Moped blog

Moped blog


Túrabeszámoló a kürbitzi Simson Sr 1-2 mopedtalálkozóról

2023. október 01. - gus

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Attila idei túrája a németországi Kürbitzbe vezetett 1963-as Simson Sr2-jének nyergében. Fogadjátok szeretettel beszámolóját a nem eseménytelen útról.

 

 ⇩ ⇩ ⇩

 

Sziasztok, kedves mopedes barátaim!

 

Az idén is, amint már többen ismertek, újból nekivágtam egy közel 1700 km-es németországi túrának, ahova hárman készültünk. A cél Kürbitzben a Simson Sr 1-2  mopedtalálkozó, az idei volt a 26.

Most először volt, hogy nem egyedül indultam el egy külföldi túrára (ez nekem már a 7. nagy külföldi túrám, ezeken összesen közel 14.000km-t tettem meg).

Az első társam, Gáspár Péter, már tavaly is jött volna, csak egyéb okok miatt az idei évre elhalasztotta. A második társam pedig Csepeli Csaba, aki ugyancsak tervezgette korábban, hogy nekivágna egy túrának velem, de igazán csak az indulás előtt két héttel döntötte el, hogy csatlakozik. Nagy készülődés-tervezgetés volt egy-két héttel az indulás előtt, közben motorjainkat is elkezdtük felkészíteni a nagy útra. Én is csak az utolsó héten borítottam szét a blokkom, és újítottam fel. Péter és Csaba inkább kisebb karbantartásokat végzett, és a csomagok felerősítésével küzdöttek.

Következett az indulás: augusztus 16-án 12.00-kor Kunszentmiklósról a házam elől Péterrel, aki 85 km-t megtéve érkezett hozzám Nyársapátról. A szokásomtól eltérve egy nappal korábban indultam, így beszéltük meg és első (fél) napunk célja Öttevény volt, előtte pedig Csabával Győrben találkoztunk. Az első állomásunk  a Lórév/Adony kompátkelő volt, amit 13 órakor el is értünk, majd haladtunk Péterrel Seregélyes felé. Közben már Péter jelezte, hogy valami gond lehet a motorjával, mert sajnos nem tud folyamatosan megfelelő tempóval haladni a dombokon. Így nagy sajnálatomra abban maradtunk, hogy visszafordul, és itthon marad. Én továbbmentem, és Csabával Győrben találkoztam, ő Budapestről indult. Két és fél éve interneten ismertük meg egymást, és azóta tartottuk a kapcsolatot, ez volt első személyes találkozásunk.

Kis beszélgetés az OMW-kúton, és nekivágtunk a kis távunknak Öttevényig, ahol egy vendégházban szálltunk meg. 

Másnap, vagyis csütörtökön reggel frissen indultunk az aznapra tervezett 310 km-es távnak, ami České Budějovicéig tartott. Szépen haladtunk, közben Mosonmagyaróváron egy kis reggeli, kávé, majd Hegyeshalomnál tankolás, és átléptük a határt. Minden a terv szerint ment eddig, és Csaba is szépen tartott utánam. Ausztriában Hainburg előtt kezdett  Csaba motorja kissé gyengélkedni, de gyorsan megoldotta a gondot. Haladtunk tovább elég jól, csak valamiért Csaba nem tudta a 45-48 km/h-s sebességet tartani mögöttem, de mint később kiderült, annyit sem igazán.

Bécset már bőven elhagytuk, és tartottunk Horn irányába, ahol elég szép emelkedők vannak, és a nap is szépen sütött ránk, eléggé melegítve motorjainkat is. Itt egyszercsak megcsörrent a telefon a fülemben, és Csaba szólt, hogy baj van, mert beállt a blokkja, és így nem tud továbbjönni. Bementünk egy közeli benzinkúthoz, és láttuk, hogy tényleg nagy a baj és itt evvel sokat nem lehet tenni. Megbeszéltem Csabával, hogy továbbmegyek, mert sajnos segíteni nem tudok. Közben beszéltünk a két újdonsült csatlakozóinkkal, akik Szigethalomról autóval indultak, és tréleren hozták motorjaikat (Sós Zoli és fia, Zalán, akikkel pár nappal indulás előtt ismerkedtem meg, és szállást intéztem részükre is). Sajnos nekik is lett gondjuk az autóval, és ez egy kicsit kedvezett Csabának, mert addig, amíg megoldották Zoliék a gondjukat ,Csaba felesége eljuttatott hozzájuk egy korábban kiszerelt Sr2-blokkot, amivel  Csaba gyerekkorában sokat motorozott, és amit kihoztak Csabának, és péntek hajnalban beszerelték közösen a motorjába. Így el tudott indulni vele, és az nap este Planában megszállt, ami már csak 100 km-re volt Kürbitztől. Én közben előző este megérkeztem a tervezett napi végpontra, České Budějovicébe, ahol egy hostelben szálltam meg, és másnap reggel indultam tovább a német határ felé, amit Vojtanovnál péntek délután sikeresen át is léptem. Itt van egy kis hegy, amit sikeresen leküzdve gond nélkül haladtam, és közel 300km után  délután 17 órára meg is érkeztem szállásadónkhoz  Pirkbe, egy csodálatos igazi szászországi festői környezetben lévő kis faluba. A tulajdonos itt már régi ismerősöm, családja és  rajta kívül még két  kürbitzi jóbarát vártak nagy örömmel, ami Kürbitztől csak pár km-re van. Itt később csatlakozott Zoli és Zalán, akik már a találkozón a kezdeti készülődést megnézték. Este bementünk egy kis ismerkedésre a  találkozó kempingjébe, ahol nagyon barátian fogadtak bennünket, ahogy engem korábban mindig.

Szombat reggel csodálatos napsütésre és kellemesen kipihenve ébredtünk, és egy kis motorkarbantartást végeztünk Zalán szép motorján. Eközben egyszer csak halljuk, hogy közeledik egy visító hangú motor: a mi nagyon várt Csabánk volt. Sikeresen megérkezett 10 óra 30-ra,és csatlakozott hozzánk, majd kicsit később együtt bementünk a találkozóra, ahol már nagyban folyt a másnapi versenyre a beiratkozás és természetesen mindenütt a sör is, ami itt el nem maradhat a hozzá vehető steakkel és virslivel.

A nevezési díjat mint legtávolabbról érkezőknek most sem kellett fizetnünk, ez is egy szép gesztus és szokás  a szervezőktől. A regisztráció után kimentünk a kempingbe, és ott folytatódott az előző napi ismerkedés-barátkozás, nagyon jól jött ehhez Csaba jó nyelvtudása, ami nekem csak nagyon kevés van. Vettünk alkatrészt Csaba motorjához, én pedig egy komplett blokkot, amit nagyon kedvező áron adott Stefan, akivel már korábban összebarátkoztam. Az alkatrészek keresgélése közben egy kedves lipcsei csoporthoz tévedtünk, ahol épp egy Sr2-s gyújtásproblémát próbáltak orvosolni. Felajánlottam segítségemet, amit szívesen fogadtak, és közben el nem maradhatott a sok-sok beszélgetés és a vele járó pár korsó sör is. Estére visszatértünk a találkozó helyszínére, ahol kezdődött az éjfél utánig tartó buli, amin természetesen mi Csabával részt vettünk, és a helyi motoros cimborákkal nagyon jól éreztük magunkat.

Másnap reggel kis készülődés a szállás parkolójában, némi szerelgetés Csaba és Zalán motorjain, és indultunk a fő napra. Ilyenkor a kis faluban az utcákban nevezés szerint a rengeteg szebbnél szebb motor felsorakozik, és közben lehet alkatrészeket vásárolni a börzén, és hallgatni az utcákon az élő zenekari előadókat. 13.30 kor az indulás előtt szokásos szervezői bevezetőben külön köszöntöttek bennünket mint legtávolabbról érkezőket. Ezt mindig a helyi körzeti rádióban is sugározzák, hogy az utak mentén piknikező csoportok is hallhassák. Ez nagy szokás a környékben élőktől, és mindig nagy integetéssel fogadják a versenyzőket. Elindultunk a közel 30 km-es körversenyre, amit teljesítettünk Csabával, csak sajnos Zalánnak gyújtáshiba miatt fel kellett adnia.

A verseny után egy kis kedvességként tombola volt a szervezőktől, és az apró ajándékok után búcsúzás a szervezőktől. Ezután estére még előző nap  kaptunk meghívást a lipcsei csoporttól, aminek természetesen eleget tettünk, és nagyon jó baráti hangulatban töltöttünk az időt késő estig, még vacsorát és természetesen sok sört is kaptunk.

Jól esett a pihenés, és hétfőn reggel indultunk haza. Induláskor észrevettem, hogy a hátsó fékem nem az igazi, ami már előző nap is kissé betegeskedett, ezért félreálltunk, és egy fékpofacsere után (ez mindig van nálam) mentünk is tovább. Csabával megegyeztünk a cseh határ átlépése után, hogy nem megyünk együtt, mert nem tud elég lendületesen jönni mögöttem, és inkább majd este találkozunk České Budějovicében, ahol korábban megszálltam. Így is volt: én intéztem a szállást, és egy jó óra múlva Csaba is berobogott. Egy kis esti csavargás, vacsorázás és éjszakába nyúló hosszú beszélgetés és alvás után másnap reggel indultunk tovább Třeboňig, ahol újból szétváltunk, és hiba nélkül megérkeztünk Öttevénybe, én fél hatra, Csaba pedig kb. 7 órára, ahol a házi néni már várt bennünket. Szerdán reggel együtt indultunk, és  Győrben egy reggelizés és búcsúzás után elindultunk a túránk utolsó szakaszára otthonunkba, ahova mindketten rendben meg is érkeztünk.

E túrám egy kissé kalandosra sikerült, de remek időben (ami sajnos a tavalyi túrámra nem volt jellemző) nagyon jó hangulatban telt, ami a társaknak és a németországi vendéglátóinknak és barátainknak is köszönhető.

Jövőre valószínűleg folytatjuk!

Üdv.

Attila

 ⇩ ⇩ ⇩

 

Attila korábbi túrabeszámolói a Moped blogon: Svájc (2016), Monaco (2017).

 

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten vagy Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Budapest-Zadar-Budapest egy több, mint 100.000 km-t futott bontatlan Simson S51-gyel

2019. szeptember 13. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Aki eddig nem tudta volna, most majd megtudja, hogy a nagy motor a gyengék fegyvere.
Talán még emlékeztek Péterre és az ő baromi sokat futott, bontatlan blokkos Simson S51-ére, amivel úgy 4 évvel ezelőtt az ausztriai Großglocknert, majd később Olaszországot is megjárta. Az akkori túrabeszámolója alatt valóságos kommentháború tört ki akörül, hogy egyáltalán lehetséges-e több, mint 100.000 km-t megtenni egy Simsonnal a blokk megbontása nélkül. Na a helyzet most annyit változott, hogy már 114.000 km van a motorban, és a blokk még mindig bontatlan.
Péter ezúttal a horvátországi - 1920-ig egyébként az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó - Zadarban (leánykori nevén: Zárában) járt az NDK járműipar elnyűhetetlen zöld remekével. A következőkben az ő túrabeszámolóját olvashatjátok.

Tovább

Babettákkal Athénig - és vissza

2019. augusztus 10. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

 

A babettás túrázók, akik 2016-ban az Adriáig, 2017-ben pedig már a Fekete-tengerig jutottak, ezúttal Athént vették célba. Összesen hét országot érintettek és 3900 km-t tettek meg - mondanom sem kell, Babettákkal. A fordulatokban bővelkedő túráról készült beszámolót alább olvashatjátok.

 

⇩ ⇩ ⇩

 

Üdvözletem, Tiszteletem!

Az idei, 2019-es nagy Babetta-túránkat fejeztük be az elmúlt napokban.

Három, utánfutóval felszerelt motorral vágtunk neki a 3900 km-es távnak. Felkészültünk az önellátásra, vadkempingre, a gépek javítgatására is. Románia felé vettük az irányt a három márkatárs és mindenre elszánt túrázó, Barta Zsolt (Hódmezővásárhely), Farkas Gábor (Szatymaz), Tekes László (Kunszentmiklós) a Vaskapu szoros útján. Első nap még nem értük el a Dunát, néhány apróbb javítgatások hátráltattak kissé. A gyönyörű dunai úton már az emelkedők jelezték, hogy amerre tartunk – bizony, ez már más világ. Két alvást kívánt a romániai tartózkodásunk, mire Bulgáriába értünk. Montana, Szófia hatalmas hegyei között zümmögtek a kis motorok. Egyre többször feszültek meg a gázbovdenek, a teljes gázadás mellett a kerékpármóddal segítettünk a 2 lóerőnek továbblendülni. Bolgár földön is két éjszakát töltöttünk, mire a Macedón határhoz értünk. A magyar rendőrautóval ott szolgálatot teljesítő magyar rendőrök segítettek eljutni a lehető legjobb helyre, ahol biztonságban éjszakázhattunk. Másnap beléptünk Görögországba, az első tankolásnál szembesültünk a görög mentalitással: csak nyugodtan, itt minden rendben van, nem kell kapkodni.

20190706_163129.jpg

Thesszaloniki városban értük el a tengert, és mellette úgy 20 km-rel találtunk kempingezésre alkalmas homokos partot. Mivel a túra során igen jó időt fogtunk ki, így egyetlen nap sem kellett sátrat állítanunk, itt is a homokos parton kempingágyon aludhattunk. A szúnyoghálót viszont rendszeresen fel kellett állítanunk éjszakánként a szabad ég alatt, mert igen intenzív szúnyogtámadásokkal kellett megbirkóznunk.

Terveinknek megfelelően a Meteoritok legendás helyszíne felé vettük az irányt, viszont a hatalmas hegyek keskeny szerpentinjein már a kerékpármód sem segített. Számtalan esetben tolni kellett 2-300 métereket felfelé a gépeket. Ilyenkor sajnos az utánfutók jelentős plusz súlyuk miatt csak nehezítették dolgunkat. Az egyik szakasz például olyan meredek volt, hogy öt kanyarral másfél órán át küzdöttük a rekkenő hőségben. A motorok röpsúlyos kuplungjai kivétel nélkül füstöltek, a forgó részek lilára hevültek, és az ivóvíz egy részét a hűtésre kellett elhasználnunk. Még így, egymást segítve is csak lépésben haladtunk előre, teljesen kifáradva a végére. Estére értünk Kalambakába, a Meteorák városába. Kiváló kempingben találtunk helyet, ahol nagy kopár sziklák meredeztek az út túloldalán. Jóleső érzés volt látni sötétedésig, hogy ezt a célt is elérhettük, itt vagyunk a tövében. Reggel könnyített felszereléssel felmotoroztunk a legfelső remetelakig, és gyönyörködtünk ezekben a világraszóló csodákban.

Innen aztán már Athén lebegett a szemünk előtt, bár még két napra volt tőlünk. Kamena Vourla csodás öblénél is a csillagos ég volt a takarónk, a tenger zúgása barátságos volt velünk az éjszaka.

20190630_071311.jpg

Másnap délután igen nagy zivatarban értük el Athént, a várostáblánál egy felüljáró alatt vártuk a jobb időt saját kis konyhánkból főzött gyors leves elfogyasztásával. A nagyvárosi forgalomban autópályaszakaszokon és meredek többsávos városi utakon, majd kerékpárúton sikerült feljutnunk az Akropolisz lehető legközelebb lévő kapujáig, ahol nemcsak a különleges építmény, de szinte az egész fehéren szikrázó főváros belátható volt. A sűrűn egymás mellé épített kockaházak tömkelegét nézve olyan érzésünk volt, mintha nem is lennének utak közöttük. Mivel esteledett, igyekeztünk kijutni a városból, lehetőleg a tengerpart irányába, szállás után nézve. Elfestina kikötője és a város között találtunk helyet, ahol még éppen volt időnk megfürödni a tengerben, ott, ahol a helyiek is strandoltak.

És itt jött be az első nem várt esemény. Társunk nem rejtette el tárcáját szem elől, és a helyi gipszi gyerekek ellopták, benne iratokkal bankkártyával némi pénzzel. Este rendőrségi feljelentést tettünk, amivel másnap reggel visszamentünk Athénba a nagykövetségre pótolni az iratokat. A belvárosi forgalomból egy másik úton mentünk ki, a fergeteges géprengetegre jellemző, hogy egy helyen négy(!) különböző benzinkút is volt közvetlenül egymás után, és mindegyikben álltak gépkocsik. Az Akropoliszt magunk mögött hagyva látványos, de számunkra nehéz tengerparti kacskaringók és felfelé vezető emelkedők tucatjaival kellett megbirkóznunk. A nagy erőfeszítéseket igyekeztünk többszöri negyedórás csobbanásokkal enyhíteni. Később az utánfutó ládája nagy reccsenéssel beszakadt, kényszerpihenőre ítélve a kis csapatot. Kreativitásból és ügyességből jól vizsgáztunk, a közeli járműboltos pedig segítségnyújtásból. Ő adott hosszabb csavarokat és fúrógépet. Késő délután értünk a Korinthoszi-csatornához, picinyke hídján fényképezkedtünk motorjainkkal. Itt a Korinthoszi-öböl várt minket finom plázzsal éjszakára. Később a patraszi híd tengert átívelő lenyűgöző monstrumán, majd egy tengeri alagútban a Jón-tenger alatt roboghattunk végig. Korfu szigetét hosszában jártuk végig, nagy csodálkozások közepette.

20190704_145451_1.jpg

Albániában a határátkelés után 5 km-rel egy kocsimosó és műhely kombónál elértük, hogy a mester vasárnap meghegessze a kettétört sztendert. 5 euró volt a javítás. Az SH 8-as utat sosem felejtjük el, Saranda – Borsh – Vlorin. Nagyobb próbatétel volt, mint a Transzfogarast megmászni Romániában.

A sok-sok, már-már megszokott bicajos tekerés és tolás itt szinte reménytelenné vált, mikor a Llogara 2145 m-es hegycsúcsa emelkedett ki előttünk a környező nagy hegyek közül. Nem hittük el, hogy arra fog vezetni a mi utunk is, de rá kellett jönnünk, hogy ez lesz a végünk. A 8 km-es szakaszt nem bírta sem a motor, sem mi. Utolsó megoldásként stoppolásba kezdtünk, és 3 órába tellett, mire szárítókötélen vontatva, valamint egy teherautó platóján sikerült feljuttatni magunkat és a Babettákat a hegy tetejére. Ott mintegy 10 db siklóernyős forgolódott könnyedén a kilátó előtt, csodáltuk könnyed mozgásukat. Ahogy leereszkedtünk a hegyről, a fékjeink sisteregtek a kiolvadt csapágyzsírtól, annyira felhevültek. Lefelé 8-12 km/h-s sebességnél gyorsabban nem gurulhattunk a túlsúly és a fékek gyengesége miatt.

20190630_115824.jpg

Az első tengerparti fürdőhelyen tartottunk nagyobb szünetet, ahol gépkarbantartást is végeztünk. Visszacseréltük az áttételezéshez használt fogaskerekeket, bár ezt napjában többször is végre kellett hajtani a domborzati viszonyokhoz alkalmazkodva. Felszabadultabban és könnyedén haladtunk tovább Vlora felé, ahol az utolsó lehetőséget láttuk a tengerben fürödni és a vízparton megaludni. Ezt meg is beszéltük előre. Mikor azonban beértünk a városba, társunk már jóval előttünk haladt, és nem kellett sok idő, hogy eltűnjön a szemünk elől. Az elágazásnál már nem láttuk, mikor lefordultunk a part felé, csak reméltük, hogy a megbeszélt irányba tart. Sajnos nem így történt, és csak napok múlva tudtuk meg, hogy rossz irányba tartott, majd egy idő után visszafordult, hogy találkozzunk, de nem talált bennünket. Sőt némi technikai problémája is volt, amivel sok időt vesztett, majd úgy érezte, mi már rég elmentünk, és feledve a terveket, vak „rohanásba” kezdett utánunk. Mi ezalatt két helyszínen vártuk, majd egyikünk szólóban motorral elkezdte járni a várost  - eredménytelenül. Sötétedés előtt sikerült telefonon kapcsolatba lépnünk társunkkal, ő elmondta, hogy már 10 km-t tett meg a gyorsforgalmú úton, és hogy ő ott éjszakázik valahol, majd reggel találkozunk. De nem így lett. Figyelmesen keresgélve tartottunk a megbeszélt helyre, de nem találtuk ott. Még telefonváltással sikerült lebeszélni egy újabb helyszínt, ahol találkozhatunk, oda viszont mi nem érkeztünk meg, mert szerencsétlenül mindketten beleszaladtunk egy akkora kátyúba az utánfutók bal kerekeivel, hogy széttörtek az abroncsok, épp csak, hogy járóképesek maradtak a szerelvények.

20190703_145057.jpg

Vagy 4 óra hosszat kerestünk megoldást, egyik helyről a másikra irányítgattak bennünket, mire a nyomvonalunkon 20 km-t visszafelé haladva találtunk megoldást a bajainkra. Mikor újra irányba állhattunk, már nem volt kapcsolat a társunkkal, csak az idehaza tartózkodó családjától tudtuk meg, hogy a főváros felé vette az irányt, mert szerinte újra elkerültük egymást ennyi idő alatt, és előtte lehetünk. Kóválygó fejjel, tele mindenféle gondolatokkal lassan haladtunk a főváros felé, sokszor megállva, telefonját hiába hívtuk. Tirana előtt egy út szélén lévő motelben esteledett ránk, és semmit sem tudtunk az elszabadult Babettásról. Még az este bevitt a szállásadónk a rendőrségre, ahol megtettem a bejelentést. Nyugtalanul, fáradtan ébredtünk, és nekiindultunk a nagyváros magyar nagykövetségét megkeresni. Persze a város túloldalán volt. Már nyitásra odaértünk és bejelentettük az eltűnést, leadtuk az otthoni és a mi telefonszámainkat, és mivel ekkorra már 2. napja vesztegeltünk, a családjával együtt úgy döntöttünk, hogy ők átveszik a keresést, leutaznak Albániába, Tiranába, mi pedig folytatjuk az utunkat hazafelé.

Nagyon nehéz szívvel keltünk útra, minden megállásnál telefon- vagy SMS-kapcsolatot tartottunk a családdal. Minden szerpentines küzdés sokkal több energiát emésztett fel ilyen állapotban. Elhagytuk Albániát, és Koszovó érdekes tájékán át Pristinát is megnézhettük a várost elkerülő út panorámájából. 60 km-rel a szerb határ előtt egy 5600 méter hosszú alagútban szusszanhattunk egyet a szakadó hideg eső elől, és reméltük, hogy mire a hegy gyomra kiad minket, el fog állni, de sajnos mintha az égiek is sújtanának. Csak esett egyfolytában, mire beértünk egy városba és megtaláltunk egy ideális, ha nem az egyetlen szállást. Ismét nem túl kipihenten keltünk, és csendben pakoltunk az induláshoz. Szerbiában minden előjel nélkül a motorom nagy kerregéssel megállt, barátom mintegy 10 km-t vontatott a jól bevált ruhaszárító kötélen egy benzinkútig. Motorcsere közben jött a hír, hogy elveszett társunk megkerült, sikerült neki eljutnia a konzulátusra. A telefonját az őrizetlenül hagyott motorjáról elemelték, fejből számot nem tudott hívni. Nagy tanulság, hogy a fénymásolt dokumentumokra egymás számát ne felejtsük el felírni! Na, volt nagy öröm, megkönnyebbülés! A gondok fakultak, az élmények újra ragyogtak!

20190712_085352.jpg

Az enyhén retró belgrádi szállás után gyorsforgalmú úton igyekeztük elkerülni a problémákat, ám így is egy teljes nap kellett, hogy elérjük a magyar határt Horgosnál. Ezen a szakaszon viszont épp négyszer kevesebb benzinkút volt, mint kellett volna, a tartalék üzemanyagokat rendszeresen fel kellett használnunk.

Bármerre jártunk a 7 ország 3900 km-e alatt, 19 napon át, mindig mindenhol találtunk megfelelő ételeket, palackozott hideg vizeket vagy üdítőket és segítőkész embereket. Tegyük hozzá, a szerencsénk most sem hagyott el bennünket, ügyességünkre, kitartásunkra most is nagy szükség volt, mint megannyi korábbi túránkon, immáron 13 országot bejárva, Magyarország összes megyéjét érintve az elmúlt 4 év alatt. Bár a Babetták kis csöpp játékmotorocskák, mégis jól teszik a dolgukat, ha értő kezek között vannak. Amellett szépek, és a hangjuk feledhetetlen.

 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

 

süti beállítások módosítása