Moped blog

Moped blog

Simson Schwalbe - Egy fecske nem csinál sarat

2015. augusztus 17. - gus

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Mai posztunkban elsősorban azoknak szeretnénk kedvezni, akik úgy gondolják, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban a blogon a mérleg nyelve túlságosan a nyugati tesztalanyok felé billent el. Alapvetően az a célom, hogy minden márkából és típusból lehetőleg szép állapotúakat akasszak horogra, ezúttal viszont biztosra mentem: Péter Simson Schwalbéját szintén a júniusi Mopedmetal felvonuláson szúrtam ki a blog számára. Akkor ő szabadkozott, hogy még mindig nem százas a gép, meg hogy ezt és azt meg kellene rajta csinálni, de biztosíthatok mindenkit, hogy már akkor úgy nézett ki a dolog, ahogyan anno kitolták a gyár kapuján, ha ugyan nem jobban. Péter Schwalbéjának képe ugyanis az etimológiai szótár "patika" szócikke alatt is szerepelhetne illusztrációként. A festéssel szerencséje volt, mert az pont így nézett ki, mint most, nem is kellett hozzányúlni, viszont a festésen kívül majdnem mindennel volt valami tennivaló

img_0041_1.JPG

sokan az NDK válaszának tekintik a Vespára

Ugye aki rendszeres olvasója a blognak, az találkozhatott már a spenótzöld Simson S51-esem rémtörténetével, amit most itt nem pendítenék meg újra, csak annyit jegyeznék meg, hogy a Simsonokhoz fűződő globális viszonyomat némiképp - de mint most látni fogjuk, alaptalanul - beárnyékolta (értsd: végül világossá vált számomra, hogy nem minden Simson szar).
A Schwalbe úgy került Péter célkeresztjébe, hogy egy haverjának is ilyen volt, és megtetszett neki a forma, meg hát a gyerekkori nosztalgia is közrejátszott. Aztán 2011-ben a jófej párja és családja tálcán nyújtottak át neki egyet: ez volt abban az évben a születésnapi ajándék. Persze a gyertyát ezúttal nem kellett elfújni.

img_0045.JPG

Szülinapi ajándéknak nem rossz

Ha két szép szemünkkel végignézünk a magyarországi - különösen pedig a budapesti - kismotoros kínálaton, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy manapság egy patika Schwalbéra (magyarul: Fecskére) felülni még mindig sokaknak derogál, ehelyett inkább egy bontószökevény Yamaha Jogra helyezik rá nemesebbik felüket; de azért látszik, hogy a megvetett kategória béklyóit egyre több típus tudja magáról levetni, és egyre népesebb azok tábora, akiknél az ifjúkori nosztalgia a felszínre tör. Sokan emlékszünk még a korra, amikor egy tinédzser egy Simsonnal, Rigával, Verhovinával vagy Jawa Babettával már elég nagy király lehetett a környéken, vagy ha az nem is, gróf vagy herceg mindenképpen. Hiszen már egy keleti kismotorral is azonnal kiemelkedett a sanyarú sorsú biciklis tinédzserek kasztjából, bár már akkor is voltak olyanok, akik ismertek valakit, aki hallott olyanról, aki majdnem vezetett egy Honda Daxot.  img_0046.JPG

Gyári gyújtáskapcsoló gyári kilométerórával. Az óra kiakasztásához azért komolyabb tuningolásba kellene kezdeni 

Az olcsó - és nem ritkán vállalhatatlan minőségű - utángyártott alkatrész tulajdonképpen a veteránkorú kismotorozás legnagyobb csapdáját jelenti: az ember 20-30.000 forintért megveszi a kiszemelt gépet, majd amikor valamit pótolni vagy cserélni kell, óhatatlanul is a vételárhoz viszonyít; hiszen nem azért vett olcsó motort, hogy aztán havonta a zsebébe nyúlkáljon. Péter is egy hosszabb tolás és a harmadik kínai vagy ki tudja, milyen gyártmányú gyújtótekercs után döntött úgy, hogy inkább a DDR-feliratosra szavaz.

img_0061.JPG

Eredeti megszakító Karl-Marx-Stadtból

Bár kétségtelenül biztosra ment, hiszen rögtön négyet vett belőle, meg ha már lúd, legyen kövér: kábé tizenöt Isolator gyertyát is leemelt a polcról, és betette a cipős dobozba a többi kincset érő szerzemény mellé. Szerencséje van, ugyanis biztos forrásból dolgozhat. Ráakadt egy öreg NDK-fanatikus szakira, aki nem túl drágán olykor hajlandó kincseinek egy részétől megválni. Azonban az indexeket már nem volt ilyen könnyű összevadászni, az önfeledt borostyánsárga villogás több hónapnyi kutatás és utánajárás eredménye. Ahogyan a vajszínű üléshuzatnak és csomagtartónak is maga a tulaj ment utána, és a menő gyári helyzetjelző beszerzése sem volt egyszerű manőver. Tervben van még a lánc tokozásának vajszínűre cserélése, de mivel úgyis sok arrafelé a sár, olaj és egyéb szutyok, lehet, hogy végül marad az alap fekete.

img_0050.JPG

"A vajszínű üléshuzatnak és csomagtartónak már maga a tulaj  ment utána, és a menő gyári helyzetjelző beszerzése  sem volt egyszerű manőver"

A Schwalbe konstrukciója kiforrottnak mondható, ha minden egyben van, első rúgásra indulnia kell. A Schwalbéban szolgálatot teljesítő turbóhűtéses blokkot, ami emlékeim szerint az S50-esének igen közeli rokona, sokan jobb konstrukciónak és megbízhatóbbnak tartják az S51-es erőforrásánál. Az erő jelen esetben egy három sebességes lábváltón keresztül jut el a hátsó kerékhez. A váltó némi megszokást igényel, mert a trepni miatt jobbnak látták a mérnökök, ha a felfelé váltást nem lábfejjel a váltókar alá nyúlva, hanem sarokkal hátrafelé taposva végezzük. Egyébként működik, ahogyan kell.

 

Első rúgásra indult hidegen is

Amitől látatlanban tartottam egy kicsit, az az MZ Trophy első futóművére hajazó felfüggesztés, de a helyzet nem volt vészes, csak kisebb mértékű imbolygás jött elő, Péter szerint az is nagyrészt azért, mert a szervizben nem jól centrírozták ki az első kereket. Ezt leszámítva a Schwalbe jól fekszik az úton, ebben a két új Heidenau gumi is partner. A fékeken még kell majd egy kicsi reszelni, egyelőre maradjunk annyiban, hogy első és hátsó is van. Amit viszont nagyon nem szeretek, az a műanyag kuplung- és fékkar. Ez volt az első dolog, amit egykor az S51-esemről lehajítottam, majd öntvényekre cseréltem. Ez Péter Schwalbéján is tervbe van már véve.

img_0057_1.JPG

Még egy vizsla és két Mini Riga is van a családban

Összességében a Schwalbe városban jól használhatónak tűnik, 1964 és 1986 között volt ideje a technikának kiforrni. Jó alternatívája lehet bármilyen mopednek vagy robogónak (és figyelem, itt a burkolat nem műanyagból, hanem fémből készül), sőt, a térdvédő idomnak köszönhetően akár hűvösebb napokon is nyeregbe ülhetünk, és a felcsapódó sártól is hatékonyan védi meg szarvasbőr cipőnket. Ugyan a futómű és a váltó némi megszokást igényel, de a műfajt erősen addiktív, a Schwalbénál olcsóbban aligha lehet ma ilyen hangulatos járművet beszerezni. Nyűgeinek döntő többségét pedig minőségi alkatrészek beépítésével ki lehet küszöbölni. 

 ♠  ♠  ♠

Ezúton is köszönöm a próbalehetőséget és a szíves vendéglátást a srácoknak, valamint a kitűnő gulyáslevest a ház asszonyának!

Egy sárga Schwalbe történetét egyébként tavaly a Totalbike is megénekelte, mégpedig itt. Következő posztunkban pedig nem egy, hanem rögtön kilenc Schwalbéval fogtok találkozni, merthogy Schwalbéval túrázni is lehet ám!

⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni.

‹⊗›

 

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr227617876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyelv-ész 2015.08.18. 17:31:02

Az a sarokkal tiprós váltókar nagy királyság! Nekem S51-em volt, de mindig irigyeltem a schwalbésokat a váltó miatt. A turbóhűtéses blokk hengere még öntöttvas, a tuningolása emberes feladat. Lehet ugyanis reszelni a felömlőkön meg a kiömlőn is, de csak ha valakinek van hozzá megfelelő csiszolófeje. Kézi reszelővel is neki lehet állni, két nap, két éjszaka alatt már látható is az eredmény :-)
Egyébként a blokk tényleg jóval tartósabb, mint az S50-S51 alumínium blokkja, de a kondi, megszakító, trafó hármasa itt is fogyóeszköz.

GERI87 2015.08.18. 18:10:53

Állítólag tényleg jobban egybe vannak még ezek mint a későbbi s51, de eltelhet akármennyi idő, meg szépülhetnek az emlékek, szerintem akkor is öreges lesz a formavilága, és a Star-hoz hasonlóan ez is komótosabb, nehézkesebb, lassabb mint az 51-es... pont ezért sose vágytunk ilyenre...

"a szervizben nem jól centrírozták ki az első kereket."

Ekkora sebességnél nem számít.
Más baj lesz.

Vagyonokat ráköltöttem én is az enyémre, utángyártott vackokkal, mindig lett valami baja, eredeti alkatrészt drágán meg túrjon akinek két anyja van.

sargarigo 2015.08.18. 19:55:16

S51-em volt,ingyen kaptam,lelakott állapotban, elhatároztam, hogy felpofozom, valahol 220.000 Ft körül álltam meg, amikor egy papóka elütött vele.Totálkár lett. Azóta megfogadtam, soha többet keleti motort, inkább egy félárú robogó, ha kiütik alólam veszek másikat.

BOCI&PIPI 2015.08.18. 20:02:00

Nekem egy fehér szinü,teljesen gyári állapotúm van.Sajnálom napi haaználatba fogni.De igen szuper járgàny!!

peti251 2015.08.18. 20:32:38

Túl 15 simsonon, elmondanám, hogy az S51 semennyivel sem hitványabb a turbósnál. Mindegy milyen simsonról van szó, mindig az a döntő, hogy a gépet mennyire szerelgették a hozzáértők agyonra. Szétvert blokkfelek, szarrákopott karburátor, ütő lendkerék, kiszopósodott csapágyházak.

Az S51-es blokk a star-svalbi-s50 trióval szemben azzal mindenképp jobb, hogy sokkal nyomatékosabb! Alföldre, kisebb partokhoz jó a rövid löketű turbós vagy s50, de ide borsodba a hegyekbe mindig vissza kel l kapcsolni.

szipipeti 2015.08.18. 20:48:45

Kiegészítés: Ha a kompresszió, porlasztó és a gyújtás rendben van, akkor a következőnek működnie kell - (a javaslat vásárláskori próbához is jó) Kuplung behúzása mellett a berúgókart ütközésig letapossuk, majd a kuplungot kiengedve 2! kattanásig felengedjük a berúgókart (5-öt lehet), innen (a 2 kattanástól) - határozottan "berúgva" a motor indul... ( ha nem akkor lehet keresni az okot)... sok sikert!
Az "imbolygás" oka lehet kerékcsapágy, vagy ócska kínai külső, esetleg nem bele való belső.... Esetleg kormánycsapágy... Alapban tisztességes egyenesfutással rendelkeztek, bár az imbolygást a testvér-típusokhoz képest okozhatja az oldalszél, illetve a nagyobb homlokfelület!
Anno, amikor én kaptam '85-ben a Centrum áruházból átvételkor választhattam, hogy s51-es blokkos Schwalbe, vagy 51N-H? Utólag megbánva - annyi szólt a Schwalbe ellen, hogy egy gyertyapucolás is burkolatbontással járt... Aztán a borsodi hegyekben a téli motorozások megmutatták: jobb lett volna némi burkolat!

furo80 2015.08.18. 21:19:05

Nagyon szép! Kéne.

Foldes Gazda 2015.08.19. 08:33:19

a tsz brigádvezetők földutakra használták őket . kivállóan helyt álltak . a fos mostaniak a poros nyomukba sem érnek -- tapasztalat .kérdezzétek meg a pecásokat .

2015.08.19. 08:47:41

Akárki akármit mond, a maga idejében jó kis motor volt. Aki ért hozzá annak ma is motor. Aki nem, annak a mai "dobdel" motor kell. Istenem; ilyen a világ!

nyelv-ész 2015.08.19. 09:19:12

@szipipeti: Melegen már 1 racsniról is indul, ha minden pöpec.

NoOne 2015.08.19. 10:53:32

Apám '72-ben vett egyet, egyenes úton kettőnkkel simán ment 80-at... Én '83-84-ben használtam (már rendszám nélkül), amikor előfelvételisként katona voltam Taszáron, és még akkor is elég virgonc volt pedig a Sásd-Magyarszék-Mánfa irányban elég sok a "domb". Ami még a történethez tartozik, az az, hogy a sorkatonák a helyőrségben nem tarthattak saját gépjárművet, és meglehetősen sokan buktak le, annak ellenére, hogy a helybelieknél béreltek helyet/garázst. Én meg a laktanya főkapujával szemközti parkolóban tartottam -- ingyen --, és nem volt problémám, mert sok hivatásos, ill. civil alkalmazott járt kismotorral, soha senkinek eszébe nem jutott, hogy a "Sámson" illegális... :)

GERI87 2015.08.19. 10:56:20

"1 racsniról is indul, ha minden pöpec."

Egy újabb urbanlegend...:)
Ezt nem lehet kimérni ilyen pontosan hogy 5-10 fokban meg 35-ben, mindig ugyanúgy induljon!

"a mai "dobdel" motor kell. Istenem; ilyen a világ! "

Ez hülyeség, sokkal megbízhatóbb és ugyanolyan tartósak a nyugati modellek is.

Az a baj hogy a legfiatalabb példányok is már vagy 25 évesek.
Már nem csak a kopó-fogyó alkatrészek mennek tönkre/kell cserélni őket, hanem a vázszerkezet a rögzítő csavarok,menetek, szaródnak szét, fáradnak el, korrodálnak ennyi idő alatt.
A műanyagok, a gumik, elektromos vezetékek anyaga sem örök...

GERI87 2015.08.19. 11:02:20

"egyenes úton kettőnkkel simán ment 80-at."

:)
3,5 Le a büdös életbe nem fog 2 embert annyival vinni, ekkora összsúly mellett.
Agyon reszelgetik, húzzák az 50-es blokkot hogy tudjon annyit, - de még a 70-es sem tudja alapból - és onnan már horror feljebb menni, árban, technikában is.

xbr 2015.08.19. 13:23:46

Szerintem aki ilyen idős motort ekkora odaadással kezel és tart karban az minden tiszteletet megérdemel. Összehasonlítgatni egy más korban, kultúrában és gazdasági helyzetben született járgányokkal nemcsak totál felesleges, de teljesen értelmetlen is. Ez nem erről szól.

gus 2015.08.19. 23:47:19

@ Virág: külön örülök, hogy hölgyek is olvassák a blogot, és nem csak olvasnak, motoroznak is. Bárcsak meg lehetne törni azt a kialakult képet a motorozásról, hogy csak férfiaknak való!

GERI87 2015.08.20. 19:50:46

Hobbi szinten mindig több lesz a férfi, ez egy ilyen "műfaj".

gus 2015.08.20. 22:58:39

Én hiszek a változásban.

Bxx 2015.08.21. 16:42:24

Geri87!

Márpedig van egy racsniról való indítás. Az enyém indul, mindegyik.
Sőt! 5-10 fokban és 35 fokban is elindítom neked egy racsniról, azaz egy kattanással.

Én pedig azt mondom neked, az a mondatod nem igaz, hogy a nyugati modellek sokkal megbízhatóbbak. A Simson is van ugyanolyan megbízható (ne kínai szarokról beszéljünk), ez csak tulaj kérdése. Ha ez nem így van, a tulaj magában keresse a hibát, mert a hibáról ugye sohasem a motor tehet, hanem annak hanyag tulaja.

A következő hozzászólásoddal mélységesen egyetértek, egy széria Schwalbe sohasem fog két személlyel 80-at menni, de még 1 személlyel sincs a közelében sem. Max. 60, persze egy személlyel, ha nagyon-nagyon kedvezőek a feltételek, akkor esetleg 65, de az már tényleg a vége.

b_lsr 2015.08.22. 21:31:47

Hasonló, bár nem ilyen jó állapotú példány van nálam is kis túlzással napi használatban egy ideje. (Ha nem áll esőre ezzel járok dolgozni, az otthonomtól 2,5 km-re.)
De csinálunk nagyobb túrákat is /1-es és /2-es Schwalbékkal, jópár barátom beszerzett már magának 1-1 példányt. :) Hibája csak azoknak szokott lenni ilyenkor, amelyiket nem használják túl gyakran, egyébként viszonylag hibamentesen lehet velük akár nagyobb túrákat (értsd napi 100 km) megtenni.
És a bizonyíték:
www.youtube.com/watch?v=_bEd4mInAqA

GERI87 2015.08.24. 15:20:35

@Bxx:

"Ha ez nem így van, a tulaj magában keresse a hibát, mert a hibáról ugye sohasem a motor tehet, hanem annak hanyag tulaja. "

Ez így csak részigazság!
A tulaj is sokat tehet érte hogy jó vagy szar legyen, elsősorban a karbantartás, szervizelés terén! De az anyagminőséggel, az illesztésekkel,a konstrukció jellemzőivel ő sem tud mit kezdeni. Kivéve persze ha lényeges elmeket kicserélünk jobbra, de annak meg már vajmi kevés köze lesz a gyári állapothoz!
A Simson e téren csak a többi 50-es szoci gépek közt jobb.
süti beállítások módosítása