‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

András és Sándor néhány évvel ezelőtt már megörvendeztetett bennünk egy túrabeszámolóval, akkor Trieszbe - vagyis onnan még egy kicsit tovább is: egészen Gradóig - mentek, mégpedig egy KTM és egy Motobécane mopeddel. Ezúttal azonban más volt a helyzet: a járműpark valamivel nagyobbra cserélődött, és a járvány miatt belföldi úti célt kellett választaniuk. Na de azt ennél jobban nem is lehetett volna kimaxolni: konkrétan végigmotoroztak Magyarország körvonalán.

⇩ ⇩ ⇩

Nyár van, COVID-19 van, sok a szabadságom még, mihez kezdjek vele? Előkapom az egyik régóta dédelgetett tervemet. Megvan! Már legalább 10 éve tervezem, hogy a kortárs Magyarországot körbejárom a határok mentén. Eredetileg bringával szerettem volna, érintve az elszakított szórvány magyar területeket, de annyi időt nem tudok elsikkasztani a családtól, valamint a vírushelyzet és a józan ész is határok közé kényszerít.

De ugorjunk csak egy félévet vissza az időben! Tavaly nagy lendületemben egy endurance 2 napos változaton is gondolkoztam, de sajnos, vagy szerencsére „A Ribanc” (Atlantic 500) egész nyáron trélerrel fuvaroztatta a nagy seggét, én meg nyuszi voltam elindulni vele, amikor ilyen lelki állapotban van. Őszre az én lelki állapotom az elengedem stádiumba került, pedig imádtam, de be kellett, hogy lássam, a mi viszonyunk már sosem kerül bizalmi fundamentumokra, így minden ismert hibájának javítása után és a birtoklási vágyam legyőzését követően szakítottunk. Azóta jó kapcsolatban él, nem velem, így mindenki boldog.

Egy megvilágosodott pillanatomban, sok ínyenc és egzotikus motorról álmodva és verejtékben ébredve megszületett bennem az utód elképzelése: képes a napi munkába járást szórakoztatóan teljesíteni, megbízhatóan működik, és egy nagyobb túrát is tud tréler nélkül abszolválni. Kitaláltátok? Hát persze, mi más lehetne, mint a legendásan tartós SuperCub blokkal szerelt Honda Z 125, művésznevén Monkey.

Mindeközben Sanyi Ráckevén erősen gondolkozik, hogy 40 felett (ez már kapuzárási pánik?), amikor már minden férfiember megkomolyodik, meg kellene szerezni a motoros jogsit, ha már kisorsolt neki az élet a volt anyósán keresztül egy leselejtezett és szétszedve ládákban porosodó halőr motort, egy másik legendásan tartós Hondát, amit eleve a harmadik világbéli karbantartási kultúrához terveztek: egy CG 125-öst. Legyen hát a neve: Harcsa.

Két nagyon különböző motor, új versus régi, kis kerék vs. nagy kerék, injektor vs. karburátor, fekvő blokk vs. álló blokk, 4 sebesség vs. 5 sebesség, ugyanakkor valahol a végtelenben a megbízhatóság és az űrtartalom dimenzióiban már-már összeértnek a párhuzamosok.

De lépjünk vissza az első képkockához: motorom van, Sanyinak is van, és már tudjátok, hogy rá lehet számítani, amikor slow riding túrát dob a mátrix, ha mégsem, akkor megyek egyedül. Szerencsémre a megfelelő pillanatban és éppen a kellő határozottsággal rukkolok elő a tervvel, aminek a magja már korábban el volt ültetve Sanyi tudatalattijában, és szépen növekedésnek indult. A bontószökevény kezd összeállni Sanyi ügyes kezei alatt, csak új gumikra és a végső finomhangolásra van szükség, és már a jogosítvány is zsebben van. Kicsit aggódom a CG miatt, de technikai probléma jelét sem mutatta a 4 nap alatt, ami a Monkey-tól evidencia, a Harcsa esetében pedig, ismerve az előéletét, dicséretes. Itt már egyértelmű, hogy nem egyedül fogok elrajtolni. 

Hegyvidék

Vasárnap kora hajnal, szikrázó napsütés, Sanyi 30 km előnnyel rajtvonalhoz áll Szigetszentmiklóson. Készítek neki egy jó kávét, nem főzök, puszi a családnak és nagy lelkesedéssel markoljuk a kormányt. Feltűnik, hogy még ezekkel a mopedekhez viszonyítva relatíve gyors motorokkal is a tápláléklánc alsó részét súroljuk, és a vasárnap kora reggeli gyülekezetekbe siető autósok is szükségét érzik felsőbbrendűségüket bizonyítani, akár emberáldozatok árán is. Ez a hajsza eltart a Dunakanyarig, itt kezdjük először érteni, miért gondoltuk ezt jó ötletnek. A terv az, hogy lehetőség szerint a határhoz legközelebb vezető legalacsonyabb rendű úton motorozzunk. Ezen a napon Magyarország hegyei mellet motorozunk, a Börzsöny megkerülése után Balassagyarmat az első megállónk. Tervünk szerint most is csak térkép segítségével navigálunk. Igen, hagyományos papírra nyomtatott mértani törvények szerint síkba vetített, méretarányosan kisebbített, általánosított, és sajátos grafikai jelrendszerrel bemutatott felülnézeti ábrázolása egy adott területnek, jelen esetben Magyarországnak, nem mutatja az útvonalat, nem tervez újra, nem merül le, de gondolkozásra kényszerít, fejleszti a térérzékelésünket és szórakoztató, főleg azért, mert kettőnk térképe 20 év különbséggel lett kiadva. Nem, nem gondolom, hogy régen minden jobb volt, de az utunk egyik fontos célja, hogy kiszakadjunk a megszokottból, tudjunk másképp utazni, mint a legrövidebb vagy leggyorsabb útvonal, amit egy gép tervez.

Gyönyörű tájakon motorozunk, és ezt a szókapcsolatot szerintem még sokszor fogom használni a következő napokon. Olyan helyeken járunk, amik kimaradnak a nem helybéliek életéből, mert ma már kevesen vannak olyanok, akik nem sietnek, amikor vidékre utaznak, nem az autópályát választják, nem a cél miatt utaznak, hanem az utazás miatt, mert aki sikeres akar lenni, az céltudatos és fapadossal repül, magamat is ebbe a csoportba sorolva.

Ceredig megvan az első szerpentin, Ózdig csak ámulok, hogy eddig miért maradt ki a motoros túrákból ez a szakasz. Itt korábbi túránk szokása szerint éttermünk valamelyik diszkont áruházlánc boltja, és az lesz a szerencsés, amelyik először jön szembe. A kaland és a költségvetés csökkentése miatt az éjszakákat is szeretnénk a szabad ég alatt tölteni. A megállókat a Monkey diktálja, bár kis étvágyú főemlős, de a tankja sem túl nagy, legfeljebb 200 km két tankolás között, amit nyugodtan vállalok. Egy motoros túra érdekes dimenziója, főleg elhagyatott vidékeken, a benzinkutak felfedezése. A nagyon lepukkanttól pocsék kávéstól a patyolattiszta finom kávésig terjedő skálán sokfélét megtapasztalhatsz. Aggtelken egy aranyos kis benzinkúton tankoltunk, berendezése, mint egy virágbolté, de pisilni nem lehet, mondván, hogy a barlangnál van mosdó. Ha az ember térképpel navigál, már rögtön barlanglakónak nézik. Köszi, sajnos ezt most kihagyjuk, nem tudnánk bepótolni az időveszteséget, még így kelet felé haladva sem, mint a repülőgépek. Sebaj, megoldjuk.

A 27. úthoz érkezünk, sajnos irányt tévesztünk, nem Bódvaszilas felé indulunk, hanem Perkupa irányába. Beugrik, hogy ezt a helységet Totalcar-találkozók híréből ismerem. Tévedésem miatt, ugyanis ma én navigálok, kimarad a „freskófalu” Bódvalenke és a határhoz legközelebbi út. Kárpótlásul útvonalunk leglehangolóbb szakaszán motorozunk, de ezt az érzést már a fáradtság, az útminőség és a borult égbolt is hangolja. Büttöstől a 3-as útig viszont olyan utakon motorozunk, amik talán még a térképek sem jelennek meg, minden útelágazásnál olyan hevesen pislogunk a térképre, mint tinilányok Justin Bieberre, mindkettőnk belső iránytűje próbára van téve. Később kiderül, hogy csak az enyém. A GPS biztos nem tervezett volna ilyen útvonalat, már ezért is érdemes volt térképpel a peremvidékre jönni. Itt érintjük utunk legészakibb pontját és motorozunk gyakorlatilag a határvonalon, Buzita határátkelőt érintve Szemere irányába.

A Zemplént északról megkerülve és megcsodálva érkezünk Sátoraljaújhelyre, itt a vacsorához árukapcsolt tankolás is megvan, majd kicsit aggódva, hogy elérjük-e a 7 órás tuzséri kompot, sietünk tovább. Nagy hajsza árán, de sikerül, épp partot ér a komp, amikor a rámpára gurulunk. Örülök, mint a fiam, amikor meglát az ovi ajtajában, de a józan Sanyi nem tud örülni semminek, még a félig tele pohárnak sem. „Mi van, ha ez a part a végállomás?” A karma bevonzotta, szakállas mogorva kapitány félreérthetetlen testbeszéddel közli, hogy az ő kompja ma már nem megy sehova. Hús-vér bikinis lányok lobbiznak, hogy átvigye őket és persze minket, eszközül használva minket, a Pestről érkezett fáradt motorosokat. Ha nekik nem sikerül, nekünk lenne esélyünk? Meg sem próbáljuk, veszíteni tudni kell, Sanyinak igaza van, a pohár félig üres.

Elindulunk hát vissza, hogy újra egy délebbi útvonalon motorozzunk, egyenesen az esőfelhők irányába. Lehet, hogy legközelebb több figyelmet kellene fordítani útvonaltervezésnél a részletekre? Dehogy, ez így jó, állandóan tervszerűen élünk, terveket teljesítünk a munkában, megtervezzük a nyaralást, a következő hétvégét, a heti menüt, mindent terv szerint akarunk, és ha valamiért borul, akkor mi is kiborulunk. Kifejezetten tervezett spontaneitást akartam: van útvonalunk, de plasztikus, nincsenek kihagyhatatlan checkpointok, addig megyünk, ameddig jól esik, vagy rosszul, csak tankoljunk minden 200 km után, ez a sarokpont.

Szóval, ahogy olvassuk a felhőket, ebből bőrig ázás lesz, hacsak nem folyamodunk valamilyen furfanghoz. Vészesen közelítünk az alkonyatban is érzékelhető esőfalhoz, az első cseppek gyors hátraarcra kényszerítenek, jól bevált buszmegálló ad oltalmat Ricsén, embernek és motornak egyaránt. Idilli helyszín a hidegvacsora élvezetéhez, közben jelentünk az otthoniaknak, sajnáltatjuk magunkat, hogy mennyire el fogunk ázni, milyen szar nekünk, és vázolom a feleségemnek, hogy erdőben alvós tervünk ellenére kénytelenek leszünk sógoromnál menedéket keresni. Tanakodunk, térképet böngészünk, hümmögünk, de sajnos nem tudjuk elkerülni a sorsunkat, a cigándi II. Rákóczi Ferenc Tisza-hidat és az elázással fenyegető felhőket, követve a Kisvárda-Vásárosnamény útvonalon keresztül célunkat, Ópályit. Többször is tapasztaltam már, hogy a történelmileg nem igazolt Szent Kristóf, az utazók védőszentje, segít, ha baj van. Átfagyva, de végül szárazon érkezünk éjszakai menedékünkre. Egy pálinka és forró zuhany segít megfelelően ellazulni, stretching már nem is kell, csekély bűnhődés megfutamodásunkért cserébe a természet elől, hogy puritán hálózsákban alszunk egy kényelmetlen kanapén.  

Reggel 7-től este 10-ig, többnyire motorozással és ábrándozással telt a nap, „mindfulness on wheels”, 585 kilométeren át (derék Sanyinak +30).

Síkvidék

Terv szerint (na már megint a tervek) korán kelünk, minden csurom víz és hideg van, de legalább nem esik. Sajnos itt megint visszanyúlunk a plasztikus útvonalhoz, Nyírbátoron keresztül a határ felé vesszük az irányt, ezzel kihagyva Magyarország legkeletibb csücskét. Ígérem, legközelebb elcsípjük a kompot.

Cudar, nyirkosan hideg a reggel, így motorozunk első megállónkig, Nyírbárány benzinkútjáig, ahova már esőcseppek között érkezünk. Finom kávé és csokis croissant, meleg, illatos és tiszta mosdó és cseresznye a habon, hogy mire továbbindulunk, az eső is eláll. Sz. K. segít, ha baj van. Vámospércs, Bagamér, Álmosd, Kokad, Létavértes… Pocsaj. Csak úgy suhanunk a reggeli fényben és ébredező melegben, magunk mögött hagyva a hétfő reggeli peremvidéki „nyüzsgést”. Kombájnok és traktorok motorhangja zúg, elnyomja a kis 125-ösök zümmögését. Idilli kezd lenni, lelki és testi görcseinket is oldja a csiklandozó napsütés.

Lassan már unalomba fulladunk, amikor Nagykereken a Csokonai utca véget ér. Nincs tovább. Csak mezőgéppel lehetne tovább menni a szántásban, talán ezért sem volt kihelyezve a zsákutca jelzés. Itt más járművek nem szívesen látott vendégek. Tücskök ciripelnek, a távolban kombájn zúg, szinte halljuk a határon túl a pár száz méterre fekvő Fehér Pegazus Furioso North Star lófarm lovainak nyerítését. Ma Sanyi navigál. Navigált. Kihasználjuk a kényszermegállót, a térkép konzultálása után élvezzük a pusztában végződő út kínálta lehetőséget. Könnyebben visszatalálunk a helyes útra, mint pedofil a sötét internetre. Körösvidéken motorozunk, meglepően jó, néha vadonatúj utakon. Budapestiekhez szokott ízületeinknek ez kész szanatórium. Szinte otthon érzem magam. Kulturális és kulináris élményekkel bővítjük félműveltségünket a gyulai 100 éves cukrászdában, csak a fiam meg ne tudja, hogy ebéd előtt, vagyis helyett süteményt ettem. Nem tervezett megálló, de villognom kell Sanyinak a helyismeretemmel, és jól esik napozni és sütit enni, határtalan dekadencia. Battonyán egy gyors tankolás illúziója megy füstbe, Sanyinak láncot kell feszíteni, a Harcsa pihenni akar. Innem gurulunk tovább Csongrád-Csanád székhelyére. Furcsa ezt leírni, Csanád településen keresztül mentem éveken keresztül Temesvárra. Az első település, ha az ember átlépi a magyar határt.

Ha már Szegeden járunk, beugrunk megnézni a motoromat, melynek korábbi tervezett átvételét meghekkelte a közigazgatás, mondván, hogy ilyen állat nincs is, nem tudnak fogalmit kiállítani csak úgy ukmukfukk, különben is, hova ez a nagy sietség, érjek rá jövő héten is. Igen, de ez már a jövő hét, én meg nem érek rá holmi motorátvételre, amikor motoros zarándokúton vagyok. De azért meglesem a biciklit, és megbeszéljük Zolival, mikor jöhetek érte.

Sanyinak is tetszik, egy buborékban vagyunk, együnk hát hamburgert sült krumplival, szentségtörés halászlévidéken. A Szerb határvidéken motorozunk tovább. Rossz belegondolni, hogyan gyilkolták néhány kilométerre innen egymást az emberek 30 éve, inkább nem is gondolunk bele. Nagyon elkap a flow-érzés (én navigálok), nagyon peremvidéken, nagyon szűk egy nyomvonalú utakon, dohánytermőföldek mellett, takaros falvakon keresztül suhanunk a Bács-Kiskun megyei Bácsalmásig. Monkey-nak korog a gyomra. Utunk számomra legemlékezetesebb nevű helységével ezen a szakaszon találkozunk: Kelebia, korábban tanyavilág, melynek a fele ma Szerbiához tartozik. A mai cél Mohács, a kihívás újra a komp menetrendje. Bőven időben érkezünk, marad időnk bámészkodni is, a bal partról szemlélni Mohácsot. Átkelünk, éhesen keresünk egy boltot, hogy beszerezzük a vacsorát.

A Penny parkolójában találunk is egy remek táborhelyet egy ficakban. Remek fekhelyünk lesz a fűben a fák alatt. De előtte a kiszemelt helyre visszamegyünk a Duna partra vacsorázni. Szép zene szól egy hajóról, megterítünk a motorok mellet, mint ahogy egy „distinguished gentleman” tenné, és nyugodtan elfogyasztjuk táplálékunkat. Szerencsére mielőtt böfögésbe fulladna az idill, a nyugodtság helyett aggodalom mutatkozik arcunkon a villámok fényében, a távolban pedig felhőhegy kontúrjai rajzolódnak ki. Zoli barátom tudja a legjobban olvasni az időképen található információkat, korábbi motoros korszakából származó tapasztalat, így felhívom, mielőtt a szabadban aggodalomra hajtanánk fejünket. Végül megfutamodva a kilátásban lévő vihartól, ismételten elvetjük a szabadban alvás lehetőségét, és keresünk egy szállodát. Remek helyen kapunk szobát, akarom mondani, báltermet, Budapesten belvárosában 3 bed&breakfast lakást kihoznának belőle. Ez a vidéki luxus, nem kell Dubaiba menni. A motorok is zárt és őrzött parkolóban pihenhetnek. Megint késő este van, de vágyunk egy kis kocsmázásra és beszélgetésre, bár egész nap együtt vagyunk, mégis külön motoron. Kimegyünk a főtér közelébe, remélve, hogy vidéki kisvárosban is van hétfőn működő italmérő. Nyugodjatok meg, van. Rendelünk két sört, ki-ki ízlése szerintit, majd ahogy megérkezik az eső, csak beljebb kell húznunk a székeket az ernyők alá és megveregetnünk egymás vállát, hogy milyen jóra fogadtunk a parkoló-szálloda elleni játszmában. Sz. K. segít, ha baj van, ez is az ő érdeme, mert amíg visszagyalogoltunk a szállásra, elállt az eső, hogy később újult erővel zendítsen rá.

Ma a síkvidék ellenére felejthetetlen napunk volt, vacogással és sütkérezéssel, száraz időben motorozva 520 km lett a táv. Nagyon szerencsések vagyunk, 2 nap alatt körbemotoroztuk az országba érkező nedves és hidegfrontot, ebből csak az utóbbit megtapasztalva.

Dombvidék

A szálláson nem kértük reggelit sem, inkább a korai indulást választjuk. Süt a nap, de a motorokon és az utakon még nyoma van az éjszakai esőnek. Elindulunk álmosan, kávé után sóvárogva, majd megállunk az első értelmes benzinkúton reggelizni. Nem bírom a hideget, főleg motoron, de összeszorítom a fogamat, figyelem az utat és az első pihenőre megfelelő lehetőséget, reményeim szerint legkésőbb Harkányon. Hát nem, a táj szép, a nap is süt, de erőtlenül. Fácánok, őzek, sár, de benzinkút vagy bármilyen melegséggel és kávéval csábító hely nem mutatkozik a láthatáron. Legalább egy nyamvadt fata morgana adhatna reményt, de még azt sem látunk.

Igyekszem élvezni a jelent, hogy szabadok vagyunk a magunk ketrecében és motorozhatunk, félig tele a pohár. Sellyén már sejtem, hogy Barcs előtt esély nincs beteljesíteni a reggeli vágyakat. 10-kor begurulunk a Dráva parti városba, utunk a kikötőhöz vezet; a kedvenc helyem, ha erre járok, mindig eltöltök itt egy kis időt. Megcsodáljuk a folyót, majd irány az áhított pihenő. Tankolás után, mert a vándornak a paripáját kell először ellátnia, forró italok és reggeli a napon, én innen el nem mozdulok egy órán keresztül. Helyi emberrel beszélgetünk, tippeket is kapunk az előttünk álló útra, motoros szemmel. Testünk eltárolt valamennyi hőt, elindulunk, Nagykanizsáig kanyargós hullámvasúton megyünk, nem túl jó utakon, de hamarosan már az Őrséget élvezhetjük, a legjobb szakasza a mai napnak. Veleméren egy kulturális villanás erejéig megnézzük az Árpád-kori templomot, és újabb kanyargós flow Csákánydoroszlóig. Megint tankolunk. A jáki templomot sem hagyhatjuk ki, itt már Sanyi helyismeretére hagyatkozom, főleg, hogy itt tudunk találkozni a fiaival, akik a közelben nyaralnak. Bágyadtan nézzük a késő délutáni napsütésben a középkori apátságot, amikor nagy hanggal begurul egy Sanyi számára ismerős páros, két kék motor. Honda XX és Kawasaki ER.

„Ilyen motorja van Ricsinek és Kingának”, mutogat Sanyi, majd lefagy és kinyögi. „Ez Ricsi és Kinga”, még jobban lefagy, mert Kati, a felesége is velük van. Most derült fény a turpisságra. Kati még indulás előtt megkérte Sanyit, hogy telepítsen egy nyomkövető alkalmazást, hogy aggodalmait eloszlatva néha meg tudja nézni, merre járunk. Vagyis Sanyi, mert én nem vagyok nyomon. Viszont Sanyi Nagykanizsán kikapcsolta, mert merült a telefonja, pedig majdnem velük egy időben voltunk ott, és csak Jákon kapcsolta be újra. Teljesen kiborultak, hogy két nagymotorral üldöznek a Zalán Vason át, veszélytől nem kímélve magukat, mi pedig a kanyarok és dombok hullámán ringatózva 70-es utazótempóval suhanva, lerázzuk őket. Mondtam már, hogy az átlagsebesség számít, de nem figyeltek.

Családegyesítés megvolt, gyorsan esznek, mert erre egész nap nem jutott idő a nagy rohanásban, majd el is száguldanak vissza keletnek, mi pedig a mai nap célállomása felé indulunk. Szombathelyen a táblakövetők csapdájába estünk, jó nagy kerülővel teherautók között tévelyegve, mint a serdülő az első iskolabálban, jutunk ki a kőszegi útra. Az egyetlen kemping a városban pandémiára hivatkozva zárva van, sorsunk elkerülhetetlen. Az Alpokalján is elmarad a fűben alvás. Ha már szálloda, akkor legyen a központ, legalább sétálunk az egyik kedvenc kisvárosomban és betérünk a kedvenc vendéglőmbe. Késő estig csavargunk, és lelkileg készülünk a túrát gyászolni, már csak egy napunk maradt hátra.

Elkönyvelünk ma is 420 km-t sok kanyarral, nagyon széles spektrumon mozgó érzésekkel, de a nap végére pozitív irányba akad ki a mutató.

Duna-vidék

A kulcsot a megbeszélt helyre lerakjuk, a megbeszélt pékségben megreggelizünk, de nem a megbeszélt feltételekkel, szállodás kontra pék csatában, gondolom, nem mi voltunk az első civil áldozatok. Utolsó napunk már most ígéretes, langyos a reggel, ahogy jön fel a nap, úgy hullik le az éjszaka árnyéka a főtéri templomról. Csodás látvány a gőzölgő kávé fedezékéből. Kőszegtől erdőn, fennsíkon hullámzó utakon keresztül osonunk a Fertő vidékére. Az Eszterházy kastélynál egy balos, az osztrák határ előtt egy jobbos, és újra peremvidéken vagyunk. Ezt szeretjük, ötödrendű az út, elsőrendű a táj, nincs forgalom.

Kerékpárosoknak való vidék ez, olyan pihenő jön szembe, ahol szívesen töltöttük volna az éjszakát. Az ábrándozásból egy teherautó rángat vissza, mérgelődök rajta, hogy mit keres ez itt, ilyen utakon, ahol a madár se jár, csak a Harcsa és a Monkey, mintha nekünk előjogaink volnának. Az a gond, hogy nagyjából hasonló tempóban halad, mint mi, ha előttünk van, az a baj, mert szívunk és nem látunk, ha mögöttünk van, az a baj, mert nyomasztó. Próbálunk meglógni, de lakott területen kívül újra felzárkózik. Képzeletem a Spielberg-féle Párbaj szereplőjévé varázsol.

Bősárkányon - igen ez egy valódi település, nem fikció - magamhoz térek, mert útbaigazításra van szükségünk. Ezért is jó GPS-mentesen utazni: lehet beszélgetni emberekkel, többnyire segítőkészséggel szembesülünk. Kormos megint előttünk, de most mi vagyunk a hajtók és ő a vad, ne lőjetek! Így megy ez Lebényig. A következő szakaszon Kunszigetig újra nyugalomban és társas magányban motorozunk, amikor egyszer csak vége az útnak: velünk szemben egy gát, felkapatunk hát, és ezen megyünk végig a Mosoni-Duna mentén át a Rábcán, majd Győrön. Innen az utunk legunalmasabb és legveszélyesebb részén haladunk, az 1-es és 10-es úton, mivel ez a határhoz legközelebbi. Más dimenzió egy lassú járművel ilyen úton vezetni, mint autóval. Négy keréken viszont az elmúlt napokban járt útvonalat érezném néhol komfortszegénynek, és nem a minősége miatt (mert változó volt, de azért túlnyomó részt jobb, mint a fővárosiak), hanem mert a „ha itt lerobbanok” típusú szorongás nyomasztana.

Komáromban bekukkantunk az erődbe, megállapítjuk, hogy eljöhetnénk ide egy hétvégén egy kis történelmi műveltséget összeszedni, de most nem érünk rá, még hajt a motorozás vágya. Ebédünk helyszínét megvásároljuk egy kólával az Éden kempingben, így Dunai panorámás szendvicset fogyaszthatunk. Esztergom és a Dunakanyar „must see” motoros szakasz, itt ér össze az utunk Szobnál. Három napja innen kezdtünk kelet felé haladni. Furcsa, hogy nyugatról érkezünk, de keletről jövünk.

Tulajdonképp itt kezdődött és itt ér vége az utazás, a nettó része, előtte és utána az ÁFA. Szentendréig még élvezettel kanyargunk át a Pilisen, majd a budapesti rakparton araszolunk hazafelé. Az utolsó kilométerekre újra jut izgalom, Csepelen majdnem elüt egy hirtelen autós, aki hirtelen megunt a sorban állni, de hirtelen elfelejtette a tükrét használni és hirtelenségében még indexelni sem volt ideje. De Sz. K. segít, ha baj van, éber volt és velünk tart hazáig, mert tudja, hogy jó kávét készítek, nem főzők.

Hiányérzetünk ma sincs, bár korán hazaérünk és csak 295 km (Sanyinak +30) volt a mai teljesítmény, az elmúlt napokban érintettünk 14 megyét, láttunk minden jellegzetes magyar tájat, kipipáltunk egy tervet a listából, és maradandó emlékeket rögzítettünk. Tanulság? El van rejtve a sorok között, de aki idáig eljutott az olvasásban, az már biztos tudja.

‹⊗›

Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért lájkold a Moped blog Facebook-oldalát.

‹⊗›

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapesten, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.