Mivel Magyarországon sajnos már a mopedek sem örvendenek nagy népszerűségnek, nehéz elképzelni, hogy bármiféle kereslet mutatkozna egy olyan motorizált kétkerekű iránt, ami még a mopedeknél is lassabb. Pedig van benne ráció. A Sachs Saxonette ugyanis a kerékpárok és a mopedek előnyeit igyekszik magában egyesíteni.

Gyorsan le is lövöm a poént: a mopedekbe szinte mindig 50 köbcentis motor kerül, de mai elmélkedésünk tárgyát csak egy 30 köbcentis kétütemű blokk hajtja, ami rugózatlan tömegként a hátsó kerék mellé bal oldalra van rögzítve - bár hátsó felfüggesztés hiányában itt majdnem minden tömeg rugózatlan. A hátsó kerékre jutó megnövekedett erőhatások miatt a két kerék nem egyforma: elöl klasszikus küllős felnit találunk, hátra azonban az osztrák mérnökök egy már szemre is robusztusabb, strapabíróbb felnit álmodtak meg. Mivel jó pár éve mentem ilyennel utoljára, sajnos nem emlékszem, hogy a felni aluból vagy valamilyen spéci műanyagból van-e, mindenesetre nem volt vele gond. 

Kimondottan úgy néz ki, mint egy bicikli, de azért ott a hátsó kerék környékén elég nagy a tumultus (forrás: www.bikes.motorradonline.de/)

A motort nem pedállal kell elindítani. Egyes modelleket önindítóval is felszereltek, de ennek hiányában az indítási procedúra inkább a kertes házban lakók számára lehet ismerős: a kétüteműt a benzines fűnyírókhoz hasonlatosan a motorblokkból kilógó zsinór rángatásával lehet beröffenteni.

A motor menetteljesítményéről sok mindent nem tudok elmondani, olyan ugyanis nem nagyon van neki, a 3750-es főtengelyfordulaton ébredő 0,7 lóerő (=0,5kW) hatására nem gyűri maga alá az aszfaltot, de azért ha lendületbe jön, a 25-öt tudja tartani, és olajos jégen talán még ki is lehet pörgetni. A megállásról kis dobfékek gondoskodnak, de ugye ez magától értetődő, tárcsafékről ebben a kategóriában senki még álmodni sem mer.

"egy 30 köbcentis kétütemű blokk hajtja, ami rugózatlan tömegként a hátsó kerék mellé van rögzítve "(forrás: www.tonyandtawni.com/)

És akkor arról, hogy a Saxonette miért lehet mégis jó megoldás, főleg azok számára, akik inkább kisebb forgalmú utakon szeretnek poroszkálni (a mopedekre általánosságban jellemző előnyös tulajdonságokat itt már szépen csokorba gyűjtöttük):

• Ugye azt talán mondanom sem kell, hogy a belső égésű motornak hála a biciklivel szemben itt alapvetően nem kell pedálozni: a gázkar húzására egyenletes tempóban csattog előrefelé.
• Meglehetősen könnyű: csak 32 kg-ot nyom, ami mondjuk legfeljebb két bicikli súlya, de egy mopednél is jó 10-15 kilóval könnyebb. A váz úgy van kialakítva, hogy a pedáltengely fölött jól meg lehessen ragadni, és bármilyen lépcsőn fel lehessen cipelni. És ha épp nincs rá szükségünk, bármilyen sufni mélyére el tudjuk suvasztani.
• Aztán ott van a fogyasztás: bár tartós tesztet nem végeztem vele, de nehéz elképzelni, hogy 100 km-enként 1 liternél több keveréket megegyen, ami az 1,7 literes tankot figyelembe véve meglehetősen nagy hatótávolságot eredményez.
• Elég jól lehet vele bicikliként is közlekedni, mivel a mopedekkel szemben a pedál tengelye a "szokásos" helyen van. (Ugye a mopedeknél a motorblokk miatt a pedál hátrébb szokott kerülni, ezért baromi kényelmetlen tekerni, és igazán csak végszükség esetén vetemedik erre az ember).
• Osztrák gyártmány: a minőséggel valószínűleg nem lesz gond, szemben az itthon kapható elektromos áruházi biciklikkel, amelyek közül a legtöbb a használat közben egész egyszerűen szétesik vagy elfogy. 
• A magyar hirdetési oldalakon időnként fel-felbukkan egy-egy példány, méghozzá nem is irreális áron.

  

  Ez a bácsi is elégedettnek tűnik a termékkel (forrás: www.oldiemofa.de)

Viszont!

Azt gondolná az ember, hogy mivel ilyen kis teljesítményű motorról van szó, nem kell hozzá semmiféle jogosítvány, és sajnos magyar oldalakon általában így is hirdetik.

De itt és most el kell oszlatnom ezt a tévhitet: ha a kerékpárra szerelt elektromos vagy robbanómotor teljesítménye meghaladja a 300 wattot, akkor az bizony a magyarországi szabályozás értelmében már segédmotoros kerékpárnak minősül! Ezt a KRESZ szó szerint a következőképpen fogalmazza meg: "Kerékpár: olyan két- vagy háromkerekű jármű, amelyet egy vagy két személy emberi ereje, illetőleg legfeljebb 300 W teljesítményű motor hajt"). Márpedig a kis Saxonette csúcsteljesítménye 500 watt, ami, ha szabályosan óhajtunk vele közlekedni, a következőket szükségelteti: motoros(!) sisak, legalább M kategóriás jogosítvány és kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás. De ha ezeket nincs kedvünk vagy lehetőségünk beszerezni, végső soron még mindig marad egy lehetőség: ha a motort sosem röffentjük be, és kizárólag kerékpárként használjuk. De ugye ebben az esetben joggal merülne fel a kérdés, hogy ugyan mi a bánatos fityfirittynek vettük meg. (A segédmotoros közlekedésről egyébként a közeljövőben tervezünk írni egy kétrészes összefoglalót: az egyik részben éppen a jogi szabályozást fogjuk elemzés alá vonni.)

A kis Saxonette tehát sok szempontból jó válasz lehet, csak meg kell hozzá találni a megfelelő kérdéseket. Nem mondom, hogy egy hosszabb túrának hezitálás nélkül nekiindulnék vele, de egyértelműen szép emlékeket őrzök róla. Annak, aki szeret ráérősen közlekedni, és szüksége van egy motoros kétkerekűre, amit minimális pénzből fenn tud tartani, a Saxonette-et csak ajánlani tudom.

Ha van a birtokodban ilyen vagy esetleg valamilyen más típusú pedálos kismotor, amit egy rövid tesztre Budapesten vagy környékén szívesen kölcsönadnál, hogy írjunk róla, akkor ezt jelezd kommentben, és felvesszük veled a kapcsolatot. (A felhívást egyébként itt találod.)

Kedves Olvasó!

A jobb felső sarokban látható Totalbike logó arra utal, hogy a Moped blog bejegyzései ezentúl a Totalbike főoldalán is meg fognak jelenni. Nekik ez azért jó, mert ennyivel is több tartalmat tudnak az oldalukon megjeleníteni, nekem pedig azért, mert bizonyos kérdésekben támaszkodhatok majd szakértelmükre és informatikai hozzáértésükre, és mert nagyságrendekkel több emberhez jutnak majd el a bejegyzések, ezzel nem mellékesen elősegítve a reményeim szerint szárnyait bontogató hazai mopedes közösség bővülését. A blog szerkesztése számomra továbbra is hobbi, vagyis minden más változatlan marad, és ugyanúgy számítok a lelkes és érdeklődő olvasókra, felvetésekre, ötletekre, hozzáértő vagy polemizáló kommentekre, mopedek tesztcélú felajánlására, mint eddig.

Üdv.

gus

A Motorinfó röviden összefoglalja, amit már tudni lehet.

Egyelőre nem derült ki, a motorosokat és segédmotorosokat hogyan érinti a változás, de azért érdemes képben lenni:

Megújulnak a KRESZ-vizsga kérdései januártól. Olyan adatbázisból válogatják majd ki a feladatokat, amelyekben a korábbinál jóval több kérdés van, és tartalmilag mások lesznek a tesztek, igazodva a korszerű technológiai feltételekhez. A megújult vizsgával azt szeretné elérni a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, hogy az elméleti képzés ne a bemagolásról szóljon, hanem a mazsolák használható ismereteket szerezzenek, felkészülten menjenek ki a forgalomba, és így javuljon a közlekedésbiztonság – magyarázta Érsek István hivatalvezető egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

Mikor a moped blog felhívására Bence jelezte, hogy tesztelés céljából szíven rendelkezésünkre bocsátja Jawa Ideal típusú veterán motorját, egyrészt megörültem, mert nem volt még lehetőségünk szocialista járműről írni, másrészt pedig gyorsan rákerestem a neten, hogy tulajdonképpen hogyan is fest a dolog, mert nekem, aki az elmúlt néhány évben a spenótzöld Simson S51-esemen kívül csupa nyugati imperialista motorral kábítottam magam, a típus igazából elsőre semmit sem mondott. Meg másodikra sem.

A kereső által kidobott képeket nézegetve megállapítottam, hogy a teljesen leburkolt kismotor, lábvédő lemezekkel kiegészítve, leginkább egy korabeli Simson Schwalbéra vagy Panni robogóra emlékeztet. Nem is baj, gondoltam, a szélterelő lemezeknek hála legalább kevésbé fogok fázni rajta.

Eredetlieg valami ilyesmire számítottam - mínusz a néni

Aztán Bence egy következő emailben jelezte, hogy ne gyári kinézetű Jawára gondoljak. Sebaj, nem csak az eredeti dolgok lehetnek érdekesek, az is izgalmas kérdés lehet, hogy ki mit lát bele a saját eredeti motorjába, amit aztán a tervek és a lehetőségek figyelembevételével szépen átalakít.

Motorikusan tesztalanyunk nem esett át jelentős változtatásokon, egyedül a túlméretes dugattyú árulkodik arról, hogy némi állagmegóvás az évek múlásával azért szükségessé vált. A porlasztó kapott egy új légszűrőt, a tank egy festést, a váz pedig kétszínű szinterezést. A burkolatok mind egy szálig lekerültek, az ülés megmaradt, csak új huzatot kapott, előre pedig a gyárinál egy collal nagyobb kerék került. A csehszlovák kismotorhoz az első sárhányó egy - szovjet - Verhovináról, a tank pedig egy - a mai Lettország területén gyártott - Rigáról érkezett. Így ha viccelődni támadna kedvünk, a café raceresített motort akár az egykori szovjet blokk népei közötti szolidaritás jelképének is tekinthetnénk.

"a modern minimalista szellemben kialakított külső érző és fáradhatatlan veterán szívet takar"

A motor beindításához a berúgókart elég volt finoman lenyomni. Kimondottan meglepett a határozottan öblös kétütemű brümmögés, ha nem tudnám, hogy egy 50-es Idealról van szó, simán azt hinném, hogy egy 125-ös MZ pöfög itt mellettem. A rövid tesztút során meggyőződhettem arról, hogy a modern minimalista szellemben kialakított külső érző és fáradhatatlan veterán szívet takar. Fura, de kétségtelen, hogy egy majd' 50 éves motor - jó, némi kompromisszummal ugyan, de - akár mindennapi közlekedésre is alkalmas. Persze azért nem árulok zsákbamacskát: a három sebességes váltó azért megszokást igényel. 

 A légszűrő friss szerzemény, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem biztos, hogy marad

Egyrészt a fokozatok fordítva vannak kiosztva: felül az egyes, alul a hármas. Másrészt nem csak az 1-es és a 2-es, de a 2-es és a 3-as között is van üres állás, amit azért a váltókar határozottabb rugdosásával át lehet ugrani. Harmadszor pedig: a váltó mai mércével mérve szokatlanul nagy úton jár. Gondolom, ez nem kis részben abból adódik, hogy a motor eredetileg burkolt volt, és a mérnökök így próbálták meg biztosítani, hogy a trepnin akár csizmával taposva is legyen a váltókar körül elegendő hely.

 "előre pedig a gyárinál egy collal nagyobb kerék került"

Persze a veterán azért veterán, úgyhogy Bencénél az öreg Jawával párhuzamosan egy Honda DJ-1 is csatasorba van állíva, ami szépen hasít, de csak a hecc kedvéért mentem vele három utcányit, mivel leginkább a robogó blog érdeklődésére tarthatna számot, én ugyanis "csak az orosházi libamájkonzervekért jöttem", akarom mondani, csak az emberi léptékkel mérve is már inkább középkorú Jawáért jöttem (a fiatalabbak kedvéért: az orosházi libamájkonzerv reklámszlogenje a 80-as évek közepének egyik legfülbemászóbb reklámja volt; sajnos a neten sehol sem találni a videót).

"A porlasztó kapott egy új légszűrőt, a tank egy festést, a váz pedig kétszínű szinterezést"

Bence elmondása alapján egyenes úton egészen 60-ig kúszna fel a kilométeróra mutatója, már ha lenne, ennek híján ugyanis ő nem elítélendő módon GPS-szel mérte a csúcssebességet. 

A fogyasztás kímélő üzemben inkább a 2, mint a 3 literhez van közel, de a kényelem és a megbízhatóság is korrektnek tűnik, Bence ugyanis a Jawával néhány hónapja a Garelli mopedhez hasonlóan szintén megjárta a Budapest-Tihany-Budapest távot, mégpedig segédmotoros mértékkel mérve abszolút jónak mondható 3 óra alatt, 43 km/h-s átlagsebességgel. Azon viszont nem lepődnék meg, ha a 65-ös végsebesség kizsírozott szakadékban kamion mögé bújva jött volna össze. :-)

Ha valaki szeretné a szocialista múlt járműiparának egy darabkáját a kertjében vagy a garázsában tudni, a Jawa Idol erre tökéletesen alkalmas, és nem is kell mélyen zsebbe nyúlni: a hirdetési oldalakon 40-50.000 forint körül alakulnak a még gyári, burkolatos verziók. Nyilván fogalmam sincs, hogy összességében mennyi vesződés van vele, van-e hozzá elég alkatrész stb., de ezt a rövid időutazást én kifejezetten élveztem. Vessetek érte a mókusok elé!

Ha neked is van olyan mopeded, esetleg kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, és még nem szerepelt tesztben itt a moped blogon, vagy bármi más miatt úgy gondolod, érdekes lehet a számunkra, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel szemrevételezzük. (A felhívást lásd itt.)

Van az úgy, hogy befészkeli magát az ember fejébe a gondolat: jó lenne egyszer egy igazán jó motorra szert tenni. A 125-ös nem rossz, már legálisan lehet vele utast szállítani, elvileg nem fogyaszt sokat, el lehet hagyni vele a várost (aki most kitalálja nekem, hogy 1000 köbcenti alatt nem is érdemes motorra ülni, az jobb, ha ezen a ponton felhagy az olvasással), bár azért mégiscsak elsősorban városi használatra termett – na de ott aztán tényleg elemében van. 8-10 lóerő már elég ahhoz, hogy lámpától rajtolva se tartsuk fel a forgalmat.

Pár hónapja már a kis Honda CB 125-ösömmel róttam az utakat, mikor szöget ütött a fejemben, hogy mégiscsak kéne valami nagyobbacska motor, ami már kompromisszumok nélkül is alkalmas a kétszemélyes használatra.

Mivel az endurókért sosem voltam oda, de az erős egyhengeresek iránti racionális elköteleződésem és irracionális vonzalmam tökéletesen egy irányba mutatott, gyorsan egy eleműre szűkült a halmaz: Honda XBR 500 (mondjuk ott van még a Yamaha szintén egyhengeres SRX 600-asa, de arról ekkor még nem tudtam). Az 500-as a 125-ös perspektívájából nézve nagyon nyomatékos és gyors, plusz még mindig viszonylag takarékos és végtelenül megbízható, nekem pedig még a formája is tetszik. Google a barátod: a technikai specifikációk átfutása után rögtön az XBR 500-asra specializálódott Dugóhúzó blogra tévedtem, ahol a posztok végigolvasása után megerősödött bennem, hogy bármi legyen is a kérdés, a válasz csak az egyhengeres XBR 500 lehet. Felvettem a blog gazdájával a kapcsolatot, az ő tanácsára kezdtem el külföldi hirdetési oldalakon nézelődni (willhaben.at, mobile.de). Hamar meg is találtam a nekem való csemegét: fekete, 1985-ös évjárat, 38 000 km, Németország túlsó fele (a francia határnál), ja, és elég kedvező árfekvés, bár fotó nem volt.

Az XBR, már itthon. Jó, a doboz nem túl szép, de praktikus

Gyorsan írtam egy emailt a hirdetőnek, hamar jött is a válasz: megvan még, képet csak egy hét múlva tud feltenni, mert elutazik. Egy hét után képek feltöltve, újabb email elküldve: „nehogy eladd, megyek”. Válasz: „ha 3 napon belül ideérsz, a tied lehet”. Nem volt kiforrott terv, csak ennyi: odamegyek, lealkudom, megveszem, elhozom. Hogy mivel és kivel jutok oda, csak ezután kezdett el foglalkoztatni. Na, ilyenkor nem árt a Budapest-környéki kisbuszkölcsönzők szinte teljes listája, plusz egy talpraesett és mindig útrakész unokatestvér a vezetéshez váltótársnak. Úgy 15 telefon után megvan az ideális bérjármű, a motor még épp befér – ezúton is köszönet a Dugóhúzó blog gazdájának a részletes motorméretekért a rövid, de intenzív tervezési periódusban –, nem fogyaszt sokat, de bírja a 120-130-at: ezt aznap úgy hívták, hogy VW Caddy. Másnap este 6-kor indulás a kölcsönző telephelyéről, Pilisvörösvárról, téli gumi van, autópálya-matrica van, fűtés van, ihajja. Fél 7-kor már magunk mögött hagytuk az Osztyapenkót az autópályán száguldottunk.

Nem mondom, hogy közel két napig a magyar, osztrák és német autópályát bámulni jó mulatság, de hát ez ilyen műfaj. Kocsiban ásványvíz, kóla, cukorka, otthonról hozott vagdaltas zsemlye pulykasonkás zsömle, ja, és a CD-s rádió, amiben benne maradt egy Balázs Fecó Best Of. Jó, a ritmus és a rímek általában nem stimmelnek, de legalább menet közben nem hagyott minket elaludni. A Homok a szélbent ha 20-szor nem hallottam a másfél nap alatt, akkor egyszer sem.

"Homok a szééééééélben, azt monnndod, az vagyoook..."

Éjjel 2 körül tartottunk hosszabb pihenőt már Németország területén egy autópálya menti kamionparkolóban. A Caddy platója nem éppen vajpuha, de legalább egyenes. Párnám nem volt, jobb híján felvettem a bukósisakomat, abban aludtam. Nem bizonyult rossz ötletnek, az öt réteg ruhával és takaróval együtt legalább valamennyire melegített; hiába, nulla fok az nulla fok. A diszkomfort és a hideg kb. 2 és fél óra alvást engedélyezett, reggel 6 körül indultunk is tovább, hogy az eladóval megbeszélt délelőtt 11 órás időpontot tartani tudjuk. Mondanom sem kell, annak ellenére, hogy elég nagy ráhagyással dolgoztunk, a kitűzött időpontot nem sikerült tartani: hó, dugó, ez-az, de fél 1 körül azért csak megérkeztünk.

Takaros német falucska, barátságos és korrekt eladó: egy 50 körüli jól szituált énektanár, aki magánórákat ad és kórusban is énekel. 18 éve van nála a motor, garázsban tartotta, és a 18 év alatt kb. 3000(!) km-t ment vele, de természetesen minden szervizszámla megvan, plusz fénymásolt nekem a javítási könyvből (robbantott ábrák, milliméterek, miegymás), és lefűzte, a motort pedig exportra kivonatta a forgalomból (erre mindenképp szükség van). Ugye a magyarországi motorvásárlók többségenek ez az előzékenység nem cseng ismerősen? Próbakör, minden ok (már amennyire a szakadó esőben a falucska igen keskeny, de legalább rövid utcácskáin 30-cal végig lehet próbálni az ötös váltót), majd részemről egy kötelező, de igencsak erőtlen kísérlet az ár lefaragására – ugyan mi a fenére tudtam volna alkudni, a motor szinte hibátlan, és a virtuális térben többen álltak mögöttem sorba, mint ahány udvarlója Etusnak volt. Az általam előre kinyomtatott kétnyelvű adásvételi szerződést kitöltöttük, leszurkoltam az eredeti vételárat, átvettem a motor forgalmiját és a törzskönyvet, danke sehr für den Kaffee, motort kocsiba be, útravaló-vásárlás, tankolás, aztán irány haza. Egyikünk sem volt nagyon fitt, mikor éjjel 1 után, úgy 11 óra vezetést követően hazaérkeztünk, de megérte.

XBR 500 és SR 250 @ KFKI

Gondoltam, jobb, ha az ügyintézésbe minél előbb belevetem magam. November közepe volt, bíztam benne, hogy pár napot még tudok majd motorozni, mielőtt leesik a nyakig érő hó. (Mint később kiderült, ez volt emberemlékezet óta a legenyhébb tél, gyakorlatilag végigmotoroztam a téli időszakot.)

Szóval másnap este nyomás a Mozaik utcai vizsgaállomásra, ahol fél óra papírmunka és várakozás következett, utána újabb húsz perc a motor vizsgáztatása, minden ok, igazolás megvan, mehetek holnap regadót intézni. (Ehhez persze előbb a kötelező biztosítást meg kell kötni, amit éjjel online ezt húsz perc alatt meg lehet tenni, és szerencsére a rendszámot sem kell megadni, hiszen az még nincs meg.)

Harmadnap - pénteken - irány a hivatal, a forgalomba helyezést el kéne intézni. Beröffentem a kis Puch Maximat (a 125-ös Honda javítás céljából épp szét van szedve), az interneten direkt rákerestem, hogy hova kell mennem, úgyhogy cél a legközelebbi, Krisztina körúti NAV-kirendeltség. Na, itt közölték velem, hogy nem jó helyen járok, a regadót a Dózsa György úti NAV-ban kell befizetni. Ok. 15 perc csattogós lepkézés után a Dózsa György úton ismét megtudom, hogy lukra futottam, menjek a 3. kerületi vámhivatalba (csak a történeti hűség kedvéért: NAV Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága, Csillaghegyi út 25.), a regadót ott intézik. Kösz a semmit, csattogok tovább. Amikor begördülök, azért már látom, hogy ezúttal jó helyen vagyok. A részleteket most hagyjuk, a kb. egy óra űrlaptöltögetést és várakozást siker koronázza: hétfőn jöhetek vissza a határozatért. (Az egyórás bajlódás 10 000 forinttal hivatalosan kiváltható lett volna, a hivatal ugyanis ennyiért végzi el helyettem a papírmunkát. De köszönöm, nem éltem a nagyvonalú felajánlással.)

Hétfőn délben vissza a vámhivatalba, a szükséges határozat megvan, menjek el befizetni a közeli bankba a megadott számlaszámra a szükséges összeget, az ott kapott igazolást pedig vigyem vissza. Volt is a közelben egy bank, ahol a pénztáros már tudta, miről van szó, nyilván nem én vagyok az első ügyfél a témában, szóval ezt fél óra alatt ki is pipáltam, a befizetésről visszavittem a fináncoknak a befizetésről az igazolást, akiktől egy újabb igazolást kaptam, amivel elcsattogtam az okmányirodába. Talán negyed órát vártam: a megszokás jegyében egy kis űrlaptöltögetés, pénzbefizetés, majd végre a rendszám és a forgalmi átvétele (a törzskönyv majd postán jön egy hónap múlva), és kész!

Még a törött bal első indexszel. Háttérben a Maxi

Szóval összefoglaló jelleggel az EU-ból behozott motor forgalomba helyezésének lépései emelkedő számsorrendben a következők:

0. Külföldre mindenképpen kétnyelvű adás-vételi űrlapot vigyünk magunkkal, a neten lehet találni. Érdekes módon a honi adásvételivel ellentétben nincs megkötve, hogy ennek a szerződésnek mit kell tartalmaznia, de azért arra ügyeljünk, hogy a vevő és az eladó neve, lakhelye, okiratszáma, a szerződés tárgyát képező jármű legfontosabb adatai benne legyenek.

1. Itthon a motor minden külföldi dokumentumával irány a műszakivizsga-állomás (Budapesten pl. a Mozaik utca), szükséges díjak kifizetése. Itt remélhetőleg motorunk kiérdemli az igazolást a megfelelő műszaki állapotról.

2. Kötelező felelősségbiztosítás megkötése online (nem féltetlenül kell hozzá rendszámot megadni), a megkötött biztosításról az igazolás kinyomtatása.

3. Az 1. és 2. pontban beszerzett dokumentumokkal, plusz a motor eredeti külföldi dokumentumaival és az adás-vételivel irány a vámhatóság.

4. A vámhatóságtól (ha flottul megy minden) aznap  vagy a következő munkanapon beszerzett papírral irány a bank.

5. A bankban a regadó és az eljárási díj befizetése, majd az ezt igazoló papírral vissza a vámhatósághoz.

6. A vámhatóság igazolást állit ki arról, hogy a regadót befizettük.

7. Az összes még nálunk levő dokumentummal irány az okmányiroda: itt a törzskönyv, a rendszám, a forgalmi, miegymás díjainak leszurkolása, a végén pedig megkapjuk a polcról a rendszámot.

Tanulság: Ha csak az adminisztrációt nézzük, és az ember a honosítási eljárás imént vázolt menetével nagyjából tisztában van, egy EU-s országból motort behozni alig valamivel bonyolultabb, mint egy egyszerű honi adás-vételt lebonyolítani, a motorválaszték pedig mennyiségben és minőségben is fényévekkel jobb, és ha körültekintőek vagyunk, nem is feltétlenül drágább. Bár a kaland sok vezetéssel és kevés alvással jár, de valószínűleg megéri (itt rendszámos motorról beszélek, ugyanis mopedet venni külföldön jóval drágább, mint itthon). Persze vannak kockázatok a manőverben: esetleg beleszaladunk egy rossz motorba, az eladó nincs otthon, vagy mégis eladja az orrunk előtt, hiányosak a dokumentumok stb., de azért a vasfüggöny túloldalán Németországban ezekre nincsen nagyon nagy esély. Ha valakit csak a regisztrálás bonyolultságával kapcsolatban elterjedt tévhitek tartanak vissza a külföldi motorvásárlástól, ne hagyja magát. Információk hiányában bonyolultnak tűnhet, de valójában nem nagy ördöngösség.

Ha arra is kíváncsi vagy, a fokozatosság elvét követve hogyan jutottam el a mopedtől a nagymotorig, itt elolvashatod.

Ha pedig van olyan mopeded Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. (A felhívást lásd itt.)

Ha van mopeded Budapest vonzáskörzetében, és örömmel látnád viszont képes és szöveges formában, akkor ezt itt a blogon tudod jelezni, akár ez alatt a poszt alatt kommentben, akár pedig bármelyik poszt tetején a nicknevemre, majd az üzenetküldésre kattintva. A Facebookkal kommentezők komentjeiről sajnos nem kapok értesítést, úgyhogy eltarthat egy darabig, míg észreveszem az üzenetet. A facebookosok pedig lessék a bejövő üzeneteiket, mert nem fognak külön jelzést kapni, ha írok nekik. De mostantól a legegyszerűbb, ha írsz egy levelet a mopedblog@indamail.hu címre.

Ahogyan a dolog történni szokott: megyünk a motorral egy kört, és megírjuk róla gondolatainkat. Örömteli lenne, ha a moped blog egyfajta hazai mopedenciklopédiaként is működne, vagyis a Magyarországon honos mopedek minél szélesebb spektrumát meg tudná jeleníteni. Olasz, japán, csehszlovák, szovjet... Minden érdekes lehet.

Vagy ha egyszerűen csak a sufniban porosodik egy működésképtelen ritkaság, arra is érdeklődő szemmel fogunk tekinteni.

És bár a tél még messze van, úgyhogy kimondottan mopedes időnek örvendhetünk, de akár ősszel vagy télen, 10 réteg ruhában, Michelin-babának öltözve is lehet mopedezni. 

Néhány év mopedezés és simsonozás után felötlött bennem a gondolat, hogy igazából nem ártana egy motoros jogsi. Fejest is ugrottam bele azonnal. (Alapvetően nem vagyok az a típus, aki mindenbe egyből fejest ugrik, de a motorozás valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mindig gyors döntésekre késztet.)

Pont ekkoriban jött be a B125-ös (=gyorsított A1-es) jogsi, ami azt jelenti, hogy ha van B kategóriás jogsid, akkor egy mindösszesen 3 órás képzésen kell részt venned, majd rutinpályán és forgalomban levizsgáznod, és megkapod az A1-est, ami 125 köbcentiig és 15 lóerőig jogosít fel a motorvezetésre. Alapvetően nem hülyeség, de nem ebben a formában: 3 óra alatt semmit sem lehet megtanulni, és ha mondjuk egyszer megbukik az ember, és vesz pár pótórát, akkor már majdnem annyit kifizet, mint egy korlátlan A-ra. Az A2 kategória 48 lóerőig érvényes (emellett a motor a 0,2KW/kg-os határt sem lépheti túl), ami persze bőven elég a tempós motorozáshoz, de mondjuk azoknak, akik két személlyel indulnának hosszabb túrára, érdemes erősebb gépre ülniük. A trükk a dologban az, hogy egy A2-es jogosítvány gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mint egy A, úgyhogy aki teheti, inkább feszüljön neki az A-nak. A maximalizmus és az ésszerűség jegyében én is az A kategóriát választottam.

Az elméleti részt e-learningben, vagyis otthon, a számítógép előtt ülve végeztem, ami nagyon praktikus. Egyrészt olcsóbb, mintha klasszikus tantermi órákra járna az ember, másrészt kényelmesebb, harmadrészt meg gyorsabb is. Én talán 3 nap alatt nyomtam le az egészet, és még élveztem is. Lehet, hogy ez valamiféle perverzió nálam, de a KRESZ-szel kapcsolatos kérdések mindig is érdekeltek. A tananyag prímán meg van csinálva, apránként halad témakörönként, időnként pedig próbavizsgák vannak, amiken meg kell felelni ahhoz, hogy vizsgára bocsássák az embert: ez szokás szerint a Petzválban van. A vizsgán azonban könnyű dolgom volt.  Ugye már ott is számítógépen megy a vizsga, de az ábrákkal, kérdésekkel, szituációkkal szinte kivétel nélkül találkoztam már az e-learninges tanagyagban és a próbavizsgákon. Talán egy hibát vétettem. Az e-learninget azoknak ajánlanám, akiknek már van valamilyen jogosítványuk, ők ugyanis nagyjából tanár nélkül is tudják, mire kell külön figyelni, milyen szabályt vagy feladatot hogyan kell értelmezni. Azoknak, akik az első jogosítványuk megszerzésére készülnek, inkább a hagyományos tantermi elméleti oktatást javasolnám.

A rutinpálya sematikus rajza. A trükkös 0. feladat nincs is rajta a lapon

Az elméleti vizsga teljesítése után néhány nappal már mentem is a rutinpályára motorozni: 3 pályát kell begyakorolni, s ez azért némi összpontosítást igényel. Annak, aki korábban életében nem ült váltós motoron, semmiképp sincs könnyű dolga, de ugye nekem ott volt a simsonos múltam (vagy mondjam így: simsonos priuszom?), ami azért annak ellenére, hogy a Simsonnal csak a baj volt, sokat segített. Lehet, hogy a Honda, amire ráültem, kb. 25x erősebb volt, de a működési elve ugyanaz. Persze a 200 kilós járműveket szokni kellett, ahogyan azt is, hogy a fordulókban nem lehet gázzal-kuplunggal korrigálni, mert olyan erős a motor, hogy az ember rögtön kirepül a pályáról, de azért nem volt nagy gond. Az egyetlen komolyabb nehézséget okozó gyakorlat a 2. feladatban a dupla nyolcas forduló, amit olyan szűk helyen kell megcsinálni, ahol a motor koppig eltekert kormánnyal is épp csak elfér. Ez  nekem nem is ment elsőre, sőt, tizedikre sem, de aztán belejöttem. A trükk lenyege az alapjárat: ha elég erős a motor, egyesben alapjárati fordulaton simán meg lehet csinálni a nyolcasokat, a gázt nem is kell húzni, csak kicsiket fékezgetni. Emellett arra is érdemes figyelni, hogy miközben a nyolcas íven kanyargunk, sose tekerjük el a kormányt teljesen koppig, egy bolhányi korrigálási lehetőséget hagyjunk meg magunknak. Így valószínűleg épp csak nem fogunk a felrajzolt pályáról kimenni, de ha nem adunk a kormánynak korrigálási lehetőséget, annak könnyen lábletétel vagy borulás lehet a vége. Sajnos mindkettő azonnali sikertelen vizsgát jelent.

Honda Hornet 600 - 4 henger, 98Le, 200kg. Többször is ez "jutott" nekem a tanpályán. Nem lehetett nem szeretni

Az első feladat főleg a bal hüvelykujjat veszi igénybe, ugyanis minden megveszekedett bójánál indexelni kell, de még így is jobb a helyzet, mint anno, amikor index nélküli motorokon vizsgáztak a jelöltek, index híján pedig karral integettek, mint a hajótöröttek.

De azért váratlan buktatók is akadhatnak. A 3 rutin feladat előtt ugyanis a vizsgán van egy 0., ami azt jelenti, hogy nyolcas alakban körbe kell tolni a motort a pályán. Na mármost, ne gondoljuk, hogy ez könnyű. Egyrészt a motor kb. 200 kiló, amit én még csak-csak eltolok, de egy filigránabb jelöltnek esetleg nehezére esik. Másrészt a feladat látszólagos könnyűsége elaltathatja az ember figyelmét: könnyebb ugyanis hasra esni a motorban, vagy átesni rajta, mint azt gondolnánk. A csoportomban volt, aki már ennél a feladatnál megbukott: egyszerűen kitolta a motort a pályáról - nem tudta, hogy ezt nem szabad.

A Honda CBF 600 - 4 henger, 78Le, 220kg. Ilyet vezettem a legtöbbet a motoros oktatáson. Imádtam

A forgalmi vizsga nem vészes (állítom, hogy a müszaki kérdésekkel súlyosbított rutin vizsga nehezebb). Nagyjából fél órás a vizsga, az oktatón keresztül a vizsgabiztos rádión mondja, merre menjen a két delikvens, egyszerre ugyanis két motoros vizsgázik. Ha nagy hülyeséget nem csinálsz, szépen türelmesen vezetsz, a főbb szabályokat pedig betartod, nem tudsz megbukni. (Az a hír járja egyébként, hogy az oktatók egy része rutinból ad csúszópénzt a vizsgabiztosnak, hogy a diákjai nagy része átmenjen a forgalmi vizsgán, de nem tudom, mi ebből az igazság.)

Fontos tudni, hogy november eleje és március eleje között a rendszerint cudar időjárásra való tekintettel a motoros vizsgáztatás szünetel. A B125 ára 30-40e forint, a korlátlan A kategória 100e körül alakul. Aki már valamelyest megismerkedett a motorozás rejtelmeivel, ez utóbbit 1,5-2 hónap alatt tudja megszerezni.

Annak, aki már tud motorozni, és biztos abban, hogy egész életében nem fog 125 köbcentisnél nagyobb motort vezetni, a B125-ös vizsga ésszerű megoldás lehet. A többieknek, ha már elmúltak 24 évesek, inkább a korlátlan A kategóriát javasolnám. És akkor a motoros jogsi kérdése örökre le van tudva.

UPDATE: A 3. rutinfeladatnál 2015. május 1. óta a fékezést rövidebb távon kell tudni végrehajtani. Bővebb információ itt elérhető.

Ha arra is kíváncsi vagy, a fokozatosság elvét követve hogyan jutottam el a mopedtől a nagymotorig, itt elolvashatod.

Ha pedig van olyan mopeded Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. (A felhívást lásd itt.)

A kollégának van, pontosabban volt néhány hónapig egy Garelli mopedje. Már nem pontosan emlékszem, hogy honnan került hozzá (majd megírja, ha akarja), de közel sem volt hibátlan állapotban. Ő maga hozta rendbe, kapott festést, matricát. De a mi szempontunkból most nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy egyszer Gárdonyon és Székesfehérváron keresztül megjárta vele Tihanyt oda-vissza, és még csak le sem rohadt vele. Persze volt ideje a tájban gyönyörködni - illetve lett volna, ha nem szakadt volna az eső, és nem lett volna éjszaka -, de azért a kis moped üzembiztosan megjárta a mopedes viszonylatban nyugodt szívvel maratoninak is nevezhető távot.

A Garelli - internetes nyomozásaim alapján egy Garelli Jupiter

Elmondása szerint a moped fogyasztása 100 km-re 2 liter körül alakult, ami elég kedvező, mindezt tartós 50-es, nyélgázközeli tempóval. Természetesen egy huzamban azért nem jó a mopeden ennyit kuporogni, de 2-3 rövid pihenővel és némi folyadékpótlással abszolválni lehet a távot. Az persze egyértelmű, hogy nem ez a legideálisabb jármű arra, hogy az ember lemenjen vele a Balatonhoz, de azért az is biztos, hogy a szükségmegoldások közül sem a legrosszabb. Ha rendszeresen nem is, de évente egyszer én is simán bevállalnám.

Útközben

A kulturáltan és főleg a Puch Maximhoz képest csöndesen pöfögő mopeddel kapcsolatos tudnivalók hamarosan olvashatók lesznek itt a blogon - ahogy az imént beharangozott tihanyi történet is, melyben a kolléga az alábbi közismert vicchez hasonlóan az olvasás örömeit is taglalni fogja:

Józsi bácsihoz ellátogat vidékre egy újságíró, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
- Józsi bácsi, kérem, mesélje el egy napját!
- Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát...
- Na de Józsi bácsi, ezt így nem lehet, mondja inkább, hogy könyvet olvas.
- Jól van. fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk még 10 könyvet, egészen addig, amíg a könyvtár be nem zár. Na, utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki van nyomdája!

Talán még április elseje utóhatásának tudható be, hogy 2011. április 2-án megvettem életem második motorját, egy valaha szebb napokat látott Simson S51-et. Az első értelemszerűen a napszítta piros - mondanám, hogy tűzpiros, de hol van már szegény attól - Puch Maxi volt. Korábban már írtam, hogy a motorozásban igyekeztem a fokozatosság elvét követni, vagyis jó egy évet mopedeztem, mielőtt átültem volna a bivalyerős 3,5 lóerős Simsonra. Bár ne tettem volna!

A Simsont télen is előszeretettel használtam - már ha éppen nem kellett hazatolni valahonnan

Az ötlet alapvetően nem volt rossz: kéne venni valamit, amivel messzebbre el lehet menni, mint egy mopeddel, kicsit nagyobb és kényelmesebb, nem kell hozzá motoros jogsi és váltós, hogy azért valami újat is tanuljon az ember. A második és a harmadik szempont bejött, az első nem. Akkor ugyanis sajnos még nem ismertem a simsonosok aranyszabályát, miszerint: "Simsonnal csak olyan messzire menj, ahonnan még haza tudod tolni!" Talán nem árulok el nagy titkot, hogy ezt a szabályt volt alkalmam többször is a saját bőrömön megtapasztalni: a szélrózsa minden irányából toltam már haza a Simsont, a kedvencem a Budaörsi út volt, ahol is a dugattyú úgy döntött, hogy jobb neki apró darabokra törve és beékelődve. Kora szeptember volt, de még kánikulai meleg tombolt, 36 vagy 37 fok, úgyhogy nem fáztam, amíg hazatoltam (ez több, mint egy órát vett igénybe, ugyanis a Moszkva tér vonzáskörzetében llakom), majd hazaérve egy röpke 12 órára lepihentem. 

A motort a tulaj "felújítottként" hirdette Jászkacsafaszán jó messze, de még az idézőjeles kifejezést is kedvem lenne idézőjelbe tenni, olyan messze volt a szerencsétlen jármű a felújított állapottól. A felújítás tulajdonképpen annyiból állt, hogy a pacalarcú tulaj a gondos gazda valami olcsó festékkel lefújta a tankot és a két oldaldeknit, ez utóbbiakra pedig felragasztott két S51 Enduro matricát. Az S51-ből két fő típus van: az enduro, meg a nem enduro. Ugye mondanom sem kell, hogy ez nem az enduro volt. (Az endurót egyébként onnan lehet megismerni, hogy a kipufogója magasra van húzva, aminek előnye ugyan nincs, de legalább van egy nagy hátránya: az ember lábát jól megégeti.)

A rutinonos ember a hazahurcolt zsákmányon rögtön olajcserét hajt végre. Vagyis nem egészen nevezhető cserének, mert addig oké, hogy olajat töltöttem bele, de amit előtte leengedtem, az sem színében, sem állagában nem hasonlított semmiféle olajra. Ha szemcsés sárként jellemzem, akkor az egész jó közelítés, de végül is galvániszapnak neveztem el, no nem mintha láttam volna olyat, de legalább jól hangzik.

Az apróbb javítási műveletekkel nem untatnám az olvasót, elég legyen annyi, hogy másfél év alatt, amíg az életemet keserítette, kétszer kellett benne dugattyút cserélni, egyszer pedig főtengelyt felújítani. Jó, ezek nem drága műveletek, de majdhogynem fölöslegesek: olyan silány minőségűek az utángyártott alkatrészek, hogy a Simson folyamatos szerelést igényel, amit viszont szintén nem szeret: az egyetlen általam ismert motor ugyanis, ami karbantartás alatt is képes sz@rrá menni. Olyan vacak az anyagminőség, hogy amit le akarsz szedni, az letörik, amit be akarsz tekerni, az beszakad, amit pedig ki akarsz cserélni, az ugyanolyan sz@ar lesz, mint volt, vagy kicsit sz@rabb. Vagyis volt egy motorom, amit folyton szerelni kell, de a szerelést rosszul viseli. Na innen szép nyerni!

A Margitsziget nem csak napsütésben vonzza az embereket

A Simsont tehát másfél évig használtam, ami azt jelenti, hogy kábé ugyanannyit toltam, mint amennyit motoroztam vele. Ha húztam neki, akkor normálisan lehetett vele a városban poroszkálni és megfutotta a 60-at is, de ilyenkor simán behúzta magának százon a 4l keveréket. Ha finomkodtam vele, akkor a pótos IFA is megelőzött, de legalább elvolt 3 literrel. Szerencsétlen motor igazából sosem volt jó, de legalább váltani megtanultam rajta. Sőt! A silány minőség miatt még nehezebb is volt rajta motorozni, mint egy normális motoron, ezért kiváló tanulópénznek bizonyult. Alapjárat sosem volt, piros lámpánál is tépkedni kellett a gázt, hogy le ne fulladjon, az első dobfék fékkulcsa pedig folyton megszorult, amit minden megállásnál vissza kellett rugdosnom a helyére. Szóval ha láttok egy motorost, aki a piros lámpánál idegesen rángatja a gázt és a nyeregben ülve az első kereket rugdossa, ne ítéljetek elhamarkodottan: nem biztos, hogy őrült, lehet, hogy csak simsonos.

Végül egész jól sikerült túladnom rajta - ez volt életem eddig egyetlen motoreladása -, a pénzt pedig beforgattam egy Honda CB 125X-be, amiről egy későbbi alkalommal fogok megemlékezni. Elöljáróban csak annyit, hogy azon is sz@r volt minden, de amit a kollégával megcsináltunk rajta, az azóta is jó. Alapvetően ez a különbség a 70-es/80-as évekbeli keletnémet és japán technika között. Ha nagyon komoly energiát fektet bele az ember, akkor mindkettőt gallyra lehet vágni, de az egyiket érdemes talpra állítani, a másikat meg, hát....