Moped blog

Moped blog

Suzuki FA 50 (1983) - A belpiacos piacrajáró

2015. december 17. - gus

(Szolgálati közlemény: most már nem csak itt a blog.hu-n lehet követni a blogot, de időközben a Moped blog Facebook-oldala is elindult. Szóval lehet nagy lendülettel lájkolni és interaktívkodni.)

Mai alanyunk egy belpiacos és japán Suzuki, ami valószínűleg a 90-es évek első felében népszerű konténeres dömpingimport keretében került az országba. József nagyjából 10 éve jutott hozzá, és pár évig járt is vele, bár elmondása szerint már 5 éve nem volt beindítva. Valószínűleg valami nem túl komoly karburátor- és/vagy gyújtásnyűgje van, de mert beindul a motor, csak nehezen pörög fel.

kep_076.jpg

Elvileg beindul, csak most nehezen pörög fel

Lehet, hogy majd valami alkatrészt kell hozzá rendelni Japánból, de feltehetőleg ez sem vészes, József például indexburát és pedálgumit is a felkelő nap országából rendelt, és korrekt áron szállították le neki.

A valószínűsíthetően 1983-as gyártású kis Suzukit kipróbálni sajnos nem volt lehetőségem, de unikumértéke miatt mindenképp megérdemli blogunk kitüntetett figyelmét. A próbaút és a személyes benyomás hiányát azonban kénytelenek vagyunk tényszerűségre törekvő leírással kompenzálni.

kep_075.jpg

Télire lábvédő is van

A kétütemű blokk a tulaj elmondása szerint maximum 2Le-t tud leadni, a különolajozás azonban megkímél bennünket a keveréklögybölés fáradalmaitól és illataitól. Nekem még életemben nem sikerült úgy keveréket előállítanom, hogy ne lett volna utána benzinszagom, pedig higgyétek el, már mindenféle edényzettel és flakonzattal próbálkoztam. Talán az volt a legkevésbé bűzös megoldás, amikor a kútnál az ütemfelező olajat közvetlenül a benzinre öntöttem rá, majd a mopedet rángatni kezdtem, mint süket a csengőt. Persze ennek megvan az a hátránya, hogy

1. hülyén néz ki, amikor valaki úgy pörgeti a mopedjét a kúton, mint Tom Cruize a sékert;

2. nem csak hülyén néz ki, de lumbágót is kap, aki ugyanezt a mutatványt nem mopeddel, hanem egy 250-es MZ-vel vagy Pannóniával próbálja meg előadni;

3. ha a benzincsapot elfelejtjük elzárni, akkor az összes olaj a frissen betöltött benzinen keresztül szépen a porlasztóba csorog, és akkor hiába pedálozunk vagy rugdalunk napestig.

A japán tájékoztató feliratok mellett a motornak mai szemmel ugyancsak érdekessége, hogy 30-tól már piros, vagyis ellenjavallt tartomány kezdődik, és a 40 az utolsó szám, amit a japán mérnökök említésre méltónak véltek. Ezt nagyjából a tapasztalat is igazolja: József szerint ez a motornak az ideális utazótempója, és bár a 40 is elérhető, de ilyenkor már forog rendesen. 

kep_2628.jpg

Mennyi? 30! Mi 30? Mi mennyi?

Az indexek miatt akksi is került a motorba, viszont önindítóra ne számítsunk: az indítás berúgókarral történik, ehhez pedig kivételesen a hátsó féket is húzni kell.

Azt, hogy a mikuni karburátor 100 km-enként mennyi benzint etet meg a kis Suzukival, a tulaj nem mérte, de ha ezt a műveletet el szeretnénk végezni, akkor minimum google maps-szel, de inkább gps-szel is fel kell szerelnünk magunkat, hiszen a mérnökök úgy gondolták, jobb, ha kilométerszámlálóval nem vonják el a lovas figyelmét (=nincs).

Ami a közelgő télben nagy előnye lehet a motornak, az a lábvédő. Hihetetlen, hogy egy kis műanyag szélterelő milyen sokat tud számítani. Ha már úgyis csigalassú a motor, lehet, hogy télre egy szélvédőt is felapplikálnék, aztán a havas-jeges periódusok kivételével vígan rónám az utakat.

kep_2631.jpg

Kémlelőablak a különolajozás tartályának oldalán

Ahogyan annak idején egy másik Józsefünk Roadpalja esetén, itt is nehéz lenne megmondani, hogy mennyit ér egy ilyen motor. Jobb is, hogy József nem szándékozik eladni, mert viszonyítási alapja nem sok van: a magyar hirdetési oldalakon az elmúlt 10 évben összesen kettő eladó példányt látott ebből a típusból. De azt mondom, hacsak az ember nem szorul rá nagyon a pénzre, jobb is ezeket az 50-es ritkaságokat megtartani. Ha éppen nincs rájuk szükség, be lehet tolni őket a fészerbe, és ezalatt nem hogy adót vagy illetéket, de még kötelező biztosítást sem kell utánuk fizetni.

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor jelezd a mopedblog@indamail.hu címen, és mi örömmel írunk róla. (Simson mopednek és Piaggio Ciaonak például mostanság kimondottan örülnék.)

süti beállítások módosítása