‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

Szűk két évvel ezelőtt, még nagyon a járvány elején, de már a gyülekező viharfelhők nyomasztóan fülledt klímájában vettem részt egy félnapos sajtós motorozáson a Harley magyarországi importőre jóvoltából. Jó kis program volt, egy nagyobbacska kurflit mentünk Pest megyében, kétszer megálltunk fotózkodni, majd ebédelni is Etyeken. Tényleg minden prímán alakult, leszámítva talán azt, hogy rutinos infektológusként már ekkor feszengve méregette az ember, hogy melyik kolléga mennyire szipog az ebédnél, ahogyan a svédasztalos ételek szervírozásához használatos eszközökre is csak fél szívvel markoltam rá, majd utána igyekeztem a másik kezemmel magamba tömni a pörkölt mellé a kenyeret.

A legfelső polcos Harley-k közül ekkor sajnos egyet sem sikerült megcsípnem, de így is kellemes tapasztalatokat szereztem egy Breakouttal és a világ legszebb tankfestésével rendelkező Iron 1200-zal. A tömegterméknek szánt kis Street 750 azonban egyáltalán nem nyűgözött le: a kemény ülés, kelletlen blokk és viszonylag kis teljesítmény hármasától nem is kell csodára számítani. Le is vontam a tanulságot: a Harley-nál nem érdemes a belépő szinttel kísérletezni, és irigy tekintetemet már ekkor a kollégák által meglovagolt nagy túragépekre szegeztem.

 Nem lehet olyan szögből fotózni, hogy kicsinek tűnjön

Néhány napja kaptam egy hírlevelet a Harley-tól, amelyben tesztvezetésre invitáltak. Úgy döntöttem, hogy kaució ide, (a szomszédos cseh étteremben lefogyasztható) regisztrációs díj oda, élek a lehetőséggel, és merek nagyot álmodni. Így esett a tesztflottából a választásom a Road Glide ST névre hallgató csatahajóra - mert hát ki tudja, mikor lesz legközelebb lehetőségem egy ilyen jó kiállású Angus marha nyergébe pattanni. 

A kereskedésből megilletődve és feszengve indultam el: az általános drágulásnak és a forint gyengülésének együttes hatására szépen 14 millió fölé kúszott a Road Glide ST alapára, valamint a 380 kilós menetkész tömeg is meggyőzött arról, hogy jobb lenne az egészet nem magamra borítanom az első kikanyarodáskor, és igyekeztem minél kijjebb jutni a városból a szűkre szabott 40 perces időkeretben. Az, hogy csak a Budakeszi felé vezető biatorbágyi elágazásig jutottam, legalább annyira a sűrű forgalomnak és annak volt köszönhető, hogy féltem szűk helyeken előzgetni, és előregurulni az autók mellett a lámpákhoz. Ilyenkor ugyanis lelki szemeim előtt mindig lepergett az a rövidfilm, amelyben a 72-es busz oldalának segítségével legallyazom a motorról az oldaldobozokat, és ez tuti feltűnt volna az importőrnek a visszavételkor. A dobozok egyébként 70 liternyi cókmókot képesek elnyelni, és nem árt, ha azok inkább hosszúkás alakúak, mert a nem túl nagyméretű fotós táskám már nem fért be széltében.

Két LED-es fényszóró figyeli az utat

És akkor még egy gyors fotózást is bele kellett szuszakolni a kötelező programba, amivel simán nyerhettem volna még 10 percet, ha nem akkor borult volna be épp, amikor a budaörsi német–magyar katonai temető előtt félreálltam kattingatni.

Hogy milyen a motor menet közben? Kezesnek semmiképpen nem nevezhető, sőt, kevés olyan motort láttam, ami ennél is kevésbé lenne alkalmas a lassú manőverezésre. Ha elveszted az egyensúlyod, és lendületesen megindul a motor az egyik irányba, lábból-karból-törzsből aligha fogod tudni megtartani. Nem véletlenül vannak külön oktatóvideók is a YouTube-on arról, hogy milyen trükkökkel és mozdulatsorozattal lehet egyedül taplra állítani egy oldalára dőlt nagyobbacska Harley-t.

A másik, hogy alapjáraton erősen ráz. Tudom, hogy ez itt nem bug, hanem feature, de a tesztnapi erős migrénemhez inkább egy macskaléptű sor 4-es passzolt volna, nem pedig ez a fel-le ugráló nagy V2-es.

Elindulást követően viszont a blokk járása ki-, a túramotor pedig tenyérbe simul. A nehézkesség fele ripsz-ropsz eltűnik, és a papíron nem soknak tűnő 105 lóerő kellemesen meglódítja a telefonfülkét. A hangsúly a Harley-nál ugyanis mindig a blokk (ez itt 1923 köbcentit jelent) nyomatékosságán van, a 3750-es fordulaton éledő maximális 172 Nm pedig abszolút meggyőző, és jól jelzi, hogy szokás szerint nem pörgős blokkal van dolgunk. Bár harley-s viszonylatban ez az erőforrás még partner is a pörgetésben, és viszonylag széles fordulatszám-tartományban használható: valamivel alapjárat fölött már megéled, de még 4000 körül sem akarja szétforogni magát.  

A fejidom állítólag nem érzékeny az oldalszélre

A fékekkel nem volt gondom, a rövid tesztúton egyszer sem éreztem úgy, hogy Münchhausen báróként egy megállíthatatlan ágyúgolyón lovagolok, de azért jobb egyszerre használni a kettőt, és a motorféket is napirenden tartani. A Road Glide-ot egyébként is minden paramétere nyugodt huttyogásra predesztinálja, és ennek a tevékenységnek lehetőleg minél egyenesebb és simább úton érdemes hódolni, mondjuk valahol Amerika középső tájain vagy jó idő esetén Kanadában a Saskatchewan és Ontario közé eső kb. 1000 km-nyi nyílegyenes országúton (true story, ha nem is motorral, de autóval).

De nemcsak a nagy tömeg és a hamar leérő lábtartó állja útját a tempós kanyarvadászatnak, hanem a nehéz fejidom is, amely homokzsákként nehezedik az első futóműre (bár szerencsére a vázhoz van rögzítve, és nem a villára), ezért a motoros minden suta manőverét kettős erővel torolja meg. A karakteres fejidomba egyébként mindenki mást és mást projektál bele, Zombi a De Tomaso Mangustát, az Alfa Romeo Montrealt és a BMW 635CS-t, én meg csak simán a Futurama rajzfilmsorozat robotját.

A fejidomba Rorschach-tesztként mindenki mást lát bele - én leginkább a Futurama robotját

Kényelem terén a Road Glide nem hazudtolja meg a kinézetét: minden kezelőszerv jó nagy, kesztyűben is kezelhető, és természetesen a kulcs nélküli indítás és a riasztó is már adott, ahogyan a nagy és viszonylag jól olvasható kijelzővel kiegészített fedélzeti hi-fi és navigáció is. Nekem ugyan nem volt időm a telefon és a hivatalosan Boom! Box GTS infotainment system névre hallgató rendszer összepárosításával bíbelődnöm, de azért valami Roxy rádió szintű zajforrást muszáj volt kipróbálnom menet közben, és azóta is azon töprengek, hogy hogyan lehet motoron menet közben hifit hallgatni. A szélvédő tetejéről leváló légörvények ugyanis pont a sisakom középső-felső részén landoltak folyamatos susogás és bubogás kíséretében, úgyhogy a zenéből csak annyit hallottam, hogy szól. Hogy mi szól, azt már csak akkor tudtam volna kitalálni, ha én magam választottam volna ki, mit hallgatok, de valószínűleg már egy random elém kerülő Szia Uramat sem ismertem volna fel. Kétségkívül a piros lámpánál vagy a dugóban állva nagyot lehet villantani valami szép muzsikával, de ennyi erővel egy Bluetooth-hangszóróval is leballaghatunk a Blaha Lujza térre.

Van itt minden is

Az első ülés fejedelmi kényelmet nyújt, és a vezetési pozíció is leginkább fejedelmi, értsd: mintha egy trónuson ülne az ember kissé szétterpesztett és előrenyújtott lábbal, és éppen fogadná a színe elé különféle kegyekért járuló és egymással rivalizáló főurakat. A hátsó hokedlit azonban így szemre nem ajánlanám jó szívvel senkinek: nemcsak kicsi, de hátrafelé is dől, háttámla és kapaszkodó hiányában csak a vezető és utasa közötti jó viszonyra és  szoros testi kontaktusra építhetünk. A jó formájú és jól párnázott vezetőülés nyergében több száz kilométert is el lehet tölteni, csak tényleg jussunk ki a városból minél hamarabb. A váltó is szokásosan harley-s. Jó nagyokat csattan, de pontosan veszi a fokozatokat, az egyszeri motorosnak egyedül annyi gondja lehet, hogy esélye sincsen bokából kapcsolni a váltókart, ez a manőver ugyanis átfogó lábtornát igényel.

Ebből a szögből is egy ostromgépból kilőtt fenyegető farönknek tűnik

A rövid túra alatt természetesen csak futó benyomásokat szereztem, de azok alapvetően pozitívak voltak. A motor árához és funkciójához méltó módon kényelmes és kiváló minőségű, a fényezés gyönyörű, a motor karakteres és nyomatékos, a forma pedig elképesztő. A Harley már rég nem az a műszaki őskövület, aminek sokan gondolják, és bár a BMW vagy a Honda nagy túragépeit kifinomultabb portékának szokás tartani, már itt sem érheti szó a minőség, az elektronikai felszereltség és a felvonultatott műszaki megoldások házának elejét. Csak araszolni és kanyarogni ne kelljen a Street Glide ST-vel, mert ez a két tevékenység hajlamos testileg és lelkileg is igénybe venni az inkább kényelmes huttyogásra vágyó motorost.