Moped blog

Moped blog

Tomos APN6S (1989) - Jugoszláviában ez volt Simson helyett

2017. július 25. - gus

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

A blog rendszeres olvasói valószínűleg emlékeznek rá, hogy éppen Tomos-felújításban vagyunk, vagyis hát a tényleges felújítás sajnos még nem kezdődött el, egyelőre három hónapja ott tartunk hogy le kéne valahogy robbantani a hengert a dugattyúról vagy a dugattyút kirobbantani a hengerből, szóval, röviden, éket kellene verni a henger és a dugattyú közé. Attila egyelőre WD40-es locsolással próbálkozik, de annyira össze van gyógyulva a dugattyú és a hengerfal, hogy a kettő között nem is szivárog le a kenőanyag. Nem tudom, mikor ér célt ez a módszer, de már ott tartottam, hogy szerzek valahonnan folyékony nitrogént, rálocsolom a blokkra, aztán az eltérő hőtágulás miatt majd csak történik valami. img_7093.jpg

A teljesen összegyógyult henger és dugó

Most, hogy a járműarzenálba bekerült egy Tomos, és erről a blogon is hírt adtam, látom, hogy akadnak mások is, akik a jugoszláv járműipar e remekével bíbelődnek. Így kerültem kapcsolatba Andrással, aki egy kis kényszerléghűtéses APN6S-t ajánlott fel tesztre, hogy lássam, nem csak A3 MS van a világon. A motor több mint 20 éve van nála, még a Vajdaságban kapta kiskamaszként az apjától, és most Dunakeszi és a 3. kerület között ingázik vele napi rendszerességgel.

img_5110.JPG

Jó a kiállása, jó a megállása

Az első rúgásra azonnal életre kelő blokkal a 60-as végsebességet jó nagy nekifutás után éri el, de ha a gázkart nem bináris üzemmódban használjuk, akkor a Bing porlasztónak hála 2,5 literrel is beéri 100 kilométerenként. Meghibásodásra nem igazán hajlamos, bár tavaly 10.000 km után fel kellett fúratni a hengert, mert érezhetően csökkenni kezdett a kompresszió, de azóta ismét hadra fogható, és Cseszneket is kacagva megjárta, ami három nap alatt 500 km megtételét jelentette.

img_5109.JPG

A fröccsöntő részlegen készített első sárhányót endurósan magasra húzták

Az 1989-ben, vagyis még Jugoszláviában gyártott motor festése és krómozása is csodás, bár sok helyen a kemény igénybevételnek még jobban ellenálló fényezetlen műanyagokkal találkozunk: az endurós első sárhányó és a tank is a fröccsöntő részlegen készült. És amennyire meg tudtam ítélni, a motor műszakilag is nagyon szép állapotban van, néhány hengerfúrással újabb 30 évig simál eljárkál majd, persze csak ha addigra nem tiltják be az összeskétütemű járművet, Norvégiában például most az a terv, hogy 2025-től már egyáltalán nem is adnának el új benzines és dízel autókat.

img_5118.JPG

Két jobb húsban lévő emberrel azért könnyen kibillen a jármű a komfortzónájából 

Amikor ráültem, hogy kipróbáljam, jobb híján összehasonlítási alapként az S51-es Simsonom lebegett a lelki szemeim előtt, bár anno Péter Simsonjait kipróbálva rövid úton beláttam, hogy egy Simson sem szükségszerűen kelt olyan benyomást, mintha maradék alkatrészekből rakták volna össze egy pincében egy nagyobb kocsmázás után. Városban agilisnak mondható az 55 kilós gép, amit a típustábla tanúsága szerint -  a megengedett legnagyobb össztömeg 210 kiló - kétszemélyes üzemmódra terveztek, bár ha a 155 kilós terhelhetőséget komolyan vesszük, akkor egy meglett férfiember mögé már csak egy csenevész útitárs fér föl. De ez Magyarországon úgyis csak hipotetikus kérdés, ezeket a motorokat mind segédmotorként hajtják, amin ugye utast nem szabad szállítani (bár hallottam a napokban egy srácról, aki pont egy Tomost vizsgáztatott le rendszámos motorként, hogy ne csak egyszemélyes üzemmódban tudja használni).

img_5107.JPG

A krómok is szépen csillognak

Fékekről, futóműről sok mondanivalóm nincs, lassítanak, illetve rugózik. Egyedül a kemény ülés tűnt fel már a rödivke próbaút során is, nem hiszem, hogy sajgás nélkül messzire jutnék a motorral. De ha valahogy puhább és vastagabb szivacsot lehetne az üléshuzat alá csempészni, én is simán nekivágnék ezzel a Tomossal a két éve Ivánnal a totalbike-os céges Dióval és a 103-asom nyergében nyélbe ütött Budapest-Gárdony-Budapest távnak.

 

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

süti beállítások módosítása