‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
Mopedes és motoros szárnypróbálgatásaimban 20 évvel ezelőtt egy Puch Maxi és egy Piaggio SI játszotta a kulcsszerepet. Kiskamaszként már pusztán azért nagyon menőnek éreztem magam, mert néhány napig nem biciklivel, hanem mopeddel jártam. Az SI-hez kalandos tinédzserkori élmények is fűznek (bár most kissé elbizonytalanodtam, lehet, hogy egy Bravo volt?), a Puch Maxi pedig azóta is része az életemnek, bár nem az a példány, amivel anno az utakat róttam, hanem egy másik.
Tesztünk alanya
Most régi adósságomat törlesztem, amikor napirendre veszek egy Piaggio Ciaót, ugyanis ez az olasz kismotor az egyik legnépszerűbb és legelterjedtebb Európában, és az éves Mopedmetal felvonuláson is mindig van belőle legalább egy fél tucatnyi. A Ciaónak mindenféle variánsa létezik és létezett, volt belőle küllős és alukerekes, variátoros és variátor nélküli, és akkor a testvérmodellekről, a Bravóról vagy az Si-ről nem is beszéltünk.
Itt még az átalakítások előtt
Igazából az altípusok közötti részletekben már csak azért sem merülnék most el, mert András mopedje is azt bizonyítja, hogy alig-alig van kompatibilitásprobléma közöttük, András ugyanis több típusból rakta össze a Piaggióját, ami a vázat tekintve egy 80-as évekbeli Ciao, de például az ülés egy SI-ről származik, a blokk pedig egy Bravóból érkezett, és az alufelnik is eredetileg egy 2006-os (utolsó szériás) Ciaót ékítették.
A hosszabb ülés egy Piaggio SI-ről származik
András már a Mad Maxben felvillantott apokalipszisre (kevés olaj, rossz színészek) készül, eddig már több tucat Piaggio moped megfordult már nála, és eközben úgy betárazott mindenféle Piaggo-alkatrészből, hogy 50 évig is képes lesz maga szervizelni a mopedjeit, bár egyelőre az Italmondónál szinte mindent meg lehet hozzájuk venni, sőt a Ciao-Bravo-Si trió még saját menüpontot is kapott az oldalon.
A próbakör részben visszahozta a kamaszkori emlékeimet, arra viszont nem emlékeztem, hogy a Ciao ennyire kulturáltan, kétüteműségét már-már meghazudtolóan egyenletesen és halkan jár. Talán az elektronikus gyújtásnak is van ebben némi szerepe. A másik dolog, ami egyből feltűnt, hogy mintha a Ciao egy negyed számmal nagyobb lenne a 103-asomnál. Ne értsetek félre, nyilván ezen is úgy nézhettem ki, mint majom a köszörűkövön, de valahogy 1-2 centivel magasabban ültem, és a kormány is kicsit szélesebb volt annál, mint amit megszoktam. A hosszított SI-ülés a helyezkedést megkönnyíti ugyan, de kell is rajta fészkelődni, mert iszonyú kemény. Legalábbis a 103-asom lágyan ringatózó üléséhez képest. És ha még azt is hozzávesszük, hogy a Ciao hátul merev felfüggesztést kapott, akkor így már végképp összeáll a kép: a 103-asom hozzá képest légrugós Citroenként siklik át a kisebb döccenőkön (jó, a nagyobbakon meg felüt, mint Klicskó).
A benzinmennyiség megállapítását a nívópálcával egybegyógyított kupak segíti
Az első felfüggesztés kis lengővillás kialakítású, a villa nagy része hajlított fémlemez, és csak az aljában van kétoldalt egy-egy kis rugócska. Első ránézésre azt hittem, hogy majd jól összeülnek, mint a parlament, de ez végül nem történt meg. Az viszont baromi zavaró volt, hogy a Ciao eleje iszonyatosan imbolygott, egyenesfutásról még csak elméletben sem beszélhettünk. A próbakör végén ezt szóvátettem ... nek, akinek leesett, hogy igazából csak a kerékcsavarok nincsenek egyáltalán meghúzva, az imbolygás tehát bug, nem pedig feature.
Szatyorakasztó fül is van, pedig ez inkább robogókon szokás
A variátor nélküli kis Ciao menettulajdonságokra nagyjából annyit tud, mint a 103-asom, bár sebességmérő hiányában nem tudtam leolvasni a végsebességhez tartozó értéket. A fékek előtt viszont le a kalappal: soha életemben nem találkoztam ilyen határozott fogásponttal mopeden (még az ebből a szempontból etalonnak számító Honda Caminót és Moto Guzzi Dingót is ide számítva). Az elindulás utáni első fékezésnél konkrétan majdnem első kerékre álltam, jóllehet a hátsó fék még az elsőnél is harapósabb.
A kormányon kakaduként csücsülő első lámpa a Piaggio mopedek sajátja
András nem tervezi eladni a Ciaót, sőt egy másikon is dolgozik éppen. Maga rakja össze a saját maga által felhalmozott alkatrészekből, szóval pontosan tudja, milyen technika van alatta, és ez már-már megfizethetetlen. Ezekért a mopedekért, nem is fizetné meg senki a bekerülési árat.
Én továbbra is amondó vagyok: egy-két moped mindig elfér a sufniban/telken/pincében, akinek tetszik a műfaj, még most repüljön rá egy szép példányra, mert innen már csak felfelé indulnak az árak.
‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.