Történt ugye tavaly nyáron, hogy vettem magamnak egy Peugeot 103-as mopedet. Akkor megírtam az első benyomásaimat, azóta már a benyomások kiérlelése is megtörtént, úgyhogy erről is hamarosan beszámolok. Ami a vásárlást illeti, ehhez a manőverhez egészen Sopronig kellett autózni, de nem bántam meg. Igaz, 35 fok volt, mi pedig a barátnőm garantáltan klímamentes Twingójával vágtunk neki a távnak, de azért csak betuszkoltuk hátra a 103-ast, majd mielőtt hazaindultunk volna, még csobbantunk egyet a helyi strandon. Nyáron a téli hideget, télen pedig a nyári kánikulát esik nehezünkre elképzelni, de higgyük el, hogy fél éve még nyár volt, és fél év múlva is az lesz.
Mindezt persze nem csak azért írom, hogy kopjon a ceruza, hanem mert mai tesztünk alanya, egy nem is akármilyen Puch Maxi, szoros összefüggést mutat a 103-asommal, amennyiben nyáron még mindkettőnek Balázs volt a tulaja.
Amikor Balázstól megvettem a Peugeot-t, a garázsban a perifériás látómezőmbe került egy Puch Maxi körvonala. Ugye mivel az első motorom egy Puch Maxi volt (az ominózus napszítta piros Maxi, amivel a mai napig is járok), a szemem eléggé ráállt a formára. A Maxi kiszúrását követően rövid diszkussziót folytattunk a tulajjal, amiből kiderült, hogy sztenderd kinézete ellenére egy meglehetősen spéci, 70 köbcentis, Polini-hengeres Maxiról van szó.
Gyári állapot
Történt ugyanis, hogy munkába járáshoz Balázs olyan mopedet keresett magának, amihez szükség esetén nem nehéz alkatrészt találni, és éledező barkácshajlamát is kedvére kiélheti rajta. Az osztrák határ közelében lakva rutinos rókaként először az osztrák kínálatot mérte fel a virtuális térben, de a magas árak elrettentették. Ekkor kezdte el a magyar oldalakat is mustrálni: így akadt rá Mosonmagyaróváron egy tök szabvány 50-es, nagyon szép állapotban lévő Maxira, ami éppen új lovasát várta.
A vásárlást követően Balázs a motort gyorsan meg is kínálta két vadi új Michelin Gazelle mopedgumival, a csapágyakat megkente, a tankot kitakarította, a hátsó kontrás féket bovdenesre, a megszakítós gyújtást pedig elektronikusra cserélte, és új lánckerekeket dobott fel a régiek helyére.
A 70-es Polini-henger nem okoz csalódást
Üzembiztossá vált tehát a Maxi, de a váltó nélküli jószág az emelkedőket nem igazán szerette, és tuningolásért kiáltott. Első körben jött egy új kipu, de ez nem sokat javított a helyzeten. Aztán érkezett egy 70-es henger, ami szintén nem hozta meg a várt eredményt. Végül egy nagyobb első lánckerék társaságában futott be egy másik, szintén 70-es Polini henger, ami a forgattyúsház felömlőinek felmarásával már érezhető teljesítménytöbbletet hozott.
Volt alkalmam menni a motorral, röviden csak annyit: megy, mint Guttenbergnek a könyvnyomtatás. Jó, ne a BMW S1000RR-t válasszuk referenciapontnak, de azért ha a Maxi az alacsonyabb fordulatszám-tartományon átküzdi magát, érzésre jobban meglódul, mint mondjuk egy Yamaha Jog, ami azt jelenti, hogy 50 és 70 között ajánlatos erősebben kapaszkodni. Hiszen azt még a Black Friday által megittasult vásárló is tudja a Tescóban, hogy csak az a tiéd, amit erősen szorítasz.
A sztenderd Maxi-óra csak 60-ig mér
A blokk alkatrészein persze nyomot hagy a nagyobb teljesítmény: a dugattyút 3000km-enként gyűrűzni kell, 6000-enként pedig egy nagyobb toleranciás túlméretes dugattyút is installálni kell. Ha figyelembe vesszük, hogy kb. 6000 km-enként kell egy kicsit nagyobb toleranciás túlméretes dugattyú, amiből az alapmérettel együtt összesen négy méret (A,B,C,D jelű) létezik, akkor gyors fejszámolás után rájöhetünk, hogy fúrás nélkül nagyjából 24.000km-re van kalibrálva a Polini-henger, feltéve, hogy gyárilag A jelűvel szerelték, mert ugye ez sem biztos. Utánanéztem a neten: szükség esetén a hengert elvileg lehet fúratni és nicasiloztatni, de passz, hogy ez mennyire jelent minőségi végeredményt. (Ha van valakinek ezzel az eljárással tapasztalata, kommentben kéretik megírni.)
A gyerekeknek mászóka
A munkába járásra használt Maxi zokszó nélkül teszi a dolgát, átlagban napi 15 kilométert tesz meg, fogyasztása pedig 3-3,5 liter körül alakul. Összességében Balázs nagyon meg van vele elégedve, nagyjából azt kapta, amire szüksége volt: egy végtelenül megbízható, alaphelyzetben fillérekből fenntartható mopedet, amit saját kénye-kedve szerint, a maga ütemében tud csinosítani, tuningolni. Persze a minőségi alkatrészekért időnként fel kell törni a malacperselyt, de összességében így sem beszélhetünk költséges hobbiról, főleg, ha az autópimpeléshez hasonlítjuk.
♠ ♠ ♠
Most már Facebookon is követheted a Moped blogot.
