Történt ugye tavaly nyáron, hogy vettem magamnak egy Peugeot 103-as mopedet. Akkor megírtam az első benyomásaimat, azóta már a benyomások kiérlelése is megtörtént, úgyhogy erről is hamarosan beszámolok. Ami a vásárlást illeti, ehhez a manőverhez egészen Sopronig kellett autózni, de nem bántam meg. Igaz, 35 fok volt, mi pedig a barátnőm garantáltan klímamentes Twingójával vágtunk neki a távnak, de azért csak betuszkoltuk hátra a 103-ast, majd mielőtt hazaindultunk volna, még csobbantunk egyet a helyi strandon. Nyáron a téli hideget, télen pedig a nyári kánikulát esik nehezünkre elképzelni, de higgyük el, hogy fél éve még nyár volt, és fél év múlva is az lesz. 

Mindezt persze nem csak azért írom, hogy kopjon a ceruza, hanem mert mai tesztünk alanya, egy nem is akármilyen Puch Maxi, szoros összefüggést mutat a 103-asommal, amennyiben nyáron még mindkettőnek Balázs volt a tulaja.

Amikor Balázstól megvettem a Peugeot-t, a garázsban a perifériás látómezőmbe került egy Puch Maxi körvonala. Ugye mivel az első motorom egy Puch Maxi volt (az ominózus napszítta piros Maxi, amivel a mai napig is járok), a szemem eléggé ráállt a formára. A Maxi kiszúrását követően rövid diszkussziót folytattunk a tulajjal, amiből kiderült, hogy sztenderd kinézete ellenére egy meglehetősen spéci, 70 köbcentis, Polini-hengeres Maxiról van szó.

Gyári állapot

Történt ugyanis, hogy munkába járáshoz Balázs olyan mopedet keresett magának, amihez szükség esetén nem nehéz alkatrészt találni, és éledező barkácshajlamát is kedvére kiélheti rajta. Az osztrák határ közelében lakva rutinos rókaként először az osztrák kínálatot mérte fel a virtuális térben, de a magas árak elrettentették. Ekkor kezdte el a magyar oldalakat is mustrálni: így akadt rá Mosonmagyaróváron egy tök szabvány 50-es, nagyon szép állapotban lévő Maxira, ami éppen új lovasát várta.

A vásárlást követően Balázs a motort gyorsan meg is kínálta két vadi új Michelin Gazelle mopedgumival, a csapágyakat megkente, a tankot kitakarította, a hátsó kontrás féket bovdenesre, a megszakítós gyújtást pedig elektronikusra cserélte, és új lánckerekeket dobott fel a régiek helyére.

A 70-es Polini-henger nem okoz csalódást

Üzembiztossá vált tehát a Maxi, de a váltó nélküli jószág az emelkedőket nem igazán szerette, és tuningolásért kiáltott. Első körben jött egy új kipu, de ez nem sokat javított a helyzeten. Aztán érkezett egy 70-es henger, ami szintén nem hozta meg a várt eredményt. Végül egy nagyobb első lánckerék társaságában futott be egy másik, szintén 70-es Polini henger, ami a forgattyúsház felömlőinek felmarásával már érezhető teljesítménytöbbletet hozott.

Volt alkalmam menni a motorral, röviden csak annyit: megy, mint Guttenbergnek a könyvnyomtatás. Jó, ne a BMW S1000RR-t válasszuk referenciapontnak, de azért ha a Maxi az alacsonyabb fordulatszám-tartományon átküzdi magát, érzésre jobban meglódul, mint mondjuk egy Yamaha Jog, ami azt jelenti, hogy 50 és 70 között ajánlatos erősebben kapaszkodni. Hiszen azt még a Black Friday által megittasult vásárló is tudja a Tescóban, hogy csak az a tiéd, amit erősen szorítasz. 

A sztenderd Maxi-óra csak 60-ig mér

A blokk alkatrészein persze nyomot hagy a nagyobb teljesítmény: a dugattyút 3000km-enként gyűrűzni kell, 6000-enként pedig egy nagyobb toleranciás túlméretes dugattyút is installálni kell. Ha figyelembe vesszük, hogy kb. 6000 km-enként kell egy kicsit nagyobb toleranciás túlméretes dugattyú, amiből az alapmérettel együtt összesen négy méret (A,B,C,D jelű) létezik, akkor gyors fejszámolás után rájöhetünk, hogy fúrás nélkül nagyjából 24.000km-re van kalibrálva a Polini-henger, feltéve, hogy gyárilag A jelűvel szerelték, mert ugye ez sem biztos. Utánanéztem a neten: szükség esetén a hengert elvileg lehet fúratni és nicasiloztatni, de passz, hogy ez mennyire jelent minőségi végeredményt. (Ha van valakinek ezzel az eljárással tapasztalata, kommentben kéretik megírni.)

A gyerekeknek mászóka

A munkába járásra használt Maxi zokszó nélkül teszi a dolgát, átlagban napi 15 kilométert tesz meg, fogyasztása pedig 3-3,5 liter körül alakul. Összességében Balázs nagyon meg van vele elégedve, nagyjából azt kapta, amire szüksége volt: egy végtelenül megbízható, alaphelyzetben fillérekből fenntartható mopedet, amit saját kénye-kedve szerint, a maga ütemében tud csinosítani, tuningolni. Persze a minőségi alkatrészekért időnként fel kell törni a malacperselyt, de összességében így sem beszélhetünk költséges hobbiról, főleg, ha az autópimpeléshez hasonlítjuk.

♠  ♠  ♠

Most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

És továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Fura, hogy tulajdonképpen az egész blog ötletét a napszítta piros Puch Maxim, illetve a nyergében töltött jó néhány év tapasztalata inspirálta, mégsem szenteltem még neki egy teljes posztot. Itt-ott mellékszereplőként megjelent egyik vagy másik posztban, de azért ez nem ugyanaz, mintha saját bejegyzést kapott volna. A következőkben ezt a csorbát fogom kiköszörülni.

Egy korábbi posztban már említettem, hogy a motorozásba tulajdonképpen becsukott szemmel ugrottam fejest: egyszer, amikor Devecserben a bolhapiacon jártam, elém fújt a szél egy eladó Puch Maxit, ami nagyon hasonlított ahhoz a példányhoz, amivel az unokatestvérem jóvoltából a friss segédmotoros jogsim megszerzését követően a 90-es évek közepén néhány napig istenkirálycsászárnak érezhettem magam.

A devecseri Maxihoz potom 13.000 forintért sikerült hozzájutnom. Jó, hiányzott róla ez-az (nem volt első féke és a gyári Magura-fékkar (!) is törött volt, az egyik pedálja hiányzott stb.), de azt gondoltam, hogy egyrészt ezeket nem lehet nehéz pótolni, másrészt ha szar is az egész úgy, ahogy van, legfeljebb buktam egy kétszemélyes szusizás árát, és majd eszünk helyette zsíros kenyeret. De nem volt szar, sőt, kimondottan jó volt. Vidékről olcsón beszereztem hozzá a szükséges bontott alkatrészeket, és napi használatba vettem. Persze főleg csak Budapesten használtam, de egyszer Ráckevére is elmerészkedtem vele a telekre (ami azóta sajnos már nincs meg), a csomagtartóra pedig felpókoztam egy nagy sporttáskát, amibe 2 napnyi cucc simán belefért. Így még kényelmes is volt a vezetés, mivel a hátamon lévő hátizsákot pont meg tudtam támasztani rajta, ami sokban hozzájárult ahhoz, hogy másfél óra után is felegyenesedett emberként (lásd még: Homo Erectus) tudtam leszállni a motorról.

Üdvözöljük Ráckevén!

A Maxi nyélgázon is csak 45-öt megy, hátszéllel, kizsírozott szakadékban esetleg 50-et. Mivel nem akartam a Budapest-Ráckeve-Budapest túrán szétgyepálni, inkább 40 körül haladtam, és hogy a lehető legkevésbé képezzek forgalmi akadályt, próbáltam minél többet lakott területen motorozni, vagyis direkt Csepelen vágtam keresztül, amit autóval az ember Ráckeve felé persze rutinosan elkerül. 

A túrát a Maxi jól teljesítette, a 100 kilométerre vetített 3 literes fogyasztás a váltó és variátor nélküli kis jószágtól nem volt vészes, és egy kis részleges kipufogóeldugulást leszámítva műszaki gond sem adódott. (A kipufogó a túra után még többször eldugult, úgyhogy először tettünk néhány elvetélt kísérletet a kitakarítására, kiégetésére, de végül a hangtompító furatait kicsit nagyobbra vettük, amitől még éppen nem túlzottan tolakodó, karakteres hangot is kapott.) Az ülés és a rugózás a keményebb fajtából valók, a teleszkópok úthibákon sem koppannak fel.

Az első felni sosem volt igazán a topon, nem csak hogy korrigálhatatlan 8-as volt benne, de már el is kezdett szétrohadni: konkrétan átlyukadt. Lukács formára kalapált egy kis fémlemezt, amit a felnibe beragasztottunk, de ezt csak időszakos megoldásnak szántuk, amíg nem találok normál felnit hozzá. (Bolti kínait semmi szín alatt nem akartam venni, mert egy 30 éves osztrák felni még így szétrohadva-ragasztva is valszeg tovább bírja.) Aztán találtam.

Jó, a CBR sem rossz

Egy idő után az ülőlap teljesen szétrohadt, és leginkább egy ásatáson frissen feltárt bronzkori leletre hasonlított, majd a kilométeróra is rövid úton beadta a kulcsot. Jó, ezek az elemek nyilván már kaptak korábban is hideget-meleget, de tönkremenetelükben a szabad ég alatt töltött 3-4 év is közrejátszhatott. Ülést szereztem Gödöllőről, és egy kilométerórát is találtam Budapesten, ez utóbbival viszont nem volt szerencsém: a bontott cucc legalább olyan szar volt, mint a régi, úgyhogy ezért nem is tudom megmondani, összességében mennyit futott alattam a Maxi, de egy pár ezret biztos belepörgettem.

A megbízhatóságára az elmúlt lassan hét évben sok panaszom nem lehet. Menet közben sosem rohadt le, soha sehol nem hagyott ott - amit az egykori spenótzöld Simsonom nem mondhatott el magáról -, és a javítások közül is legfeljebb csak a pár éve elvégzett szimeringcsere igényelt nagyobb nekifeszülést, de emlékeim szerint ez sem tartott tovább egy óránál.

Bronzkori lelet, designed by Puch

Nyáron a Maxit a nagyobb és gyorsabb motorok, illetve az ugyancsak tetülassú, de kényelmesebb rugózású és halkabb Peugeot 103 rendszerint háttérbe szorítja. Most azonban a tél beálltával - és a Honda CB 125 ismételt szétborításával, valamint a Peugeot és az XBR kímélésének szándékával - újfent első számú közlekedőedénnyé tettem meg. Főleg, hogy a már évekkel ezelőtt a vállalhatatlanság szintje alá kopott gyári Semperit gumikat végre sikerült lehajítani róla, és az azóta szintén használtan beszerzett csillogó-villogó Puch felniket immáron vadi új VeeRubberekkel kínálhattam meg. 

Nem is csúszott annyira

A tajvani gumiipar remekeiben tulajdonképpen nem kellett csalódnom. Állítólag kicsit jobban kopnak, mint márkás társaik, de a tapadásuk messze kielégítő. Amikor pár napja a friss hóba kivittem egy kicsit csúszkálni, meg is lepett, hogy mennyire nem csúszik. A gyenge blokk a hátsó kereket még hóban sem pörgeti ki, és fékezéskor is legfeljebb csak akkor csúsznak meg a gumik, ha a próba kedvéért szándékosan baromi ügyetlenül adagolom a fékerőt. 

Ha nagyobb lélegzetvételű kismotoros túrákról van kedvetek olvasni, akkor ajánlom figyelmetekbe itt a blogon a francia Benoît Denieulle többezer kilométeres túrájáról beszámoló interjút, a schwalbés Balatonkerülésről készült vendégposztot vagy a Riga Klub ausztriai túrájáról készített beszélgetést.

Következő posztunkban pedig igazán kimaxoljuk a Maxi-életérzést, de többet most nem árulok el. 

♠  ♠  ♠

Ne felejtsd, hogy most már Facebookon is követheted a Moped blogot.

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt a blog Facebook-oldalán vagy a  mopedblog@indamail.hu címen jelezheted.

Nem, nem Simson Star ferde tankkal, kis kerekekkel és lábvédővel...

Sanyi múltkori polemikus hangvételű olvasói levelét követően mai mustránk tárgya egy Puch DS 50 lesz (vagyis ha szigorúan nézzük, akkor most már DS 60, de erről majd később), amit István, a tulaj elmondása szerint már sok mindennel összekevertek az utcán, de legritkábban annak nézik, ami valójában, vagyis Puch DS 50-nek.

Ezt azonban az egyszeri járókelőktől és motoros társaktól botorság lenne zokon venni, hiszen ez a típus Magyarországon ritka, mint a fehér holló. És nem csak itthon, de származási helyén, Ausztriában sem jön szembe minden faluban. Azonban ez mit sem változat azon, hogy míg Magyarországon csak gombokért lehetne eladni, nyugati szomszédunknál 1000 euró alatt még egy lefingott darabhoz se lehet hozzájutni, és akkor még ott van, hogy gatyába kell rázni a dolgot, alkatrészeket felhajtani, krómoztatni, fényeztetni.

Puch DS 50

Szóval akinek rengeteg pénze és ideje van, nyugodtan fogjon bele a veteránozásba. Vagy ha ezek nincsenek, igyekezzen megszállottsággal kompenzálni. A veteránozást nem nagyon lehet félgőzzel csinálni. Az ember éjjel szerszámokkal és alkatrészekkel álmodik, nappal pedig a buszon vagy villamoson ülve honlapcímeket mormol magában.

Mielőtt bármit is tennétek, nézzétek meg ezt a hangulatos videót. Aztán mindjárt elmondom, mi is ez az egész.

Többször próbáltam már győzködni kedves olvasóimat arról, hogy mopedezni mennyire fun dolog. Nem tudom, hogy ezzel bármit is elértem-e, az is lehet, hogy az olvasótábor egyik felénél eleve nyitott kapukat döngetek, mert már évek óta le se lehet robbantani a mopedről, mint Lengyel Lászlóról a szürke kardigánt, a másik fele pedig csak afféle kibic Sancho Panzaként személi, ahogy Don Quijote (mondjuk én) szélmalomharcot vív a szélmalommal (értsd: megpróbálja elhitetni emberekkel, hogy mopedezni jó dolog).

2015. június 21-én került megrendezésre zsinórban a 3. Mopedmetal felvonulás (évente egy ilyen van). A felvonulás két fő részből áll, úgymint fejtor (egy hozzávetőlegesen egyórás kollektív motorozás Budapesten át), illetve potroh (egy lazább, kötetlenebb ökörködés a Görzenál területén).

Az idei volt a harmadik (forrás: a Mopedmetal Facebook-oldala)

A találkozón való részvétel előzetes regisztrációhoz volt kötve, vagyis a jelentkezőnek emailben el kellett küldenie néhány személyes adatot a szervezőknek, plusz egy képet a motorról, amivel majd a rendezvényen szerepelni óhajt. Erre azért volt szükség, mert a szervezők fenntartották maguknak a jogot, hogy - általam nem ismert szempontrendszer alapján - eldöntsék, melyik rendszám nélküli kismotort engedik be a rendezvényre, és melyiktől tagadják meg a részvételt. Hogy ennek mi volt az oka, azt nem tudom, lehet, hogy egyszerűen csak szerették volna elejét venni annak, hogy vonulás közben úton-útfélen széthullott bontószökevényekkel kelljen vesződni.

A jóváhagyott járművek tulajdonosai 1900 forint leszurkolása fejében a titkos találkahelyen kaptak egy mopedmetálos kendőt és egy hot dog kupont, amit később a Görzenálban lehetett beváltani.

A titkos gyülekező ezúttal a már megint átadott Várkert bazár előtt volt. Egész szépen összejöttünk

Az első, két évvel ezelőtti program híre egyáltalán nem is jutott el hozzám, így értelemszerűen lemaradtam róla, tavaly pedig a Puch Maxik védőszentje gondolta úgy, hogy a felvonulás napján megtréfál egy kicsit: a felvonulásra menet a Nyugati pályaudvarnál egyszer csak leállt a motor. Történt ugyanis, hogy pont előtte tíz perccel szükség törvényt bont alapon 2T olaj nélkül tankoltam rá a tankban lévő 1 liter keverékre még egy liter benzint (nemes egyszerűséggel elfelejtettem magammal olajat vinni), abban reménykedve, hogy ha nem húzom a csőgázt, és csak részterhelést kap a blokk, akkor a találkozóra megérkezve majd "Mindenkinek a vendége vagyok!" felkiáltással kunyerálhatok valakitől egy kis ütemfelező olajat. 

Itt épp a Vámház körúton borzoljuk a kedélyeket

De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, persze nem az olaj volt a ludas, hanem egy rosszul szigetelt vezeték gondolta úgy, hogy jobban érzi magát, ha a hengerfejnek dörgölőzve letestelhet. Erre Lukács jött rá, miután a kánikulában a motort hol tolva, hol pedálozva nagy nehezen elvergődtem a Nyugatitól a Budagyöngyéig hogy a görzenálos részre azért kissé megtépázott lelkesedéssel, ámde büszkén odaérjek - ez végül sikerült is.

Na de vissza az idei programhoz. A motoros gurulás nagyjából egy órát tartott, és a városra lepelként ráboruló kékes-lilás füstfelhő előállításából nagyjából 120 kismotor vállalt aktív szerepet. Volt itt minden: Babetták, Rigák, Simsonok, Vespák, Puchok, KTM-ek, és még egy szalon állapotú '69-es Moto Guzzi(!) moped is tiszteletét tette a rendezvényen, amit egy későbbi posztban körbe is járunk majd. A Maxim, láss csodát, ezúttal nem tolt ki velem, és bár törekedtem arra, hogy a lehetőségekhez képes időnként kihúzassam a motort, de a gyertyát a lassú tempó miatt így is néha beköpte, és kelletlenül rángatni kezdett, majd lefulladt, de azért mindig újra tudtam indítani, gyertyakulcsra szerencsére nem volt szükség. (A tempót a szervezők értelemszerűen úgy választották meg, hogy a leglassabb csattogós lepkék se maradjanak le, de ugye ami egy vérszegény mopednek nyélgáz, az egy izmosabb 50-es kétüteműnek pont a gyertya-összeköpködős tartományba esik.)

"de azért a járókelők, turisták alapvetően örültek és integettek a kismotoros zuhatagnak"

Mit mondjak, végtelenül jó érzés volt, hogy ezúttal, ha csak egy órára is, de a sokak által lenézett és gyakran az útpadkára szorított mopedesek és kismotorosok az utakat végre teljes szélességükben birtokba vehették.

A Görzenálba megérkezve tettünk néhány tiszteletkört, majd mindenki leparkolta a járművét. Elkezdődött a többiek motorjának mustrálgatása és a hot dog kuponok beváltása. A kötetlen nyálcsorgatás mellett szintén kötetlen és nem túl komolyan vett gyorsulási versenyen is részt lehetett venni, amibe még egy csiga lassú, de már 20-as tempónál is életveszélyesen billegő háromkerekű Piaggio Ape is benevezett. 

A kötetlen nyálcsorgatás mellett szintén kötetlen és nem túl komolyan vett gyorsulási versenyen is részt lehetett venni

A vonulást BMW-s motoros rendőrök biztosították és zárták le szükség esetén a keresztforgalmat, méghozzá zökkenőmentesen és előzékenyen, köszönet illeti őket ezért.

A Mopedmetál keretében a kismotorok rajongói egy kellemes délutánt tölthettek el egymás - és én plusz még egy korsó Fóti Pils - társaságában, és bár a rendőri biztosítás miatt ezúttal nem derült ki, hogy a kismotorok is alkalmasak a normál városi közlekedésre, az esemény legalább felhívta a figyelmet arra, hogy a segédmotorosoknak is kijár a kellő figyelem az utakon. Ha a szervezőknek lennék, én jövőre Csuja Imre művész urat kérném fel fővédnöknek. 

 ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

További infó és képek az esemény részletes leírása a szervezők oldalán található.

És ha arra is kíváncsi vagy, kik ezek a lelkes srácok, akik ezt a jópofa rendezvényt megszervezték, akkor kattints ide.

Egyébként folyamatosan töprengek valami nagyobb, de mégis könnyen teljesíthető kollektív mopedes guruláson, de még nem jutottam dűlőre. Szentendrében vagy valami hasonlóban gondolkozom, szólok, ha jutottam valamire, vagy ti is bedobhattok ötleteket.

 ♠  ♠  ♠

Továbbra is él a felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.