Moped blog

Moped blog

Puch Maxi 70ccm - Kisrobogót eszik reggelire

2016. január 27. - gus

Történt ugye tavaly nyáron, hogy vettem magamnak egy Peugeot 103-as mopedet. Akkor megírtam az első benyomásaimat, azóta már a benyomások kiérlelése is megtörtént, úgyhogy erről is hamarosan beszámolok. Ami a vásárlást illeti, ehhez a manőverhez egészen Sopronig kellett autózni, de nem bántam meg. Igaz, 35 fok volt, mi pedig a barátnőm garantáltan klímamentes Twingójával vágtunk neki a távnak, de azért csak betuszkoltuk hátra a 103-ast, majd mielőtt hazaindultunk volna, még csobbantunk egyet a helyi strandon. Nyáron a téli hideget, télen pedig a nyári kánikulát esik nehezünkre elképzelni, de higgyük el, hogy fél éve még nyár volt, és fél év múlva is az lesz. 

20140525_090546.jpg

Mindezt persze nem csak azért írom, hogy kopjon a ceruza, hanem mert mai tesztünk alanya, egy nem is akármilyen Puch Maxi, szoros összefüggést mutat a 103-asommal, amennyiben nyáron még mindkettőnek Balázs volt a tulaja.

Amikor Balázstól megvettem a Peugeot-t, a garázsban a perifériás látómezőmbe került egy Puch Maxi körvonala. Ugye mivel az első motorom egy Puch Maxi volt (az ominózus napszítta piros Maxi, amivel a mai napig is járok), a szemem eléggé ráállt a formára. A Maxi kiszúrását követően rövid diszkussziót folytattunk a tulajjal, amiből kiderült, hogy sztenderd kinézete ellenére egy meglehetősen spéci, 70 köbcentis, Polini-hengeres Maxiról van szó.image-1.jpg

Gyári állapot

Történt ugyanis, hogy munkába járáshoz Balázs olyan mopedet keresett magának, amihez szükség esetén nem nehéz alkatrészt találni, és éledező barkácshajlamát is kedvére kiélheti rajta. Az osztrák határ közelében lakva rutinos rókaként először az osztrák kínálatot mérte fel a virtuális térben, de a magas árak elrettentették. Ekkor kezdte el a magyar oldalakat is mustrálni: így akadt rá Mosonmagyaróváron egy tök szabvány 50-es, nagyon szép állapotban lévő Maxira, ami éppen új lovasát várta.

A vásárlást követően Balázs a motort gyorsan meg is kínálta két vadi új Michelin Gazelle mopedgumival, a csapágyakat megkente, a tankot kitakarította, a hátsó kontrás féket bovdenesre, a megszakítós gyújtást pedig elektronikusra cserélte, és új lánckerekeket dobott fel a régiek helyére.

20140308_122714.jpg

A 70-es Polini-henger nem okoz csalódást

Üzembiztossá vált tehát a Maxi, de a váltó nélküli jószág az emelkedőket nem igazán szerette, és tuningolásért kiáltott. Első körben jött egy új kipu, de ez nem sokat javított a helyzeten. Aztán érkezett egy 70-es henger, ami szintén nem hozta meg a várt eredményt. Végül egy nagyobb első lánckerék társaságában futott be egy másik, szintén 70-es Polini henger, ami a forgattyúsház felömlőinek felmarásával már érezhető teljesítménytöbbletet hozott.

Volt alkalmam menni a motorral, röviden csak annyit: megy, mint Guttenbergnek a könyvnyomtatás. Jó, ne a BMW S1000RR-t válasszuk referenciapontnak, de azért ha a Maxi az alacsonyabb fordulatszám-tartományon átküzdi magát, érzésre jobban meglódul, mint mondjuk egy Yamaha Jog, ami azt jelenti, hogy 50 és 70 között ajánlatos erősebben kapaszkodni. Hiszen azt még a Black Friday által megittasult vásárló is tudja a Tescóban, hogy csak az a tiéd, amit erősen szorítasz. 

image-2.jpg

A sztenderd Maxi-óra csak 60-ig mér

A blokk alkatrészein persze nyomot hagy a nagyobb teljesítmény: a dugattyút 3000km-enként gyűrűzni kell, 6000-enként pedig egy nagyobb toleranciás túlméretes dugattyút is installálni kell. Ha figyelembe vesszük, hogy kb. 6000 km-enként kell egy kicsit nagyobb toleranciás túlméretes dugattyú, amiből az alapmérettel együtt összesen négy méret (A,B,C,D jelű) létezik, akkor gyors fejszámolás után rájöhetünk, hogy fúrás nélkül nagyjából 24.000km-re van kalibrálva a Polini-henger, feltéve, hogy gyárilag A jelűvel szerelték, mert ugye ez sem biztos. Utánanéztem a neten: szükség esetén a hengert elvileg lehet fúratni és nicasiloztatni, de passz, hogy ez mennyire jelent minőségi végeredményt. (Ha van valakinek ezzel az eljárással tapasztalata, kommentben kéretik megírni.)

20140605_161152.jpg

A gyerekeknek mászóka

A munkába járásra használt Maxi zokszó nélkül teszi a dolgát, átlagban napi 15 kilométert tesz meg, fogyasztása pedig 3-3,5 liter körül alakul. Összességében Balázs nagyon meg van vele elégedve, nagyjából azt kapta, amire szüksége volt: egy végtelenül megbízható, alaphelyzetben fillérekből fenntartható mopedet, amit saját kénye-kedve szerint, a maga ütemében tud csinosítani, tuningolni. Persze a minőségi alkatrészekért időnként fel kell törni a malacperselyt, de összességében így sem beszélhetünk költséges hobbiról, főleg, ha az autópimpeléshez hasonlítjuk.

♠  ♠  ♠

Most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr338140122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2016.01.27. 13:50:29

"fogyasztása pedig 3-3,5 liter körül alakul" ilyenkor azért mindig megdöbbenek, mennyi kompromisszummal jár egy bármilyen robogó/motor napi szintű használata...

De jó a blog, jól írsz, hajrá!

gus 2016.01.27. 14:04:33

@protézisesh: Szia! Hát, igen, ha egy váltó vagy variátor nélküli kétütemű mopedet az ember 70-esre tuningol, akkor a fogyasztás nem nagyon tartható 3 liter alatt. De azért tegyük hozzá, hogy az 50-es kétütemű robogók is menetrendszerűen megeszik a 3-3,5 litert százon.
És köszi a biztatást!

Parajpuding 2016.01.27. 15:32:45

Tetszik a moped, de nem sok egy kicsit neki a 3-3,5 literes fogyasztás?
Hol érdemes hasonló és eladó mopedeket nézni

gus 2016.01.27. 16:11:44

@Parajpuding: Szia! Mivel ezeket a mopedeket maximális fordulat közelében hajtja szinte mindenki, ezért nem sok a 3-3.5 liter, bár egy kis odafigyeléssel, előrelátó közlekedéssel, háromnegyed gázon hajtva a másfél-két liter is reális lehet.

gus 2016.01.27. 16:13:26

@Parajpuding: Hirdetőoldalakon szoktak lenni eladó mopedek 30-40e körül már vállalható állapotban. Bár mintha most elkezdtek volna fölfelé kúszni a mopedárak.

Parajpuding 2016.01.27. 17:23:35

@gus: Kösz, majd körülnézek itt-ott, bár gondoltam van egy-két érdemes forrás.

tailor13 2016.01.27. 17:42:08

Hadd fűzzem hozzá, hogy a "sz@rszimszonom" (70/4F, gyári kipu, 18-as karbi) majdnem 80-at megy, és az utóbbi közel 30 ezer km-t egy darab gyertyacserével abszolválta, közel nyélgázon. 4 alatt eszik mindig, és 70-75 alatt ritkán megyek vele, de ezt a tempót tudja Bp-Fonyód távon is (2.5 óra menetidőnél rosszabbat nem mentem még vele ezen a távon). Ja, és van alatta futómű (nemgyári), és fék is (szintén nem gyári). Szóval aranyos ez a gyösz, de azért egy Polini hengertől én többet várnék ennél.

(vizes Honda MTX 50 1985-ből gyárilag megy 85-öt, 70-es tempónál 3 alatt eszik, és 20 ezer km alatt csak váltóolajat cseréltem benne, meg egyszer láncot, mert ment terepen is gazdagon)

Peace :)

Gery87 2016.01.30. 19:36:37

@tailor13:

"Szóval aranyos ez a gyösz, de azért egy Polini hengertől én többet várnék ennél. "

1. a kipufogó gyári maradt...
2. sokféleképp lehet hangolva.

"szükség esetén a hengert elvileg lehet fúratni és nicasiloztatni,"

honolni lehet fúrni nem.
A dugattyúhoz kell a henger méretet megválasztani, csak úgy nem rakhatod bele...ha nincs több túlméretes dugó, akkor kuka...

tailor13 2016.01.31. 12:04:49

@Gery87: Ha olvastad volna a hozzászólásomat, tudnád, hogy az én "sz@rszimszon"-omon is gyári a cső, és ment az is 90 felett, gyári karbival is. Meg egy másik Simsonom, szintén gyári csővel, mexás gyújtással, gyári karbival, 90nél vettem el a gázt, mert mentek előttem... :)

Gery87 2016.01.31. 23:56:18

@tailor13:

Attól még ennek a moped hengerének a tulajdonságait nem ismerjük...
Továbbá írva van hogy ez is megy 70-et.

A "90-et megy" dolgot meg hagyjuk...

Gery87 2016.01.31. 23:59:26

Gyári S70 75-öt megy max, gyári karbival, gyári kipuval...

Kololo 2016.04.15. 13:20:35

Gery87, egy jó gyújtás, karbi beállítás és lánckerék csere pedig nem bonyolult...

Kololo 2016.04.15. 13:24:35

Egyébként az én 60/4-es-emmel (Simson S51 1E1) bejáratás alatt belefutottam egyszer a 70-75-be.
Persze volt még benne bőven.
Gyári gyújtás, kipufi, 19-es karbi jól beállítva és 16-os lánckerék. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos. Nem tudom meglesni, mivel kb 1000km-re van most tőlem... :)

Rónarider 2018.12.05. 13:33:45

Sztem kb. 40-nél már halálfélelmem lenne. :)
süti beállítások módosítása