Moped blog

Moped blog

Peugeot 103 - Az első benyomások

2015. július 23. - gus

Pár napja többek között egy Peugeot 103-as tulajdonosának is mondhatom magam. Nagyjából annyira hiányzott nekem egy újabb motor, mint üveges tótnak a hanyattesés, de sajnos szakmai ártalom, hogy egy szép állapotú soproni Peugeot mopedre nem tudtam nemet mondani. Némi üröm az örömben, hogy csak itthon derült ki, ez nem a variátoros verzió, amire oly nagyon vágytam. Úgyhogy gyakorlatilag nyertem magamnak még egy Puch Maxit. 

img_0010.JPG

"nem tudtam nemet mondani"

Korábban értekeztem már a Peugeot 103-asról általában, most viszont elérkezett az idő, hogy a saját példányomat dobjam be a virtuális arénába.

A francia-osztrák megbékélés jegyében tehát immáron van két piros mopedem nagyon hasonló technikai paraméterekkel, de legalább lehet páros mopedtúrákban gondolkozni.

A logisztikát a "szegény ember vízzel főz" irányelv határozta meg, vagyis a szállítást barátnőm Spongya névre hallgató kanárisárga Renault Twingójával kellett megoldanunk. Nem volt egyszerű manőver, de miután a két kereket és az ülést kiszereltük, cipőkanállal már be tudtuk tenni. Aznap épp hőségriadó volt, úgyhogy a melegtől kicsit elcsigázottak lettünk (sajnos az első generációs Twingóban a klíma ritka, mint meteorológusoknál a frontszolgálat), ezért mielőtt hazaindultunk volna, ejtőznünk egy kicsit a Tómalom strandon, mégpedig háromnegyed órán keresztül saját telefonjuk optikájába csücsörítő és cuppogó lánykák gyűrűjében (lásd.: a szelfizés és a narcizmus összefüggése a Facebookon).

img_0118.JPG

"miután a két kereket és az ülést kiszereltük, cipőkanállal már be tudtuk tenni"

Szóval a két mopedem eléggé hasonlít egymásra, a részlet azonban az ördögökben rejlik: a kis Peugeot esetében a Maxinál azért kulturáltabb és újabb járműről van szó. Eleve nagyon halk, ami a Maxi kifúrt kipufogó-hangtompítójának fényében nem nagy meglepetés, de ha nem lenne mihez viszonyítanom, akkor is nagyon halknak tűnne. A másik, hogy nem füstöl. Egy kicsit sem. Mondanám, hogy esetleg négyütemű, de egyrészt nem az, másrészt akkor meg a betöltött keverékolajtól kellene füstölnie. A rajtolás kicsit nehezebben megy neki, mint a Maxinak, cserébe viszont valamivel nagyobb végsebességre képes: ez jelen esetben 50 km/h-s felelősségteljes száguldást jelent, amihez viszonylag baráti fogyasztás társul. Pontos adattal nem tudok szolgálni, de valamivel 2 liter alatt lehet.

img_0122.JPG

"sikerült ejtőznünk egy kicsit a Tómalom strandon"

Ami viszont ég és föld, az a világítás. A Maxival éjjel csak a denevérek tudnak biztonságban közlekedni, ezzel szemben a Peugeot lámpája szinte az egész utcát bevilágítja.

Most az a terv, hogy a Maxit leteszem pihenni, és a 103-assal próbálok ismerkedni. Az első féket szét kell majd megint szedni, mert bár kitisztítottuk, a fékpofákat pedig megsmirgliztük, mégis alig fog, cserébe viszont a hátsó úgy harap, hogy ihaj. Ja, és szerencsére nem kontrás, mint a Maxiban. (A kontrás megoldást ugyanis az elmúlt 6 évben, amióta a Maxi megvan, nem sikerült megszeretnem.) A fékkarok gyártását az esztergályos brigád helyett a fröccsöntő részleg végezte, de a műanyag Magura fékkarok azért a kulturáltság elfogadható szintjét bőven megütik. 

img_0015.JPG

"a Peugeot lámpája viszont szinte az egész utcát bevilágítja"

Ugyancsak a vásárlás felé billentette a mérleget, hogy a Peugeot kilométerórájában mindössze 3400 kilométer tanyázik - ez a burkolatok leszedése és a karburátor, gyújtás stb. alkatrészek szemrevételezése alapján reálisnak tűnik. A Michelin virsligumik már kicsit repedezettek, de azért tapadnak olyan jól, mint a boltban kapható vadi új kínai és indiai csodák. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a motor eredetileg Ausztriából származik, ami nálam szintén jó pont.

img_0021.JPG

alig 3500 km-t futott, viszont a kilométeróra a 70-es maximummal túlságosan optimista 

Budapesten pöfögve úgy látom, egyre több járókelő ismeri fel legalább az esztétikai értéket a mopedben, mindenesetre elég sok elismerő pillantással, felfelé tartott hüvelykujjal és félmosollyal találkozom. Jó, elsősorban nem a fiatal lányok, hanem inkább a kamasz srácok és a teszkós szalagfüles szatyorral birkózó 50-es, 60-as férfiak fordulnak meg utánam, de kezdetnek ez is valami.

Egy szó, mint száz, nem tudom még, mi lesz a Peugeot sorsa; ha megszokom és megszeretem, akkor megtartom, ha nem, akkor lehet, hogy majd bekerülési árban meghirdetem itt a Moped blogon.

img_0011.JPG

"egyre több járókelő ismeri fel legalább az esztétikai értéket a mopedben"

Későbbi tapasztalataimról majd a maguk idejében beszámolok, egyelőre csak az első benyomásaimat szerettem volna rögzíteni. 

Következő posztunkban egy igen ritka Puch kismotorral fogtok találkozni, de most nem árulok el többet. Aztán nem is olyan sokára egy nagyon spéci és ritka Peugeot 103 altípus is terítékre kerül.

 ♠  ♠  ♠

GRÁTISZ VILLÁMTÖRTÉNET: Pont egy órája sikerült életem első motoros szondáztatásába belefutnom, mármint hogy motorosként ezúttal én kerültem a szonda rossz végére. Szépen pöfögtem hazafelé a 103-assal, majd amikor a házam kapuja elé érek, szirénázó rendőrautó áll be mellém, és kipattan belőle a rend két ifjú őre, hogy szeretnék megnézni, jól sikerült-e az igazolványképem, plusz ha már ilyen szépen összejöttünk, a motor dokumentumait is bizalmukba fogadnák. A papírokat rendben lévőnek találták, de mielőtt még könnyes búcsút vettünk volna egymástól, arra bátorítottak, hogy a náluk levő Tetrisbe ugyan fújjak már bele egy embereset. Kicsit izgultam, hogy pont a finálénál siklik majd ki az előadás, mert előtte fél órával haraptam rá egy alkoholmentes sörre, és hát sose lehet tudni, biztos van benne valamennyi alkohol. De a Tetris szerencsére nem jelzett, úgyhogy most már abban is biztos lehetek, hogy a Hansegold alkoholmentes sör valóban alkoholmentes.

Nagyon szar érzés, amikor a házad előtt, lehetőleg a szomszédok szeme láttára ugrik rád két hatósági közeg, és lapjaid terítésére kér. Ennél már csak az lett volna szarabb, ha nincsenek kiteríthető lapjaim, vagy ha a szonda lelki nyugalmát sikerül megzavarnom. Szóval legyenek rendben a papírjaitok, és ha ittatok, tényleg ne üljetek motorra (vagy kocsiba). A 650-es Burgmant pedig lehetőleg ne próbáljátok meg a 6-os lefeszegetésével 50-esnek elsütni.

ⓜ ⓞ ⓟ ⓔ ⓓ   ⓑ ⓛ ⓞ ⓖ

 

Felhívás: ha van olyan mopeded vagy érdekes kismotorod Budapest környékén, amit egy rövid tesztre szívesen kölcsönadnál, akkor ezt kommentben jelezd, és mi örömmel írunk róla. A felhívást lásd itt, de ha Facebookkal belépve kommentezel, nem biztos, hogy azonnal észre fogom venni, mert sajnos csak az Indával belépők kommentjeiről kapok értesítést.

A bejegyzés trackback címe:

https://moped.blog.hu/api/trackback/id/tr277639272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teshow 2015.07.23. 12:26:53

Pukk?
Pözsó?
Jajmántesiste ....
Babetta az, csak úri kivitelben ;)
Yah, a rendőr meg ma megint olyan, mint a(z első) rendszervátáskor: NEM barát.
Két dolgot nem csinál: nem szolgál, és nem véd.

románc cuvée 2015.07.23. 17:44:53

A varió sokat dobna rajta. Ha ütsz két kb. 10-es lyukat a kipuff. dob hátsó részére, akkor leforgatja a mutatót. Mondjuk nekem "megvolt" 18 évesen, keszegtesttel. :)
Esetleg ha van rá igényed, majd bescannelem a gyári prosit, ami képekkel ismertet vagy 20 féle Pug modellt!

Lord Ickenham 2015.07.24. 08:05:04

Nem tudom mennyi volt, de úgy tűnik jó vásárt csináltál.

Taurista robogós 2015.09.09. 23:19:54

Jók ezek a mopedek, csak hát nálunk ciki. Csóró németek , osztrákok. franciáknál. stb nyugati országokban elmegy :)

gus 2015.09.09. 23:33:17

@Taurista robogós: Én imádok mopedezni, pedig 500-as motorom is van. Az általad említett országokon kívul állítólag még Amerikában van nagy mopedes szubkultúra.

Parajpuding 2016.01.27. 15:42:21

Sajnálom azt a "kultúrát", ahol lenézik a mopedet. Márpedig nálunk az értékrend az, hogy minél nagyobb, minél drágább, minél erősebb legyen valami.
süti beállítások módosítása