‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
Budapest már jóval a 99%-ban Gyurcsánygeri előtt is a permanens dugók állapotában leledzett. Akinek ez eddig nem tűnt fel, az feltehetőleg abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem kellett sokat Budapestre járnia. A nagyvárosok sajnos ilyenek, több a kocsi és a kipufogógáz, mint amennyi feltétlenül jól esne, hacsak nem áll neki a városvezetés radikálisan korlátozni a gépjárműforgalmat.
A KSH adatai szerint 2000 és 2020 között az autók száma Budapesten 559 ezerről 690 ezerre, Pest megyében pedig 268 ezerről 585 ezerre nőtt. És akkor ezek csak a nyers számok, azt még nem is mutatják, hogy a Budapest és a Pest megyei agglomeráció közötti ingázás mennyivel népszerűbb lett a rendszerváltás óta. Nem csoda hát, hogy Budapest autóval gyakorlatilag járhatatlan, évnyitó, évzáró, felújítás vagy lerohasztás ide vagy oda. És elárulok egy nagy titkot: a jövőben még ennél is rosszabb lesz a helyzet. És a jövő egészen biztosan nem az autóké lesz. (Ezt egyébként már André Gorz francia osztrák filozófus 50 évvel ezelőtt megírta, magyarul itt olvasható, mindenkinek melegen ajánlom, nagyon szemléletes és aktuális írás.)
Azóta kapott láncvédőt
Szóval nekem már évek óta nem kell kétszer mondani, hogy „szálljon ki az autóból, és menjen gyalog”, mert egyrészt soha be sem ültem, másrészt abban a néhány hétben se jutott eszembe bemenni a belvárosba autóval, amióta a majd' 30 éves Polót megvettem. Lehet, hogy önző vagyok, de annyira utálok dugóban ülni, hogy inkább nem ülök a dugóban. (Tudom, hogy aki a nagymamát viszi orvoshoz, a gyereket óvodába, a cirkót a lakásfelújításhoz, vagy éppen tévét adományoz a Vöröskeresztnek, az ezeket a feladatokat nehezen oldja meg motorral, BKV-val vagy banyatankkal, de azért tegye mindenki a szívére a kezét: biztos, hogy minden múltbeli autós kör a belvárosba annyira racionális volt? Nyugat- és Észak-Európában ma már elég népszerűek a teherbiciklik és társaik, ezekkel gyereket, cirkót vagy tévét egész jól el lehet vinni szinte bárhová – jó, a nagymamakérdés így is megoldatlan marad, de hát a bicikli sem csodaszer, csak bicikli.
Nekem egyébként a BKV-val sem volt soha különösebb gondom, sőt, hiányzik is a villamosozás, ami a 2000-es évek derekán, egyetemista koromban, napi 2x 40 perc extra olvasási lehetőséget jelentett. Manapság viszont már inkább motorral és biciklivel rovom a köröket a városban, szóval rendszámtáblákon és kampányplakátokon kívül nem sok mindent van esélyem olvasgatni.
Összecsukva így néz ki
Mikor Gábor az összecsukható aluvázas Cycóval tavaly ősszel beállított, hogy ez szerinte most nagyon kell nekem, már akkor se szenvedtem járműhiányban: minden ujjamra tudtam volna egy motort vagy biciklit húzni. Különben is – vetettem fel magamnak és neki a kérdést –, minek vegyek összecsukható biciklit, ha nincs autóm, hogy beletegyem, ha meg nem teszem bele semmibe, minek csukjam össze? Aztán mentem vele egy laza tesztkört, és beláttam, hogy jó lesz ez nekem, bár még nem pontosan tudtam, hogy autó hiányában ugyan mire. Azóta lett autó, de abba eddig csak egy össze nem csukható biciklit szuszakoltam be cipőkanállal, súlyos szentségelés közepette.
Az összecsukható műfajról az én korosztályomnak egyből a Csepel és a Tacskó kerékpárok ugranak be, és bár gyerekkoromban nekem is volt egy Csepelem, sose nőtt a szívemhez. Nem is tudom, végül mi lett vele, nincs róla emlékem, hogy a szüleim eladták volna. Az is lehet, hogy ellopták, de ez se biztos, mert arról sincs emlékem, hogy sírnék utána.
A sárnehéz Csepelhez és Tacskóhoz képest a német gyártmányú aluvázas Cyco maga a nyugati high-tech őrület. Azt még nem sikerült megfejtenem, hogy mikori gyártmány lehet, de úgy saccra valamikor 2000 és 2010 között forgalmazta a németországi Aldi, olyan 70.000 forint körüli ajróért. De pontos összeget nem tudok, mert már nem emlékszem, hol akadtam rá a hirdetésére, és talán nem is annyira fontos. Amit az árszínvonallal kapcsolatban a magyar olvasónak tudnia érdemes: itthon 40 és 50 ezer forint között lehet használtan hozzájutni, merthogy 1-2 példány azért mindig felbukkan itt-ott-amott.
Valamelyik előző tulaj hókotrót csinált belőle, de már visszakapta a gyári rugókat (és a kék oldalindex is megy hamarosan a kukába)
Miután megvettem, jó néhány hétig már csak viccből is ezzel jártam: mert hogy minden 150 centinél magasabb ember furán néz ki rajta, az egészen biztos. De talán ez is megszokás kérdése, az én szemem például már egészen kibékült a kiskerekű összecsukhatókon közlekedő termetesebb emberek látványával, bár lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy elég sok videót megnéztem a félmillió forintról induló Bromptonról, vagyis az összecsukható biciklik Rolls Royce-áról, ami tényleg drága, de összecsukhatóságban és hordozhatóságban ma ez képviseli az élvonalat. Akár még poggyászként is fel lehet adni repülőre, ha valaki külföldre utazik, és ott akar biciklitúrázni.
Az én Cycóm nehezebb és összecsukva is jóval nagyobb, mint egy Brompton, de legalább a 16 collal szemben 20-as kereke van, ami azért érezhető különbség. És az ingyenes szállítást (összecsukva, csomagként) a vonaton és a tömegközlekedésen még így is éppen tudja.
A kis kerekeken túl a bicikli és lovasának fura optikai összhatását az adja, hogy a váz meglehetősen alacsony, míg a kormány és az ülés magasra nyúlik. Ránézésre nem tűnik túlságosan ergonómikusnak, de egy évnyi többé-kevésbé rendszeres használat azt mondatja velem, hogy sokkal jobb, mint amire az ember első ránézésre számítana: a kormány–pedál–ülés szentháromság egymáshoz fűződő viszonya nagyjából rendben van, se gubbasztani, se hajolni nem kell sokat, és a puha nyereg és a rugós nyeregcső is áldás. A napi rekordom vele 25 km, ami majdhogynem meg se kottyant, bár szerencsére nagy emelkedőket nem kellett legyűrnöm.
3 sebesség, markolatváltó, sajnos fagypont alatt igényli a WD-40-et
Az első V-fék és a hátsó kontra kimondottan jól harap, de ez a konstrukció mégsem igazán alkalmas a száguldozásra, mégpedig legalább három okból kifolyólag.
Egyrészt az összecsukató és hosszú kormánycsővel megáldott kormány azért nem hozza azt a merevséget, amit egy átlagos trekkingtől az ember megszokott. Lejtőn fékezésnél érezhetően előre hajlik, éles kanyarban pedig a magasabb emberek térdével könnyen összetalálkozik. A kényelem szempontjából jobb lenne, ha valamivel még ennél is magasabb lenne, de akkor már tényleg nagyon nyeklene-nyaklana.
Másrészt a háromsebességes váltó kiosztása nem igazán jó: egyszerűen a legkisebb és a legnagyobb fokozat is túl rövid. A legkisebbel egy erősebb taposásnál simán egy kerékre áll a bicikli, a legnagyobbal pedig maximum a 20-as tempó tartható kényelmesen, vagy talán már az sem. Ezt a problémát Gáborral egy két foggal kisebb hátsó lánckerék leigazolásával próbáltuk meg orvosolni, de még mindig nem hibátlan az összkép. Még mindig nem elég gyors a legnagyobb fokozat, viszont már elvesztettem a legkisebb fokozat párját ritkító hegymászó képességét. Ja, és a váltó fagypont alatt sajnos bőségesen igényli a WD-40-et.
Harmadrészt azért egy kiskerekű, de magas kormányú bicikli úttartása nem a legjobb. Nem az összecsukási pontokkal van a baj, ott nem nyaklik, egyszerűen csak ennyit lehet kihozni ebből a konstrukcióból. Sík úton a 20-as tempóval nincs probléma, ott stabil, gond csak akkor van, ha nagyobb lejtőn meglódul, mert akkor elég hamar cikázni és szitálni kezd, nem könnyű stabilan tartani. 40 körüli tempónál ez már halálfélelmet jelent.
A KTM-mel azért gyakrabban járok
Az összecsukhatósága nemrég éles bevetésen is jól vizsgázott: egy barátom esküvőjén voltam a Dunakanyarban, ahol a várhatóan hajnalig tartó buli és az első vonat indulásának összeérésével kecsegtetve magam nem foglaltam szállást, inkább csak megpróbálva hárítani a felkínált rövideket igyekeztem nem szétcsúszni, majd hajnali 4 előtt az esküvőről 25 perc alatt áttekertem a verőcei állomásra, ahol szépen összecsuktam, majd felszálltam vele a vonatra, a Nyugatinál pedig le, és szépen hazatekertem. Már 6 előtt otthon voltam, és délig nagyjából ki is aludtam magam.
Az összecsukhatóságon kívül túl sok extra felszerelésről nem tudok beszámolni, talán egyedül az állófényes dinamós lámpát érdemes kiemelni, ami számomra kényelmesebb és hasznosabb, mint két elemes LED-es lámpát mindig töltögetni és szükség esetén fel-le szerelni. A dinamó kicsit persze nehezíti a tekerést, de amennyit én sötétben a Cycóval tekerek, arra pont elég is ez a szett.
Mostanában nem használom sokat, inkább a Puch és egy KTM trekkingeket nyúzom, de majd télen Bécsben esélye lesz újra bizonyítani. Merthogy be nem szuszakolok többet egy normál biciklit a Polóba, az egészen biztos. Csak ne felejtsek el magamal WD-40-et is vinni.
‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.