‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
Amikor 10 évvel ezelőtt mopedezni kezdtem, nem sok jóra számítottam. Mármint abban az értelemben, hogy nem fűztem nagy reményeket ahhoz, hogy e demonstratív tettemmel tömegeknek fogok kedvet csinálni a mopedezéshez. Ekkor még bőven inkább a Yamaha Jog-Honda Dio tengelyen mozgott a hazai kismotoros kínálat, leszámítva az egyébként nem jelentéktelen mennyiségű, főleg vidéken megmaradt Simsont és Babettát.
Sanyi Babettája
2009-ben a devecseri bolhapiacon 13.000-ért vettem egy napszítta Puch Maxit, a feltört malacperselyből hozzákotortam még kb. 20.000 forintot, és kész is volt a járgány a mindennapi közlekedésre. Budapesten nagyon fura látványnak számíthattam, mert egyrészt ekkor még a kutya se járt mopeddel, másrészt se alacsony, se vékony nem vagyok, a moped alattam úgy néz ki, mint egy gyerekbicikli, szóval cirkuszi mutatványnak se lennék utolsó. De ez se ma, se akkor nem zavart, és a gúnnyal vegyes döbbent tekintetek sem tántorítottak el attól a tervemtől, hogy ha törik, ha szakad, én bizony mopeddel fogok járni Budapesten, legfeljebb attól kell tartanom, hogy menet közben valaki hátulról nekem tol egy kézikocsit, de hát a mopedet nem a dinamizmusáért szeretjük.
A Maxim kb. 2 évvel ezelőtt. Nem sokkal később vette meg a svájci kamionsofőr
Aztán mopedes karrierem indulása után nem sokkal A jogsit is szereztem, jöttek nagyobb motorok a házhoz (a CB 125-ösről és az XBR 500-ról többször is megemlékeztem itt, a blogon), de a mopedezés maradt. A Puch Maxit egy svájci kamionsofőr vette meg röhögve, 43.000 forintért, lett azóta egy kék (gatyába rázás alatt álló) és egy piros 103-as Peugeot-m, meg elvileg egy szétszedett Tomosom is valahol, amit egy kedves olvasómtól kaptam két éve felújításra. Ja meg Lukáccsal vettünk 2 hete egy zöld 103-ast alkatrésznek, amit a kékhez fogunk felhasználni, de a maradék alkatrészek lehet, hogy egy házilagos barkácspözsót is kiadnak még. Mindegy, ne rohanjunk előre, ez még a jövő zenéje.
Korábbi posztokban már kitértem arra, hogy milyen racionális és nem racionális okok szólnak a mopedezés mellett, és egyre inkább úgy tűnik, ezeket rajtam kívül mások is kezdik felismerni. Franciaországban, Amerikában, Ausztriában már erős mopedes szubkultúrák működnek, gurulásokat és egyéb közösségi programokat szerveznek, alkatrészeket és tudást csereberélnek egymással, fotóznak, videóznak és nyálat csorgatnak.
A piros 103-as most garázsban pihen
És hogy miért pont mostanság kezd el felfutni a mopedezés? Ennek feltehetőleg két oka van.
Egyrészt a mopedek gyártása a 90-es évek végén, 2000-es évek elején nagyrészt megszűnt. Újonnan már nem voltak népszerűek, a robogók teljesen kiszorították őket a piacról, és az egyre szigorodó környezetvédelmi normákkal is meggyűlt a bajuk. A Peugeot 103-as egészen 2017-ig húzta, bár ekkor már Vogue néven futott (az utolsó francia gyártmányú 103-as 2005-ben gördült ki a gyárból, utána még Marokkóban folytatták a termelést). Az egyetlen még ma is gyártásban lévő moped a szlovéniai Koperben készülő Tomos, bár időközben ezekről a motorokról is lekerült a pedál. Na de visszakanyarodva az érvelésemhez, a mopedek eltűnésével nem egyszerűen egyes típusok, hanem egy egész műfaj, a pedálos kismotorok műfaja szűnt meg. És mivel az emberi agy úgy működik, hogy amiből egyre kevesebb áll rendelkezésre, az egyre jobban kell neki (ezt egyébként a marketingesek baromi jól tudják), a világban keringő fix (és egyre fogyó) mopedmennyiségért is megindult a licitverseny.
A kék 103-as egy alaposabb szétszedésre-összerakásra vár (erre a jövő héten remélhetőleg sort kerítünk)
A másik ok, amiért a mopedek egyre népszerűbbek, szintén valamiképpen a nosztalgiához kapcsolható, de ezúttal nem a megszűnt márkák, hanem a megszűnt gyártóországok iránti nosztalgiáról van szó. Nem azért, mert visszasírnánk a nagy Szovjetuniót, hanem inkább azért, mert CCCP jelzéssel már 30 éve nem készült semmi, és hacsak az Orosz Föderáció nem talál jelentős forrásokat éledező imperialista törekvéseihez, nem is fog. A Szovjetunió, Jugoszlávia és Kelet-Németország mind élharcosai voltak a kismotorgyártásnak, de Made in Czechoslovakia CCCP/Yugoslavia/DDR feliratok már három évtizede nem kerülnek motorokra. Egy Jawa, Riga, Tomos vagy Simson valamiképpen a letűnt és soha vissza nem térő történelmi idők mementójaként él velünk, és sokak számára fiatalkori nyaralások, barátságok, szerelmek emlékét őrzi.
Az olvasómtól felújításra kapott Tomos A3 - ez még made in Yugoslavia
Itthon is egyre többen fedezik fel maguknak a mopedekben rejlő lehetőséget, van, aki gyűjteni, van, aki tuningolni szereti, és vannak, akik a közös gurulásokban lelik leginkább örömüket. A turbometalos srácok minden évben megrendezik a Mopedmetalt, a Magyar Riga Motoros Klub (az elnök egyik mopedjét teszteltem is) és a Babetta Klub Hungary is aktív klubéletet él, de a Suzuki TVS Eko rajongói is jelen vannak a Facebookon, és a Piaggio Ciao is kedvelt járgánynak számít itthon. Egyik kedvenc francia mopedes oldalam és videóblogom, a 100% Mobylette pedig főleg francia mopedekkel (Peugeot, Motobécane, Solex) foglalkozik.
A mopedezés a veteránozás belépő szintje, kevés pénz és a kevésnél valamivel több műszaki tudás is elég hozzá. Abszolút kezdők a motorozgatást is gyakorolhatják vele, és ha ráéreznek az ízére, innen továbbléphetnek magasabb szintek felé. De a mopedet ekkor is érdemes lehet megtartani, mert ahol egy bicikli elfér, ott egy moped is, és ha nincs használatban, nem kell rá biztosítást sem kötni, vagy le lehet vinni a telekre és begurítani a pincébe, jó lesz boltba járni.
(Jön a tavasz, lehet lassan előtúrni a motorokat - ha egyáltalán elraktátok.)
‹⊗›
Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.
‹⊗›
ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ
Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a mopedblog@indamail.hu címen.
