoros mezőnyben szokatlan lehet, de tulajdonképpen nem jelent gondot, hiszen egyrészt a rendőr nem hord magával mérleget, másrészt segédmotor esetében nincs tömeglimit. Arra a kekeckedő kérdésre, hogy motorunk közelről miért kelti egy Nimitz-osztályú repülőgép-anyahajó benyomását, nyugodtan mondjuk azt, hogy a plusz súlyt az ABS, az ülésfűtés és az állítható szélvédő elektromotorja jelenti. Mert ki mondta, hogy a kényelem és a biztonság csak a nagymotorok vezetőinek jár? Meg hát, ha 270 kilós a motorunk, akkor az 1 kilóra eső teljesítmény amúgy is igen kicsi lesz, vagyis tuti, hogy segédmotor (vagy mégsem?).

Különben is, ha 200 méterről egy távcsőbe fordítva belenézünk, már nem is tűnik olyan nagynak, sőt, kimondottan apró, komolytalan benyomást kelt. (Ha bohó módon nem ásná már eleve alá a számleütéses/-kitakarásos módszerünket, esetleg érdemes lenne egy 800-as Gilera Nexusra váltani. Vagy várjuk meg, hátha modellfrissítéskor kijön a 850-es, és akkor a 8-astól annak rendje és módja szerint megszabadulva megint nyeregben leszünk.)

Fotó: Andróczi Balázs / Totalbike

Rendszámot már csak azért se tennék rá, mert biztos van olyan 50-es robogó, ami vakító napsütésben vagy derengő félhomályban hasonlít rá, ha másban nem, legalább abban, hogy két kereke van. Hiszen a KRESZ is azt mondja, hogy azokat a 125-ös vagy 250-es motorokat, amelyekből gyártottak 50-est is, teljesítménytől függetlenül nyugodtan használhatjuk segédmotorként. Sőt, ezekre a motorokra külön motoros jogosítvány sem kell, hiszen axiómaként kezelendő, hogy egy motor vezetéséhez nincs köze a sebességnek, a teljesítménynek és egyéb rafinált fizikai mennyiségeknek, egyedül a forma játszik benne szerepet: aki egy 50-es Vespát el tud vezetni, az egy 300-assal is boldogul, feltéve, hogy külsőre eléggé hasonlít rá.  

Persze, a fogalmatlan gyár szerint 278 köbcentis és 22 lóerős, de hát a hülye is látja, hogy pont olyan, mint egy 50-es!

Ha sietős dolgom akad, városban gyakran nem csak a segédmotorra vonatkozó 40 km/h-s sebességet lépném túl, de az általános 50-et is, hiszen a rendőr úgyis csak arra emlékszik a KRESZ-ből, hogy 45, azt meg már nem lesz nehéz bemagyarázni neki, hogy az tulajdonképpen mérföldben értendő. Hát tagja Anglia az EU-nak? Na, ugye! Majd azt mondom neki, hogy az angolok kiharcolták a jogharmonizációt. És így a km és a mérföld közötti 1,6-szeres szorzót figyelembe véve már 64 km/h-ig bőven jók vagyunk.

Végül a személyszállításról ejtsünk pár szót, ami bár okoz némi fejtörést, de azért megoldható. A hátsó lábtartót a rendszámtartó kerettel együtt, amit a gyárban csak flancolásból tettek fel, mindenképp azonnal leszerelném, ezzel is a jármű segédmotor-jellegét erősítendő, az utasomra pedig nem adnék sisakot, hiszen ha már nem vihetek utast, a túlkompenzált szabálykövetés esetleg feltűnést kelthet. Arra kérném, hogy amennyire csak tudja, húzza össze magát, és ha a rendőr ne adj'isten megkérdezi tőle, hogy mi dolga akadt egy segédmotoron utasként, mondja erős külföldi akcentussal azt, hogy "Bonjour, én vagyok a franciakulcs", esetleg "Guten Tag, én vagyok a svájci bicska", de a leghatásosabb talán a "Hola, én vagyok a spanyolnátha!", ez ugyanis a rend vírusoktól irtózó éber őrét nagy valószínűséggel meghátrálásra fogja késztetni.

Bonjour, én vagyok a franciakulcs (forrás: www.lkcsavar.hu) 

Jól látszik, hogy szinte bármiből lehet segédmotor, csak megfelelő mértékű akaraterőre, kreativitásra - és némi orcátlanságra -, illetve szigszalagra és/vagy egy vésőre és egy kalapácsra van szükségünk. A többieknek pedig szabályos lehetőségként még mindig ott van a mopedezés. Ami nem csak praktikus, de még filozófiai tartalommal is bír.

BUÉK mindenkinek!

♠  ♠  ♠

Ne felejtsd, hogy most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

[Bocs, még mindig szolgálati közlemény: aki facebookos profillal belépve ajánlott fel motort tesztelésre az elmúlt hetekben, legyen oly kedves és nézze meg a facebookos postafiókját és annak 'egyéb' nevű mappáját, hogy nem kapott-e tőlem választ, mert továbbra is gyanúsan kevés visszajelzést kapok, pedig vannak igazán érdekes felajánlások.]

Hálával tartozom a törökbálinti Harmati Suzukinak azért, hogy az általuk rendezett nyílt nap keretében három motorjukat is kipróbálhattam: először egy 110-es Addresst, majd egy 1000-es GSX-et, végül pedig egy 650-es Burgmant. És paradox módon nem azért vagyok hálás, mert megtaláltam, amit kerestem, hanem azért, mert rájöttem, mi az, amire nincs szükségem. És ez itt most nem irónia, ez tényleg hihetetlen nagy tanulság számomra.