Úgy tűnik, Sanyinak mindig akad olyan motorja, ami írásra inspirálja. Az alábbiakban a 2007-ben újonnan vásárolt kínai Mex Panamájának történetét olvashatjátok. Azt hiszem, erre szokás azt mondani, hogy love-hate relationship.
Az inkriminált paripa. From China with love
Eljön az idő, amikor az embernek elege lesz a mások által lehasznált, össze-vissza gányolt, több korábbi tulajdonos által eladásra gyorsan-olcsón összelapátolt bontószökevényekből. Már nem a vételár az elsődleges szempont, nem a találati lista alját nézegetjük, sőt, azt tudatosan átugorjuk. Tivadar (a nevet megváltoztattuk) erre azt mondaná, hogy meg kell várni a tuti vételt, a porban a gyémántgyűrűt, hiszen időnként akad egy balfék, aki a kicsit rossz, de könnyen és olcsón javítható, amúgy jó járgányát fillérekért elpasszolja. Persze, Tivadar mindig nagyon okos, igazi életművész. Ha ittasan vezet olyan járművet, amire nincs jogsija, az a taktikája, hogy ha le akarják meszelni, fék helyett gázt húz (nyom). A rendőr lustaságból úgysem megy utána, majd a következőt úgyis megfeji. Általában bejönnek ezek a dolgok, de Tivadar néha nagyon balszerencsés: egyszer azért vették el két évre a jogsiját, mert egy furgont valaki más - nyilván - meghúzott egy motorral, és a "szemét zsernyákok" persze őt kapták el egy kerülettel odébb seggrészegen a motorja mellett fetrengve. Pedig ő ott sem járt, ahol a furgon volt! Legalábbis nem emlékszik.
De térjünk vissza a bontószökevények elkerülésének pszichológiájára. Szóval az ember tudja, hogy márkás új motorra nincs pénze, pedig az lenne a száz százalék. A tuti biztos, amikor is tíz évre letudja az ember az árokszéli szerelést, az olajfoltot parkolás után az aszfalton. (Csak a tizenötezerért lecserélt nyolc deci olajat nem, haha.) Van ugye a húsz-ötvenezres kategória: vagy nagyon ócska, vagy gyenge, lassú mopedecskék, Simsonok. Aztán lehet menni fölfelé, de hallottunk már elromló robogót kétszázért is, ugye? Meg tekert órát, meg elcsavarodott vázat, meg lopott robogót. Na ugye. Az ember nézi, mire elég mondjuk bő százezer forint. A négy japánnál semmire, ott ma már a beugró fél milla fölött van rendesen. Olaszok? Szintén. KGST? Olyan már nincs is. Kával kezdődik... Keeway? Á, még az is drága, nem fér bele. Kínai, olyan, aminek a szaga is az a klasszikus, kínai tornacipőszag. Talán naftalin. A barkácsáruházak árulnak ilyeneket. A legtöbb járgány persze több mint gyanús, de a Mex Panama bizalmat gerjesztett bennem. Sok fémet tartlamaz, nincs divatos kinézete (konkrétan mopedre hasonlít), a kerekei 17 colosak - valahogy azt az érzést keltette, hogy az alacsony ár elsősorban a felesleges dolgok hiányának, nem annyira a gyenge minőségnek köszönhető. Illúzióim nem voltak, nyilván jobb a Honda, amiről szabadkézi rajzzal lemásolták, de a körváltós akármik használtan ennél jóval drágábbak. 137 ezer, négy ütem, négysebességes körváltó - és Jawa Betka néven ugyanezeket árulják drágábban. Szóval olyan rossz nem lehet...
Tetszés szerint útitársat is vihetünk magunkkal vagy egy fél disznót is könnyedén felpókozhatunk
Beleugrottam. Az akkori kocsim 11 litert evett városban, plusz volt még azon kívül a Schwalbe. Aminek a nyomatékszegény blokk mellé olyan lehetetlen volt a fokozatelosztása, hogy egyszerűen már rühelltem vele közlekedni. Plusz az olajtócsa alatta mindig. Úgy számoltam, hogy a Mex Panamával kilométerenként spórolok a kocsihoz képest húsz forintot, vagyis ha tízezer kilométerenként vennem kell is egy újat belőle, már nyert ügyem van.
A matek bejött, hiszen a fogyasztása 1,7 liter körül alakult, de olyan volt, mint amilyen a Dacia lehetett régen. Van egy jó konstrukció (itt nem Renault, hanem Honda), amin kicsit változtatnak, ócsítanak, szarul raknak össze, és máris kapunk egy csiszolatlan gyémántot. Legalábbis majdnem gyémántot. Mert lehet, hogy mire elhordunk egy fél hegyet, kitanuljuk a bányász és a gyémántcsiszoló szakmát, kiderül, hogy csak egy üveggyöngyért volt az egész hajcihő.
Szóval életemben először vettem egy vadonatúj járművet! Nullakilométereset! Amit be kell járatni, amire garancia van, aminek nincs előző tulajdonosa! Az eufória ötszáz kilométerig tartott. A háromszáz kilométeres (!) első szerviz előtt a következő zajlott le: az angol nyelvű szervizkönyv írt szelephézag állítást, a magyar nyelvű nem. Emiatt rákérdeztem a szervizben, hogy elvégzik-e. Csattog? Nem? Á, akkor nem kell. (Márkaszerviz, b+.) Tényleg jó is volt kb. az ötszázadik kilométerig, amikor is a Kiscelli utcán fölfele megállt. Elfogyott a szelephézag a szelepek hőtágulása miatt. Az ideális szelephézag elméletileg hidegen-melegen nulla, de mivel ez nem lehetséges, ezért kell egy kicsit "lötyögősre" beállítani.
Szerencsére a 120-at meg sem közelíti. Mindenkinek jobb ez így
Térjünk vissza akkor ehhez a mopednek látszó tárgyhoz. Nyáron vettem, és észrevettem, hogy kánikulában ereje nem sok van, a hangja sem valami életteli. A váltó is mintha kicsit reszelősebben járna. Aztán a gyárilag ajánlott 10W40-es helyett tettem bele 10W50-es olajat. Igen, teljesen szintetikus, drága, amit atom-állat-durva-brutál motorokhoz szokás ajánlani. És jó lett! Nem feltétlenül a motor árához kell igazítani a a kenőanyagokét, gumikét, hanem érdemes egy-két dolgot végiggondolni. Ez a motor 150-200 kilót mozgat, igen gyakran a maximálishoz közeli teljesítménnyel. Léghűtéssel, mindenféle szabályozás nélkül. Ha poroszkálunk az autók között, akkor a hűtés gyenge. Igaz, ekkor a hőtermelés is kicsi, de ha az előbb mentünk vele rendesen, pont akkor üzemmeleg, amikor lelassítunk. És nulla közeli menetszél mellett erre jön rá az elindulások okozta kicsi, de nem elhanyagolható melegedés. Egy ezres sportmotorral hogy kell menni, hogy így megterheljük? Mégis, az ember azt gondolná, olcsóbb járgányba olcsóbb olaj való. Ki merem jelenteni, hogy egy országúton szabályosan használt vízhűtéses japán motorba olcsóbb olaj is megteszi, mint ebbe.
No, mentek bele a kilométerek, aztán azt vettem észre, hogy a kuplung nehezen jön vissza. Nem a bovden, azt már agyonolajoztam... benn, a blokkban van valami gebasz. Igen, az a tengely, aminek a végét a bovdennel rángatjuk. Egy kis WD-40, és ez is jó. Mintha új lenne... (akkor már lehetett benne kétezer kilométer.)
A klasszik trombitakipufogó a CB-mére hajaz
Azt mondják, a vasútnak öt ellensége van: az utasok és a négy évszak. A tél ennél a gépcsodánál is tartogatott meglepetést: a szívató hihetetlenül egyszerű - a porlasztó előtt van egy pillangószelep. Ha lefojtom, akkor kevesebb levegőt kap, több benzint szív. A pillangószelepet nem drága és megbízhatatlan bovdennel, hanem egy kis karral lehet állítani. Menet közben macerás, olyan helyre kell nyúlni, amit el sem lehet biztonságosan érni. Jó időben ez nem gond, mert indítás után pár másodperc szívató, és a gázt picit húzva tartva már használható a motor. Hidegben a szívatózás nem lett lényegesen hosszabb, de menet közben valahogy visszahűlt. Jó, szívat, indít, jár, melegít, na mehetünk... aztán megint rángat, megint fullad. Rohadj meg, akkor megyek szívatóval. Persze beköpte a gyertyát. Aznap megint busszal mentem dolgozni, egy vagyonért, elkésve. De ezt is megcsináltam! Maradt egy kis üveggyapot valami fémes réteggel, azt tettem a porlasztó és a henger közötti derékszögű fémcsőre. Mert még az is fémből volt, ami jó hővezető, és kapta is a hűtést már indulás után. A beporlasztott benzin-levegő keverékből meg folyton kicsapódott a benzin, majd szépen becsorgott a hengerbe a gyújtógyertya legnagyobb örömére.
Azt lehet mondani, így már közel tökéletes lett a motor: télen-nyáron használható kis fogyasztással, szép hanggal, megbízhatóan. Néha már csak az érzés kedvéért hagytam járni, amikor hazaértem vele. Kis szelepcsattogás, de nem nagy, csak az íze kedvéért, emellé a 125-ösökhöz is használható méretű kipufogó. Nem is akartam eladni, egy kőműves ismerősöm szeretett bele. Sokáig aszogatott, hogy adjam el neki. Ez be is érett, miután nem találtam hozzá vállalható minőségű de olcsó hátsó gumit, meg miután kb. 5000 kilométernél a fékbovden elszakadt. Az hagyján, hogy ez pénzbe kerül, de akkor gondoltam bele: ez NEM egy megbízható, korszerű jármű. Először is, nem fogadtam el, hogy egy ilyen fontos alkatrész egy szinte új motoron ilyen hirtelen tönkremenjen. Azt sem fogadtam el, hogy nem telik el ezer kilométer szerelés nélkül. És nem hobbiból szereltem, hanem muszájból. Egyszer dühömben a blokkjába belevágtam egy csavarhúzót. Nem megkarcolta, hanem ÁTLYUKASZTOTTA!
Az ominózus papírvékony falú blokk
Azért szerettem. Ha a minősége egy-két ponton jobb lett volna, talán több pénzért is vennék még egyszer. A márka még létezik, itt-ott felbukkannak használtan is, szóval úgy tűnik, állja az idő próbáját. A Schwalbém hangulatosabb, a Babettám egy igazi időgép, a Pannónia a magyar Harley, mégis, negyvennel krúzolni a naplementében talán ezzel volt a legjobb. Használható motor, váltó, az ötvenes kategóriában még azt is megkockáztatom, hogy nyomatékos. A "dörgedelmes" kipufogó, a stabil alapjárat, a szelepek hangja komolyabbnak érzékeltette a többi ötvenesemnél. Lukács rakott rá fordulatszámmérőt - a műszer talán valami Citroenből származik, a háza egy műanyag virágcserép, a plexije meg CD-tok. Az is emelte a hangulatot rendesen. És közben nem ette le a gatyámat. Négy ütem, az "több" mint kettő - persze néha a kevesebb a több. :). Ötvenesben már nem gondolkodom, de ennek a kis vacaknak a hangulata ihletett meg legutóbbi motorvásárlásomkor... de erről később.
Sanyi
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt jelezd a mopedblog@indamail.hu címen, és mi örömmel írunk róla.