Moped blog

Moped blog

Mopeddel Görögországból Franciaországig - videó

2016. március 11. - gus

Hősünk nem sokat teketóriázott, 2014 őszén szépen fogta magát, és Görögországból Albánián, Montenegrón, Bosznia-Hercegovinán, Horvátországon, Szlovénián és Olaszországon keresztül hazamopedezett a franciaországi Grenoble-ba. A felszerelése eléggé minimalista, ha jól nézem, sima esődzsekiben és hegesztőkesztyűben nyomta.

Mondjuk a képek tanúsága szerint az egész túra a minimalizmus jegyében fogant: a tengerpart vagy az autóparkoló is simán megteszi, hogy az ember fia tábort verjen, ha éppen nincs keret motelra vagy falusi turizmusra. Meg ahogy a képeket elnézem, a srác simán egy hónapig császárzsömlét evett baromfipárizsival és tubusos krémsajttal, amit menetrend szerint sörrel öblített le, és azért szerelni is kellett időnként ezt-azt. Nagy RISZPEKT neki, hát még a szép képekért és a megtett 4000 kilométerért, amit kb. 250 kilométeres napi szakaszokban abszolvált.

Na de nézzétek inkább ti is a jó kis lokális zenei aláfestéssel fűzerezett videót.

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

süti beállítások módosítása